Pater Anonymus: 1927. április 2.

A magyar katolicizmus gyásznapja

Magyarország apostola és tanítója, Prohászka Ottokár halála, a mai napig – sőt talán manapság igazán – kimondhatatlan űrt teremtett és egyre áthatolhatatlanabb sötétséget jelent. Próbáltak sokan a nyomdokain járni. Az elmúlt 96 év alatt sokszor felemlegették. Vádaskodások ellen akarják még ma is védeni, holott amit kimondott, annak igazságát nem lehet kétségbe vonni, bármennyire is ez most a kötelező divat. A kommunista időkben egy-két Regnum-os atya még néha szóba hozta Prohászka nevét; manapság kutatják munkásságát; talán van aki olvassa is a műveit. (Valami érthetetlen viszolygás volt mindig bennem Szabó Ferenc jezsuita személyét illetően, de legalább próbálkozott – igaz mindenáron igyekezett Prohászka „nyakába varrni a zsinat előhírnöke” jelzőt.)

Személyes kötődésem Prohászka püspökhöz kisministráns koromban indult, amikor hitoktatóm könyvespolcán először pillantottam meg a Schütz Antal által sajtó alá rendezett 25 kötetnyi, aranyozott nyomású, lila kötésű sorozatot. Már papnövendék voltam, amikor papi hagyatékból sikerült megszerezni a könyveket. Olvastam is szorgalmasan, holott, akkor még a teológiai ismeretek hiánya miatt keveset értettem filozófiai-teológiai eszmefuttatásaiból. Még azt a hibát is elkövettem, hogy saját naplóm írásakor, sőt néha beszélgetéseimben is felvettem néhány stílusfordulatát, germanizmusos szórendjét. Ebből sikerült kigyógyulni, ugyanakkor a lelkiségi írásaiban egyre jobban elmerültem. Egy székesfehérvári vendégeskedésem alkalmával a néhai Szakos Gyula püspök atya megajándékozott azzal a keggyel, hogy abba a székbe ültetett, amelyen Prohászka ült íróasztali munkái közben. (Van egy ilyen fotóm is az idősödő Prohászkáról az íróasztal mellett, a nevezetes székben ülve.)

Már csak öt év választ el az Ő beteljesült életkorától, de néhány éve érdekes felfedezést tettem a 25 kötet egyikében. „Rokonok vagyunk:” Persze nem vérszerinti rokonság ez, hanem kétszeres áttétellel a családok közötti beházasodás folytán van „rokonság” a távoli múltban élt ideálommal. Jól esik ma is olvasgatni fenséges nyelvezettel megírt, de annál inkább fenséges lelkülettel megélt írásait.

Mindeközben az interneten fellelhető nagyböjti prédikációk, konferenciabeszédek számomra inkább elrettentőek; celeb-papok öntetszelgő szócséplései. Ilyen-olyan filozófiák, teológiai kifejezésekkel megtűzdelt, de semmitmondó, sőt néha önellentmondásba keveredő villongások. Az „én” mondtam régebben, „én” olvastam ezt és ezt a külföldi szerzőt, „én” jöttem rá, stb.

Ha Prohászka megjelent a szószéken, mindenki „kinyilatkoztatásra” számíthatott. Közvetítette a Teljes Kinyilatkoztatást, Jézus Krisztust. Senki nem hallotta már a felvidéki zárt „á” betűt, a germanizmusokra épült szórendet, hanem kitárt karját angyalszárnynak látta, szép, zengő baritonját mennyei szózatnak hallotta, költői stílusában a Pathmoszi Látnok víziói elevenedtek meg. A gyorsírással lejegyzett beszédek alig tükrözik a hatást, de a leírt szavak mögött ott van az Apostol és Tanító Krisztusba-oltottsága. Felsejlik az éjszakai Szentségimádások minden látomása. S akár egy-egy beszéd után is a megérések sokasága, a megváltozott életek kihatása a jövőre.

A celeb-papok szerepelni vágyása nem terem megtéréseket, nem hoz jövőt építő újult életeket, hanem – ha lenne ilyen – a legördült függöny után mehetünk a ruhatárba és a köznapokban marad a közömbösség, hitetlenség, önzés, Krisztustalanság. Mondjuk ki, a celeb-papocskáknak nincs miből meríteni, nincs éjszakai Szentségimádás, nincs mérhetetlen olvasottság, nincs művészetek iránti érzékenység, stb. Ami Prohászka lélek-forrása volt, azzal nem rendelkeznek öntetszelgő sztárocskáink. Prohászkának megvolt a Trienti szentmise. Ott egyesülhetett Krisztussal, Krisztusból élhetett a Golgotáról lejőve.

Nekünk nincs – és sajnos nem lesz – Prohászkánk, aki Apostolunk és Tanítónk lenne, de még lehet megtérés és jövőt építő élet a legigazibb „konferenciabeszédből”, ami a Szentmise Golgotáján haldokló Krisztus ajkáról hangzik fel. Ottokár püspök is az Urat hallgatta, szavára Máriát házába fogadta, az Úrral eltemetkezett és Vele megdicsőült.

Legyen nagyheti lelki táplálékunk Prohászka szava és ő vezessen minket Krisztus nyomdokain a Golgotára, majd Húsvét hajnal dicsőségébe.