Pater Anonymus: Ismétlés a „dudás” anyja…

Valahol olvastam, hogy egy régi-régi csatában a skót haderő nagyon kis létszámmal is megfutamította az ellenséget. Az történt ugyanis, hogy népi hangszerüket, a skót dudát vetették be csodafegyverként. Akkora zajt csaptak, hogy az ellenség óriási létszámú seregre gondolva hanyatt-homlok menekülésre fogta a dolgot.

Hogy jön ez ide?

Amiről néhány gondolatot szeretnék papírra vetni, az nem más, mint, hogy az olvasmányainkat – legyen az papíralapú, vagy elektronikus közlés – alaposan meg kell válogatni.

Miért?

Üdvözítőnk szavaival válaszolnék: „a sötétség fiai okosabbak, mint a világosság fiai”.

Olykor „dudaszóval”, azaz nagy csinnadrattával – vagdalkozó, hangos propagandával és folytonos ismételgetéssel – akarnak győzni. Lehengerlőek, nem engedik szóhoz jutni a normalitást védőket. (NB. Szent X. Pius is figyelmeztet, hogy a szószaporításban, gondolati csavarokban nagymesterek és ez bizony a szabadkőművesség bevált módszere.) Felkészülteknek látszanak, olyan hivatkozásokat jelölnek meg „igazolásként”, amelyeknek nem tud az ember utánanézni (olykor nyelvismeret híján, olykor mert a forrás nem is létezik).

Hozzá kell tennünk, hogy sokszor a hallgatóság, korunk sajátossága szerint nagyon hiányos alapműveltséggel rendelkezik, illetve – ismét csak a kor jellemzőjeként – divatoknak hódolva keresi „ami a fülüket csiklandozza”.

Ezt láthatjuk a társadalmak hétköznapi életében is, de láthatjuk sajnos az Egyház esetében is. (v.ö.: a II. Vatikáni Zsinat modernista korifeusai terrorizálták a jelenlévő püspököket. Nem is említsünk gyalázatosabbat, mint, amikor az okosságot képviselő Ottaviani bíboros mikrofonját kikapcsolták, s erre a modernisták tapsban törtek ki.)

A másik – szerintem alattomosabb – módszer, hogy „szívünket hájjal kenegetve” elhitetik, hogy velünk vannak.

S itt megint fel kell hozom az előbbi sajnálatos tényt: a zűrzavarban kereső ember azért ragad le ilyeneknél, mert a hittani ismeretei csekélyek, vagy éppenséggel teljesen hiányoznak.

Engedjék meg, hogy ezen a ponton nyíltabban fogalmazzak, vagyis milyen jelenségektől óvakodjunk.

A Szent X. Pius Papi Testvérület alapítója Msgr. Marcel Lefebvre érsek úr szemináriumot létesít a svájci Ecône helységben. Az archív fotóin feltűnik két személy, akik állandóan az Érsek úr körül nyüzsögnek, szinte nincs főpapi asszisztencia nélkülük. Amikor az Érsek úr a túlkapásokat (lelkes fiatalok gyakran túl akarnak tenni az eredeti gondolaton) nyesegeti és minden keserűség ellenére is a Szent-Egyház-Szív Róma iránti elköteleződést jelöli meg (nem doktrinálisan, hanem lelkiekben), akkor ez a két személy, néhány hozzájuk hasonlóval duzzogva-hőzöngve kiválik és létrehozza a sedevacantista gondolat mozgalmát (maga a gondolat – tudjuk – régebbi).

Kedves Paptestvéreim és Kedves Hívek! Amikor az Egyházért aggódunk és saját szilárdságunkkal meg akarjuk menteni, akkor gondoljunk Lefebvre Érsek úr sírfeliratára: „azt adtam tovább, amit magam is kaptam”. Könyvében írja, hogy nem épített „új” Egyházat, nem hozott létre „lefebvrista mozgalmat”, hanem azon az úton akart járni és erre az útra terelte/tereli tanítványait is (szándékosan nem követőket írok), amelyen az első 1958 esztendőben Egyházunk járt. Ebben a csaknem 2000 esztendőben olyan bőséges teológiai tudás és lelkiségi gazdagság van jelen, amely képes szenteket neveli ma is, mint az előző századokban. Nem az a lényeg, hogy „ma” milyen vélemény, megoldáskeresés van napirenden, hanem az, hogy mi volt eddig is gyümölcsöző és értékes. (Nem eshetünk éppen a II. Vatikáni Zsinat csapdájába, keresve a „ma” kegyeit.)

Előző kis írásomban mindenkit biztattam a régi könyvek olvasására. Ott a kikristályosodott megoldásokat találjuk. Nekünk papoknak érdemes alaposan szemügyre venni a plébánia (padlásra száműzött, vagy egérfészek kamrába ömlesztett) régi könyvtárát. „Csuda dolgok lesznek ott…”

Emlékezzünk Loyola-i Szent Ignác esetére. A harci sérülés ágynak dönti, lovagregényeket olvas. Amikor azok kifogynak, hoznak neki egy Szentek élete című könyvet és egy Szentírást. Kelletlenül kezdi olvasni, s tudjuk a végén milyen hatalmas változáson megy át és erős oszlopa lesz az Egyháznak. Ő figyelmeztet az Úr Jézus szavára: „gyümölcseikről ismeritek fel őket”. A lovagregények (értsd az említett honlapok, internetes celeb-szónokok, modern vallási kiadványok, stb.) mindig nyugtalanságot okoznak, de a Szentek élete (értsd a szenteket nevelő tradíció kikristályosodott elvei és útjai) békét hoznak a lélekbe, ösztönzést adnak a jóra.

A szent teológia rejtelmeibe, a jól bevált menetrendet végigtanulva el tudunk jutni. Mindeközben az általános műveltség is gyarapszik (pl. Prohászka költői nyelvezetével), melynek következtében nem megyünk lépre.

Az Üdvözítő ama mondása, mely szerint: „óvakodjatok a farizeusok kovászától” e vonatkozásban is érvényes. Legyen mindig gyanús a kéretlen nyüzsgők aktivitása. Ha a magunk lelkiségét, életszentségét ápoljuk, akkor könnyen rájövünk saját kudarcainkból, hogy az illető „helyjegy nélkül ült fel az IC-re”.