Sarda y Salvany Félix: A liberalizmus bűn

A józan katolikus intranzigencia [hajlíthatatlanság]

ellentétben a liberális hamis szeretettel

Intolerancia! Intranzigenezia! Kompromisszumra való képtelenség! Szinte hallom, mint kiáltják a liberalizmus szele által többé-kevésbé megcsapott olvasóim e szavakat az előző fejezet elolvasása után. Mily kevéssé keresztény mód a kérdés megoldására! Vajon a liberálisok nem olyan felebarátaink, mint más emberek? Az ilyen eszmékkel ugyan nem fogunk messzire menni! Mily vakmerő megvetése és lábbal tiprása a szeretetnek!

"Íme itt vagyunk végre!" - kiáltjuk viszont mi. A szeretet hiányát vetik minduntalan szemünkre. Jól van tehát, feleljünk meg e szemrehányásra is, mely e tárgyra nézve oly sokaknak vesszőparipája: vagy ha nem az, úgy mindenesetre ellenségeink hatalmas mellvértje. Igen szellemdúsan mondotta valaki, hogy a szeretetet védbástyául használják az igazság ellen.

Lássuk mindenekelőtt, mit jelent e szó: szeretet?

Megadja erre a választ a katolikus teológiának népszerű és legilletékesebb közege a katekizmus [szerk. megj.: a tridenti zsinat katekizmusáról van szó] mely tele van igaz tudománnyal és bölcsességgel: "A szeretet természetfölötti erény, mely arra indít bennünket, hogy az Istent önmagáért mindenekfölött, felebarátunkat pedig úgy, mint önmagunkat Istenért szeressük." Így tehát Isten után felebarátunkat és önmagunkat is kell szeretnünk éspedig nem akárhogyan, hanem Isten iránti szeretetből s az Ő szent törvénye iránti engedelmességből. Már most mit tesz szeretni? Amare est velle bonum , - feleli a bölcsészet . szeretni annyi tesz, mint annak, akit szeretünk, jót akarni. S ki az, akit a szeretet törvénye szerint szeretnünk, vagyis akinek jót akarnunk kell? A felebarát, vagyis nem ez vagy amaz ember csupán, hanem minden ember. S mi az a jó, amit felebarátunknak akarnunk kell, hogy igaz szeretetünk legyen? Először is a legfőbb, vagyis a természetfeletti jó, s azután a földi javak,amennyiben az előbbivel nem ellenkezik. Mindez e két szóban van összefoglalva: "Szeretet Istenért!"

A mondottakból következik, hogy mi felebarátunkat szerethetjük s neki jót akarhatunk még akkor is, ha kedve ellen cselekszünk, vele ellenkezünk, őt megszomorítjuk, sőt, neki anyagi hátrányt okozunk s bizonyos esetekben életétől megfosztjuk. Ezen esetekben, midőn olyasmit teszünk, ami felebarátunknak visszatetszik, akaratával ellenkezik, vagy őt megalázza, azt kell néznünk, vajon ez az ő javáért vagy egy másnak javáért, akinek nagyobb jogai vannak a jóra, vagy pedig egyszerűen Isten szolgálatában és az Ő dicsőségére történik-e vagy sem.

1. Felebarátunk javáért. - Ha bizonyos az, hogy felebarátunkat megszomorítván és megsértvén ezáltal mégis az ő javát célozzuk és mozdítjuk elő, - bizonyos, hogy a kellemetlenség és keserűség dacára, melyet neki okozunk, mégis szeretjük. Így például szeretjük a beteget, midőn pokolkővel égetjük, vagy rákfenés tagjait elvágjuk; szeretjük bűnös felebarátunkat, midőn dorgáljuk vagy büntetjük stb. stb. Mindez igen tökéletes szeretet.

2. Másnak a javáért, kinek nagyobb jogai vannak a jóra. - Gyakran megesik, hogy felebarátunkat meg kell sértenünk, nem ugyan az ő javáért, hanem hogy egy mást megmentsünk a bajtól, amelyet amaz emennek okozni akar. Ez esetben a szeretet kívánja, hogy az üldözöttet az üldözőnek igazságtalan támadása ellen megvédelmezzük, s a támadónak annyi bajt okozzunk, amennyi a megtámadottnak megvédelmezésére szükséges. Ez történik, midőn valaki az utast megvédelmezendő az ezt megtámadó rablógyilkost megöli. Ilyen esetben az igazságtalan támadónak megölése, megsebzése, vagy bárminemű megsértése az igaz szeretet ténye.

3. Isten szolgálatában. - Minden jó között a legnagyobb jó Isten dicsősége, amint minden emberre nézve a legelső felebarát maga az Úr Isten. Következőleg a szeretetet, amelyet embertársaink, mint felebarátaink iránt gyakorolnunk kell, mindig alá kell rendelnünk annak a szeretetnek, mellyel közös Urunknak, Istenünknek tartozunk. Az Ő szerelméért, az Ő szolgálatában (ha szükséges), embertársainknak kellemetlenséget okozhatunk, őket megsérthetjük, sőt, (mindig, ha szükséges), meg is ölhetjük. Jegyezzük meg jól a zárójelben használt föltételt: amely világosan megjelöli az esetet, amelyben Isten dicsősége vagy szolgálata ilyen áldozatokat megkíván. Valamint az igazságos háborúban az emberek megsebezhetik és megölhetik egymást a hazáért, éppen úgy megsebezhetik és megölhetik egymást az Istenért. Valamint továbbá a törvény értelmében ki lehet végezni azon embereket, akik az emberi büntető törvénykönyv ellen vétenek: éppen úgy a katolikus elvek szerint organizált társadalomban meg lehet jogosan fenyíteni azokat is, akik az isteni törvénykönyvnek az a külső fórumra vonatkozó pontjait áthágják; s ez maga is teljesen igazolja az annyira kárhoztatott inkvizíciót. Mindezen tettek (föltéve, hogy szükségesek és igazságosak) érvényes cselekedetek, melyekre sokszor éppen a szeretet kötelez.

A modern liberalizmus ezt nem akarja megérteni, s éppen ezért tévutakon jár. Az a fogalom, melyet magának a szeretetről alkotott, s hívei között terjeszt, hamis fogalom. A türelmetlenség és intranzigencia [hajlíthatatlanság] szüntelen megújított vádjával sokszor még a buzgó katolikusokat is zavarba hozza és megrendíti. Pedig a mi tételünk oly világos és oly konkrét. A legfőbb katolikus intranzigencia a legfőbb katolikus szeretet. E szeretetet gyakoroljuk felebarátunkkal szemben, midőn az ő javának előmozdítása végett megszomorítjuk, megalázzuk, megsértjük vagy büntetjük. E szeretetet gyakoroljuk embertársaink iránt, midőn azért, hogy őket a tévely mételyétől megóvjuk, e tévely szerzőit és pártfogóit leleplezzük, valódi nevükön rosszaknak és gonoszaknak nevezzük, s ekként odahatunk, hogy a jóravaló közönség őket megvesse és megutálja, és hogy amennyiben lehet, a fensőbbség megfékezze és megbüntesse. E szeretetet gyakoroljuk Isten iránt, midőn az Ő szolgálatában, az Ő dicsőségéért - amennyiben szükséges - minden emberi érdeket félrelökünk, minden emberi korlátot áttörünk, minden emberi tekintetet félreteszünk, saját és mások életét - mindig, ha szüksége - feláldozzuk.

Ez a legtisztább szereteten alapuló intranzigencia; az ilyen intranzigencia maga a legtökéletesebb szeretet; s akik az ilyen intranzigenciát gyakorolják, azok a valódi szeretetnek, aminőt az igaz vallás ért, legkitűnőbb hősei. S minthogy manapság kevés ilyen intranzigens ember van a világon, éppen azért kevesen is vannak, akik helyesen tudnak szeretni. A ma dívó liberális szeretet csak forma, szép beszéd, hízelgés és nyájaskodás, valójában pedig az ember igaz javának, az igazság és az Isten magasabb érdekeinek a megvetése.