Marcantonio Colonna : A diktátor pápa

Bergoglio, mint püspök és érsek

Fejezet Marcantonio Colonna: A diktátor pápa c. könyvéből.

Hat évi provinciálisság után Bergoglio atyát kinevezték a szeminárium filozófiai és teológiai rektorává, amely szeminárium, mint már mondtuk, abban az időben tele volt szeminaristákkal, akiknek a száma a vezetése alatt megduplázódott. De a radikálisok gyűlölték őt, részben provinciálisságának előzményei miatt, részben pedig egyházi stílusa miatt, amely a "népies" vallásosság értékeit hangsúlyozta, és olyasmire buzdította a híveket, mint a szentképek tisztelete, amelyet a marxista entellektüelek megvetéssel kezeltek. 1986-ban kineveztek egy új argentin provinciálist, aki visszatért a hetvenes évek elejei O’Farrell rendszerhez; a hivatások megint lecsökkentek és ezzel az új provinciálisnak is és Bergoglio atyának is meg lettek számolva a napjai. Németországba küldték, hogy Romano Guardini katolikus filozófiájából szerezzen doktorátust, ami azóta sem sikerült neki. Az év végén Bergoglio visszatért Argentínába, anélkül, hogy erre engedélyt kért volna, ami olyan lépés volt, amit később a jezsuita generális mint engedetlenséget vádként felhozott ellene. Teológiát tanított Buenos Aires-ben, de olyan ember volt, akire felfigyeltek az argentin provincia felelős személyei; 1990-ben elhelyezték egy poros vidéki kisvárosba.

Világi értelemben véve Bergoglio atya karrierje véget érni látszott, és két évet valóban kétségek között töltött; de a Jézus Társasága és annak a bal oldali szárnya nem az egész Egyház. Bergogliót száműzetéséből az új Buenos Aires-is érsek, Quarracino bíboros hívta vissza, aki egy más iskolából való egyházi ember volt. Bergoglióhoz hasonlóan Quarracino is a nép embere volt; mint II. János Pál tanítványa, kétségtelenül szimpatizált ennek a pápának a tevékenységével 1981-ben, amikor egy példátlan közbelépésével leváltotta a Jezsuita generális Arrupe atyát, és a Társaságot megkísérelte kevésbé destruktív módon vezetni. Az új generális, akit 1983-ban választottak meg, Peter Kolvenbach atya volt, aki csak keveset változtatott az addigi politikán.1991-ben Quarracino bíboros azt indítványozta, hogy Bergoglio atyát nevezzék ki Buenos Aires segédpüspökévé, és meg kell értenünk, miért volt kivételes ez a javaslat. Hagyományosan a jezusitáknak nem engedélyezik, hogy püspöki kinevezéseket fogadjanak el, és a missziókat kivéve a latin-amerikai hierarchiában nem láttak még jezsuita érseket, de ezzel az indítványozással Bergoglio kiszabadult a jezsuita struktúrából , és belépett egy másikba, ahol az ő egyházi irányvonalát jobban elfogadták.

Miután Bergoglio atya jezsuita, diszpenzációra volt szüksége ahhoz, hogy püspöknek jelölhessék; szükség volt a rendjétől egy jelentésre, amelyet Quarracino bíboros 1991-ben kért meg. A jelentést a jezsuita generális állította össze, és a Jorge Bergoglióról adott legterhelőbb jellemtanulmány volt, amelyet pápává választása előtt valaha is írtak róla. A jelentés tartalmát sohasem hozták nyilvánosságra, de a következő beszámolót egy pap adta, akinek sikerült elolvasnia, mielőtt eltűnt volna a jezsuiták archívumából: Kolvenbach atya egy sereg hiányossággal vádolta Bergogliót, kezdve a vulgáris nyelvezettel a fondorlatosságon, az alázatosság álarca mögött megbúvó engedetlenségen keresztül a lelki kiegyensúlyozottság hiányáig; a jövendő püspökségre való alkalmasságát tekintve a jelentés kihangsúlyozta, hogy mint a rendjének provinciálisa, megosztó szerepet játszott. Ezek után nem meglepő, hogy pápává választása után Ferenc erőfeszítéseket tett, hogy rátegye a kezét a dokumentum összes példányára, és a római jezsuita archívumban őrzött eredeti példányra. A jelentés korrekt, de feltételezhetjük a jezsuiták ellenséges hozzáállását, mert ők akkor Argentínában erős kontroll alatt voltak, de a valóságban Bergoglio nagyon eltúlozta ezt azért, hogy Quarracino bíboros előtt mártírnak állítsa be magát (ez az a jelenség, amelyre Kolvenbach atya gondolt, amikor azt említette, hogy az alázatosság álcája mögött engedetlenség lapul.) Ha mindent kellőképpen figyelembe veszünk, a Kolvenbach-jelentés aligha tekinthető úgy, mint egy vallási vezető-modell bemutatása.

Azonban Quarracino bíboros eldöntötte, hogy Bergoglióból püspököt farag, és habár volt egy speciális kihallgatáson II. János Pál pápánál, teljes sikert aratott. 1992-ben Bergoglio atyát kinevezték Buenos Aires egyik segédpüspökének. Ebben a rangjában érseke irányvonalát követte, az Egyház jobb oldalán állva, a populista II. János Pál stílusában. Az új egyházi karrier, amely Quarracino közbejárásának köszönhetően megnyílt előtte, hamarosan felvirágzott. 1997-ben Msgr. Bergoglio az öröklés jog révén Quarracino bíboros halála után Buenos Aires érseke lett; kinevezését konzervatív körökben jól fogadták. 2001. februárjában megkapta II. János Páltól a bíborosi kalapot.

Bergoglio bíboros így Argentína elő számú egyházi embere lett, és Egyházon belül és kívül egyaránt nincs hiány a róla szóló beszámolókban. Talán a személyiségéről szóló leghatásosabb tanulmány Omar Bello tollából származik , El verdadero Francisco ("Az igazi Ferenc") címmel, amely pár hónappal a pápává választása után készült. Meg kell jegyezni, hogy a könyv villámsebességgel eltűnt a könyvesboltokból és ma már fellelhetetlen, hasonlóan más, Ferenc pápát kedvezőtlen színben bemutató publikációkhoz. Omar Bello PR ügyvezető volt, akit 2005-ben azzal bíztak meg, hogy indítson el új egyházi tv csatornát , amelyet Menem elnök adományozott a Buenos Aires-i egyházmegyének, így Bello nyolc éven át együtt dolgozott az érsekkel és alaposan kiismerte. Szakember lévén Bello gyorsan felismerte, hogy Bergoglio bíboros egyszerűség és mértékletesség álarca mögött egy tökéletes előharcos rejtőzik. Bellót áthelyezték az érsekség személyi állományába, és számos történetet hallott, amelyek rejtélyes felettesükről keringtek.

Ezek közül a legismertebb kétségtelenül Félix Bottazzi esete, akinek a munkaviszonyát az érsek egyik napról a másikra megszüntette, anélkül, hogy kimutatta volna, hogy benne van a keze (33). A Kúriól távozva M. Bottezzi kihallgatást kért Bergoglio bíborostól, aki barátságos együttérzéssel fogadta: "De én erről semmit sem tudtam, Fiam. Meglepett, amit mond ... Miért rúgták ki? Ki tette, ezt?" Bottazzi nem kapta vissza a pozícióját, de Bergoglio adott neki egy új autót, és abban a hiszemben távozott, hogy a bíboros az egy szent, akit az ellenőrzése alól kicsúszott, ellenséges emberekből álló környezete irányít.

Bello leírása alapján, az emberekkel való ilyen bánásmód legalább annyira rigolyás, mint amennyire politikus; Bello megemlít egy papot, aki Bergoglio munkatársa volt, és azt gondolta, hogy a barátja: "Éveken át manipulált... A fickó az érzelmekkel manipulál. Azt hiszed, hogy az apád és téged követ." (34). Ebben az esetben az alkalmazott módszernek nem volt nyilvánvalóan látható gyakorlati haszna.

Ugyancsak jól ismert egy Buenos Aires-i pszichiáter esete, akinek a klérus gyógykezelése volt a feladata. Páciensei között szép számmal voltak olyan papok az érsekségről, akik kimerültek attól, hogy a főnökük "táncoltatta őket". Miután meghallgatta a problémáikat, a pszichiáter egyiküknek ezt mondta : "Nem tudlak meggyógyítani. Ahhoz, hogy a problémáid megoldódjanak, az érsekedet kellene kezelnem".

Egy másik író, Lucrecia Rego de Planas professzor esete, aki évek óta személyesen ismerte Bergoglio érseket, is megvilágítja a helyzetet; 2013. szeptember 23-án írt egy "Levelet Ferenc pápának" (35). Zavartan írta le Bergogliónak azt a szokását, hogy nem lehet tudni, hogy kinek az oldalán áll ".. egyszer hevesen vitatkozik Msgr. Duarte-tal et Msgr. Aguer-vel [akik konzervatívok] az élet és a liturgia védelméről, ugyanazon a napon a vacsoránál Msgr. Ysern-nel és Msgr. Rosa Chávez-zel vitatkozik a bázisközösségekről [olyan csoportokról, amelyek szovjet stílusban a 'felszabadítási teológiát' terjesztik], és azokról a szörnyű béklyókról, amelyeket az Egyház 'dogmatikus tanításai' jelentenek. Egy másik alkalommal Cipriani Thorne bíboros [a limai Opus Dei érseke] és Rodríguez Maradiaga bíboros [Honduras] egy barátjával beszél az üzleti és a New Age ideológiája elleni etikai kérdésekről, kevéssel később pedig Casaldáliga et Boff [a felszabadítási teológia hírhedt vezéralakja] barátjával az osztályharcról."

Amiért Rego de Planas zavarban volt, az azért volt, mert ő mexikói. Ha argentin lett volna, megtalálta volna Bergoglio viselkedésére a megfelelő fogalmat: klasszikus peronista. A történelemből tudjuk, hogy Perón a dicsősége csúcsán egyszer egyik unokaöccsét be akarta vezetni a politika rejtelmeibe. Először akkor vitte magával a fiatalembert, amikor egy kommunista delegációt fogadott; miután meghallgatta az álláspontjukat, ezt mondta nekik: "Önöknek tökéletesen igazuk van. " Másnap egy fasiszta delegációt fogadott, és nekik is ezt választolta: "Önöknek tökéletesen igazuk van". Azután unokaöccséhez fordult, és megkérdezte tőle, mit gondol a hallottakról, aki ezt felelte: "Két, egymással teljesen ellenétes nézetű csoporttal beszélt, és mindkettőnek azt mondta, hogy egyetért velük. Ez elfogadhatatlan." Perón ezt felelte neki: "Neked is igazad van." Ez az anekdota jól illusztrálja, miért nem számíthatunk arra, hogy valaki olyan személy értékelje Ferenc pápát, aki nem ismeri az argentin politikai hagyományt, amely a világ többi része számára ismeretlen; az Egyházat meglepte Ferenc, mert az Egyháznak nem volt meg hozzá a kulcsa: ő Juan Perón egyházi köntösben. Azok, akik másképpen próbálja értelmezni, nem veszik figyelembe ezt a legfontosabb szempontot.

Mindehhez az általános önelégültséghez Omar Bello még hozzáteszi azoknak az eseteit, akiket ő "Bergoglio özvegyeinek" nevez. Azokról az emberekről van szó, akik otthagyták a munkahelyüket, a bíboros által felkínált pozícióban ülve, és aki aztán végül "megbüntette őket" a túl sok szabadságuk miatt. Ez Bergogliónak egy másik jellemvonását mutatja meg, az emberek iránti bizalmatlanságát. Munkatársaival szemben rendkívül bizamatlan volt. (36), főleg pénzügyi téren. Ezért alakult ki az a szokása, hogy középszerű emberekkel vegye körül magát, akiken könnyen tudott uralkodni; ezt a jelenséget a Buenos Aires-i érsekségében is megfigyelték. Bello hozzáteszi: "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ismerek olyan embereket, akik azt mondják, hogy nagyon félnek tőle, és akik a személye körül nagyon óvatosan mozognak. A helyzet tovább romlott, amikor Rómába költözött, és nem vitte magával sok olyan munkatársát, akik a barátainak hitték magkat.

Bergoglio nem tudott könnyedén viselkedni azokkal az emberekkel, akik pszichológiailag, intellektuálisan vagy szociálisan felülmúlták őt. Alacsonyabb társadalmi rétegből jött, mint ahogyan Jézus Társaságbeli sok más társa is, és abban a társadalmi osztályban, amely az argentin oligarchikus múlt öröksége, ő mindig szemmel látható hátrányban érezte magát. Túlzott közönségességgel vádolták (amely a durva nyelvezetre vonatkozó, a Kolvenbach-jelentésben szereplő panaszokhoz vezetett), miközben a nagy összejöveteleken figyelmen kívül hagyva a nevezetességeket, a takarítókkal és kétkezi munkásokkal fecsegve tölti az idejét. Hasonló védekezési mechanizmust figyelhetünk meg egy elbizakodott és nyugdíjba készülő személynél, aki valójában szoros pszichológiai kontroll alatt áll.

---

(33) Omar Bello ezt a történetet úgy meséli el, hogy nem nevezi meg a történet alanyát, és megerősíti, hogy Bergoglio életrajzában "El Jesuita" (lásd "El Verdadero Francisco" ACTU , pp.36-37) megjelent indiszkréció miatt bocsájtották el. Ez tévedés; az érsek elégedetlenségének igazi oka nem ismert.
(34) Bello, op. cit., p.34.
(35) statveritasblog.blogspot.ro/…/carta-al-papa-f…
(36) "Desconfiado como una vaca tuerta" « Méfiant comme une vache borgne » : Bello, op. cit., p.181, et voir p.196 pour la prochaine citation.

forrás: gloria tv.

fordítás: eucharisztikuskongresszus

További fejezetek a könyvből itt olvashatók: A diktátor pápa .