Schütz Antal: Szent Hilárius püspök és egyházdoktor + 366.

Részlet Schütz Antal: Szentek élete c. művéből.



Szent Hiláriust az isteni Gondviselés arra választotta ki, hogy nehéz időben útját állja egy nagy szellemi dögvésznek, mely a negyedik században végpusztulással fenyegette Isten orszá-gát. Ez az arianizmus volt.

Az ariánusok azt hirdették, hogy Jézus Krisztus nem valóságos Isten, hanem Istennek csak teremtménye; persze akkor az egész keresztény tanítás, a szentségek és az Egyház is csak merő-ben olyan mű, melyet az emberek kényük-kedvük szerint hajlíthatnak. Ezt a veszedelmes taní-tást agyafúrt keletiek katolikusan hangzó jelszavak alatt kíméletlen fanatizmussal terjesztették, elvakult császárok, kik kevélységükben vallási ügyek bírájának tolták föl magukat, erőszakkal rákényszerítették a népre, sőt a gyöngébb lelkű püspökökre is. Vele szemben tehát csak az ve-hette föl eredményesen a harcot, aki szilárd, hithű jellemet és a hitigazságokban biztosan eliga-zodó szolid tudást egyesített. Ilyenre nevelte a Gondviselés titkos keze Szent Hiláriust.

Előkelő szülői hazájának, Franciaországnak és aztán Olaszországnak legjobb iskoláiba járat-ták a nyílt elméjét, tehetséges fiút. Még görögül is megtanult. Csak sokkal később tűnt ki, mire volt ez jó! Az iskolatanulmányai mellett azonban egy sokkal szükségesebb tudomány kezdte foglalkoztatni: környezetének romlottsága undorral töltötte el a pogányságban is nemesen érző lelkét, hányódó elméjét pedig az a kérdés gyötörte, hogy mi értelme és célja van az emberi élet-nek. Otthagyta iskolakönyveit, a latin és görög írók műveit, és a Szentírásra vetette magát. S itt megtalálta a feleletet: „Ez pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged, egyedül igaz Istent, és akit küldöttéi, a Jézus Krisztust” (Ján. 17,3). A Szentírást azután is, élete végéig szünet nélkül forgatta, belőle merítette érveit az ariánusok ellen, és csodálatos írás-tudását a latin atyák közül elsőnek fektette le mélységes Írás-értelmező művekben.

Hilárius tehát kereszténnyé lett, visszatért szülővárosába, Poitiersbe és megházasodott. Föl-dijei ismerték tudományát és előkelő származását, látták példás keresztény életét és ezért öreg püspökük halála után nem haboztak őt megválasztani Poitiers püspökének. Abban az időben a püspökség csak gondot és fáradságot jelentett: harcot pogányokkal, eretnekekkel és csüggeteg hívőkkel, és a hívők minden ügyes-bajos dolgának intézését. Hilárius azonban nem önmagát ke-reste, hanem az Úr Krisztus dicsőségét és férfias elszántsággal vállalta a nagy méltósággal együtt a nagy föladatokat is. Fölszentelése után feleségével már csak testvérként élt, és haladék-talanul és rettenthetetlenül nekiállt annak a munkának, amelyre Isten őt kiválasztotta.

Épp akkortájt tört be az arianizmus Keletről a Nyugat egyházaiba. Konstancius császár ugyanis, fanatikus ariánus létére, amint testvérei halála után Nyugatra is kiterjesztette hatalmát, 353 óta csellel, erőszakkal és ígéretekkel megnyert néhány püspököt, köztük Szaturninus arlesi püspököt, s ez hol fenyegetésekkel, hol csábító ígéretekkel Hiláriust is pártjára akarta nyerni. Azonban Hilárius hithűségre intette híveit, a katolikus érzésű francia püspököket pedig rábírta, hogy Szaturninussal megszakítsanak minden közösséget. Végre is 356-ban számkivetésbe küld-ték Kis-Ázsiába, Frígia nevű tartományba.

Azonban éppen az ellenkezőjét érték el annak, amit akartak. Hilárius itt, az arianizmus hazá-jában, szemtől-szemben megismerte ennek a tévedésnek minden veszedelmét és útvesztőjét, írt ellenük egy hatalmas munkát („A Szentháromságról”), mely, miként minden műve, eredeti, mély gondolatokban, tudományosságban és ékesszólásban párját ritkítja és halálos csapást mért az eretnekségre. Ezt a művet megküldte honfitársainak, kiket külön levelekben sem szűnt meg kioktatni és fölvértezni az ariánusok minden újabb sakkhúzásával szemben. Emellett magán-érintkezésben és nyilván oly ellenállhatatlan tudással és egyben olyan bölcs mérséklettel és mél-tányossággal képviselte a katolikus igazságot, hogy sok eretneket megnyert. Ádáz ellenségei er-re jobbnak látták visszaküldeni hazájába.

Hilárius most kettőzött buzgósággal látott hozzá otthonában az ariánus kovász kitisztításá-hoz. A hosszú kényszerű válás elmélyítette és fölfokozta övéi iránti szeretetét, a Keleten szerzett tapasztalatok gyarapították rátermettségét. Hajthatatlan volt, amikor elvről volt szó; de kimerít-hetetlen türelemmel és szelídséggel tudott lenni az emberek iránt, különösen azok iránt, kiket tájékozatlanságuk vitt az eretnekségbe. Így elérte, hogy a 361-i párizsi zsinaton az összes püspö-kök elfogadták a katolikus hitvallást. Gallia megszabadult az arianizmustól.

Jámbor hagyomány azt tartja, hogy a számkivetésből hazatérő Hilárius megállapodott d'Yves szigetén, mely mérges kígyóktól hemzsegett. A püspök keresztet vetett rájuk, letűzte vándorbotját; s azóta a kígyók nem merték többé túllépni ezt a határt és békében hagyták a la-kókat. Valóban, Hilárius apostoli buzgósága, bölcsessége és tudománya gátat vetett nyugaton az arianizmus viperafajának, miként Szent Athanázius (lásd máj. 2) Keleten.

Életének utolsó éveit békességben tölthette Krisztusnak ez a fáradhatatlan harcosa, kit 366-ban hívott az örök békesség hazájába az ő Ura. IX. Pius pápa 1852-ben egyházdoktornak nyil-vánította.

Szent Hiláriuszra hivatkozik Schneider püspök úr korunk modernizmus eretneksége elleni harcában: Római Katolikus Anyaszentegyházunk négy bíborosának prófétai hangja.