elsősorban a Magyar Katolikus Egyház 1958 (II. Vatikáni Zsinat) előtti fontos eseményeit és hittudósait mutatja be, emléket állítva a Budapesten 1938-ban megrendezett Eucharisztikus Világkongresszusnak,
Mindszenty bíborosnak, a Regnum Marianumnak, az 1952-ben feloszlatott szemináriumok, szerzetesrendek vértanúinak, száműzetésre ítélt volt tanárainak és papnövendékeinek.
Röviden megemlékezünk dicsőséges 1956-os szabadságharcunkról, valamint minden katolikus hívő kötelességeként érintjük a - napjainkat is érintő - legfontosabb katolikus hitvédelmi kérdéseket.
Az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus emlékkönyve az oldal aljára görgetve megtekinthető és letölthető. A honlap tartalma folyamatosan bővül.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
(...)
1993-ban vonultam nyugdíjba, 23 évvel a püspöki szentelésem után. Nyugdíjazásom óta rájöttem a hagyományos latin mise jogellenes betiltásának valódi okára. Az ősi mise akadályt jelentett az ökumenizmus bevezetése előtt. A katolikus mise ugyanis olyan katolikus dogmákat tartalmazott, amelyeket a protestánsok tagadtak.
A protestáns felekezetekkel való egység elérése érdekében a tridenti latin misét el kellett törölni, és helyébe a Novus Ordo Missæ lépett.
Az I. Vatikáni Zsinat tanítása szerint „az Isten által kinyilatkoztatott hit tanítását az emberek elméjének nem filozófiai felfedezésként mutatták be, amelyet tovább kellene tökéletesíteni, hanem isteni kincsként, amelyet Krisztus Menyasszonyára bíztak, hogy az hűségesen őrizze és tévedhetetlenül határozza meg. Következésképpen a szent dogmák jelentése, amelyet mindig meg kell őrizni, az, amit Szent Anyánk, az Egyház megállapított. Soha nem megengedett ettől eltérni a mélyebb megértés nevében.” (Dei Filius dogmatikai alkotmány, Dz. 1800).
Az örök Rómát támogatom, Szent Péter és Pál Rómáját. Nem követem a szabadkőműves Rómát. XIII. Leó pápa 1884-ben, a „Humanum Genus” című enciklikájában elítélte a szabadkőművességet.
A modernista Rómát sem fogadom el. Szent X. Pius pápa is elítélte a modernizmust 1907-ben, a „Pascendi Dominici Gregis ” című enciklikájában.
Nem szolgálom azt a Rómát, amelyet a szabadkőművesek irányítanak, akik Lucifernek, az ördögök fejedelmének ügynökei.
(...)
Bővebben »
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
(...)
LifeSiteNews: Több alkalommal is elmondta, hogy a XIV. Leóhoz intézett, teológiai tisztázásra irányuló kérései válasz nélkül maradtak. Hogyan értelmezi azt a tényt, hogy egy pápa, aki ennyire ragaszkodik a párbeszédhez, a megbékéléshez és a meghallgatáshoz, hajlandó találkozni olyan beszélgetőpartnerekkel, akik nagyon távol állnak a katolikus tanítástól (James Martinra vagy a canterburyi ál-„érseknőre” gondolok), de nem tűnik hajlandónak párbeszédet kezdeményezni egy érsekkel, aki nyilvánosan kéri tőle, hogy adjon számot alapvető teológiai kérdésekről?
Carlo Maria Viganò érsek: Ezt annak a legegyértelműbb bizonyítékaként értelmezem, amit már évek óta hangoztatok.
A szinodális egyház „párbeszéde” nem párbeszéd: hanem egy szelektív eszköz. A szinodális egyház azokkal folytat párbeszédet, akik nem hisznek, mert a hitetlenekkel szemben nincs mit megvédeni; azokkal viszont nem folytat párbeszédet, akik hisznek, mert a hívők olyan kérdéseket tesznek fel, melyekre a szinodális egyház nem akar válaszolni.
A számomra biztosított audienciát magyarázat nélkül lemondták; ugyanekkor egy anglikán „érseknőt” kitüntetett figyelemmel fogadtak, és ő is áldást adott Szent Péter sírjánál. Az események sorozata beszédesebb, mint bármely kommentár.
Három egyszerű dolgot írtam Leónak: audienciát kértem tőle; arra kértem, hogy bűnbánatot tanúsítson és erősítsen meg engem a hitben, ahogyan Krisztus parancsolta Péternek; és arra kértem, hogy mondja el, milyen módon mondok ellent a Depositum Fidei-nek, mert pontról pontra megmutattam volna neki, miben hiszek, és elmondtam volna neki, hogyan szándékozom haladni tovább.
Nem kaptam semmiféle választ. Ennek oka pedig sem a figyelmetlenség, sem a túl sok feladat: hanem az, hogy válaszul el kellett volna mondania, mit hisz a szinodális egyház, és így be kellett volna vallania, miben tér el attól, amit a katolikus egyház mindig is hitt. A hallgatás segít neki megőrizni a kétértelműséget; a kiközösítés pedig felmenti a cáfolat alól. De a hallgatás önmagában is válasz, és a legbeszédesebb. Az a pápa, aki fogadja James Martint, de nem fogadja azt az érseket, aki azt kéri tőle, hogy erősítse meg a hitét, máris elárulta, melyik oldalon áll.
(...)
Bővebben »
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
(...)
LifeSiteNews: Ez az egész válság során Ön mindig is a liturgikus reformot nem következményként, hanem okként azonosította. Miért előzi meg az Ön megítélése szerint a szentmise kérdése a dogmatikai kérdést, és miért döntőbb annál? Milyen jelentősége van ebben az összefüggésben a Traditionis Custodes könyörtelenségének, melyet XIV. Leo érintetlenül megőrzött?
Carlo Maria Viganò érsek: Mert az Egyház mindig is tudta, amit a modernisták szándékosan elfelejtettek: ut legem credendi lex statuat supplicandi („hogy az imádság törvénye állapítsa meg a hit törvényét”). Az imádság törvénye határozza meg a hit törvényét, és nem fordítva. A keresztény nép nem kézikönyvekből tanulja a dogmákat: az oltárnál lélegzi be őket. Az az ember, aki évekig térdelt az Oltáriszentség előtt, aki látta, hogy a pap Isten felé fordul, és nem a gyülekezet felé, aki a római kánon szent csendjében volt tanúja a szentelésnek, hisz a Valódi Jelenlétben és az Áldozatban, még ha nem is tudná megfogalmazni a vonatkozó dogmákat; és egyetlen teológusnak sem sikerül majd elvennie tőle ezt a hitet. Változtasd meg az ember imádkozásának módját, és megváltoztatod azt, amiben hisz, anélkül, hogy ő észrevenné, és anélkül, hogy bárkinek valaha is egyetlen eretnek állítást kellene megfogalmaznia.
Ezért mondom, hogy a liturgikus reform nem a válság következménye volt: hanem annak eszköze. Ez volt a leggyorsabb és legbiztonságosabb módja annak elérésére, amit egy definíció soha nem ért volna el.
Jegyezzük meg: ez annak a bergoglói elvnek a tökéletes alkalmazása, amely szerint „az idő felülmúlja a teret”. Semmit sem határoznak meg, egy folyamatot indítanak el, és aztán csupán pár generációra van szükség, hogy a többi is a helyére kerüljön. Aki megerősítést szeretne kapni erre a módszerre, olvassa el Ottaviani és Bacci bíborosok Rövid kritikai tanulmány az új szentmise-rendről című művét, akik már 1969-ben figyelmeztettek arra, hogy az új rítus „teljes egészében és részleteiben is lenyűgözően eltér a Szent Mise katolikus teológiájától, ahogyan azt a tridenti zsinat XXII. ülésén megfogalmazták”. Ők nem két lázadó voltak: az egyik a Szent Hivatal[1] egykori titkára volt, a másik pedig egy kuriai bíboros. Figyelmen kívül hagyták őket, és ma a Valódi Jelenlétben való hitre vonatkozó statisztikák megerősítik, mennyire igazuk volt. Cranmer négy évszázaddal korábban már megértette, hogy a szentmise megváltoztatása elegendő ahhoz, hogy egy nép vallását megváltoztassa, és nem kellett semmilyen dogmát tagadnia ahhoz, hogy a Szent Áldozatot kiirtsa Angliából.
Ami pedig a Traditionis Custodes-t illeti, ez a legbeszédesebb vallomás, amit ellenfeleink tehettek volna. Ha a két rítus valóban ugyanazt a hitet fejezné ki [a vetus ordo és a novus ordo], akkor az egyik üldözése megmagyarázhatatlan szeszély lenne: azért üldözik, mert tökéletesen tudják, hogy nem ugyanazt a hitet fejezik ki, és hogy amíg egyetlen oltár is őrzi az ősi lex orandi-t, az új nem hivatkozhat győzelemre.
Azt is meg kell jegyezni, hogy Prevost alatt a Traditionis Custodes-t se nem visszavonták, se nem enyhítették: éppen ellenkezőleg, még szigorúbban alkalmazzák, olyan aprólékossággal, amelyre Bergogliónak nem volt ideje.
Az, hogy maga Leo – aki annyit beszél a befogadásról és a meghallgatásról – ilyen könyörtelenül ellenzi az örök misét, azoknak, akik még reménykedtek benne, azt bizonyítja, hogy a szinodális egyházban mindennek van helye, kivéve azt a rítust, amelyben az Egyház évszázadok óta imádkozott.
(...)
Bővebben »
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
(...)
LifeSiteNews: Őexcellenciája, új könyvében azt állítja, hogy manapság a pápaság első számú ellensége maga a pápa. Hogyan magyarázza ezt a paradoxont?
Viganò érsek: A paradoxon csak látszólagos, és megoldódik, amint megkülönböztetjük azt, amit a katolikus teológia mindig is megkülönböztetett: a pápaságot, mint isteni intézményt, melyet Urunk akart, amikor Péterhez így szólt: „Tu es Petrus”, és azt a személyt, aki a történelem bármely adott pillanatában Péter székét foglalja el.
A pápaság megingathatatlan, mert Krisztustól származik; a pápa személye pedig egy ember, saját szabad akaratával, aki megfelelhet a hivatali kegyelemnek, vagy elutasíthatja azt. Másrészt az Egyház imádkozik a pápáért, arra kérve az isteni felséget, hogy őrizze meg a Domnum Apostolicumot a szent hitben pontosan azért, mert tudja, hogy a hitben való kitartását a tisztség nem garantálja automatikusan. Ha ez nem így lenne, vagyis ha a pápa számára nem állna fenn annak a lehetősége, hogy nem teljesíti a megbízatását, akkor értelmetlen lenne érte imádkozni.
Amikor egy pápa az ad ædificationem [fejlesztés] céljából ráruházott hatalmát arra használja, hogy éppen azt lerombolja, amit e hatalomnak meg kell őriznie – a tanítást, a liturgiát, a fegyelmet, az Egyház monarchikus és hierarchikus felépítését –, akkor ellentmondásba kerül saját munusával. Már nem a pápaság szolgája: annak első számú ellenségévé válik, mert egyetlen külső ellenség sem tudna annyira megsebezni az Egyházat, mint az, aki belülről sebzi meg, Péter ruhájába öltözve.
Ezt a jelenséget a szó szoros értelmében vett főszakadásnak neveztem: olyan skizmának, amely a caput-tól, a fejtől indul ki. A klasszikus szakadás a test egy részének elszakadása a fejtől; itt viszont ennek az ellenkezőjét látjuk: a fej válik el a misztikus testtől és az azt megelőző tradíciótól, fellázad az ellen, amit elődei tanítottak, és amit kötelessége lenne sértetlenül továbbadni.
Szent Pál olyan szavakkal fogalmaz, amelyek nem tűrnek ellentmondást: sed licet nos aut angelus de cœlo evangelizet vobis præterquam quod evangelizavimus vobis, anathema sit [De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen!](Gal 1,8–9). Még egy angyal, még egy apostol, még Péter apostol utódja sem hirdethet más evangéliumot. A pápa a Depositum őrzője, nem pedig tulajdonosa; és aki őrzőből tulajdonossá teszi magát, elárulja azt az okot, amiért Urunk, Jézus Krisztus a pápaságot helytartói formában alapította.
(...)
Bővebben »
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
+!
D. J. Kr.!
Bizonyos ideje figyelgetem, hogy az egyes katolikus hívők miként viszonyulnak adott hatalmi struktúrával rendelkező szervezetek diktatórikus intézkedéseihez.
A megfigyeléseim során azt tapasztaltam, hogy a Covid-diktatúrához kritikusan viszonyuló katolikus hívők többsége az Egyház-ellenes külső és belső romboló hatalmakhoz is többnyire egészséges kritikával viszonyulnak. Ezért úgy látom helyesnek, hogy érdemes volna mindezen katolikus hívőkkel összefogva a Szentháromság, Nagyasszonyunk és Szent István Apostol-Király segítségével szervezett formában együtt szolgálni felebarátaink és az Egyház javát.
Az együtt szolgálatra felkészüléshez minden szerda este, Közép-európai idő szerint 20-22 (Erdélyben 21-23) óra között beszélgető és imádkozó szobában találkozhatunk csoportosan.
Igény szerint lehetőség van magán levélváltásra, illetve egyéni beszélgetésekre is.
Érdeklődni, jelentkezni a saját valódi név vállalásával a GloriaTV magán üzenetküldő felületén,
vagy az alábbi drótposta-címen lehetséges:
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Felhívjuk Kedves Olvasóink figyelmét, hogy a Korda Kiadó közzétette kiadványainak honlapját, amelyről le is lehet tölteni a műveket. Majdnem kivétel nélkül mind zsinat előtti kiadványok, szépek és tartalmasak (régi nagy jezsuita atyák lelkigyakorlatos és teológiai művei a nagyközönségnek):
-----------------------
Felkerült az internetre a Szent István Társulat könyvanyaga is: http://szit.ppek.hu/ .
Ebben persze vannak már "maiak" is (és azok közül is vannak természetesen jók), de a régiek is ott vannak, például a teljes Prohászka-anyag,
azután Schütz Antal könyvei közül is több, összesen 702 kötet, 1848-tól 2004-ig bezárólag.
-----------------------