A Magyar Kurír nevű hírportálon fedeztem fel egy cikket, amely Ferenc pápával készült interjú első részét tartalmazza. Már a címtől hideglelés éri az embert: A legsúlyosabb bűn, amit egy misszionárius elkövethet, a térítés.
Csak a lefelé görgetés pillanataiban olvastam bele néhány mondatba, de ettől már „le is fagytam”.
Kezdjük ott, hogy az Üdvözítő nyilvános működése kezdetén megtérésre hív, majd hithirdetésre küldi tanítványait, mennybemenetelekor pedig meghirdeti az u.n. missziós parancsot. A két fogalom – hithirdetés és megtérés –
elválaszthatatlan.
Etnikai, kulturális, vagy ki tudja milyen csakis evilági gondolatok mentén kever össze mindent. Legfőképpen a mai tagadás-rendszer az alapja annak, hogy a térítést kizárja a hithirdetésből. (Dicsekszik azzal, hogy Kanadában bocsánatot kért a gyilkoló indiánoktól az Egyház által odavitt iskolákért, kórházakért szociális javakért.)
Azonnal adódik a kérdés: akkor minek a hithirdetés, ha nem kell megtérni és ezáltal az üdvösséget munkálni. Kifejezetten a New Age vallás-turmix építése a cél, s legfőképpen mindennek az elvetése, ami a katolicizmus jellemzője.
Ferenc pápa megnyilatkozásai a kezdetektől fogva teljesen mást képviselnek, mint bármely elődjéé, akár a zsinati pápákat illetően is. A zsinat szövegeinél eleve az volt a legfőbb kifogás, hogy nincs olyan meghatározás bennük, amely ne lenne többféleképpen és egymással ellenkezően is magyarázható.
Hacsak a látható világ belső rendjének logikáját vesszük alapul, a hívő ember számára (sok esetben még az ateista számára is), a természet rendjét megalkotó természetfeletti rend válik nyilvánvalóvá. Az ókori filozófia, majd a skolasztika és összegzésként Aquino-i Szent Tamás teológiai gondolkodása tárja fel legkézenfekvőbben az igazság elemeit.
S mivel ez az igazság mára tagadnivaló lett, így már a zsinat szellemében, de leginkább az azt követő évtizedekben az igazságnak már nincs becsülete. Ha pedig Jézus szava szerint Ő az út, az igazság és az élet, akkor csak azt a következtetést vonhatja le az ember (még a külső szemlélő is), hogy Jézusnak nincs becsülete az egyházban.
Még II. János Pál is azzal kezdte pontifikátusát, hogy: „nyissátok ki a kapukat Krisztusnak”. Benedek pápa ennek a Krisztusnak, az Igazságnak akart munkatársa lenni. Nála Szent Ágoston gazdag érzelmi színezetű teológiája, az egyházatyák misztikába hajló gondolkodása kapott hangsúlyt.
A tomista rendszer „idejétmúlt” lett, miként azt a 19. századi modernisták kijelentették. S ha nincs rendszer, hogyan lehet rend? Hogyan fedezhető fel a rend tökéletességében az alap, vagyis az Igazság?
Nagyon nagy a baj Egyházunkban és ennek rendbetételére nincs mód emberi erővel, hiszen olyan erőssé vált a sátán behatása, hogy a legyengített lelkű, megtévesztett elméjű hívek nem is látnak tovább az orruknál. A maroknyi hithű csoport pedig egyetlen fegyverrel rendelkezik: az imádsággal. A hithez való hűséget is csak ezzel az eszközzel tudjuk megtartani. A legtökéletesebb imádságban – az Atyának önmagát feláldozó Krisztus keresztjében – van annyi erőnk, hogy rövidesen katakombákba zárva, vértanúként, apró mécsesként a sötétben hordozzuk az Igazságot.
A zsinat óta elmúlt közel hatvan esztendő, a zsinati pápák munkálkodása, a katolikus hit megtagadása sokkal nagyobb bajt hozott az Egyházra, mint akár a protestantizmus. Henry de Lubac mondta a zsinatról – melynek egyik szellemi vezére volt – hogy a zsinattal az egyház megalkotta a saját októberi forradalmát. Az jutott erről eszembe, hogy inkább a saját francia forradalmát alkotta meg, hiszen annak a sötét történelmi eseménynek mottója volt: romboljátok le az oltárt és a trónt. Azt látjuk, hogy Krisztus áldozati oltárát és királyi trónját rombolták/rombolják le. (Szégyen, hogy két tizenéves (José Sanchez del Rio vértanú és Carlo Acutis) hirdeti oly jelentős hangsúllyal Krisztus Királyságát és az Oltáriszentségben lévő életünket.)
Benedek halála és temetése tájékán megszaporodtak a méltatások, különösen, ami magas értelmi kvalitásaira épülő tanítását illetik. Gyanítom, hogy rövidesen megjelennek az éppen ezt támadó írások is, majd szépen a történelem süllyesztőjébe kerül a reményteli nyolc esztendő.
Jézus mondta: a fény arra való, hogy tartóra helyezzék és világítson mindenkinek. A tartóról lekerülő fény már csak kis helyre visz világosságot, aztán kialszik és marad, sűrűsödik a sötétség.
Nagypéntek vár ránk, Krisztus keresztje magasodik előttünk. Annak a keresztnek a másik oldala üres: az az én helyem – de sehol sem vagyok annyira közel Őhozzá. Vele, az Igazsággal lépdelek a Golgota Útján, hogy Vele legyen Húsvét hajnalban Életem.