A liberális katolicizmus állami egyházüldözéshez vezet

Napjainkban, amikor azt látjuk, hogy a modern állam utasítja a katolikus Egyházat, hogy ez utóbbi mit tehet és mit nem tehet, a Felix Sarda y Salvany atya által liberális katolicizmusnak vagy katolikus liberalizmusnak nevezett jelenség következményeit tapasztalhatjuk meg. Tagadva az Egyház és az állam kapcsolatát rögzítő hagyományos tanítást, a katolikus liberalizmus tagadja napjaink társadalmában a Katolikus Egyház alapvető jogait. Az államnak jogában áll szabadon döntenie arról, mit tehet és mit nem az Egyház. Az Egyház és az állam szétválasztásának liberális tana valójában az Egyházat az állam fennhatósága alá helyezi, különösen válságok esetén.

Az Egyház vezetőinek alázatos engedelmessége a civil kormányok felé a templomok bezárása és a katolikusoknak a szentségektől való megfosztása tekintetében - valamint a nép tiltakozás nélküli engedelmessége - valójában a modern demokráciák alapjaként szolgáló liberális elveknek a következménye.

Felix Sarda Y Salvany atya:

A béke és a háború nem összeegyeztethető. A csata közepette az ellenségek nem lehetnek barátok. Ahol az ütköző erők közötti feszültség nagyon erős, ott nagyon csekély esélye van a kibékülésnek. Mégis ezt az abszurditást és ellentmondást találhatjuk meg a liberalizmus és a katolicizmus egyesítésének visszataszító kísérletében. Az eredmény egy szörnyszülött, amit liberális katolicizmusnak vagy katolikus liberalizmusnak neveznek. Bármennyire is furcsa, a katolikusok jó szándékkal teret engedtek ennek az abszurdumnak és az örök ellenséggel történő megbékélés hiú reményének.

Ennek a végzetes tévedésnek egy olyan hiábavaló és felfokozott vágy a forrása, amely össze akar egyeztetni és hangolni két, természetében teljesen összeegyeztethetetlen és ellenséges tant.

A liberalizmus az egyén és a szociális rend abszolút függetlenségének a dogmatikus alátámasztása. A katolicizmus az egyén és a szociális rend Isten kinyilatkoztatott törvényének való teljes alávetettségét tanítja. Az egyik tanítás tökéletes ellentéte a másiknak. Közvetlen konfliktusban álló ellentétek. Hogyan is lehetne őket kibékíteni egymással? A szembenállás szükségszerűen konfliktusokhoz vezet, és a kettő ugyanúgy nem lehet egymással harmóniában, mint ahogyan a kört nem lehet négyszögesíteni.

Azonban a katolikus liberalizmus hirdetői számára ez elég egyszerűnek tűnik. Az evangeliumi tör-vénynek alárendelendő egyéni ész mellé az evangeliumi törvénytől teljesen független nyilvános vagy társadalmi észt képzeltek s igy okoskodnak: „Az államnak, mint ilyennek nem kell vallásosnak lennie, legföljebb olyan mértékben, amely azokat, akik a vallásról hallani sem akarnak, nem feszélyezi. A polgárnak, mint magánembernek, meg kell hajolnia Jézus Krisztus kinyilatkoztatása előtt, a nyilvánosság emberének azonban úgy kell viselkednie, mintha e kinyilatkoztatás rá nézve nem is létezne." Kimondták a hírhedt elvet: „Szabad egyház szabad államban" ; s ezen elv terjesztésére és védelmére Franciaországban több híres katolikus, köztük egy jeles főpap is, esküvel kötelezte magát.

Mindez a civil vagy szociális ateizmust jelent. Azt jelenti, hogy a társadalom Istentől, az Alkotójától független; míg a személy elismerheti az isteni törvénytől való függését, a civil társadalom nem teheti ezt meg; ez egy olyan megkülönböztetés, amelynek a logikája elfogadhatatlan ellentmondáson alapszik.

Világos, hogy ha az egyéni ész elköteleződik arra, hogy Isten törvényének alávesse magát, a nyilvános és a szociális ész nem menekülhet el ez alól a kötelessége alól anélkül, hogy szélsőséges ellentmondásba ne essék, amelynek alapján az emberek arra kényszerülnek, hogy két, egymásnak ellentmondó lelkiismeretnek engedelmeskedjenek. A magánéletben az ember lehet katolikus, de nyilvánosan szabadon választva ateistának kell lennie.

Továbbá az út nyitva áll egy különös zsarnokság előtt; ha a nyilvános lelkiismeret független a katolikus törvényektől és figyelmen kívül hagyja azokat, akkor nincs nyilvánosan elismert kötelezettsége a polgároknak az Egyházat védeni jogai gyakorlásában. Sőt, a polgári hatalom az üldözés eszközévé válhat, az Egyházzal ellenséges, istentagadó uralkodók, hatalmuknál fogva kereszténységellenes törvényeket hozhatnak...

Ennek a végzetes megkülönböztetésnek az eredményei azonban nem érnek véget az Egyház törvényesített szociális és civil üldöztetésével; a modern időkben ez tovább megy és szégyenletes hatását kiterjeszti az iskolai osztálytermekre, úgy terjeszkedik, hogy az ifjúság oktatását befolyása alá keríti. Az ifjúság lelkiismeretét nem az isteni törvényeknek megfelelően alakítja, hanem ezeknek a törvényeknek átgondolt és tudatos mellőzésével. Olyan világi nevelés, amely az ateizmus magjait ülteti el a jövő generációja szívébe.

A katolikus liberalizmus vagy liberális katolicizmus, beismerve az egyéni és a nyilvános ész közötti végzetes ellentmondást, így megnyitja a kaput a hit ellenségei előtt. Ha valaki intellektuális emberként nagylelkű és liberális szemlélete miatt félresöpri az ellentmondás elleni támadás érveit, az vagy hitszegő vagy bolond, a hit ellenségeinek a kedvét keresve elárulja az igazságot, elárulja magát a hitet. Azt képzelve, hogy az igazságot védelmezi, a legaljasabb módon aláveti azt a tagadás és a hazugság szellemének. Nincs bátorsága ahhoz, hogy szembeszálljon a ravasz ellenség gúnyolódásánval. Fél, nehogy intoleránsnak, illiberálisnak, szűklátókörűnek, ultramontánnak vagy reakciósnak nevezzék, ami epe és üröm lenne a kicsiny lelkének. Ezen össztűz közepette feladja a hitre vonatkozó, születéstől kapott jogát a liberális téveszmék kedvéért.

Részlet Fr. Felix Sarda y Salvany, a Liberalizmus bűn c., 1888-ban megjelent könyvéből. VI. fejezet, Katolikus liberalizmus vagy liberális katolicizmus

Honlapunkon ITT további részéletek olvashatók a könyvből.

forrás: https://traditioninaction.org/religious/n190_Liberty.htm