Pater Anonymus: Katolikus hit nem létezik

megrendülés nélkül

A Szent V. Pius pápa által kodifikált igaz szentmise, minden szava, gesztusai, az oltár fölé magasodó Feszület megkerülhetetlenül a Golgota ormára vezet. S ha nem így érzünk, akkor nem értettünk meg semmit a hit lényegéből.

Ha a Feszület felé felmutatott, Krisztus megtört testévé lényegült Szentostya, a ragyogó aranykehelybe ömlött Szent Vér nem juttatja eszünkbe, hogy milyen sokba kerültünk mi Krisztusnak, akkor egyáltalán van-e hitünk?

Manapság – talán az amerikai szekták kiadványai nyomán – elvétve láthatunk olyan Krisztus-ábrázolást, amely a lényegre utalna, mindig csak „jól fésült, kisminkelt, ifjú cowboy-arcvonású” Jézus-képek kerülnek elénk. Mindig az üres sír, a húsvéti alleluja képe és hangja kap szerepet. De, hogy miben áll egyáltalán az új szövetség, hogy miért Krisztus áldozatában köttetett meg, arról szó sincs.

Mindenki fél a szenvedéstől. Még egy ártatlan fogfájásból is hatalmas zűrt képesek csinálni, csakhogy menekülhessenek tőle. Amikor Mel Gibson Passió című filmjét kezdték vetíteni, olvastam egy szakcikket arról, hogy az iszonyat ábrázolása ebben a filmben nem is mutatja be igazán, hogy valójában milyen borzalmakat kellett elviselni az Üdvözítő Úr Jézusnak. Pedig sokan azért nem nézik meg, „mert túl véres”. Valójában, a félelmük inkább azért van, nehogy felismerjék önmagukat a kínzókban, gúnyolódókban.

A Getszemáni kert homályában vérrel verítékezik az Úr. A szenvedés borzalma ráül a lelkére, de még inkább felismerhetjük az aláhulló vércseppek csillogásában a saját arcvonásainkat. Értünk, érted, értem szakad meg a szíve, mert a mi, a te, az én szívem nem szakad meg a bűn súlyától. Egy pillanatra idézzük fel, hogy a világ sok-sok pontján megjelenő u.n. Oltáriszentség-csodákban, a tudós orvosok vizsgálata szerint élő, szenvedő, vérző szívizommá alakul át a Szentostya. De a bűnt elkövető emberi szív keményebb a Golgota szikláinál.

A liturgia döbbenetes pillanata, amikor Nagyszerdán, Nagypénteken és Nagyszombaton éjjel Jeremiás siralmait olvastatja, énekli az Egyház. Sorban kialszik a háromszög alakú gyertyatartó 14 kis fénye, majd a magára maradt Üdvözítőt jelképező 15. gyertyát elrejtik az oltár mögé. Ekkor az énekesek könyveikkel nagy zajt csapnak a padokat ütve, felidézve a Szentírás szavát, miszerint földrengés támadt Krisztus halálakor. Megrendült a teremtett világ, megrepednek a sziklák, minden elsötétül – csak a Legszentebb Áldozattal megváltott ember nem képes megrendülni, sziklává kövesedett szíve nem dobja le magáról a bűnt, nem fuldoklik lelke sötét mélyében, amiért részt vett és részt vesz Krisztus megölésében.

A nagypénteki kereszthódolat régi gyakorlatában (XVI. Benedek pápáig a római liturgiában is), a pápa, püspök, pap, diakónus és szubdiakónus leveti a felső liturgikus öltözetet és a cipőjét. Ugye felsejlik rögtön az ószövetségi Szentírás lapjairól az égő csipkebokor jelenete. Mózeshez szól az Úr: „vedd le sarudat, mert szent az a hely, ahol állsz”.

Van-e szentebb hely, mint a beteljesült megváltás Golgota-orma? Vedd le sarudat – azaz hagyd el evilági utadat és állj a Kereszt alá, hogy rád csorduljon az egyedüli tisztulást hozó Szent Vér.

Ahogy a Szent Zsolozsma olvasmányában egy II. századi misztikus szerző szavait olvassuk Nagyszombat hajnalán: „a földön nagy csend honolt”. Van-e akkora csend – pontosabban tátongó űr – a szívünkben, hogy Magdolnával indulunk keresni az Üdvözítőt? E szent napokban és minden szentmisében van-e akkora megrendülés bennünk, hogy angyali erővel elhengerítse a követ a Szent Sírt bejárata elől. Péterrel, Jánossal lélekszakadva futunk-e és betekintve az üres sírba hiszünk-e?

A mi hitünk megrendítő-e? Tud-e hegyeket (értsd: bűnhalmazokat) mozgatni? Megkínozza-e a szívünket a hűtlenségünk és hálátlanságunk – mondjuk – annyira, hogy mint Péternek barázdát vágjon az arcán a bánat-könny?

Régi hollywood-i film volt a Köntös című alkotás, ahol az Úr kisorsolt köntösét az egyik római katona kapja meg. A köntös megtéríti a pogány katonát. Mi pedig a szent keresztségben Krisztus köntösével lettünk felöltöztetve, amely vércseppjeivel is a legdrágább „menyegzős köntös” lett. Ugye megrendítő?