Dr.Balogh Sándor: Az Egyház, az állam és a halálbüntetés

A halálbüntetés gyakran volt vitatott kérdés a történelemben, mivel két ellentétes elv és érdek ütközik a halálbüntetés kérdésében.

Egyik oldalon van a vádlott, akinek emberi méltósága megkívánja, hogy emberségesen bánjanak vele. Másik oldalon van a közjó, amely megkívánja, hogy a bűnt büntessék. (Mivel a magyar nyelvben nincs külön szó mint az angolban a sin és a crime között, tisztázni kell, hogy itt a törvénysértésről van szó, és nem meggyónható magánbűnről.)

Ezért nem csoda, hogy a két fő társadalmi intézmény, az Egyház és az állam ellentétes oldalon állnak. Egy egészséges feszültség nem csak megengedhető, de egyenesen kívánatos, hogy mindkét oldal megengedett keretek közt maradjon. A probléma ott van ha egyik oldal átlépi a megengedett kereteket.

A Katekizmus helyesen állapítja meg a büntetés jogosságát: „A törvényes közhatalomnak joga és kötelessége a vétség súlyosságával arányos büntetés kiszabása. A büntetésnek elsősorban a bűn által okozott rendzavarás helyreállítása a célja.” (2266) A „rendzavarás” ebben az esetben nem a társadalmi rendet jelenti, hanem a metafizikai rendet: igazságtalanság történt, és az igazságosságot helyre kell állítani. Ezért a bűnnek és a büntetésnek arányosnak kell lenni. Ez vonatkozik a bűn-büntetésre általában. A büntetés helyre állítja a rendet. Ez a büntetés elsődleges célja. Azonban ez nem zár ki esetleges másodlagos célokat, mint elrettentés. Gyakran látja az ember, hogy a meggyilkolt személy hozzátartozói bosszútól lihegve követelik a halálbüntetést. A bosszú megengedett cél a mellékcélok listáján, de nagyon alacsonyan, és semmi esetre nem vezetheti az állam képviselőit.

A büntetés általánosan elfogadott másodlagos célja az elrettentés. A megölt személyt ezzel nem fogják feléleszteni, de több tanulmány is bizonyítja, hogy egy nagyobb nyilvánosságot kapott kivégzés jelentősen redukálja az elkövetkező hetekben a gyilkosságokat, így a halálbüntetés ártatlan emberek meggyilkolását jelentősen csökkenti, tehát embervédő és életmentő szerepe van. Ez a legfőbb érv az igazságos halálbüntetés mellett, ami szinte kötelező erejű an államra mint a közjó őrére.

A másik oldalon áll az Egyház, mint az igazságosság és emberi méltóság őre. Ez egyrészt feljogosítja az Egyházat, hogy a halálbüntetés végrehajtásának méltósága felett őrködjék, másrészt igyekezzen a halálbüntetések számát csökkenteni. Jelen esetben, a magyarországi viszonyokat tekintve, ekörül folyik a vita.

A vitában megszólalt Erdő Péter Bíboros úr is, mint a katolikus álláspont képviselője ( Nem a halálbüntetésre kell törekedni).

Vizsgáljuk meg tehát a mai katolikus álláspontot. A Biboros Úr hivatkozik a Katekizmusra ami az Egyház hivatalos tanítását foglalja össze: „ … napjainkban általában lehetséges az, hogy az állam megvédje a legsúlyosabb bűncselekmények ellen a polgárait anélkül, hogy halálbüntetést alkalmazna. " Majd odateszi, hogy tehát elkerülhetővé válik a halálbüntetés, és zárójelben feltételezi, hogy erre most már soha sincs szükség.

Az idézés elég hű a Katekizmus eredeti szöveghez (par. 2267),: „Napjainkban ugyanis, mivel az állam olyan lehetőségekkel rendelkezik, melyekkel hatékonyan tudja büntetni a bűntényt, ártalmatlanná téve elkövetőjét, anélkül, hogy véglegesen megfosztaná a jobbulás lehetőségétől, a tettes kivégzésének szükséges volta "immár nagyon ritka, ha egyáltalán előfordul". [42] II. János Pál pápa: Evangelium vitae kezdetű enciklikája, 56.”

Azonban a szöveg példák helyett hivatkozik II János Pál Evangelium vitae kezdetű enciklikájára. A hivatkozott Evangelium vitae szöveg pedig lábjegyzetben visszahivatkozik a katekizmusra:

„56. … Minden esetben érvényben marad az új Katekizmusban kimondott elv, mely szerint „ha a vérontás nélküli eszközök elegendőek ahhoz, hogy az emberi életet a támadó ellen megvédjék, és a közrendet s az emberek biztonságát megőrizzék, a hatóságok ezekkel az eszközökkel éljenek, mert ezek jobban megfelelnek a közjó konkrét föltételeinek és jobban illenek az emberi személy méltóságához.” [289] KEK 2267.

Először is, felvetődik a kérdés, mi volt előbb, a tojás vagy a csirke, ki találta ki elsőnek ezt a feltevést, a pápa vagy a katekizmus szerzői, vagy ugyanaz a forrás volt mindkét pont között, és önmagát idézi itt is, ott is, hogy hitelességet nyújtson állításának, mintha ez valóban az egyetemes egyház tanítása lenne, és nem egy liberális dogma.

Tehát a Katekizmusban használt érv a vérontás nélküli eszközök hatékonyságáról minden bizonyíték nélküli kitaláció. Ugyanakkor a kivégzések hatása a gyilkosságok számára bizonyított tény (lásd Dr. Balogh Sándor: A halálbüntetésről).

A Bíboros úr szerint „a cél, amire törekedni érdemes, az a bűnmegelőzés és a hatékony és emberséges igazságszolgáltatás. Ha ezt egy modern állam tudja biztosítani, márpedig elvileg a technikai eszközök meg kell, hogy legyenek erre, akkor erre érdemes törekedni, nem pedig a halálbüntetés visszaállítására.”

Itt két kapcsolt célról van szó, megelőzés, és hatékony, igazságos büntetés. Ha valaminek „meg kell, hogy legyen,” az nem jelenti, hogy meg is van! Ha Bíboros úr tud olyan modern eszközről, amivel hatékonyan meg lehet előzni a gyilkosságokat (a nyilvános kivégzéseken kívül) és garantálni az igazságos büntetést, erkölcsi és hazafiúi kötelessége megmondani, hogy az állam azt tudja alkalmazni. Anélkül úgy látszik, hogy a Bíboros úr a liberális ideológia szószólója lett aki, az Egyház kétezer éves tanításával ellentétben, elvből ellenzi a halálbüntetést.

A Biboros úr még egy fontos témát hoz fel, amin érdemes kicsit bővebben elgondolkozni: „Éppen itt van a halálbüntetésnek az egyik legnagyobb sebezhető pontja, mert hányszor előfordult bírói tévedés, hányszor voltak koncepciózus, igazságtalan perek, amelyekben ártatlan embereket halálra ítéltek és kivégeztek. Ez olyan nagy embertelenség, olyan nagy bűn és hiba, hogy mindenképpen el kell kerülni, ez megéri a fáradságot, ezért kell az összes többi eszközöket tényleg kompetensen, magas színvonalon és megbízhatóan alkalmazni.”

A koncepciós pereket hagyjuk ki, azok egész más kategóriába esnek.

De mi van akkor, ha egy ártatlan embert végeznek ki? Ez egy nagy tragédia, amit minden lehető eszközzel el kell kerülni. Mégis a mai rendszer pont az ellenkező irányba tereli a jogrendszert. Normálisan valaki bűnösnek tekinthető, miután elkövetett egy gyilkosságot. Ez volt az alapja a hagyományos Római Jogrendszernek. Ezt az Alaptörvényünk, nyugati „demokratikus” nyomásra megváltoztatta az angolszász rendszerben használt elvre. Az Alaptörvény XXVIII. Cikke szerint (2)
Senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.” Tehát a jogerős döntésig a gyilkos ártatlannak tekintendő!

Mi a probléma ezzel? Amíg nincs jogerős döntés, addig a gyilkosnak minden állampolgári joga sérthetetlen, mert ugyancsak az Alaptörvény szerint, (7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.

Hogy néz ez ki gyakorlatban? Nézzünk egy példát at amerikai jogeljárásból, ahol az angolszász jogrendszert kitalálták.

Dr. Samuel Holmes "Sam" Sheppard orvost 1954-ben elítélték terhes feleségének brutális meggyilkolásáért. Fellebbezések során a Legfelsőbb Biróság elé került az ügy. A Legfelsőbb Bíróság, az angolszász jog alapján megsemmisítette az ítéletet, mert a tárgyalás, a nagy érdeklődés miatt, „cirkusz-szerű” körülmények közt zajlott le, tehát súlyos jogsértés történt. A döntés után a riporterek megkérdezték a híres védőügyvédet, F. Lee Baileyt, hogy akkor Dr. Sheppard ártatlan, nem ő ölte meg a feleségét? Bailey klasszikus öt szavas válasza ez volt: „nem az volt a téma.” A téma a tárgyalás volt, hogy kapott-e jogszerű tárgyalást.

Sam Sheppard ügyét újra tárgyalták, ahol végül is felmentették. Ezek után bűnös volt Dr. Sheppard? A fellebbezési döntés utáni tárgyalás eredménye szerint nem. Azonban a két tárgyalás után is, senki nem tudja, hogy ő ölte-e meg a feleségét, vagy valaki más. Azonban fia 2000-ben, évtizedekkel apja halála után, pert indított, gondolom jókora kárpótlás céljából, Ohio állam ellen apjának igazságtalan (wrongful) bebörtönzéséért. Ezúttal a polgári bíróság úgy döntött, hogy a fiú nem bizonyította be, hogy a bebörtönzés igazságtalan volt. Tehát a fiú nem bizonyította be, hogy nem apja ölte meg az anyját.

Beszéltem több rendőrrel, akik féltek bűnügyi tárgyasokon tanúként megjelenni, mert az első lépés amit a védelem tesz, kereszttűz alá venni a rendőrt, mert ha be tudja bizonyítani, hogy védencének emberi jogait megsértették, vége a tárgyalásnak, a bűncselekmény elkövetését meg se vizsgálják.

Az idősebbek emlékeznek, hogy valamikor ha valami suhanc ellopott egy biciklit, két csendőri pofon után nem csak beismerte, hanem vissza is adta a biciklit. Ma a csendőrt tennék felelőssé, és a tulajdonos soha nem kapná vissza a biciklijét, mert szegény „ártatlan” suhancnak a csendőr lekent egy pofont. Tudom, ennek van visszája is, de a tény az, hogy a hangsúly nem a bűncselekményen van, hanem a folyamaton.

Ez olyan hangulatot teremt a tárgyalóteremben, hogy mindkét fél, a védelem és az ügyész is, a folyamatra fekteti a hangsúlyt, és a lényeg sokszor elsiklik. Az ügyész nem a bűncselekményre fekteti a hangsúlyt, hanem hogy hogyan tudja kivédeni a védelem által teremtett akadályokat. Elvégre nem a tett elkövetése a fontos, hanem „jogerős elitélést” kapni. Ha ez meg van, a vádlott bűnös, ha elkövette a bűnt, ha nem, tehát fel lehet akasztani!

Ha a Bíboros úr, és az Egyház, csökkenteni akarja az ártatlanok kivégzését, és emelni a bűnösök elitélését, javaslom, követeljék, hogy térjünk vissza a római jogrendszerhez, amiben a bűnös akkor lesz bűnös, amikor elköveti a bűnt, és nem akkor, amikor a védő és az ügyész párharcából az ügyész kerül ki győztesen. Dobjuk ki az alapjaiban hibás angolszász jogot. Ez lenne jó példa az állam és az egyház közti feszültség hasznosságára.

Azonban még a legjobb jogrendszerben is akadnak hibák, ezért javaslom az alábbi pontokat Bíboros úr figyelmébe:

1.nagyobb felelősséget kell háritani az igazságszolgáltató rendszerre, hogy ne az legyen a fö szempont, a rendőröknek, hogy valakit letartóztatnak, és az ügyészek, hogy valakit, bárkit elitéltessenek, hogy az esetet bezárhassák, és aki hamisan vádol valakit vagy tanuskodik, az legyen szigorúan büntetendő tett.

2. Ha bármi gyanú merül fel, ott van a fellebbezés és az államfői kegyelem vagy kommutációs rendszer, az ítéletet megváltoztatni.

3. emberi ügyekben mindig kell számolni a tévedéssel, abszolút garancia soha nem lesz a tévedések elkerülésére, csupán csökkenteni lehet a tévedés esélyét.

4. Hinni kell, hogy Isten ezt figyelembe veszi és az ártatlanul kivégzettnek megrövidítheti az egyéb bűnökért kijáró tisztítótüzet.

5. végül, mérlegelni kell a kivégzés elrettentő hatását és a bűncselekmények csökkentését.

*****

Mellékletek:

Részletek a Katolikus Egyház katekizmusából:

2265 A törvényes önvédelem nemcsak jog, hanem súlyos kötelezettség is lehet azok számára, akiknek mások életét kell védeniük. A közjó védelme megköveteli, hogy a jogtalan támadót ártalmatlanná tegyék. Ezen a jogcímen a közhatalom törvényes birtokosainak joga van a fegyver használatára is, hogy a gondjaikra bízott polgári közösség jogtalan támadóit visszaverjék.

2266 A közjó védelme követelményének megfelel az állam erőfeszítése annak érdekében, hogy az emberi jogokat és a polgári együttélés alapvető szabályait sértő magatartásformák terjedését megfékezze. A törvényes közhatalomnak joga és kötelessége a vétség súlyosságával arányos büntetés kiszabása. A büntetésnek elsősorban a bűn által okozott rendzavarás helyreállítása a célja. Amikor a büntetést a vétkes önként elfogadja, a büntetés engesztelő értelmet is nyer. A büntetés azonfelül, hogy védi a közrendet és óvja a személyek biztonságát, gyógyító célzatú is: amennyire lehetséges, hozzá kell járulnia a vétkes megjavulásához.

2267 Az Egyház hagyományos tanítása -- a tettes kilétének és felelősségének teljes bizonyítását föltételezve -- nem zárja ki a halálbüntetéshez folyamodást olyan esetekben, amikor ez az egyetlen járható út az emberek életének hatékony megvédésére a jogtalan támadóval szemben.

Ha pedig a vérontás nélküli eszközök elegendők a támadó elleni védekezésre és a személyek biztonságának megőrzésére, a hatalom ezekre az eszközökre korlátozódjék, mert ezek jobban megfelelnek a közjó konkrét javainak és inkább összhangban állnak az emberi személy méltóságával.

Napjainkban ugyanis, mivel az állam olyan lehetőségekkel rendelkezik, melyekkel hatékonyan tudja büntetni a bűntényt, ártalmatlanná téve elkövetőjét, anélkül, hogy véglegesen megfosztaná a jobbulás lehetőségétől, a tettes kivégzésének szükséges volta "immár nagyon ritka, ha egyáltalán előfordul". [42]II. János Pál pápa: Evangelium vitae kezdetű enciklikája, #56.

*****

Evangelium vitae

56. Ebbe a témakörbe tartozik a halálbüntetés kérdése is, melyre vonatkozóan az Egyházban éppúgy, mint a polgári társadalomban egyre erősödik az az irányzat, mely e büntetésfajtának csak nagyon korlátozott alkalmazását vagy teljes eltörlését követeli. A kérdést egy olyan büntetőjog keretében kell mérlegelni, amely egyre inkább illő a személyi méltósághoz s végső soron Istennek az emberre és a társadalomra vonatkozó tervéhez. A büntetésnek ugyanis, amellyel a társadalom sújtja a bűnöst „elsődleges célja a bűn által okozott rendbontás helyreállítása”.[287] A közhatalomnak meg kell torolnia a személyi és közösségi jogok megsértését azáltal, hogy a vétkesre a bűnténnyel arányos büntetést ró, ami föltétele annak, hogy visszanyerhesse szabadságának gyakorlását. A hatalom így éri el célját, ti. hogy megvédje a közrendet és a személyek biztonságát, ugyanakkor ösztönözze és segítse a bűnöst a megjavulásban.[288 ] Nyilvánvaló, hogy éppen e célok elérése érdekében a büntetés mibenlétét és mértékét gondosan kell mérlegelni és eldöntetni, s a legsúlyosabbat, a halálbüntetést csak végső esetben szabad alkalmazni, amikor a társadalom megvédése más módokon nem lehetséges. Ma azonban, amikor a büntetőjog egyre fejlettebb, ilyen esetek nagyon ritkák, ha egyáltalán előfordulnak. Minden esetben érvényben marad az új Katekizmusban kimondott elv, mely szerint „ha a vérontás nélküli eszközök elegendőek ahhoz, hogy az emberi életet a támadó ellen megvédjék, és a közrendet s az emberek biztonságát megőrizzék, a hatóságok ezekkel az eszközökkel éljenek, mert ezek jobban megfelelnek a közjó konkrét föltételeinek és jobban illenek az emberi személy méltóságához.” [289]

[287] KEK 2266.

[288] KEK 2266.

[289] KEK 2267.

* * * *

Szentírási idézetek:

2Péter

1Voltak azonban a nép körében hamis próféták is, mint ahogy közöttetek is lesznek hazug tanítók, akik veszedelmes tévtanokat terjesztenek, s azt, aki megváltotta őket, az Urat, megtagadják, gyors romlást zúdítva magukra.

Óvás a tévtanítóktól: 2,1-22

2Sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját.

3Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik.

Fenyegető ítélet a tévtanítók ellen

4Hiszen Isten még a vétkező angyaloknak sem kegyelmezett, hanem a pokol bilincseibe zárva a mélységbe taszította őket, hogy ott fogva tartsák őket az ítéletre.

5És nem kegyelmezett a régi világnak sem, csak Noét, az igazság hirdetőjét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelenek világára rázúdította a vízözönt.

6Szodoma és Gomorra városát is hamuvá égette, pusztulással büntette, példát állítva arra, hogy mi fog történni az istentelenekkel;

7a szorongatott igaz Lótot pedig az elvetemültek fajtalan életmódja közül megszabadította,

8mert ez az igaz ember köztük lakott, látta és hallgatta őket, és gonosz tetteik napról napra gyötörték igaz lelkét.

9Az Úr meg tudja szabadítani a kísértésből az istenfélőket, a gonoszokat pedig az ítélet napjára megőrizni, hogy bűnhődjenek.

A tévtanítók útja

10Legfőképpen azokat, akik tisztátalan vágyakkal a test után járnak, s az Úr hatalmát megvetik. Ezek vakmerők, önhittek, nem félnek a Fényességeket káromolni,

11jóllehet az angyalok, akik erejüket és hatalmukat tekintve nagyobbak, nem hoznak ezek ellen káromló ítéletet.

12Ezek azonban, mint a természet szerint megfogásra és leölésre való oktalan állatok, káromolják mindazt, amit nem értenek. De el fognak veszni saját romlottságukban,

13és akaratuk ellenére elnyerik gonoszságuk jutalmát. Ők gyönyörűségnek tartják a naponkénti vigadozást. Piszok- és szennyfoltok ők, akik gyönyörökben tobzódnak és lakomáikon kéjelegnek nálatok.

14Szemük tele van házasságtöréssel, és telhetetlenek a bűnben. Elcsábítják az állhatatlan lelkeket, szívük kapzsiságra van begyakorolva. Az átok fiai ők,

15akik elhagyták az egyenes utat, és eltévedtek. Követték Boszor fiának, Bálámnak útját, aki jobban szerette a gonoszság bérét,

16de meg is bűnhődött vétkéért: a teherhordó néma állat emberi hangon megszólalt, és megakadályozta a próféta esztelenségét.

17Víz nélküli források ők, forgószéltől kergetett fellegek, – a legfeketébb sötétség vár rájuk!

18Mert hiábavalóságokat beszélnek kevélyen, és buja testi kívánságokra csábítják azokat, akik alig menekültek meg a tévelygésben élőktől.

19Szabadságot ígérnek nekik, holott ők maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte.

20Ha tehát azok, akik a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk megismerése által megmenekültek a világ förtelmeitől, de újból elmerülnek ezekben, és vereséget szenvednek, ez utóbbi állapotuk rosszabb az előbbinél.

21Jobb lett volna nekik az igazságosság útját meg sem ismerni, mint annak megismerése után eltérni a nekik adott szent parancstól.

22Beteljesedik ugyanis rajtuk az igaz közmondás: »Visszatér a kutya a hányadékához« , és: »A megfürösztött disznó újra a sárban hempereg«.