Fr. Pietro Leone: Az Egyház és Asmodeus - 3. rész

A test teológiájának téveszméje

Az esszé öt része egyben pdf-ben letölthető ITT .

III. A jelenkori Egyház tanítása a házasságról Ferenc pápa előtt

A paráználkodás szellemétől ments meg, Uram
(Könyörgés a Mindenszentek litániájából)

2. Halálos bűn és szentáldozás

A hagyományos tan

Az Egyház mindig figyelmeztette a híveket arra, hogy halálos bűn állapotában nem járulhatnak szentáldozáshoz. A nagycsütörtöki és az úrnapi liturgiában az Egyház a régi rítus liturgiájában Szent Pálnak a korintusiakhoz írt 1. leveléből idézi a 11. fejezetet, amelyben Szent Pál figyelmeztet, hogy az Oltáriszentség méltatlan vétele kárhozathoz vezet. Az utóbbi ünnepen maga Aquinói Szent Tamás pontosan megismétli ezt a mondatot az általa írt szentáldozási imában és a Lauda Sion szekvenciában, egyértelműen kijelentve:

Sumunt boni sumunt mali, sorte tamen
İnaequalis, vitae vel interitus.
Mors est malis, vita bonis: vide paris
Sumptionis quam sit dispar exitus.

(A jó elfogadása, a rossz elfogadása, de sorsuk különbözik: élet vagy halál. A halál a gonosznak, az élet a jónak a jussa: nézd meg, hogy milyen egyenlőtlen a vége egy egyenlő elfogadásnak.)

Az Egyház hagyományosan azt tanítja, hogy halálos bűn állapotában szentgyónást kell végezni, mielőtt valaki az Oltáriszentség vételéhez járulna. Egyébként a miselátogatás során tartózkodnia kell a szentség vételétől és csak lelki áldozást végezhet. (ld Dr. Balogh Sándor: Lelki áldozás) Igaz, hogy a tökéletes bűnbánat a gyónás szentségén kívül is elegendő, hogy egy személy a halálos bűn alól feloldozást nyerjen, de nem lehet tudni, hogy a bűnbánat minden esetben tökéletes-e, és a személy megkockáztatja azt, hogy újabb halálos bűnt követ el, ha ilyen körülmények között végez szentáldozást, és ezért hiba lenne így tenni.

Ezt olvashatjuk Szent X. Piusz katekizmusában (§ 630): "... ha egy személy tudja, hogy a halálos bűn állapotában van, szentáldozás előtt egy jó szentgyónást kell végeznie; mivel nem elegendő, hogy tökéletes bűnbánatot tartson gyónás nélkül az a személy, aki a halálos bűn állapotában van, ahhoz, hogy helyes szentáldozást végezhessen [1]."

Az új tan

Mind az új liturgiában, mind a jelenlegi Tanítóhivatal tanításában a fentebb ismertetett tanítást felhígítva találjuk meg.

A Novus Ordo-ban [Új miserend] [2] Szent Pál figyelmeztetését a halálos bűnben történő szentáldozás ellen, kivették mind a nagycsütörtöki, mind az úrnapi liturgiából (ez utóbbi ünnep esetén kétszer is). Továbbá, a Lauda Sion szekvencia választható lett; van egy rövidebb változata, amelyet javasolnak, és amely már nem tartalmazza a fentebb idézett két verset.

A jelenlegi Tanítóhivatal Egyházi törvénykönyvében ezt olvashatjuk:

" Az a személy, aki a halálos bűn állapotában van, nem celebrálhat szentmisét és nem veheti magához az Úr szent testét szentgyónás nélkül, hacsak nem merül fel súlyos ok és nincs lehetőség a gyónásra; ebben az esetben ez a személy kötelezve van arra, hogy tökéletes bánatot tartson, amely magában foglalja azt is, hogy amilyen gyorsan csak lehetősége nyílik, elvégezze a szentgyónást ( CIC 1983 can. 916 [3]). "

A kánon elsősorban a papokra utal, de világos, hogy a laikusokra is vonatkozik. Igazolja az Oltáriszentség vételét "súlyos ok" esetén, de mi lehet ez a súlyos ok? Egy pap esetében lehet a szentmise bemutatásának a kötelezettsége egy adott egyházközség számára [4], de mi lehet ez egy laikus hívő esetében? Mi lehet olyan súlyos ok, amely megéri, hogy megkockáztassa az ember a szentségtörő módon történő szentáldozást? Szégyenkezés, hogy mit gondolnak az emberek? Emberi szempontok? Az a gondolat, hogy az Oltáriszentség segít legyőzni a bűnét?

Megfigyelhetjük, hogy ezt a kánont, amely már önmagában is kérdéses, a következőképpen idézi rövidítve a katolikus Egyház katekizmusa (§ 1457): " Aki tudatában van annak, hogy halálos bűnt követett el, még ha a bűn fölött mélységes bánatot is érez, ne járuljon a szentáldozáshoz anélkül, hogy szentségi föloldozásban nem részesült, kivéve, ha a szentáldozásnak súlyos indoka van és lehetetlen meggyónni. " Itt a kánonban felsoroltak közül csak két feltétel szerepel kifejezetten, nevezetesen a szentgyónás lehetetlensége és a "súlyos ok"; a tökéletes bűnbánat említve van ugyan, de nem kifejezetten mint feltétel; miközben a negyedik feltételt, nevezetesen az, hogy a szentáldozás után amilyen gyorsan csak lehet, a szentgyónásban feloldozást kell nyerni, teljesen kihagyták.

Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a modern papság jellemzően csak a negyedik feltételhez ragaszkodik, és a laikusok túl gyakran jelentik be vidáman a gyóntatószékben, hogy egy pap azt mondta nekik, hogy elegendő az Oltáriszentség vétele után elvégezni a szentgyónást. Ami ebben a leginkább figyelemre méltó az az, hogy nincs az összes felet érintő logikai egység.

Ha még mindig a Római Birodalom boldog idejében és területén élnénk, és a császár kifejezné azon szándékát, hogy meglátogat bennünket otthonunkban, elegendő lenne-e egy behúzott függönyű dohos lakásban fogadni, bevetetlen ággyal, mosatlan ruhákkal és edényekkel, poros, piszkos szeméthegyekkel, és biztosítani afelől, hogy másnapra ki lesz takarítva az ő látogatásának a tiszteletére?

Az Egyház szexuális területen megengedőbb az Oltáriszentség vétele tekintetében, mivel a szentáldozás halálos bűnben való végzésének a súlyosságát lekicsinyli, lekicsinyli magának a halálos bűnnek a súlyosságát, amelynek, szomorú kijelenteni, de a tisztátalanság a leggyakoribb formája. (ld. Tóth Tihamér: Mily súlyos bűn a tisztátalanság!)

Mindamellett, hogy ezek a liturgikus és tanítóhivatali újítások befolyásolták a hívek számára a tisztátalanság súlyosságának a megértését, őszintén el kell ismernünk, hogy jelenleg a klérus is messze áll attól, hogy kitartóan hirdesse az erre a bűnre és a vele szembeni ellenállás erényére vonatkozó igaz keresztény tanítást.

A Kedves Olvasó mikor hallott papot prédikálni a tisztaság dicsőségéről vagy a tisztátalanság undokságáról? Mikor hallottak utoljára papot arra figyelmeztetni, hogy az akár egyedül elkövetett tisztátalanság bűne esetén nem szabad szentáldozáshoz járulni? Mikor figyelmeztetették gyónásban utoljára a tisztátalanság veszélyére a lelke örök megmentése érdekében vagy mikor bátorították arra, hogy felajánlja Istennek egy tökéletesen tiszta élet áldozatát [5]?

3. "A test teológiája"

Azoknak a híveknek, akik II. János Pál pápa Angelus előadásait látogatták 1979 szeptembere és 1984 novembere között és azt remélték, hogy katekizmust vagy jámbor értekezéseket hallanak, csalódniuk kellett. Ehelyett II. János Pálnak a szexuális erkölcsről teljesen szabadon vallott személyes elméletét hallhatták. Most röviden megvizsgáljuk két tantételét a személyiséglélektani "A test teológiájának", miután már a könyvünkben részletesen elemeztük.

a) A házastársi szeretet istenítése

Láthattuk, hogy a jelenlegi Tanítóhivatal a házastársi szeretetet mint szexuális szeretetet mutatja be; A test teológiájában láthatjuk, hogy II. János Pál hogyan mutatja be a házastársi szeretetet isteni szeretetként. Ezt úgy éri el, hogy a házastársi szeretetet "teljes önátadásnak" nevezi. Ennek a teljes önátadásnak két típusát különbözteti meg; egy "személyes teljes önátadást", ami az állandó értelemben vett házastársi szeretet; és egy " teljes testi önátadást", ami a házastársi szeretet cselekedete, az előző szeretet "jele és gyümölcse" (Familiaris Consortio). Az a szeretet, amit így definiál, valójában isteni szeretet, mert a teljes önátadás nem egyéb, mint az a szeretet, amivel az ember Istennek tartozik.

A pápa nem áll meg annál, hogy a házastársi szeretetet összefüggésbe hozza az ember Isten iránti szeretetével, hanem megpróbálja még jobban isteníteni, összekapcsolva mind az Isten ember iránti szeretetével, és mind Istennek saját Maga iránti szeretetével.

Ezt az elméletet több szempontból is lehet kritizálni. Az első a házastársi szeretet, mint "teljes önátadás" tekintetében; a második az állítólagos kapcsolata az Isten szeretetével.

i) A teljesen önátadó szeretet önmagában véve

Több nehézség is van ezzel kapcsolatban. Az első az, hogy lehetetlen egy emberi személy önátadása egy másik emberi személynek, akár metafizikai akár fizikai síkon. A második az, hogy ez ellene mond a hitnek, a Mi Urunk parancsának, amely szerint Istent teljes szeretettel kell szeretnünk (ex toto corde tuo...), míg embertársunkat kisebb szeretettel, de úgy, "mint önmagunkat".

Egy további nehézsége ennek a definíciónak az, hogy összekeveri a természetes és a természetfeletti rendet. A pápa tisztán természetes vonásai, vagyis ennek az állítólagos "önátadásnak" az alapján isteníti a házastársi szeretetet, a természetfeletti rendre való hivatkozás, mint például a kegyelem vagy a katolikus hithez való igazodás nélkül.

Ennek a zavarnak a következmény, hogy ez a definíció túl széleskörű a pápa céljaira, mivel a "tökéletes önátadás" tulajdonsága (legalábbis ahogyan a pápa nézi) nem korlátozódik kizárólag a szentségi házasságra, hanem elmondható a házasság minden egyéb formájára, sőt, még bizonyos házasság nélküli kapcsolatokra is, lehetővé téve, hogy a kérdéses két személy (akik házasságtörők is lehetnek) elkötelezi magát egész életre szóló szeretetre a kölcsönös odaadás megfelelő érzelmeivel.

ii) A teljes önátadó szeretet és az Istennek az ember, valamint Önmaga iránti szeretete közötti kapcsolat

Az Istennek az ember iránti szeretete, amire a pápa gondol, az Krisztus szeretete az Egyház iránt. Különféleképpen kapcsolja a házastársi szeretetet ehhez a szeretethez, ezek közül hármat említünk csak.

a) Az Egyház alá van rendelve Krisztusnak

A pápa úgy értelmezi ezt a mondatot, amint a "házastársak" teljes önátadásának kölcsönös alárendeltségét a házastársi cselekményben. Szent Pál, ezzel ellentétben úgy értelmezi ezt a mondatot, mint a feleségnek a férje alá való rendelésének a modelljét.

b) "Az egy test" Krisztusnak az Egyházzal való egységét jelzi

A pápa ezt mint a házastársak testi egységét értelmezi. A Trentói Zsinat, ezzel ellenkezőleg, ezt a mondatot a házastársak lelki egységeként értelmezi.

c) Az Agape kifejezése

A pápa a házastársi cselekményt mint "az Agape legmélyebb kifejeződését" mutatja be. Itt a szeretet két alapvetően különböző formáját keveri össze: a természetes érzéki szeretetet és a természetfeletti racionális szeretet (Agape). A szeretet előző típus annyira különbözik az utóbbitól, hogy nem alkalmas arra, hogy képes legyen a kifejezésére.

Hasonló kifogást lehet tenni a pápa víziója ellen a házastársi cselekménynek a Szentháromság szeretetéhez való hasonlítására.

*

Láthatjuk a pápa igyekezetét, hogy a házastársi szeretetet Isten szeretetéhez kapcsolja újszerű és erotikus módon, anélkül, hogy a Szentírásra vagy a tradícióra hivatkozna.

*

"A test teológiájához" fűzött kommentár összefoglalójaként megállapíthatjuk, hogy a pápa gyakorlatilag a házastársi szeretetet az isteni szeretet szintjére emeli fel, amikor a házastársi szeretetet azonosítja a legmagasabb rendű szeretettel: az ember Isten iránti szeretével [6], az Isten ember iránti szeretetével és Isten Isten iránti szeretetével. De ez nem megengedett, mert ahogy azt már mondtuk, a házastársi szeretet ettől radikálisan eltérő típusú szeretet [7].

A test teológiájának a leginnovatívabb vonása a házastársi szeretet istenítése, még akkor is, ha a pápa úgy ítéli meg, hogy ez a kölcsönös szeretetteljes elkötelezettség "jele és gyümölcse". Mivel a "teljes önátadás" házasságon kívül is megvalósulhat, mint már fentebb is tárgyaltuk, az istenítés végül is a testi egyesülés istenítése lett.

Ehhez hasonló fogalmakat, amelyek inkább az elhomályosodott bukott természetet és a gnózist, mint annak erőltetetten perverz szócsövét jellemzik, találni a katolikus Tanítóhivatalban és hallani Krisztus helytartójának a szájából, annak a bizonyítéka, hogy az erotika a katolikus Egyház kebelében erőteljesen elterjedt a Gaudium et Spes útmutatását követő 20 évben.

II. János Pál személyiségének, és különösen A test teológiájának általános hatása, hogy a katolikus erkölcs mélyén a szentséget a szexualitás helyettesíti. Még ha a fenti kritika nem is meggyőző, ennek a ténynek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy az elmélet[8] tévedését bizonyítsa minden katolikusan érzékeny személy számára[9].

b) A házasság kapcsolata a szüzességgel és a cölibátussal

A házastársi szeretet istenítésének egyik következménye, hogy a szexualitásban található minden negatívum, mint pl. a benne rejlő zavar vagy bujaság el van hallgatva. Másik következmény, hogy többé nem adható neki a szüzességgel vagy cölibátussal szemben alárendelt státusz.

Ezek tekintetében II. János Pápa pápa kijelenti, hogy : "... a biblia nem támasztja alá a házasságnak a szexuális önmegtartóztatáson alapuló szüzességhez és a cölibátushoz képest sem az "alárendeltségét", sem a "fölérendeltségét "(Discourses 14th April 1982)’[10]. Azonban Szent Pál pontosan az ellenkezőjét állítja (1Kor 7, 25-40). Különösen kiemeljük: "Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében (32. vers), A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét (33.vers)."

Minden esetben, ha tudni szeretnénk, hogy Anyaszentegyházunk mit tanít egy adott tárgyban, a Szentírásnál magasabb hatóság a megfogalmazott dogma.

A Trentói Zsinat dogmatikusan kiemeli (s. 24 can.10): "Ha valaki ... azt állítja, hogy nem áldottabb és jobb megmaradni szüzességben vagy cölibátusban, mint házasságban: Legyen kiközösítve".

Si quis dixerit… non esse melius ac beatius manere in virginitate aut caelibatu, quam matrimonio: Anathema sit. *

Mielőtt rátérnénk Ferenc pápa enciklikájának az elemzésére, fenti rövid elemzésünk szellemében röviden nézzük át a világ szellemének a jelenkori Tanítóhivatal házassági etikájára gyakorolt hatását.

Az első alfejezetben, a Gaudium et Spes és a módosított Egyházi Törvénykönyv esetében láttuk, hogy a házasság végcéljának a fogalmát hogyan hallgatták el, az "utódnemzés" hogyan szorul háttérbe és a "házastársi szeretet" hogyan került előtérbe. Azután megállapítottuk, hogy ez a szeretet erotikus tartalmat kapott, amely a következő évek során felerősödött.

A második alfejezetben, a liturgikus változásokon és az új Egyházi Törvénykönyvön keresztül láttuk hogy a halálos bűn súlyossága (közvetve) hogyan lett elbagatellizálva.

A harmadik alfejezetben , "A test teológiáján keresztül" láttuk, hogy a házastársi szeretet, és különösen a házastársi szeretet cselekménye dicsőítve lett, és a "negatív" bujaság hogyan lett kihagyva a számításból. A pápa részéről teljes nyíltságot tapasztaltunk ezekről a témákról szólva. Közben egy szót sem találtunk a tisztátalanság bűne súlyosságának a kisebbítéséről.

Valójában II. JánosPál pápa erkölcsi tanításának egyik nagy erőssége a Természet törvényének betartása és következetes kiállása a tisztaság mellett.

A 4. rész hamarosan következik.

________________________________________

[1] Chi sa di essere in peccato mortale, che cosa deve fare prima di comunicarsi? Chi sa di essere in peccato mortale, deve, prima di comunicarsi, fare una buona confessione; non bastando l’atto di contrizione perfetta, senza la confessione, a chi è in peccato mortale per comunicarsi come conviene (n. 630).
[2] mint ahogyan a ‘The Destruction of the Roman Rite’ ("A római rítus lerombolása") könyvünkben áll.
[3] (idézet a Redemptoris Sacramentum ch. 4, 81) Az Egyházi Törvénykönyv nem tévedhetetlen, és egy újabb verzió nem jelent feltétlenül előrelépést. Itt a kánonok hasonlóak a Zsinat nem tévedhetetlen nyilatkozataihoz.
[4] Szembesült a choix corneillien-nel, de hogyan, ha nem tiszteli többé papsága szentségét, amelynek karakterét kitörölhetelenül és örökké ott hordozza a lelkében. Nem tanult erről? A szeminérumi gyóntatója soha nem beszélt neki az ilyen szentségtörés súlyosságáról?
[5] Ezzel kapcsolatban megegyezzük a vatikáni felsőpapság részéről gyakorolt nyomást az ellen a kezdeményezés ellen, hogy Szent Gonzaga Alajos legyen az ifjúság védőszentje. Ebben a cselekedetben is, amelyet nem sikerült véghezvinnünk, megfigyelhető a jelenkori Egyház hozzáállása a tisztasághoz.
[6] Az ember szeretete Isten iránt közvetlen, nem pedig a felebaráton keresztül közvetve valósul meg.
[7] Lehet tökéletes szeretet, de csak akkor, ha a személy kegyelmi állapotban van.
[8] A Hittani Propaganda egy alkalmazottja mondta ezt egy nem hivatalos beszélgetés során Sant’Ufficio-n tíz évvel ezelőtt.
[9]Ezzel összhangban kiemeljük II. János Pálnak azt a kezdeményezését, hogy oltárra emeljen házas személyeket és házaspárokat.

forrás: rorate-caeli.blogspot.hu
Az öt rész egyben pdf-ben letölthető ITT .