Csicsay Alajos: Burián László

Burián atya visszaemlékezése, Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2012. 32-34.

[Az esztergomi kisszemináriumban] a magyartanár a felvidékieknek soha nem adott kitűnő jegyet, mondván: „Maguk nem tudhatnak jól magyarul, mert maguk Csehszlovákiában idegen közegben éltek.” Azt pedig, hogy lekommunistáztak, már végképp nem tudtam elviselni. Ennek pedig mi lehetett volna más a vége, mint kettes magaviseleti osztályzat. Sikerült megijeszteni alaposan, hiszen ekkor már nyolcadikos voltam és tudtam, hogy kettes magaviseleti jeggyel nem kerülök be a nagyszemináriumba. Vége a vágyamnak. Otthon meg sem mertem mondani, mi történt, csak töprengtem magamban, vajon ezután hogyan fog alakulni a sorsom. Egyszer csak kaptam egy levelet dr. Erdős Mátyás tanáromtól, aki azt írta: „Örömmel értesítem, hogy szeptember 6-án viszontláthatom.” Nyilván ő volt az, aki a tantestületi értekezleten mellém állt és kezességet vállalt értem. Erdős tanár úr hosszú életet élt. Mindvégig friss, fiatalos maradt, kilencvennégy évesen a felújított Duna-hídon át eljött hozzánk, Párkányba megtekinteni egy vallási témájú képkiállítást a városi galériába. Ő a kisszemináriumban, ahogyan akkor neveztük, prefektusom volt, elsőéves teológus koromban pedig spirituálisom (lelki igazgatóm) és professzorom lett, s az is maradt a négy éven át. Brückner József (…) jóságos ember volt, de távolságtartó. Erdős Matyi bácsi egészen más volt, a legközelebb hozzá kerültem. Sokat lendített hivatástudatomon. Mi, papnövendékek, nem járhattunk ki a városba csavarogni, ennek ellenére mégsem zárt világban éltünk, már csak azért sem, mert cserkészek voltunk. Matyi bácsi, mint parancsnok, lejárt velünk a Dunára csónakázni, röplabdáztunk, teniszeztünk, egyszóval sportoltunk, és rendszeresen kirándultunk. A vakáció ideje alatt még Erdélybe is elmentünk Matyi bácsival. Csupán egyetlen dolgot mellőzött, a politizálást.