Athanasius Schneider: Laetitia adulterii, avagy

a házasságtörők öröme

Tudjuk, hogy a papság első bűnét Áron főpap követte el, amikor engedett a bűnösök arcátlan követeléseinek és megengedte nekik, hogy Isten első parancsát lecserélve imádják az aranyborjút (Kiv. 32:4), vagyis Isten szavát és akaratát felcseréljék az ember bűnös akaratával. Áron az irgalomra és az emberi igények iránti megértésre hivatkozva igazolta cselekedetét. A Szentírás ezt így mondja: "Mikor Mózes látta a magáról megfeledkezett népet – mivel Áron engedte, hogy ellenségei közepette átadja magát a bálványimádásnak" (Kiv, 32:25).

Ez az első klerikális bűn ütötte fel fejét napjainkban az Egyház életében. Áron teret engedett az isteni Tízparancsolat első parancsa elleni bűnnek, és annak, hogy az emberek képesek legyen ebben a bűnben békében és örömben élni, olyannyira, hogy a nép táncra perdült. Ez a bálványimádás öröme volt, a laetitia idolatriae: " Másnap reggel korán fölkeltek, égőáldozatot és közösségi áldozatot mutattak be. Az egész nép letelepedett enni és inni, azután újra fölkeltek és mulatoztak." (Kiv, 32:6). Áron idejében az első parancs megszegéséről volt szó. Napjainkban a klérus számos tagja , beleértve a legfelsőbb klérust is, a hatodik parancsot az érvényes házasság nélküli szexualitás új bálványával helyettesíti, ami bizonyos értelemben aranyborjú, amelyet a felsőpapság tagjai közül is sokan imádnak. Az így élő emberek szentáldozáshoz engedése anélkül, hogy vállalnák az önmegtartóztató életet, mint alapvető feltételt, ugyanaz, mint arra biztatni őket, hogy ne tartsák be a hatodik parancsot. És ezek a főpapok, mint megannyi új "Áron", azzal áltatják ezeket az embereket, hogy élhetnek békében és boldogan, azaz csak élvezzék nyugodtan a házasságtörés örömét, a laetitia adulterii -t, egy új “via caritatis”-tól [szeretet útjától] és az Egyház állítólagos "anyai" ösztönzésétől indíttatva, és még az Oltáriszentség vételéhez is járulhatnak. Ezzel a pasztorális iránymutatásssal a felsőpapság új "Áronjai" a katolikus embereket ellenségeik előtt nevetség tárgyává teszik...

... Az az egyházi hatóság, amely ilyen szabályokat és ilyen engedményeket [a házasságtörők szentáldozása] adó pasztorális iránymutatásokat enged meg, olyan jogokat tulajdonít magának, amelyekkel Isten nem ruházta fel. Az a lelkipásztori magatartás, amely nem mondja a házasságtörőknek (az ún. "újraházasodottt elváltaknak"), hogy megtartóztató életet éljenek, ha szentségekhez akarnak járulni, valójában öntelt klerikalizmus, amely nem több a magának isteni jogokat követelő farizeusságnál.

forrás: Le Blog de Jeanne Smits.

Olvasóink figyelmébe ajánljuk honlapunk állásfoglalását Ferenc pápaságát illetően Dr. Balogh Sándor: Igazi pápa-e Ferenc, vagy ő a hamis próféta? írásával.