Fr. Pietro Leone: Az Egyház és Asmodeus - 5. rész

Konklúzió

Az esszé öt része egyben pdf-ben letölthető ITT .

V. Konklúzió

A paráználkodás szellemétől ments meg, Uram
(Könyörgés a Mindenszentek litániájából)



Ennek az esszének a megírásával az volt a szándékom, hogy megvizsgáljam, hogy a test érzéki vágya, különösen a paráználkodás vagy tisztátalanság szelleme hogyan volt képes behatolni korunk Egyházának gondolkodásába. Arra törekedtünk, hogy nyomon kövessük az új egyházi törvény különböző kánonjain és a jelenkori Tanítóhivatal különböző tanításain keresztül a II. Vatikáni Zsinatig, amikor a Bukott Természet szellemisége hivatalosan is belépett a Katolikus Egyházba.

A tisztátalanság szelleme megfelel a világnak a szexualitásról vallott elképzelésével. Hivatkozva az erről az elképzelésről tett korábbi elemzésünkre, és röviden utalva a legutóbbi Vatikáni Zsinattól a jelenlegi pontifikátusig eltelt időszakra, meg fogjuk vizsgálni, hogyan és milyen mértékben hatja át ez a szellem az Amoris Laetitia enciklikát.

A. "A szexualitásnak nincs külön végcélja. Alkalmazása örömteli, és két, egymással nem feltétlenül házas ember közötti szeretet kifejezésének az eszköze".

Láttuk, hogy a Gaudium et Spes hogyan nyomta el a "végcél" kifejezést. Ez az elnyomás még nyilvánvalóbb az új Egyházi Törvénykönyvben, ha valaki összehasonlítja az új és a régi kánonokat. Azután, az Amoris Laetitia-val bezárólag, a gyermeknemzés és a gyermekek nevelése sohasem nyerte vissza többé előző, hagyományos státuszát.

Ennek a kifejezésnek az elnyomása, akár az "elsődleges" rendeltetéstől függetlenül, akár azzal kapcsolatosan, minden bizonnyal rést ütött a házasságról szóló örökérvényű egyházi tanítás bástyáján, Asmodeus szelleme által. [1]

Ez az elnyomás tette lehetővé, hogy egy meghatározatlan "szeretet" lépjen a házassági etika előterébe. A kortárs egyháziak a szexualitást még nem kizárólag örömszerzésnek tekintették (a felszínes világi attitűdöknek megfelelően).

A Gaudium et Spes által fémjelzett időszakban az egyházi Tanítóhivatal egyre erőteljesebben állította, hogy ez az erotikus tartalmú szeretet ténylegesen a házasság elsődleges célja, mígnem az Amoris Laetitia enciklika mindkét tant kifejtette (lásd fent).

Eddig a pontig az enciklika [Amoris Laetitia] kizárólag a házasság jelenkori heterodox [a hagyománytól eltérő] tanítását fejleszti tovább; a házasságtörés érdekérvényesítése esetében viszont különleges erkölcsi súlyú újdonságot képvisel, amely eddig soha nem látott közelségbe került a világ szellemével, mind hatásában, mind durvaságában [2].

B. "A szexualitás feltétlen jó, és teljes szabadsággal kell élni vele és beszélni róla."

A szexualitás feltétel nélküli jósága a Zsinat óta furakodott be az Egyház Bukott Természet érzéki vágyáról szóló tanításának az elnyomásával. Ez az elnyomás különösen az Egyházi Törvénykönyvben és a "Test teológiájában" nyilvánult meg, ahol II. János Pál pápa nem habozik az "eredeti tisztasághoz" való visszatérésnek titulálni.[3]

A szexualitás állítólagos jóságát II. János Pál pápa isteni szintre emelte, bár még a házassági szeretet egészével való összefüggésben [4]. E nézettel összhangban a házasság már nem tekinthető alárendeltnek a szüzességgel vagy a cölibátussal szemben. Francis pápa követte elődje, legalábbis ez utóbbi tekintetben.

Mindkét pápa, miközben fenntartja a tisztaság elleni bűnökről szóló tanítást[5], teljes szabadossággal beszél róluk [6], Francis pápa nyilvánosan is ténylegesen hirdeti ezt a szabadosságot, amennyiben támogatja a iskolai "szexuális nevelés" programját.

C. "A szexuális erkölcsöt a hedonizmus törvényszerűségei határozzák meg"

Még ha fenn is tartja az Egyház a tisztaság elleni bűnök súlyosságáról kialakított álláspontját, megfigyelhetjük, hogy a jelen Egyházi Törvénykönyv és a Tanítóhivatal hogyan tárta szélesre a kaput a halálos bűnben élők Oltáriszentséghez való járulása előtt. Ferenc pápa állásfoglalását a házasságtörésben élők (bizonyos feltételek melletti) szentáldozáshoz való járulásának tekintetében az eucharisztikus fegyelemnek ezzel a meglazulásával összefüggésben kell szemlélni.

Mint már említettük, Amoris Laetitia nagy újdonsága a házasságtörés támogatása. Ennek a lazaságnak a fényében nem lehet mást tenni, mint riadót fújni a pápának korunk ifjúsága szexualitására vonatkozó hozzáállása miatt, mert azt csak szociológiai és pszichológiai fogalmakkal elemzi anélkül, hogy az erkölcsre utalna. A tisztátalanság önmagában vagy valami mással összekapcsolva sehol sincs elítélve. Sőt, amint fentebb láttuk, még bátorít is, kint például ebben a mondatban: " A legfontosabb dolog az, hogy megtanítsuk nekik a szeretet különböző kifejezései iránti érzékenységet ... " felkészítve őket a " házasságon belüli szexuális egyesülésre, amely a mindenre kiterjedő elkötelezettség jele, gazdagítva mindazzal, ami megelőzte." Milyen természetű az a szeretet, amelyről azt feltételezik, hogy gazdagítja a szexuális egyesülést, ha nem szexuális szeretet? De ha a szöveg szerzőjének nem ez a szándéka, mert az ellentétes az Egyház tanításával, miért nem mondja ki?

Röviden, bár az enciklika nem támogatja kifejezetten a szexuális hedonizmust, védelmezi a tisztátalanságnak egy különösen súlyos fajtáját; a szexualitást pszichológiai fogalmakkal elemzi, amely tökéletesen megfelel a hedonista világszemléletnek; elültet egy megengedő szellemiséget a hívekbe; és teljes csendben átsiklik az Egyháznak a tisztátalanság elítéléséről szóló örökérvényű tanítása felett.

*

Egy szóval, amit mi a II. Vatkáni Zsinattól kezdve az Amoris Laetitia-ig egyre világosabban hallunk, az a világ hangja. Ez a hang a következő üzenetet mondja: "A szexualitás a szeretetért van; feltétlen jó; a boldogság elérésére kell használni". Browne OP bíboros állítása igaznak bizonyult, amikor kijelentette, hogy a Zsinaton javasolt újítások "a házasság egész fogalmának a megrontását" jelentik.

Valaki tiltakozhatna: "Az Egyház megváltoztatta nézeteit ezekről a kérdésekről - és az időről is". Erre mi azt felelhetjük: Megnyilvánulásaiban az Egyház nyilatkozata nem olyan, mint egy kormány vagy vállalat, amely a változó körülményeknek megfelelően változtatja politikáját: Ő őr és tanító, őre és tanítója a hitnek és az erkölcsöknek. A hit és az erkölcs alkotja a Természetfeletti Igazságot, a Kinyilatkoztatást, a Depositum Fidei-t [a Hitletéteményt]. Az Igazság lényege nem változik, csak kifejezésének bölcsességében és mélységében lehet változás; a Kinyilatkoztatás az x-nek és nem y-nak a kinyilatkoztatása; a Depositum Fidei az egy valaminek és nem egy más valaminek a letéteménye.

Számot vetve az Igazsággal, ami végső fokon maga az Isten, az embertől megkövetelt erények az alázat, tanulékonyság, engedelmesség, alávetettség, és leigázottság. Az ember azért van ezen a földön, hogy szolgáljon, a Mi Urunk szavaival egy „haszontalan szolga, puszta eszköz, legyen akár pápa, akár király, akár laikus. Ha a Zsinat valamely tagja vagy akár maga a pápa arra vetemedik, hogy hozzányúljon, megváltoztassa vagy megreformálja azt, ami érinthetetlen, megváltoztathatatlan és megreformálhatatlan, akkor annak a következményei nagyon súlyosak lesznek.

Utóirat

Status Quo [A fennálló állapot]

Az Amoris Laetitia-t követõ különféle méltatlanságok közül csak a " Fiatalok érzékenységének és szexuális nevelésének tanfolyama" találkozópontját említjük, amely a Pápai Család Tanácsának a kezdeményezése és széles körben népszerűsítették a fiatalok között a tavalyi lengyelországi "Világifjúsági Napon". Itt a II. János Pál pápa perszonalizmusa találkozik Francis pápa szexuális erkölcs nélküliségével, amely a szeretet dicsőítésében nyilvánul meg, ahol sem a halálos bűn, sem a szülői felelősség nem szerepel egyszer sem. A dokumentumot kitölti az erotika, és még a teljesen elítélendő pornográfiától sem határolódik el.

Az erotika felmagasztalása homályos fátylat húz mind a házasság, mind a (tökéletes) tisztaság elé; a házasság elé úgy, hogy elhomályosítja végcélját, a gyermekek nemzését; a (tökéletes) tisztaság elé, úgy, hogy elhomályosítja magát a lehetőségét is.

Az eredmény az, hogy a házaspárok házasságot kötnek anélkül, hogy tisztában lennének azzal, hogy mi az, és így végül vállalkozásukat kudarc követi; és egyre kevesebb fiatal vállalja az egyházi állapotot[7]. Mert az egyházi ember tökéletes tisztasági fogadalmat tesz, de ha az Egyház nem mondja meg, mi ez a fogadalom vagy mit is jelent, akkor miért kellene egy fiatalembernek megtennie? És ha a házasság ugyanolyan szinten van, mint az egyházi állapot (amely az egyházi formában a szüzesség/ cölibátus), akkor miért kell ezt a fáradságot vállalni?

A hierarchia és a klérus nem teljesíti a hit terjesztése vonatkozó kötelességét ezekben a kérdésekben. Számos tagjuk át van itatva ugyanazzal az erotikus szellemmel, amelyről prédikálnak. Követelik a cölibátus eltörlését, utálatos botrányaik [8] napról napra folytatódnak. Itt ismét Asmodeus működését láthatjuk ebben a számára legörömtelibb és legvégső feladatában: beszennyezni az embereket és az egyház tanítását.

Átsiklottak Isten felett és figyelmen kívül hagyták az emberi természetbe beírt céljával együtt, amely a gyermekek nemzése és a Mennyország lakói számának a növelése; a szentül vett Eucharisztiában való valóságos jelenlétével együtt; a neki kijáró szeretettel együtt, amely teljes önátadó szeretet, a tökéletes tisztaság iránti szeretet, a tisztaság szeretete, a jótékonyság természetfeletti szeretete a Neki való tökéletes alávetettségben, az osztatlan szívvel való szeretet, a szeretet, ami áldott és magasabb, és amelynek tökéletesebb jele Krisztus és az Egyház egysége, mint maga a házasság [9], az a szeretet, amelyről maga a Mi Urunk mondta: "Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent".

Mater Divinae Gratiae, ora pro nobis
Mater Purissima, ora pro nobis
Mater Castissima, ora pro nobis

Sancte Joannes Evangelista, ora pro nobis
Sancte Aloisi Gonzaga, ora pro nobis
Sancte Dominice Savio, ora pro nobis

Sancte Joannes Baptista, ora pro nobis
Sancte Joannes Fisher, ora pro nobis
Sancte Thoma More, ora pro nobis

[1] Ennek az esszének a bevezetéséhez a Matthaeus Gruenewald Isenheim-i oltárképén látható hermafrodita démon képét választottuk, amint éppen egy templomot ostromol.
[2] ehhez kapcsolódóan megfigyelhetjük a a házasságtörés melletti érvelés (fent elemzett) intellektuális tisztességtelenségét. Másképp hogyan is lehetne a természeti törvény és a hit ellenében érvelni? Ilyen tisztességtelenség jellemezte a Zsinatot (ld. de Mattei professzornak a II. Vatikáni Zsinatról írt könyvét), de itt jelenik meg először egy pápai dokumentumban.
[3] ld. ‘The Family under Attack’ ( a szerző Támadás alatta család c. könyve)
[4] a fenti teológiai problémát lásd fent
[5] ld. a következő fejezetet Ferenc pápa esetében
[6] Ferenc pápa nem habozik akár nyilvánosan is kijelenteni teljes nemtörődömséggel ezeket a perverziókat.
[7] Úgy tűnik, hogy az egyházi életre vonatkozó jelenlegi vatikáni dokumentmok még további csökkenés fognak eredményezni.
[8] Hadd elmélkedjenek majd azokról a fájdalmakról, amelyeket saját maguknak gyűjtöttek össze vagy a purgatóriumban, ahol a kereszt legkisebb jele iránti tiszteletlenség miatt is szigorú jóvátételre lesz szükségük, vagy a pokol legmélyebb bugyraiban, amely az elkárhozott egyháziak számára fenntartott hely. Vagy ha nem is nyernek könyörületet saját lelkük állapota miatt, könyörüljenek rajtuk azoknak az áldozatos lelkeknek a kedvéért, akik felajánlották életüket a papok bűneinek vezekléséért.
[9] ld. Sacra Virginitas, XII. Piusz pápa

forrás: rorate-caeli.blogspot.hu