Marcantonio Colonna: A St. Gallen maffia



Részlet Marcantonio Colonna: A diktátor pápa c. könyvéből.

Danneels mindent leleplez egy tv- interjúban

Bergoglio több, mint négy éve tartó pápasága után egyre gyakrabban és egyre nyíltabban emlegetik, hogy a Vatikánban ma tapasztalható fura helyzet nem kevesebbre hasonlít, mint egy Dan Brown ponyvaregényre, tele eminenciás egyházi emberek közötti összeesküvéssel, szexuális és pénzügyi botrányokkal és homályos nemzetközi banki érdekeltségekkel. Miközben sokan reménykedve azt várják Ferenc pápától, hogy fellazítja az Egyház hagyományos tanítását és gyakorlatát, érdekes módon kevés figyelem terelődik a nyugati világ magas rangú és legbefolyásosabb prelátusának egy megjegyzésére, hogy Bergogliót egy liberális "maffia" választotta meg, progresszív püspökök és bíborosok egy csoportja, akik éveken át dolgoztak ezen.

Ezek távolról sem a konzervatívok vádjai voltak, a fogalmat először 2015. szeptemberében Godfried Danneels bíboros használta egy tévéinterjúban, aki Brüsszel-Mechelen nyugalmazott, de még mindig óriási befolyással rendelkező érseke volt. Danneels azt mondta, hogy ő éveken át részt vett ennek a csoportnak a munkájában, amely XVI. Benedek ellen dolgozott annak pápasága alatt. A csoport, mint mondta Danneels, egy "sokkal modernebb" Katolikus Egyház létrehozásán és a Buenos Aires-i érsek, Jorge Maria Bergoglio pápává választásán fáradozott. Ezen rendkívüli bejelentés hátterének a megvizsgálása bepillantást enged tenni a jelenlegi egyházpolitika természetébe, különösen ami az európai liberális püspöki köröket illeti.

St. Gallen maffia? Mi az, kik, mikor és miért hozták létre?

"A St. Gallen csoport az egy flancos név" - mondta Danneels, miközben az élő felvétel hallgatóságától elkönyvelhetett egy nevetést. "De mi magunk között a csoportot csak 'maffiának' emlegettük" . A bíboros egy belga tévéműsorban beszélt. Az internetre feltöltött, Danneels megjegyzését tartalmazó rövid videóban, egy hang úgy foglalta össze a csoport természetét, hogy "1996 óta minden évben találkoztak a svájci St. Gallenben, eredetileg a város püspökének, Ivo Fürernek és a híres olasz jezsuitának és akadémikusnak, Milánó érsekének, Carlo Maria Martini bíborosnak a meghívására."

"Titkos 'ellenállást' szerveztek Ratzinger bíborossal szemben, aki abban az időben, mint a Hittani Kongregáció feje, II. János Pál jobb keze volt".

"Amikor II. János Pál 2005-ben meghalt, a csoport már akkor megpróbálta a jelenlegi Ferenc pápát a pápai trónra segíteni, de ez az első próbálkozás nem sikerült. Amikor szembesült Ratzingernek, mint XVI. Benedek pápának a megválasztásával, "Danneels alig tudta leplezni csalódottságát", mondja a narrátor.

Danneels azért adta ezt az interjút, hogy reklámot csináljon saját önéletrajzi könyvének, és még hozzátette, hogy a St. Gallen csoport tagjai püspökök és bíborosok voltak, "túl sokan ahhoz, hogy mind megnevezzem". De mindegyiküket ugyanaz a szándék vezérelte: egy "liberális/progresszivista" program, amely szembeszáll Benedek pápával és a modern doktrinális konzervativizmussal. Bár később tagadták, hogy a csoport titkos lett volna, Danneels ezt mondta: "A dolgokat nagyon nyíltan vitattuk meg; mindenki leereszthette a gőzt".

A tévéműsor megkérdezte Danneels életrajzíróját, Jurgen Mettepenningent, aki azt mondta, hogy 2013-ban, Benedek lemondását illetően "Elmondhatja, hogy azzal, hogy Danneels bíboros részt vett ennek a csoportnak a munkájában, egyike volt azoknak az úttörőknek, akik megválasztották Ferenc pápát."

Danneels életrajzírói felsorolták a csoport célpontjait: "az Egyház helyzete", "a pápa elsősége", a "kollegialitás", "II. János Pál utóda". Az angol Vatikán-szakértő, Edward Pentin írja, hogy "a csoport megvitatta az Egyház centralizációját, a püspöki konferenciák szerepét, a papság továbbfejlesztését, a szexuális erkölcsöt és a püspökök kinevezését is." Nagyjából ugyanaz a séma, mint ami a közérdeklődés középpontjába került a Ferenc pápa által összehívott két családszinóduson 2014-ben és 2015-ben.

A bíboros hiteles életrajzának társszerzője volt Mettepenningen és Karim Schelkens is. Mint az egyik legbefolyásosabb európai prelátus, és mint az európai bíborosok domináns liberális táborának vezéralakja, Danneels életrajza óriási érdeklődést keltett. Kevéssé képzelhető el, hogy a bíboros viccelt a St. Gallen "maffia" létezését és fő céljait illetően, mert másnap a St. Gallen-i rádiónak adott interjújában Schelkens megerősítette mindezt.

Pentin a National Catholic Registerben így foglalja össze mindezt: " A tagok személyi és teológiai elképzelései nem mindenben egyeztek, de egy dolog összekötötte őket: gyűlölték az akkori Hittani Kongregáció vezetőjét, Joseph Ratzinger bíborost".

Pentin még ezt is írta: "A csoport az Egyház drasztikus reformját akarta, sokkal modernebbnek és korszerűbbnek akarták, Jorge Bergoglioval, Ferenc pápával az élen. Megkapták, amit akartak." Pentin hozzáteszi egy későbbi cikkében, hogy bár a St. Gallen csoport 2006-tól kezdve megszűnt ülésezni, nincs kétség afelől, hogy a befolyásukat érvényesítették 2013-ban is. " Biztosan lehet állítani, hogy hozzájárultak egy hálózat kiépítéséhez, amely kikövezte az utat legalábbis Bergoglio bíboros jó fényben való feltüntetéséhez a hét évvel későbbi konklávén."

2014-ben a német szerző és Vatikán-szakértő, Paul Badde megerősítette ezt, azt állítva, hogy "megbízható információkat" kapott, hogy három nappal II. János Pál temetése után Martini, Lehmann és Kasper bíboros Németországból, Backis Litvániából, van Luyn Hollandiából, Danneels Brüsszelből, és Murphy O'Connor Londonból " találkozott a római ún. Názáret-Villában, Silvetrini bíboros lakóhelyén, aki akkor már nem volt szavazóképes; akkor ott megbeszélték titokban a taktikát, hogyan lehet megakadályozni Joseph Ratzinger megválasztását."

Danneels beismerését követően egy zavaros levél jelent meg a St. Gallen-i egyházközségből, amely részlegesen visszautasította azt az állítást, hogy a csoport befolyással lett volna Benedek pápa lemondására. A levél megerősítette, hogy 2013-ban Jorge Bergoglio megválasztása "megfelelt annak a célnak, amit St. Gallenben kitűztek", megjegyezve, hogy ez az információ Danneels bíboros életrajzából származik. "Ezt megerősítette Ivo Fürer püspök is", folytatta a levél, aki azt mondta, hogy " ő sohasem csinált abból titkot, hogy örült az argentin megválasztásának."

Danneels életrajza azt mondja, hogy a csoport jóval 2006 előtt alakult. 1982-ben Danneels először vett részt az európai bíborosok tanácsának konferenciáin (CCEE), és találkozott Martini-val és Ivo Fürerrel, akit úgy írt le, mint "a CCEE buzgó és megfontolt vezetőjét". Martini 1987-ben ragadta meg a CCEE gyeplőjét; vezetése egyértelműen a liberális irányvonalat képviselte. 1993-ban a pápa úgy döntött, hogy a CCEE titkára egy Róma által kijelölt püspök legyen, hogy a kúriai prelátusok látogathatják az üléseket és végül, hogy a találkozók Rómában legyenek.

1993-ban a pápa a CCEE vezetését kivette Martini kezéből és átadta Miroslav Vlk-nek, Prága érsekének. Lehetséges, hogy ez összefüggésben volt a berlini fal leomlásával, és a Szovjetúnió összeomlásával, hogy egy kelet-európai püspököt bevonjanak. Vlk nem nagyon érdeklődött a Martini és Hume szívének oly kedves reformok iránt.

Ezek a változások megakadályozták a CCEE-t, hogy az Egyházra gyakorolt liberális nyomás hajtómotorja legyen, és Danneels ettől az időtől kezdve elválasztotta magát tőle. A St. Gallen csoport 1996-ban kezdett ülésezni Ivo Fürer kezdeményezésére - akit 1995-ben neveztek ki St. Gallen püspökének -három évvel azután, hogy megszűnt a CCEE vezetője lenni.

A továbbiakban Danneels két életrajzírója részben visszavonta a St. Gallen csoportnak mint liberális "lobby" csoportnak a jellemzését. De ugyanezt a kétértelműséget fedezhetjük fel a St. Gallen-i egyházközségből érkezett levélben is, amelyre hivatkoznak állításaikban. Pentin 2015. szeptember 26-án beszámolt arról, hogy az életrajzírók az egyházközségből érkezett levelet ismételték, amikor azt mondták, hogy "Bergoglio megválasztása megfelelt a St. Gallen csoport szándékainak; efelől nincs kétség. És a programja körvonalakban ugyanaz, mint Dannels-é és elvbarátaié, akikkel már 10 éve dolgoztak a témán. " Azt mondták, hogy az, hogy 2005-ben nem sikerült Bergogliót megválasztani, a csoport szétesését eredményezte. Azonban Pentin rámutat, hogy a St. Gallen csoport néhány tagját vagy hozzájuk közel álló személyeket az angol pápai életrajz írója, Austin Ivereigh megnevezett, mint a 'Bergoglio-csapat" tagjait, bíborosok csoportját, akik végül meghozták a St. Gallen terv gyümölcsét a 2013-as választáson.

Ki kicsoda? - Vezető személyiségek és képzettségük

A csoport prelátusainak első feladata az volt, hogy megakadályozzák Ratzinger pápává választását 2005-ben. De nagyobb általánosságban karrierjükből nem nehéz megállapítani, hogy a St. Gallen "maffia" milyen irányban akarta az Egyházat terelni ezekben a döntő kérdésekben. Az elképzelés egyszerű volt: összegyűjteni ezeket az azonosan gondolkodó magas rangú prelátusokat, hogy hatalmas kapcsolatrendszerüket felhasználva végbevigyék azt, amit a politikai elemzők "rendszerváltásnak" neveznek.

A program, amit meg akartak valósítani, olyan kulcsszavakon alapult, mint "decentralizáció", "kollegialitás" és "pasztorálisabb Egyház". Ez utóbbi fogalom alatt azt értették, hogy el akarnak térni a szigorúan vett katolikus erkölcstől, amely II. János Pál pápát jellemezte, és abba az irányba lépni tovább, amelyet azóta már megtapasztalhattunk a családszinódusokon. A decentralizáció és a kollegialitás jelszavak szintén II. János Pál és az általa vezetett egyházvonal burkolt kritizálását fejezték ki. II. János Pál IV. Pál tizenöt éves uralma után került a pápai trónra, akinek az ideje alatt a Második Vatikáni Zsinat radikális következményeit kidolgozták. Az, hogy a zsinatnak a VI. Pál-féle liberális értelmezése helyes volt-e, az ma ellentmondás tárgya (XVI. Benedek a "folytonosság hermeneutikájában" vonta kétségbe); de azt nem lehet kétségbe vonni, hogy VI. Pál kormányzásának az eredménye bizonyos területeken szerencsétlen volt. Közel 50 000 pap hagyta el a papi szolgálatot ezekben az években, az egyházi hivatások terén, a férfiaknál és a nőknél egyaránt, hasonló méretű visszaesést tapasztalhattunk, és az Egyház tanítását széles körben elutasították - csakúgy, mint VI. Pál Humanae Vitae enciklikáját.

A jelenséget vizsgálva VI. Pál püspöki kinevezéseire kell összpontosítani. Vegyünk egy példát az USA-ból, ahol a hierarchiát átalakították a nuncius Jadot érsek által javasolt kinevezések, akinek röpke hét év alatt (1973-1980) sikerült 103 püspököt kineveztetni és 15 érseket jelölni. Az utóbbi jelöltek között a Seattle-i Hunthausen érsek különösen botrányos életet élt, ami aztán arra ösztönözte a Vatikánt, hogy egy koadjutort nevezzen ki mellé; a Milwaukee-i Weakland érsek pedig 450 000 dollárt fizetett ki az egyházközség kasszájából férfi szeretőjének, aki feljelentéssel fenyegetőzött. A "liberális" főpásztorok kinevezése az egész Egyházban hasonló következményekkel járt.

II. János Pál azzal a szándékkal lépett a pápai trónra, hogy megállítsa a romlást, ami részint sikerült is neki, de sok volt a zúgolódás a VI. Pál iskolájához tartozók köreiben. Mivel II. János Pál gyakran nem tudott támaszkodni az örökségül kapott hierarchiára, a pápai felügyelet politikáját folytatta, és kevés lehetősége maradt a hagyományos katolikus vallásos élet tanítását visszaállítani. Kétségtelen, hogy ő ragaszkodott az Egyház tanításához, de az, hogy nevezhetjük-e őt "központosítónak" azokkal szemben, akik a "kollegialitás" szellemét kívánták megteremteni az Egyházban, még nyitott kérdés. II. János Pál centralizmusa, amellyel szembement a St. Gallen csoport, válasz volt arra a káoszra, amely ugyanazokkal a centralista eszközökkel jött létre. Naivitás lenne nem felismerni, hogy a Csoport által használt decentralizáció és kollegialitás jelszavak egy széles liberális program kulcsszavai voltak, amelyet részletesen ismertetni kell.

Azok, akik figyelemmel kísérték a Katolikus Egyház eseményeit az utóbbi harminc évben, könnyedén felismerhetik a St. Gallen csoport vezető figuráinak a nevét. A Pentin által felsoroltak között a legnevesebb maga Danneels, Milánó érsekével, a bibliatudós és lehetséges pápa-jelölt Carlo Maria Martini-vel és a német teológus Walter Kasper bíborossal együtt.

Martini

A St. Gallen társaság legillusztrisabb neve és kétségkívül a társaság vezetője Carlo Maria Martini volt, aki II. János Pál uralkodásának nagy része és XVI. Benedek alatt az Egyház liberális irányzatának a vezetője volt. Elolvasva a Martinivel készült interjúkat és az írásait, megértjük Bergoglio lelkesedését hivatalos tanácsadója iránt; a bíboros kedvenc kifejezései és mondatai felbukkannak Ferenc pápa írásaiban és rögtönzött beszédeiben.

2008-ban Sandro Magister Martini bíborost úgy jellemezte, mint aki állandóan "körmönfont és láthatatlan", de hozzátette, hogy voltak olyan időszakok, amikor nyíltan színre lépett. "Például a papi nőtlenség kérdésében meg is szólalt meg nem is. Ugyanez a helyzet a női papság kérdésével. És a homoszexualitással. És a fogamzásgátlással. És amikor kritizálja az Egyház hierarchiáját, nem nevez nevén neveket, személyeket vagy dolgokat."

De ugyanebben az évben Martini könyv hosszúságú interjút adott, amelyben nyíltan megkérdőjelezte VI. Pálnak a Humanae Vita-ban megfogalmazott fogamzásgátlás tiltását. A bíboros szerint az enciklika vitatott tiltása a fogamzásgátlást illetően "komoly károkat" okozott, és ezt nevezte meg annak az okaként, hogy 1968 óta sok katolikus felhagyott hitének a gyakorlásával.

A bíboros különösen dicsérte az osztrák, német és egyéb országokbeli püspöki konferenciáknak az enciklikára adott válaszait, mondván, hogy "megkezdtek egy utat, amelyet nekünk kell ma folytatni". "A gyengédségnek ez az új kultúrája a szexualitás olyan megközelítése, amely mentesebb az előítéletektől."

Ezzel ellentétben, II. János Pál a Humanae Vitae-hez való "szigorú ragaszkodás" útját követte. "Nem akart semmilyen kétséget hagyni ebben a kérdésben. Úgy tűnik, hogy még a pápai tévedhetetlenség tekintélyével is ki akart adni erről egy nyilatkozatot."

"Erősen meg vagyok győződve arról, hogy az Egyház jobb utat is talál, mint amit a Humanae Vitae-ban lefektetett. Tévedéseink beismerésének a képessége és az elhatárolódás korábbi nézeteinktől a lélek és az önbizalom nagyságának a jele. És az Egyház visszanyeri hitelességét és illetékességét" - mondja Martini.

Martini, aki 2012-ben, csak néhány hónappal XVI. Benedek lemondásának bejelentése előtt halt meg, olasz jezsuita, elismert bibliatudós volt. Milánó érsekeként szolgált II.János Pál legaktívabb évei alatt, 1980-tól 2002-ig. Mint az olasz Katolikus Egyház legbefolyásosabb figurája, és mint a milánói érsekség vezetője - amely köztudottan "pápát adó szék" - Martinit hosszú ideig mint ideális liberális pápajelöltet tartották számon. De kiesett a számításból, mert megbetegedett a Parkinson kór egy ritka változatában. 2002-ben visszavonult a pozíciójából, de továbbra is az Egyház európai bal szárnyának fontos alakja maradt.

Alig pár órával halála után 2012. augusztusában a Corriera della Sera közzétette a vele készült utolsó interjút. Martini csaknem utolsó lélegzetével, de fenntartotta azt az álláspontját, hogy az Egyháznak, mint intézménynek "200 éve lejárt az ideje". Azt mondta a bíboros, hogy "Az Egyháznak be kell ismernie a hibáit, és radikális változásra kell elszánnia magát, kezdve a pápával és a püspökökkel." Különösen a szexuális tanítás területén kell így tenni, mert azt állította, hogy ez az oka a klerikusok szexuális visszaéléseinek, Az interjúban Martini felvázolta azt a tervet, amellyel a 2014-es és 2015-ös családszinóduson a liberálisok nyomultak, és amelyet kétértelműen Ferenc pápa beépített az Amoris Laetitia pápai buzdításba: személyesebb és kevésbé doktrinális közelítést sürgetett a szexualitás kérdéséhez, főleg az elváltak és újraházasodottakat illetően, akik - szerinte " különös védelmet igényelnek", és az Egyháznak a homoszexualitásra vonatkozó tradicionális tanításával szemben is ellenvéleményt fejtett ki.

Kasper

Míg Martini többnyire csak Olaszországban volt ismert, a német Kasper közismert volt Észak Amerikában, ahol rendszeresen tartott előadásokat és adott interjúkat. Kasper könyveit lefordították angolra és évtizedeken keresztül kiadták az USA-ban, az Amerikai Katolikus Egyetem vendégprofesszora volt 1983 óta. De ő az az ember, aki elindította Ferenc pápa pontifikátusának legádázabb ellenmondásait, úgyhogy az ő neve fenn fog maradni halála után is.

Ferenc pápa felkérte Kaspert, hogy 2014. februárjában ő tartsa a vitaindító előadást , elindítva ezzel események láncolatát és vihart keltve, amely azóta is csak egyre nő. Ezen a konzisztóriumon történt, hogy bejelentette a "Kasper javaslatot" - amely szerint az elvált és polgárilag összeházasodott katolikusok feloldozást nyerhetnek és szentáldozáshoz járulhatnak egy bizonyos "bűnbánati folyamat" lezajlása után, de anélkül, hogy megtartóztatnák magukat a házastársi aktustól. De Kasper karrierjének ez a csúcsa csak következménye annak az évtizedek óta, minden lehetséges fórumon folytatott nyomásgyakorlásnak, amelyet röviden úgy nevezhetünk, hogy a Martini napirend.

Kasper következetesen és nyíltan szemen állt az Egyház Woytla/Ratzinger irányvonalával, már akkor is, amikor kúriai tisztviselő volt. II. János Pál uralkodásának legnagyobb ideje alatt, valamint korábban, mint egyetemi hallgató, és mint a radikális teológus, Hans Küng atya asszisztense a tübingeni egyetemen, Kasper neve egybeforrt a német és a kúriai progresszivistákéval. Az utóbbi időben Kasper nyilvános munkáinak középpontjában az elvált és újraházasodott katolikusokra vonatkozó javaslatának az elfogadtatása érdekében kifejtett nyomásgyakorlás állt, de ez csak Jorge Bergoglio pápává választása után látszott megvalósíthatónak.

2013. március 17-én, az új pápa első vasárnapi Angelus-ában nyilvánvaló jelét adta annak, milyen irányban szándékozik elindulni. Kasper az "Irgalom: az evangélium és a keresztény élet kulcsa" c. új könyvéről beszélve Ferenc ezt mondta: "Az utóbbi napokban olvastam egy bíboros , egy okos teológus, egy jó teológus, Kasper bíboros könyvét az irgalomról. És ez a könyv sok jót adott nekem, de ne gondolják azt, hogy reklámozni akarom a bíborosom könyvét! Távolról sem! De annyi jó nyújtott nekem, annyi jót ... Kasper bíboros azt mondta, hogy az irgalom érzete az, ami mindent megváltoztat."

A Fordham egyetemen tartott egyik előadásában Kasper emlékeztetett egy "öreg bíborosra", aki elolvasván a könyvet, figyelmeztette a pápát, hogy "eretnekségek vannak ebben a könyvben." Az új pápa, mondja Kasper, továbbadta neki a történetet, és mosolyogva megnyugtatta Kaspert, hogy "ez az egyik fülemen bemegy, a másikon ki".

A Commonweal-nak adott egyik interjújában Kasper kihangsúlyozta álláspontját, mondván, hogy ő szemben áll azokkal, akik a múlt erkölcsteológiáját "szigorúan veszik". Egy lépéssel tovább is ment a logikában, mondván, hogy egy elvált és újraházasodott katolikus erkölcsileg nem léphetett új kapcsolatba. A hagyományos katolikus értelemben vett bűnbánat időnként lehetetlen, sőt, potenciálisan bűnös, mondja Kasper. Az embereknek " az adott szituációban a lehető legjobban kell cselekedniük," és ha gyermekeik vannak a második házasságból, akkor az a pár, aki figyelembe veszi a tradicionalista katolikus követelményeket, aktív bűnnek teszi ki magát, ha megszakítja második házasságát.

A családot fenyegető szinódussal Kasper még nyíltabbá vált egy Rómában megjelent könyvben, magáévá téve az LGBT lobbi egyik jelszavát, hogy a homoszexualitás nem képezheti a "fundamentalizmus" tárgyát.

"Számomra ez a hajlam kérdőjel: nem tükrözi Isten eredeti szándékát, de mégis valóság, mivel melegnek születtek."

Danneels

Kétségtelen, hogy a legnagyobb horderejű személy ezek között az egyházi emberek között maga Godfried Danneels, aki több, mint 30 évig volt nem csupán a gazdag és befolyásos brüsszeli egyházközség feje, hanem egy politikai, szociális és jogi kapcsolatrendszeré is, ami őt rendkívüli mértékben befolyásossá tette. Megbízatásának hosszú ideje alatt Danneels sohasem tartotta vissza a véleményét az Egyházat érintő "legégetőbb" kérdéseket illetően, különösen a szexuális erkölcs terén; abortusz, fogamzásgátlás, homoszexualitás és homoszexuális házasság.

Danneels arról volt közismert egész Európában, hogy Belgium törvényezésére liberális nyomást gyakorol a szexualitást és a házasságot illetően. 1990-ben ő tanácsolta Baudouin belga királynak, hogy írja alá az abortusz legalizálásáról szóló törvényt, majd visszautasította, hogy visszavonják az explicit szexuális nevelés tananyagát a belga katolikus iskolákból - amit sok szülő pornográfnak tartott . Feljegyezték, hogy azt mondta, hogy Belgiumban az egyneműek házasságának a legalizálása "pozitív fejlemény" volt. 2003 májusában írt Guy Verhofstadt miniszterelnöknek, aki a második időszakára készült, gratulálva Verhofstadt kormányának az "egynemű partnerek közötti stabil kapcsolat legalizálásának a jóváhagyásához".

Pár hónappal nyugdíjba vonulása után, 2010. áprilisában Danneels nagy botrányba keveredett. Azzal vádolták, hogy falazott egyik kedvenc bíborosának, akit saját kiskorú unokaöccse sérelmére elkövetett nemi erőszakkal vádoltak. 2010-ben került napvilágra, - egy hangfelvétel nyilvánosságra hozatala után -, hogy Danneels azt mondta az áldozatnak, hogy maradjon csöndben, ne hozzon bajt a hamarosan nyugdíjba vonuló bruge-i püspök, Roger Vangheluwe fejére, sőt, azt tanácsolta, hogy ő, az áldozat "kérjen bocsánatot". Mielőtt a felvétel kiszivárgott volna, Danneels tagadta, hogy bármit is tudott volna a klérus szexuális bűncselekményeiről vagy azoknak a takargatásáról. De a vészharangot megkongató pap, Rik Devillé később azt állította, hogy ő figyelmeztette Danneels-t Vanghelowe felől az 1990-es évek közepén. Mivel az ügy jogilag elévült, Vangheluwe-t sohasem vonták felelősségre bűntettei miatt, bár nyilvánosan bocsánatot kért az áldozataitól.

Ezt követően megindult a klerikusok által elkövetett szexuális bűncselekményekről szóló panaszok áradata egy húsz éves időszakot felölelően, amit rendőrségi beavatkozás követett, akik házkutatást végeztek Danneels házában és az egyházmegye irodáiban. Lefoglaltak számítógépeket és fájlokat, beleértve a zaklatások kivizsgálására felállított egyházmegyei bizottság dokumentációit is. A bíborost később 10 órán át kérdezte ki az ügyész, de nem emeltek ellene vádat.

Nem világos, hogy miért, a lefoglalásokat megengedhetetlennek minősítették, a dokumentumok visszakerültek az egyházmegyéhez és a vizsgálatot hirtelen leállították. Tették ezt annak ellenére, hogy több, mint ötszáz panaszos jelentkezett, többen közülük azt állítva, hogy Danneels arra használta fel hatalmát és kapcsolatait, hogy megvédje a klerikális szexuális zaklatókat.

Peter Adriaenssens, a szexuális zaklatást vizsgáló bizottság elnöke , akit Danneels elődje, André Leonard érsek alkalmazott, arról panaszkodott az ügyészeknek, hogy eltűnt a bizottságuk által a szexuális zaklatásokról összegyűjtött 475 dosszié. A bizottságot feloszlatták , beszüntették a kihallgatásokat, annak ellenére, hogy Adriaenssens állította, hogy mintegy 50 dossziéban Danneels is szerepelt.

Ugyanezen év decemberében Danneels azt állította egy szexuális zaklatást vizsgáló parlamenti bizottság előtt, hogy sohasem volt semmiféle eljárás a klerikális zaklatók leleplezésére. A Brüsszel-Mechelen-i egyházmegye később kiadott egy nyilvános bocsánatkérést a klerikusok által kiskorúak ellen elkövetett szexuális zaklatások "elhallgatása" miatt.

Danneels-nek a nyugdíjazás csalódással járt, utódát, aki egy kimondott Ratzinger-párti konzervatív, úgy jellemezte, mint aki "teljesen alkalmatlan Brüsszel számára." Ratzinger 2005-ös pápává választása után Danneels csillaga helyrehozhatatlanul leáldozott.

De a 2013-as konklávé visszahozta őt az egyházpolitika frontvonalába, az új pápa meghívta őt a Szent Péter erkélyre, amikor először megjelent az emberek előtt. Az ő kiváltsága volt, hogy Ferenc beiktatási miséjén előre mondja a hivatalos imát. Később a bíborost, akit sokan már "kegyvesztettnek" tartottak, Ferenc pápa meghívta mint speciális pápai pártfogoltat mindkét családszinódusra, ahol jelentős szerepet játszott. Danneels maga jellemezt úgy utolsó konklávéját, mint "személyes feltámadási kísérletet".

"Bergoglio csapata" bevégzi a St. Gallen munkáját

A szigorú titoktartási szabályok ellenére kiszivárgott, hogy a 2005-ös konklávén Buenos Aires zavaros jezsuita érseke, Jorge Maria Bergoglio volt a második helyezett. A St. Gallen csoport csaknem teljes létszámban jelen volt, és keményen dolgoztak jelöltjükért. És a támogatás jelentős volt. Az utolsó előtti szavazáson Bergoglio 40, Ratzinger 72 szavazatot kapott. Paul Badde azt mondta, hogy a kölni Meisner bíboros volt az, aki "szenvedélyesen harcolt" a St. Gallen csoport, de "különösen Danneels bíboros ellen" Ratzingerért. Egy magát meg nem nevező bíboros, aki naplót vezetett a szavazásról, azt mondta, hogy a csoport előretört: "Az argentin jezsuitát csak egy lépés választotta el a 39 szavazat küszöbértékétől, amely elvileg lehetőséget biztosít egy szervezett kisebbség számára, hogy megakadályozza bármely jelölt megválasztását." A történelem megmutatta az eredményt, 2005 után a St. Gallen csoport visszavonult.

De Benedek pápasága zaklatott volt, különösen az utolsó évben, és a meglepetésszerűen történt lemondásával, amelyben akár benne volt a csoport keze, akár nem, egy utolsó lehetőséget láttak. Martini halálával és azzal, hogy a csoport tagjait már csak egy hajszál választotta csak el attól, hogy már ne vehessenek részt a konklávén, az idő rohant - tudták, hogy ez az utolsó esélyük. A "sede vacante" [üres a pápai trón] időszakban, amely a Walter Kasper 80. születésnapját csak pár nappal megelőzően kezdődött konklávé előtt volt [szerk. megj.: a pápaválasztó konklávén csak a 80 évesnél fiatalabb bíborosok vehetnek részt ], néhányan feltették a kérdést, hogy nem túl sok-e elhinni, hogy Benedek hirtelen nyugdíjazásának az ilyen időzítése pusztán véletlen egybeesés. Danneels 80. születésnapja pár hónappal később volt, Lehmannak még volt három éve.

A szavazatokkal kampányolni egy konklávén kockázatos dolog, mert II. János Pál kifejezetten megtiltotta, és automatikus kiközösítéssel büntette. Az 1996-os, a konklávé működését szabályozó pápai dokumentum, az Universi Gregis, kifejezetten tiltja az ilyen jellegű tevékenységet, és súlyos büntetést helyez kilátásba azok ellen is, akik kampányolnak, és azok ellen is, akik beleegyezésüket adják a kampányolóknak. És egy kiközösített pápa az nem pápa.

Az UDG 81 azt mondja: "A választó bíborosok tartózkodjanak mindenféle paktumoktól, egyezményektől,ígéretektől és mindenféle elkötelezettségektől, amelyekkel támogatnak vagy elutasítanak bárkit is." János Pál úgy tartotta, hogy a konklávé egyházi és nem politikai esemény, és a bíboros választóknak az imádsághoz és a Szentlékek ihletéséhez kell folyamodniuk, nem pedig világi szövetségekhez. Még kevésbé van helye egy titkos szövetségnek, amely arra akarja felhasználni a konklávét, hogy az Egyházat a háttérből irányítsák.

Ennek a reformista törekvésnek ellenére, a Bergoglióról 2014-ben írt könyvében Ivereigh említette a nyílt szavazási kampányt, amely egy négy bíboros alkotta csoport körül zajlott 2013-ban. Ebből három St. Gallen-i öregfiú volt: Walter Kasper, Godfried Danneels és Karl Lehmann bíboros. Ámbár közöttük volt a csoport angliai képviselőjének, Basil Hume bíborosnak, Westminster érsekének az örököse is. Hume meghalt 1999-be, de ideológiai és püspöki utóda Cormac Murphy O'Connor volt. Ivereigh azt írta, hogy bár 80 fölött volt, Murphy O'Connor feladata volt a konklávé előtti általános kongregációk és szociális egyezmények során az angol nyelvterület bíborosait szavazásra toborozni az ügy érdekében.

Bár Bergoglio bíboros maga nem volt a St. Gallen csoport tagja, Ivereigh azt állítja, hogy mindazonáltal szóban "beleegyezését" adta Murphy O'Connornak, hogy a "Bergoglio csoport" jelöltje legyen, amelyet szintén szigorúan tiltott az Universi Gregis. Bár Ivereigh nevén nevezte mind a négy bíborost, később letagadta, amit mondott - és Ivereigh megígérte, hogy átszerkeszti a könyv későbbi kiadásait - , legalább Murphy O'Connor bíboros esetében a saját előzetes nyilatkozata ellentmond a tagadásnak. 2013 végén Westminster érseke interjút adott a Catholic Herald-nak. amelyben elismerte nem csak azt, hogy kampányolt a konklávén, hanem azt is, hogy megnyerte Bergogliót , hogy az emberük legyen.

Miguel Cullen cikke, amely 2013. szeptember 12-én jelent meg a Herald-ban, azt mondja: "A bíboros még azt is nyilvánosságra hozta, hogy beszélt a leendő pápával, amikor elhagyták a Missa pro Eligendo Romani Pontifice-t , az utolsó misét a március 12-én kezdődő konklávé előtt."

Murphy O'Connor azt mondta, hogy "Egy kicsit beszélgettünk. Mondtam neki, hogy az imáim kísérik, majd olaszul mondtam: 'Légy óvatos'. Célzást tettem, ő megértette, és azt mondta: "Si - capisco" - igen, értettem. Nyugodt volt. Tisztában volt vele, hogy mint jelölt lép be. Tudtam, hogy pápa lesz belőle? Nem. Voltak más jó jelöltek. De tudtam, hogy ő lehet az egyik esélyes." Bergoglio figyelmeztetése, hogy "óvatos legyen", arra enged következtetni, hogy Murphy O'Connor - és Bergoglio - tudta, hogy áthágják a szabályokat.

Ezt támasztja alá a Herald ugyanezen cikkében, amikor Murphy O'Connor-t idézi, aki ezt mondta, "Minden bíboros találkozott vele a Benediction Hall-ban, két nappal a megválasztása után. Mindnyájan eléje járultunk, egyenként. Nagyon melegen üdvözölt engem. Valami ilyesmit mondott: 'Ez az Ön hibája. Mit tett velem?'"

A konklávé után az Independent-nek adott interjújában arra is célzott Murphy O'Connor , hogy volt egy különös program a 76 éves argentin előtt lefektetve, amelyet ő négy év alatt tervezett végbevinni. Az angol bíboros ezt mondta az újságírónak és Paul Valley szerzőnek: "Négy év elég lesz Bergogliónak arra, hogy megváltoztassa a dolgokat." Ez elég korrekt megjegyzésnek tűnik ma a tények ismeretében, de ez ugyanaz a mondat, amit Andrea Tornielli feljegyzett a La Stampa-ban egy 2013. március 2-án megjelent cikkben, 11 nappal Bergoglio megválasztása előtt: " Négy év elég lesz Bergogliónak arra, hogy megváltoztassa a dolgokat", súgta egy bíboros, aki hosszú ideje barátja Buenos Aires érsekének."

A helyzet összegzését legutóbb Matthew Schmitz adta meg a First Things-ben írt cikkében: "Bár Benedek még él, Bergoglio megpróbálja eltemetni."

További részlet a könyvből: Az argentin bíboros .


Real Time Web Analytics