Natália nővér: Noé hitetlen utódai

Nyílt levél a megtévedt klerikusokhoz és az általuk

megtévesztett hívekhez

Az utóbbi időben több írás is megjelent az engesztelők honlapján, melyek pánikszerű kétségbeeséssel próbálják meggyőzni az engesztelők hűségben maradt részét arról, hogy milyen jó lesz nekünk, sőt az egész világnak, ha végre fölépülhet az a bizonyos méregdrága, ronda épületféleség (nevezzük „szélfogónak”) a Normafánál, amit senki nem kért – rajtuk kívül.

Ezen írásokkal több hitbéli, logikai, és ízlés-béli probléma is van. A teljesség igénye nélkül kiragadnék közülük néhányat, amelyekre lelkiismereti kötelezettségem sarkall.

A Szentháromság Gyermekei Engesztelő Családja spontán küldetéstudattal állítja, hogy az engesztelő kápolnát először az engesztelő lelkek imádságaiból kell fölépíteni, és csak ezután épülhet fel kőből. Ha ezt elfogadjuk alapvetésnek, fölmerül a kérdés: vajon hogyan sikerült imádságból fölépíteni az engesztelő kápolnát, ha csak ilyen fércmunkának tűnő “szélfogóra” futotta a megvalósult terv szintjén? Talán azért, mert nem a Natália nővér által kért szellemben engesztelnek? Esetleg azért, mert megalakulásuktól kezdve – vagy már azt megelőzően is – pontosan tudták, hogy egy teljesen más épületért lobbiznak? Erre utal, hogy a Család tagjai nem kérdőjelezhetik meg a kápolna épületének kinézetét, és eme kitételt a belépő nyilatkozaton pedig nem tüntették fel. Vajon ezt a „korrektség és átláthatóság jegyében” tervezték így?

A Natália nővér közléseit jól ismerő engesztelők tudják, hogy Jézus részletesen megadta (lediktálta) az építendő kápolna paramétereit, melynek alapján anno pontos tervrajz, legutóbb látványterv is készült. Eme engesztelő művön Mindszenty hercegprímás és XII. Piusz pápa kétségbevonhatatlan egyházi jóváhagyása van.

Jogosnak tűnik a kérdés, hogy egy olyan engesztelő imacsalád, amelyik „nem kérdőjelezi meg” a kápolna kinézetét, hogyan akar egységbe tagozódni az eredeti, Natália nővér nevével fémjelzett engesztelő művel és elkötelezett tagjaival? Hogyan lehetne egységben lenni azzal az engesztelő imacsaláddal, amelyik azért harcol, hogy „szerintük köztes célként”, mégis ugyanarra a helyre, ahová Jézus és Szűzanya kérték az eredeti kápolnát, bármi mást építsenek, emberi szempontok és igények alapján (például, hogy ne fújja el kellékeiket a szél (sic!), amikor ott akarnak misézni)?

Az engesztelők honlapja egy másik írásában több olyan templomépítési párhuzamot hozott fel érvként a Szentírásból, melyek minket csöppet sem győztek meg arról, hogy jó lesz az a „szélfogó”, ami mellett kardoskodnak, mi tovább már külföldieknél is koldulnak érte, egy, a magyarokat lejárató, csúsztatásokkal teli koldusmesével. A következőkben eme szégyenteljes koldusmese leginkább gyomorforgató csúsztatásaiból utalnék néhányra.

• Úgy állítják be azt a „szélfogót”, mintha ahhoz ugyanazok az ígéretek fűződnének, mint a Jézus és Mária által kért eredeti kápolnához.

• Egy másik hamis állítás a koldusmesében az, hogy a Világ Győzelmes Királynője engesztelő mű, a szeretetláng előfutára volna. Ezt a kettőt nagyon szerencsétlen dolog összemosni, annál is inkább, mert Natália nővér külön hangsúlyozta, hogy a Világ Győzelmes Királynője engesztelő művet, ne keverjék semmi mással, hanem önmagában valósítsák meg.

• Azzal vádolják az engesztelőket, hogy megosztottak. Megosztottságunk okaként azt jelölik meg, hogy nem vagyunk egységben velük, így béke sincs köztünk, mert hát mi olyan megátalkodottak vagyunk, hogy mindenáron ragaszkodunk ahhoz a kápolnához, amit Jézus és Szűzanya kértek, horribile dictu, ugyanabban a formában, ahogyan Jézus lediktálta, pedig szerintük annak megépítése most „nem reális”.

A botláskő az, hogy amit ők megosztottságnak titulálnak, azt mi Isten akarata iránti hűségként értelmezzük.

A pontos értetőség kedvéért le kell szögezni, hogy a kívánatos egység csakis ugyanazon értékek mentén valósulhat meg. Megnyilvánulásaikból úgy tűnik, hogy ők, a modernizmus legtöbb áldozatához hasonlóan, humanistákká váltak, amennyiben emberi elképzelések, érzelmek és szempontok vezérlik működésmódjukat, mi pedig Isten kegyelméből katolikusok maradtunk, tehát Isten akaratának megvalósítására törekszünk. Márpedig az olaj, nem oldódik a vízben, és ez bizony nem megosztás, hanem a két különböző természetből fakadó elkülönülés.

Visszatérő elem a történelemben, hogy mindazokat, akik az Isten iránti hűségben a változó széljárás ellenére is kitartanak, éppen azok szokták megosztással vádolni, akik (általában megalkuvásból, vagy hamis engedelmesség okán) letértek az Isten által kijelölt útról. Márpedig az ilyen megalkuvásoknak, mint minden bűnnek, rendszerint az értelem elhomályosulásában, az emlékezet hiányosságaiban, és az akarat rosszra hajlásában tetten érhető hitvesztés lesz a következménye, amint – legnagyobb fájdalmunkra – itt is látható.

Az Ég által kért engesztelő kápolna témájához a Szentírásból inkább egy másik párhuzam kínálkozik: Noé bárkája. Noé az Úr „irreálisnak” tűnő kérésére „vak engedelmességgel” kezdte el építeni a Bárkát, és tette ezt minden részletében az Úr által precízen megadott paraméterek szerint. Az sem tántorította el, hogy mindenki gúnyolta, hiszen tekintetét igaz hittel és engedelmességgel az Úrra és kérésére szegezte, nem pedig az emberekre.

Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha Noé vitába száll az Úrral… például mondhatta volna, ha „emberileg gondolkodik”: „Uram, nézd, ez most nem reális. Semmi jel nem mutat arra, hogy vízözön lesz, különben sincs ennyi fa…, szerintem most sokkal reálisabb volna egy kisebb bárkát építeni, az gyorsabban elkészülne… stb.” Megmenekült volna Noé, és mindaz, amit az Úr rábízott? Nyilván nem!

Velünk, megosztott, békétlen, sőt – vádlóink szerint – a világ békéjével is játszadozó engesztelőkkel van egy kis probléma – jelesül az, hogy nem lehetünk egységben az emberi elképzeléseken alapuló tervekkel, nemes egyszerűséggel azért, mert mi Isten tervével óhajtunk egységben lenni. Hogyan is gondolhatják, hogy egy „szélfogó” bármilyen nagy bajt elháríthatna? Mi inkább attól tartunk, hogy a bajt épp Isten tervének megcsúfolása hozhatja ránk, ugyanis Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Istent, kérésének megvalósíthatóságában nem leckéztethetjük a realitás mentén, hiszen tudjuk, hogy minden kérése a természetfeletti dimenzióból indul ki. Így hiszünk abban is, hogy ő nem kér olyat, ami nekünk lehetetlen és ha teljesítjük kérését, Ő is betartja ígéretét. E két teljesen különböző hozzáállást nem lehet közös nevezőre hozni!

Nagyon régóta tartozunk a Szűzanyának e Hellyel, amit Szent Fia kért számára. Ha egy királynőnek gyémánttal tartozunk, de egy üveggolyót akarunk venni helyette, amit gyémánt árban mérnek, akkor vajon leróttuk a tartozásunkat? Nem sértés ez, vagy gúnyolódás? Miből gondolják, hogy ha építenek neki egy „sufnit’, oda be fog költözni?

Visszatekintve a II. világháborút megelőző időkre, látjuk, hogy a vész azért nem kerülte el Magyarországot, mert az egyháziak nem teljesítették Jézus és Mária kérését. Szűzanya azt mondta Natália nővérnek: „Nem. Még nem maradhatok veletek…A helyem még nincs kész, ezért visszatérek Fiamhoz a nektek megígért kegyelmekkel…De ismét eljövök, ha elkészül a helyem…”. Ez világos beszéd! Azt jelenti magyarul, hogy csak és kizárólag a számára kért helyen, a Jézus által megadott tervek szerint fölépített kápolnába fog betérni. Akarjuk, hogy velünk maradjon a számunkra megígért kegyelmekkel, vagy nem?

„Ez a kápolna nem akármilyen, helyettesíthető kápolna. Ez a Szűzanya Világ Királynő-i székhelye lesz, ami nem a magyaroknak, hanem a Szűzanyának készül annak az országnak a földjén, amelyik az Ő tulajdona. Jézus el fogja érni, hogy az általa tervezett kápolna ott és olyan formában épüljön fel, ahogyan azt Ő eltervezte Szeplőtelen Édesanyjának a tiszteletére, kitüntetésére.”

„Natália nővér azt mondta, elsősorban azokért kell imádkozni, akik a bajt mozgatják.

„Engeszteljünk azokért, akik az igazi kápolna építése ellen dolgoznak.”

(Az idézett mondatokat A Kápolna című kiadványban olvashatjuk, ennek szerzője Natália nővér munkatársa, Fogas Anna; Szent József Kiadó.)

Imádkozzunk értük, főleg mert:

• látjuk, hogy hazudnak nekünk, tudatlannak néznek bennünket, emberileg gondolkodnak, nem hisznek a természetfelettiben, nem engedelmeskednek Jézusnak és a Szűzanyának, sőt észre sem veszik, hogy gúnyt űznek belőlük… (ha észrevették, még nagyobb a bűnük);

• mert nem hisszük el, hogy nem tudják megépíteni az igazi kápolnát, sokkal inkább úgy tűnik, hogy nem akarják azt felépíteni. Máskülönben miért dobnának ki ennyi pénzt fölöslegesen egy olyan célra, amit egy olcsóbb sátor is képes volna betölteni.

Hol van itt a ráció?

Koldulni egy gyémánt árban mért üveggolyóra, elverni rá a pénzt, és tovább tartozni a Királynőnek a gyémánttal, közben pedig megosztást kiáltani mindazokra, akik az eredeti adósságot óhajtják törleszteni? Nem balgaság ez?

Mi lesz, ha megkérdezi a Királynő, hogy hová lett a pénz, mire költötték, ahelyett, hogy tartozásukat kiegyenlítették volna? Mit fognak válaszolni? Mert egyszer meg fogja kérdezni!

Mi, hűségben maradt engesztelők, minden irracionális történés ellenére rendíthetetlenül hiszünk Jézusban és a Világ Győzelmes Királynőjében, akik megígérték, hogy a kápolna végül föl fog épülni ott és úgy, ahogyan ők kérték. Nekünk nincs más dolgunk, mint engesztelni a Natália nővér által megadott imádságokkal.

Olvassuk tehát újra Natália nővér három kötetes naplóját, és A Kápolna című kis kiadványt, amelyből idéztünk, tartsuk meg a „Többlet Engesztelő Imaórákat” és a többit bízzuk Jézusra és a Szűzanyára!

Mondjuk minden harangszóra:

Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
Jézus, Világ Győzelmes Királya, jöjjön el a Te Országod!

(Az idézett eredeti, hiteles kiadványok a Szent József kiadónál beszerezhetőek.)