Amikor a katolikus Egyház az elnyomók oldalán állt. III. rész

A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele hazánk

felszabadulásának 40. évfordulójára (1985)

Kedves Testvérek!

Magyar népünk hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulóját ünnepli. Az évforduló emlékezett arra, hogy negyven esztendővel ezelőtt ért véget földrészünk legkegyetlenebb háborúja, amely borzalmas szenvedést zúdított hazánkra és hatalmas áldozatot követelt a felszabadítókról. Azóta - minden feszültség ellenére a jóakaratú embberek összefogásával - békében élhettünk, alkotó munkával építhettük a jövőt. De emlékeztet arra is, hogy negyven szetnedővel ezelőtt indult el hazánkban az új szocialista társadalmi, politikai gazdasági rend, melynek alapvető célkitűzése volt az igazságosabb és emberibb élet megteremtése. 1945. április 4-e vosszafordíthatatlan történelmi valósággá lett, amellyel hazánk társadalmi haladás útjára lépett.

Négy évtized a társadalom építésében nagy idő. Ami kezdetben csak tervezés, az elérendő cél magrajzolása volt, ma számvetésünk tárgya. Az elért eredmények bőséges jó gyümölcseit mindnyájan tapasztaljuk: a közéletben, a gazdasági életben, az iparosításban, az egészségügyi területen, a közművelődésben, a szociális ellátottság területén, a béke védelmében.

A négy évtized mérlegét itt nem állíthatjuk fel. Arra azért vissza kell emlékeznünk, hogy a kezdeti időszakban sokféle nehézséget, meg nem értést, akadályt kellett leküzdeni. És mert a társadalom építése is emberi mű, szocialista társadalmunk sem volt mentes az emberi tévedésektől, hibáktól. Magyar népünknek és vezetőinek bölcsességét mutatja, hogy az akadályokat eredményesen legyőzve társadalmi életünk harmonikusan fejlődött és nemzetközi szinten is megbecsülésnek örvend. Nem titkoljuk a jelen problémáit sem: nem azért, hogy hibákat keressünk, hanem hogy még eredményesebben haladhassunk a fejlődés útján.

Szocialista társadalmi rendünk fejlődésébe építésébe és célkitűzésébe egyházunk is bekapcsolódott. Nem volt könnyű a harmonikus kapcsolat megtalálása. Sok előítéletet, félreértést kellett leküzdeni, amely adódott a világnézeti különbségből is, de egyházunk működésének új helyzetéből is.

Egészen új körülmények között és új alapokra építve kellett megtalálni az állam és az egyház közötti kapcsolatot. A négy évtized tapasztalata megnutatta, hogy kölcsönos jóakarattal és a kölcsönös előnyök figyelmbevételével a problémák konstrukív módon rendezhetők. Igy történhetett meg, hogy a kezdeti gyanakvás és szembenállás feloldódott, kialakult az építő együttműködés légköre.

Örömmel látjuk azt is, hogy az állam és az egyház között kialakult kapcsolatot nemeztközi vonatkozásaban is nagyra értékelik. Visszatekintésünkben ki kell emelnünk, hogy 1964-ben a Magyar Népköztársaság és a Vatikán közt létrejött az első részleges megállapodás, amely a további kibontakozás stabil alapját képezte. Az eredményességre és a megbecsülésre mutat az a tény, hogy az elmúlt év őszén,a megállapodás huszadik évfordulója kapcsán a Szentszék megemlékezett a két évtizede épülő kapcsolatokról, azt magasra értékelve kifejezte reménységét a továbbfejlődést illetően. Az emlékezés hazánk felszabadulásának évforduljára elsősorban társadalmi ls politikai jellegű. Amikor erről liturgikus közösségünkben megemlékezünk, azt jelzi, hogy ennek a ténynek szerepe van egyházunk belső életében. Azárt is, mert mindnyájan ugyanannak a magyar népnek a gyermekei vagyunk és egyformán kívánjuk magyar népünk boldogulását. De azért is, mert az egyháznak a tröténelem folyamán mindig volt táradalomformáló hatása és ez a felelősség a hívő embereket ma is kötelezi. Feladatunk nem konkrét társadalmi vagy gazdasági program kidolgozása: ez a szakemberekre tartozik. Feladatunk a nélkülözhetetlen erkölcsi értékek tanítása, az erkölcsös életre való nevelés. Ezek közül kiemelkedik: a lelkiismeretes munka, a közösség és a közösségi tulajdon megbecsülése, a feszültségeket csökkentő megbékélés munkálása, az ifjúság erkölcsös nevelése, a családi élet tisztaságának az őrzése, az önzetlen karitatív tevékenysége az öregek, a magányosok, a betegek szolgálatában, a béke munkálása. De feladatunk a meglevő hibák leküzdése is, amelyekt olyan szomorúan látunk környezetünkben, főleg a családi élet válságának, az abortusznak, az alkoholizmus területén. Az erkölcsi értékek nélkülözhetetlenek a társadalmi életben. Ezek megvalósítására bennünket, hívő embereket nemcsak a társadalmi hasznosságuk, hanem Krisztus tanítása indít. Meggyőződésünk, hoy keresztény életvitelünkkel egész társadalmunkat gazdagabbá és értékesebbé tesszük.

Hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára a nagyböjt folyamán emlékezünk. Nagyböjt a keresztény megújulás ideje: belső lelkiletünkben, hitünk elmélyítéséeben, de abban is, ami hozzá tartozik mindennapi életünkhöz, a becsületes helytállásban, munkánk lelkiismeretes végzésében. Nem vonhatjuk ki magunkat társadalmi felelősségünk alól, főleg napjainkban, amikor egyházunk az egész világon más emberekkel együtt vállalja társdalmi haladás melletti elkötelezettséget. Erre tanít a II. Vatikáni Zsinat, amikor szól egyházunknak a mai világban betöltendő feladatáról: Minden embernek, hívőnek és nem-hívőnek, együtt kell múködnie, hogy helyes módon épüljön a világ, mindnyájunk közös lakóhelye. (Az egyház a mai világban, 21)

Ünnepi megemlékezésünk végén az apostolok buzdító szavaival fordulunk híveinkhez. Maradjatok hűségesek Jézus Krisztushoz, aki halálával és feltámadásával megváltott minden embert, Urunkat, Krisztust, szentül tiszteljétek, szívetekben, mindennapi becsületes munkátok és építő magatartásotok tanúskodjék a szívetekben élő reménységről. (V.ö. I.Péter, 3,15). Bármit tesztek, tegyétek szívből, mert az Úrnak és nem az embereknek teszitek, mindenben Urunkat, Jézus Krisztust szolgáljátok. (V.ö. Kol. 3, 23-24.) Rajtunk múlik, hogy keresztény hitünk erkölcsi értékei szocialista társadalmunk építő elemeivé legyenek népünk és hazánk további fejlődésében.

Budaoest, 1985. március 12.

A MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KAR

Felolvasandó 1985. március 24-én minden szentmisén.

[szerk. megj.: Vajon képes lesz-e egyszer a katolikus egyház arra, hogy őszintén szembenézzen a múltjával (és a jelenével)? Érdemes összehasonlítani ezt a körlevelet, amelyben egyszer sem fordul elő sem Isten, sem a Szűzanya, a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1946-os karácsonyi körlevelével . Mintha a két körlevelet nem is ugyanannak az egyháznak a püspökei írták volna ... Mi történt drága Anyaszentegyházunkkal a két körlevél között (és azóta) eltelt időben?]