Párizsi Olimpia tiltakozás



A Keresztény Hit Alapítvány MTI-nél megjelent első közleménye

Ezúton fejezzük ki tiltakozásunkat a párizsi olimpiai megnyitón történt, a kereszténységet teljességgel megvető és kigúnyoló, LMBTQ-„balliberális”-neomarxista istenkáromlás ellen, amely egyben támadás az emberi faj ellen is. A bocsánatkérésük sem őszinte, mert ez egy szándékos, minden kontinensre kiterjedő folyamat része. A világ több pontján egyházi vezetők testületileg is tiltakoztak. Jó lenne, ha a magyar keresztény egyházak is megtennék ezt, és megfogalmaznák tiltakozásukat a globális „balliberális” ideológiák és hatalmak e tendenciájával szemben. Az elenyésző ellenállás miatt e mára globális, terrorista irányzat a kereszténység, illetve az ember ellen, szinte már bármilyen aljasságot megtehet. Azzal, hogy Jézus Krisztus megmondta, hogy mindig lesznek, akik támadni fogják a kereszténységet, még nem adott felhatalmazást arra, hogy cinkos némasággal és hallgatással e támadások előretörését segítsük. Bangha Béla – az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus főszervezője – szavait idézve, a védekezés helyett sokszor egy "meghunyászkodó gyáva defetizmus" lesz úrrá a keresztényeken. A keresztényeknek tehát minden erejükkel és akár jogi eszközökkel is kötelességük fellépni az ellenük zajló aljas támadások és megbecstelenítések ellen, ahogyan azt annak idején például XI. Pius pápa a kommunizmussal szemben, vagy XIII. Leó pápa a szabadkőművességgel szemben tette enciklikáiban.

Budapest, 2024. szeptember 7., szombat


Real Time Web Analytics