Krajsovszky Gábor: Wittner Mária híres parlamenti beszéde 2001. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Megilletődve állok a magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket, mint Tisza István, Klébesberg Kunó, Hóman Bálint, de itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, mely egy jobb sorsra érdemes nemzet elvesztésén munkálkodott. Ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat – élőket és holtakat –, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat. Vádoljuk őket, mert a lenini utat nagy igyekezettel honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb útja ez, s a továbbhaladásuk tétje milliónyi emberélet volt. Vádoljuk őket, mert nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg holtukban is. Vádoljuk őket a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaink nevében. Vádoljuk őket az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, kiknek kiszemelt otthonukba betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját. Vádoljuk őket a recski haláltáborban megkínzott, megalázott emberek nevében. Vádoljuk őket a munkaszolgálatosok nevében. Vádoljuk őket a 298-as parcella halottai nevében, az ÁVH mint erőszakszervezetük által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében. Vádoljuk őket a 6 millió meg nem született magyar gyermek nevében. Vádoljuk őket a „legdrágább kincs”, a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát, az otthon melegét. Vádoljuk őket a „legfőbb érték”, az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra, vagy zártak börtönbe hosszú évekre. Vádoljuk őket a megalázott, megkínzott honfitársaim nevében. Vádoljuk őket a sortüzek áldozatai nevében. Vádoljuk őket, mert kiölték az emberekből a hitet, a reményt, a morált, egy emberibb, tisztább élet reményét. (...) Bővebben »
Krajsovszky Gábor: „A szeretet soha el nem fogy” (1 Kor 13,8.) — Megemlékezés Tóth Ilonáról, születésének 90. évfordulóján
Krajsovszky Gábornak 2022. október 22-én a Tóth Ilonka Emlékházban elmondott beszéde.
(...) Tóth Ilona VI. éves orvostanhallgatót 1957. június 28-án koholt vádak
alapján halálra ítélték és kivégezték az akkori kommunista rendszer
hóhérai. Tóth Ilonát és társait annak idején úgynevezett köztörvényes,
nem pedig politikai „bűncselekmények” miatt ítélték el. Az ’56-os
szabadságharcosok köztörvényesítése kedvelt eszköze volt a kádári
megtorló gépezetnek és propagandának, ami a szabadságharcosok
teljes erkölcsi lejáratását szolgálta. Ezt követően 1958 januárjában
Gegesi Kiss Pál orvostudományi egyetemi rektort kitüntetik a Magyar
Szabadság Érdemrend bronz fokozatával.
A koncepciós pert megelőző kihallgatások során történt fizikai
kínzások és pszichés „megdolgozások” eredményeként Tóth Ilona is,
akárcsak a többi vádlott-társa, tejesen abszurd, önterhelő vallomásokat
tett, életszerűtlen cselekedeteket vállalt magára.
Bővebben »
Pongrátz Gergely nyílt levele Kovács Lászlónak, az MSZP elnökének
... Bizonyára hallották már: bűnbánat nélkül nincs bocsánat. Miért csodálkoznak hát azon Önök, tisztelt Elnök úr, hogy amikor pártjuk képviseletében a jótékony össznépi feledésben reménykedve koszorúkat igyekeznek elhelyezni bajtársaink sírjain vagy az Ő emlékműveiken, inzultusok érik Önöket?! Csodálkoznak azon, hogy a Nemzet nagy része nem felejti el azt, amit az Önök pártjának jogelődje negyvenhat esztendővel ezelőtt elkövetett? Önök, tisztelt Elnök úr, lépten-nyomon arról panaszkodnak, hogy megosztott ez az ország. Megosztott, és ezért a nemzeti oldalt teszik felelőssé. Nem gondolkodtak még el azon, hogy provokációra nehéz békés kéznyújtással válaszolni? Mert az Önök hőseink iránti kegyeletből való bűnbánat nélküli görcsös részesedni akarása az áldozatok, azok hozzátartozói és a velük rokonszenvezők számára bizony: provokáció. A gyilkostól sem veszik jó néven, ha ott jajveszékel az áldozat temetésén. Azt kérem ezért Önöktől, tisztelt Elnök úr, hogy ha valóban fontos az Önök számára a társadalmi béke, a fölösleges, a nemzet dolmányán is foltot hagyó kikövetelt botrány elkerülése, amíg olyanok vannak soraikban, akik néhány esztendeje még büszkén hivalkodtak az ötvenhatos csőcselék elleni fegyveres és szellemi harcukkal, amíg tehát hiteltelenek az Önök által hozott kegyeleti virágok, kérem, ne koszorúzzanak bajtársaink sírjánál és emlékműveinél. Keressék más módját az ünneplésnek és a megemlékezésének. Bővebben »
1956-tal és a Regnum Marianum történetével kapcsolatos forrásközlés
... „Dicsőséges volt ez a hét. Gyerekek verték meg az orosz hadsereget a Molotov koktéllal. És az orosz nem mert mozdulni. Látta a tökéletes vereséget és itt szégyenbe borult az arca, hogy iskolás gyerekek intézték el a páncélosaikat. De aztán, amikor kapott egy bíztatást, hogy bizonyos nagyhatalmak nem szeretik, hogy akad egy nép, amely nincs barátságban a Szovjettel – nem az orosz néppel – akkor hozta a központi Bizottság Moszkvában a határozatot, amit addig nem mert meghozni.”[Mindszenty bíboros](...) Pongrátz Gergely, az 1956-os magyar szabadságharcban a budapesti Corvin-köz szabadságharcosainak parancsnoka, könyvében idézi a Mindszenty bíboros által is említett két táviratot, amelyek a Nyugat részéről közvetlenül járultak hozzá a szabadságharc vérbefojtásához: „Azonban, hogy a szovjet gőzhenger meginduljon, arról gondoskodott az amerikai külügyminisztérium, amikor a Moszkvában levő követének elküldte azt a táviratot, melyet mélyen elhallgatnak úgy Keleten, mint Nyugaton. Ezzel a távirattal biztosították a Szovjet kormányt arról, hogy: »Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti Magyarországot, vagy a szovjet blokk bármely tagját potenciális katonai szövetségesnek.«”10 A második távirat szövege így hangzik: “Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti jó szemmel azokat a kormányokat, amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.”11 (...) Mindszenty bíboros Emlékirataiban a szabadságharc kitörésének okairól, és annak vérbefojtásáról a következőket állapítja meg: „Senki sem tudta felmérni a rendszer belső romlottságát és a nép (ifjúság, értelmiség, munkásság) lelkében a csömör fokát. Hogy állunk akkor azzal a fölfogással, hogy Moszkva robbantotta ki a magyar fölkelést? A két felfogás nem ellenkezik egymással. Moszkvának célirányosnak tűnhetett fel: egy ponton tágra ereszteni a gyeplőt, és amikor itt fegyverre érik a dolog, lecsapni, letörni keményen, kíméletlen ágyútűzzel és vérbefojtással, deportálással, börtönnel, internálással. Az elégedetlenség így nemcsak ezen az egy ponton, hanem mindenütt elnémul.”13 A szabadságharc leverését követő bosszúhadjáratról pedig így tudósít: „Utána a politikai rendőrség hamar felszervezkedett: a harmadik napon már állott − november 4-e után. A legújabb korban a bolsevizmus rendszeresítette és tökéletesítette a kínzás magas tudományát a Cseka intézményekkel. A »módszereket« állítólag nyugati szakértőktől tanulták. Nyugati alaposság, szervezőképesség indítja el, keleti vérszomj kiaknázza, tökéletesíti. Hitler Gestapo-ja később emel rajta. A magyar ÁVH mindkettőt értékesíti. Az iskolázók nálunk oroszok. A magyar tanítványokat kommunista oroszok vezették be a kínvallatás modern és tudományos titkaiba, tőlük kapták a szakmabeli kiképzést." Bővebben »
XII. Piusz pápa: Aggodalmak a jelenlegi világesemények miatt
XII. Piusz pápa három enciklikát adott ki és két rádiószózatot intézett 1956 őszén a magyar szabadságharc ügyében. Ez a rádiószózat 1956. november 10-én hangzott el.Atyai szívünk aggódik a magyar nép ellen elkövetett gonosztettek miatt, amelyeket azért szenved, mert elkövette azt a „bűnt”, hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására törekedett. Ehhez hozzájárul másik aggodalmunk a veszélybe került béke miatt, valamint fájdalmunk, midőn látjuk, hogy megfogyatkoznak azok sorai, akiknek tekintélye, egysége és jóakarata, általános vélemény szerint, sok bizalmat megérdemelt volna a népek közötti igazságosságon és igazi szabadságon alapuló egyetértés folyamatos visszaállítása terén. (...) Isten! Isten! Isten! Bárcsak hangzanék ez a kimondhatatlan név, minden jog, igazságosság és szabadság forrása, a parlamentekben, a tereken, az otthonokban, a gyárakban, értelmiségiek, fizikai munkások száján, a sajtóban és a rádióban. Legyen az Isten neve – amely rokon értelmű a békével és a szabadsággal – a jóakaratú emberek irányító mértéke, a népek és nemzetek köteléke, a jel, amelyről a közös felszabadulás munkájában a testvérek és munkatársak felismerik egymást. Rázzon fel benneteket az Isten a bódultságtól, szabadítson meg a zsarnokokkal és a háborús uszítókkal való minden bűnrészes kapcsolattól, világítsa meg lelkiismereteteket, erősítse meg akaratotokat az újjáépítés munkájára. Mindenekfölött pedig visszhangozzék az Ő Neve a templomokban és a szívekben hatalmas fohászként az Úrhoz, hogy végtelen hatalmával segítsen végrehajtani mindazt, aminek elérésében az emberi erők oly nagy nehézségbe ütköznek. Bővebben »
DATIS NUPERRIME - XII. Piusz pápának az 1956-os magyar forradalom eseményeivel foglalkozó harmadik enciklikája, amelyet Magyarország szovjet inváziójának másnapján adott ki.
XII. Piusz pápa három enciklikát adott ki és két rádiószózatot intézett 1956 őszén a magyar szabadságharc ügyében. Ez a harmadik enciklika, kelt Rómában 1956. november 5-én.Kötelességünk diktálja, hogy felemeljük tiltakozó szavunkat és bánkódjunk a fájdalmas események felett, melyek keserű fájdalmat és méltatlankodást keltettek nemcsak a katolikus világban, hanem minden szabad nemzet körében. Fontolják meg végre azok, akiket felelősség terhelt azokért a gyászos eseményekért, hogy a népek igazi szabadságát sohasem lehet vérbe fojtani. Nekünk, akik atyai lélekkel tekintünk minden népre, ünnepélyesen ki kell jelentenünk, hogy minden erőszak, minden igazságtalan vérontás, bármely részről induljon is ki, mindenkor tilos. Ismét sürgetnünk kell minden népet és társadalmi osztályt, hogy teremtsék meg már a békét, amelynek igazságosságon és szabadságon kell alapulnia, és éltető tápláléka a szeretet. Istennek Kainhoz intézett szava: Testvéred vére hozzám kiáltott a földről (Gen 4,10) még ma is teljes mértékben érvényes. A magyar nép vére is az Úrhoz kiált, aki, mint igaz bíró a közönséges polgárokat rendszerint csak haláluk után bünteti meg bűneikért, de az uralkodókat és nemzeteket néha még életükben sújtja igazságtalanságaikért, amint ezt a történelem példái elénk tárják. Hasson az Isten ezeknek a felelős embereknek a lelkére, hogy végre véget érjen az igazságtalanság, minden erőszak megszűnjék és minden nép egymás közötti békében élve, ismét megtalálja a jogos rendet a higgadt nyugalom légkörében. Bővebben »
LAETAMUR ADMODUM - XII. Piusz pápának az 1956-os magyar forradalom eseményeivel foglalkozó második enciklikája
XII. Piusz pápa három enciklikát adott ki és két rádiószózatot intézett 1956 őszén a magyar szabadságharc ügyében. Ez a második enciklika, kelt Rómában 1956. november 2-án.... Ezért most szívből jövő hálával akarunk köszönetet mondani Istennek, mert megindult a sok könyörgésen, különösen az ártatlan gyermekek imáin és úgy látszik végre megengedi, hogy felderengjen az igazságosságra alapozott béke új korszakának hajnala Lengyelország és Magyarország népei számára. Nem kisebb örömmel vettük tudomásul, hogy szeretett fiainkat. S. Wyszynski bíborost, Varsó érsekét, valamint Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket, akiket a múltban eltávolítottak székükből, visszaállítottak méltóságukba és felelős hivatalukba, ahol örvendező tömegek fogadták őket diadalmas üdvözléssel, miután ártatlannak és igazságtalanul megvádoltnak jelentették ki őket. Reményt táplálunk aziránt, hogy ez jó előjele mindkét országban az újjászervezésnek és a béke megteremtésének, az eddiginél józanabb és tökéletesebb elgondolás alapján. Ezért még egyszer azzal fordulunk ezen országok valamennyi katolikusához, hogy hozzák összhangba erőiket, csoportosuljanak törvényes pásztoraik köré és így szorgalmas munkával ennek a szent ügynek továbbvitelére és megerősítésére szenteljék magukat. Mert ha egy ilyen alkalmat elszalasztanak, akkor sohasem fogják tudni elérni az igazi békét. Bővebben »
LUCTUOSISSIMI EVENTUS - XII. Piusz pápa enciklikája a magyar nép békéjéért és szabadságáért folyó nyilvános imákról
XII. Piusz pápa három enciklikát adott ki és két rádiószózatot intézett 1956 őszén a magyar szabadságharc ügyében. Ez az első enciklika, kelt Rómában 1956. október 28-án.... Legyen végre világos mindenki előtt, hogy ha a nép rendje egyszer felborul, azt nem lehet visszaállítani sem a halálosztó fegyverek erejével, sem a polgárokra alkalmazott erőszakkal, mert az ő legbelsőbb érzéseiket nem lehet elfojtani, sem pedig csalárd elméletekkel, amelyek megrontják a lelket, megsértik az Egyház, a polgári és a keresztény lelkiismeret törvényeit. Az igazi szabadság iránti sóvárgást sohasem lehet külső erőszakkal elfojtani. Rendkívül komoly körülmények között, melyek a keresztény nyáj egy részét annyira sújtják, kedves emlékek jutnak eszünkbe. Midőn 20 évvel ezelőtt elődünk XI. Piusz legátusaként Budapestre mentünk, hogy részt vegyünk az Eucharisztikus világkongresszuson, melyet akkor ott tartottak meg, nagy örömmel és vigasztalással láttuk, hogy a szeretett magyar katolikusok mily nagy áhítattal és mély tisztelettel követik a legméltóságosabb Oltáriszentséget, midőn azt a város utcáin körmenetben vitték. Biztosak vagyunk abban, hogy ugyanaz a hit, az isteni Megváltó ugyanilyen szeretete lángol fel ismét ennek a népnek a lelkében, annak ellenére, hogy azok, akik az istentelen kommunizmust rájuk erőszakolták, minden eszközzel arra törekedtek, hogy kitöröljék lelkükből atyáik vallását. Ezért szilárdan hiszünk abban, hogy ez az igen nemes nép, még ebben a szörnyű felfordulásban is, melynek közepén találta magát, imával fordul az Istenhez, hogy kieszközölje az igazságos renden alapuló, annyira óhajtott békét. Biztos reményünk továbbá az is, hogy minden igaz keresztény, a világ bármely részében éljen is, csatlakozik imáival az oly sok bajtól és igazságtalanságtól sújtott testvéreinek könyörgéséhez és ezzel tanúsítja a szeretet nagy közös kötelékét. Különösen buzdítjuk erre az imahadjáratra azokat, akikre különös gyengédséggel tekintünk – hiszen ugyanúgy kell tennie földi helytartójának is, ahogyan maga az isteni Üdvözítő tett –, azokra, akik éveik első virágjában pompáznak ártatlanságban, kedvességben és bájosságban, különösen nagy reményt fűzünk ezeknek a kicsinyeknek az imádságához, mert ebben az annyi bűntől beszennyezett világban már valamiképpen az angyalokat kell szóhoz juttatni. Velük együtt minden keresztény hívja segítségül a Boldogságos Szűz Mária hatalmas pártfogását, mely olyan értékes az Isten előtt, hiszen ő isteni Megváltónk anyja és a mi szeretett édesanyánk is. Bővebben »
Magyarország lángokban - 1956 (az azonos című film szövege)
A szemtanú Dr. Erdélyi István azonos című, ITT megtekinthető, 1956-ban Münchenben készült filmjének a szövege.... Egy véletlen következtében lettem én tanúja egy hatalmas akciónak, melyet ez ellen a szervezet ellen vezettek. Épp a Köztársaság tér felé haladtam, amikor hirtelen lövöldözést hallottam. Azonnal a Városi Színház mögött biztonságot kerestem. És csak innen tudtam megállapítani, hogy miről van szó. Innen láttam, amint sebesülteket cipelnek a parkon keresztül. Egy géppuskás fiútól megtudtam, hogy a kommunista pártházban ÁVÓsok torlaszolták el magukat és onnan békés járókelőkre lövöldöztek. A felkelők a páncélosok védelme alatt támadták meg az épületet. A szabadságharcosok elkeseredése csak fokozódott, mert az ÁVÓsok még a szanitéceket is lelőtték. A lövöldözés hirtelen elhallgatott. Valószínűleg a felkelők már elfoglalták a pártházat. Azonban ismét lövöldözés. Nem, az nem lehet az ÁVÓ, mert az embertömeg a bejáratnál egyáltalán nem mozdul. Mire én a bejáratot elértem, már mindennek vége volt. Elbeszélték nekem, hogyan történt. Amikor az ÁVÓsok látták, hogy ellenállásuk reménytelen, megpróbálták az ő támadásukat, hirtelen, mint becsületes harcot beállítani, meg akarták magukat adni. Hogyan lehet ártatlan embereket lesből lelövöldözni és azután egy becsületes harcról beszélni? Nem volt kegyelem, Az utolsó emberig harcoltak. Tulajdonképpen senki sem tudta, hogy ebben az épületben ÁVÓsok voltak. A saját lövöldözésük árulta el őket, pecsételte meg a sorsukat. A szabadságharcosok a pártház elfoglalásánál súlyos veszteségeket szenvedtek. Az ÁVÓ parancsnoka próbált oly módon szökni, hogy egy kisfiút tartott maga elé. Meglincselték, a kisfiút viszont megmentették. Csak akkor tudhatjuk ezeknek az embereknek a dühét és az elkeseredését megérteni, ha az ember maga is ott volt. A legerősebb benyomást erről a nekem oly szokatlan Magyarországról az a szörnyűséges sors tette, amit az embereknek el kellett viselniük az ÁVÓsok 10 évig tartó rémuralma alatt. A legtöbb ÁVÓs tisztet elfogták, bár megpróbáltak civil ruhákban megszökni. Ennek a szervezetnek a gaztetteit rendes bírósági eljárással akarták leleplezni és megtorolni. A pártház elfoglalása után a szabadságharcosok felfedezték, hogy az épület alatt titkos börtöncellák vannak. Ide zárták be a kommunisták a nemkívánatossá vált párttagokat. Valami ártalmatlan ügyben berendelték őket a pártházba, hogy aztán örökre eltűnjenek. A szabadságharcosok a Köztársaság téren a föld alól kopogtató jeleket hallottak. A folyosóknak, melyek a pártházból a titkos börtöncellákhoz vezetnek, tehát itt kell lenniük. Az átjárást azonban nem tudják megtalálni. Ezért megpróbálják, hogy felülről jussnak be a bezárt foglyokhoz. Végül is az ásás meggyorsításához kotrógépeket állítanak be. 270 fogoly van ebben a fölalatti börtönben elevenen eltemetve. Az államvédelmi rendőrségnek Magyarország legtöbb városában külön börtöne és kínzókamrája volt. Itt alkalmaztak minden technikai és testi terrort. A foglyok ezrei lettek áldozatukká. Az ÁVÓ hírhedt Andrássy út 60. számú házából terjesztette ki hálózatát az egész országra. Terrorgépezetük fegyházakra és koncentrációs táborokra támaszkodva dolgozott. Csupán ilyen gépezet tette lehetővé, hogy a kommunista kisebbség az egész nép akarata ellenére uralkodhassék. Az ÁVÓsok most a saját életükért harcolnak, mert jól tudják, hogy bűneikre nincs kegyelem. A nép pedig tudja, hogy a terrorgépezetet szét kell zúzni, ha fel akarja szabadítani magát. A felkelők megnyitják az ÁVÓ börtönöket, ezer és ezer ember nyeri vissza szabadságát. Bővebben »
Corvin-köz 1956
A legendás szabadságharcosnak, a Corvon-köz főparancsnokának magánkiadásban megjelent könyve..... Az 1956-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak úgy katonai, mint politikai jelentó'ségét csak a történelem fogja teljes egészében felmérni. Hatását azonban, mely a világ népeinek sorsát formálja, már most is. az elmúlt 25 év alatt láthattuk. Ez egy olyan jelenség volt, mely mint derült égből a villámcsapás érte az emberiséget és a XX. század egyik legkiemelkedőbb történelmi mozzana tai közé tartozik. 1956-ban volt az első forradalom, amely egy kommunista rend szer ellen ragadott fegyvert. Éppen ezért, amikor elérkezik annak az ideje, hogy a kommunizmus bukásának kezdetét dátumhoz és helyhez kössék a történészek, elkerülhetetlenül 1956. október 23-át és Magyarországot kell, hogy megemlítsék. A magyar ifjúság ismét történelmet, sőt világtörténelmet formált! Az 1956-os magyar forradalom rövid öt nap alatt szétverte a belső karhatalmat, azokkal a megszálló és az országban tartózkodó szovjet csapatokkal együtt, melyek páncélosokkal biztosították annak az embertelen rendszernek a fennmaradását. Az első fegyverek az ifjúság kezében bicskák voltak, amiket az utcán lévő rend őrök oldalához szegeztek és megkérdezték: „Ide adod a pisztolyt, vagy nyomjam meg a bicskát?” Fegyverek hiányában köveket dobáltak a Budapestre bevonuló T-34-es páncélosokra. Tehát a budapesti ifjúság kövekkel és bicskákkal kezdte el a harcot egy olyan rendszer és hatalom ellen, melytől az egész világ akkor is és ma is retteg. (...) Nemcsak, hogy Dávid ismét leterítette Góliátot, hanem Góliát hozta Dávidnak azt a követ, mely a halálos sebet okozta, ö t nap alatt a magyar ifjúság elképzelhetetlen eredményt ért el. Megdöntötte a fennálló társadalmi rendszert. Az a forradalom, amely a kommunista diktatúra ellen kezdődött október 23-án, október 28-án győzött. Megbukott a fennálló kommunista társadalmi rendszer és a szovjet kormány Budapestre küldte két legmegbízhatóbb emberét, hogy mentsék meg legalább a veszett fejsze nyelét. Próbálják megtartani Magyarországot, ha nem is „testvéri”, de legalább baráti országként a Szovjetúnió mellett. Ez a két ember Mikoján és Szuszlov volt. Bővebben »
Isten és a történelem előtti felelősséggel – az 1956-os Szabadságharc félévszázados évfordulóján
... Csonka Emil így írja le az orosz megszállást követő állapotokat: „A háborút követő hónapokban és években a Magyarországon bemutatkozó orosz katona visszataszító látványt nyújtott mind brutalitása miatt, mind pedig azért, mert egy primitív politikai rendszer alattvalóinak képét tárta az ország elé. Az a tény, hogy az orosz katona burzsuj-luxusnak tekintette a legegyszerűbb közhasználati cikket is, elképzelhetetlenül negatív szovjet viszonyokra engedett következtetni. A megszállók brutalitása egyfelől, a megszállt országok magasabbrendűsége másfelől – ez váltotta ki azt a magyar s általában európai közmeggyőződést, amelyet egy szellemes francia mondás így örökített meg: »Sztálin két hibát követett el: az egyik, hogy katonáit megmutatta Európának, a másik, hogy katonáinak megmutatta Európát.«”2 Ennek előzményeit 1919-ben a magyar nemzet már egyszer megtapasztalta. Mindszenty (Pehm) József, aki akkor, az első kommunizmus idején Károlyi Mihály és Kun Béla börtönében, mint zalaegerszegi hittanár raboskodott, kiszabadulása utáni első vasárnapi prédikációjában elmondotta, mit látott, hol volt. Ez mindennél jobban igazolja a kommunizmusról alkotott véleményének hitelességét és világítja meg a rendszer belső romlottságát, lényegét. “Börtönből jöttem, láttam a parlament mennyezetig vérrel befrecskelt pincéit, a vízvezeték csöveire akasztottakat, hallottam a teherautók motorjainak berregését a halálpincék előtt, hogy a megkínzottak segélykérését ne hallják künn. (...) megcsonkították a kivégzettjeiket, (...) amikor Kun Bélával megérkeztek az ázsiaiak, akik a pesti öröm- és hintáslegényeket megtanították szöget verni a köröm alá, a besózott élve-nyúzására, a kihúzott nyelvnek az orra szögelésére. Benézett börtönömbe Szamuelly, aki kézlegyintéssel intézett el húsz-harminc magyart. Láttam Korvin-Klein Ottót, a púpos gnómot, aki éjjel a Lánchídon lövette agyon és a Dunába szórta áldozatait. A vörös börtön kapuja a vörös pokolnak, amelyen át belátni a Szovjetbe. Most még a saját népüket gyúrják át ezekkel a fegyverekkel, kínzásokkal, gyilokkal, akasztófával, géppuskával. De meglátjátok, eljön az idő, amikor felrobbantják a világot és megkínozzák ezekkel az eszközökkel. Véres utópiát építenek a keresztény kultúra romjain. Az én szavam gyenge: Nyugat nem hallja meg. Talán megértenék Nyugat államférfiai is, ha a vörös börtönökön át néznének be ők is a Szovjetbe! Így nekünk, magyaroknak most még nem hisznek. Azt gondolják, miért fogjanak össze a Szovjet ellen, hiszen még nem az ő hazájukat gyújtogatja, csak a magyarokét. Nincs annyi eszük, mint a magyar parasztnak, aki a hetedik határból is hazaszalad tüzet oltani, ha meghallja a félrevert harangja szavát. De legalább ti higgyetek nekem! Te magyar értelmiség! Ne engedjétek el a földműves és a munkás kezét! A ti bűnötök lesz, ha magatoktól eltávolodni engeditek őket. Magyar munkás, térj észre! Azt hitted, hogy láncaid helyébe az egész világot megnyered. Most láthattad, hogy nagyobb nyomort kaptál a proletárdiktatúrától és lelkiismeret furdalást, hogy ezt a fúriát te segítetted. Földműves, te hű maradtál, földreformot kell kapnod, mert ez nem a vörösök találmánya, hanem Prohászka indítványa, húsz év óta. Bővebben »
Megemlékezés 1956-ról
Noszál Béla gyógyszerész professzornak a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán 2015.október 21-én elmondott ünnepi beszéde. Forrás: http://semmelweis.hu/hirek/files/2015/10/1956-_október-23_Noszal-Bela_beszed.pdf.... Hivatalos államforma a népi demokrácia volt, a hatalomgyakorlás módja a diktatúra, mely fokozatosan épült ki. 1945. novemberében még valós választások voltak, 1948-tól már csak egyetlen párt, a Magyar Dolgozók Pártja működhetett, de a demokrácia bizonyos díszleteit igyekeztek megtartani. Továbbra is voltak választások, melyeken a részvétel kötelező volt. Aki nem ment el, azt elvitték, és szavazhatott az egyetlen párt egyetlen jelöltjére, aki tipikusan 99.8%-os részvétel mellett 99.7%-os eredménnyel nyert. Csatározások azonban a párton belül is voltak, az ádáz hatalmi harc gyakran koncepciós bírósági perekben végződött, több, mint 100 halálos ítélettel. A kivégzettek legismertebbike az egyébként szintén keményvonalas kommunista, néhány hónappal korábban még belügy-, majd külügyminiszter Rajk László. A társadalom vezető erejének a munkásosztályt nyilvánították, szövetségesének a dolgozó parasztságot, a többit osztályidegennek tekintették, különösen a burzsoáziát és a kulákságot. Ellenük állandósult az osztályharc, valamint az imperializmus elleni küzdelem, melynek keretében pl. az egyetemistáknak kötelező, nyári katonai táborozásban kellett résztvenniük, a lányoknak is. A diploma megszerzése után nem volt szabad munkavállalás, olyan munkahelyre – esetleg távoli településre – kellett menni, amilyet kijelöltek számukra. Természetesen, ez alól mindenki igyekezett kibújni. Óriási mértékű volt a propaganda: rádióban, újságokban, plakátokon, és a legkülönbözőbb műalkotásokban. Irodalmi művek végén elvárás volt a rendszer dicsőítése, a köznyelv szerinti vörös farok. A munkahelyeken reggelente ún. Szabad Nép félórát tartottak, amikor munka helyett a pártlap, a Szabad Nép (a jelenlegi Népszabadság jogelődje) legfontosabb cikkeit olvasták fel. Széleskörű besúgó rendszer működött, ami behatolt a munkahelyi, iskolai közösségekbe, olykor a családokba is. (...) 1953-ban Sztálin meghalt, ezzel Rákosi és körei meggyengültek, 1956-ban földrengés, majd árvíz sújtotta az országot. 1956. nyarán orvostanhallgatók egy mohácsi építőtáborban éhségsztrájkba kezdtek. Október 6-án a 7 évvel korábban kivégzett Rajk Lászlót, Pálffy Györgyöt, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást újratemetik, a temetés 200 ezres tüntetéssé változik. Ebből az időből maradt fenn a helyzet paradox mivoltát is jellemző anekdota, mely szerint a temetési menetben azt mondja a szomszédjának Rajk László egy régi barátja: Szegény Laci, ha látná ezt a menetet, biztos közénk lövetne. A Petőfi Kör, az Írószövetség és más értelmiségi szervezetek nyíltan bírálták a fennálló rendszert, melynek tarthatatlansága egyre nyilvánvalóbb lett. A változás élére a műegyetemi és szegedi egyetemisták álltak, de egyetemünk hallgatói is részt vettek a megmozdulásokban. Október 23-án az Üllői út 26. udvarán hallgatók és oktatók gyülekeztek, hogy csatlakozzanak az előző nap meghirdetett diáktüntetéshez. (...) 1957. nyarán, a Kádár János-vezette, ismét szovjet támogatású rendszer megerősödésével megkezdődnek a letartóztatások, és az egyetemről való eltávolítások. Zilahy Tibor IV. éves gyógyszerészhallgatót kizárják az egyetemről, Baksa József és Palkovits Miklós V. éves, Réffy Antal II. éves orvostanhallgatót 4 félévre, Naszlady Attila és Szidon Gyula IV. éves orvostanhallgatót, valamint Prezneczki László II. éves fogorvoshallgatót 2 félévre eltiltják tanulmányaik folytatásától. Később, a Kádár korszak puhuló diktatúrájában ők is folytathatták tanulmányaikat. Akiről ma tudunk: Zilahy Tibor Nógrád megyében egészen a közelmúltig gyógyszerészként dolgozott, Palkovits Miklós pedig egyetemünk professzora, agykutató, mi több, hazánk kiemelkedően eredményes, legtöbbet idézett tudományos kutatója. 1957. június 28-án, koncepciós per után, koholt vád alapján kivégzik Tóth Ilonát, az egyetem VI. éves orvostanhallgatóját, akinek szobra ma a Nagyvárad téri Elméleti Tömb bejáratánál látható. 1958. januárjában Gegesi Kiss Pál rektort kitüntetik a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatával. Bővebben »
Egy igazán dicsõ magyar szabadságharc
... 48-ban a márciusi ifjak tûrhetetlennek tartották a politikai önkényt s ezért akarták kiszabadítani az ártatlanul üldözött politikai foglyok ezreit. Mikor aztán sikerült elérni céljukat, kisült, hogy nincsenek is politikai foglyok a börtönökben. Csak kettõt találtak ott, akik egyikéről, Táncsicsról, késõbb maguk a kiszabadítók állapították meg, hogy a legjobb esetben bolond, a másik pedig román volt s éppen azért vetette állítólag a magyarokat elnyomó német "önkény" börtönbe, mert a magyarok ellen izgatott. (...) De 48-nak és március 15-ének joga se volt a sajtó- és szólásszabadság mellett izgatni, mert hiszen mikor már úrrá lett az országon s kezében volt a hatalom, a katolikus Egyház vezetőit - láttuk - még azért is felelõsségre vonta, mert a katolikus autonómia érdekében aláírásokat merészeltek gyûjteni; ezeket az íveket például Gyõrben még el is kobozták. Ellenben a hatalomra került 48 olyan sajtótörvényt hozott, hogy maguk a forradalmárok állapították meg, hogy a szabad sajtó eszményével sokkal jobban ellenkezett, mint Metternich elõzetes cenzúrája. Ellenben 1956 elõtt és után lehetett-e Magyarországon gyûlést tartani másnak, mint a kommunista pártnak, vagy olyan "hazafias népfrontnak", békebizottságoknak és békepapoknak, akik a párt zsoldjában álltak, tehát szintén tisztán a párt érdekeit szolgálták? Volt és lehetett- e ekkor más párt, mint a kommunista, más mint olyan "pártonkívüli", aki szintén a pártot szolgálta? Lehetett-e akkor szólni mást, mint Marx, Lenin, Sztálin és Rákosi Mátyás dicsõítését, s mikor e két utóbbit már bírálni és gyalázni is lehetett, sõt kellett, akkor is nem csak azért lehetett-e, mert ezt is a párt írta elõ, de magát a pártot, magát a rendszert lehetett-e bírálni ekkor is? (...) 1956-ban azonban a 200.000.000 lakosú és a világ legnagyobb és a nyugatiakéval egyenlő technikai felszerelésû sereggel bíró Oroszországgal szálltak szembe a magyar szabadsághősök, s noha a véres harc inkább csak a fõvárosra szorítkozott, mégis napok alatt áldoztak hazájukért és meggyõzõdésükért annyi vért, mint az annyira dicsõnek tartott 48 egy év alatt. Aztán a mi 48-as szabadságharcunk csak egy volt Európának a XIX. század elején különösen divatos számtalan forradalmi szabadságharca között. Csak azért vált egész Európában olyan híressé, mert az akkori Európa legnagyobb számú és legtovább tartó szabadságharca volt. 48-ban nem volt újság felkelni, mert hiszen akkor mást se tettek a népek, mint felkeltek. Nem nagy kockázattal, s mint az imént láttuk, nem is nagy áldozattal járt. Egész Európa közszelleme és sajtója a szabadságharcosok mellett volt. S ellenfeleik, az akkori "zsarnokok", amellett, hogy a közszellem ellenük volt s ezért katonáik se voltak megbízhatók, milyen gyönge és ártatlan kis fegyverekkel rendelkeztek a maiakhoz képest! S ne feledjük azt se, hogy azok a "zsarnokok" akkor a vallástalan felkelõkkel szemben az Egyházat is képviselték s így fellépésükben és bosszújukban is kötve voltak az erkölcsi törvényekhez. (...) 1956-ban azonban a nemzetközi kommunizmus volt az ellenfél és a zsarnok. (...) S ez a megmérhetetlen anyagi erõkkel rendelkezõ zsarnok istentelen alapon állt. Számára a cél szentesítette az eszközöket, s mivel Isten helyett önmaga, a párt volt az istene, egyenesen elve volt, hogy ennek érdekében minden szabad, sõt kötelesség, még borzalmas kínzások megrendezése, vádlottak preparálása vagy - ha minden kötél szakad - hekatombák [emberek tömeges lemészárlásának] rendezése is. (...) Tízéves néma csend után volt lázadás Kelet-Németországban is és Lengyelországban is, de mindkettõ csak órákig tartott s újra halálos csönd és az iga további alázatos és önkéntesnek látszó hordozása következett utána. S mi 1956-ban ezek után és ilyen körülmények között kezdtünk szabadságharcot, mégpedig diadalmasat. S kezdtük olyankor, mikor az orosz sereg bent volt az országban. (Csehszlovákiában nem voltak orosz csapatok, ott mégse mertek szabadságharcot kezdeni bolsevizmusuk ellen.) (...)Becsületünknek a mûvelt külföld elõtt való nagy megnövekedése még arra is komoly reményt ad, hogy talán még trianoni határaink kiterjesztése s a második világháború elõtt visszakapott magyarlakta országrészek háború nélküli visszaszerzése is újra sikerül. Bővebben »
Magyarország lángokban - 1956 (film korabeli felvételekkel)
Az 1956-ban Münchenben készült film röviden ismerteti a magyar nemzet történetét a honfoglalástól címszavakban 1956-ig, majd bemutatja magyar népünk csodálatos, győztes, igazságos szabadságharcát, amelyet csak az orosz tankok tudtak eltaposni. Azt a szabadságharcot, amelyben az egész magyar nép egy emberként vett részt, és győzelemre vitt. Azt a szabadságharcot, ahol mindenki az utcán volt, de nem volt csőcselék, nem volt fosztogatás, a szétlőtt kirakatokból nem tűnt el semmi, ahol a nagy tömegben nyitott dobozokban gyűjtötték a pénzt a sebesültek számára. Azt a szabadságharcot, ahol a Köztársasság téren az emberek a mélyből jövő kopogtatásokra figyelve kezükkel, majd markológépekkel ásták volna ki a rabokat a tér alatt lévő földalatti börtönből. A film legépelt szövege ITT olvasható.
A filmet segítségkérésnek szánták, de a világ nemzeteinek vezetői szótlanul tűrték az oroszok bevonulását. Megannyi fővárosban tömegtuntetések zajlottak a magyar nép mellett, de mint már tudjuk, még 33 évig rajtunk maradt az orosz rabiga.
A film végén hangzik el a Magyar Szabadságharcos Rádió utolsó felhívása a szabad világhoz 1956. november 4-én:
„Világ népei! Az ezeréves Magyarország őrtornyain kezdenek kihúnyni az utolsó lángok. A szovjet hadsereg megpróbál szétzúzni bennünket. Páncélosaik és ágyúik Magyarországon dübörögnek át. Asszonyaink, leányaink, anyáink veszélyben vannak! Mentsétek meg lelkeinket! SOS! SOS! Lehet, hogy most szólal meg utoljára az utolsó szabad magyar rádió.
Világ népei! Hallgassatok meg! Segítsetek! Ne tanáccsal, ne szavakkal, hanem tettel! Ne feledjétek, hogy a szovjet barbár támadását nem lehet feltartóztatni. A következő áldozatok ti lesztek!
Segítsetek! SOS! Világ népei! Az igazság és szabadság nevében segítsetek! A hajó süllyed, a lángok kihúnynak, óráról órára sötétebbek lesznek az árnyak Magyarország felett! Halljátok meg kiáltásunkat! Nyújtsatok testvéri kezet! Mentsetek meg! Segítség! Segítség! SOS! SOS! Isten veletek és velünk!"
A film ide kattintva tekinthető meg.
Nagy Imre és a pesti srácok
A szerző Dr. Balogh Sándor, az Amerikai Egyesült Államokban élő nyugalmazott politológia professzor. A veszprémi szemináriumból 1952-ben, amikor is a Nagyszemináriumot ill. a teológiát államilag feloszlatták a házi faliújságon közölt Mindszenty-megemlékezés miatt, több kispaptársával együtt bíróság elé, majd börtönbe került dr. Major Kálmán spirituálissal együtt.
... "1956 októberében … nem volt népfelkelés, sem forradalom vagy ellenforradalom, hanem egy, az oroszok és a Párt által 1955-ben kitervelt, később megszervezett és 1956 október 23-án “céltudatosan” kirobbantott puccs. Egy államcsíny, amelynek azt kellett szolgálni, hogy az országot 15 éve megszállva tartó, gyarmati módra kizsákmányoló orosz csapatoknak ne kelljen kivonulnia és azt követő ‘öt perc múlva’ (Marosán György kijelentése a KB egyik ülésén) ne kelljen a szovjet szuronyokra, tankokra támaszkodó pártnak, politikai rendszernek összeomlani.”
(...) Nem a szovjet taktika volt rossz, hanem a szovjet stratégia. Ők nem csatát akartak nyerni a tankokkal, hanem megfélemlítés
céljából vetették be őket. Azt hitték, hogy néhány rozoga páncélos megjelenik az utcákon, eldördül
néhány puskalövés, és ezzel vége lesz. Lesz néhány kommunista “mártír,” akiket majd nagy pompával
eltemetnek, de ami a fő, meg lesz az ürügy a szovjet vezetésnek, hogy továbbra is az országban maradjanak, és Gerőnek, hogy leszámoljon a Nagy Imre csoporttal és visszafordítsa a lazulási
folyamatot. De Malasenko szerint “az események meghaladták az elképzeléseiket!” Mikoján és Szuszlov még október 24-én is optimisták voltak, mikor ezt táviratozták haza Moszkvába:
“Az a benyomásunk alakult ki, hogy különösen Gerő elvtárs, de más elvtársak is túlbecsülik az ellenség erőit,
és lebecsülik saját erőinket.” Míg 1953-ban a berlini fiatalok a tankok láttán hanyatt homlok
szaladtak haza, a Pesti Srácok molotovkoktéllal fogadták a tankokat, és géppisztollyal válaszoltak az
AVH atrocitásaira! Ezért érdemelték ki a pesti Srácok az akkori “szabad világ” osztatlan elismerését, Még a
“szabad” Amerika is elismerte hősiességüket, pedig Amerika volt a hibás, hogy a piros pesti vér hiába
folyt a pesti utcákon.
(...)Amerika soha nem biztatott “nyilt forradalmat.” Azonban emlékszem rá, hogy 1953 nyarán tett egy kijelentést, hogy ha egy nép ki akarja harcolni szabadságát, Amerika minden erejével (“all our might”) segíteni fog. És ezt az üzenetet Amerika Hangja és a Szabad Európa napokig bömbölte!
(...)A Kremlin már bedobta a törülközőt, mikor Amerika elkezdett üzengetni! Nem attól tartottak,
hogy a magyarok nem győznek, hanem attól, hogy mi lesz az amerikai külpolitika dédelgetett
globalizációs terveivel, amit akkor még világkormánynak, majd “Uj világrendnek” neveztek, ha
Magyarország felszabadul a szovjet járomból, és esetleg a többi rabnemzetek is követik a példát, és ne
adj Isten, esetleg a Szovjet Birodalom felbomlik. Ha a magyar forradalom győzne, a zűrzavarban
sokkal nehezebb lenne megvalósítani a világkormányt, mint egy kétpólusú világban. Így a Pesti Srácok
és a magyar melósok, a “vörös Csepel” munkásai, beleköptek nem csak a Szovjetunió de Amerika
illetve a világkormányt építő háttérhatalom levesébe is. Ezért kellett Amerikának elárulni bennünket.
Viszont ez azt is jelenti, hogy a Pesti Srácok és a csepeli melósok nem csak magyar, hanem
világtörténelmet írtak 1956-ban. Azonban ha ez valóban így van, akkor érthető az is, hogy a
háttérhatalom miért gyűlöl és büntet bennünket annyira.
Bővebben »
