Viganò érsek: „Dicsőítenünk” kell

a pápaságot annak ellenére, hogy Szent Péter

trónját egy „eretnek zsarnok” foglalja el

Imádkozzunk, hogy az Úr legyen kegyes nekünk szent pápát és szent vezetőket adni.
Carlo Maria Viganò érsek prédikációja, amely Rómában hangzott el Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepén.

CATHEDRA VERITATIS

Deus, qui beato Petro Apostolo tuo,
collatis clavibus regni cælestis,
ligandi atque solvendi pontificium tradidisti:
concede; ut, intercessionis ejus auxilio,
a peccatorum nostrorum nexibus liberemur

AZ IGAZSÁG SZÉKE

Isten, aki megáldottad Péter apostolodat,
akinek átadtad a mennyei királyság kulcsai,
a kötés és oldás pontifikátusát:
add; hogy az ő közbenjárásával
megszabaduljunk bűneink kötelékeitől.

DICSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS

Az Egyház Rómában ma Szent Péter székfoglalását ünnepli, amellyel az a tekintély, amivel Urunk az Apostolok Hercegét felruházta, a Székben találja szimbólumát és egyházi kifejezését. Ennek az ünnepnek a nyomai egészen a harmadik századig nyúlnak vissza, de IV. Pál 1588-ban, az evangélikus eretnekség idején hirdette ki, hogy a Chair qua primum Romæ sedit Petrus ünnepe január 18-án legyen, válaszul arra a luteránus eretnekségre, amely tagadja az apostol jelenlétét Róma városában. A Szent Péter által alapított első egyházmegye székének másik ünnepét, az Antióchiai székfoglalás ünnepét, az egyetemes Egyház február 22-én tartja.

Hadd emeljem ki ezt a fontos szempontot: mint ahogyan az emberi testben is antitestek képződnek, azért, hogy legyőzhesse a fertőzést; amikor fellép egy betegség, ugyanúgy az Egyház teste is azzal védi magát a fellépő tévedések fertőjétől, hogy még határozottabban megerősíti az eretnekség által fenyegetett tanokat. Emiatt az Egyház azért hirdette nagy bölcsességgel a Hit Igazságait bizonyos időkben, és nem korábban, mivel ezeket az Igazságokat a hívek addig kevésbé kifejezett és tagolt formában hitték, és még nem volt szükséges pontosítani őket. A Nicaeai Ökumenikus Zsinat szent kánonjai megerősítve az ősi liturgia ragyogó kompozícióival Urunk isteni természetének ariánus tagadására válaszolnak; a mise áldozati értékének, az átlényegülésnek és a feloldozásnak a tagadására a tridenti zsinat szent kánonjai és velük együtt a liturgia magasztos szövegei válaszolnak. A mai ünnep válasz annak a pápaellenes tagadására, hogy Péter apostol alapította a Római Egyházmegyét, amely ünnepet IV. Pál éppen azért akarta, hogy megerősítse a protestánsok által vitatott történelmi igazságot és az abból fakadó tant.

Az eretnekek és neomodernista követőik, akik az elmúlt hatvan évben megfertőzték Krisztus Egyházát, éppen ellenkezőleg cselekszenek. És ahol nem tagadják pimaszul a katolikus tanítást, ott megpróbálják gyengíteni azzal, hogy elhallgatnak, elhagynak belőle, és úgy fogalmazzák meg, hogy az még a hittagadók számára is félreérthető és ezért elfogadható legyen.

Pontosan ugyanígy jártak el a múlt eretnekei is; ugyanígy jártak el az újítók a II. Vatikáni zsinaton; és ugyanígy járnak el azok is, akik meg akarják semmisíteni azokat az „immunvédelmeket”, amelyekkel az Egyház felvértezte magát, azért, hogy a hitet tévedésbe ejtsék, és megfertőzzék ezt a védelmet az eretnekség pestisével, de ne vádolhassák őket formális eretnekséggel. Szinte mindazt, amit a Misztikus Test bölcsen kifejlesztett az évszázadok során – és különösen a keresztény korszak második évezredében –, harmonikusan felnőve, mint egy felnőtté váló gyermek, aki erősödik testben és lélekben, most szándékosan elhomályosították és felülbírálták azzal a megtévesztő szándékkal, hogy visszatérnek a keresztény ókor ősi egyszerűségéhez, és azzal a kimondatlan céllal, hogy meghamisítsák a katolikus hitet azért, hogy az Egyház ellenségeinek a kedvében járjanak.

Ha megnézzük Montini misekönyvét, nem találunk benne kifejezett eretnekségeket; de ha összehasonlítjuk a hagyományos misével, akkor azt találjuk, hogy a kinyilatkoztatott igazság védelmében megfogalmazott sok ima kihagyása bőven elég volt ahhoz, hogy a megreformált szentmise még az evangélikusok számára is elfogadható legyen, ahogy azt ők maguk is elismerték ennek a végzetes és félreérthető rítusnak a kihirdetése után. Ennek alátámasztására még a római és antiókhiai Szent Péter szék ünnepét is összevonták, annak az eltörlési kultúrának (cancel culture) a nevében, amelyet a modernista szekta az egyházi szférában már jóval azelőtt magáévá tett, mielőtt az ébredő baloldal elfogadtatta volna a civil szférával.

Ma a pápaság dicsőségét ünnepeljük, amelyet a Cathedra Apostolica jelképez, amelyet Bernini zsenije művészien megkomponált a Vatikáni Bazilika apszisának oltárán, amelyet a Szentlelket ábrázoló alabástromablak ural, és négy egyházdoktor őriz: Szent Ágoston és Szent Ambrus a Latin Egyháznál, Szent Atanáz és Aranyszájú Szent János a Görög Egyháznál. Eredetileg, évszázadokon át érintetlenül, a Szék egy oltár fölött kapott helyet, amit az újítók pusztító dühe nem kímélt, áthelyezték a Hitvallás apszisa és baldacchinója közé. Mégis pontosan az oltár és a szék építészeti egységében – amelyet ma már szándékosan eltöröltek – találjuk meg a Péter elsőségéről szóló tanítás alapját, amely Krisztuson, Aki a lapis angularis [szegletkő] alapul, éppúgy, mint a kőből készült áldozati oltár, amely szintén Krisztus jelképe.

A pápaságot súlyos válság és hitehagyás történelmi szakaszában ünnepeljük, amely még azt a trónt is elérte, amelyen Péter először ült. S míg a szívünk megszakad, miközben az újítóknak annyi lélek és az isteni Felség sérelmére elkövetett pusztításai által okozott romokat szemléljük; miközben fényért esedezünk a Mennytől, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük, hogyan kapcsolhatjuk össze Urunk Non prævalebunt (a pokol kapui nem vesznek erőt rajta) ígéretét az eretnekségek és botrányok állandó folyamával, amelyet az a személy terjeszt, akit a Gondviselés sújtott ránk az Egyház testének élére az egyházi hierarchia által elkövetett bűnök miatt, miközben látjuk a megosztottságot azok között, akik azzal áltatták magukat, hogy a kolostorban még mindig van pápájuk… és a Bergoglio által erőteljesen szorgalmazott bűnös szinodialitás skizmáját követő észak-európai egyházmegyék között, emlékezzünk XIII. Leó boldog emlékű próféciájára , aki a Sátán és a hitehagyott angyalok elleni ördögűzés imájába akarta beilleszteni azokat a szörnyű szavakat, amelyek akkoriban már-már botrányosan hangzottak, de amelyek mára természetfeletti értelmet nyertek:

Ecclesiam, Agni immaculati sponsam, faverrimi hostes repleverunt amaritudinibus, inebriarunt absinthio; Ad omnia desiderabilia ejus impias miserunt manus. Ubi sedes beatissimi Petri et Cathedra veritatis ad lucem gentium constituta est, ibi thronum posuerunt abominationis et impietatis suæ; ut percusso Pastor, et gregem disperse valeant.

Szörnyű ellenség töltötte meg keserűséggel az Egyházat, a szeplőtelen Bárány menyasszonyát, megmérgezték abszinttal; minden kívánatos dologra rátették gonosz kezeiket. Ott, ahol Szent Péter székét és az Igazság Székét megalapították, hogy felvilágosítsa a nemzeteket, ott helyezték el utálatosságuk és istentelenségük trónját, hogy a Pásztor megverésével a nyáját is szétszórják.

Ezek nem véletlenszerűen írott szavak: azután írták őket, hogy XIII. Leó a mise végén egy látomást látott, amelyben az Úr körülbelül száz éves időtartamot adott Sátánnak, hogy próbára tegye az Egyház embereit. A Szűzanya La Salette-ben mondott, ötven évvel korábbi üzenetét visszhangozzák: „Róma elveszti a hitet, és az Antikrisztus székhelye lesz”, és alig több mint egy évtizeddel előzik meg a fatimai titok harmadik részét, amelyben A Szűzanya minden valószínűség szerint a hierarchia hitehagyását jósolta a II. Vatikáni Zsinattal és a liturgikus reformmal.

Évszázadokon keresztül minden hívő úgy tekinthetett Rómára, mint az igazság világítótornyára. Egyetlen pápa, még a történelem legvitatottabb pápái sem, mint VI. Sándor, soha nem merte arra bitorolni szent apostoli tekintélyét, hogy lerombolja az Egyházat, meghamisítsa a tanítóhivatalát, megrontsa erkölcsét és bagatellizálja liturgiáját. Péter széke a legmegrázóbb viharok közepette is rendíthetetlen maradt, és az üldöztetések ellenére sohasem felejtette el a Krisztus által rá ruházott megbízatását: Legeltesd juhaimat (Jn 21,15-19). Ma, és immár tíz éve az Úr nyája bárányainak és juhainak táplálását „ünnepélyes bolondságnak” tartja az, aki most Péter trónját foglalja el, és az Úr apostoloknak adott parancsát – Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Mt 28,19-20) – szánalmas „térítésnek” tartja ”, mintha a Szent Egyház isteni küldetése a szekták eretnek propagandájához lenne hasonlítható.

Így beszélt 2013. október 1-jén; 2014. január 6.; 2016. szeptember 24.; 2018. május 3.; 2018. szeptember 30.; 2019. június 6.; 2019. december 20.; 2020. április 25-én, és csak egy hete, 2023. január 11-én is. És itt összeomlik az utolsó, ziháló nyoma annak, ami a II. Vatikáni Zsinat volt, amely a „missziót” [missionarietà] tette jelszavává, anélkül hogy megértette volna, hogy Krisztus hirdetése érdekében egy pogány világban mindenekelőtt hinni kell azokban a természetfeletti igazságokban, amelyeket Ő tanított az apostoloknak, és amelyeket az Egyháznak kötelessége hűségesen megőrizni. A katolikus doktrína felhígítása, elhallgattatása és elárulása a kor mentalitásának kedvéért nem a Hit műve, mert ez az erény Istenen alapszik, aki a Legfelsőbb Igazság; ez nem a Remény műve, mert nem reménykedhetünk olyan Istentől megváltásban vagy segítségben, akinek kinyilatkoztató tekintélyét és üdvözítő szeretetét elutasítjuk; ez nem a szeretet műve, mert nem lehet szeretni Őt, akinek a lényegét megtagadják.

Mi az a vulnus [seb], amely az egyházi testületet sújtotta, lehetővé téve a hierarchia vezetőinek ezt a hitehagyását, amely nemcsak a katolikusoknál, hanem a világ népénél is botrányt okoz? Ez a hatalommal való visszaélés. Azt hiszik, hogy a tekintélyhez kapcsolódó hatalmat a tekintélyt legitimáló céllal ellenkező célra is lehet gyakorolni. Átveszik Isten helyét, bitorolják az Ő legfelsőbb hatalmát, hogy eldöntsék, mi a helyes és mi nem, eldöntik, hogy mi mondható még el az embereknek, és mi tekinthető régimódinak vagy elavultnak a haladás és az evolúció nevében. A Szent Kulcsok erejét arra használják, hogy feloldják azt, amit meg kell kötni, és megkössék azt, amit fel kell oldani. Nem értik, hogy a hatalom Istené és senki másé, és hogy mind a nemzetek uralkodói, mind az Egyház elöljárói hierarchikusan Krisztus Királynak és Főpapnak vannak alárendelve. Röviden, ez választja el a Széket az oltártól, a Helytartó és a Kormányzó hatalmát attól, aki ezt a hatalmat megszenteli, felülről megerősíti, mert birtokolja annak teljességét és isteni eredetét.

A római pápa címei között a Christi Vicarius [Krisztus helytartója] mellett a Servus servorum Dei [Isten szolgáinak a szolgája] is szerepel. Ha Bergoglio az elsőt megvetően elutasította, a második megtartása melletti választása provokációnak hangzik, amint azt szavai és művei is mutatják. Eljön az a nap, amikor az Egyház elöljáróit felkérik, hogy tisztázzák, milyen cselszövések és összeesküvések vezethették a trónhoz azt, aki a Sátán szolgájaként viselkedik, és miért asszisztáltak túlzásaihoz, vagy miért lettek ennek az eretnek zsarnoknak a cinkosaivá. Reszkessenek azok, akik tudnak, de mégis hallgatnak hamis megfontoltságból: hallgatásukkal nem védik meg a Szent Egyház becsületét, és nem óvják meg az egyszerűt a botránytól. Ellenkezőleg, gyalázatba és megaláztatásba taszítják a Bárány menyasszonyát, és az özönvíz pillanatában elűzik a híveket az Üdvösség Bárkájától.

Imádkozzunk, hogy az Úr legyen kegyes nekünk szent pápát és szent vezetőket adni. Könyörögve forduljunk Hozzá, hogy vessen véget ennek a hosszú megpróbáltatásnak, aminek, – mint minden Isten által engedélyezett eseménynek – köszönhetően most már megértjük, mennyire alapvető fontosságú instaurare omnia in Christo, mindent összefoglalni Krisztusban; milyen pokoli – szó szerint – a világ, amely elutasítja Krisztus uralmát, és mennyivel pokolibb az a vallás, amely megvetéssel veti le királyi ruháit – a kereszten a Bárányvérrel festett köntöst –, hogy szolgája legyen a hatalmasoknak, az Új Világrendnek, a globalista szektának. Tempora bona veniant. Pax Christi veniat. Regnum Christi veniat. Szép idők jönnek. Jöjjön el Krisztus békéje. Jöjjön el Krisztus országa.

Úgy legyen.

+ Carlo Maria Viganò, érsek

2023. január 18.

Cathedra Sancti Petri Apostoli, qua primum Romae sedit

forrás: https://www.lifesitenews.com/opinion/abp-vigano-we-must-celebrate-the-papacy-despite-the-heretical-tyrant-on-the-throne-of-st-peter/?utm_source=daily-catholic-2023-01-20&utm_medium=email