Carlo Maria Viganò érsek: A katolikusoknak

komolyan meg kell fontolniuk annak a lehetőségét,

hogy Ferenc nem pápa

„Komolyan, nagyon komolyan fel kell vetnünk annak a lehetőségét, hogy Bergoglio csalással szándékozott megnyerni a választást ... annak érdekében, hogy pontosan azzal ellentétesen cselekedjen, amit Jézus Krisztus Szent Péterre és utódjaira bízott.”

(LifeSiteNews)Carlo Maria Viganò érsek a következő nyilatkozatot tette a Ferenc pápáról és a pápaságról szóló folyamatban lévő teológiai vitával kapcsolatban. Sok szempontból ez a legélesebb kritikája. Őexcellenciája azt állítja, hogy a „Jorge Mario Bergoglio” által az Egyetemes Egyházban végzett rombolás - amely a II. Vatikáni Zsinat ölelésének a „rákfenéjéből” fakad - és a Szent Gallen maffia 2013-as konklávén játszott szerepének köszönhetően, Ferenc pápának nincs és soha nem is állt szándékában a Katolikus Egyház vezetőjeként szolgálni. Inkább eltitkolta szándékait a választók előtt azzal a céllal, hogy a pápaság hatalmát arra használja fel, hogy az Egyházat aláássa és az új világrend „szolgálójává” tegye. "Valóban azt hiszem, hogy az ő pápává választása érvénytelen, mert valami mást tart pápaságnak, mint ami valójában" - jegyzi meg Viganò. Folytatja: „Szeretném, hogy komolyan vegyük… annak a lehetőségét, hogy Bergoglió célja a választás csalással történő megnyerése és a római pápa tekintélyének a leépítése volt, hogy pontosan ellentétes legyen azzal a megbízatással, amit Jézus Krisztus adott Szent Péternek. ” Az érsek azt is kijelenti, hogy nem ért egyet Athanasius Schneider püspök véleményével, miszerint Ferencet pápaként való„egyetemes elfogadása” pápává teszi. Őexcellenciája, hogy alátámassza érvelését, a 14. században élt VII. Kelemen történelmi példáját hozta fel. Miközben elismeri, hogy a jelenlegi helyzet „emberileg megítélhetetlen”, a levél közzétételének célja az, hogy eljusson „a kérdés gyökeréhez ”, és közös kiindulópontot jelentsen a pápa zavarba ejtő, botrányos jelenlétének az orvoslására, aki hivalkodó arroganciával, mint inimicus Ecclesiæ-ként [az Egyház ellensége] mutatkozik be, és ekként cselekszik és beszél.

VITIUM CONSENSUS

A fructibus eorum cognoscetis eos.
Numquid colligunt de spinis uvas aut de tribulis ficus?
Sic omnis arbor bona fructus bonos facit; mala autem arbor fructus malos facit.
Non potest arbor bona fructus malos facere, neque arbor mala fructus bonos facere.
Omnis arbor quæ non facit fructum bonum exciditur et in ignem mittitur.
gitur ex fructibus eorum cognoscetis eos.

Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?
Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt.
Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik.
Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.”
Máté 7:16-20

Ebben a beszédben nem válaszokat próbálok adni, hanem egy olyan kérdést szeretnék feltenni, amelyet már nem lehet tovább halogatni, hogy mi püspökök, papok és hívek világosan láthassuk a meglévő nagyon súlyos hitehagyást, mint egy eddig teljesen példa nélküli tényt, ami véleményem szerint nem oldható meg a szokásos ítélkezési és cselekvési kategóriáinkkal.

A „Bergoglio-probléma” nyilvánvalósága

Egy pápától teljesen idegen idegen nyilatkozatok és viselkedésmódok elszaporodása – és valójában ellentétben azzal a hittel és erkölccsel, amelynek a pápaság az őre – sok hívőt és egyre nagyobb számú püspököt késztetett arra, hogy tudomásul vegyék: valami olyasvalami, ami egészen régen még hallatlannak tűnt: Péter trónját egy olyan személy foglalja el, aki visszaél hatalmával, és az ellenkező célra használja fel, mint amire Urunk alapította.

Egyesek szerint Jorge Mario Bergoglio nyilvánvalóan eretnek a doktrinális kérdésekben, mások szerint zsarnoki a kormányzati kérdésekben, megint mások érvénytelennek tartják a megválasztását XVI. Benedek lemondásának és a helyébe lépő megválasztásának az ellenmondásai miatt. Ezek a vélemények – többé-kevésbé bizonyítékokkal alátámasztottak vagy nem mindig megosztható spekulációk eredményei – mégis megerősítenek egy ma már megkérdőjelezhetetlen valóságot. És véleményem szerint ez a valóság az, ami közös kiindulópontot jelent egy olyan pápa zavarba ejtő, botrányos jelenlétének orvoslására, aki hivalkodó arroganciával, mint inimicus Ecclesiæ mutatja be magát, és ekként cselekszik és beszél.

Csak egy ellenség, éppen azért, mert elfoglalja Péter trónját és visszaél a pápai hatalommal, képes olyan szörnyű és katasztrofális csapást mérni, amilyenre az Egyház egész történetében egyetlen külső ellenség sem volt képes. A legrosszabb keresztényüldözőknek, a szabadkőműves páholyok legádázabb híveinek és a legféktelenebb eretnekeknek sem sikerült még soha ilyen rövid idő alatt és ilyen hatékonyságú pusztítást végezni az Úr szőlőjében, megbotránkoztatni a híveket, felháborítani a papokat, hitelteleníteni saját tekintélyét és szavahihetőségét a világ előtt, és lerombolni a Tanítóhivatalt, a hitet, az erkölcsöt, a liturgiát és a fegyelmet.

Inimicus Ecclesiæ, nemcsak a Misztikus Test tagjait tekintve – amelyet megvet, kigúnyol (soha nem szűnik meg mérgező jelzőket alkalmazni ellene), üldöz és üt; hanem a Misztikus Test Fejére, Jézus Krisztusra vonatkozóan is: akinek hatalmát Bergoglio már nem helyettesítő módon gyakorolja, amelynek szükségszerűen és kötelezően összhangban kellene lennie a Depositum Fidei-vel, hanem inkább önhivatkozóan és így zsarnoki módon. A római pápa tekintélye valójában Krisztus legfelsőbb tekintélyéből származik, amelyben osztozik, mindig azon célok határain és hatókörén belül, amelyeket az isteni alapító egyszer s mindenkorra megállapított, és amelyeket semmilyen emberi hatalom nem változtathat meg.

Bergogliónak az általa betöltött hivataltól való idegensége bebizonyosodott, ami minden bizonnyal fájdalmas és nagyon súlyos tény; de ennek a valóságnak a tudatosítása elengedhetetlen előfeltétele egy fenntarthatatlan és katasztrofális helyzet orvoslásának.

Agere sequitur esse

„Pápaságának” e tíz évében láthattuk, hogy Bergoglio mindent megtett, amit egy pápától soha nem várnának el, és fordítva, mindent megtett, amit egy eretnek vagy egy hitehagyott megtenne. Voltak alkalmak, amikor ezek a tettek nyilvánvalóan provokatívnak tűntek, mintha megnyilatkozásaival vagy bizonyos kormányzati aktusaival szándékosan fel akarta volna kelteni az egyházi testület felháborodását, a papokat és a híveket arra késztetve, hogy ürügyet adjanak arra, hogy szakadárnak nyilvánítsák őket. Ám a legrosszabb jezsuitizmus tipikus stratégiája most lelepleződött, mert az egész hadművelet túlzott arroganciával zajlott, és olyan területeken is, ahol még a mérsékelt katolikusok sem hajlandók kompromisszumot kötni.

A klérus szexuális botrányai, és a Szentszék válasza különösen a bíborosok és püspökök erkölcsi korrupciója tekintetében szégyenletesen eltérő bánásmódot mutatott a Bergoglio úgynevezett „varázsköréhez” tartozókkal és azokkal szemben, akiket ő ellenségnek tekint. A despotaként, legibus solutusként hatalmát gyakorló Marko Rupnik közelmúltbeli esete annak a bizonyítéka, hogy ő bármit tehet anélkül., hogy felelősségre vonnák. Gyakran megesik, hogy az argentin által személyesen hozott döntések következményeit a beosztottjaira hárítják, akiket olyan döntések miatt vádolnak és lehetetlenítenek el, amelyek nem az övék voltak. A londoni épület esetére gondolok, amelybe az Államtitkárság hivatalnokai voltak belekeverve, miközben az adásvételi szerződésen augusztusi bejegyzés szerepel. A Rupnik-ügy szégyenletes kezelésére gondolok, amely amellett, hogy egy szörnyű bűnökért felelős bűnözőt rehabilitált, a számos áldozat megvetésével, lejáratta a Hittani Kongregáció egykori prefektusát, Ladaria bíborost is. A McCarrick-ügyre gondolok, amelyet egy titkos közigazgatási eljárás bohózatával sietve, a károsultak kártalanítása nélkül felszámoltak, és jogerőssé nyilvánították fellebbezési lehetőség nélkül. És a lista folyamatosan bővül. Továbbra is nyilvánvaló, hogy azok a szerencsétlenek, akik akarva-akaratlanul együttműködnek Bergoglióval,elárulva érzik magukat, amint a sajtó felfedezi a vatikáni botrányokat. Sokan felfigyelnek erre a cinikus haszonelvű magatartásra, ami valójában arra készteti őket, hogy visszautasítsák a kinevezéseket és az előléptetéseket, hogy ne kerüljenek a kellemetlen bűnbak szerepébe.

Megtörni a hallgatást

A püspökség hallgatása a bergogliói ostobaságokkal szemben megerősíti, hogy a Bergoglio jezsuita önkényuralma szinte minden püspökben szolgai engedelmességre talált, rettegve attól a gondolattól, hogy a bosszúálló és despotikus Santa Marta-i satrapa megtorlásának tárgyává lesznek. Egyes egyházmegyés püspökök kezdik többé nem tűrni pusztító fellépését, amely aláássa az egész Egyház tekintélyét és tekintélyelvűségét. Joseph Strickland püspök például dicséretre méltóan megismételte azokat a megmásíthatatlan tanítási igazságokat, amelyeket a következő hónapokban a szinódus lerombolni készül. Gerard Ludwig Müller bíboros pedig joggal emlékeztetett arra, hogy az Úr nem adott hatalmat a pápának a jó püspökök „zaklatására”. Valami tehát kezd megváltozni: az igazodások formálódnak, és látjuk egyrészt Bergoglio „szinodális egyházát” – amelyet emblematikusan „egyházunknak” nevez –, másrészt azt, ami a Katolikus Egyházból megmaradt, amely irányában nem mulasztja el megismételni abszolút idegenségét.

A 2013-as konklávé szabálytalanságainak gyökeres orvoslása (sanatio in radice)

Athanasius Schneider püspök fenntartja, hogy a 2013-as konklávéban esetlegesen előforduló szabálytalanságokat mindenesetre gyökeresen orvosolta az a tény, hogy Jorge Mario Bergogliót a bíborosi választófejedelem, a püspökség és a hithű hívek többsége elismerte pápának. Gyakorlatilag szólva. Az érvelés az, hogy függetlenül attól, hogy milyen események vezethettek a pápaválasztáshoz – külső beavatkozással vagy anélkül – az Egyház gyakorlatilag határidőt szab, amelyen túl nem lehet megtámadni a választást, ha a megválasztott személyt elfogadja a keresztény nép. Ezt a tézist azonban megkérdőjelezi egy történelmi precedens. 1378-ban, VI. Orbán pápa megválasztása után a bíborosok, elöljárók és a nép többsége elismerte VII. Kelement pápának, pedig valójában ellenpápa volt. Tizenhat bíborosból 13 megkérdőjelezte Urbán pápa megválasztásának érvényességét, mivel a római nép erőszakkal fenyegette a Szent Kollégiumot, és még Orbán néhány támogatója is azonnal visszavonta megválasztását, és új konklávét hívott össze Fondiban, amely megválasztotta VII. Kelemen ellenpápát. Még Ferrer Szent Vince is meg volt győződve arról, hogy Kelemen az igazi pápa, míg Sienai Szent Katalin Orbán mellé állt. Ha az egyetemes konszenzus megkérdőjelezhetetlenül érvényes érv lenne a pápa legitimitása mellett, Kelemennek lett volna joga arra, hogy igazi pápának tekintsék, nem pedig Orbánnak. Kelemen ellenpápát VI. Orbán serege legyőzte az 1379-es marinói csatában, székhelyét Avignonba helyezte át, ami a harminckilenc évig tartó nyugati egyházszakadáshoz vezetett. Így azt látjuk, hogy az egyetemes elfogadási érv nem állja ki a történelem próbáját.

Schneider püspök via tutior-a

Athanasius Schneider püspök emlékeztet arra, hogy a via tutior vagy biztosabb út abban áll, hogy nem engedelmeskedünk egy eretnek pápának, anélkül, hogy szükségszerűen úgy kellene tekintenünk, hogy ipso facto elesett hivatalától, mert elszakadt az Egyháztól, és ezért nem képes többé annak élére állni, ahogy Bellarmine Szent Róbert hiszi. De még ez a megoldás– amely legalább felismeri, hogy Bergoglio eretnek –, sem tűnik számomra döntőnek , hiszen az engedelmesség, amelyet a hívek megtagadhatnak tőle, csak marginális az általa végrehajtott és folytatott összes kormányzati és tanítómesteri cselekményhez képest, anélkül, hogy az alárendeltjei bármit is tehetnének ellene. Természetesen meg lehet szervezni a katolikus mise titkos ünneplését, de mit tehet egy pap vagy egy laikus, amikor a Bergoglio által irányított püspökök felforgató csoportja elfogadhatatlan doktrinális változásokat készül bevezetni a szinóduson keresztül? És mit tehetnek, ha plébániáikon egy diakónusnő megáldja két szodomita „esküvőjét”? Egy eretnek vagy hitehagyott felsőbbrendű törvénytelen parancsainak megszegése bizonyosan sub gravi kötelesség, mivel az Isten iránti engedelmesség előbbre való, mint az emberek iránti engedelmesség, és mert az engedelmesség erénye hierarchikusan alá van rendelve a hit teológiai erényének. De az ebből eredő egyházi test károsodását egyszerű ellenállás nem akadályozza meg: a kérdés gyökerét kell megoldani.

A beleegyezés elégtelensége a pápaság felvételében

Figyelembe véve tehát azt a tényt, hogy Bergoglio eretnek – és ennek bizonyítására az Amoris Lætitia vagy a halálbüntetés belső erkölcstelenségéről szóló kijelentése elegendő lenne – fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy a 2013-as választásokat nem érvénytelenítette-e valamilyen módon a beleegyezés hiánya; vagyis ha a megválasztott a Katolikus Egyháznak, vagy inkább az általa „a mi szinodális egyházunknak” nevezett pápája akarna lenni,– amelynek semmi köze Krisztus Egyházához éppen azért, mert valami más. Véleményem szerint ez a beleegyezés hiánya Bergoglio magatartásában is megmutatkozik, amely hivalkodóan és következetesen katolikusellenes és heterogén a pápaság lényegét tekintve. Ennek az embernek nincs olyan cselekedete, amelyben ne lenne nyilvánvalóan a Egyház gyakorlatától és a Tanítóhivataltól való elszakadás levegője, és ehhez hozzáadódnak azok az álláspontok, amelyek minden, csak nem befogadóak azokkal a hívekkel szemben, akik nem szándékoznak elfogadni az önkényes újításokat, rosszabb esetben a teljes eretnekségeket.

Az alapvető kérdés a mélyegyház felforgató tervének megértése, amely a Szent X. Pius által annak idején a modernistákkal kapcsolatban elítélt módszereket alkalmazza, hogy puccsot hajtson végre az Egyházon belül és elhozza. az Antikrisztus prófétáját Péter trónjára. Nyilvánvaló a mens rea-nak a hierarchiába való beszivárgása és a felemelkedése a ranglistán, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy az ultraprogresszív frakció tervei nem állhattak meg XVI. Benedek személyénél, akit túlságosan konzervatívnak tartottak, és akit mindenek felett azért gyűlöltek. mert ki merte hirdetni a Motu Proprio Summorum Pontificumot. Így XVI. Benedeket lemondásra kényszerítették, és azonnal készen állt Buenos Aires ismeretlen érseke. 2013. október 11-én a Villanova Egyetemen egy konferencián McCarrick akkori bíboros, Bergoglio régi barátja felfedte, hogy Bergoglio megválasztását egy „nagyon befolyásos olasz úriember” kívánja, akit a mélyállam küldött a mélyegyházhoz: azok, akik a Kúriában dolgoznak, jól tudják, ki ez az „úriember” par excellence, és milyen kapcsolatai vannak a Tiberis mindkét oldalán uralkodó hatalommal [a Vatikánnal és az olasz kormánnyal], és ismerik kínos vonzalmát is, ami megmagyarázza szoros kapcsolatait a vatikáni homoszexuális lobbival. Az is jelentős, hogy McCarrick meg volt győződve arról, hogy Bergoglio „négy éven belül megváltoztatja a pápaságot”, megerősítve azt a rosszindulatú szándékot, hogy meghamisítsák az Egyház isteni és megváltoztathatatlan intézményét.

Látva Bergoglio részvételét a globalista elit nem kevésbé botrányos támogatása után,egy, a Clinton Alapítvány által szponzorált eseményen, megerősíti az Egyház csődfelszámolójaként betöltött szerepét, azzal a céllal, hogy helyettesítse az emberiség vallásának alkotmányát, amely az Új Világrend szinarchiájának szolgálóleánya. Bergoglio magáénak érzi az ökumenizmust, az ökológiát, a vakcinizmust, a bevándorlást, az LMBTQ+-t és a gender-ideológiát, valamint a globalista vallás más példáit, nemcsak a 2030-ig szóló agenda hivalkodó és büszke támogatásával, hanem a szisztematikus módszerekkel is, mindannak a lerombolásával, ami szembeállítja a Tanítóhivatallal, és azok kíméletlen üldözésével, akik óvatosan hangot mernek adni zavarodottságuknak.

Tehát: Bergoglio eretnek és kirívóan ellenséges Krisztus Egyházával. A mélyegyház által rábízott feladat végrehajtása érdekében eltitkolta legszélsőségesebb álláspontját, hogy megfelelő számú szavazatot szerezzen a Konklávéban. A teljes engedelmesség érdekében a tervet kitalálók gondoskodtak arról, hogy a szokásos módon széles körben zsarolható legyen. És miután megválasztották, Bergoglio megmutathatta magát annak, amilyen, és megkezdhette az Egyház és a pápaság lerombolását. De vajon lehetséges-e, hogy egy pápa lerombolja azt a pápaságot, amelyet ő maga is megtestesít és képvisel? Lehetséges-e, hogy egy pápa lerombolja az Egyházat, amelynek védelmét az Úr rábízta? És még egyszer: ha egy bíboros részvétele a konklávén rosszindulatú, ha felforgató cselekményt szándékozik tenni az Egyház ellen, ha bűncselekmény elkövetése a célja, akkor még ha látszólag tiszteletben tartják is a választási eljárásokat és normákat, kétségtelenül mens rea. Ez a bűnözői szándék pedig abból a ravaszságból fakad, amellyel a cselekményben cinkos bíborosok együttműködtek a jóhiszeműen szavazó bíborosok megtévesztésében. Azon tűnődöm, vajon nincs-e olyan beleegyezési hiba, amely befolyásolja a választás érvényességét? Anélkül, hogy azt mondanám, hogy egy lemondó pápa és egy uralkodó pápa együttes jelenléte már önmagában is egy olyan elem, amely elhiteti velünk, hogy hamis elképzelésük volt a pápaság lényegéről, amelyet olyan szerepnek tekintenek, amelyet meg lehet osztani másokkal. Ne felejtsük el, hogy a munus és a ministerium közötti különbség önkényes, és nem lehet, hogy van egy pápa, aki az „imádságnak él” és egy másik, aki kormányoz. Krisztus egy; és az Egyház is egy; és csak egy utóda van Péternek; a kétfejű test egy szörnyszülött, amely undorító a természet és az Egyház alkotmánya előtt is.

Lehetséges kifogások

Néhányan tiltakozhatnak: De még ha Bergoglio rosszindulatúan is cselekedett, akkor is elfogadta, amit a bíborosok felajánlottak neki: Róma püspökévé, tehát római pápává választották. Így hivatalt vállalt, és pápának kell tekinteni. Ehelyett úgy gondolom, hogy a pápaság elfogadása érvénytelen, mert a pápaságot másnak tekinti, mint amilyen, mint egy házastárs, aki egyházi házasságot köt, de szándékából kizárja a házasság konkrét céljait, ezzel semmissé téve a házasságot, éppen beleegyezésének hiánya miatt. Nem csak ez: melyik összeesküvő, aki rosszindulatúan cselekszik, hogy egy hivatalba kerüljön, lenne olyan naiv, hogy elmagyarázza azoknak, akiknek meg kell őt választaniuk, hogy azért kíván pápává válni, hogy teljesítse Isten és az Egyház ellenségeinek parancsait? Jó reggelt kívánok, Jorge Mario Bergoglio vagyok, és az Egyházat szándékozom lerombolni azzal, hogy pápává választanak. Rám fogsz szavazni? A mens rea éppen a megtévesztésben, a hazugságban, a bosszantó ellenfelek hiteltelenítésében és a veszélyesek ellehetetlenítésében rejlik. A bizonyíték pedig, hogy Bergoglio a globalista elit bűnözői tervét akarta végrehajtani, a szemünk előtt van: John Podesta, Hillary Clinton jobbkeze e-mailjeinek minden kívánt célját megvalósították vagy végrehajtják: a nemek közötti egyenlőség elfogadásától a női papság előfeltételeként az LMBTQ+ befogadásig, a gender-elmélet elfogadásától az Agenda 2030-ban való részvételig, az éghajlatváltozástól, a „prozelitizmus” elítélésétől a bevándorlásnak, mint az etnikai helyettesítés módszerének a felmagasztalásáig . És egyúttal ott van a másik Egyház, a „megbékélés előtti” Egyház eltávolítása és elítélése, amely merev, intoleráns emberekből áll, kezdve a Mi Urunkkal, ahogy Antonio Spadaro istenkáromlóan írta. És a Hitre és Erkölcsre alkalmazott cancel-kultúrával együtt jár az Egyházhoz bensőleg hozzátartozó mise megszüntetése is, amelyet Bergoglio ellentétesnek tart az „új ekkléziológiával”, egészen addig a pontig, amíg megtiltja, mint a „szinodális egyházzal” összeegyeztethetetlent.

Szóval itt vagyok, bedobom a közmondásos követ a tóba. Szeretném, ha komolyan, nagyon komolyan vennénk azt a lehetőséget, hogy Bergoglio csalással akarta megszerezni a választást, és hogy vissza akart élni a római pápa tekintélyével, hogy pontosan az ellenkezőjét tegye annak, amivel Jézus Krisztus Szent Pétert és utódait megbízta: erősítsd meg a híveket a katolikus hitben, tápláld és irányítsd az Úr nyáját, hirdesd az evangéliumot a nemzeteknek. Bergoglio kormányzásának és tanítóhivatalának minden cselekménye – a vatikáni loggián való első fellépése óta, amikor bemutatkozott a nyugtalanító „Jó estét” szavaival – a péteri mandátummal homlokegyenest ellentétes irányba bontakozott ki: meghamisította és továbbra is hamisítja Depositum Fidei-t, zavart keltett és félrevezette a híveket, szétszórta a nyájat, kijelentette, hogy a népek evangelizálását „ünnepélyes ostobaságnak” tartja, és szisztematikusan visszaél a Szent Kulcsok erejével, hogy elveszítse azt, ami nem szabad elveszíteni és megkösse azt, amit nem lehet megkötni. Ez a helyzet emberileg helyrehozhatatlan, mert hatalmas erők játszanak benne szerepet, és mert a Hatóság korrupcióját nem tudják meggyógyítani azok, akik alá vannak neki vetve. Tudomásul kell vennünk, hogy ennek a „pontifikátusnak” az áttétje a zsinati rákfenéből ered, abból a Vatikáni Zsinatból, amely megteremtette azokat az ideológiai, doktrinális és fegyelmi alapokat, amelyeknek elkerülhetetlenül idáig kellett vezetniük. De hány rendtársam, aki szintén felismeri a jelenlegi válság súlyosságát, képes felismerni ezt az ok-okozati összefüggést a zsinati forradalom és annak Bergoglióval kapcsolatos szélsőséges következményei között?

Következtetés

Ha ez a passio Ecclesiæ az utolsó idők előjátéka, akkor kötelességünk lelkileg felkészíteni magunkat a nagy megpróbáltatások, valamint az igazi és megfelelő üldöztetés pillanataira. De ez pontosan a Via Dolorosa keresztút újbóli bejárása lesz, amelyen az egyházi test képes lesz megtisztítani magát az őt elcsúfító szennytől, és kiérdemelni azt a természetfeletti segítséget, amelyet a Gondviselés az Egyház számára tartogat a megpróbáltatások idején: ahol eluralkodik a bűn, ott túlárad a kegyelem. Végezetül engedjék meg, hogy emlékeztessek arra, hogy az általam alapított Exsurge Domine Egyesület célja, hogy lelki és anyagi segítséget nyújtson a bergogliói egyház által a Hagyományhoz való hűségük miatt üldözött papoknak és vallásos testvéreknek. Ha szeretne adományozni projektjeink megvalósítására, megteheti az Egyesület honlapján – www.exsurgedomine.org – vagy SMS-ben: 502027 SMS 1-855-575-7888 (USA-ra). és Kanada).

forrás: https://www.lifesitenews.com/opinion/archbishop-vigano-catholics-must-seriously-consider-the-possibility-that-francis-isnt-the-pope/ .