XIII. Leó pápa Aeterni Patris, Aquinói szent Tamás bölcseletét ajánló körlevele Prohászka Ottokár jegyzeteivel
(...) De hogy a bölcselet az általunk elősorolt áldásdús hatásokat létesítse, semmi szín alatt sem szabad letérnie azon ösvényről, melyen a hajdankor tiszteletreméltó atyái jártak s melyet a vatikáni zsinat ünnepélyes határozatban jóváhagyott. Jól tudjuk, hogy vannak, kik az emberi természet erőit kelleténél többre becsülve, azt állítják, hogy az emberi ész, ha egyszer aláveti magát az isteni tekintélynek, természetes méltóságából veszít, szolgai járomba jut s az igazság: és öntökéletesedés útján szerfölött akadályoztatik. De ez állítások tévesek s oda céloznak, hogy az emberek elég oktalanul s egyszersmind hálátlanul a fenséges igazságokat megvessék s a hit isteni jótéteményét, melyből a polgári társadalomra beláthatlan sok áldás hárul, visszautasítsák. Az emberi ész u. i., mert kiszabott, még pedig nagyon is szűkre szabott korlátok közt mozog, sok tévedésnek és sok kérdésben végleges tudatlanságnak van alávetve. A keresztény hit ellenben, minthogy Isten tekintélyén alapszik, az igazságnak legbiztosabb tanítója; miért is, aki ezt követi, sem a tévedések útvesztőjébe nem kerül, sem a bizonytalan vélekedések hullámai által nem hányódik. Ennélfogva azok bölcselkednek legjobban, kik bölcseleti tanulmányaikat a hit hódolatával párosítják; mert az isteni igazságok világossága, ha a lelket elárasztotta, az értelemnek is segítségére van s nemcsak nem csökkenti méltóságát, hanem inkább nagy mértékben nemesíti, élesíti, erősíti az észt. (...)A teljes körlevél ITT olvasható.
XIII. Leó pápa Inscrutabili Dei Consilio körlevele (1878) a társadalmi bajokról és azok okairól
(...) Ugyanis pápaságunk kezdetétől fogva Szemeink elé tárul az emberiséget sújtó bajok szomorú látványa: az emberek felforgatják a társadalom alaptető elveit, — kivonják magukat makacs tűrhetetlenséggel a törvényes hatóságok alól, — egyre szítják azon viszályokat, melyekből belvillongások s kegyetlen, véres háborúk támadnak; — az erkölcsi törvényt s az igazságosság követelményeit megvetik; — a múlandó javak után telhetetlenül vágyódnak, az örökkévalókat pedig annyira elhanyagolják, hogy sokan eszeveszetten öngyilkosságra vetemednek; — a közvagyont könnyelműen kezelik, elharácsolják, sikkasztják; — mások ámító csalárdsággal és szemtelenséggel a haza, a szabadság, a jog védőiül tolják fel magukat: szóval valami halálos lázféle járja át a társadalom szervezetét, mely egyre gyötri s fölforgatással és végzetes katasztrófákkal fenyegeti. Meg vagyunk győződve, hogy e bajok fő oka az egyház szent és sérthetetlen tekintélyének megvetésében rejlik, — azon egyházénak, mely Isten nevében áll az emberiség élén s védi és segíti a jogszerű hatalmakat. Tudják ezt a közrend ellenségei: azért nem találtak alkalmasabb eszközt a társadalom alapjainak megingatására, mint vakmerően rá támadni az egyházra s nemtelen rágalmak által, mintha ellenkezésben állna a polgárosultsággal, — gyűlölség s megvetés tárgyává tenni azt, — csorbítgatják tekintélyét és erejét s halomra kivannak dönteni a pápai hatalmat, amely a földön őre s védője az erkölcs s a jog változatlan elveinek. Innen származtak a katolikus egyház alkotmányát felforgató törvények, melyeket kimondhatatlan fájdalmunkra sok helyen még érvényben látunk; — innen a püspöki tekintély megvetése s az egyház szabad tevékenysége elé gördített akadályok; a szerzetes rendek föloszlatása, — az egyház szolgái s a szegények fönntartására szánt javak elkobzása; — a könyörület s jótékonyság nyilvános intézeteinek kivonása az egyház kezelése alól, s míg egyrészt az oktatás- s a sajtószabadságot minden féktől fölszabadították: addig az egyház jogait az ifjúság oktatására és nevelésére lábbal tapossák. Ugyanezt célozza a pápai állam bitorlása is, melyet az isteni gondviselés azért biztosított annyi századon át a pápáknak, hogy a népek örök üdvösségére szabadon gyakorolhassák a Krisztustól reájuk ruházott hatalmat. (...)A teljes körlevél ITT olvasható.
XIII. Leó pápa – Quod apostolici muneris (1878) körlevele a szocialisták, kommunisták és nihilisták modern eretnekségéről
(...) Könnyű szerrel megértitek, tisztelendő Testvérek, hogy azon felekezetekről szólunk, melyek különféle, majdnem mondanám barbár néven szocialistáknak, kommunistáknak, nihilistáknak hivatnak, melyek az egész világon elterjedt, alávaló szövetség által szorosan összetartva, már nem a titkos összejövetelek rejtekeiben keresnek menedéket, hanem merészen a nyilvánosság elé lépnek, hogy régi szándékukat, a társadalom alapjainak felforgatását, végrehajtsák. Ugyanis ők azok, kik a Szentírás szavai szerint a „testet megfertőztetik, a felsőbbséget megvetik, a méltóságot káromolják.” Mindent földúlnak, semmit sem kímélnek abból, amit az isteni s emberi törvények a társadalmi élet biztonságára és felvirágoztatására létesítettek. A felsőbbségektől, melyeknek az apostol szavai szerint azért jár minden lélektől hódolat, mivel a hatalmat Istentől nyerték, — megtagadják az engedelmességet s jog és kötelesség dolgában az emberek teljes egyenlőségét hirdetik. A férfi és nő házassági szövetségét, mely még a barbár népek előtt is szent volt, meggyalázzák, — meglazítják a családot összetartó köteléket, vagy ami még rosszabb, az élvezetnek dobják oda prédául. Uszítva a világi javakra való áhítozástól, „mely minden gonoszságnak gyökere, mely után járván némelyek, eltévelyedtek a hittől”3, kétségbe vonják a természet törvénye által szentesített tulajdonjogot s azon ürügy alatt, hogy, valamennyi ember szükségleteit és igényeit fedezzék, jogtipró gonoszsággal el akarják rabolni s közössé tenni azt, amit mások jogos öröklés, szellemi vagy kézi munka vagy takarékos életmód által szereztek. S e szörnynézeteket tárgyalják összejöveteleiken, hirdetik röpiratokban s terjesztik a nép közt a napilapok egész özönében. Azóta a lázongó csőcselék a királyokra s a felsőbbségekre oly vérszemet kapott, hogy rövid idő alatt többször emelték orgyilkos kezüket e gazok a királyok személyére.(...)A teljes körlevél ITT olvasható.
Bangha Béla: "Politizáló" vagy politikamentes kereszténység? (1940)
"Politikamentes kereszténység?" - Ennek a jelszónak ténybeli és elvi okai. - A helyes középút. - Közönségünk és népünk megnevelése a közélet számára. - Világi jellegű politizálás és Krisztus örök politikája. - Az irányitás joga és feltételei. – Stratégiai pontok a közéletben. - Nemzetközi kapcsolatok.A közélet terén való katolikus helyfoglalásnak szükségességéról tehát nincs kétség, azt az Egyház fejei is ismételten s határozottan hangoztatták. A módra nézve azonban, miképpen történjék ez a helyfoglalás, eltérők a vélemények. Sokan szívesen látják ugyan, ha derék és okos katolikus emberek a közéleti síkon is védelmére kelnek a katolikus ügynek, de az újságolvasáson kívül minden más közéleti érdeklődéstől távol maradnak. Általában a katolikus politikai tevékenységgel szemben éppen szigorúan egyházias körökben sűrűn találkozunk bizonyos elutasító állásponttal, sőt elég éles averzióval. Mi ennek az oka? Hogyan van az, hogy a katolicizmus, amely másfélezer éven át egyik fontos és magától értetődő kötelességének tekintette a közélet legfőbb irányítását és erőteljesen rajta tartotta kezét minden közéleti megmozduláson, most egyszerre szinte elvi alapon utasít el magától minden közéleti érvényesülést s rossz szemmel nézi, ha emberei politikai síkon is tevékenykednek? (...)
Bővebben »
XIII. Leó pápa apostoli körlevele a szabadkőművességről (Humanum Genus)
... Ami a családi életet illeti, erre nézve a naturalisták tana következőkben foglalható össze. A házasság a közönséges üzleti szerződések körébe tartozik és joggal fölbontható a szerződő felek kénye-kedve szerint; a házasságügyi törvénykezés az államot illeti meg. A gyermekek nevelése minden vallás kizárásával történjék; mindegyiknek szabad választására bizassék, hogy midőn életkorát eléri, kövesse azt, amely neki tetszik. Ugyanezen elveket követik a szabadkőművesek is, s nemcsak vallják, hanem minden törekvésüket oda irányozzák, hogy azokat az élet ben is érvényre emeljék. Sok, még pedig katholikus államban is, csak a polgárilag kötött házasságok érvényesek, másutt ismét a törvény megengedi a házassági kötelék felbontását és ismét másutt arra törekednek, hogy a fölbontás mielőbb megengedtessék s ekképp rohamosan oda jutnak, hogy a házasság mivolta s lényege egészen meg fog változni, s nem lesz egyéb állhatatlan s ingadozó viszonynál, melyet majd a bűnös kéjvágy megteremt, majd a változó fölbont. A szabadkőművesek azonkívül minden erővel arra törekednek, hogy az ifjúság nevelését is magukhoz ragadják. Tudják ugyanis, hogy az ifjúság gyengéd lelkületét tetszésök szerint idomíthatják és kényök-kedvök szerint hajlíthatják, s hogy ennél nincs alkalmasabb eszköz oly polgárok nevelésére, minőket ők óhajtanak. Amiért is semmi befolyást s felügyeletet sem engednek az egyház szolgáinak az ifjúság oktatására és nevelésére s sok helyen máris keresztülvitték, hogy az egész ne velés világiak kezébe tétetett, hogy az erkölcsök képzésébe semmiképp sem folyjanak be ama legmagasztosabb és legszentebb kötelmek, melyek az embert Istenhez fűzik.A teljes körlevél a Pázmány Péter elektronikus könyvtárban olvasható.
XII. Pius pápa Apostoli körlevele Jézus Krisztus misztikus testéről (Mystici Corporis Christi)
Aki kegyelettel elmélyed ebben a tiszteletreméltó tanításban, annak nem lesz nehéz azokat az érveket észrevennie, amelyeken e tan alapul. Először is a Megváltó halálával az eltörölt Régi Törvény helyébe az Új Szövetség lépett; akkor lett az egész földkerekség számára Jézus Krisztus vérével szentesítve Krisztus törvénye, annak hittitkaival, törvényeivel, intézményeivel és szent szertartásaival. Mert amíg az isteni Üdvözítő szűk területen prédikált – hiszen csak Izrael házának elveszett juhaihoz küldetett – megfért egymással a Törvény és az Evangélium; halálának keresztfáján azonban Jézus a Törvényt annak rendelkezéseivel együtt megszüntette, az Ó Szövetség adóslevelét feltűzte a keresztre, az egész emberi nemért kiontott vérében Új Szövetséget alapított. „Oly nyilvánvaló volt akkor, – így beszél Nagy Szent Leó az Úr keresztjéről – az átmenet a Törvénytől az Evangéliumhoz, a Zsinagógától az Egyházhoz, a sok áldozattól az egyetlen Áldozathoz, hogy mikor az Úr kilehelte lelkét, váratlan erővel, a tetejétől az aljáig, kettészakadt az a titokzatos kárpit, mely elzárta a templom szentélyét és annak szent titkát. A kereszten tehát meghalt a Régi Törvény, s aztán nemsokára el kellett temetni, mert halálhozóvá vált, meghalt a Régi Törvény, hogy helyt adjon az Új Szövetségnek, amelyben Krisztus apostolokat választott alkalmas szolgákul.A teljes körlevél a Pázmány Péter elektronikus könyvtárban olvasható.
Schütz Antal:Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben
A tridenti zsinat megköveteli, hogy valljuk „azt a csodás és páratlan átváltozását a kenyér egész szubsztanciájának Krisztus testévé és a bor egész szubsztanciájának Krisztus vérévé, úgy hogy a kenyérnek és bornak csupán színei maradnak meg – mely átváltozást az egyház helyesen transzszubsztanciációnak (átlényegülésnek) mond” s. 13 c. 2. Ezzel misztériumok világa nyílik meg: A bölcselet azt tanítja, és abban egyet ért vele a mai természettudomány, hogy az anyagi valók mivoltukat szín, alak, súly, kémiai rokonság, szóval határozott tulajdonságok, határozmányok által árulják el. Ezek mondják meg, mi egy-egy test. Az anyagi valók mivoltának megismerésében érzékeink a vezéreink. Az Oltáriszentségnél azonban a hitnek meg kell állítani útjukban az érzékeket. Érzékeink vezetése mellett azt kellene mondanunk: Kenyér és bor; a hit azonban azt mondatja: Krisztus teste és vére; a kenyérből és borból csak a határozmányok maradtak meg. S itt kezdődik a második csoda: Minden anyagi való, tehát Krisztus teste és vére is, a maga mivoltát határozmányokban fejti és jelenti ki. Krisztus testének és vérének sokszerű tulajdonságaiból azonban érzékeink semmit nem vesznek észre. Mintha csak szemünknek hozzáférhetetlen szellem volna. Azonfölül Krisztus teste többé meg nem hal, tehát meg nem osztható; következésképp a színeknek egésze és legkisebb része alatt is egészen és oszthatatlanul van jelen. Meghatározott térnek egészében és annak minden részében osztatlanul és érzékeletlenül jelen lenni szellemeket jellemző állapot; itt pedig Krisztus testének is állapota. Harmadszor pedig akárhol és akárhányszor konszekrálnak, Krisztusnak egy teste, mellyel ő az Atyának jobbján ül, megjelen. Nem egy helyen lenni, Isten kiválósága; itt pedig Krisztus teste is részes benne.A teljes könyv a Pázmány Péter elektronikus könyvtárban olvasható.
XI. Pius pápa apostoli körlevele az ifjúság keresztény neveléséről (Divini illius magistri)
Mint ahogyan a Golgotán a felismerhetetlenségig meggyötört Krisztus is ugyanaz a Krisztus volt, a sebek mögött az Egyház ma is ugyanaz, csak avatott szem kell a felismeréséhez. XI. Piusz pápa szavai az Egyházról akkor is igazak, ha ma nem tudjuk pontosan, kik is tartoznak hozzá.... A nevelés elsősorban és túlnyomólag az Egyházra tartozik, éspedig két természetfölötti, az Istentől kizárólag neki adott címen, melyek ezért teljesen fölötte állnak minden más természeti jellegű címnek. Az első jogcím a legfőbb tanítóhivatalnak isteni Alapítójától nyert legfőbb tekintélyében és kifejezett küldetésében rejlik: „Minden hatalom nekem adatott az égben és a földön; menjetek tehát, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szentlélek nevében: tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek. És én veletek leszek mindennap a világ végezetéig”. Ennek a tanítóhivatalnak Krisztus csalhatatlanságot adott azzal a megbízatással, hogy az ő tanát terjesszék; ezért az Egyházat „isteni Szerző je az igazság oszlopává és alapjává tette, hogy tanítsa az embereknek az isteni hitet és a rábízott hitletéteményt épen és sértetlenül őrizze, vezesse és alakítsa az embereket, egyesületeiket és cselekedeteiket az erkölcsök tisztességére és életfegyelmezettségére a kinyilatkoztatott tan szabálya szerint”. A második jogcím az a természetfölötti Anyaság, amellyel az Egyház, Krisztus szeplőtelen jegyese szentségeivel és tanításával szüli, táplálja és neveli a lelkeket a kegyelem isteni életére. Ezért joggal állítja Szent Ágoston: „Nem lehet Isten atyja annak, aki az Egyházat mint anyát visszautasította”.
A teljes könyv a Pázmány Péter elektronikus könyvtárban olvasható.
Ismerd meg az Oltáriszentséget
Kausz József Hévizgyörk plébánosa volt 1926-tól 1957-ig, a könyve 1938-ban jelent meg. Szavai a mai hitújítókra is tökéletesen illenek.... A hitújítók tagadták a szentmise áldozati jellegét és Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben. Miként lehet ez, mikor a szentírásnak épp az Oltáriszentségre vonatkozó szavai oly világosak, oly határozottak? A tagadás és ferdítés lélektani magyarázatát megleljük az újítók lelkében, életében. Ugyanis őskeresztény hit: a szentáldozáshoz, vagy a szentmise áldozat bemutatásához tiszta szívvel és bűnbánó lélekkel szabad csak járulni. Szent Pál is írja: „Vizsgálja meg magát az ember és úgy egyék azon kenyérből és igyék ama kehelyből. Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik, meg nem különböztetvén az Úr testét.” A lelkiismeret is azt sugallja, hogy csak a megigazulás, a megszentelő kegyelem állapotában vehetjük magunkhoz az Úr testét, vagy mutathatjuk be a szentmiseáldozatot. Ha azok életét megvizsgáljuk, akik a szentmise és az Oltáriszentség ellen támadást intéztek, világosan láthatjuk, hogy távol állottak ettől a lelki állapottól. Ezek többnyire Istennek tett fogadalmukat megszegő, asszonyokra éhes szerzetesek és papok voltak a hitújítás századában. Tehát olyanok, akiknek erkölcsi élete sok kifogás alá esik, és akik állandóan a halálos bűn állapotában voltak s lelki állapotuk sehogy sem volt összeegyeztethető azzal, hogy a szentmiseáldozatot nyugodt lelkiismerettel mutathassák be és méltóan vegyék magukhoz az Úr Jézus testét. Ez a szemrehányó lelki állapot idézte elő azt a lelki kényszert, hogy méltatlanságuk palástolására elvessék a szentmisét és megtagadják Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben, mert lelki tehernek tekintették a bűn állapotában magukhoz venni Krisztus valóságos testét.
A teljes könyv a Pázmány Péter elektronikus könyvtárban olvasható.
Az inkvizíció
... Nem védelmezni akarjuk az inkvizíciót és annak esetleges visszaéléseit vagy egyeseknek olykor szertelen túlkapásait; ellenkezőleg fenntartás nélkül előre is elítéljük a kegyetlenségnek minden egyes bebizonyított tényét! De a katolikus egyházat sem akarjuk az inkvizíció címén ellene intézett támadásokkal szemben megvédeni! Védelemre nem szorul. Az egyháznak e téren nincs mitől tartania; annyit előre jelezhetünk, hogy ami gáncsolandó van az egész dologban, az nem írható az egyháznak számlájára. Mint sok más kérdésben, úgy ebben is legjobb védelme a katolikus egyháznak a történet hű előadása. Akit az elfogultság egészen el nem vakít, az levonja a tényekből és azok bírálatából a következtetéseket s az igazság barátai azok alapján inkább hálával fognak tekinteni az egyházra, semhogy követ vessenek reá. Az egyház e terén is a jog, az állami rend s a társadalom igazi érdekeit szolgálta. Természetesen sokan az igazság világos látása mellett is gyalázkodnak; de hát az ostobaság ellen nincs patikaszer. A rosszakaratúakat pedig talán éppen az igazság világos látása teszi dühösekké. Erről már igazán csak ők tehetnek.A teljes könyv a Pázmány Péter elektronikus könyvtárban olvasható.
A keresztes hadjáratok története
... A szentföldi részeken a VII. század első felében mélyreható átalakulás ment végbe. Körülbelül a 600. esztendő ig a keresztény uralmat a Keleten nem fenyegette nagyobb veszedelem, de már a VII. század első évtizedében megindultak mind nagyobb mérvben a támadások a perzsa birodalom részéről a keresztény uralom ellen. E támadásoknak 614-ben áldozatul esett Jeruzsálem, mely akkor került II. Chosroes perzsa kán kezébe, aki a várost 629-ig birtokolta. Ez évben Heraclius császárnak a perzsák felett aratott győzelme ismét a keresztények kezébe juttatta a szent várost és szeptember 14-én maga Heraclius császár vitte vissza a szent keresztet régi helyére, a Szentsír templomába. Nem sokkal utóbb megindulnak ismét a Szentföld ellen a moslim arabok támadásai, akik egymásután kerítik hatalmukba a keleti tartományokat. Egyptom és Perzsia elfoglalását követte Palesztina alávetése és 637-ben Omar kalifa elfoglalta Jeruzsálemet is. Utóda i tovább folytatták a terjeszkedési politikát. Afrika elfoglalása után Spanyolországra került a sor, megalakult a délspanyol arab uralom, melynek terjeszkedése a frank birodalmat is komoly veszedelemmel fenyegette. Nagy Károly vállalkozása a spanyolországi arab uralom megtörésére eredménytelen maradt és be kellett érnie azzal, hogy a spanyol határgrófság megalapításával gátat vethetett a mór terjeszkedési politikának.A teljes könyv a Pázmány Péter elektronikus könyvtárban olvasható.
Összeállítás Bangha Béla: Világnézeti válaszok c. művéből, Krajsovszky Gábor kiegészítésével
... Egy Istent imádunk; mindegy, ki milyen templomba jár.Abból, hogy egy Istent imádunk, még valóban nem következik, hogy mindegy is, hogyan imádjuk őt s mit tekintünk az ő kijelentésének és parancsának. A zsidók s a mohamedánok is egy Istent imádnak, de azért talán mégsem mindegy, hogy zsidó, mohamedán vagy keresztény vagyok-e.S hasonlókép nem mindegy, hogy mint keresztény a teljeshitelű s isteni akaraton alapuló katolikus vallás keretében szolgálom és imádom-e az Istent vagy olyan keretek közt, amelyek az Isten rendelkezéseivel több vagy kevesebb dologban ellenkeznek.
E szerint mindenki téved és csak a katolikus jár az igaz úton?
Bizony így van! Mert nem lehet egyszerre igaz a katolicizmus is, protestantizmus is, a keleti szakadárság is, a zsidó vallás is és talán még a fétisimádás is. Amint nem lehet egyszerre s egy alapon a kétszerkettő négy is, öt is, hat is, meg tizenkilenc is.
Hát akkor mindenki elkárhozik és csak a katolikusok üdvözülnek?
Ez megint nem következik a fentiekből. Mert más kérdés az, hogy valamely vallás magában igaz és egyedül helyes-e, és más: hogy nem lehetnek-e egyes emberek, akik bár tárgyilag té-vednek, mégis a saját hibájukon kívül tévednek, s így tévedésük nem esik erkölcsi beszámítás alá. Aki nem hanyagságból, megvetésből, csökönyösségből ragaszkodik a téves valláshoz, hanem jóhiszemű tévedés áldozata, az ezzel még nem követ el bűnt s e miatt még nem kell elkárhoznia. Bővebben »
Tóth Tihamér: A felbonthatatlan házasság (I.)
... Mi a házasság célja? A) Első célja az emberi nemnek emberhez méltó fenntartása. a) Életre hívni lehet a gyermeket házasság nélkül is, de nem lehet fölnevelni, csak a nyugodt családi élet keretei között! (...) Igaza van tehát annak a francia írónak, aki ezt mondatja az egyik férfi szereplőjével: «Ha abban a pillanatban mellettem van egy asszony, aki szeret, hova nem emelkedhettem volna! De egymagám nem őrizhettem meg a magamba vetett hitet. Kell, hogy tanúja legyen az erőnknek valaki, aki jegyzi ütéseinket, számolja a pontokat, aki koszorút tesz a fejünkre, – mint ahogy egykor, az iskolai díjkiosztások idején, könyvekkel megrakodva, anyám szemét kerestem a tömegben...» (Mauriac: «Viperafészek».) Testvéreim! Hát volna még valaki, aki most sem értené még, miért kell a házasságnak fölbonthatatlannak lennie? c) Pedig még mindig van tovább is. Hogy a két házastársnak semmi titka ne legyen egymás előtt, hogy minden fájdalmukat úgy kitárják egymás előtt, mint egyetlen más ember előtt sem, az is hozzátartozik a házasság lényegéhez. Viszont azonban erre csak akkor lesznek képesek, ha tudják, hogy ez a bizalom és önátadás örökké tart. Abban a pillanatban vége volna ennek a bizalomnak, amelyben csak az árnyéka is fölvetődnék a félelemnek, hogy lehet ez még másképp is; lehet, hogy az, akihez most ilyen tökéletes bizalommal vagy, valamikor vadidegen lesz számodra, sőt rosszabb az idegennél, mert legbizalmasabb perceidben tett vallomás sóddal a nyilvánosság előtt durván vissza fog élni. Túlzás ez, amit mondok? Aki úgy gondolja, csak olvassa el – ha bírja a gyomra – azokat az undorító vallomásokat, amiket a házasfelek tesznek egymásról válóperük tárgyalásán. Milyen durvák, milyen közönségesek, milyen kegyelet nélküliek tudnak lenni az emberek! Bővebben »Ifjabb Szent Melánia özvegy + 439.
... Ekkor az ifjabb Melánia már a végső harcokat vívta hivatásáért. Szinte gyermekségétől fogva forró vonzalmat érzett a szűztiszta vezeklő élet iránt. Mivel azonban a Valérius-család utolsó sarja volt és rengeteg vagyon egyetlen örököse, atyja megmásíthatatlan akaratának alávetette magát és férjhez ment egy távoli rokonához, az ugyanolyan előkelő és gazdag Piniánushoz. Mivel Piniánus is jólelkű és istenfélő volt, Melánia bizalommal közölte vele a szűzi megtartóztatás után való vágyakozását és esedezve kérte beleegyezését. A válasz, melyet kapott, nem volt ugyan egészen kedvező, de Melánia belenyugodhatott. „Légy türelemmel, míg két gyermekünk születik, kire vagyonunkat hagyhatjuk; azután, ha Isten is úgy akarja, mind a ketten lemondunk a világról”. A két gyermek megszületett. Az első egy kis leány volt; a második koraszülött fiú, kinek egy napos kis élete halálos veszedelmet hozott az édesanyjára. Piniánus Szent Lőrinc vér-tanú sírjához ment élet-halál közt lebegő feleségéért imádkozni. Melánia üzenetet küldött utána: „Ígérd meg Istennek, hogy ezentúl mindketten megtartóztatásban fogunk élni; majd megtapasztalod azután Krisztus csodás hatalmát!” Piniánus meghozta a kért áldozatot és felesége életét kapta vissza érte. Nem sokkal később első gyermekük is meghalt és vigasztalan szomorúság borult a családra. Abban a lelki állapotban atyja sem vette rossz néven, hogy Melánia a világgal minden érintkezést megszakított s nagyon egyszerűen öltözködött. Arról pedig csak Isten tudott, hogy Piniánus nem volt már férje, hanem testvére. Bővebben »Becket Szent Tamás vértanú + 1170.
VIII. Henrik, az angol hitújítás szomorú emlékű megindítója hatalmi őrületében különös lépésre ragadtatta magát: 1538 ápr. 24-én forma szerint megidézte a negyedfélszáz évvel koráb-ban meggyilkolt Becket Tamás canterbury-i érseket, hogy számot adjon tetteiről. Mivel pedig a szent a megidézésnek természetesen nem tett eleget, a beszámíthatóság határán túljáró király harminc nap múlva annak rendje és módja szerint lefolytatta ellene a bírói eljárást: lázadás, ma-kacsság és felségárulás címén halálra ítéltette s az ítélet végrehajtásaként elrendelte ereklyéinek megégetését, a sírján levő drágaságok és ékszerek elkobzását s mindennemű emlékének, képé-nek és szobrának megsemmisítését. Becket Tamás, aki így kétszer esett a királyi zsarnokságnak áldozatul, a középkori angol egyház legdicsőbb vértanúja, aki férfias helytállásával és elvességével nagyobb szolgálatot tett az Egyház ügyének, mint egy légió egyházjogász. Bővebben »Szent János apostol + 100 körül
... Az első időkben a jeruzsálemi egyházban tevékenykedett. Szent Pál úgy keresi fel őt is, mint az Egyház egyik „oszlopát”. Később, Szűz Mária halála után, Kisázsiába ment és kevés megszakítással Efezusban élt. Domiciánus császár elfogatta és forró olajjal telt hordóba dobatta, s mikor onnan sértetlenül került ki, Patmosz szigetére száműzte. Késő öregkorában, mikor prédikálni már nem tudott, csak azt hangoztatta híveinek: „Fiacskáim, szeressétek egymást”. S mikor hívei kezdték unni, s számon kérték: „Miért mindig ezt az egyet hajtogatod nekünk?” Ő azt felelte: „Mert így hallottam az Úrtól és mert, ha egymagában van is, elég”. Közben nőnek körülötte az apostoltanítványok, akik a 2. század egyházát kapcsolják az elsőéhez, ahhoz, amelyben még ottjártak és tanítottak, akik látták az Urat. János az utolsó közülük. Régen elköltözött a többi. Utolsónak maradva itt e földön, annál inkább hangoztatja bizonyságtételét „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit néztünk és kezünk tapintott az életnek Igéjéről - mert az élet megjelent - és mi láttuk és bizonyságot tegzünk róla”. (1Ján. 1,1 kk.) És néz vissza több, mint két emberöltőre s megírja Evangéliumát. Maga körül pedig összefogja, óvja, inti a kilencvenes évek keresztényeit látogatásaival, leveleivel. És néz előre a kifürkészhetetlen századokba, ezredekbe, a végtelenségbe s az Apokalipszisben megírja az Isten-ország jövendő sorsát, küzdelmeit, örök reményeit. Mindezt írja: ahogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy hívén, életetek legyen az ő nevében”. Csendes halállal halt meg a 100. esztendő táján. Bővebben »Az örök Betlehem. (1898)
Karácsony-éj, legszentebb éj! Mennyei fény, ezüstös angyalszárnyak szövődnek sötét fátyolodba s a teremtést édes angyalének ébreszti föl karjaidból. Angyalok ereszkednek le benned magányos lejtőkre s éneklik az isteni szeretet diadalénekét. A mennyei harmónia leolvad a ködös, álmos völgyekbe, akkordjai ellejtenek a hegyek csúcsain s felhőket ringatnak hullámaikon ; az erdők suttogása elakad az éji szellőben, s az alvó halandókra az álom legrózsásabb látomásai hullnak. A próféták szellemei, a sibillák árnyai ellebbennek a barlang fölött, a látás bizonyossága eloszlatja gondteli arcukról a jövendölések homályát s megnyugodva térnek örök lakóhelyükre. A mennyei fény hátterében siető pásztorok vonulnak el, mintha egy aranyos gót képnek eleven alakjai volnának. Távolról tevék csengőinek csengése hallatszik : keleti, tarka fényben, selyemernyők alatt vonulnak föl a napkeleti bölcsek, előttük az égen a ragyogó csillag aranyos fény küllője, mintha ez a csillag is csak lámpás volna, melyet a királyok előtt angyal visz, hogy megvilágítsa útjukat. (...) E barlang fölfedezése fontosabb az emberiségre nézve, mint Amerika fölfedezése, s minden egyes természetfölötti gondolat és buzdulás, imádás és hódolás, fölajánlás és bánatos indulat, melyre Betlehem tanítja és vezeti az emberiséget, értékesebb Isten előtt, mint minden egyéb, merően természetes vállalat és küzdelem. Csoda-e hát, hogy Betlehem él s el nem pusztul? Csoda-e, ha minden szívben él s él úgy, hogy édesíti s nemesíti az emberiség életét? Bővebben »Árpád-házi Szent Margit kanonizációja 1943-ban
A jelen tanulmány nem óhajtja ismertetni, hogy az 1271-ben Margit halála után egy évvel megindított szentté avatás miért csak 1943-ban, 672 év múlva történt meg, mivel ezt szakavatott tollak elég alaposan már megírták. Elsődleges oka azonban nemcsak az volt, hogy az első eljárás jegyzőkönyvei (1272–1274) eltűntek, és az 1276-ban lefolytatott második eljárás jegyzőkönyvei is csak 1640-ben kerültek elő Margitnak a törökök elől Pozsonyba menekített koporsójából,még csak nem is a későbbi magyarországi zavargások akadályozták meg a per folytatását, hanem az a tény, hogy az Apostoli Szentszék a kanonizációs eljárást közben lényegesen megszigorította, majd újabb feltételekhez kötötte, amelyeknek Magyarországon már nem tudtak megfelelni. Így aztán Károly Róbert 1306-ban és Mátyás is hiába kérelmezte 1462–1464 között Margit oltárra emelését, legfeljebb csak azt lehetett később elérni, hogy VI. Piusz pápa 1789-ben engedélyezte tiszteletét Erdélyben, majd VII. Piusz pápa 1804-ben megengedte, hogy a domonkos rend halála napját (január 18.) főünnepként ünnepelhesse. Bővebben »A magyar kormány intervenciója az első vatikáni zsinaton, 1870
IX. Piusz pápa 1864. december 6-án közölte bíborosaival, hogy 319 év után egyetemes zsinatot hív össze a kor egyházat támadó „tévedéseinek” leküzdésére. Már másnap kiadott enciklikájában egy jegyzéket – Syllabus –, és ebben kora 80 „tévedését” bélyegezte meg, köztük a politikai uralomra került liberalizmust is annak vélemény-, vallás- és sajtószabadságával együtt. (...) A magyar püspöki kar – amely a kiegyezéskor hallgatólagos megállapodást kötött az uralomra került liberális kormánnyal, hogy ti. kölcsönösen tolerálják egymást – megígérte a kormánynak, Rómában a zsinaton semmi olyat nem tesz, ami az egyház és állam között fennálló viszonyt zavarná. Andrássy Gyula miniszterelnök, aki a magyar külpolitikát irányította, a zsinattal kapcsolatban várakozó álláspontra helyezkedett. Ez a helyzet megváltozott, amikor az 1870. év elején a költségvetési vita során az ellenzék heves támadást intézett a zsinat és az egyházi alapítványok ellen. Az 1869. december 8-án megnyílt zsinat résztvevőinek többsége ugyanis követelte a pápa tévedhetetlenségének dogmatizálását. Bővebben »Isten országának békéje, a mennyország előíze
... A tökéletesek lelkében az isteni ébredés már itt e földön olyan szeretetlángot gyújt, amely részesedés a Szentlélek égő szeretetlángjában. „Ez már nemcsak lassan emésztő tűz módjára alakítja át a lelket édes szeretetté, hanem lobog és lángokat vet benne... Így működik a Szentlélek abban a lélekben, mely már csupa szeretetté vált. Lelki tevékenységei a ki-kicsapó lángnyelvek... Így azután ezek mérhetetlen értékűek s egy ilyennel több érdemet szerez, mint amennyit azelőtt egész élete folyamán... Ebben az állapotban a lélek nem magától cselekszik, hanem a Szentlélek indítja őt, munkálkodik benne... Valahányszor fellobog benne ez a láng, mindannyiszor úgy érzi, mintha az örök boldogságban részesülne. Az élő Istent élvezi, a Zsoltáros (83,3) szava szerint: „Szívem és lelkem ujjongott élő Istenemben.” (Uo. 1,1) Ez a láng megsebzi a lelket, de a seb kedves, üdvös, életet hoz, nem halált. A lélek annál szentebb, minél jobban megsebzi a szeretet. (Vö. Keresztes Szent János leírását, Szent Terézia, Assisi Szent Ferenc sebzéseit.) (...) Tüzes, zúduló, mindent betöltő áradatkép csap a megtisztult lélekbe, az egyesítő szeretet. Először alig venni észre, de folyton emelkedik. A lélek mindinkább éhezi és szomjúhozza Istent. (Zsolt 52,2) „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot.” Az örök élet előíze és kikezdése ez. (Szent Tamás: „Quaedam inchoatio vitae aeternae.”) A kegyelmi élet normális, de végső kiteljesedése. A kegyelem a glória (mennyei dicsőség, szerető Isten-bírás) magva. De messzire meghaladtuk a felcsigázott képzelet érzelgéseinek hamis csillogását, amelyben hiába keresnénk mély Isten-ismeretet, áldozatkészséget, nagylelkű szeretetet. A kettő úgy viszonylik egymáshoz, mint a gyémánt és az üvegutánzat. Mi szól nekünk ebből a talán nagyon is magasnak látszó tanításból? Nagyon is magas akkor volna, ha a keresztségben nem nyertünk volna kegyelmi életet. Hiszen ennek bennünk is az örökéletben kell kivirágoznia. Magas volna, ha nem járulnánk gyakran a szentáldozáshoz, amely ezt a kegyelmi életet táplálja bennünk. Gondoljuk meg, hogy minden szentáldozásunknak lényegesen buzgóbbnak kellene lennie az előzőnél. Mindegyiknek növelnie kell bennünk Isten szeretetét, s ezáltal nagyobb buzgóságot kellene bennünk keltenie Urunk másnapi vételére. Minden bensőséges lélek, aki vágyik az egyesítő szeretetre, hozzá is jutna, ha nem térne ki a megpróbáltatások elől, melyeket Isten rá mér, hogy megtisztítsa. Bővebben »Kelj föl dicsőségem!
... A föltámadt testnek sajátságai: l. A fényesség, melylyel a lélek árasztja el a testet. Van fényesség karácsonyéjjel, van a Táboron ; az apokalipszis víziói is fényben úsznak ; a szentek is szépek és fényesek, például Pazzi sz. Magdolna s a valenciai imádkozó, kinek fényétől ragyogott éjjel a templom; Jézus leírhatatlan szépségben ragyog. 2. Azért többé nem is szenvedhet; a szenvedés, a szomorúság, keserűség meg nem környékezi. Arca nem esik be, nincs rajta a savanyúság s elégületlenség kifejezése. Ó, hogy szántja s szaggatja a lelket a szenvedély és hervasztja a szenvedés! 3. Gyors, mint a szellem, a tér korlátait nem érzi; az erény útjaira is, azokra a sokszor egyhangú, göröngyös, nehéz utakra részvéttel néz le és biztat: Csak rajta, előre ! Kik sírva vetnek, örvendve aratnak majd! 4. Teste átszellemült. Mily különbség a pocsolya sara s a virág szirma közt; ez át van járva élettel, az meg nem. A lélek egyre jobban járhat át testet, míg végre a test átszellemül tőle. Átszellemülni, magunkra ölteni a szépség, a készség, a fegyelem lelkét! Ezek a föltámadás jellegei. Minél többet belőlük, hogy tűnjék el az «állati ember». Bővebben »A nagyhét: Jézus temetése
... Egy tekintetet vetek a Kálvária nagypénteki esti jelenetére. Leereszkedik az est árnya ; a tömeg részint mellét verve, részint megrögződve eloszlik; fáradt fájdalom borong a természeten s a harminchárom év előtti karácsonyéj utolsó akkordjaként halkan suttog az egyetlen Krisztus-hívő léleknek imája. A Szent Szűz ölében tartja s imádja Fiát. Nézi, csókolja sebeit. Az ő szíve az égő mécs a szent kereszt tövén. A hit s a krisztusi szeretet mind az ő szívébe szorult. Jézus s Magdolna bánata csak emberi: a Szent Szűzé krisztusi. Érzelmei a szent kereszténység : hit, áhítat, hála, bánat, fájdalom, tisztaság, vértanúság; ez érzelmekkel csókolja s imádja Krisztust. (...) A sziklafalba vájt új sírba fektetik az Urat; tündöklő gyolcsba takarják, száz font mirrha- és áloévegyítékre ágyazva ! Szent Pál akarja, hogy haljunk meg : temetkezzünk el az Űrral a világ számára. A mi sírunk Jézus átszegezett szíve, érzelmeinkből van szőve gyolcsunk, s az önmegtagadás mirrhája megóv a rothadástól; így lesz elrejtve s biztosítva életünk Istenben. De a sziklasír körül lelki szemeimmel látom a betlehemi angyalokat, kik ezt a szent éjt itt néma dicséretben s imádásban töltik; glória helyett gráciát suttognak. Bővebben »Krisztust halálra ítélik
... Mondd csak, nem látod, mint megy végig a világon Krisztus, s vállán a súlyos kereszt? Nem látod? Én látom. Látom a sok bűnt és igazságtalanságot, amit az emberek nap-nap után halomra halmoznak, s látom, mint görnyed alatta a szenvedő Üdvözítő. Hallom a kalapácsütéseket, amelyekkel keresztre szegezik: a rengeteg káromkodás mind kalapácsütés Krisztus láthatatlan keresztjén. Templomokat kirabolnak, a szent edényeket széttörik, az Oltáriszentséget kiszórják – ez mind kalapácsütés Krisztus keresztjén; de sokkal fájdalmasabb neki, mikor az Isten élő templomait rabolják ki, lelkeket rontanak meg ebben a feje tetején álló világban. Mindenütt uralkodik a bűn, ház a bűn, csábít a bűn, és ez mind kalapácsütés Krisztus láthatatlan keresztjen. Kalapácsütés az elmulasztott vallási kötelesség, kalapácsütés az elmulasztott vasárnapi szentmise, az elmulasztott böjt és imádkozás. Kalapácsütés a mai nyilvános életnek, társaságoknak, könyveknek, moziknak tömérdek gúnyja a krisztusi erkölcsök ellen. Rettenetes a mai nyomor, testi és lelki egyaránt: segítsen mindenki, ahogy tud! «Mi az én pár fillérem, mi az én jóakarata gyönge szavam a testi nyomorúság és lelki sötétség óceánjában? » Ah, csak ne mondd ezt, hanem tégy, tégy annyit, amennyit éppen bírsz. Bővebben »A nagyhét: A világ vége
... «Akkor így szól majd azoknak is, kik balfelől lesznek: Távozzatok tőlem átkozottak, az örök tűzre ... A rosszak lelkületét két vonás jellemzi: rémület és átok. Krisztus mondta róluk, hogy itt a földön nincs békéjük; nyugtalanság jellemzi pszichológiájukat; nem biztosak hitetlenségükben ; mondják, hogy «primos deos timor fecit», a félelem csinált isteneket, de ez a «timor [félelem] » az ő folytonos kísérőjük; ez villan ki abban a fanatizmusban is, mellyel a hitet üldözik. Aki nem fél, az nem törődik folyton a rémületes ellenséggel. — Ez a bizonytalanság rémületté lesz a végítéleten; «életet, irányt, célt tévesztettünk — mondják majd — és mindent elvesztettünk. Az élet nagy kérdései iránt fölületes ellenszenvvel viseltettünk ; Az Istent tagadtuk s fölségét komolyba nem vettük, íme a mi ítéletünk». Távozzatok tőlem, kiknek lappangó átkuk épen az volt, hogy távol voltatok tőlem; most ez az átok mint eltaszítás, végleges elszakadás és kárhozat szakad rátok. Ó vegyük komolyba az életet és céljait, hitben, szeretetben, munkában. Bővebben »90 évvel ezelőtt hunyt el Prohászka Ottokár
1927. április 2-án hunyt el Budapesten Prohászka Ottokár katolikus egyházi író, a magyar keresztényszocializmus jelentős képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Székesfehérvár tizenötödik püspöke (a felvidéki Nyitrán született 1858. október 10-én). Húsz évvel később, 1947-ben 25 ezer híve emlékezett rá Mindszenty József hercegprímás vezetésével Székesfehérváron. Az emlékezés a már egyre inkább előtörő baloldal elleni tiltakozás is volt ez egyúttal. Néhány héttel később a baloldal ledöntötte budapesti szobrát. Faludy György költő később azzal dicsekedett egyszer, hogy ő is ott volt a szobordöntők között. A püspöki székvárosában igen nagy kultusza alakult ki az évtizedek alatt. Ennek bizonyítéka az a hatalmas templom, amelyet Székesfehérvár lánglelkű püspöke tiszteletére építettek. A kommunista időkben művei állami indexen voltak, szinte beszélni sem lehetett róla. A változás a kommunizmus bukásával állt be. (...) „Szeress nagyon, szeress áldozattal, szeress kifogyhatatlanul! Ne hagyd magad legyőzetni a nehézségekkel, közönnyel, sikertelenséggel.” (Prohászka Ottokár)Honlapunkon Prohászka Ottokárnak nagyon sok írása, elmélkedése olvasható a 1945 előtti katolicizmus címszó alatt.
Keresztre szegezve Krisztussal ... (1915)
Minden nagy szenvedés valahogy a keresztre emlékeztet, mely nemcsak szerencsétlenséget, hanem bűnt s bűnhődést is jelent. Sőt ép ezt jelenti elsősorban. Bűn a kereszt gyökere, s a tövis, az átok a virága. A világháború szenvedéseiben is a világ keresztjét s keresztjében bűnét s bűnhődését kell látnunk. Akkor hoztuk mindazt, ami nekünk kín és áldozat, ami nekünk küzdelem s gyötrelem, a legegyszerűbb s egyszersmind a legmélyebb kifejezésre, ha bevalljuk, hogy azért szenvedünk, mert vétkeztünk, s akkor álljuk meg helyünket s teljesítjük küldetésünket, tehát az Isten szándékait, ha úgy viseljük el a kínt, bajt s keresztet, mint akik bűnhődnek. (...) A bűnnek büntetés jár ; aki bűnét érzi, az az élet szenvedéseiben, de főleg az ily nagy világkeresztben, melyre nemzetek vannak feszítve, büntetést lát, s ezen a fölfogáson nem botránkozik. Az a nagy Isten oly nagy s az a kis ember oly bűnös, hogy a világ nagy szenvedéseiben okvetlenül bűneinek lerovását kell látnia ! Épen Krisztus keresztjében van a bűnért való bünhődésnek nagy kinyilatkoztatása, ő a szenvedésekbe az Isten fiainak érzéseit hozta s állította bele : a penitencia szellemét. Beleállitotta a bűnnek s erkölcsi szennynek átérzését. Benne fakadt ki az undor a «hálátlan fiak» alávalóságától, amiről az Isten panaszkodik, mikor mondja : «fiákat neveltem, s ők megvetettek engem» (Is. 1,2); arcának szépségén gyulladt ki a bűnös emberiség szégyene. Úgy élt köztünk, inficiált, mocsárlázas emberek közt, kik a piszokkal s alávalósággal megbékültek, mint az élet s a világosság fia. Bővebben »«A kígyó» meg «a Bárány».
... De hogyan leszek részesévé ennek a túláradó megváltói kegyelemnek? A keresztséggel; de nemcsak azzal! A keresztség kegyelme eltörli ugyan az áteredő bűnt, de nem törli el annak nyomait, forradását, maradványait. Az Isten azt akarja, hogy én is közreműködjem örök életem elnyerésén azzal, hogy az áteredő bűn káros következményeinek, a rosszra való hajlamnak, szenvedésnek, betegségnek és halálnak harcos lélekkel nézek szemébe. Ezt a harcot jelzi Szent Pál, mikor így ír: «Korábbi éltetek után immár vessétek le a régi embert,... újuljatok meg lelkileg bensőtökben és valóban magatokra öltsétek az új embert, aki az Isten képére teremtetett igaznak és szentnek (Ef. 4,22-24.). «Hiszen a versenyző is csak akkor nyer koszorút, ha szabályszerűen versenyzik» (2Tim. 2,5.). És aki nem akarna harcolni a megváltás kegyelméért, azt Makárius egyiptomi remete legendája eléggé megijesztheti. A remete egy régi koponyát talált s megkérdezte: «Kinek a feje voltál te egykor? » A koponya feleli: «Egy pogány emberé.» «A lelked meg hol van?» – kérdezte tovább a remete. «A pokolban» – felelte a koponya. «Mélyen vagy a pokolban?» «Olyan mélyen, amilyen messze van az ég a földtől.» «És van-e valaki még mélyebben?» – kérdezte Makárius. «Igen, a zsidók.» «És van-e valaki még mélyebben, mint a zsidók?» «Igen – felelte a halott –, a rossz keresztények, akiket megváltott a mi Urunk szent vére, de akik ezt meg nem becsülték: ezek mindenkinél mélyebben vannak a pokolban. » Bővebben »Krisztus az Olajfák hegyén.
... Véres tekintetét fölemeli Krisztus és íme... borzalom... a félhomályban újabb alak áll előtte. Kisebb, mint az előbbi, nem büszkén hordja fejét, hanem hetyke könnyelműséggel oldalt hajtja... Mintha nem is férfi volna, inkább olyan nőies körvonalai vannak. Ruhája véres, de cifra, rongyos, de drága, sáros, de parfümös... Homlokán elhervadt virágkoszorú, rajta a fölírás: Luxuria, Erkölcstelenség! – Mi az? Mitől félsz? Mitől reszketsz? – szól rá az Úrra, arcátlan hangon. Hívtál erre a találkozóra, erre a leszámolóra: hát jöttem. Bátran jöttem: hisz enyém az egész világ! Érted? Az egész világ! Enyémek már azok a kis fejletlen gyermekek, akiket a szülők még oly ártatlanoknak gondolnak, pedig egy cselédjük, egy barátjuk, egy olvasmányuk már régen hozzám vezette őket! Enyémek a fiatal fiúk és leányok, akiket a plakátok, mulatóhelyek, mozik, képeslapok, olvasmányok és csábító barátok tömege csapatostul dob karjaimba! Enyémek azok a házastársak, akik a divatos felfogásoktól megmételyezve bűntanyává teszik a családi élet szentélyét! Sőt enyéim még azok a fehér hajú öregek is, akik fél lábbal már a sírban állnak és még itt sem tudnak szakítani fiatal koruk erkölcsi léhaságaival. Sodomára, Gomorrhára kénköves tüzes esőt szórtál, az emberek ott is vesztek, – de én megmenekültem. S most enyéim a színházak, enyéim a paloták, enyéim a kunyhók enyéim az emberi nemből egész légiók... Metsző gúnnyal rikított bele a csendes éjszakába a rettenetes beszéd; az Úr pedig megvonaglott borzalmában és fölkiáltott: «Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem a pohár» (Mt 26,39.). Bővebben »Nagyböjt 1. vasárnapjára - A kísértésről (1903)
... Valóban, k. t. u., úgy-e veszik észre, hogy Krisztus mily könnyen végez a három kísértettel a pusztában. Úgy áll velük szemben, mint Dávid, aki az oroszlán karmaiból és szájából kiragadja a juhot és megfojtja az oroszlánt. Csupa erő. Mikor megint eljött az a diabolus, mikor nem azt a közönséges tentatio humana-t [emberi megkísértést], melyről Szent Pál mondja : szívemből kívánom, hogy csak embernek való kísértés szálljon meg titeket — mikor nem ezt hozza az Úrra, a győzelem kivívása nehezebb lett. Az Úr Jézust, a főpapot az Olajfák kertjében, abban a sötét éjben, már nem tentatio humana, hanem tentatio diabolica [ördögi megkísértés] szállta meg. Mily könnyen végzett a három tentációval [megkísértéssel] a pusztában ; de hogy küzködik Krisztus az Olajfák kertjében, megnehezült az idő járása felette. Ránehezedett a sötét szellem, mely a pusztában csak rávetette árnyékát, itt már ráborult az agóniában, mint az éjfél, sötéten. Itt a küzdelem életrehalálra megy; ott a hős csak úgy dobta le magáról az ellenséget, az állatot, hanem itt verejtékezik. S honnan e nagy különbség? A pusztában az Úr oly könnyen mondja : a világot megvetem, a templom csúcsára nem megyek, cézár lenni nem akarok; könnyen bánik el a rosszal; itt a kertben pedig szinte le van söpörve. A különbség az, hogy az a tentáció a pusztában a humana tentatio ez a tentáció a kertben a diabolica tentatio. Az a tentáció, az embernek a tentációja, ez a tentáció ez az apostolnak tentációja. Az a tentáció megkerít engem testem révén, böjtöt panaszol föl, önmegtagadástól fázik, hiúság, feltűnési vágy ingerli; a második kísértés sokkal félelmetesebb. Christus timet, taedet, moestus est. Miért? Magáért? Nemcsak magáért, hanem mindenért, mi szent és drága előtte ; az Isten művét félti, a lelkeket siratja ; az Isten szántóföldjének tövisei szúrják át. Azt a koszorút, mely cézárnak, a dicsőséges embernek jár, azt könnyen megveti, de ezt a töviskoszorút, hogy ő hiába dolgozik, nehezen viseli. Azt a keresztet, hogy őt megtöri, még csak elbírná, de a másik kereszt alatt, annyi lélek vesztének láttára, roskadozik. Bővebben »Farsang vasárnapra: III. Természetfölötti szeretet (1903)
... Az egész szívet kell Isten elé hoznunk. E részben nagy kincs nekünk a Szent Pál lelke, az a lélek, mely hódító apostol s nem találja nyugtát sehol, s ugyanakkor azt mondja magáról, hogy olyan, mint a dajka, úgy szereti híveit, úgy tud alkalmazkodni, mint a dadogó anya, aki azért dadog, hogy gyermeke beszéljen. Olyan lélek ez, hogy a halálba kívánkozik, mert nincs a világon öröme, de aki ezzel a síró lelkülettel szívesen bejárja a világot, hogy mentsen embereket. Ez a lélek amily erős, olyan édes, s amily természetfölötti, olyan természetes. Szeretete erős mint az apostolé, s lelkes mint a prófátáé ; viharok szántják ; szenved, csügged, elborul s ismét kiderül és élvez s a harmadik mennybe ragadtatik. Semmiféle szenvedéstől sem ment, százkilencvenöt botütés görnyeszti hátát; üldözik, elfogják, szeretik, gyűlölik, s ő mindenen győz. Bővebben »A bukott angyalok üdvtörténeti szerepe
... A bukott angyalok hatalmát azonban Isten pontosan kimérte. Mindenekelőtt elmozdithatatlan időhatárt szabott : amint üt az ítélet órája, megszűnik a sátánnak és csatlósainak aknamunkája Isten országa ellen. Akkor a gonoszság hatalmainak közös érdekből alakult és ideig - óráig fönnálló egységes frontja fölbomlik; akkor majd kitűnik, hogy az Istentől elfordult vak önzésre és ellenségeskedésre nem lehet országot építeni. Tehetetlenség kifelé és emésztő viszály befelé: ez az Istentől elpártoló valamennyi szellemnek és szellemi irányzatnak közös sorsa. Azonban ez előtt az időpont előtt is a gonosz lelkek tevékenységének szoros határai vannak: A természet törvényei, az emberi szabadakarat (ezt a két bástyát semmiféle teremtmén y nem tudja áttörni); a jó angyalok hatalma; mindenek fölött azonban Krisztus ereje , mely a sátán uralmát elvben már megdöntötte: «Most van az ítélet e világ fölött; most e világ fejedelme kivettetik». [20] Az Üdvözítő ördögűzései ennek az elvi diadalnak gyakorlati kezdetét jelentik; a tanítványoknak és az Egyháznak adott ördögűző hatalom pedig jelképezi és biztosítja azt a világtörténelem végéig. Fölvértezve az Úr Krisztus kegyelmével, hittel és imádsággal a keresztény mindig sikeresen megállhat velük szemben. [21] (...) A régieknek sokszor túlzó ördög - szimatolása ép annyira szélsőség, mint sok modernnek ördög -iszonya. A katolikus igazság a középen van : A gonosz szellemek beavatkozása lehetséges; meg is történik nem egyszer, de mindig megfelelő természeti és természetfölötti megokolással. Sok modernnek ördög - iszonya és - tagadása onnan van, hogy (teljesen alaptalanul) azonosítják a katolikus ördög - hitet a pogány démonologiával, mely személyesítette és ördögökként kezelte az ellenséges természeti és lelki hatalmakat; ami persze a mai kritikai világnézet előtt nem állhat helyt. Mások azonban csak azért nem akarnak tudni ördögről, amiért az örök kárhozatot tagadják. Mindkét tagadó csoport figyelmen kívül hagyja, hogy katolikus tan szerint az ördögök Istentől elfordult, bűnbe merült szellemek, akiknek erkölcsi magatartása igazolja létezésüket. Bővebben »Karácsonyi hit. (1925)
... Hát ez is itt egy darab valóság, sőt minden-valóság, melyről a kinyilatkoztatás ellebbenti a titkok takaróját. Csakis egy csücskét a nagy éjféli takarónak, s onnan tör ki az a vakító fény, mely azt égeti bele az emberiség lelkébe, hogy ez a csecsemő az Isten ! Mi is odaálltunk a betlehemi barlang elé ; be-bekandikáltunk s kérdeztük : Ki az ott a jászolban, a pólyákban, a szegénységben, az igénytelenségben s mégis angyalarcok fényes keretében? Ki az? Próféta talán, vagy Illés ; vagy maga a Messiás? Ki ő? Kinek tartják őt azok, kiknek nem lett fénylő a szemük? Kinek tartják őt Friedrich Strauszék, vagy Nietzschéék s Marxék, ezek a sötétségbe lekonyult üstökösök? Némelyek ennek, mások annak ; zseniális embernek, prófétai, látó szellemnek! Ez az ő divatjuk, a léleklemángorlóké! Mert ők mindent saját fogalmaik rőfjén mérnek s mindennek megszabják a mértéket, hogy eddig s ne tovább ; s nem veszik észre, hogy kacagják ki őket minden bokor, fa és szikla mögött a nimfák, s hogy vág rájuk grimaszokat a nagy Pán a mezőkön s az erdőkben, s minden faun, mintha megkergült volna, úgy táncol s kiabál: hát ezek azok, akik mindent tudnak s akik nem is iccével, hanem meszellyel mérik a bölcseséget! Istenem, hogy mi minden van, s hogy mi lehetséges, ha azt az Isten akarta? S nem akarta talán épen azt, hogy csúffá teszi az elkapatott embert?! De igen, ezt akarta ; hisz ilyesmit mond s ír már Szent Pál a korinthusiaknak. Minek kell tehát tartanunk nekünk, e kis hadnak, kik nemcsak a kis belátások istálló-lámpásával, hanem a kinyilatkoztató nagy akarás és nagy cselekvések fényénél igazodunk el? Minek kell őt tartanunk nekünk, kik a betlehemi istállólámpással világítunk magunknak? Mi azt valljuk, amit Szent Péter vallott s amit vele az egész kereszténység vall: «Te Krisztus vagy, az élő Isten Fia». Bővebben »A karácsony kegyelme. (1907)
... Rajta tehát, örvendjünk az erőnek s bízzunk a kegyelem győzelmében. Ne legyen a lélek hamuban ülő királyné, aki sír s szomorkodik, hogy rossz a világ, s szemeit bántja a beesett szemű, lázas, hervadtlelkű nemzedék ; ne disputáljon sokat kultúrkritikusokkal s a természetfölötti erők tagadóival, kik mondogatják, hogy nincs kegyelmi kenet a rothadás ellen; vádakkal, szemrehányásokkal szemben is, melyek az evangélium terjedésének 1900-ik évében a mételyes, miazmás közéletre utaznak, ne essünk a szomorúság s az elégia extázisába, hanem cselekedjünk, tegyünk s használjuk föl a krisztusi, rekonstruáló energiákat saját erkölcsi világunk kialakítására ; mutassunk rá bízvást a kitapasztalt erőforrásokra s mutassunk rá úgy, hogy az emberek rajtunk is s az általunk nevelt nemzedéken is megvalósulva lássák Szent Jánosnak azt a szavát, hogy a törvényt Mózes adta, de a szebb élet ihletét s valóságát Krisztus hozta. Tehát a karácsony is nem a szót, hanem a tettet sürgeti, az erkölcsi világba a megtestesült Igét állítja s tőlünk is a megtestesült igék csodálatos és sajátos kihatását várja: hassatok ki a világra nemcsak szóval, intelemmel s buzdítással, hanem a Krisztus-arcok varázsával, a valódi jóságnak s a krisztusi szentségnek infekciójával. A világnak karácsonyi kegyelem kell, de e kegyelemhez a világot rendszerint csak a régi Krisztusnak új hasonmásai vezethetik el. Szóval a karácsony szebb, jobb világot biztosít a természetfölötti erőknek új megtestesülései által. Bővebben »A világ Megváltója. (1902)
... Voltakép pedig a világ nem kész, hanem tovább fejlik; fejlik azon az úton, melyre Krisztus állította; fejlik föltartóztathatlanul azon elvek erejében, melyeket az Úr erjesztőül rejtett az emberiségbe. Új világot akart a Megváltó, azért a régi alá állt s kifordította azt. Leszállt a mélybe, nem hogy magával vigyen házakból barlangba, tisztes ruházatból rongyokba, kultúrából troglodita tengődésbe; hanem azért szállt le, hogy azokat, kik ott lenn senyvednek patkányok közt, fölhozza, s azokat, kik a szenvedély karmai közt elvéreznek s elhervadnak, kiszabadítsa. Leszállt a mélységbe, nem hogy csitítson s hirdesse, hogy így van az jól; hanem hogy ébresszen s arra a belátásra segítsen, hogy az így nem mehet tovább. Leszállt a mélységbe, nem hogy az érzéketlenség tompa mámorát oltsa a degradáltak vérszegény ereibe, hanem hogy világosságot gyújtson, verőfényes, szúró világosságot, s megvilágítsa vele a szenvedély s a bűn által megbecstelenített embernek tarthatatlan állapotát. Ez a betlehemi bemutatkozás tehát egy világprogramm! Ez a jászol diadalszekér; rajta ül az Istenfia, az emberek testvére, s mikor megindul, magával sodorja mindazt, aki szegény, aki szenved, aki nyomorult.; mindegyik fölemeli fejét s az Isten-gyermek jussát követeli erényben épúgy, mint hozzáméltó életben ; földet s eget kér! Bővebben »Szent Hilárius püspök és egyházdoktor + 366.
Szent Hiláriust az isteni Gondviselés arra választotta ki, hogy nehéz időben útját állja egy nagy szellemi dögvésznek, mely a negyedik században végpusztulással fenyegette Isten országát. Ez az arianizmus volt. Az ariánusok azt hirdették, hogy Jézus Krisztus nem valóságos Isten, hanem Istennek csak teremtménye; persze akkor az egész keresztény tanítás, a szentségek és az Egyház is csak merőben olyan mű, melyet az emberek kényük-kedvük szerint hajlíthatnak. Ezt a veszedelmes tanítást agyafúrt keletiek katolikusan hangzó jelszavak alatt kíméletlen fanatizmussal terjesztették, elvakult császárok, kik kevélységükben vallási ügyek bírájának tolták föl magukat, erőszakkal rákényszerítették a népre, sőt a gyöngébb lelkű püspökökre is. Vele szemben tehát csak az vehette föl eredményesen a harcot, aki szilárd, hithű jellemet és a hitigazságokban biztosan eligazodó szolid tudást egyesített. Ilyenre nevelte a Gondviselés titkos keze Szent Hiláriust. (...) Épp akkortájt tört be az arianizmus Keletről a Nyugat egyházaiba. Konstancius császár ugyanis, fanatikus ariánus létére, amint testvérei halála után Nyugatra is kiterjesztette hatalmát, 353 óta csellel, erőszakkal és ígéretekkel megnyert néhány püspököt, köztük Szaturninus arlesi püspököt, s ez hol fenyegetésekkel, hol csábító ígéretekkel Hiláriust is pártjára akarta nyerni. Azonban Hilárius hithűségre intette híveit, a katolikus érzésű francia püspököket pedig rábírta, hogy Szaturninussal megszakítsanak minden közösséget. Végre is 356-ban számkivetésbe küldték Kis-Ázsiába, Frígia nevű tartományba. Azonban éppen az ellenkezőjét érték el annak, amit akartak. Hilárius itt, az arianizmus hazájában, szemtől-szemben megismerte ennek a tévedésnek minden veszedelmét és útvesztőjét, írt ellenük egy hatalmas munkát („A Szentháromságról”), mely, miként minden műve, eredeti, mély gondolatokban, tudományosságban és ékesszólásban párját ritkítja és halálos csapást mért az eretnekségre.Szent Hiláriuszra hivatkozik Schneider püspök úr korunk modernizmus eretneksége elleni harcában: Római Katolikus Anyaszentegyházunk négy bíborosának prófétai hangja. Bővebben »
Szent Atanáz püspök egyházdoktor + 373
... Abban az időben, amikor alig ültek el a pogány üldözések viharai, új és vészesebb förgeteg zúdult az Egyházra az arianizmus, mely azt tanította, hogy Jézus Krisztus nem igaz Isten, hanem csak Istennek legkiválóbb teremtménye; nem azonos lényegű (homouzion) az Atyával, hanem legföljebb hasonló lényegű (homoiuzion). A két szó között ugyan csak egy i betű a különbség, de jelentésük két világ; mint pl. gaz. igaz. Ez a tanítás a kereszténység gyökerét érinti. Ha az evangélium hirdetője és üdvünk szerzője nem Isten, hanem csak igen kiváló ember, akkor tanításaival és parancsaival szembe lehet helyezni más, szintén kiváló emberit; ha Krisztusban nem Isten lett emberré, akkor az embernek sem kell minden erejét megfeszíteni arra, hogy istenivé tegye lelkét és életét. Az arianizmus a szent kereszténységnek lefokozása az egész vonalon. Ezért érthető, ha ijesztő gyorsasággal terjedt, akárcsak Luther újítása a 16. században; hisz az emberek mindig kaphatók arra, hogy a dolog könnyebb végét fogják. (...) nemsokára panaszt tettek Juliánnál a pogány papok, hogy ha Atanázt, „az istenek ellenségét” otthagyja Alexandriában, a pogányokból nemsokára még hírmondó sem marad. A császár erre kiutasította Atanázt a városból, sőt nemsokára elfogató parancsot adott ki ellene. Atanáz megvigasztalta kesergő híveit: „Ne búsuljatok, Julián csak átvonuló felhő”; s dereglyén menekült Téba felé. Mikor megtudta, hogy a poroszlók nyomában vannak, megfordult és egyenest feléjük tartott. Az üldözők hadnagya nem ismerte a pátriárkát és tőle kérdezte: Itt van-e Atanáz? Erre azt felelte: Nincs messze; csak siess! A poroszlók erre továbbeveztek, Atanáz ellenben hívei meglepődésére és örömére visszatért a városba. Julián csakugyan átvonuló Felhő volt; a perzsák elleni csatában ellenséges nyíllal mellében halt meg 363-ban, miközben ég felé dobálta omló vérét és kiáltotta: Győztél, Galileai!Szent Atanázra hivatkozik Schneider püspök úr korunk eretnekségei elleni harcában: Római Katolikus Anyaszentegyházunk négy bíborosának prófétai hangja. Bővebben »
Advent 1. vasárnapjára: A világ s a lélek adventje. (1911)
... A mi modern világunk is hisz a fejlődés nagy adventjében. Vár jobb s szebb világot. Hisz a haladás energiáiban s folyton győzelmekről s térfoglalásról álmodik, mellyel a boldogság leszorítja a szenvedést. Ez a hit adventi temperamentumot gyújt ki a lelkekben ; friss, bátor hangulatot terem s nemes küzdőket s hűséges munkatársakat nevel a nagy föladatok szolgálatára. Lelkesülésük vallássá fokozódik, melynek nincs Istene, de van megfeszülő vágya a jobb kor hajnalodása után. Ha azonban kérdezzük, hogy kinek lesz jó az a jobb kor s minek dolgoznak milliók a jövendőségért, melyet megint csak fölemészt a halál s elkoptat az idő : méla csend ül ki az ajkakon, s úgy látszik, mintha örök éj borulna a haladás adventjének perspektíváira. Minek, ha senki sem él közülünk, ha mindnyájan szappanbuborékok gyanánt pattanunk szét? Minek az advent, ha örök semmiség váltja föl az izgalmas várakozást? Erre nincs felelet, s ezért nincs igazán boldogító öröm ilyen adventben. (...) Nálunk az máskép van. (...) nálunk a természet a lélekért van s a lét az életért van, s azért fejlődik minden akár a végtelenbe is, mert az örök élet vágyával van telítve a lét, mely a lélekben mint örök vágy s várakozás jelentkezik. Ezt az adventet nem lehet megakasztani, e végtelen kilátást nem lehet lezárni! Bővebben »Szent Imre herceg ünnepére: II. A kettős eszmény (1907)
...A magyar korona szimbóluma a függetlenségnek, nemzeti életnek és integritásnak; de az a magyar korona, hogy az szent korona, én ezt vallásos dicssugárral, aureolával körítem! A mi legfölségesebb ereklyénk a szent jobb kéz, melyre magyar óhajtva néz! A mi zászlónk Szűz Mária zászlója! A mi Árpád-házunk a szentek törzsfája, s a mi Nagyasszonyunk Magyarország és a magyarságnak királynéja! Odavonzanak, kötnek, fűznek ezek minket hazánkhoz és vallásos hazafiságot váltanak ki belőlünk. Nekem a nemzeti egyediséghez ragaszkodnom kell. Ezzel élek, ezzel dolgozom. Mélyen meg kell győződve lennem, hogy amit mást mondanak kultúra, emberiség, nemzetköziség, ezek nem léteznek ; ami létezik, az az emberiség, amely nemzetekben, államokban van kijegecesedve. Nincs az a szellemi áramlat, még ha szocializmus, demokrácia is, amelynek ne volna nemzeti színezete; mert a demokrácia Magyarországon más, mint Németországban; de a szakszervezet is nemzeti valami Németországban, más mint Amerikában, Angliában. S a pszichológia bármennyire szedi szét a patriotizmust: szeretet az, kegyelet az a mult emlékei iránt, vonzódás az ahhoz a földhöz, ahhoz a hithez, amelyet nemzeti egyéniségünkben birunk. (...) Előremenni, modern hazafiak lenni mindnyájan akarunk. Senki közülünk nem vágyik vissza Szent Imre korába ; senki sem vágyik vissza a török hódoltság nyomorúságába, nem vágyik vissza a 48 előtti rendi világba! De ezt a magyar földet magyar egyediségében, nem frázissal, de nemzeti érzelmekkel, történelmi multunk szellemével akarjuk bírni és élvezni! Ez a kettős eszmény van kiképezve Szent Imrében, a magyar szentben. Bővebben »A mi sírjaink szenthelyek
... Istenem, mélységes sejtelem szállja meg lelkemet, ha így nézem a sírokat s így ültetek rájuk virágot! Sírjaimtól nem irtózom; sőt érzem, hogy miért szolgáltak rá a keresztények Caecilius gáncsoskodására, hogy «nem szeretik a máglyákat, mintha bizony nem férkőznék az enyészet holtjaikhoz egyaránt, akár eltemetik, akár megégetik azokat». Igaz, az enyészet eléri őket, de mikor úgy nyugosznak szemfödővel letakarva s virágokkal elborítva, s én föléjük írhatom, hogy «itt nyugszanak», s mikor egy szent helyhez köthetem a föltámadás reményét s kimehetek oda, azt várni: az nem mindegy nekem. E sírkövek hitem s kegyeletem oltárai; minek földúlni azokat?! A halotthamvasztás elleni állásfoglalásunkat is nem a dogma, hanem ez a mi szent érzésünk határozza meg. Szent nekünk ez a holttest s mellette állva úgy nézünk rá, mint kik sejtik föltámadását. Ájtatos, sejtelmes lélekkel nézzük; tudjuk, hogy szétporlik, de nem mi akarjuk elrontani; rábízzuk a természetre, de magunk nem siettetjük semminek sem pusztulását, ami oly kedves volt nekünk. Ha csak korhadt hüvelyt látnánk a testben, akkor természetesen szabadulni akarnánk tőle; de ha nagy rendeltetéseinek kapcsolatában látjuk, ha ezek a koporsók s hamvak még viszonyban állnak nagy katasztrófákkal, akkor ugyancsak természetes dolog, hogy óvjuk s fönntartani akarjuk. így valahogy őrzi minden nemzet a maga nagyjainak sírjait; jól teszi, hogy őrzi; hiszen azon sírok körül az erő és élet szelleme jár. A keresztények ragaszkodó, hívő, sejtő kegyelettel vannak sírjaik iránt. Bővebben »Halottak estéje
November elsejének estéje titokzatos, rejtelmes est! Világosságot nem gyújtok, hanem szobámból kinézek az éjbe, a novemberi ködbe, mintha valaki után kinéznék, aki elment ugyan, de voltakép nem hagyott el egészen. Elment a más világba, de érzem, hogy a kötelékek, melyek hozzá fűztek, nem szakadtak el, s hogy neki köze van hozzám s nekem hozzá. Mondják, hogy meghalt. Igaz, meghalt; de én élőnek nézem ; élettel s érzéssel keretezem emlékét; sírja ugyan bezárult, de a szívem sebe, melyet távozása szakított, az nyitva maradt, s abba van beírva a neve, bele van rajzolva a képe; s ha a testét meg nem menthettem, de a lelkét azt bírom, az nem halt meg, az él. S ma este különösen érzem ezt; érzem, hogy kötelékeim el nem szakadtak ; hogy emlékeim el nem fakultak; hogy szeretetem el nem hamvadt; sőt érzem, hogy épp ma este közel van hozzám, jár körülöttem, intünk egymásnak, megértjük egymást s cseppet sem félek tőle, sőt ellenkezőleg, örülök neki. — Ó szentek közössége, mily természetes, édes hit vagy te, s milyen jól ismered a szívünket, mikor így sorba fölvonulsz emlékeiddel, ünnepeiddel, s köztük ezzel az esttel; szent est ez is. A karácsonyest is szent est, akkor is eljött valaki hozzánk, akit nagyon vártunk, s angyal hirdette, hogy eljött már s köztünk lakozik : ma pedig a közösség szent angyala hirdeti, hogy azok mind élnek, akik meghaltak. Akik így hisznek, azokról a novemberi ködben is igaz,hogy «az Isten fényessége körülragyogja őket» (Luk. 2, 9). Bővebben »Krisztus királyságának eszméje (I.)
... XI. Pius pápa 1925 december 11-én kiadott «Quas primas» kezdetű apostoli körlevelében új ünnepet rendelt; elrendelte, hogy ezentúl minden évben október utolsó vasárnapját «Krisztus királyságá»-nak megünneplésére szenteljük. (...) Angliában nemrégiben előadást tartott egy tudós az alábbi címmel: «Ki nyerte meg a háborút [szerk. megj.: az I. világháborút]? » A felelet ez volt: «Katonai tekintetben Franciaország, politikailag Anglia, pénzügyileg Amerika. Erkölcsileg? Egyedül a pápa». Igen! Egyedül XV. Benedek hallatta szavát a háború alatt is, azután is; s most, hogy XI. Pius új ünnepet rendelt el, ez is világépítés akar lenni. Mikor a pápa kiadta rendeletét, nyíltan kifejezte, hogy «világmegújulást» vár tőle. Szomorú tapasztalatok álltak az írása mögött. A nagy világháborút befejezi a béketárgyalás – s a pápát meg sem hívták oda! Szörnyű «békekötések» Isten nevének említése nélkül! Azután is mindenfelé béketanácskozások, de az Isten nevét sehol ki nem ejtik... Dehát meg is lett az eredmény! Nyolc éve vége a háborúnak, s hol a béke? Hol a népek megnyugvása? «A kegyetlen békeszerződés a kereszténység csődje!» mondják az elkeseredett emberek. Ó, dehogy! A modern pogányságnak csődje! Nem vagyunk eléggé keresztények, ez a baj! Ha Európa valóban keresztény lenne, ilyen «békét» nem csikartak volna ki a legyőzöttektől sem... És íme: most jön a pápa! Ő az őr a Vatikán ormán, neki kell utat mutatnia! Nincs béke? Nincs, mert téves utakon keresitek! Krisztusról nem akartok tudni, pedig Ő a világtörténelem központja! (...) Igen, Krisztus Király minden ember fölött! A királyok Királya! Elnökök Elnöke! Kormányok Kormánya! Bírák Bírája! Törvényhozók Törvényhozója! Krisztus zászlaja lengjen mindenütt: az iskolában, műhelyben, redakcióban, városházán! Éljen a Krisztus Király! Bővebben »Szentolvasó Királynéja I. A szentolvasó a hitnek az imádsága (1895)
... A hit imáján nyilvánul a hit ereje, amelyről az apostol mondja, hogy: argumentum non apparentium; a hit oly erő, mely a lelkeket, az értelmeket megragadja, és sodorja a láthatatlan világ felé; argumentum, logikai erő, non apparentium, a valóságban, melyet nem látnak; a hitben a láthatatlan hat reánk. Az argumentum non apparentium által mi egy más világhoz közeledünk, mely túlvilági színekben, alakokban vonul el lelkünk előtt. Mi ezekkel az alakokkal beszélgetünk, szépségükön gyönyörködünk, arcukról néhány sugárt s ruhájuk illatát magunkkal visszük az életbe. A hitnek ezen imáján beteljesül, amit Bálám mond : Videbo eum, sed non modo, intuebor eum, sed non prope ; látok valamit, ami nincs közel, hanem messze, behatolok egy világba, mely előttem inkább álom, de azt mégis kiveszem, hogy ez az álomkép örök valósággá változik. A hit imáján beteljesül a próféta szava: Effundam spiritum meum super omnem carnem et juvenes vestri visiones videbunt; a ti ifjaitok látnak új világot, behatolnak egy világba, mely láthatatlan. Ha ez a hitnek ereje, és ha a hitnek ereje nyilvánul a hitnek imáján, akkor azt kell mondani, hogy az olvasó imádsága igazán a hitnek imádsága. Bővebben »Assisi Szent Ferenc hitvalló + 1226.
... Mikor számuk elérte a szent tizenkettőt, Ferenc néhány egyszerű mondatból és szentírási idézetből álló szabályzatot készített számukra s azután a pápai megerősítés kieszközlése céljából Rómába indult velők. A hatalmas III. Ince pápa eleinte tartózkodással fogadta a különös kolduscsapatot. De mikor álmában látta, hogy az ingadozó és összeomlani készülő lateráni templomot, az egész keresztény világ legtiszteletreméltóbb templomát, Ferenc fogja fel és vállának egyetlen nyomásával helyreigazítja, habozás nélkül megadta a kért megerősítést és a prédikálásra való felhatalmazást(1210) A „kisebb testvérek” - így nevezte a szent alázatosságból követőit - ezen-túl mint egyházilag elismert szerzetesek folytathatták működésüket. A megerősítésre az Assisi melletti Rivo Tortóban, majd később a Porciunkulában olyan élet pezsdült, melynek mását az apostoli idők letűnte óta nem látta a világ. A testvérek valósággal versenyre keltek egymással, és az volt a boldogabb, aki igénytelenebbnek és áldozatosabbnak bizonyult a másiknál. A legendák apró virágocskái, melyek később annyi bájt és költőiséget árasztottak erre a páratlanul termékeny korszakra, ekkor fogantak meg és ekkor hajtottak ki a szívek televény talajából. A mozgalom középpontja és éltető lelke mindvégig Ferenc maradt. Az ő meleg szeretete és olvadó jósága aranyozta be a testvérek életét s az ő lángoló lelkesedése tört újabb és újabb ösvényeket az apostoli munka számára. Olaszország után hamarosan rákerítette a sort Franciaországra, Spanyolországra, Németországra, Angliára, sőt a mohamedán világra is. Ő maga a vértanúság szent vágyától fizetve először Marokkóban akart szerencsét próbálni; majd amikor ez a terve kudarcot vallott, a Szentföldre hajózott. Az egyiptomi Damiette előtt magát Melek-el-Kamel szultánt is felkereste. De az emberséges szultán a várt kínok helyett tisztelettel fogadta és ajándékokkal halmozta el. Bővebben »Liziői Szent Teréz szűz + 1897.
...Egész életén át a szentségre törekedett. „Mindig az volt a vágyam, írja, hogy szentté váljak. De ahányszor csak összehasonlítottam magam a szentekkel, megállapíthattam, hogy óriási különbség van köztem és köztük. Ők olyanok, mint a felhőkben elvesző hegycsúcsok, jómagam pedig olyan, mint az igénytelen kis homokszem a járókelők lába alatt. Nem estem kétségbe. Azt mondtam magamban, hogy a jó Isten nem ihlethet engem megvalósíthatatlan vágyakra s kicsiségemben is törekedhetem a szentségre. Magamat nem tehetem nagyobbá. El kell tehát viselnem magamat olyannak, amilyen vagyok; számtalan tökéletlenségemmel együtt. Akarom keres-ni a módot, hogy az égbe jussak egy kicsinyke kis úton, igen egyenes és rövid úton, egészen új kis úton át.” Többször hangoztatta, hogy küldetése van az emberekhez: meg kell tanítania őket erre a kis útra. Néhány héttel halála előtt a „kis út” lényegét így foglalta össze: „A kis út a lelki gyermekdedségnek, a bizalomnak és az Istenre való teljes ráhagyatkozásnak útja ... Meg akarom mondani az embereknek, hogy csak egyet kell tenniük a földön: az apró áldozatok virágait kell dobál-niuk Jézus felé”. A nagy szeretetnek és a kis dolgoknak ez a páratlan művésze így adott magyarázatot az Üdvözítő szavához: „Ha csak nem lesztek mint a kisdedek, nem mentek be mennyeknek országába”. Bővebben »A pap és az Oltáriszentsg
... Krisztus a tabernákulumban értünk munkálkodik. Az eucharisztikus Krisztus tisztelete közép-pontja, szívdobbanása a katolikus Egyháznak. A legelső kötelességünk, hogy mi is, híveink is, áthatva legyünk a fönséges dogmától: Krisztus láthatatlan jelenlététől. Vannak, akik előtt a katolicizmus csak nagyszerű tanrendszer, eszményi erkölcstan, nagyszerűen fölépített szervezet. Nem, nem! Nekünk ez nem elég. Nekünk a katolicizmus az igazi, eleven, köztünk élő Krisztus, misztikus testével, s e testben egyesülő tagjaival. Katolikusnak lenni annyi, mint a láthatatlan, de itt levő Krisztussal egynek lenni. Különösen is kiemelni egy gondolatot! Hiszen tudom, hogy mi, papok, nem csalódunk ebben, de híveink sokszor csalódnak: Mily áldott munkát végez az az eleven Krisztus ott a tabernákulumban! «Munkát?» – kérdi a modern ember;«ott van munka, ahol dinamók búgnak s motorok kattognak, – de a tabernákulumban oly csend van»... «Munkát? Hisz oda tágas géptermek kellenek, s az oltárszekrény oly elenyészően kicsiny!»... Munkát? Igen, munkát! Mert a munka nem a zajtól és a gyárépületektől függ. Avagy lármázik-e a nap, mikor élete fakasztó májusi reggeleken hihetetlen munkával eleven virágszirmokkal szórja teli a holtnak látszó fákat, vagy van-e szüksége zakatoló gépekre, mikor forró nyári napokon bele» érleli a szamóca kis piros gyümölcsébe illatos, olajos, zamatos sugarát? Nos: ezt a gondolatot sokszor állítsuk a hívek elé, meg magunk elé, hogy a tabernákulum Krisztusa ugyanaz, mint az evangélium Krisztusa, ugyanazzal a szentséggel, mindentudással, irgalmas szívvel, hatalmas kézzel! Mit csinál Krisztus Urunk a tabernákulumban? Papi méltóságát gyakorolja, örökimádást végez a mennyei Atyához. Istentiszteletet mutat be a plébánia nevében. Misézik! Igen, mikor a látható mise «Ite missa est»-je elhangzott, a láthatatlan mise egyre tart a szentségi Krisztus dicsérő-, engesztelő- s hálaáldozata. A plébános csak vasárnap applikál a hívekért, Krisztus minden percben. Krisztus szemei mindig nyitva vannak s belátnak a községben minden házba s minden szívbe! Bővebben »A fájdalmas anya
... Jézus bízik keresztjében, bízik, hogy megindítja az embert, mert szenvedésében a megindulásnak mély forrásai nyílnak ; egyike ezeknek az ő anyja. Bármennyire méltassuk Urunk szenvedését, a legbámulatosabb és a tragikumot a végtelenbe fokozó vonás rajta «az ő anyja». Keresztútján jár. E keresztút temetési menet is, e temetésen megy «az ő anyja»; de ugyancsak a szégyen, a gyalázat, a megvetés és átok menete ez, és ott megy «az ő anyja», az az asszony, aki szeretett. Gondold el, mily sötétség borult ez asszony lelkére a gyűlölet és megvetés éjében ...! A káromlás és szitok hogy hasogatta szívét, és ajkai hogy hajtogatták édes nevét a keserű, kegyetlen világban : Jézusom, fiam! Az Isten szeretete nem olyan, hogy a legédesebb lelket ne vezette volna a kin s gyalázat ez útján! Az Isten szeretete erős is, áldozatot, odaadást s föltétlen kitartást követel. Ezt nehezen értik, akik a szeretetet csak édesnek vélik. Szeress és áldozz! (...) A világ tombol, örvend ; fogadd fiaddá tanítványomat. A Szent Szűz fölnéz fiára : Isten veled, — imádkozza — Fiam, szemem fénye ; menj be országodba ! — Most már rajtunk a sor, megvigasztalni a Szent Szüzet, mert szeretjük öt s kínjaiban részesülünk ; övéi vagyunk. Fájdalmával hozzánk fordul. Este van ; tavaszi est a bitófa körül; áprilisi pompában díszeleg a föld, az olajfák illata s a pálmák lehellete lejt végig a koponyák hegyén és ott áll a fájdalmas anya, az ácsnak özvegye ; nagy, mint a tenger, az ő keserve! Szeretetnek szent forrása, Szent Szűz, lelked bánkódása, add, lelkemé is legyen! Bővebben »Szűz Mária
... Ma, Kisboldogasszonykor, Mária születésének ünnepén jó eszünkbe venni az Üdvözítő szent anyjának életét. (...) Szűz Máriának az isteni Bölcsesség a legnagyobb méltóságot és hivatást szánta Isten országában; nem csoda, ha ez a törvény ő rajta teljesedett a legnagyobb arányokban. Eredete ott fakad az örök Szentháromság ölén, ahol megszületett az irgalmas Atyának az az elhatározása, hogy a bűnbeesett emberiség megváltása végett emberré küldi egyszülött örök Fiát. Ezért méltán adja az Egyház a Szent Szűz ajkára azt a szót: „Az Úr bírt engem utjai kezdetén, mielőtt va-lamit teremtett. Öröktől fogva rendelt engem és régóta, mielőtt a föld lett. Még nem voltak a mélységek, és én már fogantattam” (Péld. 8,22 kk.). Minthogy öröktől fogva ki volt szemelve a legnagyobb méltóságra, mely teremtményt egyáltalán érhet: az Isten-anyaságra (febr. 9), Isten gondoskodott is arról, hogy egészen tiszta legyen az a virág, mely hivatva volt a legdrágább gyümölcsöt teremni. Léte első pillanatától kezdve ment volt minden bűntől, az eredeti bűntől is, és teljes volt kegyelemmel: szeplőtelenül fogantatott (dec. 8). Születése (szept. 8) az ószövetségi jövendölések szerint Dávid nemzetségéből történt. Szülői ősi hagyomány szerint Joakim (márc. 20) és Anna (júl. 26) voltak; s Anna őt úgy fogadta addig meddő méhébe, miként ama másik Anna, Elkana felesége Sámuelt (1Kir. 1,2 kk.). Születésének helyét és idejét nem ismerjük. Régi hagyomány, hogy az Üdvözítő születésekor még nem volt húsz éves és hogy neve kezdettől fogva Mária (szept. 12), aminek jelentése: szépséges, úrnő. Bővebben »A szentmise szertartásai (3).
... Hajtsuk meg a térdünket. Az Oltáriszentség előtt csak egy mozdulatot ismer az Egyház, csak egy gesztust: ez a térdelés. De hát ez érthető is! Ilyen szédületes titkot nem lehet állva elviselni, ez földre nyom, ez térdelni késztet. Pár rövidke szó az ostya fölött, és abban a pillanatában az az igényte51 len kis ostya nagyobb kincset tartalmaz, mint a föld minden kincse, mint a világegyetem minden értéke és pompája. Ha volna olyan szemünk, melyet nem köt az anyag törvénye, ha látni tudnánk túlvilági nézéssel, szent megilletődéssel vennők észre, hogy az átváltozás néma pillanatában mint suhan az Ostya köré angyalok fényes légiója és mint imádja szent megrettenéssel és elcsodálkozással ily határtalan lealázkodásra vállalkozó Urát és Királyát. Megindul az egész mennyország, – és akkor mi, emberek, maradhatunk-e hidegen, mozdulatlanul? Ha az ember maga nem tapasztalná, elhinni sem tudná, hogy vannak, akik még ebben a megrendítő pillanatban is érzéketlenül, mint a fatuskó, állva maradnak, mert féltik a szépen vasalt nadrágjukat. Bővebben »A szentmise szertartásai (2).
... De még egy érdekes sajátosság is föltűnik a Glória szövegében: a többes számban imádkozás. «Dicsérünk Téged, áldunk Téged, imádunk Téged»... és így tovább: folyton többes számban. Ez különben elejétől végig jellemzi a szentmise szövegét. Mit akar ez tudomásunkra hozni? Azt, hogy a szentmise nem magánájtatosság, hanem a hívek közösségének istentisztelete. Ezért nem szabad a papnak miséznie, ha legalább egy ember nincs jelen a misén: legalább a ministránsa. A misén a pap és a hívek testvéri közösségbe olvadnak egybe és közösen imádkoznak. Valaha, mikor a nép még értette a latin nyelvet, feleltek is a papnak; ma már csak a ministráns felel, de ő is a nép nevében. És a pap még ma is állandóan többes számban mondja amisének imáit: «Oremus», «imádkozzunk»; «orate fratres», «imádkozzatok, testvérek»; «gratias agamus Domino, Deo nostro», «adjunk hálát Urunknak, Istenünknek» és így tovább. Igen, a pap az oltárnál, a ministráns az oltár lépcsőjén, és akik csak jelen vannak a szentmisén: valamennyien eggyé lesznek és mint Isten egyetlen nagy családja borulnak le közös mennyei Atyjuk előtt. Mondjátok, hol van még ilyen testvériség a világon? Mennyire megvalósul itt is a mi budapesti eucharisztikus kongresszusunk jelmondata: «Eucharistia vinculum caritatis», «az Oltáriszentség a szeretet köteléke»! (...) Az egész emberiségnek és az egész világnak sarka és középpontja, alfája és ómegája, amely, mellé vagy amely ellen kell állania minden embernek: az Úr Jézus. «Nála nélkül semmi sem lett, ami lett.» (Jn. 1,3.) «Ő a láthatatlan Istennek képmása». (Kol. 1,15.) «Ő előbb van mindennél és minden őbenne áll fenn.» (Kol. 1,17.) A mi legfőbb törekvésünknek és vágyunknak tehát annak kell lennie, hogy minden ami égen és földön van, Krisztusban, mint főben egyesüljön. Bővebben »A szentmise szertartásai (1).
... Ez a félórás szertartás, amit «a szentmise szertartásának» nevezünk, hosszú évszázadok imádságos lelkületének terméke. A lényege, a központja: a kenyér és bor átváltoztatása Krisztus Urunk testévé és vérévé, majd annak kiosztása a hívek között; ez megvolt ősidőktől fogva, mióta csak kereszténység van a földön. De a lényeget körülvevő szertartások és imák csak fokozatosan alakultak és fejlődtek, mígnem eljutottak a mai végleges formájukhoz, ami – mint tudjátok – már évszázadok óta változatlan és ugyanaz szerte a föld kerekségén. Az eucharisztikus kongresszuson ezer meg ezer külföldi papvendégünk lesz a világ minden sarkáról. Sokkal talán egy szót sem tudunk váltani furcsa, idegen nyelve miatt. De menjetek el akármelyiknek miséjére: egy szót nem hallotok, egy mozdulatot nem találtok benne, ami nem egyeznék teljesen azzal, amit idehaza láttok a szentmise bemutatásánál. (...) Az oltár másik kelléke, amely nélkül megint nem szabad misézni: az oltárba helyezett szent ereklye. Legalább két szent testéből kell az ereklyéket venni, és pedig legalább az egyiket vértanúnak testéből. Persze, hogy vértanúéból! Mert ezek csakugyan megértették a szentmise tanítását: így szerettelek titeket, vérem kiontásáig, – tudtok-e ti is engem ily hűséggel szeretni? (...) Már az V. században találkozunk azzal a szokással, hogy mialatt a miséző püspök bevonult a templomba, a hívek egy zsoltárrészt énekeltek, az aznapi mise gondolatához választott szöveget. Ebből fejlődött ki a mai misekezdet, amit «Introitus»-nak: «Bemenetel»-nek nevezünk, mert kezdetben csakugyan a miséző bemenetele alatt énekelték. Ez tulajdonképpen az előszó a miséhez, annak alaphangja, vagy művészi nyelven: a napi mise ouverture-je. A miséző azonban már az oltárhoz ért, és az Introitus éneklése még mindig tartott. Megállóit tehát az oltár lépcsőjénél és míg az ének tartott, mélyen meghajolva állott és imádkozott. Kezdetben azt, amit akart. Később azonban már szabállyá vált – és ma is így van –, hogy a 42. zsoltárt kell elmondania. Bővebben »Az ima
... Aztán jött a zuhanás Trianon halálos völgyébe. Jött a megalázás, a szégyen, az elesettség, szegénység, járvány és jöttek az imák. Az egész nemzet megtanult imádkozni és nem szégyellték már a férfiak sem – egy-egy „szóra” – befordulni a templomba. Ezek a férfiak többnyire megjárták a harctereket és megtanulták, hogy egyetlen félelem örökös csak – nem halálfélelem, hanem az istenfélelem. És ahogy az imádság felé fordult a nemzet, úgy emelkedtünk ki a halálraítéltség posványából. (...)Nagy, szent pillanatokban mindig az ima volt velünk, mellettünk, értünk. Nagy örömökben, nagy sírásokban, csendben és viharokban: ima, ima. És most mégis mind több helyen hallom, olvasom, hogy valaki imádja a lencsefőzeléket, imádja a karóráját, imádja a kirándulást és a táncot. Préda lett ez a szó, melyet magyar paraszttól sohasem hallott senki, és elkopott lassan, mint a kocsmaküszöb. Mindenki „imád” mindent. A lovát, a szeretőjét, a nyakkendőjét... megszentségtelenítve egy szót, az emberi lélek néma himnuszát, tisztaság, a kérés, a vigasz, a félelem, az istenkeresés egyetlen, utolsó felkiáltását, amikor már nincs semmi, de semmi segítség, mentsvár, csak az ima. Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, ne szórd lelked aranyát, nyelved szépségét a rombolás disznai elé, ne imádj semmit, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten. Bővebben »Az imádság
... Az imádság birokra kel az Istennel. Legyőzi Őt. Olyan hatalmas, olyan nagy az ereje! Ismered-e Jákob küzdelmét az angyallal, aki maga volt az Isten vagy az Isten Fia?! (Ter 32,34-32). Tusakodott vele egészen virradatig, s akkor sem akarta mindaddig elengedni, míg meg nem áldotta. S Isten akkor adta Jákobnak az Izrael, azaz Istennel viaskodó nevet. Ebben a jelenetben az imádság ereje van megörökítve. Isten végre is engedi magát legyőzni s kijelenti Jákobnak, hogy "ha erős volt az Istennel szemben, mennyivel inkább fog győzedelmeskedni az embereken." Igen, ez az imádság, mely birokra kel az Istennel s addig viaskodik Vele, míg csak áldást nem kap Tőle. Ez az állhatatos, kitartó, férfias, bátor imádság - győz, diadalmaskodik Isten felett is. És Isten megadja az áldást. (...)Az imádság erejét le nem töri semmiféle ellenség, lehet az dúsgazdag vagy félelmetes hatalmú, ragyogó lángelme vagy dolgok mélyére hatoló nagy tudós, világhírű művész vagy félelmetes logikájú teológus, - a legegyszerűbb ember gyermeki bizalma jobban tetszik a Fölséges Úristennek, mint amazoknak földi nagysága; a szívből alázatosaké ezerszerte jobban, mint az írott vagy kimondott szavak agyondicsért és megbámult betűhengere. Legyőzi, megfutamítja az ördögöt.(...) Győz - győz az imádság! Legyőzte a törököt Lepantónál. A belga zsidó bankárt a jezsuita páter szobájában. Mónika vad, pogány, kíméletlen férjét és a szenvedélyes fiút, Ágostont. Legyőzi az édesanyák eltévedt, rossz fiait. Az iszákos, kártyázó, dorbézoló apákat. A tilosban járó fiatal anyákat. Bővebben »Mohamed
... [Mohamed] azokat az igazságokat, amelyeket tanított, sok mesével és a legnagyobb hazugságokkal keverte. (...) [Mohamed] nem mutatott semmiféle természetfeletti jelet, amely pedig az egyedüli bizonyítéka az isteni eredetnek; egyedül egy olyan látható tett, amely csakis isteni eredetű lehet, tehet tanúságot az igazság láthatatlanul ihletett tanítója mellett. Mohamed, éppen ellenkezőleg, azt mondta, hogy őt a saját karjainak ereje küldte - ez olyan jel, amely a rablóknak és zsarnokoknak is sajátja. Sőt, mi több, az emberi és isteni dolgokban jártas, tanult emberek sohasem voltak a követői már a kezdetektől fogva sem. Azok, akik hittek benne [Mohamedben], durva, sivatagi vándorok voltak, teljesen tudatlanok bármiféle isteni tanítás tekintetében, akiknek a számát Mohamed a karja erejével, vagyis erőszakkal növelte. Előző próféták sem tanúskodtak isteni küldetése mellett. Ellenkezőleg, az Ó és az Újtestamentum csaknem valamennyi tanítását kiforgatta, amit mindenki láthat, aki tanulmányozza a törvényeit. Ezért volt az a ravasz döntése, hogy megtiltotta követőinek az Ó és az Újszövetség olvasását, nehogy azok fényt derítsenek tanításainak hamisságára. Így világos, hogy azok, akik hisznek szavainak, ostobán hisznek. Bővebben »Szent Bonaventúra egyházdoktor + 1274
... Hároméves korában a kisfiú [Bonventura] halálos betegségbe esett. A kétségbeesett anya Assisi Szent Ferenchez könyörgött és az ő közbenjárására a fiú minden emberi várakozás ellenére meggyógyult. Ekkor rajta ragadt a név: „jó szerencse” (olaszul bon aventura), s ez mint Tóbiást Ráfael arkangyal, végig is kísérte életén. A bagnoreai kisfiú nagy jó szerencséje lett az Egyháznak, Szent Ferenc rendjének és az egész emberiségnek. Kitűnt az ő életén is, hogy akit Isten egyszer emberi várakozás ellenére nagy betegségben vagy katasztrófában megtart ennek az életnek, azzal különös szándékai vannak. Boldog, aki ezt idejében fölismeri és fönntartás nélkül követi. Bonaventúra, a jó szerencse fia, ezek közül a boldogok közül való. (...)S ez a híres tudós és megtapsolt tanár soha egy pillanatra sem vétette szem elől Szent Pál szavát: „Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, ha szeretetem nincsen, semmi vagyok” (1Kor. 13,2). Szent Tamás, aki az egészen nagyoknak irigységnélküli elismerésével bámulta Bonaventúra tudományát, egy alkalommal meglátogatta a szentet és megkérte, mutassa meg könyvtárát, ahonnan azt a rengeteg tudományt meríti. Bonaventúra az előtte függő feszület-re mutatott: Itt az én könyvtáram. Ez a lelkület végigkísérte életén. Később egyszer Egidius laikus testvér, Szent Ferencnek tanulatlan, de szentéletű társa eléje állt: „Tisztelendő Atyám, téged a mindenható Isten rengeteg adománnyal tüntetett ki. De mi, együgyű tanulatlanok, mit csináljunk, hogy üdvözülhessünk?” Bonaventúra felelte: Ha Isten nem adna semmi más kegyelmet, mint az ő szeretetét, elég volna. „De hát, adta föl a szót Egidius, a tanulatlan ember szeretheti-e Istent úgy, mint a tudós?” Erre Bonaventúra: Az együgyű öregasszony éppúgy szeretheti Istent, mint a teológiának legkitűnőbb doktora! Csak ez kellett Szent Ferenc régi fiának. Leszaladt a kolostor kertjébe, odaállt a város felé néző sarkára és hangosan elkiáltotta magát: „Ó ti rongyos, együgyű, tanulatlan öregasszonyok, szeressétek a ti Istenteket és nagyobbak lehettek, mint Bonaventúra testvér, aki híres doktor és a szent teológiának professzora”. S három óráig így maradt elragadtatásban. Bővebben »Esküvői szentbeszédek III.
Oltár előtt esküdtök örök hűséget. Ne feledjétek: az oltárnál nemcsak házasságot szoktak kötni, hanem az oltáron áldozatot is szoktak bemutatni. A házasélet sem pusztán esküvői ünnepély, hanem áldozat is, nem tisztán öröm, hanem üröm is. És aki a menyegző-oltárhoz nem úgy lépne, mint áldozati oltárhoz, nem lehetne boldog. Csak az a boldog házasság, ha mindkét fél úgy gondolkodik: Mától kezdve el akarok felejteni mindent, ami nekem kellemetlen, de soha nem fogom elfelejteni azt, ami a másiknak kellemes. Nem azt keresem a házasságban, hogy boldoggá legyek, hanem hogy boldoggá tegyek, mert tudom, hogy a másiknak boldogsága lesz az én legnagyobb örömem is. (...) Szent vallásunk nagyon jól tudja, hogy ezt a megkötött szövetséget a sírig hűségben megtartani s annak áldozatait kitartó lélekkel viselni, Isten segítsége nélkül nem lehet. Éppen azért, mert az Egyház jól tudja, hogy a házasélet bizony lemondásból, tűrésből, elnézésből és megbocsátásból is áll, megható imában kéri reátok Isten áldását és felszólít titeket is, hogy az én imám alatt ti is térden állva imádkozzatok önmagatokért, hogy rendületlen szeretetben tudjatok élni akkor is, mikor a szürke mindennapi élet gondjainak örömtelen varjú serege rázuhog lelketekre. (...) Miközben majd az eskü szavai végighangzanak a templom boltívei alatt, érezzétek át lelketekben: Uram! Bármi lenne velem, én ennél az eskümnél kitartok. Uram! Most esküszöm, hogy szépségen túl, jóléten, fiatalságon túl, vagyis minden múlandó dolgon túl a másikat el nem hagyom, semminemű szükségében s viszontagságában. Lehet-e fenségesebb fogadás ennél, hogy a ti szerelmeteknek csak a halálban szabad végződnie? De lehet-e felemelőbb tudat annál, hogy veletek lesz, erősít, bátorít édes Üdvözítőnk áldása? Bővebben »A sivatag
Részlet a szerző "Bepillanátások az Ember Fiának szívébe" c. könyvéből, amely a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban olvasható ITT ».A magányban születtek a nagy tervek, a magányból léptek ki a világba a nagy férfiak. Negyvennapi magány után lépett Mózes Izrael fiai elé a szövetség törvényével; negyvennapi magány után kelt útra Illés próféta, hogy Izrael országát helyreállítsa. Jézus is visszavonul a sivatag magányába, hogy nagy haditervét szője a sátán birodalma ellen és valamennyiünk üdvösségéért könyörögjön a mennyei Atyának. „Közelebb vagyon a mi üdvösségünk.” (Róm 13,11) Közel jár Jézus Szívének országa. Jézus Szíve, jöjjön el a te országod! Minden nagy terv véghezvitele előtt vonulj vissza Jézus Szívének magányába, ott tarts lelki gyakorlatot – hadgyakorlatokat. Ott ajánld fel neki törekvéseidet, fáradozásaidat. Ott teljél el a Szentlélek erejével, melynek ihlete meglássák arcodon, egész valódon, minden tetteden, hogy mindenki, aki csak lát és közeledik hozzád, önkéntelenül észrevegye: Ezt az embert „Isten lelke vezérli”, „telve van a Szentlélekkel”. (Lk 4,1) Bővebben »
Sarlós Boldogasszony
Részlet a szerző "Bepillanátások az Ember Fiának szívébe" c. könyvéből, amely a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban olvasható ITT ».„És lön, amint hallotta Erzsébet Mária köszöntését, röpöse méhében a magzat.” (Lk 1,41) A tisztaság fényétől minden megtisztul. Tiszta üvegen át néz bele a tiszta Világosság az anyai kebelbe és a kebelben megtisztul, megszentül a gyermek. Megtisztult szemével felismeri Teremtőjét, Megváltóját, Megszentelőjét, örömében felujjong: „Boldogok a tiszta szívűek; mert ők meglátják az Istent!” (Mt 5,8) Tiszta szemet adj, Uram, tiszta szívet, tiszta testet, tiszta szeretetet! Ne lásson szemem mást, mint csak téged, egyedüli célomat; rád szegezze tekintetét, hogy szeretetem nyila egyenesen szívedet találja. Adj tiszta szívet, Uram, minden aljas érzelemtől ment, égi vágyaktól ihletett szívet! E földön járjak égi gondolatokkal, az ég felé irányítva lépteimet, az ég felé vonzva minden értelmes teremtményt, mellyel utamon találkozom. E földön járjak magamban hordozva Téged, boldogságomat s örök célomat, mint egykor szent Anyád hordozott élő szentségtartóképp tiszta szíve alatt. E földön járjak égi gondolatokkal, hogy egykoron hazámba érkezvén, megfordíthassam viselkedésem módját és az égben járjak, visszagondolva zarándokló társaimra lenn a kerek kis földön. És mivel őket „földiek”-nek nevezem, járjak hát az égben „földi” gondolatokkal. Adj tiszta testet, Uram, fényest, ragyogót, amint az isteni Szíved szentségtartójához illik! Kenyér alakjában táplálod szent testeddel és véreddel; add, hogy méltó legyen mennyei látogatásodra. Ne homályosítsa el soha az érzéki gyönyör tisztátlan lehelete. A szellem hajléka legyen, mely szemem ablakán át kisugározza a világba a tisztaság szeretetét és a szeretet tisztaságát. Mindenki e szavakat olvassa ki belőlük: „Ég felé a szíveket!” „Az ott fennvalókat keressétek, az ott fennvalókról elmélkedjetek, nem a földiekről.” (Kol 3,1.2) Bővebben »
A szabadkőművesség iránya és törekvései Ausztria-Magyarországban
Ha a szabadkőművesség – miként az előzőkben láttuk – az egész civilizált világon arra törekszik, arra buzdul, azért lelkesül, hogy miként a testvérek mondani szeretik, a sötétség, a fanatizmus és a babona uralmát megdöntse, vagyis a kinyilatkoztatott vallásnak az emberi élet különféle viszonyaira való befolyását megsemmisítse, s e helyett – a páholy szavajárása szerint – a világosságot, az elfogulatlanságot és a tudományt, vagyis a kinyilatkoztatott vallási igazságoktól teljesen független ész- és természetelviséget elterjessze; ha a szabadkőművesség az egész civilizált világon a kinyilatkoztatott vallás hordnokában, hirdetői- és követőiben látja legnagyobb ellenségeit, akik ellen élet-halál harcot kell folytatnia: képzelhető-e, hogy Ausztria-Magyarországban a szabadkőművességnek más célja volna, képzelhető-e, hogy Ausztria-Magyarországban a szabadkőművesség nem a kinyilatkoztatott vallás elnyomására, nem az egyház megdöntésére törne? (...) A szabadkőművesség Ausztria-Magyarországban csakúgy, mint egyebütt, a babonát, a kinyilatkoztatott vallás igazságaiban való hittel azonosítja. Lépjünk csak be – minden szabadkőművesi tilalom dacára – a „Humanitas” című osztrák páholyba s utolsó kételyünk is el fog oszolni. Sternberg Ármin [szabadkőműves] testvéré a szó, halljuk csak mit beszél: "A vallások olyanok, mint a világító bogarak; hogy világíthassanak, sötétségre van szükségük. Az általános tudatlanság bizonyos foka az összes vallások létföltétele, ez amaz elem, amelyben egyedül élhetnek. Mihelyt azonban a csillagászat, a természettudomány, a földtan, a történelem, a földrajz és népisme világosságot terjeszteni kezdenek és végre maga a bölcsészet is szóhoz juthat, – minden, csodákra és kinyilatkoztatásra alapított vallásnak el kell enyésznie s a bölcsészet elfoglalja az őt megillető helyet. – Schoppenhauer..." Bővebben »"Humane Generis" kezdetű apostoli körlevél
... 13. Ezeket az eszméket, akár a minden áron való újítás sajnálatos vágyából, akár dicséretreméltó indítékokból származnak, nem mindig ugyanazon mértékben, ugyanazon nyíltsággal, és nem mindig ugyanazon szavakkal hirdetik. Hívei között nincs is mindig teljes egyetértés. Ma még egyesek rejtekben, bizonyos megszorításokkal és különbségtevésekkel tanítják azokat. Holnap már nyíltan és korlát nélkül hirdetik azokat a vakmerobbek, sokaknak, különösen a fiatal klérus botrányára és az egyházi tekintély rovására. Amit a nyomtatott könyvekben óvatosabban kezelnek a nagy nyilvánosság elott, azt már szabadabban tárgyalják a kéziratként kiadott füzetekben, a gépírásos iratokban és az összejöveteleken. Nemcsak a világi és a szerzetes papság elott terjesztik ezeket az eszméket, nemcsak a szemináriumokban és a vallási intézményekben, hanem a világiak között is, különösen azok között, akik az ifjúság nevelésével és oktatásával foglalkoznak. 14. Ami mármost a hittudományt illeti, egyeseknek az a törekvésük, hogy a dogmák jelentését a lehető legnagyobb mértékben lesilányítsák. Az Egyházban régóta elfogadott szólásmódtól és a katolikus szaktudósok által használt filozófiai fogalmaktól akarják megszabadítani magát a dogmát, hogy a katolikus tan tárgyalásában a Szentírás és a szentatyák beszédmódjára térjünk vissza. (..) Az újdonságok eme rajongói, sajnos, nemcsak a skolasztikus teológiát vetik meg, hanem magának az Egyháznak a tanítóhivatalával se törodnek, sot meg is vetik az egyházi tanítóhivatalt, amely ezt a teológiát tekintélyével annyira helyeselte. Ezt a tanítói hivatalt a haladás akadályának és a tudomány gátjának tüntetik fel. Néhány nem katolikus pedig jogtalan féknek tekinti, amely a kiműveltebb hittudósokat tudományuk felfrissítésében akadályozza. Az Egyház e szent tanítóhivatalát azonban maga Krisztus Urunk rendelte, hogy a hit letétét, a Szentírást ti. és a Szenthagyományt megőrizze, védje, és magyarázza. Bővebben a Kapisztrán Szent János Kiadó honlapján.Fegyverre!
Kantner Károlynak 1909. augusztus 30-án Szegeden elhangzott beszéde. Kantner Károly összes művei és a róla szóló írások a http://kanter.ppek.hu/web/html/index.php honlapon olvashatók.... Ha nem tudnók azt, hogy életünk, boldogságunk, nemzeti nagylétünk az Eucharisztiától függ?! Szeged népét látva, láttuk a szívekben buzgó ősi hitet s láttuk, hogy tud ez a mi magyar népünk áldozni, imádkozni, tenni, lelkesedni az oltárért és annak lakójáért. S ezt az érzést, a mi tegnap megnyilatkozott, szeretném két kezemmel megragadni a magyar népben s a magyar papságban egyaránt. Vigyük ki ezt az érzést Szeged városából az egész országba, tovább, tovább s mindig mélyebbre s tisztítsuk meg nemzetünk életét ezzel a tűzzel, a mely nem emészt, hanem alkot és egyesít. Ragadjuk meg az egyesítő erőt és ragadjuk meg mindazon eszközöket, melyek az erőt kiaknázzák és gyümölcsözővé teszik. Minden egyesület, minden társulat megszentelője Jézus Krisztus, minden társulatnak lelke, szervező eleme az Oltáriszentség; legyen az férfi társulat, legyen az nőegyesület, legyen az papi társulat, szocziális egyesület, legyen az bármi, legyen az sőt maga a politika is, nem fog az semmire sem menni, ha nincs összeforrva az Eucharisztiával, ha nem Krisztusért történik minden. Ha nem Krisztus lesz minden mindenben, akkor az a politika nem lesz más, mint kufár élet, önző haszonlesés, aljas önérdek. Nekünk a csillagokra kell néznünk, nekünk fölfelé kell tekintenünk, nem is fölfelé, hanem be a templomokba, oda az oltárra s onnan kell merítenünk eszméinket, tetterőnket s ernyedetlen munkánk sikerének biztosítékait. Krisztusnak kell lenni mindenütt; a nép minden rétegében, a családok szentélyében s az emberi szív csendes magányában. Tanulják meg őt szeretni a gyermekek is és áldozzanak. Látogassák meg ők is az Oltáriszentséget, legjobb barátjukat s nevelőjüket s ha a jövő nemzedéket biztosítjuk, biztosak lehetünk, hogy országunk katholikus fog maradni s országunk virágozni fog. Bővebben »
Budapest apostola
A szentéletű Kantner Károlynak, a budapesti Örökimádás templom alapítójának az élete. Részlet az 1942-ben megjelent könyvből. Életéről és munkáiról bővebben olvashatunk a neki szentelt http://kanter.ppek.hu/web/html/index.php honlapon.... Egyik lelkigyermeke írja: „Két testvéremnek és nekem lelkiatyám volt. Édesanyánk halálos beteg lett. Őt hívtuk segítségül. Ellátta a szentségekkel és utána a beteg jobban lett. Lelkiatyánk azt mondotta: Édesanyátok meg fog gyógyulni; azért volt beteg, mert 25 évig nem vette magához az Oltáriszentséget. Fel is gyógyult és sokáig élt megtérten gyermekei örömére.” Zelózitása ellenállhatatlan hatást gyakorolt az emberekre, amiben nemcsak apostoli buzgóságának hódító erejét látták, hanem istenközelségének kegyelmet közvetítő és kiérdemlő szentségét. Sehr Gusztáv a Szent Vince-konferencia szegény gondozásában buzgó munkatársa ebben az értelemben írja róla: „ő szent volt, és aki látta őt a szentmisét bemutatni, vagy az Oltáriszentség előtt imádkozni, nem felejti el soha és hisz életszentségében.” A halál Kantert még közelebb sodorta Istenhez. A szentek egyességének dogmatikus tétele szerint az Istenhez tartozó lelkek különböző birodalmai: a földön élő, a túlvilágon tisztulók és a megdicsőültek kapcsolatban maradnak egymással, úgy hogy az élők segíthetnek imájukkal és érdemeikkel a tisztítótűzben szenvedő lelkeken, a megdicsőültek pedig közbenjárhatnak Istennél a földön küszködök érdekében. Ha a keresztény hívő lélek imádkozik valamelyik elhunyt lelkéhez, ezt abban a meggyőződésben teszi, hogy az illető már a megdicsőültek közt van az Istennél. Ezt tették azok, akik első perctől fogva, már Kanter koporsójánál és temetésénél imádkoztak hozzá, amit papok és világiak egyaránt észrevettek közvetlen halála után. Mikor az Esterházy hercegi család nevelőnője a Grünwald szanatóriumban elsőnek járult hűlt teteméhez és kezét csókolva imádkozott a jó halál kegyelméért, lelkigyermekei ezreinek bizalmát és hitét fejezte ki, hogy Kanter Károly a megdicsőültek közé emeltetett, ahol égi közbenjárónk lett. Bővebben »
Jézus szívének képe
... a) Jézus szívéből lángok törnek elő, jelzik szeretetét, mellyel e nagy kórházban jár és cseppekben gyógyszerként saját lelkét és életét csepegteti a haldokló lelkekbe : önmagát adja, hogy mindnyájan éljünk. Azért szíve a szeretet iskolája is; így kell szeretni; adni, áldozni kell. — Lángja: jelképezik a mi lelkünk szenvedélyeit is, ellentétjeit az ő lelki életének s e lángok kínozzák őt. Mennyi korom van szívünk lángjaiban, mennyi homály és megzavarodás. A szentáldozás szentségi kegyelme e piszkos lángot tiszta izzássá változtatja. (...) Van tövisünk nekünk is : betegségeink, melyektől tán nem szabadulhatunk, gondjaink, bajaink, keserűségeink. Viseljük e koszorút; 1. győződjünk meg, hogy ez is jóra van ; 2. szemléljük a szenvedést Istenben; 3. enyhítsük vele lelki nyomorúságunkat érdemet szerezve; 4. viseljük el bizalommal, jólelkűen. c) Kereszt nő ki szívéből, szent kereszt. A mienk mindannyiszor nem szent, valahányszor nem Isten kezéből, bűneinkért s megdicsőülésünkre fogadjuk ; ilyenkor a kereszt teher, nyomasztó s esztelen. Észszerű a kereszt csak akkor, ha az isteni szeretetben gyökerezik ; akkor virág is s gyümölcs is van rajta; különben száraz fa, bitófa. Bővebben »A liberalizmus bűn - A józan katolikus intranzigencia [hajlíthatatlanság] ellentétben a liberális hamis szeretettel
Intolerancia! Intranzigenezia! Kompromisszumra való képtelenség! Szinte hallom, mint kiáltják a liberalizmus szele által többé-kevésbé megcsapott olvasóim e szavakat az előző fejezet elolvasása után. Mily kevéssé keresztény mód a kérdés megoldására! Vajon a liberálisok nem olyan felebarátaink, mint más emberek? Az ilyen eszmékkel ugyan nem fogunk messzire menni! Mily vakmerő megvetése és lábbal tiprása a szeretetnek! "Íme itt vagyunk végre!" - kiáltjuk viszont mi. A szeretet hiányát vetik minduntalan szemünkre. Jól van tehát, feleljünk meg e szemrehányásra is, mely e tárgyra nézve oly sokaknak vesszőparipája: vagy ha nem az, úgy mindenesetre ellenségeink hatalmas mellvértje. Igen szellemdúsan mondotta valaki, hogy a szeretetet védbástyául használják az igazság ellen. Lássuk mindenekelőtt, mit jelent e szó: szeretet? Megadja erre a választ a katolikus teológiának népszerű és legilletékesebb közege a katekizmus [szerk. megj.: a tridenti zsinat katekizmusáról van szó] mely tele van igaz tudománnyal és bölcsességgel: "A szeretet természetfölötti erény, mely arra indít bennünket, hogy az Istent önmagáért mindenekfölött, felebarátunkat pedig úgy, mint önmagunkat Istenért szeressük." Így tehát Isten után felebarátunkat és önmagunkat is kell szeretnünk éspedig nem akárhogyan, hanem Isten iránti szeretetből s az Ő szent törvénye iránti engedelmességből. Már most mit tesz szeretni? Amare est velle bonum , - feleli a bölcsészet . Szeretni annyi tesz, mint annak, akit szeretünk, jót akarni. S ki az, akit a szeretet törvénye szerint szeretnünk, vagyis akinek jót akarnunk kell? A felebarát, vagyis nem ez vagy amaz ember csupán, hanem minden ember. S mi az a jó, amit felebarátunknak akarnunk kell, hogy igaz szeretetünk legyen? Először is a legfőbb, vagyis a természetfeletti jó, s azután a földi javak,amennyiben az előbbivel nem ellenkezik. Mindez e két szóban van összefoglalva: "Szeretet Istenért!" Bővebben »
Az igazságos Isten
... Igazságos az Isten? De hát akkor, hogy lehet az, hogy a gonoszoknak annyira jól megy a dolguk, a becsületesek meg éhenhalnak! Igazságos az Isten? Hát akkor hogy nézheti el a bűn diadalát s az erkölcs lábbal-tapodását?»... Igen, így töpreng, vergődik a szenvedő ember, míg eszébe nem jut az az Isten, aki egyszer – szent hitünk tanítása szerint – «majd megfizet kinek-kinek az ő cselekedetei szerint». (Róm. 2,6.) Ha tehát gonosz emberrel találkozom, akinek a földön mégis jól megy a dolga, nem törik össze hitem. Eszembe jut, hogy Isten igazságos, és az ő ítélete erre az emberre elmarasztaló lesz a túlvilágon; de nincs olyan gonosz ember, aki valami kis jót életében nem tett volna, s ezért a kevéske jóért is megjutalmazza az igazságos Isten – a földi életben, mert odaát már nem tudja jutalmazni. És ha találkozom egy nyomorgó, küszködő, becsületes emberrel, ezen sem törik össze hitem. Eszembe jut, hogy nincs ember a világon, aki valaha valami rosszat ne tett volna, s az igazságos Isten itt vezekelteti le vele az ő tartozását, hogy odaát őt csak jutalmaznia lehessen.(...) Mert ebben az életben?... Ó, igen sok megoldatlan kérdésünk marad! Hogy a nap miért süt a gonoszakra is, nemcsak az igazakra,(...) Senki sem tud megfelelni, csak az Isten követe, a halál, aki valamikor vállára teszi fagyos kezét minden embernek és odakiáltja mindenkinek: Jeee-deeer-maaann!... Bárki vagy, most jöjj... Jöjj az igazságos Isten ítélőszéke elé! És akkor megmerevedik a legfürgébb táncos láb,... megdermed a legkapzsibb kéz,... megüvegesedik a legbűnösebb csábító szem,... fakóra halványul a kifestett ajak... és nem számít: volt-e autód, pénzed, házad, bundád,... semmi más nem számít, csak egyetlen egy kérdés: Megtetted-e életedben Isten akaratát! És a gonoszak «örök büntetésbe mennek, az igazak pedig örök életbe». (Mt 25,46.) És ez lesz végső bemutatkozása, ez lesz a teljes megértése az isteni igazságosságnak. Bővebben »
"Szellem és élet"
Pünkösd van, a Lélek ünnepe. Lejött az égből a fergeteg szárnyain, a szél zúgása az ő beharangozása, villámait lehozta s tüzes nyelvekké olvasztotta ; angyalait fönthagyta, de kerubos, szeráfos, bátor lelkeket állított a világba, apostolokat; tüzes szavak, ihletett arcok, megindult tömeg az ő művei. Pünkösd van. Ez a Lélek a hitnek lelke s ugyancsak az isteni szereteté, a tisztult lelkiségé, a remeklő erkölcsiségé ; Caritas et spiritalis unctio. 1. A Lélek nem tudomány. Sokat tudhatunk, s még sincs lelkünk. A Lélek az a bensőség, melegség, indulat, meggyőződés, életöröm, tetterő, mely az embert áthatja és emeli.(...) Ezt a belső világot a szentírás mennyországnak, Isten országának is hívja. Az Isten országa, az az isteni belső világ, melyet lelkemben a Szentlélek formál: erényesség, béke és öröm. Az erényesség fény is, erő is, szépség is, összhang és forma, fegyelem és arányosság; átélem ezt a belső valót erényes aktusaimban ; hitben, reményben, szeretetben, bizalomban, áhítatban, küzdelmes, törekvő, bátor, Istenhez ragaszkodó, nemes, tiszta, áldozatos, türelmes, készséges, finom, kíméletes, jóindulatú, érdeklődő, nagylelkű, elnéző, alázatos, igénytelen, fennkölt lelkületben. E lelkületet élvezem, mint békét s édes örömöt. (...) c) Kiesünk ez állapotból a halálos bűn által. Aki halálosan vétkezik, annak lelkéből az Isten lelke kivonul s a bensőséges szeretet kapcsa Istennel megszakad; kiesik belőle lelki életének szépsége, az a sajátos, isteni szépség, isteni forma, isteni harmónia. Ha tudóssá, ha híressé válnék is, ha angyal adná át neki szépségét, nem használna neki, mihelyt a végtelen élettel megszakadt összeköttetése; az örök isteni élet tőkéjéről le van tépve e venyige; gyümölcsöt, vagyis isteni értéket s érdemet nem hoz életre. Bővebben »
"Veni Sancte Spiritus" [Jöjj, Szentlélek]
... Jézus megjelent Szent Katalinnak, és kivette szívét és a magáéval cserélte föl. Ezt teszi a Szentlélek is a mi lelkünkkel. Lelkünk az elfogultságnak, a szeretetlenségnek, lemondásnak, gyávaságnak lelke, s a Szentlélek jó lelket ad e helyett. Azért énekli az egyház oly esengő s csengő szóval: Veni Sancte Spiritus ! ... b) Veni Creator Spiritus. A Szentlélek oly erő, mely teremt, s nekünk is jól és erősen akaró, kiinduló, teremtő lelket ad. Erre van szükségünk. Erős lélek nélkül tudomány, műveltség, állás mit sem használ. Erősen kell fogni a kardot is, különben mit sem használ pengéje! Skanderbég kardját is ócskavas közé dobhatjuk, ha nincs hozzá Skanderbég karja. Az egyház valamennyi kegyszere és szentsége is csak úgy használ, ha erős odaadással fogjuk s vesszük, ha erős, hajthatatlan a lelkünk. (...) Szent Ferencnek kordája megkötötte a XII. század forradalmának kerekét, hogy örvénybe ne rohanjon ; én is képes leszek sokakat menteni, ha lesz bennem lélek. Teremts hát lelket belém, te teremtő Lélek ; megsemmisülök előtted, mert a Teremtő semmiből teremtett; megalázom magamat s úgy kérlek! Bővebben »
Ut sint unum [Hogy eggyé legyenek]
Emlékezzünk. Csávossy atya költői szavai az ereje teljében lévő Egyházunkról. Ilyen volt, még mielőtt a modernista szekta elfoglalta volna a Vatikánt. Mivel Krisztus sohasem hagyja el Egyházát, ez a sok
sértés, szentségtörés mind Őt is éri. Az sem véletlen, hogy az Egyház és a házasság, a család elleni támadások párhuzamosan folynak. Isten legyen hozzánk irgalmas!
... Az Egyház egészen és osztatlanul Krisztusnak él "folt és ránc"
nélkül (Ef 5,27), sokkal inkább, még mint a Krisztusnak szentelt egyes
lélek. Az Egyház egész élete csak Krisztusnak szól, csak Őt prédikálja,
csak Őt közvetíti szentségeiben, csak Őt siratja, dicsőíti és
magasztalja liturgiájában, néha megrázó akkordokban és melódiákban,
mint a menyasszony Szerelmesét; ha földi fény és dicsőség övezi is
olykor homlokát, ha a művészet és a tudomány babérjai ékesítik is
fejét, az mind csak járulék és mintegy dísz, mely "hozzá adatott"
neki, aki egyedül csak "Isten országát és az Ő igazságát keresi" (Mt
6,33) Oly szépen mondja Newman bíboros: "Nem tehet róla, hogy sikerei
vannak, nem tehet róla, hogy erős, nem tehet róla, hogy szép. Ez az Ő
öröksége; ahogy megmozdul, csodálatba és ámulatba esik a sokaság. Nem
lehet másképp; de azért nem ez a törekvése, nem ez a célja; csak azzal
a küldetéssel halad előre, hogy gyógyítsa a lélek sebeit," hogy
Krisztust adja a lelkeknek, hogy lelkeket szüljön égi Jegyesének.
Krisztus és az Egyház szent hitvesi frigyében, amint már Szent
Ágoston is mondja, sokkal magasztosabb értelemben és módon megvalósul a
földi nász minden java és kiváltsága. Megvan az egység; mert csak egy a
Krisztus, és csak egy az Egyház. Megvan a hűség; mert Krisztus sohasem
hagyja el egyházát, és az Egyház sohasem hagyja el Krisztust. Megvan a
felbonthatatlanság; mert Krisztust még a halál sem választhatta el az
Egyházától, sőt ellenkezőleg akkor jegyezte el azt igazán. És az Egyház
viszont maga is nemcsak a földi zarándokúton, hanem az égben is, és
akkor leginkább, Krisztusnak örökké hű jegyese marad. Megvan a szentség
is; mert még a földi házasság is Szent Pál szava szerint (Ef 5,32) csak
azért szentség, mivel Krisztus és az Egyház szent frigyét jelképezi.
Bővebben »
Fehér vasárnapra: Krisztus a mi bizalmunk.(1897)
... Biztat és megnyugtat az Úr... bizalmat kér tőlünk. Mintha azt mondaná: bízzatok bennem; én győztem, ti is győzni fogtok. S szükségünk is van e bízó hitre; mert Krisztus Urunk ugyan feltámadt; de mi még nem támadtunk fel; Krisztus Urunk győzött, de hol van a mi győzelmünk? Ellenséges hatalmaktól körülvéve, melyek megfeszülten dolgoznak, lankadni érezzük erőinket; eszményeinket bepiszkítják, — gyengéd hitünket kigúnyolják, — az egyházat leszorítják. Mily bátorítólag hangzik akkor a szózat : bízzatok, én győztem! (...) A hit magaslatai mindig felhősek ; nem látunk rajtuk világosan, hanem tartjuk azt, amit nem látunk színről-színre; ez a homályos tudás : a hit. S bár homályos, mégis biztosnak s rendületlennek kell lennie; lelkünket, életünket tettük s írtuk rá, (...) De mialatt én e szent homályban állok rendületlen, lelkes hitemmel, addig künn zúg a tömeg ; az elkapatott ember hirdeti, hogy csak az van, amit ő lát, s hogy csak az lehet, amit az ész fölismerhet ; ha valamit föltalál, azt gondolja, hogy nincs már titok, nincs fölfoghatatlan végtelenség körülötte ; ostrom alá fogja a hit szentélyeit, föl akarja deríteni a hit szent homályait;(...) S a hitnek ez a halhatatlan királya az örök boldogság s változhatatlanság révpartjáról nézi a hetyke s elbizakodott emberek ostromát az ég ellen; elnézi, mint építik a tudománynak új babilóniai tornyát, s nem zavarja meg nyelvünket, hanem azok a híres tudósok maguk, miután fölértek a tudás tornyának tetejére s letekintenek a világ s a mindenség mélységeibe, elszédülnek, karjaik lehanyatlanak, s ők maguk kimondják, hogy a tudás korlátolt és véges, az Isten pedig korlátlan és végtelen s következőleg hirdetik s vaskos könyvekben bizonyítják azt, hogy az ember mindig homályban fog állni, — hogy az ember, mint az éji lepke vagy az éji madár, sötétségben születik sötétségre s az igazság napjába nem nézhet. Bővebben »
Jézus Szíve elmélkedések - A kilenc szeretetszolgálat
... Egy angyal megerősíti Jézust az Olajfák hegyén.
"Megjelenik pedig neki egy angyal megerősítvén őt." Lk 22. Mily
irigyelendő küldetése volt ennek az angyalnak. Jézusnak halálos
küzdelmében a vigasztalás és a megerősítés kelyhét nyújtani! Mily
szeretettel és alázattal, mily gyengéd részvéttel teljesítette az
angyal ezt az ő részére is oly vigasztaló és felemelő küldetést!
Együttéreznem kell Jézussal, szenvednem kell Szent Szívével. Ezt
teszem, ha részvéttel vagyok szenvedsével szemben, engesztelem őt a
bántalmak miatt, melyben része volt földi életében csakúgy, mint a
jelenben a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Megvigasztalom őt
hűségemmel s eleget teszek a magam és mások megfeledkezéséért.
Vigaszára leszek, ha csütörtök este a szentóra végzésekor egyesülök
Szíve gyötrelmével s megízlelem nagy elhagyatottságának keserű poharát;
enyhülésére leszek, ha a haldoklók oldala mellé állok, imádkozom értük,
avagy, kegyelmétől erősítve, megízlelem vele a lelkiszenvedések ürmös
italát. Szenvedésbe, gyötrelmekbe merült Szent Szíve iránt így
bizonyulok háládatosnak, elszántan részvétteljesnek.
Bővebben »
Jézus kínszenvedése: A penitencia királya
... Teljes bíbordíszben, koronával fején, jogarral kezében, kísérettel lép föl s vonul el a keresztúton a penilencia királya. Aki ezt megérti, sírni kezd, — aki elindul nyomában, nem győzi tisztára mosni lelkét. Jézus alázatba s szenvedésbe öltözve eleget tesz bűneinkért; mélyebben fölfogva bűneimért. Mert akit a penitencia kegyelme megérint, annak szemei előtt a passió izgalmas jeleneteinek alakjai szétfoszlanak, a zaj elcsitul, Jeruzsálem környéke puszta lesz, a két lator keresztje eltűnik, s a lélek magára marad Jézusával. Keresztje előtt térdelek, vérének csepegését hallom, összes kínja lelkemre borul; megnyitja ajkait s kérdi: Ember, mit tettél? S öntudatom feleli s az egész világnak kiáltja : Vétkeztem! (...) Bűnben születtem, s ha jogról van szó, nincs a kegyelemre nagyobb jogom, mint a kannibál négereknek! Örvényből, pokolból emel ki minket Jézus Megváltó szeretete. Ha az Űr nem könyörül rajtunk, «lettünk volna mint Szodoma, és hasonlók volnánk Gomorrához!) (Iz. 1, 9). Azért karolják át a keresztet bűnösök és szentek. Nem, nem szentek ; itt nincsenek szentek ; a kereszt alatt a ragyogó szentek is mind-mind elkárhozandó lelkek. Az ő kegyelméből lettek szentek, lettek bűnbánó, lettek szerető lelkek! A kereszt alatt megszállja őket is méltatlanságuk érzete, nem találják helyüket. Zsákba öltöznek Jolánta, Margit, Kinga, Erzsébet; penitenciát tartanak és sírnak! Mindnyájan lelkek vagyunk, kikhez lehajolt a keresztrefeszítettnek kegyelme s fölemelt minket. Bővebben »
Zrinyi-gárda. Liga az erkölcs védelmére
...
Miért lépett közbe Korvin Ottó kivégzésénél Hollandia és Angolország kiküldöttje, ha nem azért, mert Korvin a szabadkőművességnek nagyrabecsült tagja volt? Nemcsak a századokon húzódik végig ez az antikrisztusi, keresztényellenes szellem, hanem hatalmába ejtette az egész életet, föllép és elhatalmasodik minden téren. Kereskedelem, gazdasági élet, irodalom és művészet, tudomány, sőt még az erkölcs is karmai közé esett. Soha hatalmasabbnak nem mutatkozott ez a szellem az egész világon, mint napjainkban. Legyünk őszinték és feleljünk meg ezekre a kérdésekre igazság szerint. Van e csak valami szava is a keresztény erkölcsnek a világkereskedelemben, van e szava az államok gazdasági és politikai törekvéseiben? Van e szava a tudományban, szava a művészetben, szava a nyilvános erkölcsvédelemben, melyet még a szabadelvű és szabadkőműves kormányok is szükségesnek tartanak? Aki erkölcsös és keresztény ezeken a tereken, az erkölcsös és keresztény, mivel maga akarja, de a nyilvánosság, az már régen megszűnt keresztény lenni, emancipálódott a katolikus egyház befolyása alól.(...)
(...)Hol kell kezdenünk a világreformot? Itt maga az ellenség jön segítségünkre. Nem is kell kutatnunk, ő maga megmondja és megmutatja. Jól tudták, hogy hol kell kezdeni a felfordulást és arcátlan nyíltsággal hirdették: „Legyen a mienk az ifjúság, és mienk lesz a jövő, mienk lesz á világ! Az ifjúság pedig a mienk lesz, ha megrontottuk tisztaságát.” Ezzel a csalétekkél, sajnos, ezzel hódították meg ifjainkat és hajadonainkat. Ezzel a csalétekkel vonták bele titkos társulatokba, ezzel tették őket a felfordulás eszméjének zászlóvivőivé. A kommunizmus ki akarta irtani a vallást, megsemmisíteni a hazát, megbontani a társadalmat: azért a szabad szerelmet hirdette és a nemi zabolázatlanságnak kaput nyitott.
Az 1919-es tanácsköztársaság tragikus ideje hazánk és egyházunk történelmének. Azt követően, 1920-ban a kalocsai jezsuita atyák vezetésével, a kollégium diákjaival megalakult a Zrinyi-gárda, mely az erkölcs védelmét és a magyar erkölcsi megújulást szolgálta. Ez a füzet ennek a gárdának a megalakulásáról, célkitűzéseiről szól.
A teljes mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a keresztény irodalom tárházában olvasható ITT »
Nagyböjt 3. vasárnapjára - III. Vir poenitens [A vezeklés férfia] (1902)
... a szentírás ezt akarja, egyre sürgeti, hogy figyelmünk, hitünk, szeretetünk az Úr Jézus szent keresztjére irányuljon. Ezt sürgeti az apostol, mikor kimondja, hogy az ő egész lelkét egy jel tölti ki, a szent kereszt: mert én köztetek úgy voltam, mint aki másról nem tudtam, mást nem ismertem, csak a fölfeszített Krisztust. Ezt sürgeti Szent Péter, ezt ajánlja Szent János. Valamennyi erény a szent keresztet viseli címerében ; a hit azért hisz, mert Krisztus szeretett s odaadta magát értünk, a remény azért remél, mert a horgony szerencsénkre elváltozott, két görbe karja kiegyenesedett s a horgonyból kereszt lett. Hogy pedig a szeretet az isteni Megváltó keresztfáján nő naggyá, azt említenem sem kell. Képzeljék el, k. t. u., hogy hány lélek talál a keresztfa tövében nyugalmat, hány lélek tisztult meg, hány repül föl ennek a fának ágairól az örök boldogságba. Képzeljék el, hányféle ima kelt szárnyra a keresztfa tövéből, hány lélek futamodott a kereszt árnyékába : szomorú, reménylő, szerető lelkek.(...) A kinyilatkoztatás a bánatot a prófétáknak szenvedélyes hangján sürgeti: Térjetek hozzám teljes szívetekből sírással és jajgatással, szaggassátok meg, nem ruháitokat, hanem szíveiteket. De sehol annyi bánat, mint az egyházban, sehol se annyi szomorúság a rossz hatalma felett, mint a kereszt tövében. Sehol sem hallatszik oly mélységes jaj, mely a földről az égbe felemelkedett! Hol van penitencia, melyet az egyház penitenciájával össze lehet hasonlítani. Az az egyház, mely csörgette a mennyország kulcsait, amely azzal a hatalommal lépett föl, hogy ő megbocsátja az emberek bűneit, semmit sem sürgetett annyira, mint a penitenciát. A szenvedő, bánatos Megváltó árnyéka, az ő szomorú tekintete ráesett az egyházra, s a lelkek, melyek megváltást keresnek, bánatba merülnek. Bővebben »
Szociáldemokrácia, kommunizmus és kereszténység
A liberalizmus
...Nem fejezhetjük be tárgyalásunkat a szociáldemokráciáról, mielőtt egy pillantást ne vetettünk volna azon okokra, melyeknek a szociáldemokrácia csak következménye volt. A szociáldemokráciának főoka a liberalizmus. A liberalizmus gazdasági téren, az erkölcsben és a társadalomban, az szülte a szociáldemokráciát, gazdasági túlzásait, társadalmat felforgató eszméit, ez adta meg neki világnézeti alapját is. A liberalizmus főelve: kövesd a természetet, mert a természet jó. Gazdasági téren alkalmazva ez hozta létre az önzés gazdasági politikáját, melyben már nincs szava az erkölcsnek, csak az önző természetnek, melynek csak egy a gondja: hogy lehetek gazdagabb. Ez az egy gond szabja meg a munkás bérét. (...) Erkölcsi téren liberalizmus annyit jelent, mint autonómiát, emancipációt, szabad erkölcsöt, melyet nem isteni, még kevésbé egyházi, hanem csak „autonóm” törvény, a szabados Én-nek törvénye szab meg. Ez szüli az úgynevezett „szabad” gondolatot és „szabad” kutatást. Az egyéni haszon, az egyéni érdek a norma, mely mindent vezérel. (...) Már a liberalizmus is magánügynek tekintette a vallást és lemosolyogta a vallásos embert. A liberális állam felekezet – azaz vallásnélküli volt. Az állam mint állam vallástalan, ateista.
Hogy a liberális állam is képes volt hasonló cselekményekre, mint azok, amelyekre vetemedett a bolsevizmus, arról a francia forradalom és a német kultúrharc eléggé tanúskodnak. Mert a francia forradalom nem volt más, mint a liberalizmus forradalma, valamint az orosz forradalom a kommunisták forradalma volt. Ebben is jó példával járt elől a liberalizmus.
Bővebben »
Nagyböjt 2. vasárnapjára - II. Jézus gondolatai a keresztről. (1899)
... Hogyan írja le a szentírás az Úr Jézus utolsó felmenetelét Jeruzsálembe? Azt mondja nagy emfázissal: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak. Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad.” (Márk. 10, 33—34); minden szóra külön-külön nagy nyomatékot fektet. "Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe"; sokszor mentünk már föl Jeruzsálembe; de így még nem; most lép ki arra a bámulatos útra, melyre őt Isten küldte. Jeruzsálem, a szent város most fejti ki sokatmondó körvonalait, most értjük meg, hogy az Isten miért állította oda a templomot; hogy miért volt az Úr szemefénye Jeruzsálem városa, hogy minden áldozatnak miért omlott vére épen Jeruzsálemben, az most kezd csak derengeni. Ezen áldozat miatt. "Íme felmegyünk" ; mélyértelmű felmenet; nincs az a diadalmenet, amely oly ünnepélyes volna; nincs az a temetés, amely oly érzelmes volna; talán csak egy menetet találnék, mely fenségében hozzáfogható volna: az a menet, amellyel a lélek vonul halála után Krisztus ítélőszéke elé. Az Úr Jézus hogyan hímezte ki ezt az ő menetét? Csodákkal sövényezte, csodákkal a fizikai és morális rendben; a jerichói vak meggyógyult, Zacheus megtért; pálmaágakkal hintette be az alázatos Jézus az útját és diadalmenetet rendezett magának ; így sohasem ment Jeruzsálembe. (...) felövezte magát, nekikészült az Úr Jézus mint hős, mint óriás, hogy befussa útját, és Szent Márk evangéliuma mondja "Úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, ők pedig csodálkoztak, követői meg féltek." (Márk, 10, 32); az Úr Jézus nagy gondolatának feszerejében sietett előre, és csodálták és iparkodtak utána; az Úr Jézust vitte az ő nagy érzelme; senki sem bír vele lépést tartani, ment, rohant előre; belenőtt gondolataiba és érzelmeibe; "Jézus elöl ment", azt látták, hogy az eddigiektől elütő menetben vesznek részt, "követői meg féltek". Bővebben »
Mi a szentmise?
. ... A keresztáldozat és a szentmiseáldozat tehát lényegileg egy. Egy, mert mindkettőben ugyanaz az áldozat bemutatója és ugyanaz a bemutatott áldozat. Ugyanaz a Krisztus, aki a kereszten a mennyei Atyának önmagát bemutatta és feláldozta, ugyanaz áldozza fel magát papjai kezei által a szentmisében. Mi teszi a szentmisét határtalan értékű kinccsé? Az-e, hogy ott ugyanazt cselekszi a miséző pap, mint amit az Úr Jézus tett az utolsó vacsorán? Nem. Az-e, hogy erre maga az Istenfia jogosította fel papjait? Nem. Hanem az, hogy minden egyes szentmisében ma is ugyanaz a Krisztus maga végzi az áldozat bemutatását, mint azon a nagycsütörtöki estén, mégpedig ugyanazt az áldozatot mutatja be, mint azon az estén. Értitek most már, mennyire mély értelme van az Egyház előírásának, hogy minden oltáron feszületnek is kell állnia? Amelyik oltáron nincs feszület, azon nem szabad misézni. Most már értjük, miért. Azért, mert a szentmise forrása a felfeszített Krisztus; a szentmise folytatása, egyenesen a mi szándékunkra való felajánlása a kereszt áldozatának. De nemcsak az áldozat bemutatója ugyanaz, hanem ugyanaz maga az áldozat is: az Úr Krisztus. (...) Minthogy pedig ma csupán egyetlen Istenhez méltó áldozatunk van: a szentmise, ebből az következik, hogy a szentmisének sohasem szabad megszűnnie, annak a szó szoros értelmében állandónak kell lennie. (...) Az Ószövetség megszűnt, s annak örökös istentisztelete helyébe a mi oltárunk soha ki nem alvó oltártüze lépett. Mi valósítjuk meg igazán Malakiás jövendölését. Azt mondja az Úr ennél a prófétánál (Mal. 1,10. 11.), hogy az ő eljövendő, új, egyetlen vallásában napkeltétől napnyugtáig mindig és szakadatlanul minden nép között áldozatot mutatnak be majd neki. De vajon van-e vallás, ahol szóról szóra beteljesedik az Úristen szava? Van – a katolikus Egyház! Ez az egyetlen vallás, amelyben soha egy pillanatra meg nem szűnik az Istennek bemutatott tiszta, szent áldozat. És ezt ne szónoki túlzásnak vegyétek, hanem szóról szóra úgy, ahogy mondtam. Bővebben »
Farsang vasárnapra: II. A szent szeretet iskolája (1900)
. ... Ha Istent igazán szeretni kívánjuk, iparkodjunk nemcsak a magunk, de mások bűnén is szomorkodni. Azt mondod talán : nekem szegény bűnösnek elég a magam bűne-baja, mit sirassam én másokét? Én ép ebből veszem érveimet: ha sok a bűnöd, nagy szeretetre van szükséged; ha pedig ezt keresed, mi az út? szánjad-bánjad mások bűneit. Engedjék meg, hogy e különös felfogást értésünkhöz közelebb hozzuk. A nagy bűnösnek úgy-e, minél tökéletesebb bűnbánatra van szüksége, s e részben az ember gyakran érzi, hogy nem tudja úgy bánni bűneit, ahogy szeretné. Valami gyengeség, szellemtelenség van bánatában. Az önszeretet, az önérdek beléáll a bánatba is s lehűti azt, mint az olvadó jég a vizet; mindenütt ott állok én. Non est illustris sensus poenitentiae ; ha az ember még ott is magát keresi, magát helyezi a központba, a szerelmes én körül forog a bánat is, mely azt a rossztól megóvni iparkodik s a bűnt mint a kárhozat okát tekinti. Ha az ember annyira tudna felemelkedni, hogy itt elsősorban Jézus érdekeiről van szó; ha elsősorban az Isten gyalázatát látná a bűnben, úgy, hogy saját érdekeitől, pokoltól, boldogságtól is eltekintene, úgy-e az ilyen bánat édes öntudatot s hiztos reményt ébresztene az iránt, hogy amily érdektelen, oly hathatós és bűntörlesztő? ! No, hát hol találjuk ez érdektelen bánatot? Mily réven növelhetjük azt magunkban? Szomorkodjunk másoknak vétkein, sírjunk másoknak bukásán, s tiszta érdektelen fájdalom fakad majd szívünkben! (...) Ily körülmények között a bűnt tényleg mint Isten gyalázatát, szenvedését fogom fel, nem magamat, nem az én büntetésemet tekintem már a bűnben, hanem magára a meggyalázott Ürra gondolok; megfeledkezem bajaimról s az ő sérelmei fölött bánkódom. (...) Ha van benned nemes szív, állj oda s kárpótold a megvetett Istennek szeretetét! Töröld le az emberiség homlokáról a Kain bélyeget, iparkodjál, hogy, ahol most bűn sarjad, erény viruljon, legyen buzgalmad engesztelés a világ galád érzelmeivel szemben. Bővebben »
Hatvanad vasárnapra: Apostoli áldozatkészség (1903)
. ... áldozatot kell hozni, mert az ember embereket munkál, lelkekkel dolgozik, szenvedélyekkel küzd, s ez a matéria porfirnél keményebb (...) Aki e lelketlenséggel akar küzdeni, annak okvetlenül hősnek, kemény munkában megacélosodott munkásnak kell lennie. Kell sokat és buzgón imádkozni, kell magunkat mélyen megaláznunk, kell az emberi lelkeknek változékonyságával számolnunk. Nem lehetünk egészen nyugodtak, míg a haldoklónak le nem csuktuk a szempilláit s nem vittük át szinte kezeinkben lelkét a föloldozás kegyelméből az Isten színe elé. Ó, mily munka és mily gond! (...) Gondoljanak arra, hogy egy faluban, hol 100 lélek van, az apostolnak százféle veszedelemmel, százféle visszavonással kell megküzdenie. De te lelkeket mentsz, ez a gondolat nyugtat meg minket. (...) S ez a legnagyobb tény! Mert bármit teszesz és bármilyen költségen emelnél intézeteket, segítvén a szegényeket, mindezzel nem teszesz oly nagy jót, mint ha egyetlen egy lelket üdvözítsz! Az apostol sem akar más dicsőséget, mint azt, hogy ő lelkeket menthet. (...) ha kegyetek kint ismertek már buzgó papot, azt nagy kegyelemnek vegyék, mert látták, mit kell tenni, mennyire kell szenvedni, bánkódni, mennyit szomorkodni a lelkekért; a buzgó pap nagy kegyelem egy kispapra nézve. Valamint nagy baj, ha lanyha, rest, béreslelkű papok közt nőttünk fel, mert így kevés lendületben részesültünk a gyakorlati élet részéről. Már pedig mi nem dicsekedhetünk sok buzgó pappal, keveset látunk abból a buzgalomból, amelyet a szentek kifejtettek s azok, akik az ő nyomukban jártak. K. t. u., ne fegyverezze le az önök fiatal buzgóságát a nyomorult példák szemlélete. Ne nézzenek azokra, qui retro sunt, hanem azokra, kik ott elől ragyognak. Gondoljanak az apostolokra, akik világot mozgattak, akik azt a szent kereszténységet nevelték: csupa vér, csupa verejték, csupa áldozat. Bővebben »
A szentcsalád ünnepére: I. A szent élet iskolája (1898)
. ... ...Az emberi lét forrása a család ; azoknak az ingadozó lépéseknek, melyekkel az ember kikezdi földi pályáját, színtere a családi kör; az a legnagyobb iskola, melyben az ember emberré lett, az édes anyának öle, és a legnagyobb tanító, ki oly ügyesen és mesteri módon tud tanítani, megint csak az anya, az atya, a szülői tekintély. Aki igazán akar élni, annak azt a családban kell megtanulnia, s épúgy aki szentül akar élni, jól teszi, ha a szent családnál jár iskolába. Szentséges atyánk [XIII. Leó pápa] a mai napot a szent család ünnepévé rendelte mindenesetre azért, hogy a fölületes, sivár világban ráfordítsa figyelmünket a szent élet iskolájára. (...) Öröm nélkül mozdulni sem lehet, öröm dobbantja meg hevesebben szívünket, az képezi az élet, energiáját, örömtől lüktet hevesebben vérünk, megújul életünk s érzésünk. Aki örül, az szárnyal; ha örül, tud nélkülözni, mindenen felülemelkedni.(...) De hát nem bíztatnak-e a lelki élet tanítói, hogy a vigaszt ne keressük? Igaz ; de azt senki sem mondja, hogy nincs szükségünk rá. Biztatnak azért s arra, hogy tartsunk ki a jóban még az esetben is, ha esetleg nem jő meg a lelki vigasz; de hogy a vigaszt megvessük s örömök nélkül lehessünk, azt nem tanítják. Mily rossz pszichológus volna, aki a lelki élet tanítóinak félreértéséből önmagát emancipálni akarná a lelki élet örömei alól. És hol találjuk meg ez örömöket? Bálban, koncertekben, kártyában? Nem ; az öröm forrása ajlélek. Ahonnan az élet, onnan energiája is ; az öröm a lélekből fakad. Azt mondja a szentírás : az Istennel telt lélek^élete, mint folytonos vendégség ; cáuge convivium». Érezni^önmagában a benső harmóniát Isten, lélek, vágy, remény, hitélet, szenvedés, mosoly közt, ez az a iuge convivium ; ez az a teljes élet s a teljes élet merő öröm. Az üres élet merő kín. Az Isten hűséges szolgája teljes életet él, mert Istennel teljes, szent akaratával, szellemével, leheletével; minden lépten-nyomon természetfeletti érdemet szerez magának és ez teljesen kielégíti őt. Bővebben »
Vízkeresztre : II. A népek meghívása (1899)
. ... A fölvilágosult szem a mai ünnepben a nemzetek meghívására ismert rá; a zsidók kiválasztottságának ez a csillag hirdeti végét, s ezentúl a zsidók reménye a népek közkincsévé válik. Eddig a zsidóság tartogatta az igaz hit magvát, most ez a mag a népek kebelében világot beárnyékoló fává növekszik; eddig a zsidóság őrizgette az igazság élesztőjét, most a népek közé kevertetik, hogy erjedjenek tőle a szívek, a lelkek. (...) A különböző fajból és népből való férfiak hódolata jelenti azt az országot, mely fajok, népek, országok, nemzetek különbsége nélkül kiterjed a világra : szóval a három szent király a kis Jézus előtt előjátéka az egyháznak, katholicitásának, az evangélium általánosságának, a népek nagy közösségének, ahol Jézus lesz a király s mi leszünk boldog szolgái és testvérei.(...) Rengeteg sok lélek van távol az Úrtól: először a tévhitűek; tekints végig Ázsián, melyet a skizma s a régi eretnekségek árnyai borítanak; Európán, melynek legéletrevalóbb népei a reformáció áldozatául estek el; tekints végig az egyház kebelén élő tömérdek sok megátalkodott bűnös lelken, azon a sok helytelen, téves nézeten, azon a sok gyakorlati eretnekségen ; tekintsd a hitetlenséget, mely a kornak szellemével sok lelket megtévesztett, s végül nézz végig a pogányságon, Elő- és Hátsó-Indián pagódjaival, Kínán sárkányával és megakasztott műveltségével; tekints északra, hol jégbe fagy a pogányság, s Afrikára, hol fekete a bőre is ... s képzeld el e világ fölé a három szent király csillagát! (...) Az Ur az ő műveit emberek által hajtja végre. (...) Lépjetek tehát ki a színre nehézségteikkel s kérdezzétek újra : miért nem terjed el jobban az Isten országa? S én azt felelem rá : Nem mondta-e nekünk is az Úr: Menjetek, tanítsatok minden népeket! Miért nem mentek? miért nem buzgólkodtok? miért nem imádkoztok? (...) Népek, melyek sátorokban laknak s barangoló életet élnek, melyeknek nincs hazájuk és házuk, azoknak nincs is egyházuk ; az arabs a Mádián pusztáiban, az ázsiai vad népcsordák, a vándorcigányok nem alkalmasak az Isten országára; először meg kell szeretniök a földet, hogy megszeressék az eget; előbb meg kell pihentetni fejüket, hogy megnyugtathassák szívüket; előbb barázdát kell vonni a mezőn, mielőtt termőfölddé válik lelkünk; előbb dolgozik a kéz, utána művelődik a szív. Amely népek le nem települnek, azokhoz nem hat el az epifánia csillaga.(...) Bővebben »
Jézus szent nevének ünnepére: I. Jézus neve hitünk és reményünk (1896)
. ... Nem biztát-e csodálatosan a pásztorfiúnak, Dávidnak bizalma, mellyel nekimegy Góliátnak. «Hogy mered magad itt csak mutatni is, te parittyás fiú? nem látod-e ellenséged páncélját, dárdáját és szikrázó szemeit?» «Hagyjatok el, feleli a pásztorfiú, az én erőm az Úr neve, s ha az Isten hajítja kövemet, bizton talalok», s megforgatta a parittyát s vérző homlokkal borült le Góliát! Az Úr neve az én bizalmam . . . mondom én is; ha ő velem, ki ellenem? Ha elfáradok, ha elcsüggedek, újra fölkelek az Úr nevében. Ha sír és vérzik szívem s azt suttogja nekem : hiába való törekvésed és erényed, fölkiáltok: az Úr Jézus nevében állok és küzdök; a jóval soha föl nem hagyok, s ha letipornának is, akkor is csak azt hangoztatom: Jézus, Jézus segíts! Nem csoda tehát, k. h., hogy az Űr szent nevében rejlik az emberi léleknek ideiglenes és örök boldogsága is. Mert ha az Úr Jézus szent nevébe van belefoglalva hitünk és reményünk: okvetlenül szükséges, hogy e szentséges névből származzék boldogságunk is. A szentírás ezt gyönyörűen kifejezi, mikor az Úr megnyitja Szent János evangélista előtt az eget s láttatja vele a boldogokat. Minden boldogult lélek homlokára rá volt írva az Űr Jézus szent neve. E név ugyanis, k. h. a boldogság koszorúja ; akire az Isten ráírja szent fiának nevét, az az övé ; az ő gyermeke, az ő megdicsőült szolgája ! Akire az Isten ráírja szent fiának nevét, azt lefoglalja a maga számára ; a többit, kinek homlokára nincs ráírva a Jézus neve, az bitang jószág s az ördög prédája. Bővebben »
Karácsonyest. (1911)
. ... a karácsony a maga ünnepét is nem nappal, hanem este tartja, még pedig téli estén, mely telítve van a haldokló, sőt már kiterített természetnek szomorú, de a fölényes lelki életnek biztató motívumaival. Ez ünnephez téli est kell, meleg szívekkel. Olyan téli est, amikor a szürkület észrevétlenül borítja rá fátyolát a rögbe fagyott tájékra, az alkony pedig mint fázós anyóka parázsrétegeket tereget el a látóhatár izzó, vörös sávjaiban; olyan téli est, amikor a varjak hosszú csapatokban károgva repülnek a távoli nyárfákra s elhaló szárnysuhogásukkal csak mélyítik a vidék sejtelmes csendjét. De hogy karácsony legyen a téli estéből, kellenek oda még elfogódott lelkek, meleg szívek is. Kell valami közérzés, mely egyforma palotában s falusi házban ; kellenek ünnepi emberek, olyan ünnepi hangulatban, mely bár nem tünteti el az élet gondjait, mégis mélyebb fölértésre s belső értékeik átérzésére képesíti őket. így lesz aztán a karácsonyból az a sajátos ünnep, melyet nem kívülről harangoznak belénk, hanem mely belsőnkből fakad ; ünnep, melyhez nem kell izgalom és zene, nem kell színház és utca, hanem ellenkezőleg bizalmas, csendes kör, nyugalom és otthon. Itt ünnepelnek azután azok az emberek, kik sokat vergődnek, sokat vesződnek, de bízni s hinni is tudnak. Nem beszélnek ők sokat világproblémákról ; nem feszegetnek kényes kérdéseket; nem sokat féltik a régi, nagy hitet még a modern eszmék áramlatától sem, hanem ahogy szegénységüktől vagy jobb módjuktól telik, fenyőfán vagy legalább borókaágon gyújtanak ünnepi gyertyát, emlékére annak a szent éjnek, mely égi fénytől lett világos, s mely égi fény azóta sem hamvadt el, hanem világít a hívőnek; s a hitetlenség látóhatárán is van belőle annyi, amennyi a téli alkony bíboros sávjában van a napsugárból. Bővebben »
Szeplőtelen fogantatás ünnepére. II. Exspectatio partus. (1894)
. ... Frigyes német császárnak és porosz királynak naplójában ezeket olvasom: «1866. július. A königgrätzi csatasíkon állok. Emlékeim feleségemnél, gyermekeimnél, anyámnál és testvéreimnél időznek ... Lelkem előtt elhalálozott kis fiamnak, Zsigmondnak képe lebeg. De ó, győzelmek nem kárpótolhatnak egy gyermek haláláért! Sőt a fájdalom ezen nagy benyomások alatt annál sajgóbban tör elő». Győzelmek nem kárpótolhatnak egy gyermek haláláért! A königgrätzi csata és győzelem nem oly hatalom az emberi szívben, mint egy szende gyermeknek emléke. A győző az ő győzelmében, a harci zajban, a diadal mámorában, a harsonák győzelmi fuvalmában foglalkozik vele. És gondolom méltán. Mert hiszen az emberi szívnek örömeinél és fájdalmainál, az emberi szívnek vágyánál, az édes szeretet megnyilvánulásánál reánk nézve semmi sem lehet szebb, nemesebb, boldogítóbb. A gyermeknek ártatlansága és a szűznek gyengéd szemérme, az ifjú lelkesülése és az édesanyának titkos öröme, egy boldogsággal telített és melegített kis ház, és az emberi szívnek nemes gondolatai és vágyai: ezek fognak mindig páratlan hatást gyakorolni az emberi szívre. Figyelemreméltóbb- e ennél a nemzetek harca, a hősök tusája, a forradalmak vívmányai? Soha!(...) Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy az advent szentelt, sejtelmes hetében a Szent Szűz, a titokzatos, boldogságos anya lép szemeink elé; ne csodálkozzunk, hogy az ember szíve és egész boldogsága az adventben semmi más pihenőt nem talál, mint a Boldogságos Szűznek emlékét; hiszen az emberiségnek vágyait a Megváltó után nem lehet csitítani másként, mint ennek a Boldogságos Szűzanyának a gondolatával; az Isten leereszkedését hozzánk és szívünkhöz nem lehet ellesni és tisztelni máskép, mint ennek a Boldogságos titkos szent anyának érzelmeivel. Bővebben »
Csodatevő Szent Gergely püspök hitvalló + 270 k
. ... Mint püspök teljes erejével, egész lelkével a reábízottak megszentelésén fáradozott. Önfeláldozó apostoli tevékenységét Isten két rendkívüli kegyelemmel tette hatékonnyá: hatalma volt neki a természeten és szellemeken. (...) A hitközség, melynek főpásztora lett, az Úr Jézusnak igazán kis nyája volt; mindössze 17 hívőt számlált. Mégis nagy sokaság és nagy szeretet várta Gergelyt, mikor püspöki székének elfoglalására megérkezett. Ugyanis csodáinak híre megelőzte jövetelét és fényes fogadtatást készített számára; a pogányok nagy tömegben vonultak eléje és a keresztényekkel vetekedve ajánlották fel házukat lakóhelyül a nagyhatalmú férfiúnak. Gergely egy keresztény házában telepedett meg, hová már a közeli napokban csoportosan jöttek a pogányok, hogy lássák és hallják őt. Rövid idő alatt sokan megkeresztelkedtek. A hívek számának növekedésével szükségessé vált megfelelő templom építése. Erre a célra nem volt alkalmas hely. A tengerparton a hegy lábánál elnyúló síkság olyan keskeny volt, hogy, templom nem fért el rajta. Gergelynek eszébe jutottak az Úr szavai: „Ha annyi hitetek leszen mint a mustármag, és mondjátok e hegynek: menj innen amoda, elmegyen, és semmi sem lesz nektek lehetetlen” (Máté 17,19). Bízott az Úr ígéretében és saját hite erejében. Az Úrhoz könyörgött és - a hegy megmozdult és a templom építésére elegendő teret nyitott. Az itt épült templom a megingathatatlan hit szimbólumaként állta az idők viharait: nem pusztult el a Dioklécián-féle üldözésben, mikor minden templomot le kellett rombolni; s épségben maradt egy földrengés alkalmával, mely az egész várost romba döntötte. (...) A gonosz lelken való hatalmának érdekes bizonyságát jegyezte fel Nisszai Szent Gergely. Mikor püspökszentelése után székvárosa, Újcezárea felé tartott, útközben egy éjjel a zivatar útitársaival együtt egy híres pogány templomba kényszerítette. A gonosz lélek hajléka volt, ki itt a bálványképből a hozzá folyamodóknak olykor feleleteket adott. Beléptekor Gergely keresztet vetett magára, nagy keresztjellel megáldotta a templomot és benne az egész éjszakát imádság-ban töltötte. Reggel folytatta útját. Imádságos jelenléte és a szentkereszt jele a gonosz lelkeket kiűzte hajlékukból; a templomon kívül bolyongtak s reggel a bálványpapnak tudtára adták, hogy többé oda vissza nem térhetnek, sem a kérdezőknek feleletet nem adhatnak. Bővebben »
Szent Erzsébet özvegy +1231.
. ...Belső életével lépést tartott az irgalmas emberszeretete. Elmondhatta magáról: „Gyermeksé-gemtől velem nőtt a könyörülés, és anyám méhéből jött ki velem” (Jób 31,18). Már kicsiny gyermekkorában különös örömét lelte az alamizsnaosztásban. De igazi szamaritánus szerepéhez csak házassága után jutott. A középkori társadalom gazdasági szervezetlenségével, mélyreható szociális ellentéteivel, fogyatékos néphigiénéjével és sűrűn ismétlődő járványos betegségeivel tömérdek alkalmat nyújtott neki. És ő egyetlen alkalmat sem hagyott felhasználatlanul. A sze-gényeknek bő alamizsnát osztott, s ha pénze kifogyott, ékszereivel és drága öltözékeivel elégítette ki őket. Az elhagyott és nyomorék gyermekek számára menhelyet állított, ahol maga gondozta őket. Hasonló szeretettel fonta körül a betegeket; mennél elhagyatottabbak és tehetetlenebbek voltak, annál nagyobb készséggel forgolódott körülöttük: főzött számukra, megvetette ágyukat, mosdatta és fürösztötte őket, s az undor legkisebb jele nélkül mosogatta és kötözgette visszataszító sebeiket. Különösen a testi és lelki nyomorúság megszemélyesítőit, a szegény bélpoklosokat ápolta nagy odaadással. Minden poklosban a szenvedő Krisztust látta és ápolta. Ez a mélyebb értelme a férje ágyába fektetett poklos legendájának is: Lajos gróf, mikor az ágy függönyét széthúzza, a várt poklos helyén magát Krisztust találja. (...) ideje tovább is az imádság, alamizsnálkodás és betegápolás közt oszlott meg - főként azonban különös és szigorú lelkivezetője, Marburgi Konrád gyakorolta őt kemény, szokatlan eszközökkel az engedelmességben és teljes lemondásban. Ilyen módon a lelki tökéletességnek szinte szédítő magaslatára jutott. Megérett Isten örömére. 24 éves korában az Üdvözítő nyájasan tudtára adta, hogy most jöjjön hozzája. Néhány nap múlva megbetegedett; és 1231 nov. 17-én, édes ének, öröm és illatár közepett lelke bement az Úr Krisztus örömébe. IX. Gergely pápa már négy év múlva, 1235 máj. 26-án a szentek sorába iktatta. Bővebben »
Pünkösd utáni 24. vasárnapra: Purgatórium (1902)
. ... A tisztítótűzben szenvedő lelkek az örök életnek őszében állnak, ha a lelkületet s hangulatot tekintjük. Lelküknek vannak virágai; hisz van szeretetük, reményük, de az érdem hímpora nem hull le rájuk. Tagadhatatlanul őszi virág a tisztuló léleknek természetfölötti megnyilatkozása ; szép a szirma, de nem termékeny ; érdeme nincs ; gyümölcsöt nem hozhat. Leveleik lehullnak ; ott fönn az Isten gyermekeinek házában, az egyházban, ezer póruson át szívta az ég világosságát magába ; kifeszülhetett szent vágyakban, s szinte fürdött kegyelmekben, a hit fényében s az élet vizeiben, itt pedig hervadt mindene ; ott feldolgozta magában az Isten kegyelmét erővé és életté ; itt a kegyelem rendkívül gyéren folyik, csak épen annyi van belőle, amennyi kell, hogy a lélek a természetfölötti rendben tengjen. Szomorú és terméketlen a föld is, terra miseriae. (...) S ne csodálkozzunk, hogy e szent és mély szomorúság oly lelkeket gyötörhet, kiket az Ür szeret, kik kevésre tán már színe látásán örvendezni fognak. E szent és mély szomorúság nagyon érthető, mert az Isten nekik még nem szeretet és boldogság, hanem szükségesség és metafizika. Ügy áll velük szemben az Ür, mint az örök szükségesség, mint a kétszerkettő négy, mely érvényesül a fizikai létben épúgy, mint a morálisban. Ez utóbbiban mint cél, mint rend, mint összefüggés érvényesül olyképen, hogy ami a rendet megtartja, az célt ér, s ami pedig nem tartja, vagy amennyiben nem tartja, az vagy egészen, vagy részben célt nem ér. Célt érni annyit tesz, mint boldognak lenni, s abban a mértékben, melyben célt nem érünk, csikorog, zúzódik a létünk, mint malomkövek közt a búzamag; s ez fáj ! Igen, ez fáj ; de a szükségesség azt nem nézi, az csak a dolgok valóságát tekinti. Már itt a földön sem néz egyebet. Nem nézi a betegnek fájdalmát; nem tekinti a siránkozónak bánatát; nem a fuldoklónak erőlködéseit ; nem a haldoklónak könnyeit; csak egyet néz, azt, vájjon megfelel-e a lét követelményeinek ez a valóság; ha megfelel, megáll; ha meg nem felel, elpusztul. Bővebben »
Halottak napján : II. A halál komolysága.(1898)
. ... Kedves barátaim! Senki közülünk nem bír fogalmával az örökkévalóságnak; azok a lelkek pedig mind össze vannak zúzva az örökkévalóság benyomásától. Közülünk a szentek emelkednek fel legközelebb az örökkévalósághoz, de azok is csak az örökkévalóság pitvarában állnak. Senki közülünk a végtelent nem közelíti meg , hőseink, a szentek, földi életükben csak a végtelennek pirkadó fényét látják. Hát mit is mondunk, mikor hajtogatjuk azt a Requiem aeternam dona eis Domine fohászt? Az örökkévalóság édes nyugalmát add nekik, Uram ! S érted-e, mit beszélsz? Érted-e, mi az : örökkévaló nyugalom? (...) A második, komoly gondolat: az Isten igazságossága. Az örökkévalóság benyomásával és a halhatatlanság érzetében törnek a lelkek a végső cél, az örök szépség, igazság és jóság felé, az Isten felé. Kitör belőlük a vágy a boldogság után. (...) az emberi lélek érzi a maga alacsonyságát, érzi, hogy kofa-, szatócs- Iélek. Ha lelki szemét nézem, látom, mint van befuttatva az irigység sárgaságától; ha ajkait szemlélem, látom, mint vannak azok kihányva a szenvedély lázától, az arc hogy be van esve a gondolat halványságától és a felfogás kicsinységétől; ha viszonyát nézem Istenhez, látom, mily elmaradt, szívének legnemesebb húrjai lazán le vannak eresztve, harmóniát, mennyei glóriát lehetetlen belőlük kicsalni; homloka nincs felkenve az Isten-szeretet s áhítat olaj cséppjével; íme így áll a szegény lélek az Isten végtelen igazságosságával szemben. Az örök szépség, jóság és bölcseség számára egyelőre igazságossággá válik. Igényeket emel, amelyeket a tisztuló lélek saját erejét tekintve kielégíteni csak szenvedés által képes. Ebben a percben érzi át teljesen tehetetlenségét, smaga az Isten könyörül meg rajta, mikor őt a szenvedés tüzébe sodorja le. Kezdődik a szenvedés, melyben Isten az emésztő tüz, előtte zsugorodnak és vékonyodnak és szinte hamuvá lesznek a lelkek, mint ahogy nagy tűz mellett tekerődzik, zsugorodik, lobbot vet s szétfoszlik a sárga falevél. Maga az emberi lélek, mint tudjuk a szentek reveláció]ából (Genuaiszent Katalin), megkívánja, hogy a tisztítótűz lángjában megtisztuljon ; maga az emberi lélek rohan a tisztítótűzbe, hogy kivegye magából a szennyet és nemtelenséget s tükörfényessé váljék. Bővebben »
Krisztus királyságának eszméje. (1.)
. ... Úgy elgondolom: Ha Krisztus újra meg akarna születni, nem pontról-pontra megismétlődnék-e a betlehemi este lakáskeresése. Hol születhetne meg ma Krisztus? Kopogtat Szent József a családok ajtaján. Kinéz a házmester: «Nem lehet, minden lakás elfoglalva! » Kopogtat a műtermeken. «Nem, a művészet nem nézhet az erkölcsre!» Kopogtat a szerkesztőségben; kopogtat a színházon – nem engedik be, «nincs számára hely». Kopogtat a gyár ajtaján. «Bent vagy a szakszervezetben?» – kérdik Tőle. «Nem? Hát akkor mit keresel itt?...» Ez a Krisztusgyilkolás rosszabb a Golgotánál: elveszi Krisztus elől a levegőt! «Krisztus Király!» Ó, Te szegény, földnélküli Király! Az emberiség vérkeringésébe évszázadok előtt belopózott a bacilus s egyre hatalmasodott; egyre jobban vizeztük, hígítottuk Krisztus tanításait s most – kitört a pestis! Krisztus száműzetése kezdődött a gondolatvilágban. Egyre kevesebbet gondoltunk Istennel. Hitünk egyre gyöngült. Nem halt meg (hiszen keresztények vagyunk!), de alszik. Nem hiszitek? Hej, ha volna Aladdin-lámpásunk, mellyel be tudnánk látni a mai emberek gondolataiba... brr! Nézzétek csak a legjobb keresztények gondolatait is napközben: mások-e azok, mint Krisztus előtt a jobb pogányokéi voltak? Egy kis természetes jóság, külső becsület, udvariasság..., de a lélek mélyén Krisztus nélküli, hideg világ. (...) A kereszténynek nevezett Európa parlamentjeiben egész évben Vajon hányszor említik Krisztus nevét? Krisztus Király! Ó, Te szegény, száműzött Király!... (...) És most jön XI. Pius pápa: Alleluja! Jézus Krisztus nem halt meg! A Király itt van! Krisztus él és uralkodik! Nem kell felhígított kereszténység! Hirdetjük, hogy Krisztusnak korlátlan joga van mindenkihez: egyénhez, társadalomhoz, államhoz, kormányhoz. Krisztusnak minden alá van vetve! A politika is! A gazdasági élet is! Kereskedelem is! Művészet is! Család is! Gyermek is! Ifjú is! A nő is – minden, minden! Bővebben »
Pünkösd utáni 21. vasárnapra. A szent tisztaság (1901)
. ... Szent Hildegard látta vízióiban az anyaszentegyházat. Ruhája fehér selyem volt, smaragdzöld palást borította vállait, arca finom, kedves, hajában szőlőlomb és aranykalász, kezeiben vitte az eucharisztiát és csodákat művelt. De nemsokára eltorzult a szép arc, a ruha lerongyolódott róla, testét fekély borította s a szeplőtelen egyház lealjasíttatott a bűn által, főleg a tisztátalan életű papság által. így gondolkoztak már a XII. században, így éreztek később is, s mily erős kifejezésekbe öltözött ez a meggyőződés Szent Brigitta ajkain! A tisztátlan papság a világ undorát és utálatát kelti föl s azt a gyűlöletet és megvetést, melyre a farizeizmus rászolgál. S igaza van! Nincs rondább lélek, mint egy tisztátalan pap, s a világnak utálata, gyűlölete méltán éri azt a belső ellentmondást, ami a papban van, a papban, aki fehér albába öltözött parázna. Mert a világ, ha bűnös is, de érzékeny; erkölcsi érzékét nem veszti el az erkölcsöt hirdető papsággal szemben. Kiérzi következőleg, hogy ha valahol nem járja a tisztátalanság, úgy bizonyára az oltárnál kiáltó istenkáromlássá válik. Ó, ments Isten, hogy valaki közülünk fehérített sír, járó-kelő ellentmondás, a világ utálatának szomorú tárgya legyen. De hogy e veszedelem ne érjen s a tisztaságot sikeresen művelhessük, meg kell ismernünk a tisztaságnak mibenlétét, s mindenekfölött szellemét, pszichológiáját; mert ha helytelen alapra fektetjük magunkban az erényt, s ha e kényes lelki erőnek természetét helyesen meg nem ítéljük : csodálkozhatunk-e azon, hogy az erőlködéseknek nem felel meg az eredmény, s hogy sokat küzdve sem juthatunk zöld ágra! Mi tehát a tisztaság? S mi a tisztaság lelke, vagy mondjuk kulcsa? A tisztaság lelkület, mondjuk: erény, amely a nemi hajlamokat alárendeli ideális törekvéseknek és ezekért lemond azokról. Ez a lelkület erő és lelkesülés, szeretet, mondjuk, szenvedély, s e nélkül nincs tisztaság. Bővebben »
Magyarok Királynője (1903)
. Az olvasós október második vasárnapján a Boldogságos Szűz Máriát egy idő óta ezen címmel tiszteljük : Magna Domina Hungáriae; ez nekünk nem új cím. Ezt az Üdvözlégy Máriában már azóta hirdetjük, amióta az Ave- Mariát magyarul imádkozzuk. Mert a latin azt mondja : Sancta Maria, mater Dei, ora pro nobis; a német: Heilige Maria, bitt' für uns és a többi nyelven is mindig így hangzik, hogy : Sancta Maria; de mi azt nem úgy fordítottuk, hogy «Szent Mária, imádkozzál miertünk», hanem így :« Asszonyunk Szűz Maria». A Boldogságos Szűz Máriát Magyarországon mindig asszonynak, nagyasszonynak, vagyis királynénak címezték.(...) méltán s teljes joggal mondhatjuk őt Magyarország királynéjának, Miasszonyunknak. Ugyan miért? Egyszerűen azért, mert Magyarország népeinek életében a Szent Szűz mint királyné szerepel, mint királyné uralkodik s mint királyné fogadja hódolatunkat. A Boldogságos Szűz Mária kilencszáz év óla hitünk s egyházunk vajúdásaiban, a hitnek harcaiban, az életnek bajaiban, reményeiben, győzelmeiben mint királyné uralkodik és kormányoz, s valamint ez a történelem s ez az élet, úgy ő a mienk. A Boldogságos Szűz Magyarország életében oly hatalmas, mint a királynő ; s mi úgy hódolunk neki, és ez a mi kegyelmünk, mint a királynőnek. Ő királynői hatalommal segít rajtunk ; kilencszáz év azzal a tapasztalattal fűz minket hozzá, hogy zászlója alatt mindig győzünk, mindig reménykedünk. Nem mondom én, hogy más ne imádkozza a Iorettói litániát; nem tiltom el neki, hogy királynénak szólítsa Szűz Máriát; de újra ismétlem, életünk, történetünk, kilencszáz év tapasztalata rámutat e fölséges Szűzre : ez a te királynéd ! (...) A Boldogságos Mária a mi királynénk, mert úgy, mint ahogy a mi zászlónkon lengett képe, másén nem lengett. Nevét a mi harcainkban harsogtattuk, s Mária a mi harcainkat küzdötte velünk végig. A szűzmáriás zászlóhoz augusztus 29-én más emlékek fűződnek a mohácsi vész miatt, mint Norvégiában ; mert más harcok emlékei körítik képét, más koszorúk fűződnek, más tekintetek tapadnak alakjához. Azon a képen, melyen Szent István felajánlja a magyar koronát, a Boldogságos Szűz ugyancsak a Miasszonyunk, azon a képen az a királynő, aki előtt Szent Imre, Szent László és Szent Erzsébet imádkozik, a Boldogságos Szűz, Magyarország királynéja ! Bővebben »
Olvasós Boldogasszony
. ... ígéri, hogy valamint eretnekek s török-tatár elleni küzdelmekben segített az Olvasós Szűz Mária, úgy megsegít most is. (...) Az Úr Jézus a hitből való imának csodaerőt ígért. Gyönyörű, egyszerű szavak ezek : Ha hitelek olyan lesz, mint a mustármag, azt mondjátok az eperfának: mozdulj s dobd magad a tengerbe s meglesz! A hitben erős ima a szentek fegyvere, lelkük erőssége, kihatásaik titka. Ó ha tudnánk hitből imádkozni! Hitből imádkozunk, ha Krisztusba elmélyedünk. Ezt tesszük a szent olvasóban, melynek legfőbb kelléke, hogy elmondása közben az illető hitcikkelyekkel foglalkozzunk. (...) a kegyelmet magát a hitből való ima szerzi. Azért a szívek meghódolását is az ilyen imának igéri az Isten. Azt mondotta a Szent Szűz Szent Domonkosnak: hadd el a szóharcot, nem az a szívek kulcsa ; imádkozzál hitből s tanítsd az embereket hitből imádkozni. A hit alázata a megtérésnek éí az Isten-keresésnek kulcsa. Az arsi plébános nem disputált, hanem gyóntatott, alázatra és imára tanította az embereket. A Lourdes-i Szűz is penitenciára, magábatérésre szólít föl. S igazán ez kell ; élő, való, meleg, lelkes hit kell nekünk. Ezen nagy valóság előtt lehajtja fejét az ember és egy új világ sejtelme szállja meg. Bővebben »
Szent László király hitvalló + 1095.
. ... Nem a pantheizmus, sem a naturalizmus absztrakciói adják az Isten fogalmát; az Isten nem a világ lelke, nem az örökkévalóság, nem a tér: az Isten mindenek Ura, aki teremtett mindent, maga pedig örök és végtelen. Ez ismeret az észszerűség bevehetlen poziciója. Az atheizmus különféle kiadása korunkban a tudóst szegélyzi, s úgy tesz mint aki a természettudományokra szeretne támaszkodni s az exakt tudós káprázatával akarja elhitetni a dilletáns tömeggel, hogy pünkösdi királysága a természettudomány által felvirradt igazság országa. Hogy mennyi vakmerőséggel s mily kevés joggal gyakorolja hatalmát a hitetlenséggel kacérkodó (.(intelligenciám, arra a komoly tudomány gyászos világot vet. A természettudomány nem ad semminemű pozitív feleletet azon kérdésre, mi a világ végoka? Nem is adhat: mert a természettudomány az anyaggal, erőivel és törvényeivel foglalkozik, ott kezdődik, ahol ezek léte már kész, bevégzett tény; azontúl nem mehet. Azonban másrészt meg kell jegyezni azt is, hogy ha a természettudomány nem ad fölvilágosítást a természeten kivül álló Istenről, ad pozitív kimutatást arról, hogy a természetes hatók, erők és történések körében végokra, egységes kiindulásra nem akadunk.Pozitív fölvilágosítást ad tehát aziránt, hogy az egységes végok, ha kell ilyennek lennie, nem létezik a természet körén belül. Bővebben »
Szent László király hitvalló + 1095.
. ... Már az egész nemzet ünnepelt hőse volt, mikor Salamon bukása és a jó Magnus (Géza) ki-rály halála után (1077) a közbizalom őt kívánta Szent István trónjára. László elfogadta a felajánlott koronát s tizennyolc esztendőn át (1077-1095) ő intézte nemzetünk sorsát. Uralkodása méltó folytatása s nem egy tekintetben kiegészítése volt Szent István uralkodásának. Mindenekelőtt tartósan megoltalmazta az országot a keletről fenyegető barbár veszedelemmel szemben. A be-senyők helyébe telepedett pogány kunok ugyanis három ízben is (1085., 1091., 1092.) betörtek hozzánk és széltében-hosszában dúlták és fosztogatták az országot. László mindannyiszor olyan keményei megverte őket, hogy a legenda szavai szerint „a karvaly körmétől megtépett rucák módjára” voltak kénytelenek menekülni. Sokezret foglyul ejtett közülük s ezeket megkeresztelkedésük után mint békés polgárokat az ország különböző részeiben letelepítette. Nevezetesek ezek a harcok azért is, mert bennük ragyogott fel először a keresztény magyarság új történeti hi-vatása: védőbástyát emelni a Nyugat kereszténysége számára a Kelet hordái ellen. Nemzetünk vállalta a föladatot. Szent királyának vezérlete alatt a vele született vitéz lendülettel vetette magát a harcba. Az első diadalmas csaták a színes élmények hosszú sorát hímezték történelmünkbe és megnyitották a magyar lovagkor világát, melynek legszebb epizódjai a szent király homlokát fonták körül a bámuló kegyelet virágaival. (Tordai hasadék, Szent László pénze, füve, forrásfa-kasztás stb.) Bővebben »
Isten országának terjesztése: a missziók. (Szentírás: Mt 28,16-24.)
. ... «Szomjazom! Lelkekre szomjazom!» Ezt érzi ki Egyháza, de ezt érzi ki minden Krisztust szerető lélek is az Úr szavaiból, és ez az egyik legerősebb biztatója a missziós munkában. «Én pedig, ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok» (Jn. 12,32.) – mondotta egy ízben az Úr. Nos, mostan felemeltetett, magasba, a keresztfájára és szívének egyetlen vágyát segít teljesíteni az, aki segít feléje vonzani az embereket, aki segít terjeszteni Isten országát a földön. c) Ezekután aztán már megértjük az Úr határozott missziós parancsát. Ezek az Ő legutolsó szavai, amiket földi tartózkodásának végső pillanataiban intézett apostolaihoz, amiket tehát jogosan tekinthetünk az Úr végrendeletének. Ezek a szavak a leghatározottabb és legvilágosabb missziós parancsot tartalmazzák: «Minden hatalom nekem adatott mennyben és a földön. Elmenvén tehát, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és Szentlélek nevében». (Mt 28,18-19.) Vagy mint Márk írja: «Elmenvén az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek». (Mk 16,15.) Ez a parancs a katolikus világmissziók «Magna-charta»-ja. Hiszen lehetne-e ennél világosabban rendelkezni? «Elmenvén, tanítsatok!» Tehát ne várjátok, míg az emberek hozzátok jönnek, hanem ti menjetek el hozzájuk és vigyétek közéjük tanításom és szentségeim kincseit. Menjetek ki az utcára és hívjatok meg mindenkit a mennyei lakodalomra. A hitterjesztés műve valóban az Úr Jézus kedves (...) Mondjuk el szívből gyakran azt a szép imádságot, amelyet XI. Pius pápa szerkesztett és amellyel bezárjuk a mai beszédünket: «Szeretetreméltó Úr Jézus, aki drága véreddel megváltottad a világot, tekints kegyesen a szegény emberiségre, amely még mindig olyan nagy számban sínylődik a tévely sötétségben és a halál árnyékában, és engedd, hogy az igazság fénye teljes ragyogásban ömöljék el fölötte. Sokasítsd meg, Uram, az evangélium hírnökeit, kegyelmeddel gyullaszd föl buzgóságunkat, termékenyítsd és áldd meg munkájukat, hogy közreműködésükkel minden hitetlen megismerjen Téged és megtérjen Hozzád, Teremtőjéhez és Megváltójához. Hívd vissza a tévelygőket aklodba, az elszakadottakat a te egyetlen igaz Egyházad keblére. Siettesd, szeretetreméltó Megváltónk, országod boldogságot jelentő eljövetelét a földön, vonj minden embert szeretettől izzó szívedre, hogy mindnyájan részeseivé lehessenek megváltásod páratlan jótéteményeinek a te paradicsomod örök boldogságában. Amen». Bővebben »
Az angyal bűne
. Ha az áldozatot bemutató Istenember a Teremtő első, legértékesebb gondolata, felmerül az a nehézség, hogy milyen helyet foglal el a bűn, amely a lelki szenvedéseket okozza. Itt tehát az angyal és az ember bűnbeesését kell közelebbről szemügyre venni. Mindenekelőtt lényeges különbséget kell megvonni. A kinyilatkoztatás forrásaiban kifejezetten nem esik szó arról, hogy az angyal számára többé nincs helye a bűnbánatnak. Egyenértékű tanítása azonban ez a Szentírásnak, mert sohasem beszél azok megtéréséről, sőt: „Isten a vétkező angyaloknak sem kegyelmezett” és „távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, mely az ördögnek készíttetett és az ő angyalainak”. A bukott angyal biztosan örökké Istentől eltaszítva él. Az ember számára azonban van szabadulás a bűnből a Megváltó halála árán. Lényeges különbségnek kell lenni a két bűn között és ennek gyökere abban lehet, hogy az angyal előtt sokkal nagyobb értékek (talán a legnagyobb teremtett érték) állott a próbatételkor, mint az ember előtt. (...) A harmadik jelentős vélemény Szent Tamásé és úgy szól, hogy az angyal „azáltal akar hasonló lenni Istenhez, hogy a végső boldogság után kívánkozik, amelyet saját erejéből is elérhet, miközben elfordítja figyelmét a természetfeletti végső céltól, amely Isten kegyelméből van”. (...) Az Istenember titka valóban olyan magasan felülmúlja az értelem erejét, hogy az angyal is csak a hittényben felfogva tartja kétségtelen igazságnak és értéknek. Minthogy a természetfeletti életcélra törekszik, formálisan nem veti meg őt, de mellőzi a cél eléréséhez szükséges Krisztus közvetítette kegyelmet. Boldogságra vágyik, de a boldogságot maga erejéből akarja elérni. Az angyali bűn neme kevélység, fajalkotó jegye az önistenítés. A faja szabatosan: az (Istenember közvetítette) kegyelemnek a tiszta szellem kiválóságai alá rendelése. Formája, mint minden szeretetténynek a formája, a boldogságkeresés. Bővebben »
Húsvét utáni 3. vasárnapra. A jó pásztor. (1896)
. ... Mi hisszük, hogy van pokol; de mikor ezt hisszük, hisszük azon célból, hogy ne kerüljünk bele. A pokol nem arra való, hogy az embert a kétségbeesésbe hajtsa. (...) Azért van-e a hegyekben örvény, hogy a juh beleessék? Úgy-e nem azért? De ha tagadják, hogy van, s nem törődnek vele, — ha altatják lelkiismeretüket s behunyják szemeiket, vajjon nem tévelyednek-e majd bele? Mit használ az örvényt nem nézni, mikor ott tátong, s ugyanakkor gondatlanul járni s a jó szerencsére bízni sorsunkat? ! Mi hisszük, hogy van pokol, van örvény, melyben végleg tönkre mehet a lélek ; de az örvény szája körül ott jár a jó pásztor ; folyton jár, minden tévelygő után jár ; folyton kiált a lelkiismeret szavával : «ó ne keményítsétek meg sziveiteket, ha ma meghalljátok szavamat». (...) S miért nem ragadja meg ez a jó pásztor legalább a halálban minden egyes bűnös lelkét? Miért nem zárja kegyelmének karjaival a halálos bűnben fuldokló haldoklót szentséges Szívére? Miért halnak meg a jó pásztor dacára az emberek a bűnben? Miért? Mert akarnak. A jó pásztor szól szívükhöz, vonzza, gyámolítja őket; de ha nem akarnak: a jó pásztor senkit sem kényszerít. A bűnös lelke elé állítja az örvény képét, — oda állítja keresztjét, könnyeit, — hallatja kiáltó szavát; de ha a bűnös oly könnyelmű, hogy Krisztus keresztjére ügyet nem vet ; ha oly rabja a bűnnek, hogy a bűn mosolyától elfelejti Krisztus könnyeit: annak a lelke elvész; a jó pásztor sem segít azon, kinek nincs jó akarata. Bővebben »
Jézus szivének stílje
. ... Én vagyok a jó pásztor, ki vérét odaadja, — ki a pusztában egy juhocskája után is étlen-szomjan tud járni, ki 99-től, amely megvan, nem tudja felejteni az elveszett századikat, s ki ha megtalálja, becézi s vállára veszi s úgy indul vissza, hogy nem érez fáradalmat. Öröme nagy, oly nagy, hogy hallja az angyalok énekét; tudja, hogy az ő öröme az angyalok öröme a mennyországban. Ez nagy stíl; ez a jellem, ez a kedély, ez az érzelmi világ ; ez a pusztában is virágos, belső világgal járó s egész erejét, életét fölszánó lélek, ki nekem él, nekem a «perditá»-nak, s azután ha megtalált, úgy örül, hogy a homok csikorgása lábai alatt angyali énekké olvad lelkében. Ah, ez a lélek, melynek világa erő és virág, ifjúság és tűz ; (...) A nagyot, a fölségest, az erőt, a lelkesülést át kell élni s tettekbe átvinni. Aki kételkedik s szétrág mindent, az diszharmonikus, aszimmetrikus lélek. Gondolatai mint koloncok vetődnek lábai közé s nincs jól egyensúlyozva ; az rosszul épített hajó, mely mihelyt vízre kerül, oldalt fekszik. Lehet rosszul építeni hajókat s lehet rosszul nevelni lelkeket egyensúly, szimmetria nélkül. A jól nevelt lélek olyan, mint az óceánra kifutott hajó vagy mint a szárnyaló madár; a végtelenségtől meg nem billen, a mélységektől meg nem riad; halad, repül, célt ér. Az ilyen lelkeknek egyenes, bízó lelkületük van; nyilt, tiszta a tekintetük s praktikus az érzékük. Ügy tudják, hogy a gondolatnak a tett az édes gyermeke, a szó csak mostohája. Bővebben »
Élő hit, gyakorlati szeretet, Istenben való megnyugvás
. ... A megpróbáltatás napjaiban van szükségünk a bátorító s biztató szóra, s mikor a szenvedés s a csüggedés nyomja le a lelkeket, akkor van ideje a vigasznak, annak az isteni vigasznak, melyet a nemzetek apostola is megkívánt, a Szentlélek vigaszának. Ezt a vigaszt szeretnők nektek megadni szerencsétlen hazánk, s a szomorú világ e napjaiban. Nehéz időket élünk ; földarabolt hazánk számtalan sebtől vérzik s mi magunk megtörve s elszegényedve tengetjük életünket. Amikor templomtornyaink harangjai megkondulnak, úgy érezzük, mintha nem is ünnepet harangoznának, hanem mint félrevert harangok zúgnák öntudatunkba siralmas helyzetünket s Magyarország veszedelmét. (...) Szent István birodalma és a szent korona lesz ezentúl is a mi alkotmányos életünk alapja s további fejlődésünk vezéreszméje és csillaga. Tisztelettel tekintünk fel szent királyaink dicső alakjaira, Szent Istvánra, a szent korona s a királyság szerzőjére, Szent Lászlóra, ki e korona fényét egész Nyugateurópára kisugároztatta, — lelkesedéssel ápoljuk magunkban Szent Imre s Szent Erzsébet, az érintetlen erős ifjúság s a női eszményiség képviselőinek emlékét s tiszteletét. E szentek fénye nekünk világosság s az a körülmény, hogy az Árpádházból nyúltak föl az égig, kedvesebbé teszi nekünk magyarságuk által is az erényt s közelebb hozza azt hozzánk. Szeressük hazánkat úgy, mint ők szerették, álljunk a törvény s igazság alapján úgy, mint ők álltak, szolgáljuk e vörös forradalmak által megrendült hazát is úgy, mint ők szolgálták azt a történelem zivatarjaiban, s lássuk, s tiszteljük a sok nehézséggel visszaállított mostani rendben is Isten gondviselését. Bővebben »
Az Úrnap hangulata
. Koporsója, sírja, temetése-e Jézusnak az Oltáriszentség? Nem; mert jóllehet áldozatáról emlékezünk meg vételénél, de Jézus hangulatát az Oltáriszentségben ki nem meríti sem a zöldcsütörtök, sem a nagypéntek, kell oda még egy jellemző vonás, a diadal, s azt ez az ünnep jelzi. Az ünnep hangulata diadalmas érzést inspirál. (...) A lelki életet lépten-nyomon követi valamiféle szent csüggedés, szent panasz s elégiás érzület. Nemcsak elégedetlenek, de csüggedők is vagyunk; lenyom gyarlóságunk, győzelmeink sem lendítenek rajtunk s kudarcaink száma nagy. Kísérteteink, mint hiénák, mint karvalyok követnek, s nem kell sötét világnézet ahhoz, hogy fölpanaszoljuk a sikertelenséget. A dogmatika kígyózó, keskeny ösvényt mutat a boldogulásnak, s ahhoz merészség, bátorság kell. Kell ének és himnus, mely dicsőíti az Urat s igazat ad neki az élet minden körülményei közt, nyomorúságainkban is, s ugyanakkor tudja, hogy azokon is győzünk. Hogyne győznénk, hisz itt van, köztünk van. Jézus van itt. Titokzatos jelenléte az egyházat az Úr seregévé avatja, mint a frigyszekrény a zsidó népet! Nem szabad félnünk. Több ő diadalmas seregeknél. Bővebben »
Ez a házasság (Casti connubii)
. Napjainkban az emberek tévesen fogják fel a házasságot. XI. Pius pápa 1930-ban azért írta ezt a „keresztény házasságról” szóló levelet, hogy helyesbítse ezt a felfogást, és megvilágítsa a házasságról szóló keresztény tanítást. Mindenki szabadon választhat házasság és magányos élet között. Mi szükséges ahhoz, hogy egy férfi és egy nő egybekelése igazi házasság legyen? (...) Manapság sokan túl nehéznek találják a házasság törvényeit. Manapság sokan azt hiszik, hogy a házasság törvényei rosszak. Manapság sokan azt hiszik, hogy a házasság törvényei értelmetlenek. Isten rendelte a házasságot, így Isten rendelte el a házasság törvényeit is. Isten rendelte el a házasságot, így Isten ellenőrzi a házasság törvényeit is. Sok ember elfelejti, hogy Isten rendelte a házasság törvényeit. Ha Isten rendelte a házasság törvényeit, ezek nem lehetnek túl nehezek, ezek nem lehetnek rosszak, ezek nem lehetnek értelmetlenek, mert Isten végtelenül bölcs és jó. (...) Ezért rendelte Isten a házasságot. Isten azért rendelte a házasságot, hogy legyenek gyermekek, legyen aki gondozza, és tanítsa a gyermekeket. „A házasság elsődleges célja a gyermekek életrehívása és nevelése.” (...) A gyermekáldás után következő áldás a hűség kegyelme. A házasság szentsége által adja meg Isten a kegyelmet, melynek segítségével férfi és nő egyetértésben élhet egymással. (...) Isten bizonyos dolgokat azért tilt, másokat azért parancsol, hogy a házastársakat boldoggá és egymás iránt hűségessé tegye. Isten a házastársaknak megtiltja, hogy egymáson kívül máséi is legyenek, vagy máséi kívánjanak lenni. (...) A mesterséges születésszabályozás szándékával folytatott házasélet nemi perverzitás. A mesterséges születésszabályozás önmagában rossz, és rosszat sohasem szabad tenni, még akkor sem, ha jó származik belőle. Súlyos bűn terheli azokat, akik a születést mesterségesen szabályozzák. (...) Jó az igazi irgalmasság. Sok embernek azonban furcsa elképzelése van az irgalmasságról. Egyesek azt gondolják, hogy ártatlan gyermekek meggyilkolása irgalmas cselekedet lehet. Törvényeket kívánnak, melyek megengedik a meg nem született gyermek meggyilkolását. A meg nem született gyermek meggyilkolása éppen olyan bűn, mint a megszületett gyermek meggyilkolása. Bővebben »
Szentháromság vasárnapjára: A Szentháromság titka (1897)
. A Szentháromság a hitnek titka. Van a hitnek sok titka, de az első s a főtitok ez: egy Isten három személyben. Az ember érti e szavakat, de nem lát át rajtuk ; olyan, mintha egy fényből szőtt függöny előtt állna ; olyan, mintha este a napnyugtának ragyogó, aranyos, tüzes fellegeibe nézne: látja a függönyt, de nem lát át rajta; látja a ragyogó alkonyatot, szinte belenéz az égbe : de nem lát mást, mint ragyogást és fényt. Úgy állunk mi az Isten végtelenségével szemben ; fényt látunk, de semmi mást; gyönge a szemünk, többet nem láthatunk, sőt szívesen lesütjük szemeinket a földre; hiszen nem vagyunk sasok, hogy a napba nézzünk. S nemcsak mi vagyunk így ; hanem ez mindnyájunk közös sorsa. Mózes is hajdan azt kérte az Istentől: «Mutasd meg nekem arcodat»; s az Isten azt felelte neki: «Nem láthatja azt ember, ha nem akar halálfia Ienni». Újra kérte őt Mózes, de azután sem láthatta meg az Isten arcát; hanem látott fényt és homályt is, mintegy az átmenő Istennek árnyékát, s azzal be kellett érnie. Az Istent tehát magában nem láthatjuk ; homályosan azonban, s mintegy átmenetben igenis fölismerhetjük, s ez a homályos ismeret a szent hit, s a hitnek ágazatai közt az első : egy Isten három személyben. (...) Aki a Szentháromságot érteni akarja, az értse meg előbb az Isten nagyságát; az mérje meg előbb az Isten mérhetetlenségét! A végtelen nagyság s a mérhetetlenség csak fölületét képezik az Istenségnek ; benn pedig rejlik az Istenség élete, a teljes Szentháromság. Az Isten nagyságát és mérhetetlenségét nem értjük; látjuk, hogy kell ilyennek lennie az Istennek, de nem fogjuk föl, csak tapogatózunk körülötte ; a Szentháromság titkát szintén nem értjük, de nem is látjuk be, hogy az Istennek kell három személyben léteznie. A végtelen nagyság s a mérhetlenség is titok ; felhő, homály az is ; de a Szentháromság titka az Isten legmélyebb, leghomályosabb szentélye: oda csak alázatos hitnek van bemenete. Bővebben »
Baptisták és adventisták
. Ebből az apokaliptikus szövegből az adventisták a következőket vezetik le: mikor az utolsó idők jelei mind teljesedésbe mennek, Krisztus eljövetele fog e világnak véget vetni. Az istentelenek elpusztulnak, az igazak azonban feltámadnak halottjaikból s az égben Krisztussal ezer évig fognak uralkodni. Ezen ezeréves uralom alatt azonban a föld üres és kietlen lesz, lakatlan, akárcsak kezdetben, az ember teremtése előtt. Így lesz az első feltámadás. Ezen idő alatt a sátán is tehetetlenségre lesz kárhoztatva. Megkötöztetik, a mélységbe vettetik és lepecsételtetik. (...) Az evangéliumok tanúsága szerint annyi biztos, hogy az Üdvözítő beszélt és pedig többször beszélt a világ végéről. Megadta a jeleket is, melyekből következtetni lehet reá. Az egyház fel is olvastatja Jézus jövendöléseit a híveknek minden évben. Mi katolikusok azt is tudjuk, hogy két ítélet lesz. Egy külön ítélet s az utolsó ítélet. A külön ítélet rögtön a halál után következik be. Ha meghaltunk, Isten azonnal megítéli lelkünket. „El van végezve, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig jön az ítélet.” (Zsid 9,27) A második ítélet a világ végén lesz. Jézus avégett jön majd el a világ végén, hogy minden embert megítéljen. Ezt a világ végén bekövetkező ítéletet nevezzük utolsó ítéletnek vagy világítéletnek. „Eljön az óra, amelyben mindnyájan, akik a sírokban vannak, meghallják az Isten fia szavát. És eléjönnek, akik jót cselekedtek, az élet feltámadására; akik pedig gonoszt cselekedtek, az ítélet föltámadására.” (Jn 5,28–29) A tapasztalat azonban azt bizonyítja, hogy a halál órája bizonytalan. Minden percben betoppanhat. „Íme úgy jövök, mint a tolvaj.” (Jel 16,15) Azért figyelmeztet is bennünket állandóan az Egyház, hogy minden időben készen legyünk a halálra. „Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor lesz azon idő.” (Mk13,33) Azt azonban sohasem fogjuk tudni kiszámítani napra és órára, mikor jön el Jézus, mikor lesz a világ vége. S jelenleg sincs semmi okunk vagy alapunk arra a feltevésre, hogy az Úr hamarosan jönni fog.. „Azt a napot azonban vagy órát senki sem tudja, még a mennyei angyalok sem, hanem egyedül az Atya.” (Mt 24,36) Aki tehát emberi ésszel mégis ki akarná számítani a világ végét, Krisztust akarja megcáfolni, vétkezik ellene. S Krisztus óva int, hogy ne hagyjuk magunkat elámítani. Mert bár jelek fognak az égre rajzolódni, az utolsó idők jelei, mégis váratlan lesz az Isten fiának megérkezése. „Mert valamint a villámlás napkeleten támad és látszik napnyugatig, úgy leszen az ember fiának az eljövetele is.” (Mt 24,27) . Bővebben »
Pünkösdök pünkösdje
. ... Betölté az egész házat...» Ez az egyház ; ide vonzódott a Lélek. Mint ahogy Noé galambja nem dögre, tuskóra, romra, hanem a bárkára szállt le: úgy a Szentlélek az egyházra ; ez is bárka a vízözönben. — Leszállt a galamb Krisztusra is, az Isten szerelmes fiára, keresztelésében ; most pedig híveinek gyülekezetére, a tűzzel keresztelt apostoli egyházra száll. Szállhat ide bátran; minden lélek várva várja ; nem magányos fa, hanem egész erdő hívogatja tavaszi pompában. Leszáll ő száraz ágra is, bűnös lelkekre, hogy szárnya csattogásával fölébressze őket; leszállt magányos fákra, az ószövetség szentjeire ; de fészket csak erdőben, a lelkek közösségében rak, ott van otthon, ott búg, szeret és költ. Örüljünk az egyház e galambjának, ez édes vendégnek. «Dulcis hospes animae», lelkünk édes vendége. Bővebben »
Csendben kell várni a Szentlélek erejét
. ... Üljetek le ... csendesedjetek le; legyen mélységes csend a lelketekben. Zaj és vásár az élet, s a lélek e profán, lármás piacokra nem száll le; tehát csendet kérünk. Csendet a földies, nyugtalan, csapongó, magamagát gyötrő gondolatokba ; csendet az örökös perpatvarba ; a hazug, mert nem őszinte, e tettetéssel s álnoksággal s ugyanakkor gyávasággal telt nagyképű komédiába. Nem félni, nem aggódni, nem kapkodni, hanem összeszedni magát s észszerűen s alázattal s bizalommal Istenhez járulni. (...) "Mígnem felruháztattok erővel". Nézzétek, hogyan, mibe öltöztet az Isten : a mezőt szépségbe, a tavaszt virágba, a földet fénybe, napsugárba, s remekül csinálja, mert Salamon dicsősége elhomályosul a búzavirág szépségétől, ö van hivatva a lelket felöltöztetni, s ugyan mibe? Már nem liliom-fehérségbe, nem aranykalász-szőkeségbe, nem a búzavirág kellemébe, hanem önmagába. Isten lakik bennem, ha kegyelem állapotában vagyok, s az ő szépsége az a lelki szépség, áttetszőség; mélység s édesség verődik ki rajtam ; ezt nem lehet hasonlítani semmi külsőséghez, bájhoz, ezt kegyelemnek hívjuk. Kegyelem az Istennek szépsége, átverődése a lelken, az Isten térfoglalása, az Istenhez való hasonulás, a vele való színváltozás. Bővebben »
Szentlélek-váró imádság
. ... Azóta ez oratóriumból kerülnek ki az imádkozó, vágyódó, szárnyaló lelkek, mondjuk szentek, akik imádkoznak, mert Istenbe visszavágynak, visszasírnak; belőle valók ; magukkal hordozzák az örökkévalóság ösztönét, a végtelenség gondolatait; az istenség érzéke van bennük. — Mint ahogy a kotlós tyúk által kiköltött kacsák nem hallgatnak anyjuk aggódó szavára, hanem neki indulnak a víznek s úsznak: úgy a test és vér kötelékébe, fonódott, a térbe s időbe beleakasztott lelkek is, kikben «a lélek» kínlódik, neki mennek az Óceánnak, az Istennek s elmerülnek imádásban, dicséretben, szeretetben. (...) Hiába mondják : mit imádkoztok? hisz Isten tudja, mire van szükségtek? Hah, félre blazírt lelkek! Természetes, hogy tudja, de én is tudom, mert érzem, hogy vágyódó, fejlődő lelket adott, annak lendülnie kell; keblet adott, hogy tele szívja magát; szívet adott, hogy lángba boruljon ; szárnyakat, hogy kifeszüljenek. Eszmények égnek bele lelkembe; mit tehetek mást, mint hogy futok, küzdök értük. Ó igen, van Istenem, s nem én vagyok az Isten; nincs mindenem; a több, a jobb után vágyódom, azt kérnem kell; elmerülök. meditálok, imádkozom, gondolkozom, vágyódom ... Istenem segíts meg! Természetem szellemi, de nem isteni (Plató). Érzem, hogy öntudatom végtelensége még inlább sürgeti az isteni segélyt! Bővebben »
A modern halottégetők végcélja: A társadalom elkereszténytelenítése, s a keresztény temetőknek eltörlése
. ... A halottégetési mozgalomnak megindítója a szabadkőmívesség; születéshelye a páholy, szóvivői a szabadkőmívesek. Azt hiszem ezzel már eleget mondottunk. És amint sok egyéb, magában véve sokszor ártatlan intézményt csak azért karol föl e szövetkezet, hogy azt az egyház ellen fölhasználja, úgy tesz a halottégetéssel is, melyet különben nincs szándékunk az ártatlan intézmények közé sorozni. (...) A polgári házasságot azért karolta föl, hogy az egyház befolyása alól kiragadja a családot; a közös iskolát, hogy azt az oktatás teréről kiszorítsa; a halottégetést, hogy a keresztény temetési szertartásokat, s velők magokat a temetőket is megfossza vallási jellegöktöl, az egyházat temetőitől. (...) De ezekkel a fenyegetődzésekkel sem érik be, hanem egyenesen azzal kérkednek, hogy a katolikus. egyháznak van oka ellenséges álláspontot elfoglalni a hullaégetőkkel szemben. Erejöket természetesén túl-, a katolikus egyházét pedig kevésre becsülik. „A katolikusoknak alapos okuk van ellene szegülni a hullaégetésnek, kiált föl Ghisleri hullaégető testvér, a hulláknak ezen a tűz általi megtisztulása alapjaiban ingathatná meg a katolikus uralmat, mely éppen azon félelmen alapszik, mellyel a halált vette körül. A halál megszűnnék félelmetes lenni és a félelem és borzalom, melyeket a koporsók idéznek elő, azon hathatós és fantasztikus eszközöknek egyike, miket a katolikus szónoklat föl szokott használni, hogy megalázza a híveket.” „A «memento mori» az ő hatalmuknak kulcsa. Fosszátok meg a halált ettől a borzadálytól és utálatosságától, tisztítsátok meg, miként Gorini mondja, tegyétek mintegy kedvessé az élők előtt, és a papok is meg lesznek sülve. Az «emlékezzetek meg, hogy meg kell halnotok» elveszti régi hatását.” A halottégetők már előre látják, miként fognak eltűnni a keresztény temetők s velők minden, ami a lélek halhatatlanságára, a túlvilági jövő életre emlékeztet. „A temetők el fognak tűnni” kiált föl Mariotti, a halottégetők költője, és az általunk már ismert Gorini még többet jósol, amennyiben szerinte a hullaégetés behozatala által „lehetetlenné lesz téve ama számtalan százados szemfényvesztés, mely az eltemetett hullák láthatatlanságában bírta alapját. Már előbb is adtunk kifejezést abbeli meggyőződésünknek, hogy az úgynevezett egészségügyi célok csak szemfényvesztések a hullaégetők programjaiban. S ezt nemcsak mi mondjuk, hanem ők maguk ismerik be, még pedig hivatalos kiadványaikban. Az 1882. modenai hullaégető kongresszus jegyzőkönyveiben a többi között ezeket is olvassuk: „A mi munkánk nem szorítkozik csak a halottak égetésére, hanem égeti és megsemmisíti a babonaságot is” , és még előbb: „A hullaégetés újjászületése a szabadság és türelem legfőbb elvei iránti hódolatot jelenti, amelyek a polgárosodott népek valódi és egyedüli vallását képezik.” Bővebben »
Isten Atyám: imádom Őt!
. ... Aki ezt tudja, az már meg is tud felelni a kezdetben említett ellenvetésre. «Ugyan miért is kellene imádkoznunk? Hát az a nagy, örök Isten rászorul a kis, gyönge ember imájára?!» Tudjátok mi erre a felelet? Igazad van Testvérem! Isten nem szorul a mi imánkra. De azért mégis csak kell imádkoznunk, mert mi szorulunk az Istenre! a) Istenről lehet sokat beszélni, olvasni okoskodni, bizonyítgatni, – de megtapasztalni, öt csak az fogja, aki az öröm, a hála, a bűnbánat, a kérés, a dicséret szavait küldi utána az örökkévalóságba, vagyis aki: imádkozik. Nem lehet azt magyarázni, azt ki kell próbálni, hogy a jó imádság mint emeli a lelket, mint erősíti az akaratot, mint tisztítja a szem látását, mint erősíti a türelmet és – jól figyeljetek! – mint nyugtatja az idegeket, a mai ember lázasan reszkető idegeit. Ne ütközzetek meg, ha ezt mondom: A jól végzett esti ima hatása az idegzetünkre is fölér egy adag veronállal. Ha egy sebész az operáció előtt, egy bíró bonyolult per ítélete előtt, egy családatya nehéz elhatározások előtt egy pillanatra fölemeli lelkét: «Uram, állj mellettem! Segíts, hogy a legjobban tegyek!» – tapasztalni fogja, mennyire rátalált legjobb erőire, mily érthetetlen s megmagyarázhatatlan új erőforrásokat fakasztott benne ez az Isten felé orientálódás. (...) Azt mondta valaki – és egészen helyesen látta a helyzetet: «A mai embernek sok az élvezete, kevés az öröme.» Drága pénzen mérik neki az élvezetet a szórakozóhelyeken, de megnyugtató, erősítő, fölemelő öröm nem terem itt számára. Ó, ha megismerné a jó imádkozás örömeit! Bővebben »
Szent harcra a bűn ellen (1904)
. ... Csak szeress, szeresd a Királynőt, az Istenanyát, a Szeplőtelen Szüzet, s győzni fogsz! 4. Ez a fölséges Asszony magához hasonlóvá nevel majd téged elsősorban az által, hogy a bűntől elterel. A bűn a lélek halála és szégyene a lelkiismeretnek. Fölséges ideálért, a Szeplőtelen Szűzért lelkesülni s bűnben élni ellenmondás, melyet soká senki sem bír ki. Mert hiszen holt lelkek elvesztették az Istent s szívük, mint a hideg tűzhely ; tűzhely, otthon, atya s anya nélkül. «Otthon», akár csak temetés után. Ó, ezt soká senki sem bírja el s nem bírja el mindenekelőtt az, ki mégis csak vallja, hogy a Szent Szűz a legfölségesebb eszmény, melyet szeretni kell; az iránta való szeretet hamar visszatereli az elpártolt lelkeket; akik pedig szeretetben élnek, azokat leköti s lefoglalja az Űr Isten számára, úgy, hogy szinte a szívüket kellene kiszakítaniuk, ha a vétek útjára akarnának lépni. A Szent Szűz áll útjukba s nem engedi őket eltévedni. A Szent Szűz másodszor az által nevel diadalra, hogy a szenvedélyek ellen ösztönöz folytonos harcra, kivált az érzékiség ellen! A világ szítja bennünk ezt a tisztátalan tüzet elveivel, színházaival, festményeivel, regényeivel; íme, a tűz s a sárözön, mely a szenvedélyek kráterjéből kitör : romlással árasztja el az ifjúságot. De szeresse az ifjúság a Szeplőtelen Szűz Máriát s érezni fogja a kegyelem küzködő erejét szívében, mely békét nem köt az alávaló irányzattal s mely oltogatja a piszkos lángot! Bővebben »
Boldog Gizella özvegy + 1095.
. ... De a jámbor királyné fő kötelességének mégsem a kifelé való hatást, hanem hitvesi hivatá-sának méltó betöltését tekintette. Férjével minden tekintetben egyetértésben és tökéletes boldog-ságban élt. Házasságát Isten több gyermekkel áldotta meg. A fiúk közül azonban csak Szent Im-re herceg ért emberkort. Érthető tehát, hogy Gizella később anyai szeretetének egész melegét őrája árasztotta. Mondhatatlan gyöngédséggel fonta körül fiának finom alakját és lelkében már kora gyermeksérvében életre keltette a vallásos buzgóság és a szűzi tisztaság szellemét. Hogy Szent Imre a magyar ifjúság örök eszményképe lett, abban Szent István és Szent Gellért mellett neki volt legnagyobb része. Annál fájdalmasabban hatott tehát rája, hogy fiát ifjúsága legszebb virágában, huszonnégyével korában el kellett veszítenie. Ennek a veszteségnek emléke éle te végéig ott sajgott a lelkében. Ettől kezdve nem találta örömét a világban s mindjobban vissza-húzódott az udvari élet zajától. A férje utolsó éveit megkeserítő trónviszályok is sok bánatot okoztak neki. Nem mintha legkisebb mértékben is beléjük ártotta volna magát, hanem mert lát-nia kellett, hogy szeretett férje mennyire szenved miattuk. Bővebben »
Áldozócsütörtökre: A másvilágról (1896)
. ... Hová ment az Ür Jézus? Haza ment: felment a mennybe; ez az ő hazája; ott megnyugszik : «ascendit in caelum, sédet ad dexteram Dei»; ül, nyugszik. Befutotta mint óriás az ő pályáját ; harcolt, győzött s most diadalát üli, S mi az ő diadala? Hogy országol örökké : «ül a Mindenható jobbja felől.» Az Isten országa minden lélek hazája ; azért mondja az Úrjézus, hogy eljön értünk s elvisz, hogy ahol ő van, mi is ott legyünk. Sok lélek átérezte már azt a nagy igazságot ! Mikor Szent Alajos megtudta, hogy betegségéből nincs föllábolás, fölkiáltott : Örültem azon, ami mondatott nekem, hogy az Ür házába megyünk, vagyis hogy haza megyünk. S volt egy más kedves szent, aki télen locsolgatta künn a kertben mellét, mert láztól is, de honvágytól is égett s belehalt a honvágyba 18 éves korában : Szent Szaniszló. Ezek mind sietnek ; hová? Haza ! Gondolom, minden embernek vannak pillanatai, mikor csendben a csillagos égre néz s látja az egek útját, a tejutat s elgondolja magában : ott fenn is van egy világ, a másvilág, oda ment Krisztus Urunk, s odamegyünk mi is : haza megyünk. (...) Tehát a mi célunk az Isten országa s benne az Isten háza s e házban az Isten maga. Akinek ily nagy célja van, az nem lehet törpe, az nem hagyhatja el az erényt; az nem lehet kislelkű és szűkmarkú Istennel szemben. Örökkévalóság, örökkévalóság — ez a mi célunk; bár el ne felejtenők ! S ez a cél folyton int felénk, közeledik. A világon ugyan sok a szóbeszéd s a rossz példa, mely elfeledteti az eget s betölti szeméttel a szívet: de ha le nem vesszük szemünket arról az országról, hová Krisztus bevonult: győztünk. Beszélhetnek nekünk eleget arról, hogy mit gyötrőd magadat; nézd, ez úgy, az meg így tesz ; ez hisz, az nem hisz, — ez keresztény életet él, megtartja a böjtöt, az meg semmit sem tart. Nem kell velük törődnünk. Mindenki álljon meg a jóban és nézzen föl Krisztus Urunkhoz. (...) Én nem úgy teszek, mint aki nem hisz, hanem úgy, mint aki hisz s boldog is hitében ; s azért, mert hiszek, fölnézek az égre s mondom az apostollal: Salvatorem expectamus, várom az Üdvözítőt. Bővebben »
Nagy Szent Leó pápa és egyházdoktor + 461.
. ... A monofizita eretnekség atyja egy Eutyches nevű konstantinápolyi kolostorfőnök (...) az Úr Krisztus egységét olyan egyoldalúan hangoztatta, hogy a másik túlzásba és tévedésbe esett: azt hirdette, hogy Krisztusban az istenség és emberség egybefoly, illetőleg az emberséget fölszívja az istenség, mint a tenger a csöpp tejet. Alig értesült Leó pápa erről a tanításról a konstantinápolyi püspök, a derék és hithű Flaviánus útján, nyomban átlátta a kereszténységfölforgató veszedelmességét. Hiszen ha az Úr Krisztus nem igazában ember, akkor nem is halt meg igazában, nem is váltott meg bennünket igazában, és egyáltaln elveszti vigasztaló nagy erejét a keresztény hit, melynek az a sarkalatos ténye és reménye, hogy az igaz Isten igaz emberré lett. (...) Ezzel a dolog voltaképpen el volt intézve: Róma az ő tévedhetetlen tanításával szólott, az ügy be volt fejezve - miként annak idején Szetn Ágoston mondotta hasonló esetben (aug. 28). Azonban Eutyches gőgös és szenvedélyes ember volt, az udvar kedvence, és a császári család vele tartott. II. Teodózius Efezusban zsinatot hívott össze, mely engedve az erőszaknak, Eutychest fölmentette, Leót elmarasztalta. (...) A pápa azonban nem nézte tétlenül a fejleményeket. Leveleiben nagy körültekintéssel, szelíd okossággal és egyben hajthatatlan határozottsággal tanitott, intett, kért, feddett, elítélt. Végre külsőleg is fényes diadalt aratott. Teodózius halála után neje belátta az udvar magatartásának tarthatatlanságát, az efezusi „zsivány zsinat” (így nevezte el Leó) után Chalcedonban törvényes egyházi gyűlést hívott össze. Mikor itt a pápa követei fölolvasták Leónak Flaviánushoz intézett dogmatikai levelét, az egybegyűlt zsinati atyák fölkiáltottak: „Ez az atyák hite, ez a mi hitünk is; Péter szólott Leó szájával”. Bővebben »
Husvétnapra. A föltámadás dicsősége.(1887)
. ... Amily dicsőséges ez az első húsvéti föltámadás az Űr Jézusra nézve, oly dicsőséges az ránk nézve is. Az Űr Jézus síremléke az első húsvétkor egy ragyogó angyal volt, s a síremlék fölirata helyett ott volt az angyal szava: «Föltamadt, nincs itt!» Az Isten a világ végén, midőn mér minden ember meghalt, annyi sok millió és millió sírra szinte egy angyalt rendel, a föltámadás angyalát. Ennek az angyalnak nagy harsonája lesz ; belefúj, s az Isten e hatalmas szavára fölébred minden halott, s jön ítélőszéke elé. «Holtak, ébredjetek fel s jöjjetek az ítéletre* — ez lesz a mi húsvétunk, a mi föltámadásunk. A húsvétvasárnap mindkét hitcikkely ünnepnapja, az egyiknek, mely így szól: Krisztus harmadnap halottaiból föltámada, a másiknak, mely így szól: hiszem a testnek föltámadását. Lehetetlen e kettőt szétválasztani; amily bizonyos, hogy Krisztus föltámadt, oly bizonyos, hogy én is föltámadok. Rorzadok, ha rágondolok ; mert nem tudom, milyen lesz az az én föltámadásom ; mert nem tudom, hogy mint fogom akkor ezekkel a szemekkel, amelyekkel ma titeket s e templomot látom, a világ valamennyi népét látni; hogy fogom majd akkor a harsona szavát hallani füleimmel, melyek most ugyanazt hallják, amit akkor hallani fognak: «van föltámadás! Bővebben »
A nagyhét: A főparancsolat
. «És kérdé őt egy törvénytudó, kísértvén őt: Mester, melyik a jőparancsolat a törvényben? Monda neki Jézus: Szeressed a te Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és teljes elmédbőb (Máté 22, 35). Szeresd a te Uradat; amit szeretsz s szerethetsz, az mind belőle való ; szíved is a szeretet ösztönével, a viszontszeretet igényével s boldogításával belőle való. Szeresd, benne találsz mindent; azért önmagáért szeretheted csak igazán. «Istenem, mindenem» — hajtogatta Assziszi sz. Ferenc. «Isten a szeretet», mondotta Szent János evangélista. Boldogsága a végtelen, tevékeny szeretet; parancsai szeretetből valók; — mikor büntet s próbára vet, akkor is szeret. — Parancsa nagyon egyszerű : szeress teljes szívből s lélekből, (...) «Ha minden orosz egy-egy fát ültetne életében, Oroszországból kert válnék, s ha minden ember csak egy valakit boldogítana életében, a világból paradicsom volna» (Dosztojevszkij). Ez evangéliumi gondolat. Kevés ember osztja ; a többi gyűlölködik. De akik értik, azok tudják, hogy ez a világ boldogulásának útja. — Szeress minden embert, tekintet nélkül országra, fajra, vallásra; szeresd őket: 1. viseltessél jóindulattal irántuk ; 2. a polgári élet egész vonalán ; 3. ha miniszter, orvos, bíró, tanító, hivatalnok vagy, hivatalod jól betöltése által; 4. szeresd az egyest, a társadalmat s a hazát. Bővebben »
A nagyhét: Jézus ünnepélyes bevonulása Jeruzsálembe.
. Ez az Úr virágvasárnapja. Pálmák és olajfaágak lengnek feléje ; a tavasz illata csapja meg az Olajfák hegyéről, s a nép önkéntes lelkesülése rögtönzött fogadtatásban részesíti. Jézusnak nehéz a szíve, fátyolos a szeme ; sírni is tud; az utca lelkesülését az Isten fia gondolataitól világok választják el. De ezt a nyitányt, a nyilvánosságnak ezt a megnyilatkozását célozta, hogy megmutassa nekünk, hogy szenvedéseinek útjára pálma- és olajágak tavaszi hajtásai közt lép ; hogy a dicsőség lombja, a pálma, s a békének szimbóluma, az olajfaág, jelzik e szenvedés mély értelmét. A szenvedés bár teher, de kimondhatatlan kegyelmek forrása is ! Ez érzelemmel töltekezzem ; emeljek ki magamnak a szenvedésből és megvettetésből nagy kegyelmeket. A világ nem érti e gondolatokat. Az ember degradálja magát türelmetlenség és bizalmatlanság által a szenvedésben ! Azért eltakarja szenvedését, míg Jézus ellenkezőleg a világ figyelmét hívja föl rá ; az ember szereti, ha nem látják mások megaláztatását; Jézus pedig akarja, hogy mennél többen érdeklődjenek ez új, nagy tanítás iránt! Bővebben »
Liszt Ferenc - Bogisich Mihályról
. Nyolcvannégy évvel ezelőtt jelent meg Bogisich Mihály úttörő műve: A keresztény egyház ősi zenéje Bogisich ezzel Magyarországon is megindította azt a reformmozgalmat, amely Németországban már évtizedek óta mindjobban terjedt és amelynek az volt a célja, hogy a gregorián éneket visszavigye a templomokba és ezáltal kiszorítsa onnan a XVIII. század óta oda befurakodott világias opera-zenét. Ennek a könyvnek a megjelenése alkalmából Liszt Ferenc az alábbi levelet intézte Simor János esztergomi érsekhez*: (...) A levél magyar fordítása: Eminenciás Uram! Főméltóságú Hercegprímás Ür! A keresztény-katolikus egyházi zene keletkezéséről és fejlődéséről szóló alapos mű mindenütt ritka és tudomásom szerint magyar nyelven aligha létezik. Bogisich Mihály úr, a budapesti Nagyboldogasszony templom káplánja magyar nyelvű művet irt, amelyben kimerítően ismerteti "a keresztény egyház ősi zenéjét az apostolok korától a németalföldi zenei iskola megalapításaig". Ennek az érdemes műnek az ajánlását Eminenciád méltóztatott már kegyesen elfogadni: és ez lehetővé teszi nekem, hogy csupán annak további támogatását ajánljam Eminenciád figyelmébe, — a legalázatosabb tisztelettel és hálás odaadással hűséges tisztelője: Liszt F. Bővebben »
A szentmiséről I. A legtökéletesebb imádság az áhítatos misehallgatás (1894)
. ... A mai evangélium felhívása: reddite, quae sunt Dei, Deo, (...) Reddite ... adjátok vissza, amit kaptatok. Boldog emberek, akik valamit adhattok az Istennek; minél többet adtok, annál többetek van, s minél többetek van, annál boldogabbak vagytok! (...) Nemrégen azt beszélte egy pap, hogy ő Mondseeban egy régi templomot látogatott meg, és hogy mennyire lepte meg őt, hogy mikor belépett (épen mise volt), a nép mindenütt felállott, amerre ment, valamint felállunk mi is, ha a miséző pap kimegy; azután azt mondta : «Ügy látszik, hogy a papnak tisztelete a népnek a szentmiséről való hitétől függ, mert akik oly illedelmesen s oly ájtatosan résztvettek a szentmisében, azok természetesen meg is becsülik azt, ki a miseáldozatot másodsorban bemutatja : az áldozópapot». Nálunk nem tudják, hogy mi a szentmise, hogy mi a neki járó hagyományos tisztelet. Gyenge és műveletlen a hit, nem hordozza az életet. Ha mi megbecsüljük a szentmisét, s azt hittel fölkaroljuk s ha mi ezt a bensőségünket, hódolatunkat híveinkkel is közöljük : akkor meg fog változni a föld színe ; akkor nem lesznek többé piszkos oltárok, nem lesznek daráló papok!Valamint most is már az a legszegényebb pap is, ha szíve van, szegénysége dacára szép templomokat épít, s ragyogó oltáron mutatja be a szentmisét, aki különben szegényes asztalnál étkezik; s viszont az a leggazdagabb pap is rongyos oltárnál áldoz, ha nem Krisztust, hanem a Mammont szolgálja: úgy az emberekben a Krisztus Jézus szeretete, utánzása, tisztelete kiváltképen emelkednék a szentmise lelkes, áhítatos nagyrabecsülése és hallgatása által. Becsüljük nagyra ezt az áhitat-gyakorlatot! Törjük le a hibát, melynél fogva áldástalan a szentmise hallgatása! Legalább iparkodjunk, hallgassunk minél több misét, ha könnyen tehetjük. Gondolatunk, mely vezérel, az, hogy csak a Krisztus imádsága hat az égbe, s más áldozat nem talál kegyelmet, csak a Krisztusnak áldozata. Bővebben »
Krisztus szenvedése meg az enyém. (VI.)
. ... A betegség órája lehet céltalan panaszkodás és gyötrődés ideje – és mindezzel nem enyhül a baj. De lehet komoly és szent óra is, az Isten látogatásának s tervének felismerése, a bebocsátást kérő Isten kopogtatásának meghallása, – és aki így nézi a szenvedést, annak ezzel sokszor könnyebbé válik még a testi fájdalom elviselése is, de mindenesetre mindig szebbé, értékesebbé válik a lelke. A betegágy magányában végre ideje is jut az embernek. Mert a mai élet agyonhajszolt tempója csak a kenyérszerzésre juttat időt, csak az élvezetre, szórakozásra; a betegágyon végre jut idő a szegény, elhanyagolt lélekre is. «Alázzátok meg tehát magatokat az Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket a látogatásnak idején» (1Pét. 5,6.).Így a betegszobából templom lesz, a betegágyból oltár lesz, melyen fájdalmainkat kiengesztelő és lelkünket elmélyítő áldozat gyanánt nyújtjuk az Urnák. C) De tudjátok-e, Testvéreim, ki tud a csapásban, a szenvedésben így Istenhez tapadni, Benne így hinni és Hozzá így imádkozni? Az, aki a boldogság és béke nyugodt napjaiban is szokott Istenével beszélgetni! Alig ismerek kínosabb pillanatot, mint mikor egy Istenéről megfeledkezett embert az élet döbbenetes eseményei Istenhez kényszerítenének, de a szegény nem tud mit szólni Istenhez, mert soha nem szokta ezt megtenni. Mikor egy ilyen jómódban elbizakodott, lelkéről végleg megfeledkezett apának súlyos betegen fekszik egyetlen fia, s a lélegzése egyre szaporább és gyengébb... és a keze bágyadt és hideg... és homloka verítékes... és az előszobában aggódva kérdik a távozó orvost, de az orvos kitérő választ ad... ó, ezekben a szörnyű, tehetetlen pillanatokban hány büszke istentagadó zuhant már kéztördelve a földre, hogy nyomorában fölsikoltson ahhoz a nagy Valakihez, ahhoz a nagy Ismeretlenhez, – de nem tudott szólni hozzá, mert sohasem szokta meg! Testvérek! Még a csendes, nyugodt napokban szokjuk meg elbeszélgetni Istennel, imádkozni Hozzá meleg lélekkel, hogy a reánkszakadó szenvedések közt majd tudjunk mit mondani mennyei Atyánknak és a fájdalmak villámlása közt is meghallhassuk az ő biztató válaszát: «Ne félj, csak higgy!» Bővebben »
Krisztus szenvedése meg az enyém. (V.)
. ... Voltatok-e már súlyos betegségben, valahol messze, idegen helyen, idegen országban? Éreztétek- e azt a rettenetes lelki elhagyatottságot, mikor éjjel felriadtok lázas álmotokból,... meggyújtjátok a lámpát... ah, még csak féltizenkettő, mikor lesz még hajnal?! Csak valaki volna itt mellettem!... Csak egyetlenegy jó lélek, akinek elmondhatnám, mennyit szenvedek! Mert magunkra hagyatva szenvedni – , kétszeres szenvedést jelent S az Úr Jézus vállalta ezt is: egészen magára hagyva akart szenvedni! Egyedül lenni a bajban – rettenetes! Nézd a kis gyermekekét, mikor az utcán mennek, mily ösztönszerűleg fogják egymás kezét: érzik, így nincsenek egyedül. Nézd a felnőtteket, napjában hányszor fognak egymással kezet; a kézfogás ezt jelenti: Ne félj, nem vagy egyedül, reám számíthatsz. b) De Krisztus egyedül maradt a halál perceiben! Elhagyták tanítványai, barátai, elhagyták az angyalok, elhagyta – emberileg szólva – maga az Atya is.(...) Szenvedni közös emberi sors, de érdemet szerezve szenvedni keresztény privilégium. Csak annak szenvedése elviselhetetlen, aki nem ismeri a szenvedés isteni értelmét, aki nem tudja, mire való a szenvedés. De aki úgy szenved, hogy szenvedése által maga vagy más lelke jobbá lesz, annak szenvedése sohasem elviselhetetlen. (...) Az Úr kiadja Szent Józsefnek a parancsot: «Kelj föl, vedd a gyermeket és anyját és fuss Egyiptomba ». (Mt 2,13.) Kelj föl! Mikor? Sötét éjjel, minden előkészület nélkül. Vedd a gyermeket, a tehetetlen kis csecsemőt. És fuss! Hová? Egyiptomba, vad idegenbe, ahol nem ismersz egy teremtett lelket sem. Nem tudom, ha mi kerültünk volna ilyen földönfutó sorsba, nem szaladt volna-e ki ajkunkon a méltatlankodás: Az Isten miért engedi rám ezt a csapást? Nem áll-e az Istennek ezer más eszköz is rendelkezésére? Miért nem hal meg a vérszopó Heródes? Miért kell éppen az Urnák menekülnie? Szent József nem így gondolkozott. Neki ez a gondolat adott erőt: Isten akarata, tehát bizonyára a legjobb. Mert ő Atyám akkor is, mikor szenvedni enged. Bővebben »
Nagyböjt 3. vasárnapjára - II. A szent kereszt dicsősége (1899)
. ... Mindent Krisztus keresztjébe fektetett az Isten, és ez az Úr dicsősége; elsüllyed az egész világ végleges erkölcsi tehetetlenségben, még csak nyöszörögni sem képes, úgy hogy az Isten színéhez érjen, és ebben az erkölcsi semmiségben és tehetetlenségben áll az Úr Jézus keresztje! Ezen a keresztfán fakad az imádság, amely az Isten szívéhez ér; ezek az elszáradó ajkak, ez az esengő tekintet, ez a felküszködő mély sóhaj, az talál egyedül az Istennek szívéhez. Az egész világ a tehetetlenség szilenciumába van merülve, csak az Űr Jézus zokog és eseng. Áldozatot mutat be egyetlenegyet, amely a világon tetszik az Úristennek, semmi más nem tetszik neki; bemutatja szívének hódolatát. Egyetlenegy szív, az ő szíve dobbant úgy, amint az Istennek tetszik — Ádámot és Évát kihagyom, mert ránk nézve ez egy letűnt világ, amint az Atlantis az Atlanti-óceánba süllyedt világrész. Äz Istennek tetsző világ a kereszt körül emelkedik; a kereszt kegyelme hívja létbe, a kereszt fénye csillámlik rajta, a kereszt érdeme változik ragyogó szépséggé benne. A kereszt körül gyúlnak ki, mint sötét égbolton a csillagok, a legragyogóbb lelkek, a Boldogságos Szűzön kezdve végig a szüzeken, vértanúkon ; ők mind Jézus keresztjének kegyelméből valók; nem tetszik az Úristennek még a Szent Szűz sem, csak a kereszt miatt. Amit Szent Lőrinc végez, amit Szent Vince szenved, az mind csak azért tetszik az Istennek, mert az Űr Jézus keresztjét utánozza. Imádság, vergődés, esengés csak azért talál kegyelmet, mert az Űr Jézus azt a kereszten számunkra már előbb megtalálta. Bővebben »
Krisztus szenvedése meg az enyém. (IV.)
. Aranyszájú Szent Jánosnak, a kat. Egyház legnagyobb szónokának nevét bizonyára hallottátok már. Nagy volt ez a szent püspök, mikor prédikált, nagy, mikor írt, nagy, mikor mint püspök kormányozta híveit, – de tudjátok, mikor volt legnagyobb? Amikor szenvedett! Mert a kifürkészhetetlen isteni Gondviselés akaratából neki ebből több jutott, mint más embereknek. A hiúságában sértett Eudoxia császárné száműzetésbe küldte s a világhírű ősz püspöknek a kánikulai hőségben gyalog kellett megtennie a hosszú utat Bithynián, Perzsián, Kappadocián és Cilicián keresztül, a világ végén levő Kukususba. Egész úton rendetlenül táplálták, gyomorbaj, fejfájás és láz kínozta, – gondolhatjuk, mily szenvedést jelenthetett neki ez a 70 napos gyalogút, míg megérkezett száműzetése helyére! Itt pedig további megpróbáltatás várt rá! Nyomorúságos hegyi erődítménybe került, ahol télen tömérdeket széna védett a hidegtől. Majd rablók támadtak az erődítésre s a menekülő lakosság őt is magával cipelte Arabissusba.(...) Ekkor már tudta, mi a katonák célja. Páratlan hősiességgel vonszolta magát előre napról-napra, hétről-hétre... Egyszer aztán nem bírta tovább... Az országúton összeesett, a pulzusa kihagyott, lélegzete kimaradt. Bevitték egy házba. Még néhány gyönge lélegzetet vett, még egyszer felnyitotta szemét, az égnek emelte, még egyszer megszólalt... utoljára... Utolsó szavai voltak – és emiatt mondtam el az egész történetet: «áldassék Isten mindenekért». Ezzel meghalt. Testvéreim! Képzeljük el ezt a jelenetet. A szent kerészténység legnagyobb szónokát, nagy püspökét, egyházi íróját a krisztusi erkölcsök bátor védelme miatt messze idegenbe száműzik, s mikor ott hónapok s évek kegyetlen szenvedése után egy ázsiai országúton ellenségei között, mindenkitől elhagyatva összeesik, ez az utolsó szava: «Áldassék Isten mindenekért». (...) Mert nem törhet össze a szenvedés azóta, mióta előttünk áll a kereszt s rajta a nagy Szenvedő, az Úr Krisztus. Ugye, Testvéreim, ha a kottában «kereszt» áll a hangjegy előtt, annak ereje a hangot fölemeli; éppígy ha Krisztus keresztje áll a szenvedő lélek előtt, annak ereje ezt a lelket is fölemeli. «Áldassék Isten mindenekért» – volt a haldokló Aranyszájú Szent János utolsó szava. Ó, bár mi is el tudnók ezt mondani a szenvedés óráiban! Bővebben »
Krisztus szenvedése meg az enyém. (III.)
. ...Lehet, hogy mikor a szenvedés beléd harap, mikor éget, mar, vág, lehet, hogy ez a fájdalom térít észre téged. Téged, aki nagyon belefeledkeztél a világba! Téged, akit végzetesen magához láncolt a bűnös élvezet! Téged, aki eltévelyegtél az Úr nyájától! Téged, akivel másképp már nem bírt az Isten, – a kegyelmei Isten! – hát rád küldte harapós kutyáját, mint a pásztor utána küldi kuvaszát az eltévedt báránynak, hogy addig zaklassa, nyugtalanítsa, harapdálja, míg vissza nem tér a nyájhoz... (...) Íme, egy újabb válasz a kínzó kérdésre, hogy mire való a szenvedés. A szenvedés lehet az Isten utolsó próbálkozása, utolsó eszköze lelkünk megmentésére. Egy kissé szokatlanul hangzanak már mai fülünknek Pázmány Péter háromszáz éves szavai, de a gondolat, melyet kifejez velük, ma is tiszta igazság. «Láttátok-e – kérdi, – mint bánnak az orvosok a betegekkel? Akinek életét meg akarják tartani, tűzzel-vassal kínozzák, éhséggel, szomjúsággal fárasztják, csontukat szedik, tagjaikat metélik, keserű italokkal kérődtetik, egyszóval úgy bánnak a szegény beteggel, mintha szegődségük volna arra, hogy kínozzák őt. De mikor látják, hogy a betegség meggyőzte a természetet és nincs reménység a felgyógyulásra, nemhogy nehéz italokkal erőltetnék, vágy kedves eledeltől tilalmaznák a beteget, de amit kíván, mindenben kedvét töltik ...» (...) Igen, a szenvedés lehet büntetés is, lehet figyelmeztetés is, de lehet mélyebbé, értékesebbé tevő tisztulás is. És ilyen világításnál meg tudjuk magyarázni nemcsak az egyének fájdalmát, hanem a nemzetek szenvedését is. Mit jelent egy nemzet szenvedése, arról nem kell nekünk, földre taposott magyaroknak sokat beszélnem. Mit jelent egy ezeréves országra, ha kezét-lábát levágják, testét megtépdesik, láncba verik... Szörnyű megpróbáltatás, mely sok ember hitét is kikezdte már: «Hogy nézheti el az Isten, hogy egy nép ennyit szenvedjen!» Először adjuk fel a kérdést: Valóban nem érdemeltük-e meg? A családi élet olyan tiszta-e nálunk, mint Isten akarja s a gyermeket istenáldásnak tartják-e? A törvényszéki tárgyalások, a válóperek szörnyű részletei, a kirakatok, plakátok, színházak, mozik léha csábításai, társadalmi életünknek ezernyi szabadosságban és erkölcstelenségben kifakadó kelevényei... mindezek nem azt mutatják-e, hogy rászolgáltunk az Isten büntető haragjára? Bővebben »
Nagyböjt 2. vasárnapjára - I. A lelkiismeretvizsgálatról (1897)
. ...A szívnek sebei a bűnök; vannak olyanok, melyeket nem lehet elfelejteni, melyek égetnek, mint a tűz, s bárhol járnak-kelnek az ilyen sebzett szívek, mindenütt magukkal hordozzák s el nem felejthetik bűnöket; fölriadnak álmukban, kísérteteket látnak magányukban; az ilyen bűnösök lelkiismerete ébren van; sem ámítás, sem feledés nem képes azt álomba ringatni. Ilyen volt a bujdosó Káin lelkiismerete, aki mindenütt az Isten szemét látta, bárhová bújt, bármint takarta virrasztástól kipirult szemeit. Ilyen a gyilkosnak lelkiismerete, aki vért lát elhintve az országúton, a fűzfabokron, a szobapadlón; ilyen a gyermeksikkasztó anyának lelkiismerete, aki mindenütt elemésztett gyermekének nyöszörgését hallja. Az effajta ember mint a sebzett vad ; sebe égeti; lelkiismerete riasztja ; nem kell azt már keltegetni; ébren van. De vannak bűnök, melyek nem izgatják föl így a lelket; kivált oly emberekben, kik reggeltől estig egy tarka világban járnak, tesznek-vesznek ; felejtenek s nem sokat törődnek szívük bajaival. Vannak bűnök, melyekkel szemben eldurvul a szív ; vannak, melyek kérget növesztenek a lelkiismeretre, mint ahogy kérget növeszt munkásember tenyerére a kapa, az ekeszarva, s káromkodásnak, parázna beszédnek s gondolatnak, misemulasztásnak s megszólásnak biz alig néznek oda. Hát ezekkel a bűnökkel mi lesz? Nincsenek tán följegyezve az Isten könyvében? Nem tudtuk-e, mikor elkövettük? Nem találnók-e meg azokat most is emlékezetünkben, ha megvizsgálnók azt a letakart emlékezetet? (---) Nem volna-e jobb, ha elcsitítanók ezt a fájó, ezt a panaszos lelkiismeretet, nehogy aztán az Isten büntető vaskeze nyúljon bele ez áldástalan élet vergődésébe, s az csináljon rendet? Pedig azok, kik lelkiismeretüket nem akarják megvizsgálni, úgy látszik, hogy csakugyan az Istenre akarják a vizsgálódást s az ítéletet bízni! (...) Bővebben »
Krisztus szenvedése meg az enyém. (II.)
. ... Minden filozófiai rendszernek, minden világnézetnek legnehezebb próbaköve: a szenvedés problémája. Mitjriond arról? Hogyan tudja azt magyarázni? «Ők mitsem értének ezekből» (Lk. 18,54.), hallottuk imént az evangélista megjegyzését az apostolokról. De hány mai emberről elmondhatná a Szentírás ugyanezt! A szenvedést az életből semmi kormányforma nem tudja kiküszöbölni. Az élet «siralom völgye» volt és lesz is mindig és a szenvedésből nem lehet kivándorolni. Szembe kell néznünk a szfinxarcú szenvedéssel, minden embernek szembe kell néznie, – de mily sokan állnak előtte értetlenül, tehetetlen dühvel, fogcsikorgatva! Nincs ajtó, hová be nem kopogtatna s be nem törne, – mit kezdjünk hát vele?(...) A szenvedés megvolt az első bűn óta és meglesz, amíg ember él a földön. A szenvedést, a roszszat, a betegséget, a halált ugyan nem az Isten teremtette, hanem az ember szerezte magának, amikor engedetlen bűnös kézzel belenyúlt a világ erkölcsi rendjébe. Ha ma közös sorsa is minden élő lénynek a szenvedés, nem volt ez kezdetben így. Amit csak Isten teremtett, minden jó volt «nagyon jó» (1Móz. 1,31.); hanem «a bűn egy ember által jött be e világba, és a bűn által a halál». (Róm. 5,12.) És ezóta, az áteredő bűn óta, a szenvedés közös sorsa minden embernek. Születésüktől halálukig nehéz iga súlyosodik Ádám fiaira, – mondja a Szentírás (Jéz. Sir. 40,1.). Hadiszolgálat az ember élete a földön – teszi hozzá egy másik helyen. (Jób. 7,1.) b) De az Úr ezt a közös emberi sorsot könnyebbé tette, mikor a mindenkire váró szenvedést annyira fölmagasztalta, hogy egyenesen az ő követésének eszközévé választotta. «Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem». (Mt 16,24.) Ezóta nem lehet senki Krisztus méltó követője, aki a szenvedésben Őt magára hagyná, Bővebben »
Krisztus szenvedése meg az enyém. (I.)
. ... «Ha legalább azt tudnám, hogy ez az Isten szent akarata! – panaszkodunk ilyenkor. Szívesen vinném s tűrném, ha az Isten küldte volna reám s nem ezek a gonosz emberek!» Pedig halljuk csak, hogy az Úr Jézus mire figyelmezteti Pétert: «Bizony, bizony mondom neked, mikor ifjabb voltál, övet kötöttél és jártál, ahol akartál; de majd ha megöregszel, kiterjeszted kezeidet, és más övez fel téged és oda visz, hová te nem akarod» (Jn. 21,18.). És az evangélista még hozzáteszi: «Ezt pedig monda, jelezvén, minő halállal fogja megdicsőíteni az Istent» (Jn. 21,19.). Halljátok, Testvéreim? Szép és jó az Istenért önként vállalt áldozat és lemondás is, de még értékesebb annak a keresztnek elvállalása, amelyre mások feszítenek minket. Íme, ezért is szenvedett az Úr Jézus! Azért, hogy ne legyen a földi életben egyetlen fájdalom sem, amelyre enyhítő balzsamot nem lelnénk az ő szenvedéséből. B) De Krisztus nemcsak tanít elviselni a szenvedést, hanem segít is elviselni azt. a) Egyedül Ő tud segíteni, mert Ő oldotta meg a szénvédés problémáját. Szenvedett az ember Krisztus előtt is, – de szenvedett cél nélkül, magyarázat nélkül, megoldás nélkül. Az ember elkeseredett, megkeményedett, összetört, elpusztult a szenvedésben... hogy mondjam egy szóval?... Krisztus előtt az ember nem tudott mit kezdeni a szenvedéssel! De jött Krisztus és átölelte a keresztet! Önként, meleg szeretettel! Nincs vőlegény, ki menyasszonyát melegebb szeretettel emeli magához, mint Krisztus tette keresztjével. S ez a szeretet, mellyel a szenvedést fogadta, s önként elvállalta, elvette annak eddigi átkát, céltalanságát. Krisztus bensejében mindig kész volt a szenvedésre, készséggel vállalta a szenvedést – s ez tette Őt naggyá. Vannak, akiket a szenvedés összetör, vannak, akiket a csapás összemorzsol, vannak, akik a kereszt terhe alatt megbénulnak: Krisztus Urunk a kereszt árnyában nőtt meg előttünk legnagyobbra. És azóta a krisztusi lelkeken, a Krisztus szellemével töltekező lelkeken nem fog a szenvedés. Fájdalmasán csalódtak az emberekben – s ők dolgoznak tovább. Szakadatlan gondok gyötrik őket – s fejük mégis fölemelve. Csapás csapás után éri őket – s kezük mégis imára kulcsolva. Beborult fölöttük az ég – s mégis érzik a felhő mögé rejtőzött nap melegét, mert tudják, hogy a csendesen viselt szenvedés nemcsak bölccsé, megértővé s alázatossá tesz, hanem a csendes szenvedés valósággal istentisztelet is. Bővebben »
A bűnbocsátó hatalom bírói hatalom
. ... Egy keresztény sem vétkezhetett kizárólag a maga kárára : «Ha az egyik tag valamit szenved, együtt szenvednek minden tagok». I. Kor. 12,26. Egy keresztény sem mondhatná keresztény társának: mi közötök hozzá, ha én vétkezem? Az Apostoli Konstitúciók erről nagyon keményen tudnak írni (Constit. 1. 2. c. 18.): «Keves kovász nagy tömeget erjeszt meg, egy tolvaj hírhedtté teszi az egész községet, s holt legyek büdössé teszik az illatos olajat. . . Ha tehát a bűnös embert az egyházból ki nem zárjuk, az Isten házát latrok barlangjává alacsonyítjuk.A keresztények töprengő lelkiismeretességgel vigyáztak, nehogy istentelenekkel elegyedjenek, s azoknak kizárásán fáradoztak, míg méltó penitencia s feloldozás által kiengeszteltettek. Minden község arra volt hivatva, hogy tagjai közösen szolgáljanak az Istennek ; jegyes volt az, kit az Űr magának kiválasztott és előkészített; az egyesek vétkei meggyöngítették a szolgálatot, bemocskolták a menyasszonyi rnhát. így tehát minden községnek s az egész egyháznak érdekében feküdt, hogy a bűnösök lakoljanak, hogy vétkeiket el ne titkolják, hanem töredelmesen elismerjék és bocsánatot nyerjenek. Erre szolgált a kötő és oldó hatalom; megkötötte a bűnöst, ítélt fölötte, kizárta, bűnhődés alá vetette ... feloldozta, levette lelkéről a terhet és Isten s a község előtt kegyelembe s közösségbe visszahelyezte. E hatalom sohase szünetelt, e hatalom lelke a községnek; folytonos nevelés behatása alatt tartja a híveket s erkölcsi erejével minden tagot megjelelő módon és mérvben átjár, tisztítja s megszenteli a bűnöst is, s ellensúlyozza hatályosan a halált hozó rosszat. Bővebben »
Farsang vasárnapra: I. Jézus Szentséges Szíve (1899)
. ... Körülbelül 300 év óta ragyog áhítatunk egén Jézus szíve. Hát 1600 évig hol volt? 1600 éven át nem tudta azt az egyház, hogy Jézusnak van szíve? Hát nem volt-e azoknak a nagy görög és latin egyházatyáknak finom és gyengéd érzékük, hogy eltalálhassanak nagylelkű érzés útján az Űr Jézus Szívéhez? Hiába okoskodunk, erre egy felelet van: a Szentlélek maga tűzi oda az egyház elé azt, ami neki való. (...) Szent Vazulnak és a Gergelyeknek ájtatosságában nem találom ezt a vonást: az Úr Jézus Szívét. A Gergelyek kora a klasszikus kifejezést viseli homlokán, előkelő s valamikép merev, azt a nemes, finom szubjektivizmust nem értette; pedig a szív a szubjektív világnak színtere. A régi tévelyek az emberiség figyelmét egyre a kereszténységnek legmélyebb titkára, Krisztus istenségére irányozták, és e fölötti küzdelmükben és harcaikban úgy látszik, mintha a szívet s az emberit szem előtt tévesztették volna. (...) Az Istenember pszichológiája, istenemberi érzése s akarása még nem szerepel náluk. Az isteni Gondviselés azt akarta, hogy a kereszténységnek ez a gerince és tengelye, Krisztus istensége és a Krisztus istenségébe fektetett hit sziklakőzetté váljék. Csak később, mikor a szikla már állt, kezdi borítani pázsit, akkor nő ki rajta a leggyengédebb érzelem virága, az áhítat Krisztus embersége és különösen Szent Szíve iránt. Farsang van, k. t. u. ; mutassuk be az Úr Jézus Szíve iránt ápolt vonzalmunkat az engesztelés, megkövetés, megkérlelés érzelmeivel. A megkérlelés gyakran hathatósabban ébreszti föl a szeretetet, mintha közvetlenül szeretetre akarnók gyullasztani szívünket. Egyesítsük megkérlelésünkkel áldozatainkat. Az áldozat a szeretet eleven idege; engeszteljük meg az Úr Jézus Szentséges Szívét önmegtagadásainkkal, buzgó, fegyelmezett élettel; apró áldozatokkal, amelyeket az engesztelés koszorújába fonunk, okvetlenül kieszközöljük az Űr Jézus Szíve szeretetét, ha nem a lángját, legalább szikráját; ha nem delelő hevét, legalább hajnalhasadását. Bővebben »
Szent Bálint püspök és vértanú + 280 táján.
. A 3. században élt Rómában egy Kratón nevű görög bölcs, aki minden idejét a tanításnak szentelte. De bármily nagy örömét találta a bölcselet tanainak hirdetésében, mégis boldogtalannak érezte magát, mert egyetlen fia, a kis Chairemon évek óta súlyos bénulásban szenvedett. Hiába próbálkozott a tudomány és babona minden eszközével, szerencsétlen gyermekén nem tudott segíteni. Már-már kétségbeesett, mikor meghallotta, hogy Bálint, Interamna (ma Terni) város szentéletű püspöke már több bénultnak visszaadta testi épségét. Ez a hír új reménységgel töltötte el a szerencsétlen apát. Rögtön üzent a szent püspöknek és nagy alázattal kérte őt, hogy jöjjön Rómába és gyógyítsa meg az ő szegény beteg gyermekét. Bálint, mint az irgalmas Krisz-tus hű tanítványa, habozás nélkül követte a meghívást. Kratón már jó messzire eléje ment és mindjárt bevezetőnek kijelentette, hogy fia egészségéért kész vagyona feléről lemondani. Bálint azonban azt kívánta tőle, hogy higgyen Krisztusban. Kratón nagyon megütközött ezen a kívánságon és sehogyan sem tudta megérteni, hogy az ő hite hogyan segíthet fia szenvedő állapotán. Az evangéliumi százados, Jairus és mások példájának hallatára azonban megnyugodott és késznek nyilatkozott a kereszténység felvételére. Bálint ekkor a kis Chairemonnal együtt bezárkózott az egyik szobába és imádkozni kezdett a félholt gyermek meggyógyulásáért. Éjféltájban hirtelen nagy fényesség árasztotta el a szobát és a kívül állók meglepetve hallották, hogy Chairemon, akit három év óta csak nyögni és jajgatni hallottak, együtt énekel a püspökkel. Azonnal dörömbölni kezdtek és kérték Bálintot, hogy bocsássa be őket. Ez azonban kijelentette, hogy addig senkinek sem nyithat ajtót, míg szokásos imádságait és zsolozsmáit el nem végzi. Végre hajnaltájban kijött és Chairemont teljes egészségben átadta örvendező szüleinek. Bővebben »
A szenvedés problémája
. ... Amikor a kagylót nagyon kínozza a belekerült homokszem, akkor izzadja ki magából az igazgyöngyöt. Amikor a szőlőfürtöt nagyon nyomorgatja a prés, akkor adja ki magából a nemes mustot. A szenvedés is – nem mindegyik, csak az Isten akaratán megnyugvó szenvedés – csodás finomságot tud lehelni a lélekre, sőt akárhányszor még a testre is. Csak nézzétek meg ezeknek az Istennel szenvedőknek tekintetét: mennyi béke, mennyi átszellemülés, mennyi nyugalom sugárzik arról! És mennyi igazi emberi részvét a mások baja iránt. Igazán vigasztalni, igazán részvétet érezni nem is tud más, csak aki maga is nagy szenvedéseken ment már keresztül. Igen, így van. Mindenben igaza van a nagy spanyol bölcselőnek, Donoso Cortés-nak, amikor 1899-ben ezt írja Montalembertnek: «Azokról, akiknek megvolt az a szerencséjük vagy szerencsétlenségük, hogy békés és nyugodt időkben éltek, nyugodtan állíthatjuk, hogy átmentek az életen és eljutottak a halálhoz anélkül, hogy gyermekkorukból kiléptek volna. (...)És ha még oly hihetetlenül hangzik is, ne hagyjuk említés nélkül a szenvedés hősi fokát: a másokért viselt szenvedés. A keresztény hősiesség túlnő az egyén saját érdekein és belekapcsolja mások javát és az Egyház nagy lelki érdekeit. Örök példánk ebben az Úr Jézus, aki csak másokért szenvedett, csak a mi üdvünkért szenvedett. Mégpedig szenvedett túláradóan, sokkal-sokkal többet, mint kellett volna. Ezt a többletet nevezi a teológia «az Egyház kincstárának». Ezt a kincstárat állandóan gyarapítják a szentek és ártatlanul szenvedők érdemei, és ebből engedélyezi Egyházunk a búcsúkat. De mi magunk is felajánlhatjuk szenvedéseinket különböző jó célokra és végezhetjük ezzel az irgalmasság legszebb cselekedeteit. Valóban csak meghatott lélekkel lehet hallanunk, mikor egyik vagy másik súlyos betegről megtudjuk, hogy fájdalmait felajánlja ennek vagy annak a bűnösnek megtéréséért, a missziók sikeréért, a hazáért, az ifjúságért stb. (...) Tudjátok, ki áll kétségbeesve, értetlenül, összetörve a szenvedés előtt? Aki Isten nélkül akarja megfejteni! A régi görög és római ember a kultúrának magas fokán állott; finoman fejlett művészi lelke fölemelkedett a szép magas régióba, csak a fájdalommal nem tudott mit kezdeni, arra nem talált választ a vallásában. Pedig szenvedett ő is eleget, az ő keblében is ugyanaz a fájó, panaszkodó, érzékeny emberi szív dobogott, mint a mienkben. Bővebben »
A Boldogságos Szűz lourdesi megjelenése
. Négy évvel a szeplőtlen fogantatás dogmájának kihirdetése után, 1858-ban történt. Soubirous Bernadette (XI. Pius boldoggá avatta 1925; ünnepe febr. 18), egy szegény lourdesi molnármester 14 éves leánykája egy verőfényes téli napon, febr. 11-én a városka közelében, a Gave folyó szigetére, az Ile de Chálet-re ment gallyat szedni. Már indulóban volt hazafelé, mi-kor váratlanul erős szél zúgására emlékeztető zaj ütötte meg fülét. Mivel a folyót szegélyező nyárfák mozdulatlanul álltak, a leány csodálkozva tekintett a magasba s ekkor nagy álmélkodá-sára a szemben emelkedő meredek sziklafal barlangnyílásában egy gyönyörű női alakot vett ész-re. A nő bőredőzetű hófehér ruhát viselt, mely egészen a lába fejéig leért, derekát égszínkék öv szorította át, fejét pedig fehér fátyol borította; imára kulcsolt kezében olvasót tartott, melynek fehér szemeit aranyzsinór fűzte egymáshoz. Bernadette először nagyon megijedt; de a jelenés olyan barátságos szeretettel nézett rája, hogy félelme lassankint felengedett. Ekkor a Bold. Szűz - mert ő volt a szép jelenés - megtanította őt a keresztvetés helyes módjára és az olvasó mondá-sára buzdította. Bernadette bele is kezdett az olvasóba, de mire az utolsó Dicsőség az Atyának-hoz ért, a látomás elenyészett. A rákövetkező vasárnapon, Ötvened-vasárnapon megismétlődött a jelenés. Bernadette, mi-vel attól félt, hogy a gonosz lélek incselkedik vele, szenteltvízzel hintette meg a szent Szüzet; ez azonban méltatlankodás helyett még kegyesebbnek mutatta magát. Bernadette most már nem tudta magában tartani titkát; odahaza elbeszélte látomásait, melyeknek így hamarosan híre futott a kicsiny városkában. Bővebben »
Isten politikájának szolgálata a célunk - 1938: Szent István jubileumi éve - Szent István országáért
. „Az Actio Catholica csak egy politikát akar; Isten politikáját. Azt akarjuk, hogy mindenek igazodjanak Krisztus tervéhez. Azt akarjuk, hogy Krisztus ne csak a templomban legyen Királyunk, hanem akkor is, ha adunk-veszünk, művelődünk és politizálunk. Azt akarjuk, hogy Krisztus szellemisége átjárja az egész életet, nemcsak a templomokat. Ha ez politika, ezt a politizálást vállaljuk. Isten politikájának szolgálata — hitünk szerint — a legigazibb hazafias cselekedet. Ezer évvel ezelőtt már megmentette a magyarságot a kereszténység. Ma sem tudunk gyökeresebb reformot elképzelni, mint a krisztusi eszmék tökéletes érvényesítését. A mi reformtörekvéseink a totális Isten-ország... A haza képe ott áll a mi szívünk oltárán is, ám a boldogulását másként el nem képzelhetjük, csak ha a végrehajtó hatalom elszántan vezeti a népet a keresztény eszmék mind tökéletesebb megvalósítása felé.” (Mihalovics beszéde Kőszegen, 1935. jún. 10.) „Reméljük, hogy a jövőben a törvények a mi szellemünkben fognak megszületni! Az a célunk, hogy felismertessük a katolikusokkal: szent vallásunk tanítása nem vasúti jegy a mennyországba, hanem az iránytú a földi élet számára. Nem elég megtölteni a templomokat. Nekünk nem az a célunk, hogy a végrehajtó hatalmat kezünkbe vegyük, hanem az, hogy a hatalom ott legyen a templomok árnyékában és az ezekből kisugárzó fény bevilágítson a parlamentbe és a gazdasági életbe. Bővebben »
Boldog (1943 óta Szent) Margit szűz + 1271.
. ... Élete utolsó szakaszában csaknem állandóan betegeskedett. De még a betegségnél is több szenvedést okozott neki az or-szág szomorú állapota, főleg atyjának és bátyjának, V. István ifjabb királynak évekig tartó fegyveres villongása. Mert egyre csak azon jártatta eszét, hogy az „ilyenféle háborúság semmiképpen nem lehet nagy sok lelkeknek veszedelme nélkül; azt is meggondolja vala, hogy efféle há-borúság nem lehet az ő szüleinek, atyjának, anyjának lelkének veszedelme nélkül, kik immár megvénhedtenek”. Nem kevésbé fájt neki az egyház szorongatott állapota. És mivel engesztelő áldozatnak érezte magát, minél jobban tombolt körülötte a bűn és az erőszak, csak annál keményebben sanyargatta magát. Mint a legenda írja: „Mindezeket hallván e szent szűz, sír vala nagy bőséggel és az ő testét ösztövériti vala böjtökkel és fel öltözék ciliciumba, mintegy siratván mindeneknek az ő álnokságukat, kiket az időben az Úr Istennek tesznek vala. És siratja vala a megnyomorultaknak az ő nagy háborúságokat”. És amikor egyik-másik rendtársa azzal igyekezett őt megnyugtatni, hogy kár búsulnia olyasmiért, amit úgysem áll módjában megváltoztatni, ő így válaszolt: „Az anyaszentegyház, minden hívő kereszténynek anyja, az ő drágalátos tagjaiban metéltetik és igen keményen gyötörtetik, és ti azt mondjátok énnékem, mi közöd hozzá? Nemde ő szült a keresztvíz által újjá engemet ti veletek együtt? Nemde az ő leányai közül való vagyok-e én? Bizonnyal az vagyok”. (...) A magyar nép úgyszólván halála percétől kezdve szentként tisztelte. Sírja századokon ke-resztül leglátogatottabb kegyhelyeink közé tartozott. Hősi erényekben ragyogó alakja egyre mé-lyebben vésődött be népünk lelkébe, s példája ma is kiapadhatatlan energiaforrás a magasabbra hivatottságukat érző lelkek számára. Ünnepe régebben e napon volt; most jan. 19. Bővebben »
AZ ELSŐ PARANCSRÓL XV. «Ne adjátok a szent dolgot ebeknek!» (Mt 7,6.)
. ... Az Isten nevének durva megsértését, a szorosan vett káromkodást nemcsak az Isten szent törvényei tiltják, hanem – hál' Istennek – a művelt társadalom illemszabályai is. A mai világ az embernek sok minden bűnét elnézi, de az Istent szidó, káromkodó embert egyetlen művelt társaság sem fogadja be. Így tehát művelt emberek közt aránylag ritkaság is a durva káromkodás. Nem ritkaság azonban az Isten nevének könnyelmű kiejtése, az a köteles kegyeletet nem ismerő, felületes, léha gondolkodás, amely minden semmiségért derűre-borúra Isten és a szentek nevét rángatja elő. Nem állítom, hogy ez súlyos bűn lenne de mindenesetre oly felületesség, amely a keresztény lelkület finomságával nem fér össze. (,,,) Szintén a visszaélés szent dolgokkal, ha valaki a vallás fönséges eszméit, személyeit, intézményeit a köznapi élet utcai porába rántja le. Ha a vallás gondolatát elsekélyesíti, profanizálja – hogy mondjam? – ha valaki flörtöl a vallási gondolattal! Vannak ennek kirívó példái, amelyeken mindenki megbotránkozik (mikor pl. egy cseh zeneszerző nemrégiben misét írt jazzband orchesterre!); de vannak talán kevésbé sértő esetek is, amik fölött az emberek hajlandók napirendre térni, amik azonban mégiscsak sértik a finomabb vallási gondolkodást. Aki pl. a szentek neveit az üzleti élet poros levegőjébe rángatja le, nemcsak vallásos meggyőződésünket sérti, hanem az eszményi értékeket is destruálja és ezáltal árt a hazafias gondolkodásnak is. Meg kell tehát nyíltan mondanunk, hogy Szent Istvánról malátakávét elnevezni, Szent Lászlóról szappant elnevezni, Szent Jánosról sört elnevezni stb., igenis bántó dolog. És éppen csak minket tisztelnek meg ezzel a kétes kitüntetéssel!! Próbálná csak meg valaki más vallások alapítóinak nevét írni ki kocsikenőcs vagy, patkányirtó-plakátokra, lenne nagy mennydörgés!... És egészen jogosan! De hát akkor a mi szentjeinket szabad sör és pótkávé plakátjaira venni?! «Ne adjátok a szent dolgot ebeknek!» Bővebben »
AZ ÖTÖDIK PARANCSRÓL V. Bűn vagy hősiesség! (II. A gyermek életének védelme.)
. ... De egyébként is akárhányszor látjuk, hogy a gyermektői való félelemnek igen sok esetben nem a gazdasági helyzet az oka. Sok helyen a bérkaszárnyák s a kültelkek szegényházai még ma is visszhangzanak a gyermeklármától, míg az előkelő villák falai síri csöndben hallgatnak. New-York leggazdagabb utcájának 45 házában megszámolták a gyermekeket: a 45 leggazdagabb házban összesen 17 gyermeket találtak! És egyik mostani levélíróm is említi, hogy látogatóban volt itt Pesten egy igen előkelően berendezett nyolcszobás lakásban, ahol stanicliból Gerbeaud-bonbonokát evő agarak pótolták a hiányzó gyermekeket.Minél gazdagabb a család, annál kevesebb a gyermek! Az a szörnyű gyermekgyilkolás, ami most Európa-szerte folyik, nagy részben nem csak azért van, mert megrendült az emberiség gazdasági helyzete, hanem azért – megmondjam őszintén? – mert megrendült erkölcsi felfogása! (...) a) Vállalni a gyermeket! Jaj, ezt könnyű kimondani! De van végső nyomor, amelyben már nem lehet. «Nincs csak egy szoba- konyhánk s már 2 gyermek van...» «Az uramnak nincs több fizetése havi 160 P-nél s máris 4 gyermekem sír odahaza a kenyérért...» «Oly beteges a feleségem, s egész biztos, hogy rámegy a következő alkalommal...» «Szeretnénk mi gyermeket többet is, de hát kitegyük őket a nyomornak? Hát ebben a kétségbeejtő helyzetben sem szabad a gyermek ellen védekezni?!...» Így panaszkodnak embertársaink, a legjobb lelkűek is. Mit szóljunk ezeknek a testvéreknek? Azt-e, hogy szorítsátok le még jobban igényeiteket? Hiszen ez már lehetetlenség! Itt nincs más hátra, itt őszintén megmondom: itt a katolikus Egyház is elismeri a védekezés jogosságát! De hogyan? Vigyázzatok! Hogy ismeri el? Ilyen esetekre alkalmazza Szent Pál szavait: «Akiknek feleségük van, olyanok legyenek, mintha nem volna». (1Kor. 7,29.) Azaz: a gyermek elleni védekezés egyetlen megengedett módja a házasember önmegtartóztató élete! b) Akár gyönge a feleség s több gyermeket már el nem bírna, akár nagy a szegénység, az egyetlen megengedett védekezés: a férjek önuralma. Igen: önuralom! A legtipikusabb keresztény szó! Önuralom, amely, ha kell, tud bizonyos ideig lemondani is a házas élet jogáról, ha a gazdasági viszonyok így követelik meg vagy a kíméletre szoruló feleségnek szüksége van rá. Hogy ez lehetetlenség? Hogy oly erős az ösztön, hogy ezt nem lehet megállani? Testvéreim! Krisztus nélkül nem lehet! Ha csak ember vagy, nem lehet! De ha keresztény vagy, lehet! Bővebben »
A HATODIK PARANCSRÓL XXI. A papi nőtlenségről.(II. Érvek mellette.)
. ... Először is az orvosok tapasztalatából egy érdekes tényt. Van rá eset, hogy az emberi természet valamit követel, és az mégis ártalmas. A tífuszból lábadozó igen éhes szokott lenni; de jaj, ha enni adnak neki: belehal! Belehal, pedig a természet megkövetelte! Akit haslövés ért, annak napokon át, 4-5 napon keresztül nem szabad a legkisebb ételt, egy korty vizet sem magához vennie. Akármennyire éhes, szomjas (főképp szomjas), nem szabad! Mert ha meg nem tartja, belehal. (...) Az állatok valóban teljes mértékben hagyatkozhatnak a természetre: ösztönükre. Amit az mond nekik, az nem lehet kárukra. A legelésző tehén nem tanult botanikát s mégsem nyúlna hozzá egyetlen mérges fűhöz sem; az ember azonban – hacsak az eszét meg nem kérdi – bizony a mérges-gombát éppúgy megeszi, mint a jót. Hogy lehet ez? Úgy, hogy az ember több, mint az állat; az emberben az ösztönnek ellenőre is van : az ész s ezért ösztönös vágyait az ész józan szavával kell korlátba szorítani. Embernek lenni nem annyit jelent, mint meglevő természetes vágyaknak s erőknek szabad lefolyást adni; hanem jelent: erőinket egy nagy gondolat szerint alakítani. Embernek lenni jelent fölényes úrnak lenni az ösztönös vágyak dzsungelében. Már engedjétek meg, ha nyíltan kimondom különös gondolatomat: az, aki minden ösztönének szó nélkül igent mond, miért szedi rá az embereket, mi címen jár két lábon s nem négykézláb?! (...) Jönnek a tisztaságért küzdő ifjak, jönnek az erkölcsi csaták frontharcosai és a vérverítékező küzdelemben kifakadnak: «Hiába minden erőfeszítés: nem lehet tisztán élni az esküvői oltárig... az ösztönt lefogni nem lehet!» S akkor odaáll elébük nőtlen papjuk; «Fiam, panaszkodsz, hogy nem lehet? Hát nézd: bennem hiszel! Látod, lehet! Nemcsak az esküvői oltárig, lehet – végig!» Íme, az Egyház megtehetné, hogy eltörli papjai nőtlenségét – hisz nem az Úr Jézus parancsa! – de ugyanakkor eltörölné a házasság előtti tiszta élet és a hű házasélet lehetőségének egyik erős bizonyítékát és a küszködőknek egyik biztató reményforrását is. Azért is van a coelibatus, hogy az emberek előtt, a VI. parancs elleni kísértésekkel küzdő emberek előtt ott álljon ez a heroikus résütés a legyőzhetetlennek kikiáltott testi ösztönök diktatúráján. Igen: az a vallás joggal követelheti híveitől az állapotbeli, ideiglenes önmegtartóztatást, amelyik papjaitól megköveteli az örökös önmegtartóztatást! Bővebben »
A HATODIK PARANCSRÓL XX. A papi nőtlenségről.(I. Kifogások ellene.)
. ... Jön azonban a harmadik ellenvetés – kétségtelenül a legsúlyosabb. Jönnek komoly lelkű hívek is, és elszorult szívvel mutatnak a megbotló papokra. De jönnek főképp a kajánok, a rosszmájúak! Jönnek az epések, a kritizálok! Jönnek és nagy botránkozással terítgetik ki a szentély papjainak hibáit, amelyek a bizalmas suttogás továbbadásában a valónak tízszeresére dagadnak. Jönnek, és diadalmasan mondogatják: íme a papi nőtlenség átka! Ez is vét a coelibatus ellen, amaz is!... (...) Megrendült lélekkel kell mondanunk: Uram, így van; van rá eset, mikor legkedvesebbjeidben is csalódsz. Van rá eset, mikor megismétlődik földi szenvedésed legszomorúbb jelenete: az áruló Júdás új szövetségeseket kap. És ezt emberileg megértjük, ha menteni nem is tudjuk. Megértjük, hogy a fehér miseinget nem oly könnyű egy életen át úgy hordozni ezen a sártól fröcskölő világon keresztül, hogy egyetlen folt rá ne essen. (...)«Ti vagytok a föld sava» – mondta az Úr Jézus apostolainak (Mt 5,13.), – «ti vagytok a világ világossága » (Mt 5,14.). Ha a só megromlik, ha az apostolok lelkében a fény kialszik, jaj, mily fénytelen sötétség borul a mennyország útjaira, mily szomorúság ül Krisztus arcára! Jaj, mikor szentek nyomaiba az evangélium kompromittálói lépnek! De azért volna egy kérésem azokhoz is, akik oly könnyen kritizálnak, akik oly könnyen botránkoznak. Mondjátok: Adtatok már ti, adott már a ti családotok egyetlen egy papot az Egyháznak? Adtatok egy nyílt-eszű, okos, eleven, talpraesett, hófehér lelkű, ideális gondolkodású nagy fiút az Úr szolgálatára? Nézzétek: nem vagytok megelégedve a papjainkkal? Ne kritizáljatok, – adjatok nekünk fiúkat, a legjobb fiúkat, s majd másképp lesz. «Vannak, akik a coelibatust megszegik, hát akkor miért nem adja föl az Egyház!» – hallja az ember. Megszegik, hát adjuk fel? Vannak házastársak, akik a házastársi hűséget megszegik, – hát adjuk fel a házasság szentségét? Vannak orvosok, akik megszegik orvosi esküjüket, – hát töröljük el az orvosi pályát? Vannak katonák, akik hűtlen árulókká válnak, – hát töröljük el a katonaságot? Vannak kereskedők, akik csalnak, – hát most vessük meg az egész kereskedő-osztályt? Bővebben »
AZ ÖTÖDIK PARANCSRÓL IX. Urna vagy koporsó?
. ... A kereszténység pedig mindenhol csak földbe temetkezett. Az Úr Jézusról is ezt mondjuk: «Megfeszítették, meghala s eltemetteték». A katakombákban földbe temették a vértanukat, a középkorban a kolostorok hangulatos keresztfolyosóiba s a dómok szentelt falaiba, – ne csodálkozzunk hát rajta, hogy szent vallásunk ellenségei kedvéért nem akarja feladni ezt az évezredes tradícióját, hogy úgy mondjam: szép családi szokását. C) Ellenségei kedvéért! És itt már kimondtam a harmadik gondolatot is, a legfőbb érvet, ami miatt szent vallásunk ellene van a halotthamvasztásnak: A halotthamvasztás gondolatát a kereszténység ellenségei kapták föl, s annak propagálásával tulajdonképp vallásellenes célokat szolgálnak. A halotthamvasztás látszólag közömbös dolog, – s az Egyház mégis ellene van. Miért? Világosan akarok beszélni: dogmatikus nehézségeink a hamvasztás ellen nincsenek. Ha ezer fok meleg van is a krematórium kemencéjében, a lelket ugyan meg nem égeti! Ha hamuvá ég is az emberi test, a mindenható Isten csakúgy föltámaszthatja, mint a sírban elporladót. Az őrjöngő Néró mint eleven fáklyát égette el a vértanukat, s hisszük, hogy ezek is föltámadnak. Összeütközik az autó, a robbanó benzinláng elégeti az utast, – s az Egyház eltemeti, s hiszi ennek is föltámadását. Eltemeti a hamvakat is, ha ragályos járvány idején el kell égetni a halottakat. Ezt mind megteszi! De azt már nem nézheti el – Testvéreim! –, hogy a vallás szerepét a halálnál és a sírnál – ahol éppen legérzékenyebb az emberi lélek – kisemmizzék és hogy ilyen közömbösnek látszó szokás terjesztése által lassan, tervszerűen kiöljék az emberekből a lélek halhatatlanságának s testi föltámadásának hitét s a kremálás után maradt maréknyi hamura mutatva diadalmasan vigyorogják az emberek fülébe: «Látjátok, a halállal vége van mindennek!» Bővebben »
Noteszlapok Shvoy Lajos püspök fogságából
. ... Az 1879-ben született, kispolgári származású Shvoy Lajos a Regnum Marianum templomépítő plébánosaként vált ismertté. A Prohászka Ottokár halálával 1927-ben megüresedő székesfehérvári püspöki székbe XI. Piusz pápa emelte. Az egyházmegyét több mint négy évtizeden át, 1968-ban bekövetkezett haláláig kormányozta.(...) Székesfehérvár városa 1944. december 23-án került orosz megszállás alá, azonban 1945. január 21-én sikeres ellentámadással a magyar csapatok visszafoglalták. A katonák nyomában február 2-án a nyilas vezetők is visszatértek. Hamarosan, február 8-án a Nemzeti Számonkérőszék 14 csendőre egy alhadnagy vezetésével letartóztatta a püspököt. (...) Többek véleménye azonban az, hogy a letartóztatás valódi oka a politikai bosszú. Shvoy Lajos ugyanis aláírta azt a tiltakozást, amelyet több dunántúli főpap juttatott el Szálasi Ferenchez azt kérve, hogy harc nélkül adja fel a Dunántúlt, ne tegye azt hadszíntérré. A beadványt kezdeményező Mindszenty József veszprémi püspök is fogságba ker ült 1944. november 24-én. (...) a személyi szabadság elvesztése önmagában is kényelmetlenség, háborús időszakban pedig rémisztően hat. Főpapok letartóztatása pedig szinte csak diktatúrák szokása... (...) 1945. április Vasárnap 1. Húsvétvasárnap Sztmise a nővérek óvóhelyén. Nagy izgalom. Ebéd után Mindszentyvel várospar.hoz megyünk, értünk küldött. Fölajánlja, hogy haza vitet. Bombázás szünetel. Megszervezzük a ház védelmét. Hétfő 2. Szentmise a katonák kórtermében. Orosz katona beront, de kidobják. Szervezés mind jobban kialakul. Kórház nehézkes, nincs vezetője. Egész nap meglepetések. Szt. Józsefbe orosz kórház telepszik. Harc a zárda érdekében. Bővebben: Soproni Szemle »
AZ ÖTÖDIK PARANCSRÓL: IV. Több koporsó, mint bölcső. (I. A gyermek életének védelme.)
. ..Heródes bűne! Miben áll Heródes bűne? Ártatlan gyermekeket megölni, az élettől megfosztani csak azért, mert ezek neki kellemetlenül jönnek, mert nyugalmát, kényelmét veszélyeztetik. Heródes bűne! Heródes már régen meghalt. Csaknem kétezer éve. Meghalt rettenetes kínos szenvedések után: testét még életében férgek rágták szét. Heródes meghalt, de bűne – jaj, kimondjam-e?! – de bűne ma is él! Itt él közöttünk!... Itt, a kereszténység második évezredének végén... Itt járkálnak az utcán mindenütt azok a Heródes-emberek, akikhez szintén ártatlan kis gyermekek vére tapad, akiknek tettein a mai megbomlott világfelfogás már nem is talál semmi elítélni valót, akik egész nyugodtan el is dicsekszenek gonoszságaikkal, akiknek tettét azonban az élet és halál Ura nem tekints heti irgalmasabb szemmel, mint tekintette a betlehemi gyermekgyilkosságot! (...) Hányszor ismétlődött már meg az az eset, hogy a házasfelek közt napirenden volt az örökös civódás, elválással fenyegetőzés – míg nem volt gyermek. Viszont a megérkezett gyermek, s még inkább a megérkezett gyermekek végképp megerősítették a család alapjait! És itt megint hivatkozom egy statisztikai adatra. A statisztika szerint az elvált házasságok felénél egyetlen gyermek sincs, további 20%- nál meg csak egy gyermek. Világosan beszélnek e számok: ahol örülnek a gyermeknek s szívesen fogadják a velejáró gondot, ott a szülők egymás iránti szeretete s megbecsülése is növekszik, s a házassági kötelék erősödik. (...) Egy kétségbeesett anya a Dunába ölte magát, s karján magával vitte a halálba kis csecsemőjét is. Az emberek megdöbbenve olvasták a hírt. Hát hiszen szörnyű bűn is volt: kettős gyilkosság... de legalább az a csecsemő már meg volt keresztelve s ha el is vesztette földi életét, eljutott az Isten örök látására. De a mai Heródesek áldozatai keresztség nélkül jutnak a másvilágra! Nem kárhoznak ugyan el – ezt nem tanítja szent vallásunk, – de nem nyílik ki előttük az az ajtó sem, amely mögött a mennyország örök boldogsága várná őket. Elvesztették földi életüket – szüleik miatt! S elvesztették örök boldogságukat – szüleik miatt! Bővebben »
Vízkeresztre: I. Amit Jézus Szent Szíve a legforróbban óhajt (1886)
...Mindjárt az első szent éjben a jászol elé hivatja a népet, hogy amire őket később szóval fogja tanítani, azt most, mivel még csecsemő s beszélni nem tud, példájával lássák. De hol marad a többi? Hol marad a töméntelen pogány nép, melyhez fogva a kis Zsidóország, mint csöpp a vödörben? Amilyen széles a föld háta, s amilyen magas az égbolt, oly jelet ád ezeknek is a kisded Jézus : egy ragyogó, rendkívüli csillagot támaszt, mely az éjnek csendjében széles e földön hirdesse őt. Hogyan hirdesse? Bálaám próféta szavaival, melyeket az emberek emlékezetébe visszahívjon : «Csillag támad Jákobból, és vessző, vagyis uralkodó Izraelböl» (IV. Móz. 24, 17). Lám mennyire terjeszkedik ki Jézus forró vágya az emberek üdve után : a földre, az égre, népekre, időkre ! Ugyanis sok száz és száz évvel előre hirdeti, hogy jön, s mikor megjött, tüstént mennyei jelek nógatnak, hogy menjünk el hozzá ; szeretné mozgásba hozni az eget s a földet, hogy kiemeljen és mentsen. 2. De Jézus látta, hogy milliók közül csak három jött, a többi vagy nem érti, vagy nem törődik vele. De Jézus szíve vágya oly nagy, hogy három is sok, nagyon sok neki, aki minden egyest megváltani siet. Három embernek ragyogtatta tehát a fönséges csillagot; de megtette volna egynek is. Lám, mennyire becsüli Jézus az emberi lelket, mennyire kívánja az üdvösségét! Bővebben »
Isten anyja
...Az ószövetségi vallásosság dicséretét hirdeti Mózes, mikor írja: «Nincs is más ilyen nemzet, melyhez oly közel járulnának az istenek, mint a mi Istenünk jelen van minden könyörgésünknéh) (Móz. V. 4, 7), de azért az az Isten a törvény s a szigor Istene volt. Az ember azt is kívánja, hogy az Isten közelsége emberi legyen, közelség, melyet az ember elbir, melyben jól érzi magát. Hiszen metafizikai értelemben Isten mindenhez s mindenkihez közel van; vele kapcsolódunk valónk legmélyebb mélyében, s mint Szent Pál mondja: benne élünk, mozgunk s vagyunk. Ezzel a függéssel s kapcsolódással azonban be nem érjük; mert ily értelemben Istennel kapcsolódik a rózsafa s a szikla is; mi tehát többet, azazhogy a nekünk való közelséget keressük, azt sóhajtjuk meg. Közel legyen Isten hozzánk, mint ahogy ember szokott közel állni emberhez, akit tisztel és szeret. De hogyan léphetne velünk e viszonyba, ha nincs emberi valója, emberi közlekedési módja. Ezt a módot csakis a leereszkedő Isten teremthette meg; csak ő változtathatta el az örök, végtelen szeretet kapcsait emberi érzésekké; (...) Istenem, mily kegyelem az, melyet Mária, az Isten-anya közvetít! Általa lett Isten rokonunk, vérrokonunk. Azok az éjtszakák, melyek a végtelenség örvényéből emelkednek s az ember lelkére borulnak, mikor a minden értelmet meghaladó Istenre gondol, nem ijesztenek annyira, amióta az Isten ember lett, vagyis amióta egy aszszony az ő anyja ! Bővebben »
Szent István első vértanú + 34 körül.
...A legfőbb zsidó bíróság annak rendje és módja szerint a tanuk kihallgatásával kezdte a tárgyalást. A hamis tanuk ilyeneket vallottak: „Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis őt, mikor azt hangoztatta, hogy: ez a Názáreti Jézus majd leront-ja ama helyet s megmásítja a hagyományokat, melyeket Mózes hagyott ránk”. István hallgatta a tanúvallomásokat. A főtanács bíráinak szúrós szeme a 30 év körüli diakónusra volt szegezve. Az ő arcán azonban félelem helyett nyugalom és méltóság ömlött el, s rajta természetfölötti ra-gyogás látszott. “Olyannak látták orcáját, mint egy angyalét”, jegyzi meg az Írás. A tanuk vallomása után a bíróság elnöke, a főpap Istvánt szólította föl védekezésének előterjesztésére. Ő hosszabb beszédbe fogott. Vázolta benne a zsidó nép történetének főbb mozzanatait s ezzel kapcsolatban cáfolta az ellene fölhozott vádakat. A beszédet kemény szavakkal fe-jezte be „Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek! Ti mindenkor ellenálltok a Szentléleknek, amiként atyáitok, úgy ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Igen, megöl-ték őket, kik az Igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, ti, akik angyalok szolgálatával vettétek a törvényt, de meg nem tartottátok”. Fölháborodás és fogcsikorgatás volt szavaira a visszhang. István azonban akkor is nyugodt maradt. Szentlélekkel eltelve tekintett, föl az égre, látta Isten dicsőségét és Istennek jobbja felől az Úr Jézust úgy, amint azt a halál előtt álló Úr magáról a főtanács előtt hirdette (Luk. 22,69). Látomását el is mondta. A főtanács tagjai ezt már nem bírták elviselni. Kiáltoztak, bedugták a fülüket s minden törvényes alakiság mellőzésével népítéletbe fogtak. A vádlottat kihurcolták a városból s ott valószínűleg az északi várfalon kívül a Damaszkuszi kapu közelében megkövez-ték. István a szörnyű népítélet alatt imádkozott és mondotta: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelke-met”. Majd térdre esett s még akkor is fennhangon gyilkosaiért könyörgött: „Uram, ne tulajdo-nítsd ezt nekik bűnül”. Ez után az imádsága után „elaludt az Úrban”. István volt az első, aki Jézus Krisztus hitéért vértanúságot szenvedett. Bővebben »
Az igazi karácsony. (1901)
... Azért félre írástudók lármája, Jeruzsálem vásárja, farizeusok disputája, félre, el veletek ! Térdeljünk le a csendes, betlehemi barlang előtt s hagyjuk magunkra behatni ezt a legszentebb éjt. Fönt az égen csillag ragyog; a próféták szavát hirdeti néma, ékesszóló nyelven ; nem csitíthatja el szavát lárma, nem boríthatja el fényét ködfátyol; amerre jár s ahová elragyog, odakiáltja: csillag támad Jákobból. A földön szelíd fényesség támad; szelíd, mint az olajmécses fénye, tiszta mint a napsugár, kedves, mint a boldogult lelkek visszfénye, s e fényességben angyalok éneke csendül meg: Dicsőség mennyben az Istennek, s békesség a földön a jóakaratú embereknek ... dicsőség... békesség! Ez a legszebb ének, mely a földön elhangzott; szebb, mint a pacsirta éneke, mikor napsugár s a rét illata emeli a kis dalost a magasba ; szebb, mint a szerető szívnek legédesebb éneke; szebb, mint minden ének, mert nincs teljesebb összhang mint az, mely Krisztusban lett. Bővebben »
Fohász Boldog Özsébhez
Boldog Özséb, büszkeségünk,/ Hozzád száll az ének./ Kérő szóval, hő fohásszal/ Buzgón kérünk Téged./ Gyűjtsed össze lángjaink,/ Egyesítsed imánkat,/ Segíts nékünk megmenteni/ Elárvult hazánkat! Bővebben »
Advent 4. vasárnapjára. Krisztus kegyelmei.(1904)
... Az Űr Jézus lelke sok mindenféle kegyelemmel díszes; mély érzelmek járják, bensőség hevíti, de mindenekelőtt három nagy kegyelmet és háromféle életet különböztetek meg benne. Az első, hogy a krisztusi lélek látja magát az Istent. Ennek a krisztusi léleknek ha szemébe nézek, ragyogó napként szúrja meg a lelkemet az ismeret, mely benne volt. Mindenki akarja úgy-e az Istent látni? Hisz megindító dolog az, hogyan tapogatódzik, hogyan sír az emberiség az Isten után. Hogyan gyújt magának az oltárokon tüzet, hogy lásson irgalmat és kegyelmet. Hogyan rimánkodik, hogy őrül bele a babonaságba — nekem ez az Isten-keresésnek őrülete. Beleőrültek a vágyba, megtévelyedett eszük, elvesztették a tiszta ismeretet, mert akartak látni. Az Űr Isten pedig Ádámnak álmokban, a prófétáknak látomásokban, a jólelkeknek pedig sugallatokban beszélt, megmutatta magát, de ez mind nem a lét látása. A tudomány is ráncigálja a leplet, az egész nagy természetet, mely ráborul az Isten arcára. Szegények mit látnak? Csupa dirib-darabot, vízcseppet, atomot, néhány nagy gondolatot, de annak a végtelennek az arcába itt a földön még senki sem tekintett. Egyetlen egy lelken látom azt az észbontó sugárzást, látom azt a porba terítő fényességet, az Isten látását, mely a «lumen Christi». A karácsonyéj annak a léleknek a közénk való lépte, mely ismereteink éjfélét az Isten látásával mint új ragyogó nappal besugározza. Ez az Űr Jézus karácsonyéje. Bővebben »
Advent 3. vasárnapjára. Isten-gyermekség.(1901)
Miről is lehetne karácsony körül beszélnem másról, mint az Isten Fiáról; arról az Igéről, amely testté s az által testvérünk lett; arról a csodálatos lélekről, amely beleteremtetett in grémium divinitatis, s arról a szent vérről, mely a Szent Szűz szívéből ömlött Jézus szívébe, s ott váltságdíjunkká lett; test, lélek, Isten igéje .. ez a mi imádandó Krisztusunk, (...) Valóban az Isten-fiúságnak, mely Krisztusban megjelent, Isten-fiúsággá kellett kivirágoznia mibennünk. A karácsonyi öröm nem marad meg annál, hogy az Isten ember lett, hanem, hogy minket is Isten gyermekeivé lett; (...) A szentírás azt mondja, hogy van semen Dei, hogy van Isten-mag, Isten-vér, tehát isteni ember; mint ahogy van angol, van olasz, van porosz, van zsidó, van magyar vér és faj, úgy van isteni faj. Ipsius et genus sumus. Ami a vér az emberi típusban, az a semen Dei a krisztusi típusban. Az nem hit, nem szeretet; egyáltalában nem akarat, hanem fizikai adat. Azért a katholikus tan aiustitiá-t mint fizikumot állítja elénk. A iustitia elsősorban nem morális, hanem fizikai fogalom. A iustus nem erény, hanem faj, rassz, mint ahogy a vér nem erény, hanem az erény s a bűn hordozója; mert ha tiszta, nemes a vér, fenkölt, nemes gondolatai és érzelmei is lesznek; ellenkező esetben pedig nemtelen és alacsony lesz az életirányzata. S a nemes vagy nemtelen vér, az adva van, az születik; épenúgy az isteni, a semen Dei, születik; csak később lesz öntudatos erénnyé. A lutheránusok ezt a fönséges tant nem értették; szerintük a csecsemő nem lehet iustus ; mert hogyan is lehet erényes az, akinek nincs öntudata. Szerintünk a csecsemő is iustus, ha újjászületik, mint ahogy zsidó, vagy angol, vagy magyar a csecsemő, ha nincs is öntudata. Hiszen a vér teszi, a semen teszi! Bővebben »
X. Pius pápa enciklikája a szeplőtelen fogantatás jubileumáról. (1904)
...Mert ugyan ki fogta föl mélyebben Krisztus születésének s gyermekségének titkait, mint az anya, s nevezetesen ki van mélyebben beavatva a megtestesülésnek szent titkaiba, mely pedig kezdete és alapja a hitnek? ... Ő volt beavatva Krisztus szándékaiba és gondolataiba, ő élte át szent Fiának életét. Senki sem ismerte föl Krisztust úgy, mint ő, s azért ő a mi hivatott vezérünk s útmutatónk Krisztushoz. Igen, ez X. Pius pápa irányzata: élet, élni, éltetni, s a krisztusi életet a legtisztább s legzavartalanabb forrásból meríteni. (...) Mifele nézet is az — írja a pápa — mellyel a hit ellenségei a híveket mindenek előtt megzavarni s hitükben megingatni iparkodnak? Az a tagadás, hogy az ember nem bukott, nem esett el, hogy nem vétkezett s nem vesztett el semminemű jobb és szentebb állapotot. Meséknek tartják az eredeti bűnt s annak szomorú következményeit, amilyenek eredetünk bűnössége, s az emberi nem romlása, a bűn uralma s a Megváltónak szükségessége. Természetesen ily fölfogás mellett Krisztusnak s egyháznak, kegyelemnek s természetfölötti rendnek nincs helye a világban; szóval, aláássák a hitnek épületét. Ha pedig a népek hiszik, hogy a Szent Szűz léte első pillanatától kezdve Isten különös kegyelméből meg lett óva az eredeti bűntől, akkor ezzel együtt hiszik az eredeti bűnt is s a Krisztus által való megváltást, az evangéliumot s az egyházat, s elismerik a kereszthordozás megalázó kötelességét; de akkor száműzik a racionalizmust s a materializmust is szívükből, s a keresztény bölcseségnek meglesz az a dicsősége, hogy az igazság őrének és védőjének bizonyul.» így vezet tehát a szeplőtelen fogantatás Krisztushoz. Bővebben »
Szeplőtelen fogantatás ünnepére. I. Virgo Singularis.(1894)
...Ez a szeplőtelen fogantatás tehát hirdeti azt a nagy kiváltságot, hogy a Boldogságos Szűz Mária az eredendő bűn nélkül fogantatott. Természetes, ha az ember meg akarja jól érteni és akarja helyesen és kimerítően méltatni, kellene neki egy mélyebb tekintetet az eredendő bűnnek titkába vetni. Önök, k. t. u., ismerik mindnyájan az inkáknak, annak a híres amerikai népnek történetét; ismerik ez erőteljes és művelt népnek hanyatlását! Szobraikat, műveiket városaiknak beszakadt bolthajtásai többé nem védik; kapuikat a fáknak gyökerei szétrontották; az ő utcáikon a márványtörmelékben szederindák kígyóznak, gyíkok és kígyók siklanak, és ők maguk őseiknek palotái mellett összetákolt kunyhókban tengetik életüket. Amit látnak, azt nem értik. Guggolva a tűz mellett, a hamuban piszkosan és szennyesen ülnek és pipáznak, s beszélgetnek arról, hogy régen az ő apáikhoz leszállott az Isten s megmutatta nekik, hogyan kell ily nagyszerű városokat építeni, hogyan kell ily szobrokat faragni, hogy kell skorpiók, kígyók s szélvészek felett uralkodni. Szívük most már nem tiszta; nem értik azt a nagyot és szépet; kedélyük nem lendül fel a balzsamos fuvalmon, amely e síkokon leng; elbutulva, elvadulva, elállatiasodva nyomorúságban élnek; és ők, kik előbb ezeken a tájakon a perzselő nap sugara dacára uralkodtak, most szolgaságban siratják régi dicsőségüket. Finom erkölcseik elvesztek; egy gondolatuk sincs valami nagyra; vágyódni nem tudnak más után, csak ami hús és vér; nemesebb vonásaik eltűntek — állatiasságban elpusztultak. Van ugyan lelkük ... az a régi lélek ..., hanem az a régi lélek mintha sűrű, sötét fátyolba volna betakarva. íme az inkák története. (...) Nézzék, ez az eredendő bűnnek a képe. A régi emberiség, mely hatalmas és szép volt az Isten kegyelmében, most sötétségben születik. Bővebben »
Szent Miklós püspök hitvalló + 350 körül
... Szent Miklós ünnepén nagy az öröm a gyereknép között. Nagy szeretet loboghatott ebben a szent püspökben földön jártában, hacsak a reá való távoli emlékezés is ennyi öröm és boldogság forrása. Minden esztendőben megjelenik alakja a gyerekképzelet ragyogó világában, s hozza a cukrot meg a virgácsot, ki mint érdemelte. Valamikor valósággal itt járt. Ha nem is az egész keresztény világban, de legalább a kisázsi-ai Myra városában. És ott ült a niceai zsinat püspökei között, Nagy Konstantin császár korában. (...) Élt Szent Miklós szülővárosában egy nemes ember. Három szép eladólánya volt, és nagy-nagy szegénysége. Hozomány nélkül nem tudta őket férjhez adni. Szegény lányok, már majd-nem a romlás útjára tértek, mikor a szent tudomást szerzett sorsukról. Éjszakának idején, titok-ban bedobott hozzájuk egy zacskó aranyat. Az ember örült a kincsnek, égi adománynak hitte. Hozzáfoghatott már első lánya lakodalmának a készítéséhez. Következő reggel újabb aranyakat talált a szobába dobva. A harmadik éjszaka már lesbe állt, mert szerette volna tudni, ki ez a nagylelkű adakozó. Észre is vette a szentet, s lába elé borulva köszönte jóságát. Most már mind a három lányát férjhez tudta adni. (...) Mikor a szent püspök már nagyon elöregedett, betegeskedett és érezte halálát, nagy biza-lommal könyörgött a fölséges Istenhez: küldje el hozzá angyalát, hogy a végső harcban mellette álljon. Úgyis történt. Az angyal jelenlétében ajánlotta lelkét a kegyes Istennek és elköltözött e világból a 350 esztendő táján. Myrában temették el hívei márványkoporsóban. Később Itáliába, Bari városába vitték át a csontjait. Akkor találtak rá, mikor a törökök földúlták Myrát. Keresztes vitézek találták meg és elvitték Itáliába, Bari városába. Még haló porában is sok csodával dicsőítette meg az Úr Szent Miklós püspököt. Bővebben »
Advent 1. vasárnapjára: Készület és kezdet (1898)
... Azért én is azt gondolom, hogy Kegyetek az adventben sokkal szívesebben fognak foglalkozni lelkükkel, s hogy a kedves, izgalmas, gyertyafényes, fenyőillatos karácsony felébreszti Önökben is a mélyebb és gyengédebb érdeklődést aziránt, hogyan lehetne az Úr Jézus elfogadására jobban készülniük. 1. Az a kedves kis Jézus az Istennek nagy ajándéka, el akar hozzám is jönni és engem boldogítani; van nekem most adventem, a kegyelem adventje, készülni akarok, hogy őt méltón fogadjam. Különösen két dolgot akarok Önöknek ajánlani, két érzelmet akarok az adventi életből kiemelni, amely megfelel az advent hangulatának: Az advent először készület. Az adventet röviden így lehet jellemezni: «Jon az Ür». Ebből a legközvetlenebb következtetés : Tehát készüljünk ! Jön az Ür, főleg a kegyelmek ünnepén, karácsonykor, ad nekünk nagy kegyelmeket: az Isten nagy ajándéka, maga az a megfoghatatlan Isten — édes, cukros, kedves kis gyermek alakjában jön hozzánk. Hogy az ilyen isteni kegyelmek fogadására készüljünk, nemde ez magának a dolognak természetéből folyik ; ha akarunk nagy kegyelmeket nyerni karácsonykor, készüljünk rá most az adventben. (...) 2. Hát a másik gondolat? Az advent nemcsak készület, hanem kezdet. Ez sokkal finomabb vonás. Az egész életnek bizonyos értelemben kezdetnek kell lennie. Miért? Mert a kezdő lelken van két pszichológiai jellemvonás, amely nagy lelki haszonnal jár. Mikor az ember kezd valamit, akkor egyrészt lelkesül, másrészt meg van győződve, hogy még semmit sem művelt. Mikor út kezdetén állunk, látjuk magunk előtt az utat, de azt is tudjuk, hogy még egy lépést sem tettünk (...) Fiacskáim — mondja Assisi Szent Ferenc — kezdjük szeretni az Istent; az az ember, akinek át van lyukasztva keze, lába és oldala Krisztus misztikus szegeitől és lándzsájától, azt meri mondani — alighanem félrebeszél: — fiacskáim, kezdjük szeretni az Istent! Bővebben »
Pünkösd után utolsó vasárnapra : I. Az ítélet nagy napja (1897)
... De végre üt az óra! A hosszantűrő Isten fölkel, hogy kipótolja dicsőségének veszteségeit, jóvátegye a világ ballépéseit, helyrehozza a bűn förtelmeit, szóval, hogy kimutassa azt, hogy ő az Ür! Ego Dominus! «Heu consolabor super hostibus meis et vindicabor de inimicis meis», ezeket a szavakat adja Izaiás az Ür ajkaira: elégtételt veszek magamnak s megbosszulom magamat ellenségeimen! Ez az elégtétel s ez a bosszú nem a szenvedély kitörése, hanem az örökkévaló rendnek követelménye, melynél fogva elengedhetlen szükségesség, hogy Isten legyen az Ür, s neki ellent ne állhasson hatalom! Az Isten pedig ezt az ő legfőbb hatalmát kimutatja azáltal, hogy összetöri ellenségeit, a dacoló s meg nem térő bűnöst, s hogy tűzben megtisztítja ezt a földet, melyet a bűn taposott s összezúzza s kioltja a napot, holdat és csillagokat, hogy azontúl új legyen minden. Ez lesz a világ temetése, melyet maga az Isten fog végezni. (...) Épenúgy: nézzétek, mi a világ, a ragyogó nap s a csillogó csillagok, a föld s az ember hatalma? Rájuk üt az Ür, s porba hullnak az ítélet napján, mert nagy az Isten, és senki más! Nézzétek, mi lett színházaitokból, palotáitokból? Hová lettek a kertek és mulatóhelyek? Mivé olvadtak kincseitek? Hová veszett jövedelmetek? Mindennek vége van; nem maradt belőlük más mint rom és hamu. Ime akkor fölocsúdnak álmaikból a hívságos lelkek, azok, kikről az írás mondja: «Emberek fiai, miért szeretitek a hiúságot és keresitek a hazudságot?)) (Zsolt. 4, 3) Ime akkor világos lesz a világ előtt, hogy nagy az Isten és senki más! Bővebben »
AZ ELSŐ PARANCSRÓL IV.: Miért nem imádkozol?
... «Istentől messzire vezető utakon jár a felnőtt fiam. És meg nem szűnöm érte könnyek közt imádkozni: Uram, csak add vissza őt, a tékozló fiút, add vissza nekem és Magadnak!... és a fiú lelke mégsem mozdul!...» – így panaszkodik egy anya. (...) Érzem, hogy ezek s hasonló esetek mélységes tragédiái az életnek! És mégse mondd, – Testvéreim! – ne mondd, hogy «hiába imádkoztál». Hidd el, légy meggyőződve, hogy egyetlen levelet sem küldesz az Istenhez, amelyre válasz nem érkeznék: Talán nem olyan válasz, aminőt vártál, de akkor is mindenesetre jobb, mint ahogy a te földi kis látóköröddel magadnak kigondoltad. (...) És a tékozló gyermek nem jön vissza, tehát «hiába imádkoztál?» Nem! Hogy az Isten hogyan válaszol az imára, sok esetben nem is tudjuk megállapítani. Imádkozzál, imádkozzál; meglesz a termés! Mikor? Azt hagyd az Úr Istenre. Hallottad már, hogy mikor a régi egyiptomi sírboltokat felbontották, a múmiák közt 4000 éves gabonás szemeket is találtak. Elvetették. S a 4000 éves mag kihajtott! A te könyörgő imád is, a te könnyeid is, a te szakadatlan aggódó szavaid is ki fognak hajtani! Bővebben »
A modernizmus (1912).
... a tulajdonképeni modernizmus pedig egy új, filozófiai s theológiai rendszer, mely a dogmát megtöri. Ennek a tulajdonképeni modernizmusnak két alapelve van, az egyik az agnoszticizmus, vagyis az a tan, hogy Istent s a szellemi világot tulajdonképen föl nem ismerhetjük; a másik az immanencia theológiája, mely az emberből eredezteti s az emberre korlátozza a vallási érzést, a lelki életet s célokat, s külről jövő vagyis Istentől adott kinyilatkoztatást el nem ismer. Az első helyen említett elemmel be van oltva úgyszólván az egész modern filozófa, melynek az a jellege, hogy nem tart sokat az értelmi, a fogalmi ismeretről. Átlag ugyan ez a modern filozófia sokkal méltányosabban gondolkozik a vallásról, mint azok, kik azt tudatlanságból, félelemből, papi ravaszságból, uralomvágyból magyarázzák; elismeri szükségességét s az emberi lélekben látja fakadni forrásait; de inkább pszichológiai, mint logikai alapokat, inkább érzéseket, mint szoros ismereteket tulajdonít neki. Ezáltal a vallás kibékülhet a tudással, miután tudásból, értelmi elemből édes-kevés marad benne, s ugyane réven kibékülhetnek a vallások is egymással, hiszen e fölfogásban csak más-más kifejezései volnának e lelki szükségleteknek. S a modernizmust ez a filozófiai betét jellemzi A modernizmus tisztára theológiai reflexe a modern filozófiának, melyben a fogalom folyósíttatik s szimbólum lesz belőle. Bővebben »
Az antimodernista eskü és a tudomány szabadsága. Az eskü előzményei
... Ezzel a kiinduló ponttal azután ráléptünk arra az útra, mely feltartózhatatlanul vezet a panteista világnézet hívei közé, ahol természetfölöttiről beszélni nem lehet, ahol isteni kinyilatkoztatás számára nincsen hely, ahol a természet keretén kívül történő eseményekben, csodákban hinni nem szabad, mert hisz itt minden isten és maga isten a mindenség. Itt tehát természetet és természetfölöttit megkülönböztetni nem szabad, a kinyilatkoztatás fölösleges, csodákat fölvenni nem lehet. De nincs is szükség ezeknek a tanúskodására. A léleknek gyönyörteljes rejtelmei, a «benső átélések és tapasztalatok», «a vallási érzés», «a benső világosság», «a lélek közvetlen tanúskodása» stb. elég bizonyítékai a vallás igazságának. A modernista hívőnek kizárólag ezekből az átélt lelki-folyamatokból, azaz a léleknek önmagából kell az ő «kinyilatkoztatásá»-t fölépíteni és minden vallás, mely az átélt érzelmeken alapszik, igaz vallás. A léleknek ez az önmagában maradása a modernizmusnak egy másik sarkalatos tétele, az ú. n. vitális immanencia. Ha már most ezeket, az öntudat-alattról fölfelé törő érzéseket szimbolikus formákba öntve szabatosan megfogalmazzuk, megkapjuk a katolikus Egyház dogmáit. A dogmáknak ilyetén módon való származtatása természetesen eleve kizárja, hogy azokban örök értékű igazságok kijegecesedését lássuk; azok értéke és értelmezése együtt változik a korszellemmel, az embereknek a külvilág dolgairól vallott tudományos nézetével, s főleg az emberek érzelmi világával. Mi sem természetesebb, mint hogy a személyes Isten létezésének tagadásával magától elesik mindaz, amit a katolikus Egyház vall Alapítójának istenségéről. A modernisták szerint Krisztus éppúgy ember volt, mint bárki más; csak abban áll az ő rendkívüli jelentősége, hogy a vallásos érzés valami feltűnő tisztasággal, tipikus módon jelentkezett az ő lelkében. Bővebben »
Szent X. Pius pápának a modernizmust elítélő Pascendi Dominici Gregis kezdetű enciklikája honlapunkon ITT olvasható, az antimodernista eskü pedig ITT.A nap szentje: Szent Márton püspök hitvalló + 397
... Mint püspök mindenben hű maradt önmagához. Életírójával, Szulpícius Szeverusszal szólva, „megmaradt annak, aki volt. Ugyanaz az alázatosság, ugyanaz az igénytelen ruházkodás. Tekintéllyel és kedvességgel töltötte be püspöki hivatalát anélkül, hogy szerzetesi lelkületén és erényein változtatott volna”. (...) A szerzetes élet azonban Márton szemében nem volt öncél, hanem mindenekelőtt erőgyűjtés a maga elé tűzött nagy apostoli feladat elvégzésére. Mert ő elsősorban püspöknek, igehirdetőnek érezte magát. Fáradhatatlanul járta előbb saját egyházmegyéjének, majd egész Galliának falvait és városait s mindenütt prédikált és keresztelt. Prédikációi rendszerint híjával voltak a retorikai ékesszólás csillogásának, de annál bővebben áradt belőlük a bensőség és meggyőződés. Tulajdonképpen inkább exhortációk, mint igazi prédikációk voltak. Általában Márton inkább a tettek, mint a szó embere volt. Szavának szép élete adott súlyt és nyomatékot. Térítő útjain mindenütt különös gondot fordított a pogány babonák kiirtására. Ha tehát megjelent valahol, rendszerint a templomok, szentélyek, oltárok lerombolásával és a szent tölgyek ledöntésével kezdte. A romok helyén aztán hamarosan keresztény templomokat épített, plébániákat és kolostorokat szervezett és így biztos alapot vetett művének. Apostolkodásában egyedül Isten ügyét tekintette és nem az emberek személyét. A hatalmasokkal szemben épp oly függetlennek mutatta magát, mint alantasaival. A közbenjárására történt számos csoda, köztük több halott feltámasztása, csak fokozta szavának és példájának hatását. Szigorú aszkéta életmódjából püspök korában sem engedett Csaknem állandóan böjtölt, durva darócban járt és éjjel még a legkeményebb télben is puszta földön hált. Ha úton volt és éjjelre szalmára ágyaztak neki, színleg belenyugodott a szokatlan kényelembe, de mihelyt magára hagyták, azonnal lehúzódott a szalmáról. Körútjaina világért sem ült volna másra, mint szamárra. ((...) Utolsó szavait az ágya körül őgyelgő sátánhoz intézte. „„Mit ácsorogsz itt, kegyetlen fenevad? Rajtam nincs keresni valód. Ábrahám kebelébe jutok." Jobb létre szenderülése 397. november 8-án következett be. Bővebben »
AZ ÖTÖDIK PARANCSRÓL II.: A testi élet védelme. (1. Gyilkosság, halálbüntetés, eutanázia.)
...Dehát van-e joga az államnak hozzányúlni az emberi élethez? A halálbüntetés nem ütközik-e az V. parancs tilalmába? A külső látszatra valóban beleütközik. De csak külső látszatra..«Ne ölj!» – hangzik az Isten parancsa, így valóban beleütköznék. De ha más szavakkal fejezzük ki ugyanezt az igazságot: «Ne gyilkolj!», vagyis «ártatlan életet ki ne olts!», mindjárt észrevehetővé válik a parancs tulajdonképpeni lényege. És ez a lényeg nem zárja ki az államhatalom által hozott halálítélet jogosságát. Mondhatná valaki, hogy az V. parancsnak ilyetén értek mezese erőszakolt. De hogy nem az, világosan kitűnik magából a Szentírásból. Mert ugyanaz az Isten, aki Mózesnek kiadta az V. parancsot: «Ne ölj!», ugyanaz felsorol oly bűnöket is (pl. 2Mózes 21,12.), amelyekért halálbüntetés jár. Tehát az Ószövetségben a törvényes állami hatalomnak maga az élet és halál Ura adta meg a halálbüntetés jogát. És hogy a kereszténység nem vette el ezt a jogot, kitűnik Szent Pál apostol figyelmeztetéséből: «Azt akarod, hogy ne kelljen félned a felsőbbségtől? Tedd a jót és dicséretet nyersz tőle, mert ő az Istennek a szolgája a javadra. De ha a rosszat cselekszed, félj, mert nem ok nélkül hordozza a kardot; szolgája ugyanis az Istennek, hogy bosszút álljon büntetéssel azon, aki rosszat cselekszik». (Róm. 13,3. s köv.) (...) (...) Szent vallásunk érzi, hogy itt a társadalom végső önvédelmi fegyveréről van szó. Ezt sajátságosán kifejezésre is juttatja azzal, hogy a papságra alkalmatlannak (irregularis) jelenti ki azt a bírót, aki halálbüntetést hozott s aki az ítéletet végrehajtotta. (C. I. C. 984. can. 6. és 7. n.) Szent vallásunk mindenesetre jobban szeretné, ha ki lehetne jönni halálbüntetés nélkül is. De nem lehet! Kell halálbüntetésnek lenni azok számára, akik a mások ártatlan életét megfontolt tervszerűséggel ki tudják oltani. Amelyik ország eltörölte a halálbüntetést, ott felszökött a gyilkosságok száma. Azoknak a jogbölcselőknek tehát, akik tiszteletreméltó meggyőződéssel érvelnek a halálbüntetés ellen, csak azt felelhetjük, amit a franciák feleltek hasonló törekvésekre: «Töröljük el a kivégzéseket? Helyes! De kezdjék el ezt előbb a gyilkos urak!» Igen: ha nem lesz többé gyilkos, nem lesz állami hóhér sem. Bővebben »
Szent Imre herceg ünnepére: I. A magyar ifjúság példaképe (1907)
... Lelki ember lett, kiben a lélek áttört a testen s kifejezte önmagán az Isten gondolatát, hogy összetörje mindazt, ami alaktalan, aránytalan s rendetlen a vérben s az ösztönökben. Ez fölségesen sikerült neki, s a fehér stólába öltözve, fiatal élete végén meglengethette győzelmeinek pálmáját s letehette azt az Úr lábaihoz, mondván: győztél bennem, Krisztusom, győztél! Hála neked! E győzelemre hív minket Szent Imre herceg! Győzelemre test s világ fölött, de csak az alacsony világ s lázadó test fölött, mert hiszen nem megtörni, de fölmagasztalni akar minket. Sürgeti bennünk a szép, erőteljes, fejlett életet; üldözi a csúnya, a satnya, a gyönge tengődést! A tiszta élet kialakításával éri el bennünk célját. Beleállít a hitnek nagy - gondolataiba, az eszmények sugárzatába, Krisztus kegyelmének tiszta légkörébe s biztat, buzdít: testvérem, itt el nem veszesz, itt el nem fajulsz; ragaszkodjál az Isten fiainak nagy gondolataihoz, s azok erőt sugároznak beléd. Bővebben »
Halottak napján: I. A szenvedő lelkek egyháza (1895)
... A holtak temploma, a szenvedő lelkek egyháza sötét, néma; inkább börtön, mint templom. És az Úristen rámutat és azt mondja : Ez az igazság kiegyenlítésének helye, itt meg kell fizetni az utolsó garast. Rámutat az egyház és fölpanaszolja, hogy a tisztítótűz helyének kapui előtt gyámoltalanul áll. Vele szemben hideg a mennyország is, és kapuin csak azt olvashatni: Inqui, natus in illám non intrabit. Mellette, felette, alatta a pokola tűz éleszti kínjait. De ahol az Isten hajthatatlan és ahol az egyház tehetetlen, és ahol a mennyország hideg és ahol a pokol oly közel, van ott mégis egy hatalom, mely oda is elhat, mely oda is el-elszáll és amely az Úr Jézus szentséges vérét oda is, arra a terméketlen földre is ráhinti, s amely a világosságnak és vigasznak szövétnekét ott is meggyújtja. Melyik ez a hatalom? Ez a szent szeretet, a keresztény szeretet. Az Úr Jézus rámutat erre a terméketlen sötét földre és azt mondja a szent szeretetnek: Én itt nem akarok tenni semmit, tégy te! Az egyház szintén hatalmával nem szabadíthatja ki a lelkeket, hanem az imádkozó szívek azok segíthetnek. A mennyország mintegy tétlenül nézi ezt a vívódást és kínlódást, de felszólít minket: Kezeitekbe van letéve üdvünk, tegyetek róla! Igazán tehát azt az irgalmas és könyörületes keresztény szeretetet, azt kell a tisztítótűz földjére küldeni, hogy lásson és tegyen. Bővebben »
Mindenszentek ünnepére: Montes Dei (1898)
... Olvashatják geográfiai munkákban, hogy ha hegyek és magaslatok nem volnának a földön, unalmas volna minden. A szelek mind egy irányba fújnának a földön végig, a légkör egyensúlyát nem bolygatnák meg a nagy hegytömegek, a felhőket nem fognák fel a sziklás ormaik; folyamok nem volnának a világon. (...) Most nincs úgy, most egy eleven erő futja körül a világot; a folyamok erei a föld életének mindmegannyi vérerei. Változatosság van a földön és nem unalom. Ugyanezt a befolyást gyakorolják a szentek az erkölcsi világban. Az erkölcsi világban nincs egyformaság, lomhaság és unalom, mert vannak magas csúcsok, ahonnan az eszmei áramok egyre leözönlenek a földre, vannak hatalmas folyamok a nagy világtörténelemben, és minden ilyen folyamot el lehetne nevezni egy szentnek életéről. Gondoljanak csak a XIII. századra! Milyen hatalmas, óriás Amazon folyó, amely öntözi a földet, amely a világ és test lomhaságát megtöri és a köznapi élet egyensúlyát megbontja s az érzéki ember lomhaságát lehetetlenné teszi; rá lehetne írni erre a folyóra: Szent Ferenc. Hogy a középkor rajongó vallásossága a magyar közéletbe is belenyúlt s hogy a magyar nemzetre is átragadt az a mély bensőség, annak is egy szent az oka, egy szent a hordozója ; ez üdvös szellemi áram nálunk Szent Margit nevéhez fűződik. (...) A mindenszentek napja tehát nemcsak a mennyország napja, hanem a földnek is ünnepnapja, a mindenszentek napja nemcsak az Isten győzelmi éneke, hanem egyszersmind az emberiségnek apotheózisa. A mi apotheózisunk az a gondolat, hogy mily nemes lehet az a törzs, mely ily hajtásokban emelkedett az égre! Nézzétek, ezekből a vályogos házakból kiszakadt lelkek állnak fent a mennyei város, a mennyei Jeruzsálem kapuin és falain és lengetik győzelmi zászlójukat és azt mondják : Győztünk! Bővebben »
A két ördöngös a gerazénusok földjén
...«És midőn a tengeren átment, két ördöngös futa eléje, a sírboltokból fővén ki... és kiáltanak: Mi közünk veled? Jézus, Isten fia, idő előtt jöttél ide minket gyötörni» (Máté 8, 28). Vannak dühös, sötét, őrjöngő szellemek s befolyásukat érvényesítik az emberre; a gyűlölet hevíti őket, s szenvedélyük tönkre tenni az Isten műveit, elsősorban az embert; meggyalázzák, megfertőzik, lealacsonyítják. Mily borzalmas, kegyetlen hatalom! Halottal nem akarunk egy szobában lenni, sem őrülttel, sem mérges kígyókkal; megleszünk-e az ördöggel? ő gyűlöl; «gyilkosnak» nevezi a szentírás; tönkre tesz életet, lelket, műveltséget, házasságot. Gyűlöljük hát a bűnt; ne tűrjük, hogy az ördög lakjék szívünkben. Romokban, elátkozott helyen szokott az lakni; szívünk nem ilyen ! Az ördöngös nem öltözött ruhába; a tisztátlanság ördöge nem tűr ruhát. Az élveteg mezítelenség éleszti vágyait, azon legel. Az erőteljes és fegyelmezett lélek elviseli a*testet, mert a test szépsége is végelemzésben a^léleknek erejéből való. A «corpora plus quam humana» ott lesznek, hol az «animae plus quam humanae» neveltetnek. Test és lélek, necsak test és test! (...) «Idő előtt jöttél!» A bűnös mindig azt tartja, hogy még idő előtt sürgeti őt a kegyelem ; nincs még itt az ideje a megtérésnek! Ez a tudat gyötrelem, mely kínoz, megaláz és megszégyenít! Azután elmúlik az idő, az «irreparabile tempus», s ő kimondhatatlan szomorúsággal nézi szegénységét, mert «nem lesz már ideje». — Boldog ember, aki még idő előtt áll, a kegyelmek, az érdemek, a szép, tiszta, nemes élet ideje előtt, s aki azt fölhasználja. Mily lelkesüléssel nézhet az a jövőbe, mily öntudattal a jelenbe, mily hálával s örömmel fog nézni a múltba! De bármi csepp időm legyen is, vagy bármily öreg legyek is, sietek élni s az időt felhasználni. Bővebben »
A nap szentje: Antióchiai Szent Teofil püspök hitvalló + 185 k.
...ha bűn marja az embert, nem láthatja meg Istent. Mutasd meg tehát magadat: nem vagy-e házasságtörő, szoknyavadász, tolvaj, rabló, útonálló, fiú-meggyalázó, erőszakos ember, nem vagy-e gyalázkodó, haragtartó, hencegő, gyanakvó, veszekedő, zsugori, engedetlen szülőid iránt, gyermekeid elvesztegetője? Akik effélét cselekszenek, azoknak Isten nem jelenik meg, ha előbb ki nem tisztulnak minden szennyből.” (...) Teofil meg tudta pogány embertársainak mutatni a hit útját. Hisz ő is azt járta. Pogánynak született, valahol az Eufrát táján. Amikor ugyanis Autolikus barátjának magyarázza a paradicsom leírását és megmutatja neki, hogy a Szentírás mondja meg itt is az igazságot, nem pedig a pogány költők mondái, megjegyzi: „A Tigris és Eufrát (a két paradicsomi folyó, melyeket a Szentírás említ) nálunk nagyon is ismeretesek, hisz a mi határunkban folynak”. Szorgalmasan tanulmányozta a pogány írókat, sokat gondolkodott a nagy életkérdésekről, s csak érett férfi korában nyílott meg előtte a hit világa. Azzal fejezi be fejtegetéseit: „Ne légy tehát hitetlen, hanem hívő. Mert valaha én sem hittem, hogy így lesz. Most azonban fontolóra vettem a dolgot és im-már hiszek, mert kezembe kerültek a szent próféták szent írásai is; s ők Isten szellemében megjövendölték a múltat, milyen volt, a jelent, milyen most, és a jövőt, milyen lesz. Minthogy a je-len és annak megjövendölése tanúbizonyságom, már nem vagyok hitetlen, hanem hívő - engedelmes Isten iránt. S őneki te is engedelmeskedjél hitben, nehogy mostani hitetlenséged után majd egykor a magad kínjára, az örök büntetésben kénytelen légy hinni”. (...) S ha honfitársai Polikárp püspök vértanú csontjait összegyűjtötték és értékesebbeknek tartották kincsnél és drágakőnél, mi éppoly kegyelettel gyűjtjük össze és aranynál, gyémántnál drágábbaknak tartjuk azokat az ősi keresztény írásokat, melyekből megilletődve olvassuk ki, hogy ezek a 2. századi tanult keresztények ugyanúgy vallották és védték a föltámadást, bűnbeesést, megváltást, Szentháromságot, mint mi. A vértanuk csontjaiból és az őskeresztény írásokból egy szellem szól: Jézus Krisztus igazsága, mely ugyanaz tegnap és ma és mindörökké. Bővebben »
A HATODIK PARANCSRÓL IV.: Híven a sírig!
Szentbeszéd, amelyet a Szent István Társulat a Tóth Tihamér összegyűjtött múveit tartalmazó sorozatban, "A tízparancsolat II." című XV. kötetben adott ki.
... Előttünk a házasságkötés nem parádé, nem templomi felvonulás, nem Lohengrin-indulós ellágyulás,
hanem a sírig-tartó hűségre erősítő kegyelmi forrás megnyitása.
A tridenti zsinat szavait használom: «Ennek a szentségnek kegyelme azt eredményezi, hogy a kölcsönös
szeretettel egymáshoz kötött férfi és nő kölcsönös jóakarattal egymás mellett kitartson, idegen,
tilos szerelmet s bűnös viszonyt ne keressen». (...) Mert ha megengedné Egyházunk az elválást? Nos, ha megengedné, – összedőlne az egész emberi
élet épülete! Talán nem volna egyetlen ép család sem, hiszen hol nincs nézeteltérés? A válás és új házasság
lehetősége pusztító tűzvésszé szítaná fel a mindennapi kis összeütközések szikráit is; míg így,
ha a házastársak tudják, hogy új házasságra gondolniuk úgysem lehet, igyekeznék magukat átküzdeni
az élet tengerének ködös s naphiányos régióin. Igen, Testvéreim! A felbonthatatlanság tudata nyomtalanul
elsimít ezer meg ezer oly félreértést, amiből a felbontás mellett a házasság szétrobbanása következett
volna.
Ha tehát őszinte akarok lenni, ezt kell mondanom: Szent vallásunknak ez a gerinces viselkedése
imponál nekem! Imponál ez a bátorság! Amikor a kereszténységtől elszakadt politika az államok törvénykönyvében
megszüntette a fölbonthatatlan házasság eszméjét; amikor minden másféle vallás
templomában nehézség s akadály nélkül adják össze a harmadszor, negyedszer «örök hűséget» esküvőket;
akkor, amidőn a katolikus Egyháznak tömérdek szemrehányást, elkedvetlenedést, híveinek tömeges
elvesztését kell is elviselnie, imponál az a hűség, hogy meg nem alkudva mer kitartani a paráznaságot
tiltó isteni parancs, s az elvált felek új házasságát bűnnek tartó krisztusi felfogás mellett!
Bővebben »
VIII. fejezet. A házasság
Részlet Schütz Antal: Dogmatika II. (A katolikus hitigazságok rendszere) c. művéből.
Tétel: A házasság Krisztus rendelte újszövetségi szentség.Hittétel.
(...) A modernisták szerint a házasság a skolasztikusok idejében lett szentséggé, akkor, mikor a szentség és a kegyelem fogalma
már kellően tisztázva volt. A trienti zsinat szerint ki van közösítve, aki azt állítja, hogy a házsság nem igazán és tulajdonképpeni
értelemben egy a hét újszövetségi szentség közül, rendelve az Úr Krisztustól, hanem emberi találmány, és hogy nem közöl kegyelmet.
(...) Az Úr Krisztus a házasságnak visszadta eredeti eszményi tisztaságát, egységét és felbontathatatlanságát. Ezzel azonban a gyarló emberi természetre
elég súlyos terhet rakott. Illő volt tehát, hogy az a Krisztus, aki a teherrel együtt erőt is ád annak a viselésére, itt is segítségére legyen
a természetnek. Szinte természetfölötti teljesítményt kíván a keresztény házasságban; tehát természetfölötti segítségről is kell
gondoskodnia; s ha igen, akkor legmegfelelőbbnek kínálkozott, hogy annak eszkőzévé magát a házasságot tegye, vagyis szentséggé avassa.
Bővebben »
A felbonthatatlan házasság (II.)
...Vajon ki nem ismert még szép tehetséggel bíró, nagy jövőre hivatott ifjakat, akik előtt magasba ívelő karrier integetett, de akik szárnyaszegetten zuhantak le és értéktelenül törtek össze, mert a rende-zetlen erosnak kerültek karjaiba? Milyen éles szemmel tekintett be tehát Dante az emberi lélek mélységeibe, amikor «Inferno»-jában az erős rabszolgáit rettenetes szélviharral dobáltatja állandóan ide-oda! Igen: ez az ellaposodás, kiüresedés, állhatatlanság és ide-oda dobattatás a sorsa azoknak a férfi-aknak, akik ki akartak bújni a hűséges monogámia állhatatossága alól! És ezért az elválás átok már a férfira is. (...) Az elhagyott asszonyok szomorú sorsa sokkal ismeretesebb, semhogy sokáig kellene ennél a gondolatnál időznöm. Szegény, elhagyott feleség, aki a házasságban legnagyobb értékét, legnagyobb kincsét ajándékozta a férfinak és most mindenéből kifosztva az utcára kerül! Összetörtségében magára hagyatva, sokszor anyagilag is szűkös körülmények közé dobatva, elkeseredve éli örömtelen életét. Még ezer szerencse, ha eleven hite van, amely elviszi őt a templomba, a gyóntatószékbe, az áldoztató rácshoz, hogy onnan merítsen erőt és vigasztalást a megpróbáltatás fájdalmas éveiben. b) Persze vannak, akik nem így élik le életüket, hanem újra férjhez mennek; férjhez mennek másodszor, és harmadszor, ha kell: hatodszor... és árasztják magukból azt a fertőző levegőt, amelynek bacilusai pestis módjára inficiálják embertársaik erkölcsi felfogását. (...) És itt jutottunk el egy újabb érvhez, egy még erősebbhez, amely harsogva tiltakozik az elválás ellen. Az elválás átok a férfira is, még nagyobb átok a nőre, de legszörnyűbb átok a gyermekre! Hogyha mindaz, amit eddig említettem, nem is így volna, még hogyha a férfi is, a nő is csak nyerne az elválás által – pedig láttuk, hogy mennyit veszít –, még akkor is ki kellene mondanunk: Nincs válás! Miért nincs? Mert a válás lehet néha talán érdeke a férfinek, lehet talán érdeke a feleségnek, de soha semmi körülmények között sem érdeke a gyermeknek, tehát nem érdeke a társadalomnak sem, a nemzetnek sem. (...)Ó, mily hálásaknak kell lennünk a mi szent Egyházunknak azért, hogy a könnyelmű világ ellenkező felfogásával szemben is meg nem tántorodva meri hirdetni: Emberek, testvérek, házastársak! Ha sokat is kell tűrnötök, ha sokat is kell egymásnak elnéznetek és megbocsátanotok, tegyétek meg. Az ég szerelmére, tegyétek meg!... De válás... válás... az nincs! Nincs válás, mert nem kergethetjük az apátlanná-anyátlanná váló gyermekeket a lelki romlásba! Nincs válás, mert nincs pénzünk több fogházra és árvaházra! Nincs válás, mert nem taszíthatjuk népünket a katasztrófába! Nincs válás, mert nem akarunk rágó férget bujtatni a társadalom fájába és nem akarjuk iszappal bedugni az emberi élet ősforrásait! Aki tehát tiszteli az Isten szent akaratát: a válás ellen van. Aki szereti a fiatal nemzedéket: a válás ellen van. Aki aggódik a rendezett emberies életért: a válás ellen van. Aki szereti ezt a szegény magyar hazát, – szereti nem szóval és frázissál, hanem életével: a válás ellen van. Szándd meg, Isten, a magyart, kit vészek kányának! Szándd meg azzal is, hogy minden házastárs belássa és segíts segéddel minden magyar család megtartsa szent akaratodat, nagy parancsodat: Nincs válás! Nincs válás! Ámen. Bővebben »
A «megreformált» házasság
... «Próbaházasság!» Hát nem vesszük észre azt a megdöbbentő léhaságot, ami már a szó mögül is felénk ásít? Az ember kipróbál egy lakást; kiveszi és ha nem tetszik, negyedév múlva fölmondja. Az ember kipróbál egy autót; de közben megjelenik egy új típus, erre elcseréli a régit s kap helyette egy újat. Dehát a feleségét is úgy cserélheti, mint a megunt szobát vagy a divatból kiment autót? a) «Próbaházasság!» Csak egy kissé kellene a kifejezésen elgondolkozni, hogy észrevegyük, milyen lehetetlenség, milyen fából vaskarika, milyen négyszögesített kör ez! A házasságot nem lehet egy évre, két évre kötni, hogy «az alatt majd kipróbáljuk». Mert amit ez alatt próbálnak ki, az nem a házasság! (...) Egész világos dolog tehát, hogy amit próbaházasságnak neveznek, az korántsem az igazi házas-ságnak kipróbálása, hanem felületes, érzéki élvezetek önző kóstolgatása, megfutás a kötelesség elől és teljes nélkülözése az igazi házasságból fakadó fölemelő gondolatoknak és erőknek. (...)A legújabb gyógypedagógia és pszihoterápia u. i. éppen a házasság keresztény formájának ad igazat. Ezek a tudományágak kimu-tatták, hogy a határozott, kimondott erős elhatározás és jó föltétel jótékony, tisztító és erősítő hatással van egész gondolat- és akaratvilágunkra, mozgósítja bennünk az egyébként tétlenül maradó értékeket, zászló alá hívja az emberben szunnyadó valamennyi jó tulajdonságokat az érzékek uralma és a kínál-kozó alkalmak csábítása ellen. A hűségnek ünnepélyesen letett esküje, mint védőangyal kísér végig életünkön és biztat, erősít, lemondásra nevel, megbocsátani tanít, alkalmazkodásra bír: megesküdtem, meg kell tennem, – másképpen úgysem lehet! (...) Mély pszichológia rejlik tehát a tridenti zsinat kifejezésében, amely szerint a szentségi házasság kegyelme «betetőzi a szeretetet, erősíti a felbonthatatlan egységet és megszenteli a házastársakat" (sess. 24.).2 A kegyelem valóban fölfokozza a természet erőit, úgy, hogy a házasság szentségének kegyelmével megerősített ember képessé válik megtartani az örök hűség ígéretét, amire talán nem volna képes a magára hagyatott emberi természet. Bővebben »
Az egynejű házasság
...A mélyebben gondolkodók előtt u. i. nem kétséges ma már, hogy az az eszeveszett propaganda, ami napjainkban a házasság keresztény formája ellen folyik, az csak egy részlete, csak egyik megnyilatkozási formája annak a végső nagy harcnak, amit a társadalom ellenségei tulajdonképpen minden társadalmi rend ellen folytatnak. A házassági elválás hangos apostolai akárhány-szor talán maguk sincsenek annak tudatában, hogy követelésük csak egy része annak a szellemis bolsevizmusnak, amely bomlasztó tendenciájával végeredményben minden társadalmi rend és harmonikus emberi együttélés felrobbantását célozza. A család csak a monogámikus formában lehet azzá, amivé lennie kell: a rendezett társadalmi élet sejtjévé. Az ilyen családi élet neveli az emberben a szociális erényekét: a felelősség, részvét, önuralom és kölcsönös elnézés erényeit. Az ehhez szükséges lelk (...) De ezenkívül ez volt a női méltóságnak tulajdonképpeni megalapozása is. A nő egyenrangúsága és megbecsülése együtt áll vagy dől a monogámikus házassággal. A poligámiával vége is van a női nem méltóságának. Jól meg kellene ezt gondolniuk azoknak a nőknek is, akik felületes jelszavakkal könnyelműen agitálnak a házassági elválás és újraházasodás, azaz a többnejűség mellett. Mert az elvá-lás és újraházasodás tulajdonképp szintén poligámia, csak nem ugyanegy időben, hanem szukcesszív módon létrejött poligámia. (...) Aki meg akarja tartani a házassági hűséget, kerülje mindazt, ami a hűség megtartását megnehezíti. a) Megnehezíti a hűség megtartását a könnyelmű viselkedés, a kísértéssel játszás, a szabadjára engedett fantázia. «Principiis obsta!», állj ellen az, első pillanatban és jusson eszedbe a Hegyi Beszéd-ből az Úr Jézus komoly figyelmeztetése: «Mindaz, aki asszonyra néz, hogy őt megkívánja, már házasságtörést követett el vele szívében». (Mt 5,28.) Valaki talán azt mondhatná erre: Ez már mégis túl szigorú felfogás! Hogy aki csak gondolatban vetkezik, annyi, mintha elkövette volna a tettet... Pedig be kell látnunk, milyen mély pszichológiával dolgozik az Úr. A bűn lényege mindig az akarati elhatározás és nem a külső, cselekedeti végrehajtás. Aki szándékosan foglalkozik erkölcstelen gondolatokkal, aki szóba áll ilyen vágyakkal és érzelmekkel, az már rálépett arra a lejtőre, amelyen nincs megállás. Miért nincs megállás? Azért, mert a fiziológiai folyamat itt már természetszerűleg fog tovább működni, a tudatosan izgatott fantázia felizgatja az idegrendszert, a felizgatott idegrendszer pedig köve-telni fogja a bűnt. b) Meg lehet tartani a házassági hűséget? Meg, – csak ne tegye senki nehezebbé ezt a törvényt a saját vakmerősége, könnyelműsége vagy léhasága által! Bővebben »
Akadályok a házasság útján
...Malakiás próféta idejében a zsidó népet sok súlyos csapás érte. Jajgattak, könyörögtek az Úrhoz, de Ő nem hallgatta meg őket. A próféta nyíltan szemükre is veti, hogy miért. Így szól az Úr: «Könnyel, sírással és jajgatással borítjátok el az Úr oltárát, mert nem tekintek többé az áldozatra és nem fogadok semmit sem kedvesen kezetekből. Kérdezitek: Miért? Azért, mert az Úr volt a tanú közötted és ifjúkori feleséged között, kit te megvetettél, holott ő a te osztályosod és hites feleséged». (Mal. 2,13. 14.) Az Úr tehát megbüntette népét, mert a zsidók között akadtak, akik elhagyták törvényes feleségüket és pogány asszonyokat vettek maguknak. De hát ne büntesse meg a mai emberiséget, ahol már nem egyesek akadnak, hanem százan, ezren és tízezren, akik elhagyják és megvetik törvényes házastársukat és mással akarnak új házasságra lépni? (...) Esküvőre jelentkezik a plébánián egy házasulandó pár. A plébános szomorúan mondja: «Ké-rem! Nem lehet megesküdniük, hiszen a nőnek él az első férje!» – Igen, kérem, de el vagyunk válva az államnál törvényesen! – Hiába! Az a házasság érvényes! Nem lehet másodszor esküdni. – Nem lehet megesküdnünk? – méltatlankodnak erre már mind a ketten. – De kérem, én előkelő közhivatalnok vagyok, nekem meg kell esküdnöm. És mi vallásos emberek vagyunk, mi templomi es-küvő nélkül nem akarunk egybekelni. És ha a katolikus vallás nem esket meg, hát majd elmegyünk más templomba!... – így szólnak nagy mérgesen és elmennek esküdni egy más vallású templomba. (...) A katolikus Egyház természetszerűleg csak a saját híveinek parancsolhat. Azokra valóban áll is a törvény: házasságuk nem érvényes, ha nem katolikus templomban kötötték. De viszont a többi emberek házasságát a saját vallásuk szerint ítéli meg és fogadja el. Ha tehát két, nem-katolikus fél a saját vallása szerint házasságot köt, azt az Egyház is érvényesnek tartja. Előt-tünk szent és érvényes és felbonthatatlan az a házasság, amit két zsidó köt egymással, vagy két buddhista, vagy két japán. És ha ezek közül akarna valaki még a másik életében újra házasságot kötni egy katolikus féllel, az Egyház ezt sem engedné meg, mert az első házasságot érvényben levőnek tartja. Még akkor is, ha a saját vallása ezt fel is bontotta volna! Bővebben »
A házasság Krisztus után
...A léha életfelfogás lavinája is rázuhant a hajdan erős családi szentélyekre és összetörte azokat. A mi szent katolikus Egyházunk is megrezzen e tragédia láttára, de nem teszi karba kezét tétlenül, hanem munkába indítja a mentőcsapatot. Ezért kiáltja napjainkban fokozott erővel Egyházunk az emberek fülébe: Emberek, Testvérek, ébredjetek! A házasság nem merőben világi dolog! Nem és ezerszer nem! A házasság szentség! Amint beszélünk szentgyónásról és szentáldozásról, éppúgy kellene beszélnünk szentházasságról is. Kár, hogy a mindennapi nyelvhasználatban nem terjedt el ez a kifejezés: «szentházasság». Pedig így talán mindenki előtt világosabbá válnék, hogy annak gyökere, forrása és éltető ereje egyaránt túl van a természetes körökön. Ezért kiáltja Egyházunk rendületlenül a világba, kiáltja addig, míg újra meg nem hallja az emberiség: A házasság is egyike annak a hét pataknak, amelyek a megváltás kegyelmét hömpölygetik felénk. A házasság is egyike annak a hét szent kútnak, ahonnan a természetfölötti élet vizei fakadnak. A há-asság is egyike annak a hét szent kehelynek, amelyek színültig telve vannak Krisztus vérével. A há-zasság is egyike annak a hét asztalnak, amelyen Krisztus felszolgálja a lelki élet erősítő kegyelmét. A házasság is egyike annak a hét harangnak, amelynek biztató, ezüstös csengése erősíti az örök élet útján vándorlókat ... Legyünk hálásak érte a mi szent katolikus vallásunknak, hogy meri ezt még ma is hirdetni, – és hogy a szörnyű lavinaomlás idején is meg nem tantorodó bátorsággal védi az emberi társadalom épületének sziklaalapját: a házasság szentségét! Bővebben »
A házasság Krisztus előtt
...Már most honnan van az emberiségnek ez az annyira fontos kettős különválása, honnan a férfi és a nő eredete? A Szentírás legelső lapjai mély tanítást adnak erről a kérdésről. Isten teremtette külön a férfit és külön a nőt, de a kettőt mindjárt össze is kötötte egy szent szövetségben és nagyszerű feladatot bízott rájuk, íme, halljátok a Szentírás szavait: «Teremté az Isten az embert: a maga képére, az Isten képére teremtette, férfiúnak és asszonynak teremtette. És megáldá őket az Isten és monda: Szaporodjatok, sokasodjatok, s töltsétek be a földet». (1Móz. 1,27. 28.) b) De a Szentírásnak e szávai mindjárt feleletet is adnak azoknak, akik néha nagy csodálkozással kérdezik: «Hogyan lehet az, hogy valami meg van engedve a házas élet keretein belül, viszont azon kívül meg igen súlyos bűn? Hát nem ellenmondás ez: ott szabad, itt nem! Hiszen maga a dolog mindkét helyen ugyanegy!» Pedig a Szentírás elbeszélése után milyen világos a felelet! A házasságon kívül igenis súlyos bűn az, mert Isten a házasságra, az egy férfi és egy nő felbonthatatlan szövetségére bízta az emberi nem fenntartását, tehát csak a házasságban engedte meg azt a cselekedetet, amelyből az új emberi élet fakadhat. És éppen azért súlyos bűn ez a cselekedet a házasságon kívül, mert sérti a házasságnak (...) De ha ez így van, és ha valóban az a természetes, kívánatos és helyes, hogy kétféle ember éljen a földön a maga egészen elütő, de éppen ezáltal egymást vonzó és egymást kiegészítő külön sajátosságaival, mondom, ha ez így természetes, akkor magatok megítélhetitek, Testvéreim, mennyire természetellenes és káros az a mai hóbort, amely a leányokat fiúsan neveli és fiúsakká akarja tenni, a fiúkat meg elleányosítja, boy-görlöket nevel és görl-boyokat és a két nem közti különbség letompításával ép-pen azt a titokzatos vonzóerőt szünteti meg, amelynek hatásaképpen kialakul a társadalom életében a legfontosabb sejt, az emberi nem állandó megújulásának forrása és fennmaradásának biztosítéka: az új család. Bővebben »
Magyarok Nagyasszonya : Angyali, apostoli, vértanúi fölség (1902)
... Mikor mi a Boldogságos Szüzet királynénak köszöntjük, előtte mint legelső, legkitűnőbb lélek előtt hajtjuk meg zászlónkat, mondván: azért királynő, mert legelső! A Megváltó után a Boldogságos Szűz az Úristennek első teremtménye, amelyet őmaga avatott föl hatalommal és fenséggel. Mondjuk a királyról, hogy felség, és ez érthetőbben fejezi ki azt, hogy mi a király. Király csak az, aki valódi fölség; fölség, nem alacsonyság, nem közönségesség, nem köznapiság; kiváló és kitűnő mint a fölség! Ez értelemben beszélünk királyi termetről; azt mondjuk, hogy Szent László termeténél fogva kivált az egész népből; termete szerint is az volt, ami lelke szerint: fölség. Talán azért szokás koronát tenni a király fejére, hogy ezzel is kiváló legyen. Igaz tehát, hogy király, királynő annyit jelent, hogy kiváló, fölséges, magasztos. (..)Törekedjünk arra, hogy a Szent Szűz királyné legyen az egész országon: Magyarország Nagyasszonya! Ne panaszoljuk föl, hogy a Regnum Marianum Szent István király hagyományaihoz hűtelen lett, s törvényhozása a Nagyasszonyt ignorálja. Hagyjuk ezt. Csak akkor lesz királynővé, ha a szívek hódolnak neki; azt pedig nem lehet elrendelni törvénnyel, hanem azt meg kell teremteni apostoli lélek, buzgalom által. A buzgalom nincs megtiltva, az a mienk ; érvényesítsük, s akkor a Szent Szűz megint Nagyasszonya lesz Magyarországnak, ha előbb Nagyasszonya lett lelkünknek. Bővebben »
Libertas praestantissimum naturae bonum
XIII. Leó Pápa Ő Szentségének apostoli körlevele az emberi szabadságról. Magyarul Sarda y Salvany Felix: A liberalismus bűn c. könyvében jelent meg.
... De igen sokan - Lucifert követve, akinek gonosz jelszava az, hogy „nem szolgálok" — a szabadság neve alatt
bizonyos képtelen és hazug szabadosságot értenek. Ilyenek azon elterjedt és hatalmas iskola
emberei, akik a szabadságtól vévén nevüket, azt akarják, hogy szabadelvűeknek,
liberálisoknak nevezzék őket. (...)
Nagyobb világosság kedvéért szükségesnek tartjuk a szabadságnak különféle válfajait,
amelyek állítólag korunk kívánalmai közé tartoznak, egyenként szemügyre venni. Lássuk
pedig mindenekelőtt, s amennyiben az egyes emberekre vonatkozik, a vallásszabadságot,
amely a vallásosság erényével annyira ellenkezik. A vallásszabadság abban áll, hogy ki-ki azt
a vallást követheti, amely neki tetszik, vagy egyet sem. —
Márpedig az ember összes kötelességei között éppen az a legnagyobb és a legszentebb,
amely szerint Istent ájtatosan és vallásosán tisztelni tartozik. (...) Ha pedig azt kérdezzük, vajon a sok
egymással ellenkező vallás közül melyiket kell egyedül követnünk, az ész és a természet azt
válaszolják, hogy azt, amelyet Isten rendelt, s amelyre az emberek bizonyos külső jelekből,
amelyekkel a gondviselés azt a többitől megkülönböztette, könnyen ráismerhetnek. E
megkülönböztetés nagyon is szükséges volt, mert az ilyen fontos dologban a tévedés
kimondhatatlan rossz következményeket okoz. Mármost a szóban levő vallásszabadság az
embert feljogosítaná arra, hogy legszentebb kötelességét büntetlenül megszegje vagy
elmulassza s a változhatatlan jótól elfordulván, a rossz felé hajoljon, ez pedig, amint már
mondottuk, nem szabadság, hanem a szabadság eltorzítása és a bűnbe merült lélek szolgasága.
Az állami életben a vallásszabadság annyit jelent, hogy az államnak semmi oka sincs Isten
iránt külső tiszteletet tanúsítani és azt előmozdítani, vagy az egyik vallást a másik fölé
helyezni, hanem valamennyivel egyenlően kell bánnia, még akkor is, ha a nép maga a
katolikus hitet vallja. Ez azonban csak azon esetben állhatna, ha az emberek polgári
társaságának Isten iránt semmiféle kötelességei sem volnának, vagy azokat büntetlenül
elmulasztania lehetne: mind a kettő azonban nyilván hamis. Nem lehet ugyanis kételkednünk
abban, hogy az emberi társadalom, akár egyes részeit, akár formáját, a tekintélyt, akár okát,
akár ama nagy előnyüket tekintjük, amelyekben az egyed általa részesül — Isten akaratából
áll fönn.
Bővebben »
AZ ELSŐ PARANCSRÓL III.: Imádd a te Uradat, Istenedet!
... «Én vagyok a te Urad, Istened!» Testvéreim, tudjátok, mily kötelességet sürget ez a rövidke mondat? Sürgeti, hogy imával hódoljunk Isten előtt és ezáltal töltekezzünk a mi Urunkkal! Sürgeti a meleg, bensőséges egybetapadást az Istennel és nem éri be a hideg, kimért pillantással, aggodalmas rátekintéssel úgy néhanapján «a messziségben trónoló Istenre». Messze van tőlünk az Isten? Dehogy! «Benne élünk, mozgunk és vagyunk.» (Ap. Csel. 17,28.) (...) S mi lesz az első felelet? «Dicsőségeddel telve van ég és föld», Istennel telve az egész világ. Ő mindennek eredete. Ő minden nemes gondolatnak forrása, Ő minden jótettünk szerzője. Ó, hát nem kötelességem-e hódolni az Isten előtt?! «Uram, hol lakol?» Minden tiszta, bűntelen lélekben. Minden tiszta lélek templom, oltár, monstrancia. Az én lelkem is, a tiéd is az? Ó, mily finom gyöngédséggel szabad csak a lelket érintenem!» «Theophoros» vagyok, «Krisztust-hordozó»; és én az «Istenhordozó», én a «Krisztust-hordozó» letérdelek és hódolok Istenemnek, Krisztusomnak! «Uram, hol lakozol?» A mindennapi élet apró kis alkalmaiban. Mikor jót teszel s mikor szó nélkül szenvedsz, – Isten lakozik benned, ha Érte végzed a jót s tűröd a szenvedést. Mikor jön egy kellemetlen vendég, egy nem várt akadály, ágyhoz szegző betegség vagy kelletlen kötelesség, – Isten lakozik benned, ha Érte végzed a jót, s tűröd a bajt. És ez mind imádság, mind hódolat a fönséges Isten előtt. Mindez imádság is! Tehát nemcsak szóval lehet imádkozni és hódolni Isten előtt, hanem gondolattal is, sóhajjal is, tettel is, élettel is! Bővebben »
Az angyalokról (1903)
... Az embert környékezi egy látható, de nem ismert világ. Nemcsak hogy környékezi őt egy látható, de ismeretlen világ, hanem kiséri is egy csodálatos, láthatlan és mégis ismert világ. Senkise jár egymaga az élet útján, járnak velünk láthatatlan sokan; járnak gondolataink, melyeket másoktól vettünk; körülvesznek emlékeink, amelyek másokhoz fűznek. Egész világunk ki van szőve láthatlan másokból. Egész egyéniségünk akárcsak nem a mienk volna; annyi benne az idegen szellem vívmánya. Nem járunk tehát egyedül, nem vergődünk egymagunk. Minden embernek világa, még a remetének is a barlangban, még az eltévelyedettnek is a pusztában, nem magányos, nagyon hangos; a világ érverését lehet rajta észrevenni. Hátha még arra gondolok, hogy kísér és környékez engem a láthatatlan Isten, hogy támogat és ébreszt a láthatatlan kegyelem, hogy az az Isten és kegyelem olyan, mint a világosság, mely a napból árad; olyan, mint a villamosság, mely hullámzik s áramlik körülöltem. Nem jár az ember egymagában, hanem inkább egy csodálatos tarka, zajos, sokoldalú világgal, s ez a tarka világ még sem elég nekem. Nekem kellene valaki, aki pajtás, jóbarát, aki oly szív, oly lélek volna, mint én vagyok. Én azokkal a hullámokkal, foszlányokkal, fénysávokkal, azokkal a láthatatlan erőkkel be nem érem; világom mégis csak magányos. Ha volna oldalam mellett valaki, aki olyan mint én, az űzné el magányosságomnak lohasztó és ijesztő érzetét. (...) Rízzuk rá magunkat őrangyalunkra; ő vezet, ő felráz, ő biztat és segít és megvéd, s sokszor fogjuk tapasztalni oltalmát. Példákat nem akarok mondani, de az biztos, biztosít az Isten, hogy az őrzőangyalnak adatott befolyása, ami illeti a testi veszélyt is, nagyszerű. Járuljunk tehát szeretettel és bizalommal az Isten angyalaihoz, akkor az a titkos, szellemi világ reánk nézve az áldás és erő forrása lesz s ha nem is látjuk meg őrangyalunkat, de tapasztalni fogjuk biztató, védő közelségét. Bővebben »
Szent Mihály arkangyal
... Az angyalok egyéni sorsa ugyanis öt fordulón keresztül teljesedik. Az első a teremtésük, a második a kegyelembe való öltözésük, a harmadik a próba, a negyedik a helytállás a jóknál, a bukás a lázadóknál, az ötödik a jók örök boldogsága, a bukottak örök kárhozata. A próba Isten örök gondviselő bölcsességének titka. Az aranyat tűzben kell próbára tenni, az eszes teremt-ményt az engedelmességben és hódolatban. Akkor mutatja meg eszes teremtmény, akár angyal, akár ember, hogy megérdemli Isten barátságát, a kegyelmet és az örök boldogságot, ha nehéz körülmények között hűnek bizonyul. Az angyalok égy része nem állta a próbát. Fejükbe szállt épen az, aminek hálás hódolatra kellett volna indítani őket: kiválóságuk, eszük és erejük. Meg-ejtette őket az a kísértés, mely nagytehetségű embereket, sőt egész korokat is annyiszor környékez: nem akarnak Istenre szorulni, tőle és az ő kegyétől függni, hanem úgy gondolják, hogy a maguk erejéből, a maguk esze szerint megalkotják a maguk világát, lesznek a maguk istene, sőt kisebb szellemeknek is ők lesznek az istene. A paradicsomi kísértő ezzel csábította az embert, amiben ő annak idején elbukott: „lesztek, mint az istenek”, s még az Úr Krisztust is így biztatta: Az egész világot neked adom, ha leborulva imádsz engem! Könnyű elgondolni, micsoda lángoló szent haragot és Istenért égő buzgóságot váltott ki ez a káromló vakmerőség a hű angyalokban. Ki meri kisajátítani Isten fölségét? Kicsoda olyan, mint az Isten (héber nyelven: mí khá él = Mihály)? harsogott föl a szent harci jelszó, és „nagy harc lőn az égben. Mihály és angyalai harcolának a sárkánnyal, s a sárkány harcola és az ő angyalai; de nem diadalmaskodának, sem helyük nem találtaték többé az égben. És levettetik az a nagy sárkány, az őskígyó, ki ördögnek és sátánnak neveztetik, ki elcsábítja az egész világot; és a föld-re vetteték, és angyalai vele együtt letaszíttatának” (Jelenések k. 12,7-9). Bővebben »
Világhódító kereszténység - Alapvető kérdések - A Krisztusország egyetemes diadalravitelének parancsa
... Míért kell az embereket az Egyházhoz vezetnünk? Nem üdvözülhetnek-e e nélkül is? Feltehető-e, hogy Isten mindenkit nélkül elkárhoztat, aki nem tartozik az Egyházhoz? Akik egy életen át jóhiszemű tévedésben és tudatlanságban voltak, utolsó perceikben akár rendkívüli megvilágíttatás útján is rátalálhatnak az igaz útra s megnyithatják szívüket az igaz hit alaptételei s a kegyelem előtt! Vagy ha ez nem történik is: nem nyújt-e némi reményt, ha nem a természetfölötti üdvözülés, a visio Dei elérhetése, de legalább bizonyos természetes, örök boldogulás értelmében a feltevés, hogy jó részük az üdvösség vonalán, mint Billot és más teológusok vélik, egy sorba állítandó a megkereszteletlenül elhalt és soha erkölcsi beszámíthatóságuk teljességéig el nem jutott gyermekekkel , "aequiparantur infantibus"? (...) Lehet, mindebben reménykedhetünk. Mégis ingathatatlanul áll a következő három tétel: 1. A megmentetés és üdvözülés százszor könnyebb és biztosabb az igaz Egyházban, mint azon kívül, a kegyelmek árja itt sokkal bővebben és elevenebben árad, a kísértésekkel szemben itt sokkal több a védekezési lehetőség. 2. A természetfölötti, örök boldogság elérése sok százmillió lélekre nézve legalább is nagyon kétséges az igaz Egyházhoz való látható csatlakozás és teljes mértékű hozzátartozás nélkül. 3. Mégha valamennyi ember üdvözülhetne is az Egyházhoz való látható csatlakozás nélkül, akkor is Krisztus nagysága és dicsősége megkövetelné, hogy az ő országát már e földön felvirágoztassuk, diadalra emeljük, Egyházát az emberiség egyetemes, közös kincsévé tegyük. (...) Krisztusnak az egész világhoz joga van, ahogyan az egész emberiségnek is szüksége van Krisztusra. Bővebben »
Világhódító kereszténység - Krisztusnak a világot s a világnak Krisztust! (Előszó)
... A helyzet döbbenetes komolyságát növeli az az ájult némaság, amellyel az európai kereszténység az események torlódását szemléli. Nem gondol s mai helyzetében nem is igen gondolhatna arra, hogy az egyre növekvő veszélyt elhárítsa: nincsenek meg hozzá az eszközei. Ha fél Európa fölött összecsapnak is a modern vallásirtás hullámai, a kereszténység tiltakozni fog, amiq tud, de tenni ellene nem fog. Tudomásul kell vennie, ami történik, mint ahogy tudomásul veszi a szovjet húszéves vallásirtását s a mexikói egyház elpusztítását s tudomásul vette volna Spanyolországét is, ha véletlenül másfelől, politikai érdek területek felől, nem nyúlik feléje segítség. Valamikor Európa népei vallásos lelkesedésből a Szentföld visszavételére szöktek talpra, majd a török betörésekkel szemben századokon át egész Európán végigzúgott a csatakiáltás a kereszténység közös védelmére. Ma nem hogy egyetlen kard nem lendül ki a hüvelyéből s egyetlen tiltakozó szó sem hangzik el a keresztnek egész országokban való letiprása ellen, de a közvélemény szinte fel sem figyel már rá, sőt mindnyájan eszelősnek tartanók azt, aki a mai államoktól a keresztény életvédelem erélyes gesztusait kívánná - ugyanakkor, amikor befelé az Egyház jobban virágzik, mint valaha s a katolicizmus erkölcsi presztízsének újabb fénykorát éli.Lehet, sőt valószínű, hogy a kereszténység ellenségeinek pillanatnyi előnyomulása csak átmeneti s esetleg éppen a katolicizmus számára nyit a közeli jövőben széles, eddig elzárt érvényesülési távlatokat. Lehet, hogy a borzalmak, amelyek a vallásüldözés és társadalomfelforgatás erőszakos útját jellemzik, valami nagy és egyetemes kiábrándulást hoznak majd maguk után s a legépítőbb erő, a vallás és a katolicizmus visszasóvárgását teszik uralkodó jelenséggé a kijózanodott tömegekben. Ebben az esetben maga ez a szerencsés fordulat állítja majd az Egyházat ma még nem is sejtett méretű, ú] világtérítés feladatai elé. Bővebben »
XIII. Leo pápaságának 25 éves jubileumán (1903)
... Jézus életet hozott; világosságot az észnek, mely megnyugtat, s békét és szent örömet a szívnek, mely boldogít. Az ő világossága (...) a természetet meghaladó életerő : »Spiritus et vita». (...) Anyaszentegyház — így szólítja majd meg az egyházat a világítélet — mit érleltél? Mennyi hitet, szeretetet termeltél? Mennyire emelkedtél híveidben Krisztushoz? Anyaszentegyház, mutasd meg arcodat, látni-e rajta Krisztus vonásait? Beszélj, hadd halljam szavadat, megcsendül-e benne az Isten Egyszülöttjének akcentusa? Mutasd meg kezeidet, megérzik-e rajtuk a szamaritánusnak olaja? Anyaszentegyház, eltölti-e házadat Mária kenetének illata? Leng-e templomaidban az eucharisztia szelleme? (...) Ennek a hitéletnek fölvirágoztatására mindenekelőtt krisztusi papság kell! Sámuelként korán reggel kel föl nyughelyéről a főpap, s «aeeipit lenticulam olei», fogja az olajedényt s szétnéz királyi lelkek után, akiket fölkenjen ; «regale sacerdotium», királyi vagyis Krisztus szellemével eltöltött papságot keres, sürget s nevel; papságot, melynek nemcsak joghatósága, hanem szelleme, nemcsak missziója, hanem lelke legyen hozzá, papságot, melynek krisztusi szíve legyen. Erény, tisztaság, áldozatos lélek kell bele, azzal térít! Élet, élet, krisztusi élet! Ez hordozza a világ Krisztushoz való áthasonulásának titkát; ez a térítés szakramentuma! Az emberek életet akarnak látni; az élet érintésére fölébrednek; szó, hang, levegő nem ébreszti föl őket. (...) A templomban van az oltárnak szentsége, a keresztény házakban van a házasságnak szentsége. Az Oltáriszentségnek helye az oltár; a házasság szentségének tabernákuluma a ház, a családi tűzhely. Az Oltáriszentség az élő Krisztus; a házasság szentsége két szerető szív, kiket természetfölötti hit irányít, örök remény biztat, isteni szeretet melegít. A pápa védi az újkor szellemétől profanált házasságot; óvja a vegyes házasságoktól a híveket, melyek az indifferentizmusnak s hitben gyenge, lágymeleg nemzedéknek fészkei. Elkorcsosulnak a nemzedékek, ha profanáltatnak házasságaitok, — mondja a pápa. Bővebben »
AZ ELSŐ PARANCSRÓL II.: «Idegen isteneid ne legyenek!»
... Minden tettünk, szavunk, értékelésünk bálványozás számba megy, ha azzal emberi dolgoknak isteni tekintélyt, isteni tiszteletet adunk. A régi pogányok köveket és fadarabokat, napot és csillagokat, tehenet, fekete bikát és macskát imádtak – megborzadunk ettől a gondolattól. Az ószövetségi zsidó nép, mikor elhagyta az igaz Isten tiszteletét, Baal, Dagon, Moloch és az aranyborjú előtt borult le, – szomorú eltévelyedés! (...) Istentagadó a mai ember? Alig egy-kettő! Hát akkor micsoda? Szárnyas szegett madár, földhöz láncolt sas, kubikos gödörben földre horgasztott fejjel ásó napszámos, akinek a modern élet rohanó tempójában nincs arra ideje, hogy lelke és Istene is lehessen. Azt hiszem, ez a helyes megállapítás, Testvéreim! Nem megátalkodott istentagadó a mai ú. n. «hitetlen» ember, csak nincs rá ideje, hogy tíz percet is szenteljen Urának, Istenének. (...) Az ószövetségi zsidónak vallási törvénye ezt mondja: Szemet Szemért, fogat fogért... Krisztus meg ezt: Ha valaki megüti jobb orcádat, tartsd oda a balt is, – hát már csak a kettő közül valamelyiknek nincs igaza! A Korán azt tanítja : annyi feleséget végy, amennyit el bírsz tartani; Krisztus azt tanítja, hogy csak egy feleséged lehet s csak a halál választhat el tőle, – hát valamelyiknek csak nincs igaza! A katolikus vallás azt tanítja, hogy az Oltáriszentségben maga az Úr Jézus van jelen; ezt tanítja, mert hisz Krisztus szavának. Vannak keresztény vallások, amelyek az Úr világos szava ellenére azt tanítják, hogy az Oltáriszentség csak emlék, csak egy darab kenyér és semmi más, – hát valamelyiknek csak nincs igaza! Már pedig ha csak egynek van igaza, akkor választanom kell. Átgondolok minden érvet, s nincs más választásom, mint a katolikus vallás. Mint valaki találóan jegyezte meg egyszer: Az ember vagy hitetlen, vagy katolikus! (...) A pogány bölcs, Seneca írja egy helyen az alábbi jellegzetes szavakat: «Ha a férfiak elkezdenek az istenek fölött gúnyolódni s a nők elkezdenek átlátszó ruhákban járni, – ez a vég kezdete». Bővebben »
Világnézeti válaszok - Befejezés
... A katolikus vallás a legnagyobb kincs a világon. Ez az egyetlen bölcseletileg és hittanilag tökéletesen igazolható, minden támadást és bírálatot győzelmesen tűrő, szilárd egységű világnézet, amely az élet nagy kérdéseire nagyszerű, megnyugtató s eligazító választ tud adni; az egyetlen igazán természetfölötti, a lelket tökéletesen kielégítő és megnyugtató, Isten közelébe emelő vallás. A katolikus vallást Jézus Krisztus alapította és senki más. Egyetlen más vallás sem mondhatja ezt el magáról. Egyedül a katolikus vallás mutat töretlen, szakadás nélkül való vonalat a világ Üdvözítőjétől napjainkig. A katolikus vallás nem egyéni véleményekre és magyarázatokra, hanem Krisztus szavára épült, amelyet a Krisztus által kőtalapzatra épített egyetlen Anyaszentegyház őriz és magyaráz. Itt nem válogatnak az egyes emberek a dogmákban a kor ízlése és divatja szerint. Itt közel 2000 év óta mindig ugyanaz a tanítás, és valamennyi ország valamennyi katolikus templomában ugyanazt a krisztusi igazságot prédikálják. (...) Ha mi katolikusok akarnánk, ha volna bennünk igazi akarat és erős szándék, máról-holnapra elfoglalhatnánk azt a helyet, amely az országban erkölcsi, számbeli és történelmi súlyunk szerint minket joggal megillet. De mi katolikusok ezt nem akarjuk. Úgy látszik, nem tudunk akarni, vagy legalább is nem akarunk akarni. Engedjük, hogy mások foglalják el előlünk a helyet. Engedjük, hogy ügyesen választott jelszavak megosszanak minket, levegyenek a lábunkról, tétlenségre kárhoztassanak minket. Engedjük, hogy liberális elvek irányítsák a közgondolkozást. Gyengeségünk főoka az, hogy nincs elég katolikus öntudatunk, nem érezzük s nem tudjuk igazában, milyen nagy dolog a katolikusság, milyen értékeink vannak, milyen páratlanok és pótolhatatlanok a katolicizmus erői a nemzet életében s fenntartásában. Ahol pedig ezt tudjuk is, nem találjuk meg a módot, hogy ennek az öntudatnak megfelelően egységesen és céltudatosan cselekedjünk. Katolikusok előre! Legyen vége ennek az öntudatlanságnak s tétlen tespedésnek! Bővebben »
Világnézeti válaszok - VII. Istentiszteleti élet
... A liberalizmus kora így okoskodott: az emberek hajlamosak a házasságtörésre és a törvénytelen szerelmi viszonyokra. Nosza, tegyünk nekik engedményt. Mondjuk nekik, hogy a házasság nem örök és felbonthatatlan dolog, hanem csak addig tart, amíg a felek meg nem unták egymást; akkor, ha tetszik, elválhatnak egymástól s új házasságokra léphetnek. Hogy ezt megtehessék, ki kell mondani, hogy az állam nem ismeri el házasságnak az egyházi, vallásos házasságot, hanem csak az ő hivatalnoka előtt kötött polgári házasságot. Ezt aztán, ahogy kötheti, úgy fel is bonthatja az állam. Az emberek csakugyan léprementek ennek a ravasz okoskodásnak. A vallástalan újságok és politikusok nagyban ütötték a dobot mellette, mondván, hogy ez a szabadság és a haladás követelménye s hogy maradi nemzet vagyunk, ha nem követjük mi is a szabadkőműves vezetés alatt álló országok példáját. Így hozták be nálunk is a kötelező polgári házasságot 1894-ben s hozzá ráadásul a válási törvényt 1907-ben.(...) Az új törvények behozatala után az első években nagyon kevés ember vette igénybe a válás lehetőségét s csaknem mindenki a polgári házasságon kívül egyházi házasságot is kötött. Azonban teltek-múltak az évek, az emberek mindinkább rákaptak az újfajta szabadságra s évről-évre növekedett a válások és újra házasodások száma. 1914-ben már több mint 14.000 magyar családi tűzhelyet döntött romba a válás. Vagyis évente 28.000 ember szegte meg állami segítséggel azt az esküt, amellyel élettársának holtomiglan-holtodiglan való hűséget fogadott. Az állam maga segítette elő az esküszegést! Ennek az áldatlan helyzetnek romboló következményei mind aggasztóbb formában mutatkoztak. Ki számlálná meg azokat a szegény gyermekeket, akik ilyképen elvesztették a biztos, családi fészek melegét, idegenbe vetődtek, még; a szüleik életében mostohák, „második számú apukák és anyukák” kezére kerültek! S ki számlálná meg, hány gyermek nem is születhetett meg, azért, mert a laza erkölcsű szülők, a válás lehetőségével gondolva, nem akarták, hogy a gyermek megnehezítse a válásukat s újraházasodásukat! (...) Akkor aztán a hűtlen asszony a másik férfi karjaiba veti magát... Mégpedig nem a társadalom megvetésétől sújtva, s szinte a tisztességes emberek köréből kitaszítva, hanem nyíltan, emelt fővel, állami segítséggel, mint az új szeretőnek most már „törvényes felesége”! A szabadkőmíves családrombolás elérte a célját! Bővebben »
Világnézeti válaszok - VI. Az Egyház
... A Krisztustól rendelt Egyház nem egyszerűen az összes Jézus-hívők felekezeteinek gyűjtőneve, hanem csak a Jézus építette Egyház tagjai: azok, akik rajta állanak a sziklatalapzaton, amelyre Jézus az ő Egyházát építette; akik követik azt a pásztort, akit Jézus az ő egész nyájának kormányzatával megbízott. A többi állhat esetleg egyénileg jóhiszemű tévedésből az Egyházon kívül, sőt e jóhiszeműsége folytán üdvözülhet is; de nem jár helyes úton és nem tagja Jézus Egyházának. (...) Ha a pápa nem ünnepélyesen, „ex cathedra” jelent ki valamit, mint az Egyház hivatalos tanát, akkor illő tisztelettel és mérséklettel igenis szabad ellene is mondania annak, aki megfelelő teológiai képzettséggel rendelkezik s úgy látja, hogy valamely tétel körül vannak szempontok, amelyeket a pápa nem ismert eléggé. (...) a téves hiten lévő keresztényeknek nem minden tanításuk téves, főleg a keletiek között, hanem csak bizonyos tanításaik. A legtöbb és legfontosabb kérdésekben ők is a teljes igazságot vallják: Isten létét, a Szentháromságot, a megtestesülést és megváltást, az ítéletet és örök életet, a kegyelem és szabad akarat együttműködésének szükségességét, a szentségeket; a görögök gyónnak, áldoznak, bérmálnak, mint mi, Szűz Máriát tisztelik, érvényesen miséznek, érvényesen felszentelt püspökeik s papjaik vannak stb. Az igaz vallásnak még a töredékei is oly hatalmas életerőt sugároznak magukból, hogy annak nyomában sok derék, jóhiszemű hívük lelkében az életszentségnek és jámborságnak hősi megnyilatkozásait is megtermik. Hasonlókép a protestánsok közt sok ősi katolikus igazság és sok szívbeli jámborság él, sok Istennek tetsző dolog történik. Azonban mindez nem zárja ki, hogy tanításaik bizonyos lényeges dolgokban tévesek, nevezetesen ami az egyházi egység megtagadását illeti. Bővebben »
A fájdalmas Szent Szűz
... A Szent Szűznek kellett ott állnia, mert szereti Jézust. Az Ür Jézus magához csatolta őt, méltóságban, kegyelemben s örömben, magához tehát bajban s bánatban is. ő nem maradhatott el, nem maradhatott lent; amint megosztja fia koszorúját, trónját, szívét, úgy kell megosztania keservét. Ő a résztvevő bánatnak vértanúja. Bánkódik vele, mert szereti őt. Eleget tesz, eleget szenved vele, mert nem szakadhat el tőle; vele bánkódik, siratja bűneinket, s megnyitja sorát azoknak az ártatlan, de elragadóan szép lelkeknek, kik mások bűneért szenvednek s magukat értük Istennek elégtételül bemutatják. E nyomokat Jézus taposta a kemény, önző világba, mint páratlanul mély s gyengéd érzésű lelkének nyomait. (,,,)S azért szenvedése nem volt ájulás, nem a szerencsétlen anyának világias önelhagyása, hanem erös reakció; a hit, az isteni szeretet reakciója ereszkedett e szenvedésbe, s rendezte és ihlette a szívnek kitöréseit; erény, lélek járt itt át mindent. Látta, hogy a szenvedés szent fiának útja, tehát az ő hivatása is, s úgy vette azt mint kitüntetést, mint koszorújába való vadrózsaágakat Kívánt ez úton menni, hisz Jézus nyomaiban ment. — Mi pedig az édes, keserves Szűz nyomaiban járunk. Bosnyák Zsófia Sztrecsnó várából Teplickára járt templomba, télen is, hóban is, s ha szolgálócskája fázott, azt mondta neki: «Lépj az én nyomomba; s íme a nyom meleg volt. Izzó lelkek hóban, fagyban is meleg, kőben, sziklákban is puha nyomokat hagynak maguk után. Gyerünk nyomaikban! Mily dicsőséges s édes a Szűz lábnyomában járni; összetört sátánfejet, letör az hát tövist s bojtorjánt is! Bővebben » Lásd még: A fájdalmas anya
Kereszt-felmagasztaltatás
... Nagy a kereszt, mert gyümölcse az örök élet. Jézus érdemei rajta hajtottak ki s koszorúkká lettek; ez érdemekből van kegyelmünk, érdemünk s örök életünk. Minden lélek Jézus keresztfáján úszik ki a hajótörés tengeréből, mindegyik e fán megy el a pokol örvénye fölött. A mennyországot ez a kulcs nyitja. Ez ekével szántotta föl Krisztus a köves, átkozott földet, s ezen a fán kúsznak föl a szőlőtőkének, Krisztusnak venyigéi, mindnyájan. A vértanúk, a szüzek, a hősök, a szentek koszorúi borítják ezt a fát; dicsőséges fa. A kereszt erő nekem; retteg tőle a legyőzött szellem! Az én pajzsom, az én kardom, az én vándorbotom. (...) Megrendülve nézem a római San Lorenzo-templomban Szent Lőrinc márványkövét, azokkal a véres égési foltokkal; ó Istenem, mily kín nyomta azokat ide! S mi volna velem, ha látnám Krisztus ősi keresztjét, ha homlokomat szoríthatnám bárdolatlan fájához s mondhatnám : ezen a fán reszketett, kínlódott s imádkozott Krisztus értem?! Testvérek, magasztaljuk föl a keresztet, koszorúzzuk meg; ne boruljon rája az elfajult keresztények árnyéka! A keresztet csak életünkkel magasztalhatjuk föl igazán. Bővebben »
Mária neve
Szeptember 12., Szűz Mária neve napja. Az ünnepet XI. Ince pápa a törőkők fölött kivívott bécsi győzelem (1683) emlékére alapította és rendelte el. ... A név csak jel a gondolat, az érzés, az akarat, a szenvedély és szenvedés országában. Jel, mely fényt vagy sötétséget áraszt, édes örömet vagy keserűséget ébreszt. Mit jelent hát nekem a név: «Maria ?» a) Fényességet, világosságot; a lelki világ hajnalfényét; minden erénynek, alázatnak, egyszerűségnek, engedelmességnek, elvonultságnak, Isten akaratán való megnyugvásnak sugárzatát; de különösen jelenti azt az érintetlen, fölséges tisztaságot, mely arcán, lényén, egész valóján elömlik, a megtestesült s megkoszorúzott szüzességet. Ez az érzékies, tisztátlan világnak tűzoszlopa.Romlott természetünkben egyre támadnak testi kívánságok sokszor föllobog a tisztátlanság sötét tüze; kísért gondolatban, vágyban, szóban; belopódzik szemeinken, belopódzik mosolyogva, hízelegve, bűbájosán, s a szégyenérzet megnehezíti e bűnök gyónását. Minél inkább szeretjük a Szent Szüzet, kinek neve is tiszta sugárfény, annál mélyebb utálat s irtózat fog el a tisztátalansággal szemben. A szentírás hangoztatja hatalmát: Ki az a szép s az a félelmetes, akár a seregek csataéle, s honnan ez ereje? Bővebben »
AZ ELSŐ PARANCSRÓL I.: «Én vagyok a te Urad, Istened!»
... Hogy Isten a mi Urunk, abból nemcsak az következik, hogy nekem vonakodás nélkül, okoskodás nélkül föltétlenül hódolnom kell Isten parancsai előtt. Kell, – ez is következik. Hanem következik még az is, hogy ha én hűséges, engedelmes fia vagyok az én mennyei Atyámnak, az ő két karjában olyan támaszra akadtam, amelybe a szenvedés óráján bátran kapaszkodhatom, ha beborult is fölöttem a csillagos ég! Igen, éppen azért, mert vannak, akik úgy gondolják, hogy az istenbevetett hit csak a másvilágon kamatozik, éppen azért külön ki akarom emelni, hogy az istenbevetett hitnek már itt a földön is páratlan ereje és hatása van. Emlékezzetek csak az egyik fönséges evangéliumi jelenetre: a tanításban elfáradt Üdvözítő késő délután csónakba száll tanítványaival... Csendes, felhőtlen ég... Szellő sem mozdul, madár sem rebben... Az apostolok ütemes evezőcsapásai alatt csendesen siklik a csónak... És az Úr, az elfáradt Krisztus elalszik... Egyszerre valahonnan, magányos szélfuvalom szalad elő... Felhők jönnek... Újabb szél, de már nagy lökéssel... Vihar... Orkán... Recsegnek a csónak bordái... A hullámok átcsapnak fölötte... Az apostolok küszködnek, vizet merítenek, hiába. Végre felköltik az Urat. Szent Máté evangéliuma meg is őrizte ijedt kiáltásukat (talán, hogy mi is ezzel tudjunk az Úrhoz fordulni): «Uram! Szabadíts meg minket, elveszünk!» (Mt 8,25.) Az Úr felnyitja szemét: «Mit féltek, kicsinyhitűek!» Kicsinyhitűek! Csak ennyi az Úr szava, mikor a legnagyobb orkán tombol körülötte! Kicsinyhitűek – mondja az Úr. S talán még hozzágondolja: Ó, hát ezekből lesznek az apostolok? Ezeket küldjem a világot megtéríteni? Ezt a Pétert Rómába, ezt a Jakabot Spanyolországba, ezt az Andrást Thráciába? Ezek mennek majd a vadállatok körmei elé? Nos hát, hogy el ne feledjétek, mit tesz az Krisztussál lenni, mit tesz az, ha Isten veletek van – ekkor fölkel az Úr, feláll a rengő csónak orrára; áll, mint egy szobor... rászól a tengerre... s a tajtékzó tenger megtorpanva Krisztus lábához hunyászkodik, mint mikor a pajkos vadászkutya nagyon előreszaladt s gazdája visszafütyüli... Egy pillanat alatt csodás csendességben fénylik a víz sima tükre… Testvérek! Magyarázzam még nektek, mit jelent az: «Én vagyok a te Urad, Istened!» Mily fönséges erőt jelent az, ha érzem, hogy Isten van velem! Hogy mit jelent az, ha az Úr akár a bűnkísértés tomboló hullámain, akár a sírok csendes birodalmában szól: Mit félsz, kicsinyhitű! Veled az Úr! Bővebben »
Mint lép elénk a Boldogságos Szűz a betlehemi barlangból?
... Mikor tehát a betlehemi barlang sötét keretében a sugárzó nőiesség legszebb szimbólumát, a Szent Szüzet látom, a jelenség arra is figyelmeztet, hogy a nőiesség bája és szépsége hamar szétfoszlik, hacsak a természeten, fizikán s fiziológián épül; azért telíteni kell azt lélekkel, a természetet egyesíteni kegyelemmel, az elvirágzó szépséget egybe kell kötni szellemi üdeséggel. Lelket kell érvényesíteni a testben, szellemet az érzékiségben, fegyelmet az ösztönösségben. Minden szépség s minden harmónia a mértékből, az arányból való. Mikor a léleknek gondolata árad ki az anyagra, mikor a forma, — ez is gondolat, -— ömlik el a testen, vagyis mikor a lélek lefoglalja az anyagot s kifejezi magát benne és rajta, akkor születik meg a szépség. Bővebben »
Kassai vértanuk + 1619
... Bethlen Gábor vezére, Rákóczi György 1619 szept. 3-án érkezett protestáns hajdúival Kassa alá és azonnal erélyesen követelte a város átadását és a bentrekedt Dóczy főkapitány kiszolgál-tatását. A protestáns városi tanács nem emelt kifogást e követelések ellen; mivel azonban a hajdúk nagyon fenyegetően léptek fel, nem merte feltétel nélkül feladni a várost. Alkudozást kez-dett tehát Rákóczival és csak akkor nyitotta meg előtte a kapukat, mikor megígérte, hogy a város jogait s lakóínak személy- és vagyonbiztonságát tiszteletben fogja tartani. A szerződés szept. 4-én jött létre, és Rákóczi már a következő nap bevonult kétszáz gyaloghajdúval. Első dolga Dóczy őrizetbe vétele volt. De ugyanakkor megparancsolta, hogy a főkapitány házában, a mos-tani premontrei rendházban tartózkodó három papot is tartóztassák le és se kimenni ne engedjék őket, se senkit hozzájuk be ne bocsássanak, és se ételt, se italt, se levelet vagy üzenetet ne en-gedjenek bevinni hozzájuk. A durva hajdúk szóról-szóra teljesítették ezt az embertelen parancsot és két napon át étlen-szomjan tartották a halálra szánt papokat; sőt mikor ezek másnap, pénteken legalább egy falat kenyeret kértek tőlük, durván egy darab húst vetettek eléjük ezekkel a szavakkal: „Nesztek, barmok, faljátok fel ezt”. A szenvedők azonban természetesen óvakodtak ilyen áron csillapítani éhségüket. Szept. 6-án estefelé egy csapat hajdú tört a szállásukra, föltörte a kápolnát és onnét minden elmozdíthatót elvitt vagy összetört; azután a foglyokra támadt és pénzt követelt tőlük. De a két jezsuita szegénységi fogadalmára, Kőrösy pedig pénztelenségére való hivatkozással csak ígéretet tudott tenni arra, hogy kiszabadulása után megfizeti a követelt váltságdíjat. A martalócokat azonban nem elégítette ki az ígéret. „Úgy hát készüljetek a halálra”, ordították minden felől, „De hát miért kell meghalnunk?” kérdezték az üldözöttek. „Mert pápisták vagytok”, hangzott a lakonikus válasz. „Jó, ezért a szent ügyért készek vagyunk azonnal meghalni”, felelt bátran Pongrácz atya és egyúttal odanyújtotta nyakát. A jelenlévők közül azonban egyik sem mert a bakó szerepére vállalkozni, hanem ehelyett nagy dérrel-dúrral elvonultak. Bővebben »
Az egyházmegye fölajánlása Jézus Szívének
... Nekünk Istennel szemben nagy engesztelésre van szükségünk! Fölösleges volna fölsorolnom, hogy mennyire bűnös a világ s hogy mi mindennel hívta ki maga ellen az Isten haragját; a vallásos ember bizonyára érzi, hogy ez a háború [az I. világháború, szerk.megj.] az Isten ostora, s hogyha most annyi ember vérzik, ha annyi nyomor sanyargat, ha a drágaság növekszik s ipar és kereskedelem pang, ha sorvad a társadalom s milliókat veszít, miket keserves munkával gyűjtött, bizony az mind büntetés számba jön. S valóban, k. h., mennyire sötétül el az ember lelke, ha arra a hitetlenségre, arra az Istentagadásra s folytonos Isten-káromlásra gondol, mely a nyilvánosság előtt is kérkedik, ha mindarra a piszokra s förtelemre gondol, mely a színpadokon, a regényekben s újságokban mételyezi a lelkeket! Mily ijesztő ellentétben mutatja be magát ez a frivol, kiélt s tehetetlen lelkület az őserős, fegyelmezett, életfriss s életvidám erényességgel szemben, melyet az Ür az ő híveitől vár! Ezt a szomorú képet nem kell tovább ecsetelnem ; e helyett jobb lesz, ha mindenki a mellére üt s mondja: én vétkem, én vétkem, én legnagyobb vétkem; jobb lesz, ha mindenki, ki e rossz környezetben él — s mindnyájan abban élünk — lelkiismeretvizsgálatot tart s kérdezi magától: hű voltam-e jómagam Uramhoz, Istenemhez? Szolgáltam-e neki? Megvallottam-e őt az emberek előtt jellemes hittel s kötelességtudó élettel? Kérdezze magától az egész társadalom, az egész nemzet: jártam-e az Isten útjain? Nem követtem-e inkább lidércfényeket? S lássuk be mindnyájan, hogy bizony messze, nagyon messze estünk el azoktól az eszményektől, melyek lelkünkben égnek! Csoda-e hát, ha az Úr tűzzel-vassal pusztítja a bűn s a métely fészkeit s ha kiégeti az erkölcstelenség rothadó sebeit? Csoda-e, ha végigszánt a szenvedések s a büntetések szélvészével rajtunk, hogy észbe kapjon a fejevesztett s szívében s érzéseiben megmérgezett ember?! Bővebben »
A tízparancsolat megszegése: a bűn
... Nincs többé bűn, azaz: nem vagyunk eléggé komolyak ahhoz, hogy bármit is bűnnek tartsunk. Az Úr Jézus elmondhatta magáról, de csak Ő: «Ki fedd meg engem közületek a bűnről?» De ma mindenki ezt mondja, ezt hiszi magáról! Ma senki sem bűnös, senki sem hibás! Ma minden ember büszkén kérdi: «Ki fedd meg engem a bűnről?» A szülő kérdi, a gyermekek kérdik, a nevelő kérdi, a kormányok kérdik... Nincs ijesztőbb jele mai pusztulni indulásunknak, mint az, hogy nyakig vagyunk a bűnben, de ezt nem érezzük; sőt jól érezzük magunkat benne! Rengeteg a bűn, – s mégis, reggeltől estig tolakodnak-e az emberek a gyóntatószék körül? Nem! Mert kiveszett a bűntudat! Mutassatok egy újságot, amelyik arra tanít, hogy «bűnt» ne tegyünk! Mutassatok egy iskolát, ahol – a hittanon kívül – csak ki is ejtik a gyermekek előtt, hogy ez meg az bűn, azaz Isten megbántása! Mutassatok egy törvényszéki ítéletet, amelyben valakit elítélnek, mert «bűnt» követett el, azaz Istent megbántotta. Nem! Bűnről beszélni ma nem illik, nem modern dolog. Bűn nincs! Csak hiba, elnézés, tévedés, öröklött terheltség, emberi gyöngeség... B) Pedig, Testvéreim... Mikor az Üdvözítő keresztjére nézek, szeretnék fölkiáltani. Nagyot kiáltani, hogy az egész világ meghallja, és minden ember megrendülve írja szívébe: Emberek, nézzétek, mi az a bűn! Mi az a bűn, mely ilyen engesztelést követelt! (...) Mit is ígért a bűn? Ígérte: «Megnyílnak szemeitek s látni fogtok». – Hát – megnyíltak! De mit láttak? Szégyent, félelmet, lelkiismeret-furdalást. Ez az egyetlen tudomány, amihez a bűn hozzásegíti az embert! (...) A bűnös lélek önmagától visszaborzad, megretten a piszoktól és rettenetes tépelődése közt akárhányszor így kiált fel: Inkább a halált, mintsem ezt az örökös szörnyű lelkifurdalást! C) Nos és eljön a halál is! És itt kissé megállunk, – Testvéreim! – mert itt látjuk teljes világosságban, mint utálja Isten a bűnt. A bűn büntetése: a halál. Testvér! Egy pillanatra gondold el, mi az a halál! Jöjj csak ide az ágy mellé – no, ne félj –, itt fekszik egy haldokló. Ne félj, nem beszélek most arról, mily szörnyű kínjai vannak, mint vergődik a szíve, mint akadozik a lélegzete, mily rémítő látomások ijesztik – nem, ezen már túl van. Éppen hogy piheg még. Pedig hatalmas király volt, tudós felfedező volt, gazdag bankdirektor volt, világhírű színésznő volt, fiatal bakfis volt. És milyen ruhái voltak! Hej, milyen merészen rövid, kivágott ruhái! És hogy járta valaha – dehogyis valaha; a múlt héten – a tangót és a foxtrottot! Nézd csak, mily okos fő volt, mennyi gondolat volt benne, – s most mily viaszsárgán, csendben hallgat ott a párnán. Nézd azt az erős kart., amelyik csaták tüzében életet s halált osztogatott, nézd: most nem tud megmozdulni. Nézd azt a csodás szemet, amelyik lelkek egész tömegét varázsló erővel bűvölte a bűnre, amely tudott oly kacéran nézni, oly kihívóan nézni, amely tudta úgy szívni magába a bűnt, nézd azt a szemet: mily bágyadt, megtört, üveges, ijesztő most... Bővebben »
A tízparancsolat és az örök élet
... Az egyik francia kommunista vezér, látva egy ilyen papnak hihetetlen önfeláldozó munkáját, így szólt: «Az ön vallása az egyetlen erő, amellyel nekünk számolnunk kell. A kormányok magukhoz képest semmit sem jelentenek. Ha nincs a római Egyház, már régen felrobbantottuk volna az egész «társaságot». (...) Jézus pedig monda: «Ha be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat.» (Mt 19,17.) Hogyan? Ennyi hát a nagy titok? Ez a nagy útmutatás? Ez a rövidke pár szó? Igen, ez a pár szó: «Tartsd meg a parancsokat.» De ha Krisztus Urunk az örök életet köti hozzá, érdemes, hogy mélyére hatoljunk ezeknek a látszólag oly egyszerű krisztusi szavaknak. Elsősorban is szeget üt fejemben mindjárt a mondat első fele: «Ha az életre be akarsz jutni...!» Ha akarsz! Hogyan? Hát tehetem azt is, hogy nem akarom? Átélhetem úgyis ezt a földi életet, hogy az örök élet eszembe sem jut? Ó, Testvéreim, nézzetek végig a magáról megfeledkezett világon, a dorbézoló, léha milliókon, s máris érzitek a választ! Ha akarsz! Tehát tőlem, egyedül tőlem függ, mi lesz velem a síron túl. Tőlem függ! Isten senkit sem kényszerít, hajánál fogva senkit sem visz mennyországába. Az ember szabad: dönthet örök sorsa fölött. Bővebben »
A tízparancsolat s a földi élet
... Isten jutalma és büntetése! Mi ugyan jól tudjuk, hogy ez a nagy kiegyenlítődés nem történik elsősorban a földi életben; de tagadhatatlanul lépten-nyomon találkozunk esetekkel, amelyekben lehetetlen észre nem vennünk az isteni törvények s a boldog emberi élet közti összefüggést. Herceg Eszterházy Antallal történt az osztrák-porosz háborúban 1866-ban. Súlyosan megsebesülve kínlódott a csatatéren, mikor az egyik ellenséges porosz katona rátalált. Rettenetes kínjai közt a herceg arra kérte a katonát, hogy egy lövéssel szabadítsa még szörnyű szenvedésétől. A katonának azonban eszében volt az Isten parancsa s nem teljesítette a kétségbeesett kérést. Ellenben vállán bevitte a kötözőhelyre, ahol nyugodtabbá vált a herceg is s hálából aranyóráját adta a katonának, akinek sejtelme sem volt, hogy kinek az életét mentette meg... A háborúnak vége lett; a herceg felgyógyult... Sok idő telt el azóta... Egy napon idegen férfi állít be az egyik Eszterházy-kastélyba s munkát keres. A herceg meglepődve tekint az ismerős arcú idegenre s kéri, mutassa meg az óráját... Az idegen előveszi: a herceg aranyórája volt! Ő mentette meg az életét!... Hát, Testvéreim, feleljetek a kérdésre: hogy került ez az elszegényedett porosz katona éppen Magyarországra? És éppen a herceg Eszterházy-kastélyba? (...) Komolyan veszem, mikor Párizsban vörös-sapkás gyermekék éneklik az Internacionálét. Véresen komolyan, mert látom, hogy a mozgalom óriási tömegeket tud magához kötni. De miért tud? Mert mer radikális lenni, mer fanatikus lenni! Aki vakon bízik eszméiben, az mindig imponál az embereknek. Nos hát, Testvéreim! Az anarchia és kommunizmus fanatizmusa ellen csak egyetlen egy komoly erő van a világon – s ez a katolicizmus. De a teljes katolicizmus, a nyílt, tüzes, radikális katolicizmus! Testvéreim! Nagy a számunk; erőt is mellé! Nagy a statisztikánk; dynamikát is mellé! Tűz ellen nyílt tüzet! Zászló ellen zászlót! Lelkesedés ellen lelkesedést! Hajlongó nádszál ellen gerinces katolicizmust! Bűnnel alkudozás ellen bűnt legyőző tízparancsolatot! Mit mondjam tovább: Vörös zászló ellen Krisztus keresztjét! Ámen. Bővebben »
Korszerű-e még a tízparancsolat?
... a tízparancsolat előírásai, minthogy azok valóban három és félezer esztendősek, nem elavultak-e már? Lehetnek-e azok a mai, hihetetlenül bonyolult emberi társadalomnak is irányító szabályai? Minden egyes parancsnál szeretném kiemelni, hogy a tízparancsolatot nemcsak azért kell megtartanunk, mert annak áthágása bűn Isten ellen, hanem azért is, mert annak áthágása bűn az emberi természet, a boldog földi élet, az emberi társadalom ellen is. Rá fogok mutatni arra a fontos gondolatra, hogy ha ezek a törvények régiek is, de korántsem elavultak. Hogy ezek a törvények nem is háromezer évesek, hanem hat, vagy tíz, vagy nem tudom hány évezredesek, mert olyan régiek, amilyen régi maga az emberiség. Igaz: az Úr Isten három és félévezreddel ezelőtt kodifikálta ezeket írásban a Sínaihegy kőtáblájára; de viszont évezredekkel előbb, az ember teremtésének pillanatában írta bele ezeket az emberi szív elevenébe, az emberi természet legmélyére és ezért ha még új évezredek vagy tízezredek fognak is elröppenni az emberiség feje fölött, és ha az emberiség még oly csodálatos technikai vívmányokkal fogja is teleszórni a földet, ezek a törvények, a tízparancsolat fönségesen egyszerű szavai dacolni fognak minden múlandósággal. A tízparancsolat nemcsak a zsidóknak szólt és nemcsak a régi embernek. Mert az, hogy hamisan esküdni nem szabad, lopni-csalni nem szabad, ölni nem szabad, erkölcstelen életet élni nem szabad, – az minden idők minden társadalmának rendíthetetlen alapköve. Testvéreim! Ha az óriási világmindenségben csak egyetlen hajszállal is eltérnének a rohanó csillagok arról a pályáról, amelyet a teremtő bölcs akarata számukra kijelölt, tudjátok mi lenne a következménye? Világot megsemmisítő összeütközés katasztrófája. Bővebben »
Hunyadi János hadvezér, Magyarország kormányzója (?–1456)
... [Kapisztrán János] előre megmondta, hogy az ország nagy része török iga alá fog jutni, és gyakran sóhajtott fel sajgó fájdalommal: „Jaj Magyarországnak, jaj Magyarországnak!” Kapisztrán szomorú jövendölései és Hunyadi aggodalmai gyászos módon teljesültek hazánkon. De nem is volt csoda. A 16-ik század elején kitört áldatlan vallási visszavonás a komoly vallásosságnak nagyon sokakban sírját ásta meg, s az őszinte vallásosság vesztével az önzetlen s áldozatkész hazafiúság is talaját vesztvén összeroskadt. A hitújítás mozgalmai nem teremtek Hunyadiakat és Kapisztránokat; a diadalmasan előnyomuló ozmán fegyverek alig találtak ellenállásra a bensőleg megoszlott s keresztény eszményekért többé nem hevülő népeknél. Hunyadi és bajnoktársai, mint Salamon Ferenc mondja, nemcsak arra voltak büszkék, hogy Magyarországot védik, hanem hogy a kereszténységet mentik meg az ozmán veszedelemtől. Nem csoda tehát, hogy midőn a közös kereszténység szeretete megingott, vele együtt meggyengült a hazaszeretet ereje is. Hunyadi János dicső alakja nagy tanulságot hirdet minden időknek. (...) Mert (...) lehetetlen lesz észre nem venniük, hogy (...) „bár vezéri tehetségei tették őt kora legünnepeltebb hadvezérévé, a törökök egyedüli félelmévé: katonai dicsősége csak a fénykört, csak a nimbuszt alkotja, melynek közepéből Hunyadi vallásosságának, hazaszeretetének, becsületességének és igazságérzetének egyszerűen koloszszerű nagysága emelkedik.” Bővebben »
Árpádházi Szent Erzsébet thüringiai tartománygrófnő (1207-1231)
... Az első éjszakán, melyet a koldussá lett királyleány a váron kívül töltött, düledező, hasznavehetetlen sertésól lett éjjeli szállása. Éjfélkor elment az eisenachi ferencrendi barátokhoz, kiknek megtelepítésében neki is része volt, s a hajnali zsolozsma után arra kérte a barátokat, hogy az őt ért csapásokért hálából Te Deum-ot énekeljenek az Istennek. Másnap utána küldték három kis gyermekét is a nyomorba. Egy paphoz fordult segítségért, aki szerzett is számára lakást, de oly házban, melynek tulajdonosa Erzsébet régi ellenségei közé tartozott s aki oly durván bánt vele, valamint gyermekeivel s kísérő társnőivel, hogy Erzsébet csakhamar kénytelen volt „búcsút mondani a falaknak, melyek eső- és szél ellen védelmezték”. Visszatért tehát a ronda lakáshoz, a sertésólhoz, melyben már első éjszaka megvonult; gyermekeit pedig távoli ismerős családokhoz küldte, nehogy éhen vesszenek nála. A szűkölködéshez még sötét hálátlanság is járult. Egy öregasszony, kit Erzsébet egyszer betegségében ápolt s megajándékozott, találkozott egykori jótevőjével, amint ez éppen át akart menni valami sáros átjáró úton, ahol csak kövek voltak a sárba vetve az átkelők számára. Az öregasszony nem akart kitérni és zsémbes szavakkal lökte félre Erzsébetet, ki elcsúszott s a mély sárba esett. E súlyos sértés dacára Erzsébet nevetve kelt fel és szemrehányás nélkül, vidáman tisztogatta meg ruháját. Semmi sértés, semmi nyomorúság nem ronthatta meg a belsejében lakozó mennyei békét, mely hősiességének már ez életben méltó jutalma volt. (...) Atyja, II. Endre magyar király szintén értesült róla, mily mostoha sorsban él leánya messze, idegen földön. Azonnal útnak indított egy főurat számos követséggel Marburg felé, hogy Erzsébetet hazahozassa. A király megbízottját elfogta az ámulat, midőn a királyleányt foltozott ruhában, rokka mellett találta. Erzsébet megköszönte jóindulatukat, de nem volt rávehető, hogy hazatérjen. Ő már lemondott e világról s egyedül betegeinek és szegényeinek kívánt élni. „Nem szeretek többé semmit, csak az Istent”, – mondá és joggal szólt így. Naphosszat Isten szeretetébe s az isteni dolgokról való elmélkedésbe merült. Megesett, hogy főzés közben is úgy elmélyedt imáiba, hogy szikra esvén reá, ruhája tüzet fogott s ő ezt csak akkor vette észre, midőn környezete rémülve figyelmeztette a veszélyre. A józan és ilyes dolgokban szívesen kételkedő Konrád maga tanúskodik róla, hogy Erzsébet ima közben gyakran elragadtatott s ilyenkor az elragadtatás után sokáig semmiféle eledelt nem vett magához. Bővebben »
Zsidó testvéreimhez
... Mikor Hadrian császár légiói az újra fellázadt Júdeában végleg letörték a zsidók erejét, a lázadás lelke, a százéves Akiba rabbi is kínpadra vonatott s úgy pusztult el. A kínpadon is azt kiáltotta : Egy az Isten! E hitben egyek vagyunk Izraellel; de a keresztény kinyilatkoztatás annak az egy Istennek végtelen életakciójában önmagához való vonatkozásokat talál: mivel lehetetlenség, hogy az öntudatos élet önmagára vissza ne hasson. (...) E személyes életkifejezéseket Atya-, Fiú-, Szentléleknek hívjuk. — Egy az Isten, mondjuk Akibával s a prófétákkal, de önmagában három személyben ; három személy nem három fej, nem három szög, nem három öntudat, nem három alak, hanem, hanem a végtelen élet önmagára való vonatkozásaiból előálló, belső háromság. Az ószövetség ezt a háromságot itt-ott érinti, de ki nem mondja; míg ellenben az újszövetség bevezet az élet e tengerébe s azt elénk adja, s áhítatunk s elmélkedésünk feléje segíti értelmünket. A Szentháromság második személyéről azt hisszük, hogy megtestesült Jézus Krisztusban. (...) Á második isteni személy, az Isten fia Jézus Krisztusban emberré lett, s így Jézus az Istenember. Jézusnak emberi öntudata — ember lévén, volt emberi öntudata — az Istenség öntudatával kapcsolatban van mint sziporka a végtelenség fény- s lángtengerében. (...) Az Istenség fényei jártak az ember Jézus lelkében, — az Istenség kinyilatkoztatásai áramlottak ki benne, — az istenség ereje s kegyelme villant ki belőle. Ő ismerte az Istent legjobban s imádó hódolattal s minden teremtett érzést meghaladó áhítattal csüngött rajta. Ez Jézus Krisztus istenfiúsága! Nem brahmanizmus, hol az egyéni öntudat elhal az «Atman»-ban, az egyetemes Én-ben, — nem buddhizmus, hol az én-telen nirvánában oszlik el az ember, hanem az a jézusi Isten-fiúság, melyben az Istené lesz az ember, mint hogyan a csillám lesz a benne kigyulladó napé. (...) A vallásos öntudat e fölséges bemutatkozását kereszténységnek hívjuk s ezt Krisztusnak köszönjük. Bővebben »
Szent István király (1898)
... Haza és egyház, nemzet és vallás, ez a két gondolat, ez a két szent valóság mozgatja az emberiséget a Iegkihatóbban minden égöv alatt. Két életnek vágya testesül meg bennük; élni kívánunk a földön minél tovább, s mivel nem élhetünk soká személyesen, élni akarunk legalább nemzetünkben; azután élni kívánunk föltétlenül és halhatatlanul, s ezt az életet az örökkévalóságban keressük; az élet e két vágyából sarjad a nemzet s a vallás szeretete.(...) de mily őrült két hatalom ez, ha vérig sértve, bosszút lihegve fölkorbácsolja az emberi kedélyeket; vihart arat, vért szomjaz, s nyomában járnak a legvérengzőbb harcok, melyeket a latin jellemez találóan azzal a szólásmódjával «pro aris et focis». A tűzhely a nemzeté, az oltár a vallásé.(...) A megsemmisülés harcai tombolnak a tűzhelyek s az oltárok körül. Mihelyt a harc odaért, mihelyt tűzcsóvái a tűzhelyt s az oltárt érik, akkor már nincs kímélet, megszűnt a könyörület; ott az egyik félnek vesznie kell, s a győzelemnek teljesnek kell lennie. (...) Szent István király képezi eszményképét e két, szent érzelem osztatlan egyesítésének, s e világtörténeti nagyságában útmutatója lett egyszersmind a keresztény hazafiak életrevaló törekvéseinek. Ne szakítsuk szét e két hatalmat ; egyesítve egymást gyámolítják; szétszakítva egymást fogyasztják s emésztik. Ha őszintén kívánjuk a magyar nemzet nagyságát: adjunk neki «focus»-t, de adjunk neki «ara»-t is ; tűzhelyet és oltárt. Bővebben »
Nagyboldoghasszony
... A világ nem vonzotta őt, mert nem szereti Krisztust; sőt mert a világ hálátlanságának s bűneinek céltáblája az Űr: jel, melynek ellene mondanak. Az ilyen viíág nem kell a Szűznek. Különben is neki a világ keresztre volt már feszítve. (...) A végtelen sok kegyelem, mely lelkét elárasztotta, az örök jóságba gravitált. A tengernyi érdem koszorút sürgetett. A jegyes jegyeséhez, az anya fiához készült menni, s az Isten is mondta : «Veni sponsa, coronaberis»; gyere édes lélek, Leányom, megkoronázlak. — így készült a Szent Szűz haza. A halálra az készül legjobban, aki lélek szerint él. Bővebben »
Az ember tragédiája
... Nem hiszed, hogy van áteredő bűn? Hát akkor magyarázd meg azt az érthetetlen tényt! Magyarázd meg, honnan van minden emberben a rosszra való hajlam! Megszületik egy kis gyermek; szülei minden rossz példától aggódva óvják, féltve nevelik, mindig, mindenütt csak jót lát maga körül, – és mégis az évek jártával hol itt, hol ott ütközik ki rajta egy-egy rossz tulajdonság: makacskodás, engedetlenség, hazudozás, lustaság... Ki érti ezt? A szülők által elvetett mag a legjobb volt s a termés mégis konkolyos! Ki érti ezt? Csak az, aki tudja, hogy a ma született gyermek lelke már nem bevetetlen talaj. Nem! Oda már elszórta az áteredő bőn a rosszra való hajlam magvait, amelyek aztán szinte észrevétlenül szökkennek szárba. Mindnyájan megromlott, bűnre hajló természettel születünk, a jóhoz, nemeshez, Istenhez emelkedés tehát mindnyájunknak erőfeszítésébe kerül. Bűnösöknek születünk, szentekké pedig leszünk! És aki nem küzd életében a szentség magaslatai felé, az örökre lent marad a bűn mélységében, íme, az áteredő bűn tagadásával értelmetlenné válnék egész nevelői eljárásunk. B) Azt mondod, nincs áteredő bűn? Hát akkor magyarázd meg, honnan van a mai sok bűn? Magyarázd meg a romlásnak s gonoszságnak azt a rettenetes uralmát, amely végigkísérte s kíséri az egész emberiség történetét! Magyarázd meg azt a határtalan önzést, amelyben születünk. (Nézd, mint vész össze két kis testvér a nagyobb darab vajas-kenyéren!) A kereszténység megmagyarázza. Ezt mondja: Ez a helytelen önszeretet, ez a kegyetlen, ez a mindent letaposó, ez az irgalmat nem ismerő önzés, amellyel mindnyájan születünk, – ez az eredeti bűn! Az a mérhetetlen önszeretet, hogy mindnyájan magunk felé fordulva születünk s Istentől és testvéreinktől elfordulva születünk, – ez az áteredő bűn következménye. Bővebben »
Magyarok Királynője
... Az olvasós október második vasárnapján a Boldogságos Szűz Máriát egy idő óta ezen címmel tiszteljük : Magna Domina Hungáriáé; ez nekünk nem új cím. Ezt az Üdvözlégy Máriában már azóta hirdetjük, amióta az Ave- Mariát magyarul imádkozzuk. Mert a latin azt mondja : Sancta Maria, mater Dei, ora pro nobis; a német: Heilige Maria, bitt' für uns és a többi nyelven is mindig így hangzik, hogy : Sancta Maria; de mi azt nem úgy fordítottuk, hogy «Szent Mária, imádkozzál miertünk», hanem így : (Asszonyunk Szűz Maria». A Boldogságos Szűz Máriát Magyarországon mindig asszonynak, nagyasszonynak, vagyis királynénak címezték. Pedig a Boldogságos Szűz Mária királysága nemcsak Magyarország, ő a mennyország királynéja ; a kereszténység királynéja; az emberiségnek királynéja: Unsere liebe Frau, Nostra Signora, Notre Dame. Ő a franciák, németek, olaszok, spanyolok királynéja! S mi mégis méltán s teljes joggal mondhatjuk őt Magyarország királynéjának, Miasszonyunknak. Ugyan miért? (...) Egyszerűen azért, mert Magyarország népeinek életében a Szent Szűz mint királyné szerepel, mint királyné uralkodik s mint királyné fogadja hódolatunkat. A Boldogságos Szűz Mária kilencszáz év óla hitünk s egyházunk vajúdásaiban, a hitnek harcaiban, az életnek bajaiban, reményeiben, győzelmeiben mint királyné uralkodik és kormányoz, s valamint ez a történelem s ez az élet, úgy ő a mienk. A Boldogságos Szűz Magyarország életében oly hatalmas, mint a királynő ; s mi úgy hódolunk neki, és ez a mi kegyelmünk, mint a királynőnek. (...)Jól tudjuk, hogy amily mértékben lesz a Boldogságos Szűz Mária népünk királynője, azon mértékben virágzik ki a kereszténység s az Ür Jézus iránti szeretet. Bővebben »
Taigi Boldog Anna-Mária özvegy (+1837)
... Igen nagy szeretettel állott mindenkinek rendelkezésére, aki hozzá fordult ügyes-bajos dolgával. Pedig életének későbbi szakában nem is volt kicsiny a tanácskeresők száma. Gondolt a világ és az Egyház akkori nagy bajaival is. Az ő egyszerű hívő világszemlélete a francia forradalomban, a napoleoni zsarnokságban és a múlt század harmincas éveinek forrongásában, igen helyesen, a bűnök büntetését látta. Az Egyházat ért sok csapás láttára engesztelő áldozatul ajánlotta föl magát a világ bűneiért. (...) Belelátott sok ember lelki küzdelmébe s nem egynek mondotta meg, milyen kísértések várnak reá. Ehhez a tanulatlan nőhöz bizalommal fordultak tanácsért főpapok és államférfiak. És nem bánták meg. Egyik betegsége alkalmával megjelent neki az Úr Krisztus és a gyógyítás kegyelmében részesítette s ennek segít-ségével több csodálatos gyógyítást eszközölt. (...) Halála után még csak az a vágya sem teljesült, hogy a trinitáriusok valamelyik templomában nyugodjék: a római köztemetőben, a Campo Veranón temették el. A romlatlanul megmaradt test azonban 1865 óta a trinitáriusoknak Szent Krizogon templomában van. 1920-ban avatta boldoggá XV. Benedek pápa. Bővebben »
Szent Pál apostol vértanú (+67)
... Elvégezte pályafutását. Visszanézett a megtett útra, előrenézett a valósuló reményre és meg-nyugodott: „Jó harcot harcoltam, a pályafutást elvégeztem, a hitet megtartottam; készen vár már reám az igazság koszorúja, melyet megád nekem azon a napon az Úr, az igazságos bíró; sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, kik sóvárogják az ő eljövetelét” (2Tim. 4,7). Végső harcában azonban hű lelkek közösségét áhította. Hívta Timóteust, a legkedvesebb tanítványt; hiszen csak Lukács van vele. Hozza magával Márkot is, az első apostolút társát. És - íme az apostol szegénységének megható bizonysága: hozza el a köpenyt, melyet Pál Troászban hagyott Karpusnál, s a könyveket, „főként azonban a hártyákat”. Mire kellettek a hártyák? Ezekre írta leveleit a fogságból! Ősi hagyomány szerint lefejezésekor a feje a földön hármat döccent, mindegyik helyen egy-egy forrás fakadt (Tre fontane). Bizonyos, hogy abból a főből források fakadtak: az a 14 levél, melyekből örök időre árad az ő páratlan szelleme. Általuk - mondja Aranyszájú Szent János - most is itt áll köztünk, mint jó lovag, és foglyul ejti minden gondolatunkat Krisztus engedelmességében. Bővebben »
Szent Péter apostol vértanú (+67)
... Péter a megbízásnak meg is felelt, amint az Apostolok Cselekedeteinek első tizenkét fejezetében tüzetesen meg van írva. Ő volt az, aki az Úr mennybemenetele után Júdás helyébe Mátyást megválasztotta apostolnak. Ő szólt a néphez pünkösdkor és gyógyította meg Krisztus nevében a sántán születettet. Ő feddi és bünteti meg a kapzsi Ananiást és feleségét, ő veszi föl a szamariaiakat az Egyházba, ő beszél a papi tanács előtt, ő kapja meg Joppéban, hol Tabítát halottaiból föltámasztotta, a leereszkedő lepel látomásában a fölszólítást pogányok megkeresztelésére, és meg is kereszteli Cezáreában Kornélius századost és házanépét. Az idősebb Jakab vértanú halálakor ő is börtönbe kerül, az angyal azonban csodálatos módon kiszabaditja. „Azután útra kelvén, eltávozott más helyre.” (Ap. Csel. 12,17.) Milyen más helyre? Erről már, sajnos, nincsen részletes forrásunk. De teljesen biztos, hogy 42 után elment Rómába és megalapította a római püspökséget, mely az Egyháznak szíve és feje lett. Bővebben »
A keresztény házasság
... A házasságot nem szabad «megreformálni!» «A házasság megreformálása!» Kell-e hát és szabad-e a házasságot «megreformálni?» A felületesen gondolkodók könnyen «igen»-nel felelhetnek erre a kérdésre. Mert – mint mondják – «ha körülöttünk minden elváltozott, ha egész más életformák és gazdasági körülmények között élünk, mint a régi ember élt, akkor a házasságot is hozzá kell alakítani ezekhez az új állapotokhoz». így beszélnek ma sokan, – mit feleljünk nekik? (...) A berlini Neues Museum lépcsőházát hatalmas történelmi festmények díszítik: Kaulbach művészi alkotásai. Az egyik nagy kép Jeruzsálem pusztulását mutatja be. Megrendítő jelenetekben tárul itt elénk a valaha kiválasztott, de Istentől elfordult zsidó nép összeomlása. Lángokban áll a jeruzsálemi templom, de lángoló kardokat tartanak kezükben az angyalok is, akik megjelentek, hogy végrehajtsák Isten büntetését. (...) Borzalom, kétségbeesés, reménytelen összeomlás árad felénk az egész képről. De mégsem! A kép másik fele egészen másról beszél. Keresztény családot látunk rajta, amint két öszvéren menekülnek az összeomló városból, az egyiken az anya ül, keblén két kicsinnyel, háta mögött még egy gyermek az öszvéren, a másik öszvéren pedig csupa gyermekek. Előttük halad egy újabb gyermek, inkább már ifjú és égnek emelt szemmel zsoltárt énekel. Mögöttük az apa, szintén zsoltárt énekelve. E fölött a csoport fölött is angyalok lebegnek, a hit, a remény, a szeretet angyalai, de nem tüzes kard van a kezükben, hanem biztatva, erősítve, lelkesítve viszik a menekülő család előtt az Oltáriszentség sugárzó kelyhét. És hogy a tanúság még teljesebb legyen, hogy szinte azt mondhassuk, mintha éppen a most lezárt beszédtémánkhoz szemléltetésül készült volna ez a monumentális kép, szemünkbe ötlik rajta még egy epizód: az istenítélet súlya alatt összeroppanó zsidó tömegből három, alig-alig felöltözött gyermek kiszakítja magát és könyörgő gesztussal veti magát a menekülő keresztény család elébe: Vigyetek magatokkal, ne hagyjatok elveszni a biztos pusztulásban! ... És az öszvérről hívogatva, mosolyogva, bájos szeretettel integet feléjük az egyik keresztény gyermek... És ennek a gyermeknek bájos gesztusában van elrejtve a mi egész bizodalmunk is! Bővebben »
Jézus szívének képe
... Jézusi életre segít. Ez életnek a Szent Szív volt orgánuma ; a szükséges nagy s finom motívumokat, az erős, szerető, indulatos akaratot a szív szolgáltatja. Apostolokat csak a szív nevel s csak a szív ismer föl igazán. Vértanúi csak a szívnek vannak. Nagy törekvések, harcok és győzelmek a szív inspirációiból valók. «Schätze schafft die Liebe»; amit nem szeretünk, az nem érték nekünk. Ha Istent nem szeretem, nincs Istenem; ha Jézust nem szeretem, nincs Megváltóm ; tehát ha nem szeretek, poklot hordozok magamban itt s elmerülök benne ott túl. — Szeress nagyon, szívvel-lélekkel szolgálj, küzdj, dolgozzál. így szereted legjobban önmagadat. Bővebben »
A Messiás bűnbocsátó hatalmat hozott s hagyott maga után
... Az ember folyton iparkodik gyengíteni az istenit. Gravitál az Istenről való gondolataival is a szűkkörű és lapos «én» központjába. Nem vesz magának bátorságot, nincs elég szíve, hogy merészen nézzen bele az isteni gondolatokba. (...) Talán csak kijelentik, hogy meg vannak bocsátva ; — talán csak buzdítanak, hogy meg fognak bocsáttatni; — talán e szavak nem mondanak mást, mint azt, hogy a keresztség kiszolgáltatása által bocsáttatnak meg a bűnök ; s miért mindez? mert nehéz elhinni, hogy Isten embernek ily hatalmat adott; de ha adott ...?! (...) Föllázadt ellene Montanus, — követte Novatianus. Novatián is az Istenhez utasította a bűnösöket; nem mondta, hogy ne bánják meg bűneiket, s hogy ne vezekeljenek ; de távol tartotta magát minden ítélettől; nem akart oldozni, de nem is akart kötni; a bűnösök magukra maradtak, néztek az égre, kiáltottak, s nem kaptak feleletet; nem érezték, hogy Krisztus testében vannak! Novatian és hivei pedig, a «tiszták», beérték tisztaságukkal, s meghagyták a tisztátlanokat mocskaikban.(...) A deciusi üldözések által megrendített egyház ugyancsak tudta, hogy mily penitenciát szolgáltat; szüksége volt rá "hittagado gyermekei számára". S mit ír Cyprian ezekről a szenvedélyes, a föloldozást rohamosan követelő elesettekről : "mielőtt bűneikért, eleget tettek, mielőtt vétkükért penitenciát tartottak, mielőtt a haragvó Istent az elkövetett bűnökért meg [nem] engesztelték, a béke kikötőjébe gondolnak vonulhatni, melyet némelyek hamiskás szép szóval ígérgetnek". Azért korholja Therapius püspököt, aki valami Viktor nevű szuszpendált prezbiternek "mielőtt penitenciát tartott és az Úrnak, ki ellen vétkezett, eleget tett, korán és sietősen a kiengesztelődés kegyelmét megadta". Bővebben »
Miért lett az Isten Fia emberré?
... Miért lett az Isten Fia emberré? – kérdeztem a beszédem elején. Első két feleletünket már hallottuk. Azért lett emberré, hogy az istenes életre tanítson s példájával nekünk az utat az örök életre megmutassa; aztán meg azért, hogy bűneinkért az isteni igazságosságnak eleget tegyen, azaz hogy megváltson a bűntől. Ezzel azonban még nem adtuk meg a teljes választ. A világ közepe elvégre is nem az ember! Nem az ember annak végső célja sem! Hanem: az Isten és az Isten dicsősége. Az ember feladata tehát életével Istent dicsőíteni és Krisztus Urunk azért is jött a földre, hogy a bűnben eltévedt embert ismét megtanítsa Isten dicsőítésére. A megtestesülés harmadik oka tehát – sőt első oka! – Isten dicsőítése. Figyeljük csak meg az Úr szavait. Nem halljuk-e lépten-nyomon kicsendülni belőlük e feladatának világos tudatát: «Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, ki engem küldött» (Jn. 4,54.). «Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, ki engem küldött» (Jn. 5,30.). «Tisztelem Atyámat» (Jn. 8,49.). «Atyám! eljött az óra, dicsőítsd meg fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged» (Jn. 17,1.). «Én téged megdicsőítettelek a földön, a munkát elvégeztem, melyet rám bíztál» (Jn. 17,4.). «Megismertettem nevedet az emberekkel» (Jn. 17,6.). Íme, így beszélt magáról az Úr Jézus. (...) Úr Jézus, segíts úgy élnünk, hogy a te megváltó életed s halálod érdemeinek gyümölcsére mindnyájan méltóak lehessünk! Ámen. Bővebben »
Keresztelő Szent János
... Az Úr Jézusnak első tanítványai éppen e félreérthetetlen tanúbizonyságok alapján János ta-nítványaiból toborzódtak. A Jánosnál maradtak azonban féltékenykedni kezdtek amiatt, hogy mindenki Jézushoz csatlakozik. János ekkor kifejtette, hogy Jézus a vőlegény, kinek az Isten országába hivatalos emberiség a menyasszonya; ő pedig a vőlegény barátja, aki hozzá vezeti a menyasszonyt, hallja, szavát és örül örömének, „Ez az örömöm beteljesedett. Őneki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Ján. 3,30.). Ez a „kisebbedés” betű szerint igen hamar bekövetkezet. A galileai király, Heródes Antipas ti. elbocsátotta feleségét s bűnös viszonyt kezdett féltestvérének megszöktetett feleségével, Heródiással, aki neki egyébként unokahúga is volt. János nyíltan megmondta neki, hogy nem szabad bírnia Heródiást, testvére feleségét. A szenvedélytől elvakult király, noha valamelyes tiszteletet érzett a próféta iránt, most meg akarta volna öletni. De félt a néptől s megelégedett azzal, hogy a Holttenger melletti Machérus nevű várban fogságba vetette. Bővebben »
Magyarország újjáépítése
... A liberalizmussal, mint az egyéni szabadság elvének minden más fontos és tárgyilagos szempont fölé helyezésével a modern ember gondolkodása annyira összenőtt, a világnézetek, életfelfogások és irányelvek tekintetében annyira kaotikus már az emberek megoszlása, hogy a liberális társadalmi berendezkedés gyökeres és gyors megváltoztatására komolyan nem is gondolhatunk. Be kell érnünk azzal, hogy a modern bálványnak legalább legártóbb kihatásait megszüntessük, ellensúlyozzuk. A korlátlan gondolkozási szabadság (a hírhedt «szabadgondolkozás»), a határozott igazságokat és tárgyi isteni törvényeket el nem ismerő ú. n. lelkiismereti szabadság (le a felekezetnélküliség és az atheizmus hirdetésének jogáig), a féktelen irodalmi és sajtószabadság, a magasabb érdekeket, sőt még lényeges államérdekeket sem respektáló szervezkedési és gyülekezési szabadság, az egyetemeken grasszáló, időnkint minden nemes eszmével: vallással, hazával szembeforduló tanítási szabadság, a színház és a mozi szabadsága, a prostitúció és közerkölcstelenség szabadsága, a gazdasági szabadverseny elve - mindez elvben kétségtelenül káros, egyoldalú és elhibázott alkalmazása a szabadság elvének. (...) Így is bő tere nyílnék azonban a szükséges korlátozásoknak, mihelyt az állam legalább általánosságban a keresztény istenhit és erkölcs alapjára helyezkedve revideálná a liberális sajtó által bálvánnyá emelt ú. n. szabadságok jogosultságát színház, irodalom, sajtó, iskola, szervezkedés, gazdasági élet stb. terén. Bővebben »
Pünkösd utáni 2. vasárnapra: Az igazi Úrvacsora
... Mi nem akarunk ragaszkodni a mi gondolatainkhoz. Ezek annyiszor kompromittáltak, annyit kínoztak; sötétségbe tereltek; mit szeressek rajtuk? A világ gondolatai sem imponálnak, hisz annyi sok ember szenvedett hajótörést miattuk; mi súlya legyen a nagy világ ítéletének előttünk, kik már kiéreztük, hogy az Úr Jézusban egy harmonikus, gazdag életnek világa áll előttünk. Mit zavarjon engem ember, ki nagy szavakkal és nagy tehetségekkel kiindul világgá s életet akar teremteni, de azután magamagával sem bír? Mit menjek emberek után, akik ha nagy tehetségek is voltak, azzal a sóhajjal haltak el, hogy : "több világosságot". Ily lelkiélet, akármily költemények fakadjanak belőle, akármily szobrokat tudjon faragni, akármily színekben tudja rálehelni ideálját fára és vászonra, nekem nem imponál. Nekem kell az élet, mely egész embert tud kialakítani, amely az észt, ezt a végzetes tehetséget, melyet az Úristen adott, hogy őt megismerjük, melynek az a szerencsétlensége, hogy őt ritkán ismeri meg, le tudná foglalni, igaz tudománnyal tölteni és megnyugtatni; ezt végre is tökéletesen csak a hit teszi. Azért, k. h., mi úgy akarunk áldozni. Azonban nemcsak az emberi ész, hanem az emberi szív is követeli a maga részét. Ezt az emberi szivet kétféle érzelem, kétféle szeretet foglalja le. Caritas et cupiditas. A cupiditas olyan mint a tűzvész, mely az emberiségen nyilai ; kéj- és élvezetvágy; tűz, mely emészt és perzsel, szomjassá tesz és kínoz. A világ csak úgy szívja és szomjazza e tüzet. Ennek következménye nemcsak a gőg, mely az észre veti az árnyékát, hanem egyszersmind a szenvedély, mely az emberi szívet teszi tönkre. Le kell foglalni az emberi szivet a szent szeretetnek, hogy az a másik szeretet, mely mohó és falánk, mely az állat szenvedélye, csökkenjen bennünk.(...) Ez nem fog egészen sikerülni, csak az égben ; de biztos, hogy mihelyt a szeretet, a tiszta Caritas kigyullad, annak a másik lángnak tápja elfogy, s a láng eloltódik. Ó igen, a szent szeretet elég hatalmas arra, hogy a szívek bomoljanak utána; elég hatalmas arra, hogy a világot felgyújtsa. Ezt főleg az Eucharisztiában teszi. Bővebben »
Úrnap
... Ünnepel hitünk, mert diadalt ül. Ki akarják küszöbölni az Istent, feledni s feledtetni, félreértik, el-elsötétítik, mindhiába ; köztünk él, közénk áll s mondja : Itt vagyok. Nem emléke van itt, hanem Ő, Ő maga. Folyton van itt hitetlenség, hűtlenség, hálátlanság, nemértés dacára. A valóságos Krisztus, a rejtett Isten. Itt van az Úr ..., beszéljünk s félrebeszélünk örömünkben. Itt van. (...) Ünnepel reményünk, mely bátorsággá fokozódik az Oltáriszentség közelében. S rászorulunk. Sokszor megszáll a csüggedés. A lelki élet nélkülözi a lármás, izgató motívumokat, melyeket a közélet s a tömegpszichológia nyújt. A világ benyomásaiból sem meríthetünk rokonérzést és buzgalmat. Roppant sok kísértéseink láttára félelem, aggodalom, csüggedés szállna meg lelkünket; de az Oltáriszentség atmoszférájában gyöngeségünk vész s erőnk ébred, s az erő s öröm merészséget, bátorságot önt belénk, felemeli fejünket s énekelni tanít. Szent Terézia mondja, hogy a lelki életben époly szükséges az alázat, mint a bátorság. Mind a kettőt a szentáldozásban fejlesztjük hatalmakká. Oroszlánokká, sasokká nevel. Bővebben »
Szegény székely nép
Mikor most Magyarország térképére nézek, az az Erdély úgy fest a szememben, mintha kerék volna abban a nagy kerékben, mintha bele volna szőve a székelység. Földönfutóvá lett népe, koldusbotra jutott sok ezer családja, kiszakadt a keleti határt védő Magyarország hazája földjéből, mint ahogy kiszakítja az orkán a fát s nem kíméli sem ágait, sem lombját, kidönti álló helyéből, hogy ott hervadjon és fonnyadjon, erős és gyengéd hajtása egyaránt, így dőlt ki a székelység a maga bérces hegyoldalairól s zúgott aztán, mint emberáradat nyugat felé, hogy ha már elvesztett jószágot s kenyeret, mentse meg legalább az életét.. . s magát ezt az életet is hányan vesztették el! (...) Nem hiszem, hogy volna közülünk valaki, aki jót nem tehetne most s aki nem volna gazdagabb, mint sok oly ezer, akinek van háza, udvara, de messze otthon, s ez az otthon most nem az ő hazája! Meg kell ezt mind tennünk értük, az erdélyi menekültekért, mert szegények, meg kell tennünk értük még inkább azért is, mert testvérek, testvéreink! Még ha idegenek is volnának s nem fűzne egymáshoz ezer évnek öröme és szenvedés ; még ha külön zónák alatt laknánk is s nem édes magyar nyelven gügyögnének gyermekeik, még akkor is mélyen átéreznők, hogy mit jelent hazát, házat, vagyont, otthont veszteni s egy szál ruhában nekivágni az éjtszakának s a világnak síró gyermekektől s megriadt asszonyoktól követve! Bővebben »
A háború alatt
... 1944-ben, amikor mi még Vácon voltunk a szemináriumban, a piarista gimnáziumot átellenben már lefoglalta a német hadsereg. Feldlazarett, utókezelő tábori kórház lett belőle, ahol lábadozók voltak. (...) Volt közöttük egy fölszentelt pap is, aki porosz származású volt. (...) Összebarátkozunk, és akkor beszélt ő nekem a KZ-ről, a koncentrációs lágerekről, amiről akkor még senki nem tudott Magyarországon, hogy vannak koncentrációs táborok. Neki volt egy szelencéje eldugva a belső zsebébe , amiben vitt magával szentostyát, mert ő is sorkatonaságban szerepelt, és sérült meg, és a haldokló katonákon csak titokban segíthetett. Azt mondja, ha ezt megtudják, hogy ő besorozott katonaként papi szolgálatot teljesít, akkor ő is koncentrációs táborba kerül. (...) A hitleri Németországban iszonyatos vallásgyűlölet volt. Bár a német sorkatonaság derékszíján a „Für Gott und Vaterland” (Istenért és a hazáért) felirat szerepelt, a nemzetiszocializmus istentelen volt. Békepapságról ugyan nem volt szó, ez a fogalom akkor még ismeretlen is volt, de csak azok lehettek tábori lelkészek, akik a nácizmust valamiképpen elfogadták. (...) Nekem voltak még másmilyen információforrásom is, amiből nyilvánvaló volt, hogy a németek el fogják veszíteni a háborút. És hogy az orosz horda az eláraszt bennünket. XII. Piusz pápa 1943 nyarán, július 22-én, a szokott előírásokat mellőzve avatta szentté Szent Margitot, ami egészen váratlanul érte a magyarságot. A Szentatya kijelölte január 19-ét Árpádházi Szent Margit ünnepére, amire készült a magyarság. Ez egy üzenet volt a pápa részéről, mert arról nem lehetett beszélni, hogy itt az orosz el fogja árasztani Európát. De a pápa ilyen jelbeszéddel üzent. Hogy Szent Margit, aki nagy engesztelő áldozat volt a tatárjárás alatt a magyarságért, ő legyen a magyarok közbenjárója, amikor az orosz áradat, az ateista-bolsevista áradat elborítja Magyarországot. Bővebben »
Ember és evolúció
... A legújabb időben sem értünk el semmi eredményt az ember származásának kutatásában; ott vagyunk, ahol voltunk; az anthropológia új leletei világosságot nem árasztottak e kérdésre; a fölfedezett régi emberkoponyák mindenütt az embertípust tüntetik föl magukon s az átmeneti alakra sehol sem bukkanunk. Az embernek előbb hirdetett mesés régisége is eloszlott; a harmadkorba többé nem helyezik vissza az embert. Az emlősöknek egyetlen egy faja sem származott ránk az eocén- és miocénből; egyetlenegy faj van, mely a pliocénből maradt ránk, a viziló. Legalább is furcsa volna, ha az ember a harmadkorból átjutott volna hozzánk, az újkorba; sokkal valószínűbb, hogy a harmadkor végén az elváltozott világgal, megjelenik az ember is. Az ember régiségének álma tehát szétfoszlott s vele együtt foszladozik a remény a telivér darvinistákban is, hogy a természetes s az ivari kiválás révén kimagyarázzák a majomtípusból az embert.(...) Nézetünket röviden így foglaljuk össze : az emberi lélekkel felsőbb, különálló világ kezdődik; ezzel szemben a testi, a fizikai ember csak alapvetés, aláépítés. Az emberi lélek teremtése Istennek külön aktusa; hogy azután a testet honnan vette hozzá, az ezidőszerint biztosan el nem dönthető. Bővebben »
A bánat bölcselete
Végre a XIX. században neki gyürkőztek, s mondták : «alkossunk vallást, melyet be ne árnyékoljon a bánat»; ez most a jelszó ; foly a munka ; nagyban dolgoznak az "ész vallásán"; valláson dogmákkal bánat nélkül. Kantnak is van bánat nélkül való vallása : Isten, szabadság, halhatatlanság ... ez a minimuma a vallásnak, úgy látszik a fagypontja. E minimumon is túladtak már a "szabad községek", mert ezek azt akarták csak megtartani, ami az "örök igazság alapján" nyugszik. «Egy a szükseges». mondja az Evangélium, s ez az egy a "szabad községek" alapítója szerint az "igaznak, szépnek és jónak" országa ; bánat nem lesz benne ! Lám ezek a vajúdók, midőn bánat nélkül akarnak vallást teremteni, a tévely Procrustes-ágyába szorítják az embert; e műtét kínozza a szíveket; ezért egy részük a «Cogitans>>-ok vallásos egyesületét alakítja, oly egyesületet, mely egyrészt az értést és tudást teszi a kultusz tárgyává, másrészt az emberi méltóságon és emberi szereteten kíván felépülni. Ez volna az emberiség egyháza; ebben az egyházban helyet kell adni éneknek, zenének, ünnepélyes felvonulásoknak; szimbolika, egyházi ruhák, fogadalmak, szentelések, dobok, sípok, orgona, harangszó, mindez emelje az emberiség egyházát ..., hogy elnémítsa a bánatot. (...) Azonban az emberiség az új vallás-alapítók e beszédjét nem érti. Nyomorúságának érzetétől hajtva a magábaszállás karjaiba rohan; neki bánat kell. A pénz s az élvezet arisztokráciájának vallása sohse fogja kiszorítani a nyomorultak vallását; a nyomorultak pedig mindazok, kik ésszel és szívvel Istenhez törnek, s kiknek e törekvésükben a szív bánatossága nem rémük, hanem őrangyaluk. Bővebben »
Lerongyolódott ifjúságunk
Az államtól ellenben várnánk komoly, megtorló fellépést és védelmet minden nyilvános erkölcsi szemét ellen! Itt jöhetne segítségül a nevelőknek. Mert hogyan állunk ma e kérdésben? (...) Már Aristoteles megemlíti a törvényhozás feladatai közt azt is, hogy gondoskodjék róla, hogy az ifjúság semmi illetlent ne halljon és lásson, mert ilyen beszédek könnyen hasonló cselekedetre vezet-nek; aki tehát fiatalok jelenlétében ilyet beszél vagy tesz, szigorúan megbüntetendő. Ugyanezt írja ez a pogány bölcselő a szemérmet sértő képekről, színdarabokról, szobrokról. Bár csak támadna modern pogány korunknak is ilyen józan bölcselője, aki tüzes ostorral vágna szét képkiállításaink, színpadjaink és irodalmunk gyakori bűzhödt pocsolyájában! (...) Mint az ifjúságnak hivatásos nevelője állíthatom, hogy ifjainkban tiszteletreméltó mélységes szeretet él az erkölcsi tisztaság iránt, amíg durva csizmákkal szét nem tapossák azt lelkükben. És hacsak félannyian, félannyi eszközzel és erővel tudnók előttük hangoztatni az erkölcsi érintetlenség eszményét, mint amennyi módon támadják azt bennük napról-napra, akkor is a mainál sokkal magasabb nívón állna ifjaink erkölcsi élete. (...) Sajnos azonban, úgy látszik, hogy a mai irodalom által a szexuális életről nagy sikerrel terjesztett léha felfogás már az erkölcsi élet legfőbb ápolóját, a családot is megingatta eddigi elveiben. A nevelőknek szomorúan kell tapasztalniuk, hogy fáradozásaikat akárhányszor éppen a családban tapasztalt ellenkező felfogás és példa rontja le. Abban a családban, amelynek természeténél fogva segédkezet kellene nyújtani az iskolának, amely családban azonban ma már nem oly szigorú az erkölcsi felfogás, s ahová ma már szabad útja van a pornográf irodalomnak is. Bővebben »
Fehér vasárnapra - Az első szentáldozásról (1896)
Volt 1335-ben Bologna, olasz városban is első szentáldozás. A gyermekek, úgy mint ti most, az oltár körül álltak, az oltáron virágok illatoztak s gyertyák lobogtak. Elmúlt már az Űrfölmutatás s a gyermekek buzgó hittel s forró szívvel imádkoztak; nem néztek se jobbra, se balra s a csendben néha azt lehetett hallani, hogy suttogták: ó édes Jézusom, jöjj hozzám! De ezektől a szerencsés gyermekektől távolabb, a templomban térdelt egy kis leány, Imeldának hívták. Ez a kis leányka buzgón imádkozott, vágyódva tekintett néha az oltárra s mélyen fölsóhajtott: Ó, Úr Jézus! hát hozzám nem jössz be? Neki ugyanis még nem volt megengedve, hogy áldozzék, mert nagyon fiatalka volt. Imeldának ez nagyon fájt; látta az oltár körül a boldog gyermekeket, s azt gondolta magában : ó, kedves gyermektársaim, mennyire boldogok vagytok. Ti az Úr Jézust magatokhoz veszitek s én árván térdelek itt; pedig én úgy kívánom az Űr Jézust, hogy fáj a szívem utána. S égett az arca; kipirult; de sőt könnybe lábadt a szeme és sírt, hogy az Úr Jézust nem vehette magához. Megint csengettek ; most a pap kifordult a gyermekek felé, a ragyogó fehér szentostyával kezében, s azt mondta latinul: Ime, az Isten báránya, ki elveszi a világ bűneit. A kis Imelda e szavakra mélyen fölsóhajtott, meghajtotta fejecskéjét; át volt hatva lángoló hittől, hogy a szentostyában van jelen láthatlanul maga az Úr Jézus, s két forró könnycsepp hullt a leányka szemeiből a földre: a szeretetnek s vágyódásnak könnye. De ime: nagy csoda történt! a szentostya, melyet a pap kézben tartott, kiosont kezéből s a gyermekek s a hívek fejei fölött ellengett s a kis Imelda fölött lebegett. Az emberek alig hittek szemeiknek; de a pap utána ment s ilyen aranyos patenával fölfogta a szentostyát s a kis Imelda ajkaira helyezte. A gyermek úszott örömben; kis szíve alig bírta befogadni a végtelen kegyelmet; lehunyta szemét, mint aki egészen elmerül Istenben; ajkai mozogtak s mosolyogtak, mint aki az Űr Jézussal beszél; de azután ajka megszűnt mozogni, szemét föl nem nyitotta többé, meghalt. Örömtől s boldogságtól megrepedt a szíve. XII. Leó pápa 1826-ban őt a boldogok sorába iktatta. Bővebben »
Az utolsó vacsora hangulata
[Jézus] látja maga előtt a húsvéti bárányt, és lelki szemei előtt egy rettenetes éjnek perspektívája nyílik, mikor a kétmilliónyi zsidó nép menekült éjjel; mögötte Fáraó serege, előtte a tenger s a puszta, és egy nagy imádkozó ember, a 80 éves Mózes ráüt botjával a tengerre, és az szétválik, hogy utat nyisson Izraelnek s eltemesse Fáraót. — Ez csak előkép ; a valóság pedig az, hogy a bűn éjében örök sírja felé rohan az emberiség, de eléje áll az Isten fia s botjával, keresztjével a boldogulás útjait nyitja és a poklot csukja; e nagy menekülésnek emlékére van az új áldozat, a szentmise. Szabadulásunk emléke, örök sírunk s kárhozatunk záródásának szent jele ; fölövezve, útra készen, bottal kezünkben, jelezvén ezzel a lélekkészséget az Ür szolgálatára, akarunk benne résztvenni, ezer meg ezer éves emlékek szelíd mécsesénél. Bővebben »
A fájdalmas anya
"És ott álla a nép, nézvén és csúfolták őt. . ." (Luk. 25, 35). De állt ott más is, aki a hallgató Krisztussal mély bánatba merült fiának bitófája alatt, «az ő anyja», kinek mindez a gúny tüzes, éles tőr volt. Állt... ó hová került azóta, hogy a Szentlélek szállt reá, azóta, hogy Betlehemben a glóriát hallotta! Hol vannak a szent királyok, kiket az ég csillaga vezetett ölében pihenő fiához, kik a nemzetek hódolatát jelezték! Nézd anya, mily hódolat, mily ünnep! Hol van a ház, hol a gyermek játszott, Názáret, az «Isten-velünk» megvalósulása? Isten velünk? Itt is, most is? Igen, örömön s keserűségen át vezeti az Ür az «ő szolgáló leányát», és a leány követi híven az Urat, híven gyalázatban, szégyenben, kételyben, tagadásban. Hű, nem kételkedik ; hű, hisz és szeret. Jöjjetek ide, tanuljatok hinni, tanuljatok megállni aposztáziában és décadence-ban ! Bővebben »
Nagyböjt 5. vasárnapjára - Mater dolorosa (1902)
Hány koporsót farag az asztalos anélkül, hogy lelke elfogódnék azon bánat fölött, mely a koporsókra borul. Hány sírt ás a sírásó a nélkül, hogy elgondolná, hogy tulajdonképpen a könnyeknek árkát vájja ; hány beteget ápol a kedves testvér és hánynak csukja le a szemét mindenesetre azon érzelmek nélkül, melyekkel az elsőnek utolsó könnyeit letörölte. És hány vértanú emlékét ünnepeljük mi, s vajjon ép ennek a vértanúnak kegyelemteljes emléke fog-e lelkünk felett diadalt aratni, hogy végleg meghódoljunk neki? S Jézus mégis bízik, hogy mi szívben-lélekben mélyen megindulva állunk majd keresztje alá. Hol vannak tehát a megindulásnak könnyei, hol van az angyal, aki leereszkedik az emberi szívbe és fölzavarja a bánat s a részvét könnyeit? Bízzunk K. T. U.! Az Isten, aki az emberi szívet alkotta, törvényeit ismeri, gondoskodott arról, hogy az a szív dacára keménységének s kegyetlenségének mélységesen meginduljon a szent kereszt alatt. Ö nagyon jól tudta, hogy az ember lelkében van egy húr, amelyet ha megérint, a leglágyabb érzelmek ébrednek benne; nagyon jól tudta, hogy vannak szentelt emlékeink, amelyeket ha felújítunk, szívünk okvetlenül ellágyul; tudta, hogy van egy név, mely minden ember szívében visszhangzik: a mi anyánk neve! Azért keresztje alá odaállította az ő anyját. Ez az evangélium mesterfogása. Ezt az első szobrot ott hagyják állni még a vad hóhérok is, tisztelettel térnek ki útjából; miattunk áll ott, hogy Jézus szenvedéseinek fölértésére lelket-szívet tőle kérjünk; miattunk áll ott, hogy szemeinket reá vetve átérezzük habár csak kis részét annak a fájdalomnak, mely az ő lelkében égett. Bővebben »
A böjt lelke
Sok kifogás esik manapság a böjt, a penitencia, az önmegtagadás ellen ; sokan fölpanaszolják a böjti törvény nehézségeit a munka s az élelmezési viszonyok bonyolultsága miatt, s azt hajtogatják, hogy inkább a belső érzületet kell művelnünk, mint a böjtöt sürgetnünk; mindezekkel szemben szívesen elismerjük, hogy sok esetben — mint később fölsoroljuk — a böjti törvény tényleg nem kötelez és sokan bizonyos körülmények miatt ki is vannak véve alóla ; de mindenekelőtt hangoztatom, hogy ki a böjtről helyesen akar ítélni, s ki ezt az ősrégi, keresztény gyakorlatot jól akarja méltányolni, annak előbb bele kell hatolni a bűnét bánó s a bűnért vezeklő kereszténységnek szellemébe, — annak előbb látnia kell mindazt, amit azok látnak, kik minket önmagunkbatérésre, penitenciára, bánatra, böjtre buzdítanak, — annak előbb az örök, szent remény magaslataira kell hágnia s átéreznie az örök üdvösség vágyát, s az örök kárhozat borzalmát, hogy a bűnt magában letörni s az elkövetett bűnökért elégtételt s engesztelést nyújtani tudjon. Bővebben »
Nagyböjt 4. vasárnapjára - Jézus szereti keresztjét (1902)
... Bízzunk benne s iparkodjunk, hogy a szenvedésből lelkünkben kereszt váljék; ami akkor fog megtörténni, ha az ember a szenvedést Isten kezéből fogadja s természetfölötti jóra irányozza. Nagyon sok szenvedés van a földön, nagyon sok tövis, nagyon sok iga, hanem kevés keresztfa. Nagyon sok nyomorúság és kín özönével, de kereszt és áldásos szenvedés kevés van. Ha sikerül a szenvedést enyhíteni, a kínt lecsillapítani: hál' Istennek; mi nem akarjuk az emberiség kínjait fokozni s bajait növelni, de hiábavalónak tartjuk a csalóka reményt, hogy valamikor legyőzzük a kínt s a bajt s tövistelen rózsák közt járunk a földön. Mi is le akarjuk győzni a kínt s a szenvedést, de nem hiú reményekkel, hanem Jézus izzó példájával. Kicsoda képes száműzni a világból a betegséget, lelki kínt, testi gyötrelmet ... a mulandóság árnyékát, a sír sötétségét, a keserűség töviseit, a szenvedések keresztútját? Lesz világ, melyben nem lesz baj — mondják a szocialisták; ez nem a mi evangéliumunk. Folyik az élet, a harc s a küzdelem, a szenvedések rokkantjai lepik el az utakat; az élvezet sivársága kiüresíti a sziveket; a céltalanság éje ráborul a lelkekre, s ti a szenvedésnélküli jövőnek kilátásaival csitítjátok az embereket? Ó, ti üres idealisták, kik elkeserítitek hiú Ígéretekkel az embereket s leszegezitek a röghöz hittagadással a lelkeket, tanuljatok Krisztustól! Tanuljátok meg a kereszt szeretetét, hogy szenvedéstek hiábavaló ne legyen, harcaitok végleges vereséggel ne végződjenek ! Tanuljatok keresztény módon szenvedni. Bővebben »
A Pilis hegyén (1927)
... Egész Magyarországnak, minden hegy-völgynek, minden romnak, várnak és városnak, minden talpalatnyi földnek meg kellene elevenedni és lelkünkben feltámasztó erővé válnia. A lelkekben föltámadt Magyarország támaszhatná csak föl, csak az állíthatná talpra a területi Magyarországot!(...) A szeretetben fölcsendült keresztény érzés avatta a Pilist, a Bakonyt s a Mátrát szent erdőkké. Itt emelkedtek tűzhelyei annak a hevítő s lelkeket átalakító szeretetnek, mely a XII. század misztikájában ülte újra Európában a maga epifániáját. (...) Irányzat volt ez, mely a földön élt s az erdőt irtotta, s az ősi testvériséget a röggel s állattal, fával, fűvel s bokorral vallotta s azt meg nem tagadta; mely a hegyekre járt a csillagok betűvetését olvasni, s az erdőkbe járt imádkozni s a szentírást megérteni. Ez volt az a lelkület, mely a természetet intuíciós szemmel nézte s abból az Isten felénk áradó leheletét megérezni tudta.(...) S ezt érzem meg a Pilis hegyen; megérzem, hogy a mult a jelenben lüktet, s hogy az az igazi s gazdag élet, melyben a mult is, a hagyományok is, az idők s a helyek története is mint bátor, erős s jelenvaló öntudat él. (...) így lett nekem a Pilis szent hegy, hol a misztérium s a szilencium lakik, s hol nagy történelmi emlékek járnak. Szent hegy, hol hajdanában emberek telepedtek meg, kik megilletődve a lét s az élet szent titokzatosságától, ezt a hegyet is szent földnek nézték, s tiszteletből a szent föld iránt szerettek rajta mezítláb járni. Bővebben »
Boldog Özséb hitvalló + 1270
Nincs ugyan ünnepélyesen boldoggá avatva, de a magyar egyház egén ősidőktől fogva csillagként tündököl. Igen tekintélyes írók, a nagy Pázmány Péter is, a boldogok közé sorolják. Eredetéről csak annyit tudunk, hogy Esztergomban nemes szülőktől származott. (...) Abban az időben Esztergom környékén, a pilisi hegyekben sok remete élt. Ezek gyakran megfordultak a városban vagy azért, hogy alamizsnát gyűjtsenek, vagy pedig, hogy készítményeiket eladják és azok árából szükségleteikről gondoskodjanak. A remeték rendszerint ellátogattak a jószívű Özséb kanonok házába is, ki nemcsak szívesen látta és megvendégelte őket, hanem szívesen elbeszélgetett velük életükről és az istenes dolgokról. Így lassan megérlelődött lelkében az elhatározás, mely gyermekkora óta csirázott benne: beáll ő is remetének a pilisi he-gyekbe.(...) Boldog Özséb a pilisi hegyek szent remetéje. Az ő élete és szelleme adja a Pilisnek azt a varázst, minővel Szent Antal, Remete Szent Pál és Szent Makárius Egyiptom hegyeit és pusztáit töltötték meg. A magyar katolikusoknak a Pilis szent hegy. Bővebben »
Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára - Isten Fiának beoltása az emberi nembe (1897)
A magyar ezt a napot Gyümölcsoltó Boldogasszony napjának mondja, mert azon évszakba esik, midőn a gyümölcsfákat oltani szokás. (...) Amilyen a beoltott ág, olyan lesz az egész fa.(...) Az emberi nem, ez a nagy fa azonban elvadult, nemtelen lett a bűn és gonoszságai folytán; az Úristen tehát, ki nem azért teremtette az embert, hogy elvaduljon s gyümölcse ne legyen, beléje oltá a legnemesebb ágat, saját szent imádandó Fiát.(...) Az első, akibe közvetlenül oltá be magát az Úr Jézus Krisztus, maga a Boldogságos Szűz Mária ; s hogy mily nemes ágat választott ki benne, azt összefoglalja az angyali köszöntés : Üdvözlégy Mária ! Ki bírna magának valami fogalmat, képet alkotni a Boldogságos Szűzről, akinek méhébe az Isten ily szavak közt oltja a legnemesebb, a legáldottabb gyümölcsöt ! Képzeljük el őt magunknak. Zsámolyán térdel a Szűz, imádkozik. Lelke az Istent keresi, a Megváltót kéri, leesdi az égből; tiszta, lángoló érzelmekkel esdi le őt, kit az egész világ vár s kiről mondják, hogy közeleg eljövetelének ideje. De ő nem akar anyja lenni; hogy is gondolhatna arra alázatosságában? ő tudja, hogy csak egy asszony lehet az a boldog asszony, ki az Isten Fiát méhébe fogadja, de hogy ő nem lesz az, az bizonyos előtte ; hiszen ő az utolsója az Isten szolgálóinak, hogyan vethetné ő reá az Úr a magasból szemeit!(...) A világban sok dolog máskép áll, mint az Isten szemében ; ha az Isten az emberekre bízta volna, hogy Fiának anyát és családot válasszanak, azok bizonyára nem találták volna meg Szűz Máriát és Szent Józsefet. Bővebben »
Nagyböjt 3. vasárnapjára - A keresztény reményről (1898)
Az Úr Jézus sokszor mutat rá az evangéliumban arra a sötét hatalomra, mely életútjaink fölött borong s úgy veszi ki magát, mint nyáron a hullámzó, arany kalászos vetések fölött a sötét, vészthozó felhő. Nincs hatalom a szorongó emberek közt, mely azt a felhőt eltérítse vagy eloszlassa; ha villámait reánk zúdítja, ha sötét méhéből felhőszakadásban vizeit reánk hárítja, veszve vagyunk; mit tegyen hát az ember e sötét hatalommal szemben? Reszket, imádkozik és remél. Életútjaink sötét hatalma az ördög s a bűn.(...) Vegyétek tehát fejetekre az üdvösség sisakját, a keresztény reményt. Már ezekből is kiérezzük, hogy a remény által szoros összeköttetésbe lépünk Istennel, mint boldogságunk biztosítójával ; de ezt a biztató, kedves összeköttetést s annak szükségességét akkor értjük meg jobban, ha ez erény tárgyát, indító okát fölismerjük. A reménység oly isteni erény, mint a hit és a szeretet; valamint szükségesek tehát ezek, úgy szükséges a remény is. Isteni erény, mert Isten a tárgya és indító oka. Tárgya, amennyiben őt, mint a legfőbb jót, mely minket nyugtat s boldogít, megkívánjuk s keressük ; indító oka pedig, amennyiben ezt a nagy, boldogító jót csak az ő hatalma, jósága és hűsége folytán reméljük elérni. Hogy is mondta Szent Pál? «Várván a boldog reménységet s a nagy Isten eljövetelét» (Tit. 2, 13). Bővebben »
Kik a szentek?
... A szentek megmutatják nekünk az életnek egyedül helyes útját és bizonyságot tesznek nekünk az ember teljesítőképességéről és méltóságáról. Minden szent egy Istentől megkoronázott, sikerült emberéletnek megföllebbezhetetlen tekintélyével lelkünkbe harsogja az Üdvözítő alaptanítását: Mitsem használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének azonban kárát vallja. Ezt teszik férfiak és nők, gyermekek és aggastyánok, minden korban, minden rendben és rangban, és minden foglalkozásban. Így aprópénzre váltják nekünk az evangéliumnak egy nagy talentumát; mindenkinek, minden helyzet számára megmutatják, mikép élhet egészen evangéliumi életet. A szentek az evangéliumi élet lángelméi.(...) Egyébként olyan időt élünk, amikor az ember megtanul fölfigyelni arra a sokszor szokatlan és kemény nyelvre, amellyel a szentek beszélnek. Azt mondják, hogy kút mélyéből még nappal is meglátni a csillagokat. Mi benne vagyunk nagy szegénységnek és igen nehéz időknek mély kútjában. Most láthatókká válnak hitünk egének csillagai, a szentek, és ők biztatást, békét és útmutatást ragyognak belénk onnan fölülről, lelki nagyságuk egéről. Mind azt a szükséges nagy tanulságot sugározzák: Nincs a földön az a baj, melyet ne orvosolna és boldogságra ne váltana az életszentség. Bővebben »
A nap szentje: Szent József
A legrégibb, komoly hagyomány szerint Szent József házassága alkalmával nem volt idős ember. Viszont más, kevesebb hitelt érdemlő iratok úgy gondolják, hogy akkor már aggastyán volt. Egyesek szerint Szűz Máriával való egybekelése alkalmával özvegyember volt s az evangéliumban szereplő „Jézus testvérei” előbbi házasságából származó gyermekei. Viszont egy, már a 4-5. században élő valószínűbb hagyomány értelmében nemcsak nem élt férj módjára Szűz Máriával, hanem egész életén át, tehát Szűz Máriával való házassága előtt is, szüzességben élt; s az evangéliumban előforduló „Jézus testvérei” alatt Jézus unokatestvéreit kell érteni. Későbbi életrajzok sok bájos apróságot beszélnek arról, hogyan segített a názáreti otthonban nevelőapjának a kis Jézus, hogyan gyalult, fűrészelt, fúrt-faragott. Nagyon valószínű, hogy Szent József már az Úr Jézus nyilvános föllépése előtt halt meg, és pedig a legkívánatosabb halállal: az Isten fiának, az élet-halál Urának, és az Isten anyjának karjai közt. Bővebben »
A nap szentjei: a negyven szebasztei vértanú +320
Licínius Kappadóciában táborozott megbízható pogány seregével s innen küldötte szét rendeletét, amely minden katonának szigorúan megparancsolja, hogy a pogány isteneknek áldozatot mutasson be; hadd váljon meg, akad-e köztük meggyőződéses keresztény. Az örményországi Szebaszte városában állomásozó 12. légió (= ezred) negyven keresztény katonája ezt megtagadja. Csupa erő, csupa fiatalság, csupa elszántság, csupa hit ez a negyven hős. Hiábavaló eddigi vitézségük dicsérete, hiába az előléptetéssel való kecsegtetés, hiába a bilincs, a kínzás s a töm-löc, hiába a halálbüntetéssel való fenyegetődzés: pogány áldozatot nem mutatnak be, hanem ki-tartanak hitük mellett. „ Ha annyi szenvedést állottunk ki a császár szolgálatában s ha életünket kockáztattuk a hazáért, miért ne tennők meg mindezt üdvösségünkért a császárok császárának szolgálatában”. Ezzel a hithűséggel szemben meddő minden fenyegetődzés és rábeszél és ezért elhangzik a kegyetlen bírói ítélet: „Ruhátlanul addig állnak majd hideg vízben kemény tél volt, amíg meg nem fagynak. De akármelyik pillanatban segíthetnek magukon. Csak ott kell hagyniok a hideg tavat, a szomszédban meleg fürdő s azontúl külön császári kegy várja őket”. Ez a bírói végzés egyiküket sem rettenti meg. Bővebben »
Nagyböjt 1. vasárnapjára - Istent áldozattal imádjuk (1899)
Olvasták a Fabiolában, hogy a kis Pancratius hogyan szította magában azt a lelket, amely őt később a Colosseumba vezette ; édesatyjának, a vértanúnak vérét hordozta kis ezüsttartóban és szivacsban mellén ; régi keresztény szokás, hogy a vértanúk fiai és unokái szülőik, rokonaik vér-relikviáit viselték mellükön ; a vértanú vérével mellükön nem lehettek az ördög templomai; ahol egy nagy gondolat és a halálba rohanó szeretet áll őrt, ott a világ tehetetlen, dárdái tört szalmaszálak. Miért nem használjuk fel mi is ezeket a fenséges gondolatokat, amelyek mint távoli csillagok, mintha nem a mi naprendszerünkbe tartoznának, nem melegítenek? Meleg vér, Krisztus vére van rajtunk. (...) Nekünk tehát ezt a gondolatot kell hajtogatnunk és forgatnunk agyunkban: Krisztus Jézus vére arra való, hogy szentek legyünk s e vérrel mint választóvízzel kiirtsuk a bűnfoltot, a bocsánandó bűnök és gyarlóságaink maradványait ; ezt akarom tenni, és ha nem sikerülne egykönnyen, áldozattal, böjttel akarom kieszközölni. Negyvennapi böjt nem sok a lélektisztulásért, sőt visszatéríti a nélkülözést már az a lendületes alleluja is, melyet április elsején este mondunk. Nagypéntek után esik jól a föltámadás. Húsvéti örömöt akkor tudunk érezni, ha előbb áldozatot tudunk hozni, amely Krisztus áldozatával szemben bár említést sem érdemel, de kegyelmével mégis disponál bűnbocsánatra s azzal együtt vigaszra s örömre. Bővebben »
Hamvazószerdára
Hamut szór fejünkre az egyház, böjtbe, s Krisztus kínszenvedésének benyomásai alá állít; mindezzel mély megtörődést s penitenciát sürget, valamint nagylelkű szeretetet a szenvedő Jézus iránt. Meg akarunk alázódni hamuban; a hamu halálunkat hirdeti, hirdeti éltünk elhervadását, érzékiségünk s testiségünk elporladását s bűnösségünk büntetését: por vagy, porrá leszesz! A halál az ember müve; szerencsétlen művész; az első halott a testvérgyilkos áldozata. Ádám rémülten tekintett e műre! A halál is életről beszél, életről, melyet éltünk, s melyet élni fogunk. Nagy kegyelem az életre a halál átérzett jelenlétében visszapillantani. Ha az élet jó volt, akkor a halál olyan szép, mint az alkony, telve az erdők s mezők illatával s a munkás emberek fáradt, de bízó szemefényével. Ha pedig az élet rossz volt, akkor a halál olyan, mint a romokat takaró, csillagtalan éj. De ez is, az is magábatérést sürget; ó hisz élsz még, kezedben van még az életfordulás kegyelme! Keveset éltem, sokat elfecséreltem, de még az enyém az élet, a szép élet, mindjárt kezdem. Bővebben »
A Váci Egyházmegye kincsei és mecénásai
A trianoni legelső nyomorúságos évtizedben a nemrégen még Leninfalvának nevezett területen, a Vörös Csepel szomszédságában kezdett kialakulni egy proletárnegyed, Pacsirtatelep címen. A nagy munkanélküliség éveiben, 1930-ban hozzá mertek kezdeni egy templomépítéshez. Azután papjukká lett dr. Décsei Géza, a Rómában festeni is tanult művészettörténész, aki ugyancsak egy peremváros, Rákospalota szülötte volt, de papi gondolkodása, lelkülete és igényessége Isten szent dolgainak megvalósításában mondhatni, arisztokratikus volt. A pénztárcája lapos volt, mint a híveié, de az igényessége duzzadt. Mint az egri minorita templom kapujának zárókövén a véset: „Pro Deo nunquam satis” (Istennek sohasem elég). Ő, mint művészeti író és kritikus, rajongója volt a magyar szecessziónak, és kifejezetten Nagy Sándor művészetének. A pacsirtatelepi templom művészi ablakait Nagy Sándor 36-ra elkészítette. Ahogy sikerült hétről hétre a pénzt összeszedni, úgy fizetett, ami a kiváló, de ínséget szenvedő művésznek is jól jött. Décsei Gézát 1936-ban püspöke a megüresedett pesterzsébeti nagyplebániára helyezte. Temploma építészetileg historizáló, nem jelentős alkotás, de nagyszerű falfelületeket és ablakokat is kínált, ahol Nagy Sándor folytathatta munkáját. (...) Itt alkotta meg Nagy Sándor rendkívüli méretű és értékű freskó-ciklusát evangéliumi jelenetekből. Ezek között szerepelt a szegény asszony két fillérje is, ahol az Üdvözítő alakja előtt egy felület maradt, ahová becsempészte a művész Décsei Géza alakját. Mire a prépost visszajött, és tiltakozott, a freskóvakolat már beszáradt, nagy kár lett volna leverni. Így megörökítődött Décsei prépost mecénásságának fizetési módja. (...) amikor a II. világháború végiggázolt rajtunk, az 1945-ös forradalmárok a különben köztiszteletben álló Décseit internálták, hónapokon át a Csepel szigeti téglagyár internálótáborában volt. Megalázó büntetésként a burzsuj prépostot azzal büntették, hogy valami ócska ruhába öltöztetve naponta a plébániái főutcáin egy kétkerekű szemetes kordét kellett húznia. A pesterzsébetiek kalap- és sapkalevéve megálltak a járdán, amíg elhúzott, az eredmény pont ellenkező volt. Köztisztelete még nagyobbra nőtt. Bővebben »
A polgári házasságról
... A házasság Istené; a házasság isteni kötelék; nem nemzeti, nem polgári intézmény... azt tanítja s hirdeti Krisztus: ezért elhagyja az ember atyját és anyját és feleségéhez ragaszkodik és ketten egy testté lesznek. Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza. (Máté 19. 5, 6.) «Amit Isten egybekötött»... halljátok keresztény hívek, a házasságokat Isten köti; (...) Nekünk tehát csak az Isten írja elő, hogy mi a házasság, mi nem az; mindenki, aki mást mond: beleavatkozik az Isten rendeleteibe. A mi házasságaink az oltáron kötődnek; aki feleséget akar, itt keresse; aki férjet kíván, itt szegődjék. Ez a katholikus tan!(...) Igen, — szólnak közbe a jogtudósok, — ez a katholikus tan; de ez nem a református, nem az evangélikus, nem az unitárius tan; mi különc tanokra tekintettel nem lehetünk; nekünk egyenlő, általános törvényt kell hoznunk, mely egyformán ítélje meg a katholikust és a reformátust, s ez az egyenlő törvény lesz a polgári házasság. No hát, K. H.! aki ilyesmit hoz fel, attól azt kérdezzétek : vajjon egyenlő törvény-e az, hogyha a katholikus elnyomatik s a református diadalmaskodik? Vajjon egyenlő törvény-e az, hogyha a katholikus hitet sértik s a katholikusokra a református házasságot erőszakolják? Pedig a polgári házasságban azt akarják: beleavatkoznak hitünkbe s rákényszerítenek, hogy a katholikusok református módon házasodjanak. A reformátusaknál a házasság ugyanis nem szentség; vajjon a templomban kötik vagy a bíró előtt; az nem lényeges, főben járó dolog; azoknak a hitük tehát a polgári házasság által nincs megtámadva; de a mi hitünk, az meg van támadva! (...) A polgári házasság utat nyit a vallástalanságra. Sok ember, mihelyt valami egyházi akadály áll útjába, melyet a világi törvény el nem ismer: otthagyja az egyházat s köt polgári házasságot; de ezt csak vallásának megvetésével teheti.(...) Végre a polgári házasság megtámadja közvetlenül a családot az elválások könnyebbítése által. Bővebben »
Hatvanad vasárnapra - Apostoli szeretet
... Az apostol szeretete az emberek iránt az Istenből táplálkozik. Megfordítva van a mai világban. Ma emberszeretetet, humanizmust emlegetnek s mindenütt ki akarják hagyni az Istent; régen az Istenszeretetet emlegették, de az Űr Jézus példája szerint seholse hagyták ki az embert. Ma szeretetet emlegetnek az ember iránt, de elmetszik gyökerét, a Caritas Dei-t. Régen a Caritas Dei és a Caritas erga homines testvér volt, most a humanizmus meg akarja tagadni az Istent, de nem boldogul; legalább azt az egyetlen páratlan gyengédséget, mely erőt és lelkesülést ad, azt elveszti. A régi apostoli szeretet Isten-szeretet s az Isten-szeretetből fakadó emberszeretet; a hálátlan, a pletykás, a könnyűvérű korinthusiakat az apostol Jézus szíve érzelmeivel, «in visceribus Christi» szereti. Bővebben »
Hetvened vasárnapra - A jócselekedetek érdemszerzö ereje
... Már most, k. h., ha semmi sem lehet ránk nézve fontosabb,semmi vigasztalóbb, mint az, hogy érdemeket szerezzünk magunknak: iparkodjunk megismerni s megtudni azokat a föltételeket, melyek alatt cselekedeteink Isten előtt érdemszerzők lehetnek.Az első föltétel az, hogy kegyelem állapotában végezzük jócselekedeteinket. Megjegyzem, hogy itt cselekedetek alatt nemcsak a látható, külső műveket értjük, hanem mindent, amit az ember akar és megkíván, tervez, beszél, tesz és tűr. Amit kívül nem látni, az az ember belső világa, melyben szintén minden Isten előtt folyik le ; Isten veszi számba annak minden lüktetését, s előtte minden belső moccanásunk, gerjedelmünk s vágyódásunk tudva van. Bővebben »
Mily súlyos bűn a tisztátalanság!
... Mózes első könyve megemlékezik arról, hogy mikor az emberek már elterjedtek a földön, megfertőzte őket az erkölcstelenség bűne. És ezzel kapcsolatban a Szentírás olyan kifejezést használ Istenről, ami egyenesen hallatlan. «Mikor Isten látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön – írja a Szentírás szóról-szóra – és hogy szívük minden gondolata folyton a rosszon jár, megbánta, hogy embert teremtett a földre.» (Gen. 6,5.) Testvéreim! Mikor az ember nyakig merült az erkölcstelenség bűnébe, Isten megbánta, hogy embert teremtett. Ezt a kifejezést sehol máshol nem találjuk a Szentírásban! (...) a többi bűn büntetésével az Úr elvár a másvilági ítéletig. Aki káromkodik, aki más vagyonához nyúl, aki hazudik, szintén bűnt követ el, szintén bántja az Istent, de az Úr türelmes, vár, a büntetéssel is rendszerint elvár az ítélet pillanatáig. De itt van egy bűn, a VI. parancs ellen elkövetett bűn, amely nemcsak Istent sérti, hanem az emberiség életfájának erejét is kikezdi és ezért ennek büntetésével Isten sokszor nem vár, ennek a bűnnek már e világon is büntetése van – s büntetése rémületes. Állami igazságszolgáltatás nem sújtja ugyan ezt a bűnt, de a természet lángpallósa szigorúbb minden földi bírónál. A vízözön embereit ezért érte a szörnyű vízáradat; Sodoma lakóit ezért emésztette el a tűz; a mostani bűnöst pedig ezért emészti tűznél-víznél szörnyűbb büntetés. Szinte szóról-szóra látjuk beteljesedni a Szentírás szavát: «Amely nap e fáról eszel, halállal halsz meg». (...) a szülők fiatalkori bűnei, hibái, rossz hajlamai nem múlnak el nyomtalanul, kiütköznek s pusztítanak a késői unokákban, s az erkölcstelenségben töltött ifjú élet gyászos öröksége véres átok gyanánt fojtogatja még a késő unokákat is.(...) Mert embernek lenni annyi, mint a bennünk leselkedő vadállatot láncra verni. Bővebben »
Isten terve és az ember lázadása (a VI. parancs)
... ... De a régi ember erkölcsi bukása és a maié között mégis van egy óriási különbség. Mily különbség? Hát az, hogy ha a régi emberben a test győzött a lélek fölött, akkor az vereségnek számított, az bűn számba ment, oly bűn számba, amellyel el kell bújni, amit szégyellni kell. Régen az erkölcstelenséget bűnnek bélyegezték, de ma felvilágosodottságnak dicsérik; régen az erkölcsös élet eszmény volt, de ma elmaradottságnak, képmutatásnak, álszenteskedésnek bélyegzik. A mai ember napfénynél vétkezik, és nyíltan vétkezik, és kérkedve, filozofálva, okoskodva vétkezik! Ma már tagadja, hogy ez bűn volna. Ma már nem a lélek vereségét látja ebben, hanem a testet megillető jog gyanánt hirdeti azt. Ma már más a technikánk, – mondja – legyen hát más az etikánk is. És nem annyira az elkövetett bűnök sokasága, mint inkább ez az elvi álokoskodás a tulajdonképpeni megdöbbentő. Mert ebből fakad korunk egész szexuális nyomorúsága. (...) Németország nagy bíbornoka, az idős müncheni érsek (Faulhaber) már csak sok mindent megért életében! Mégis, mikor 1928. Szilveszter-esti beszédében ehhez a témához jutott, megrendülve kiáltott fel: Oly radikalizmusa uralkodik ma a testiség bűnének, a bűnnek oly brutalitása, olyan süllyedés a pogány erkölcstelenségbe, hogy Sodomának s Babylonnak az ítélet napján könnyebb sorsa lesz, mint Európa népeinek! Megrendítő szavak egy ősz püspök ajkáról! Bővebben »
Az élet értelme és a szenvedés (Különös tekintettel az eutanáziára)
Az 1913. év májusában (...) a monisták lapja, a «Das monistische Jahrhundert» fölkarolta az eutanáziának Amerikából félénk idegenséggel Európába került eszméjét. A nevezett lap ugyanis május 17-iki számában tervezetet közöl, melyet egy éveken át súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kétségbeesett ember készített. Ez a tervezet törvényjavaslatnak készült s szerinte a gyógyíthatatlan betegeknek joguk volna az eutanáziára (= "jó halál"), vagyis a gyötrelmes élet és a haláltusa megrövidítése végett saját kérésükre büntetlenül megölhetők volnának. (...) az említett törvénytervezet kiengesztelhetetlen ellentétben áll az emberölést s öngyilkosságot tiltó 5. paranccsal, tehát a keresztény erkölcstan szempontjából föltétlenül kárhoztatandó, másrészt meg kell hagyni, hogy akik e legújabb jelszót kivetették az eszmék forrongó piacára, mint a modern ember lelkének alapos ismerői ugyancsak számoltak a szenvedésnek még az említésétől is borzongó mai korszellemmel. Erős ugyan a reményünk, hogy egyhamar nem akad állam, mely ezt a szerencsétlen tervezetet törvénykönyvébe iktatná. (...) A bűnnek modern apológiájával, mely mindent tud mentegetni, az emberi gyarlóságból mindent kimagyarázni, szinte tervszerű számítással ásták alá erkölcsi felfogásunkat. Az érzékek «szent jogá»-ról beszéltek, melyet a kereszténységnek önmegtagadást s fékentartást hirdető tanaival nem kell többé megfékezni. (...) Egyszer aztán elhangzott a világba a rémes káromkodás is: «Törjétek szét a 10 parancsolat tábláit!» Most «tehát neki; eresszétek meg az élet áramát; húzzátok fel a zsilipeket; hadd zúgjon, törjön, pezsegjen le az érzékek sima lapjain? hadd nyilalljon végig idegeiteken a szép, földi élet!» Fülünkbe csengett kapitány Nietzsche parancsszava: «No most! Csak jól össze a fogat! Kinyitni a szemeket! Kormányra a kezet! Megyünk egyenesen, ki az erkölcsből». (...) Nagyobb tettet még nem vittek végbe és aki utánunk fog születni, ezen tett következtében magasabb történetnek lesz részesévé, mint amilyen történelem eddig volt» – hirtelen egy roppanás... pillanatra síri csönd s a zátonyon ott állott előttünk, s mélyen szemünkbe nézett kikerülhetetlen ismerősünk: az üres-szemű, zörgő-csontú Kaszás. (...) A féktelen evolúció jegyében – jól jegyzi meg Cathrein – a világfolyamat céltalanul áll előttünk. Nincs előtte cél, mely után törjön, csak valami öntudatlan, szükségképpeni kényszer hajtja a változás felé; (...) És ha éppen ennek megfontolása késztette Kantot, hogy (...) elfogadja, (...) hogy a földi lét céljának kielégítő megoldását csak oly világnézet lesz képes megadni, amely a szenvedés ideológiájának megértésével s a túlvilági magaslatokról nyert szélesebb áttekintéssel fog a kérdés megfejtéséhez. Bővebben »
A Szent Szűz - Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére
... Istennek ajánlom minden áldozatomat, mint a Szent Szűz, ha kicsiny, ha nagy; ne vesszen el keresztfámból egyetlen egy forgács sem. S Istennek csak akkor ajánlhatom föl áldozataimat, ha Istenért viselem el azokat; Istenért, vagyis megnyugodva az ő szent akaratán s kezéből fogadva a legkeserűbbet is. A Boldogságos Szent Szűz is ily gondolatokkal foglalkozik, midőn Simeon a tőrt emlegeti. Könyörgő szíve, szorongó keble, lekonyult feje azt hirdeti: nehéz, nagyon nehéz, fáj ... de ime az Úr szolgálóleánya, legyen nekem itt is a te igéd szerint! Megnyugodott Isten szent akaratán, s mikor lélekben a karjain nyugvó édes Jézus sebeire, kiontott szent vérére, gyalázatos keresztjére gondolt, s amellett e szelíd, isteni csecsemőre nézett: összeborzadt; de eszébe jutott: Te akarod, édes Jézusom ; veled egyesülve, veled egyet akarva fogom elszenvedni áldozataimat.(...) Szemeink előtt áll az a szerelmes Szűz Mária, lekonyult fejjel s könnyező szemmel ; tartja karjain a szelíd, kedves, isteni gyermeket, kinek csak a szíve és mosolygó szeme szól! Ó, értsük meg az Istent szerető s érte áldozatot bemutató legszentebb szíveket. Értsük meg a szent kereszténységnek áldozatos szellemét! Férfiak, asszonyok, gyermekek, öregek, szolgák, urak! Áldozattal van körítve éltetek útja; Istenért, Jézusért tűrjetek; bűneitek bocsánatáért, nagyobb kegyelmek megnyeréseért, a hitetlenek és bűnösök megtéréseért, a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadításáért...! Bővebben »
Ateizmus és szocializmus
... Ennek a vallástalanságnak fokonkénti fejlődése világosan áll előttünk. A XVI. század megfosztotta az Egyházat látható fejétől tagadván, hogy a pápa Krisztus földi helytartója volna; a XVIII. század megfosztotta Jézus Krisztust istenségétől azt állítván, hogy a Megváltó csak ember volt; ma pedig nyílt háború folyik minden ellen, ami még isteninek látszik; nyílt harc Istennel, természetfölöttivel, szellemivel, erkölccsel, tekintéllyel mindenütt, hol ezeknek csak nyomát is sejthetik; nem lekicsinylő mosolygás többé, hanem döntő ütközet. (...) Ki gondolta volna, hogy az ártatlan formában föllépő angol deizmusból mily tan fog kifejlődni: az állam istenítésének tana! Hiszen ők vallottak világot teremtő Istent; csak szerintük ez a hatalmas Lény a teremtés után félrevonult, valahol messze szunnyadozik, a világot pedig hagyja a saját útján menni, világ kormányzásába, emberek tervébe bele nem avatkozik. Talán öntudatlanul, nem is rosszakarattal az igaz Isten eszméjét hamis fogalommal cserélték föl és észre sem vették, hogy akit most imádnak, az inkább teremtményük, mint teremtőjük; (...) Csakhogy a szocialista vezetőknek zavarra van szükségük és ezért okosabban nem tehettek volna, mint a rideg anyagelvűséget s az ezzel járó ateizmust választván alapul a vallást (...) magánügynek nyilvánítják és nagyhangú kijelentésüket soha meg nem tartva sajtójukkal naponta fölkeresik a munkás lelkét, hogy onnan a vallás utolsó nyomait is kiirtsák, legszélsőbb szenvedélyeiket felszabadítsák s így a zavargásra bármely pillanatban alkalmassá tegyék. Bővebben »
A keresztény internacionalizmus és a magyar keresztény megújhodás
... Mikor Nagy Theodózius császár 309-ben Kr. u. a lázadó Thessalonikában (Szaloniki) bosszúból vérfürdőt rendezett, Szent Ambrus püspök villámot szóró haraggal állott útjába a milánói templomajtónál: «Hogy akarod te kezedet, mely még a meggyilkoltak vérétől csepeg, imára kulcsolni? Ilyen kezekbe hogy fogadhatnád a mi Urunk szent testét, ajkadra az ő vérét! Távozz a templomtól!» Hol van a mi Ambrusunk, aki világgá kiáltsa, hogy a nemzetgyilkolás szörnyűbb bűn, mint volt 7000 thessalonikai lemészárlása, és hogy a bosszús vágy érzetének szításával nem érnek semmit a lourdesi francia zarándoklatok s hogy a montmartrei bazilikát hiába szentelik fel világünnepségek közt, ha elfelejtik a templom Jézus Szíve szobrának jelszavát: «Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok s alázatos szívű». Bővebben »
Az istenszeretőnek minden a hasznára válik
Interjú Pálos Frigyes váci prépost, kanonok, művészettörténésszel a két világháború közötti életről. Készítette: Toldi Boglárka, Kovács Dorina, Kmettyné Balogh Zsuzsanna, Vác, Madách Inmre Gimnázium. Bővebben »
A szabadelvű hittudomány pusztítása
... 1913-ban Parisban, a rue Grenellei «Salle d'Horticulture»-ben vallási világkongresszus folyt le (Le congrés du progrés religieux). Úgyszólván a világ minden részéből és népéből jöttek össze a gyűlés tagjai, a legkülönbözőbb vallások kép viselői. Hinduk és pápuák, zsidók és perzsák mellett a legnagyobb többség angol, német, amerikai s francia protestáns papokból került ki. Minden nyelv, minden vallás úgyszólván képviselve volt itt, csak a 290 millió katolikusnak nem volt képviselője. De mit is keresett volna a katolicizmus ebben a bábeli eszmezavarban, amelynek hivatalosan hirdetett célja volt a «tiszta vallás s a teljes szabadság képviselőit» összegyűjteni! De most már nem csodálkozunk, hogy a protestantizmus túlnyomó többséggel szerepelt ezen a gyűlésen, ahol a vallás tisztasága alatt a hittételeknek s a külső szertartásoknak elvetését értették s ahol a vallás fogalmának ezt a tényleg általános, a legelfogultabb ateista által is elfogadható meghatározását adták: «A vallás az igazságosság és szeretet, az emberi testvériesség és kölcsönös tisztelet élvezése és szomjazása», s ahol vannak tagok, akik nemcsak Krisztust nem ismerik Isten Fiának, hanem akik előtt maga Isten sem személyes Lény. Bővebben »
Mortalium animos
XI. Piusz pápa „Mortalium animos ” kezdetű enciklikája az igazi vallásegység elősegítéséről.
.... Ezzel kapcsolatban kell megvilágítani és megcáfolni azt a hamis vélekedést, amely körül az egész kérdés forog, és amelyből a nem-katolikusoknak a keresztény egyházak egyesítésére törekvő sokfajta mozgalma és igyekezete származik. E mozgalomnak vezetői ugyanis szüntelenül ajkukon hordják Krisztus szavait: „Hogy mindnyájan eggyé legyenek. Legyen egy akol és egy pásztor” (Jn 17,21; 10,16), de abban az értelemben, hogy ezek a szavak csak Jézus Krisztus óhaját és imádságát jelentik, amely még eddig nem teljesedett. Azt a nézetet vallják, hogy a hit és a kormányhatalom egysége – Jézus Krisztus igaz és egyetlen Egyházának ismertetőjegye – nem volt meg eddig sem s most is hiányzik.
(...) Egyesek még odáig is elmennek, hogy tarka gyűléseiken a római pápa elnöklését kívánják. Ámde bármennyi nem-katolikus keresztényt találunk is, akik a testvériséget Krisztusban hangos szóval hirdetik, olyanok egyáltalán nincsenek, akiknek eszükbe jutna, hogy Jézus Krisztus földi helytartója tanításának és kormányzói hatalmának magukat alávessék, és neki engedelmeskedjenek.
Hangoztatják, hogy a Római Egyházzal szívesen tárgyalnak, de a jogegyenlőség alapján, azaz mint egyenrangú felek. És nincs semmi kétség benne, hogyha tárgyalhatnának, azt azzal a fenntartással tennék, hogy az esetleg létrejövő egyesség folytán nézeteiktől eltérni ne kényszerüljenek, amelyek pedig okai annak, hogy Krisztus egyetlen aklán kívül tévelyegnek.
Éppen azért egészen nyilvánvaló, hogy az Apostoli Szentszék gyűléseiken részt nem vehet és a katolikusok az ilyen mozgalomhoz nem csatlakozhatnak és azt nem támogathatják, mert ha ezt megtennék, úgy egy hamis, Krisztus Egyházától nagyon is eltérő vallásnak tekintélyét növelnék.
Bővebben »
Babakelengyét a kismagyaroknak!
Az Actio Catholica "Babakelengyét a kismagyaroknak" mozgalma országos gyűjtést indított használt csecsemőholmik, fehérneműek és kötöttruhák adakozására. A központi gyűjtőhelyen, a Hangya tárházában, önkéntes munkatársak osztályozzák és alakítják át a beérkezett anyagokat. A rászoruló szegény családok közt a plébánia hivatalok osztják szét a vándorkelengyét, segítséget nyújtva a családoknak, hogy minél több "kismagyar" születhessen az országban. Megtekintés »
Hol az igazi gyűrű?
... Állandó gúny tárgya a protestánsoknál a pápai csalhatatlanság tana. De mi a katolikus Egyház fejének csalhatatlansága – aki évezredes talajon állva csak különleges esetekben nagy körültekintéssel nyilatkozik egy-két örökérvényű, visszavonhatatlan mondatban –, mi ennek a pápának csalhatatlansága a Luther által magának megkövetelt csalhatatlanság mellett, mikor ő otthagyva minden hagyományt vakmerően hirdeti az új tanok tömegét, alkotja hittételeit tetszése szerint, rombol, épít, amint kedve tartja! (...) Ha belátjuk, hogy egyedül a katolikusoknál van az igazság, új világításban áll előttünk az egész egyháztörténelem és sok különösnek tetsző eseményben, erősebb hangban, keményebb föllépésben – amiket eddig elfogultságnak és türelmetlenségnek tudtunk be – föl fogjuk fedezni az igazság ösztönzését, sarkalló erejét. Csak jóakarat legyen benned, és Isten segítségével el fogsz jutni az igazsághoz, bárhol vagy is jelenleg. (...) sok azoknak a protestánsoknak száma, akiknek vallásuk nem elég, akiknek lelke ennél többre szomjazik és még sem tudja ezt megtalálni. Miért? Mert gyermekkorában belénevelték, hogy a katolikus Egyház – ahol pedig egyedül találna rá az igazságra – az üdvösség akadályozója, «eine unheilvolle Gestaltung». Csak ezt az előítéletet nehéz legyőzni: aki ezen túl van, az előtt szabad és könnyű az út az egyedül igaz, mert alázatos katolikus Egyházba. Bővebben »
Pascendi dominici gregis
Szent X. Piusz pápának a modernizmus eretnekségét elítélő enciklikája
... Kevés mondanivalónk van még hátra a modernistáról mint reformátorról. Már az, amit eddig elmondtunk, bőségesen tanusítja, mennyi és milyen szilaj újításvágy hevíti ezeket az embereket. Ez a vágy pedig kiterjed mindenre, ami csak van a katolicizmusban. Meg akarják újítani a filozófiát, különösen a szemináriumokban, úgy, hogy a skolasztikus filozófia egyéb, elavult rendszerekkel együtt, a filozófia történetébe utaltatván, az ifjaknak a modern filozófia taníttassék, mint amely igazán és egyedül megfelel a mi korunkak. A teológia megújítására azt akarják, hogya tőlünk racionálisnak nevezett teologia alapja a modern filozófia legyen. A pozitív teológia pedig követelésük szerint támaszkodjék a dogmatörténetre. E történet megírását és előadását szintén saját módszerük és modern szabályok szerint követelik. Azt sürgetik, hogy a dogmákat s azok fejlődését hozzák összhangba a tudománnyal és a történelemmel. Ami a hitoktatást illeti, követelik, hogy a katekizmusokba csak azon dogmák vétessenek fel, melyek ujjádolgoztattak és a nép felfogását meg nem haladják. — A szent dolgok kultusza körül csökkenteni kívánják a külső ájtatosságokat és eltiltani azok szaporítását. (...) Hangoztatják, hogy az Egyház kormányzatát minden tekintetben reformálni kell, különösen fegyelmi és dogmatikus téren. Azért bent is, kint is összhangba kell hozni — amint mondják — a modern öntudattal, amely egészen a demokrácia felé törekszik; azért az alsópapságnak, meg a laikusoknak is részt kell juttatni az egyház kormányzatában és meg kell osztani a nagyon is centralizált tekintélyt. Hasonlóképen azt akarják, hogy a szent ügyekkel foglalkozó római hivatalokat megreformálják, jelesül azokat, amelyek hitvizsgáló hivatalnak (Szent Officium) és Indexkongregációnak neveztetnek. (...) A klérus szervezetét olyannak kívánják, hogy visszaöltse a régi lelki alázatosságot és szegénységet s azonfelül gondolkozásban és tevékenységben megegyezzék a modernizmus szabályaival. Vannak végül, akik készséggel hallgatva a protestáns mesterek beszédeire, még a szent papi nőtlenséget is eltöröltetni óhajtják.
Bővebben »
Az antimodernista eskü (Iusiurandum contra errores modernismi)
... Az apostoloktól az egyházatyákon keresztül mindig ugyanabban az értelemben és ugyanazzal a jelentéssel korunkig áthagyományozott hitvallást feltétel nélkül elfogadom; ezért a legteljesebb mértékben elvetem a dogmák fejlődéséről szóló eretnek koholmányt, mely szerint ezek értelmezése a kor szerint változhat, s eltérhet attól, amit az Egyház azelőtt megfogalmazott. Ugyancsak elvetek minden tévtant, mely a Krisztus menyasszonya által hirdetett és általa hűen megőrzött tudást egy filozófiai koholmánnyal vagy az emberi tudat egy másik termékével – mely emberi igyekezettel folyamatosan alakul ki és a jövőben is végtelen fejlődésen megy át – akarja helyettesíteni. (...) Ezért a legnagyobb eltökéltséggel életem utolsó leheletéig szilárdan fogom magam tartani az atyák hitéhez, az igazság biztos karizmájához, mely a püspöki hivatal apostoli utódlásában (in episcopatus ab Apostolis successione, lásd: Szent Ireneus) van, volt és lesz mindig; és nem azt vallom, ami a különböző korok képzettségének megfelelően jobbnak és alkalmasabbnak tűnhetne, hanem az atyák hitéhez ragaszkodom, melyet „soha más módon nem fogok hinni, soha más módon nem fogok értelmezni” (lásd: Tertullian), mint a kezdetektől fogva az apostolok által prédikált abszolút és változtathatatlan igazságot. Bővebben »
A modernizmus és keresztény katholicizmus
...Vegyük tehát szemügyre a modernizmusnak kettős irányzatát : a kritikát es a filozófiát. A modernizmus először is kritikai áramlat, mely a történeti kritika nevében vizsgálja az evangéliumot, s úgy szedi szét az írást, hogy az evangélium legfontosabb dogmái legendává foszlanak szét.(...) azt akarja kimutatni, hogy az újszövetség elbeszélései nem történetiek, hanem legendaszerűek. Krisztusnak Szűztől való fogantatása, a betlehemi éj, az egyház alapíttatása, Urunk föltámadása állítólag nem történeti elbeszélések, hanem legendák. (...) A modernizmus másodszor filozófiai intellekluálista áramlat, mely a természetből magyarázza a természetfölöttit, mely az emberit lépteti az isteni helyébe, a fizikai erőket a kegyelem helyébe, s hitet, vallást s kinyilatkoztatást a tények világából kiemel, s áthelyezi azt a kedély ellenőrizhetlen, kiszámíthatatlan világába. A kinyilatkoztatás szerintük nem egyéb, mint határozatlan, szétfolyó vallásos érzés.(...) A vallásos kinyilatkoztatás e szerint csak úgy megy végbe, mint az igazság s a szépség kinyilatkoztatásai a tudósokban s művészekben. A tudósok s művészek az igazság s a szépség prófétái ; Mózes, Izaiás, Szent Pál pedig a vallásosság géniuszai.(...)Ily emberek kezében a dogmák is szétfolynak, (...) Minden dogma csak ideiglenes, szellős épület volna, mely a vallásosság mélységei fölé emelkedik, egy darabig jó szolgalatot tesz, de azután letörik. Bővebben »
A nemzetnevelő Pázmány
A mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) - a magyar nyelvű keresztény irodalom tárháza - állományában olvasható....Istennek külön kegye, hogy a mi tépett nemzetünk éppen az utolsó három században, a történelmi Mánkat megszülő korban, mikor a másfél századra kinyújtott Mohács véres betűkkel marta bele a magyar sorskönyvbe a „vértanú nemzet” nevét, négy nagy nemzetnevelőt adott, kiket a legszorosabb értelemben megillet ez a név: Pázmányt, közvetlen neveltjét a költő Zrínyi Miklóst, Széchenyit és Prohászkát. Első tekintetre négy külön világ; annyira más az egyéniségük, történeti helyzeti energiájuk, sorsuk. S mégis valami mélyebb, szinte misztikai rokonság szálai kötik össze. Egy szent gyökérnek, a Szent István-i tőnek fölséges négyes hajtása ez; s hogy mind annyira más, Istennek külön ajándéka. A nagy történelmi magyar főiskola ennek a négyes kollégiumnak egyik tagját sem nélkülözheti. Bővebben »
A liberalismus és az internationale
Az 1873-ban a Magyar Sionban megjelent cikk a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) - a magyar nyelvű keresztény irodalom tárháza - állományában olvasható....A liberális kormányok által a többség akaratának szentsége bálványa lett korunknak, mert a nép szavazata által választott parlamentáris többség igen hajlékony, rugékony és alkalmazkodó államtan a liberális kormány kezében. S mi lőn eredménye ez elvek praktikus alkalmazásának?: Ateizmus a vallási téren; a számtöbbségnek zsarnoki uralma a politikai téren; az anyagi élvek hajhászata a társadalom terén. Valóban, ha az Istent száműzzük a törvényekből, mi marad egyéb hátra a nyers erőnél; és az emberi akarat, mely az isteni törvény hatalma előtt nem akar szabadon meghajolni, meghajol a szám brutális törvénye előtt. Így fosztotta meg a liberalizmus az Istent vonatkozásától az ember politikai életére, és helyébe állította az államistent, mely forrása lenne minden jognak, minden vallásnak; ezzel egy új evangéliumot inaugurált ugyan, mely a materialistákkal karöltve az Istent a társadalomból kiküszöböli, de egyszersmind oly meredély lejtőjére lépett, melyről minden percben az örvénybe zuhanhat; az internacionálé fogja adni a lökést, mely a liberalizmust e végromlásba döntendi. (...) Bármiként idomuljon is át társadalmunk, annyi bizonyos, hogy véres küzdelem előestéjén állunk; de lelkünkben meg vagyunk győződve, hogy az emberiség legnagyobb része e küzdelemben nyert sebeire gyógyírt keresendő, vissza fog térni a keresztény katolikus egyházhoz, melyre a jövőben azon gyógyerejű fának szerepe vár, mely akkor ad az emberek sebeire gyógyító balzsamot, ha előbb őt is megsebesíté a vas. Bővebben »
Az Egyház állásfoglalása a kommunizmussal szemben (Divini Redemptoris)
... De a harc a jó és rossz között megmaradt a világban, mint az áteredő bűn öröksége. S az ősi csábító nem szűnt meg az emberiséget hamis ígéretekkel félrevezetni. A századok folyamán egyik fölfordulás követte a másikat egészen a jelenkor forradalmáig, amely már majdnem az egész világon dühöng, vagy legalább is komolyan kísért s célkitűzésében és erőszakosságában veszedelmesebb minden eddigi egyházüldözésnél. Egész nemzeteket fenyeget a veszély, hogy rosszabb barbárságba süllyednek, mint amilyenben az emberiség nagyobb része a Megváltó előtt volt. A fenyegető rém — mint úgyis tudjátok Tisztelendő Testvéreim — a bolsevista és istentelen kommunizmus, amelynek célja a társadalmi rend fölforgatása és a keresztény művelődés alappilléreinek ledöntése. Bővebben »
A magyar egyház sebei (a papi cölibátus kérdése)
Ajánlva megszívlelésül a celibátus ellen legújabban megjelent gyászirat névtelen s tán azért még pirulni tudó «plébános»-szerzőjének.
... De bámulatos önhittséget is látok abban a fölfogásban,
hogy valaki ép az erkölcstelenségek miatt akarja az egyházat
a celibátus eltörlésével megreformálni ; mert ahol a celibátus
oly sok sebből vérzik vagy inkább gyűlik, ott az alkalmazkodás
elvével csak ronthatnak, zavart okozhatnak, de nem reformálhatnak . Nekünk nem kell alkalmazkodás, hanem reakció;
reakció az egyházi kánonok szellemében! Ha nem reagálunk,
akkor süllyedünk; ha nem reagálunk, akkor a magyar egyház
eszmeszegény földje materialisztikus irányzatával, stréberjeivel,
barátfülek naptárába való alakjaival, liberális kanonokjaival, aposztata tanárkáival és vadházas celebszeivel, a
kereszténységnek pontuszi mocsarává, Szent István király
hitének sírjává válik! Ebbe pedig bele nem megyünk, míg
csak egy csepp vér is gördül ereinkben. De ez az egy csepp vér
is elég volna arra, hogy fülig elpiruljunk, ha a celibátust föladó,
valósággal az egyház ügyét eláruló és oktalan gondolat fordulna
meg valamikor agyunkban.
Ezt a kis exhortációt azok címére intéztem, kik az egyház
erkölcsiségének egére új hajnalt ígérnek a celibátus eltörlése
után! Bővebben »
A házasság krisztusi gondolata
... Mikor Szent Pál kimondja, hogy a házas viszony, a két házastársnak egy testté válása nagy titok, mely Krisztusnak és az ô Egyházának kölcsönös viszonyára utal és abba torkollik, egyszerre föltárul elôttünk a házasságnak világot átfogó egész jelentôssége és világossá válik a keresztény házasság problematikájának begyökérzése. A jámbor hívô méltán megütközik azon az ádázságon és szívósságon, mellyel ez a kor üldözôbe vette a katolikus házasságot nemcsak gyakorlatban, hanem elméletben, tanításaiban is. (...) De mihelyt Szent Pállal meglátjuk, hogy a keresztény házasságnak lényeges kapcsolata van Krisztussal és az ô Egyházával, s így a házasság valamiképp jelenti és történetileg képviseli Krisztust és az ô Egyházát, a katolikus házasság-eszmény ellen tomboló harc egyszerre érthetôvé válik: Nem különb a tanítvány a mesterénél... Ha engem üldöztek, majd titeket is üldöznek (Mt 10,24). Ha Krisztus és az ô Egyháza jel, melynek ellene mondanak (Lk 2,34), nem lehet más sorsa annak az intézménynek sem, mely a maga részérôl Krisztusnak és az ô Egyházának jele. Ha Krisztus a zsidóknak botránkozás, a görögöknek balgaság (1Kor 1,23), ne csodálkozzunk, ha a Krisztusra lényegesen utaló és ôt valamiképpen utánzó házasság is botránkozás a szadduceusoknak és balgaság a szenvedélyeiket észokokkal igazolni akaró farizeusok elôtt. Bővebben »Krisztus királysága
... Készül pl. valahol egy házasság, mikor elvált ember akar egy leányt elvenni, vagy elvált asszony akar valakihez nőül menni, intsük meg akkor a feleket vagy azok szüleit, hogy így nem lehet a házasság szentségét fölvenni. Lehet ugyan polgári házasságot kötni, de az nem szentség s a katholikusoknak nem érvényes házasság, s aki így köt házasságot, az ki van közösítve az egyházból s azok közé sorozza magát, kikről az evangélium mondja: «ki az anyaszentegyházra nem hallgat, legyen neked mint a pogány s a publikanus», vagyis a bűnben élő vámos (Mát. 18, 17). Aki ilyen polgári házasságot köt, az nem gyónhatik, nem áldozhatik s ha halálos ágyán igaz, mély bűnbánattól hajtva meg is kapja a feloldozást, de mily szomorú élet az, ha valaki Krisztussal ellenkezve sok évi pogányságban élve, akar Krisztussal mint bírójával találkozni? Akarhatja-e s vállalhatja-e ezt keresztény ember? Bővebben »Katolicizmus és nemzet
... Csak nemrég jelent meg Pezenhoffer Antal hatalmas statisztikai alapokon mozgó munkája, amely Magyarországról is kimutatja azt, amit más országokról régóta kimutatott a vallási statisztika, hogy ti. a nagy nemzetölô modern társadalmi betegségekkel szemben mennyire csak a katolicizmus az, amely eredményesen megküzdeni tud. (...) Pezenhoffer számításait a következôkben foglalja össze: "Az 1910-iki népszámlálás a Magyar Birodalmat 20.886.487 lélekbôl állónak találta. Ha az ország 1870-tôl kezdve úgy szaporodott volna, mint a latin szertartású római katolikusok, akkor 1910-ben 22.345.582 lakója lett volna; ha úgy, mint a görög szertartású római katolikusok, akkor 19.579.724; ha úgy, mint a reformátusok, 20.018.725; ha ág. ev. mintára, 18.673.802; ha úgy, mint a görögkeletiek, akkor 17.891.078... A tiszta katolikus és tiszta református szaporodás közti különbség 2.327.857, a tiszta katolikus és tiszta ág. ev. közti 3.672.080, a katolikusok és görögkeletiek közti 4.453.604. Hazánk tehát a katolicizmustól negyven év alatt egy-egy Görögországot, Szerbiát, sôt Bulgáriát kapott, illetve kaphatott volna, ha katolikus lett volna. De hogy annyi lakosa van, amennyi van, azt is a katolicizmusnak köszöni." Bővebben »Panaszi Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek
... Vagy talán abban kell-e az új hitek csodáit keresni, hogy oly gyorsan terjedtek el mindenfelé? Ez csak úgy volna csoda, úgymond, ha nehéz dologgal, áldozattal járt volna; így azonban csak természetes okoknál fogva terjedt el oly rohamosan. Egyébként az Arius vagy Mohamed hite is isteni eredetű volna, mert az is gyorsan elterjedt; igen ám, mert kényelmes volt, s hozzá fegyverrel s erőszakkal is terjesztették. Hát a protestáns tanok mily más okokból terjedtek el oly gyorsan? Magyarországon például hadak és belső háborgások alatt csúszott be az új tan, és pedig nagyrészt kincsvágyó és erkölcstelen urak által, „a testnek kívánsága és az újságok elragadván őket”. Bezzeg, ha Luther „két vagy három negyvennapi böjtöt szerzett volna minden esztendőben, ha csak cilicium-hordozást, sok maga vesszőzést, sok adakozást, félelemben és rettegésben való életet, gyakori gyónást és minden szabadságok zabolázását, ha oly sanyarú életet és hitet kezdett volna, mint a fatalpú barátok élete, méltó volna csudára, hogy oly sokan követték. De, hogy a lágy és szabados útra oly sokan sietnek, oly nagy csuda, mintha egy nagy hegyről a követ egy kis taszítással alá bocsátanád, és azon csodálkoznál, hogy nagy erővel sem nagyíthatnád föl oly sebesen, amily sebesen alá jő.” Bővebben »Világnézeti válaszok
... Nincs ma a keresztény világnézet bajnokainak, nincs ma az Anyaszentegyház igazsághirdető s igazságvédő osztagának sürgősebb teendője, mint ez: felvilágosítani a félrevezetetteket! Letépni a szemükről a hályogot! Szétvágni a mesék, ráfogások, félremagyarázások és világnézeti babonaságok sűrű szövedékét! Rámutatni a divatos félreértésekre és félremagyarázásokra, feltárni az emberek előtt a legfőbb és legszebb igazságok napfényes, békeosztó világát! Bővebben »A nap szentje: I. Szent Szilveszter pápa hitvalló + 335.
... Az öröm és siker mellett bőien kijutott Szilveszternek a szenvedésből és megpróbáltatásból is. Különösen sok gondot és szorongást okozott neki az egyház egységének megóvása. Egy időben két veszedelmes eretnekség ellen is kellett küzdenie, melyek mindegyike Afrikából indult ki. A Donátus karthágói álpüspökről elnevezett donatista felekezet rajongásával, oktalan szigorúságával és durva személyeskedésével már Szent Miltiadész pápa idejében súlyos zavarokat idézett elő. A zavarok a 313. évi lateráni zsinat után is folytatódtak és lassankint egész Afrikára átharapóztak. Szilveszter Konstantin császár szövetségében minden lehetőt megtett a szakadás megszüntetésére. De a donatisták az arlesi zsinat (314), a karthágói megbeszélés (315) és a mi-lánói tanácskozás (316) ellenére tovább támadták a katolikusokat. Nem használt velük szemben a kímélet és elnézés politikája sem, melyet a császár magasabb államérdekekre való hivatkozás-sal kezdeményezett. A veszedelmes eretnekség még közel száz esztendeig tudta magát tartani és csak Szent Ágoston pörölycsapásai alatt omlott össze. Arányainál és kihatásainál fogva még veszedelmesebb volt az az eretnekség, melyet Árius alexandriai pap kezdeményezett. Nagy Konstantin eszközlésére 325-ben a bitiniai Niceában összeült az első egyetemes zsinat, hogy végleg állást foglaljon Árius ellen. Szilveszter, akit méltóságánál fogva az elnöklés joga illetett volna, hajlott korára való tekintettel személyesen nem jelent meg a zsinaton, hanem Hózius kordovai püspökkel, továbbá Vitus és Vince római papokkal képviseltette magát. A zsinat ünnepélyesen kárhoztatta Árius tanítását. Mivel azonban később politikai és hatalmi érdekek is vegyültek a kérdésbe, és Konstantin nem támogatta teljes őszinteséggel a pápát, kielégítő eredményt nem sikerült elérni. A lelkes pápának élte fogytáig küzdenie kellett az ariánus konkoly terjedése ellen. Bővebben »Isten a történelemben
... és lassan földereng az a meglátás, hogy a történelemben bűn, bűnhôdés, ítélet és engesztelés, szenvedés, enyészet és megváltódni-akarás, minden ami a mysterium iniquitatis tartalma, voltaképpen csak azért van, hogy sötét hátterébôl annál diadalmasabban emelkedjék ki az igazság, szeretet és szentség világa, mely a nagypénteki napfogyatkozás sötétségében ragyogott föl elôször és azóta el nem borul. S a történelem minden feszülése és küzdelme úgy tűnik föl, mint titáni harc, melynek kimenetele nem kétes; hisz akik között folyik, azok Krisztus és az ô ellenségei; minden sötét hatalom, bűn, fanatizmus és halál voltaképpen antikrisztus (lásd 7. ért.); és a történelem minden útja végelemzésben a tékozló fiú útja, ki, ha hosszas, évezredes tévelygések után is, visszatalál az atyai házba, illetve egyelôre legalább az atyai házhoz vezetô útra. S mikor a Krisztus-hívô lélek így eltelik a történeti tragikumnak ezzel a hármas víziójával, mindegyiknek forrása- és foglalataként önkénytelenül fölhajnallik elôtte egy másik látomás, mely patmoszi magányában megkereste az apostolt [Szent János evangélistát], ki evangéliumában elsônek látta meg, hogy a történelem Krisztusnak és az antikrisztusnak gigászi viadala: Bővebben »De a vizek megmozdulnak
Részlet a szerző "Ötven esztendő, Századunk magyar katolikus megújhodása" c. könyvéből.De az álló vizek egyszer csak megmozdultak, s hol kisebb, hol nagyobb hullámokat vertek, amiknek gyűrűzése nem könnyen ült el. A fáradt, eltespedt, tehetetlennek hitt magyar katolicizmus kilendült nyugalmi állapotából, s nemcsak a jogos önvédelem terére lépett, hanem a belső megújhodás csalhatatlan jeleit kezdte mutatni. (...) Először is bizonyos, hogy a katolicizmusban mindig megvannak a rejtett vagy potenciális erők, melyek csak kiváltásra várnak és amelyek természetszerűleg a vezetésre hivatott papság állásfoglalásával vannak összefüggésben. Erre bizonyíték az egyháztörténelem majd minden korszaka. (...) Elég egy dinamikus apostoli lélek, egy új eszme, kikezdés, mozgalom, hogy az első hullám tovább gyűrűzzön s fokonként az egész katolicizmus rengésbe jöjjön. (...) A legszomorúbb lesüllyedtség és álomkórság idején hasogatta végig a sötét magyar eget Prohászka Ottokár lángelméjének és lángszívének meteorszerű tündöklése s mint egy karácsonyt hirdető csodálatos csillag mutatott ösvényt az elfojtott és megtagadott Ige felé. (...)
Bővebben »
Álló vizek
Részlet a szerző "Ötven esztendő, Századunk magyar katolikus megújhodása" c. könyvéből.... De természetesen a liberalizmus világnézeti téren volt a legrombolóbb, mert korlátlan gondolkodási szabadságot követelt, minden isteni tekintélyt elvetett, s az embert önmaga törvényhozójává deklarálta. Dogmája volt az állami mindenhatóság, nem ismert el kinyilatkoztatást, egy ügyes frázissal, hogy „minden vallás egyforma” palástolta vallási közönyét, ami még később egyenesen ellenségeskedéssé fajult, s a több helyen fellángolt ún. kultúrharchoz vezetett. A századfordulón [XIX.-XX.sz.] tehát az egész magyar élet a liberalizmus jegyében állott. (...) A liberális korszellem s annak kapcsán kialakult életforma hozta magával, hogy a magyar katolikus egyház is szellemében, intézményeiben és egyéneiben fonnyadó, gyümölcstelen fa lett. A világi papok elsősorban hivatalnokok lettek, ún. „úri emberek”, társadalmi életet élő, kényelmes polgárok, akik a szorosan vett hivatali ténykedések, egyházi funkciók, hitoktatás elvégzésén túl semmi különösebb buzgóságot vagy éppen kezdeményezést nem mutattak, s inkább emberi tulajdonságaikkal, tehetségükkel, mint lelkipásztori tevékenységükkel kerestek elismertetést vagy éppen feltűnést. (...) Egyszóval „Pannónia virágos kertje” vadvíz, mocsár, békalencsés láp lett, a lápok furcsa életével, mely félig élet s félig már halál. Nem is csoda, ha ellenségei úgy érezték, hogy ütött vagy legalábbis közelg az óra, amikor nagyobb kockázat és erő bevetés nélkül is végezni lehet vele. De még a jóakaratú megfigyelők is azt hitték, hogy immár meg lehet felette kondítani a lélekharangot.
Bővebben »
Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás három új püspököt szentelt fel
Ritka egyházi szertartás színhelye volt a prímási bazilika. Serédi Jusztinián dr. bíboros hercegprímás egyszerre három új püspököt szentelt fel. Pápai kinevezés alapján Mindszenty József pápai prelátus címzetes apátot veszprémi, Kovács Sándor pápai prelátus címzetes apátot szombathelyi, Hamvas Endre esztergomi protonotárius kanonok, budapesti érseki általános helytartót, csanádi püspökké szentelte. Megtekintés »
Bangha Béla és Apor Vilmos
... A Katolikus Akció ezért sürgeti annyira a világiak vallási és főleg hitvédelmi képzését, hogy az eljövendő, sorsdöntő világnézeti harcokban, ha majd esetleg egy jövendő egyházüldözés a papság kezét-lábát gúzsba köti s az iskolai hitoktatást, az igehirdetést és a sajtót béklyóba veri, a világiak is rendelkezzenek olyan hitvédelmi készültséggel, hogy semmiféle erőszak, terror, hitegetés vagy tömegámító propaganda le ne üthesse őket a lábukról.” Ez a prófécia sajnos beteljesedett: az egyházüldözés Magyarországon a II. világháború végén be is következett és azóta, nyíltan vagy alattomban, de folyamatosan jelen van! Bővebben »
