Pater Anonymus: Nincs új a nap alatt

Már szeminarista koromban – amikor papi hagyatékból lehetőségünk volt könyveket válogatni – akkor is a régi könyveket gyűjtöttem, így értelemszerűen nagyon sok Korda-kiadvány birtokosa lettem. Mindig szívesen olvasom manapság is e kiadványokat és nagy öröm, hogy innen a honlapról is elérhető gyűjteményben újabb kincsekre leltem.

A napokban ezek közül többet olvastam. Megdöbbentett a bennük foglalt információ, amelyből leszűrtem azt a megállapítást, melyet e kis írás címéül adtam: nincs új a nap alatt.

A kb. 100 évvel ezelőtti helyzetkép szinte szóról-szóra jellemzi korunkat is, legfeljebb más, új neveket kell beírni a a régebbiek helyébe. S ha egy egyháztörténész mélyebbre ás a múltban, akkor talán egy periodikusan visszatérő jelenséget tár fel.

(Paptestvéreim nagy kacagások között olvashatják majd Czapik Gyula: Az öreg plébános levelei című füzeteit. – Latin nyelvtudásunk fejlesztésére is alkalmas, mert a szerző – korának stílusában – úgy keveri a latin kifejezéseket a magyar nyelvvel, mint első helyemen a jó híveim a magyar és a szlovák nyelvet… - Ugyancsak meglepő lesz Schmiedt Béla: Tövisfalvi tisztelendő és A Fehér torony hívei című két regénye. Meg fognak lepődni, hogy milyen párhuzamokat fedeznek majd fel a ma világával. A Korda kiadót alapító P. Bíró Ferenc életét úgy mutatja be P. Petruch Antal, hogy közben reflektorfénybe állítja a korképet.)

Amilyen hitéleti, hitismereti, társadalmi és szociális kérdések és válságok hívták a harctérre az Egyházat 100 éve, azokkal ma is találkozunk. Éppen ezek a jelenségek adtak indokot pl. a Korda Kiadó létrehozására is.

A 19. század végétől a II. világháborúig világviszonylatban is szinte példátlan katolikus megújulás volt tapasztalható itt Magyarországon. Nagyítóval sem találunk abban a korban olyan nagy és meghatározó nemzetet, amely annyi nagy nevet, szentéletű és buzgó személy tud felsorakoztatni, mint annak a kornak Magyarországa. A Kiegyezés táján már dühöngött a liberalizmus, a szabadkőművesség aknamunkája és az ateista forradalmak szele borzalmas rombolást művelt Szent István országában, a Regnum Marianumban. Ám ekkor felléptek Isten ajándékai, a kiválóbbnál kiválóbb egyházi személyek (nagy püspökeink, papok, szerzetesek, szerzetesnők), rengeteg küzdelem árán gyógyítgatták a lelkek sebeit, a magyar egyházat, az Országot.

Honnan is volt ennek a kis népnek annyi zseniális szülötte, hogy a magyar katolicizmus élre kerülhetett?

Csak lapozzuk fel a Katolikus Lexikont és meglátjuk, hogy a meghatározó személyek mind-mind szilárd katolikus alapokon nyugvó oktatásból jött kiválóságok voltak. A római egyetemek, a bécsi Pázmáneum, az Insbruck-i teológiai kar tanárai – ha nem is lettek oltárra emelt ismerőseink – mégis szentek voltak buzgalmukkal, tudásuk legjavával vértezték fel tanítványaikat.

Ezek az iskolák az Egyház 2000 esztendős tanításának hűséges őrzői és fejlesztői voltak. Időben meghallották pl. XVI. Gergely, Boldog IX. Pius pápa figyelmeztetését a szabadkőműves veszélyt illetően, majd pedig XIII. Leo és Szent X. Pius katolicizmust védő irányvonalát tették magukévá. Így lehetséges volt, hogy az ott nevelkedők közül – csak nálunk Magyarországon – szószékre léphetett egy Prohászka Ottokár, vagy kortársai közül a jézustársasági zsenik: Bangha Béla, Bíró Ferenc, Csávossy Elemér, Müller Lajos. S ugyanígy az egyházmegyés püspökök és papok közül is vég nélkül sorolhatnánk a ragyogó neveket.

Nem szeretnék itt apró részleteket idézni a kor jellemzőiből, szívből ajánlom a Kedves Olvasóknak, hogy itt, a honlap főoldala alján is fellelhető linken lépjenek be az említett Korda-anyagba, vagy a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban keressenek olyan kiadványokat, amelyek a II. Vatikáni Zsinat előtt, avagy a két világháború közötti időszakban születtek.

Egyetértenek majd velem, hogy manapság ugyanaz lenne a feladata papságunknak, mint akkor volt: a liberális közönyt, a bolsevizmus több évtizedes fertőzöttségét, a szabadkőművesek és a mögöttük álló pénzhatalom aknamunkáját ellensúlyozandó – kiművelt magyarság nevelése.

Azonban ezen a ponton védelmembe veszem korunk papságát, az én generációmat, vagy ifjabb oltártestvéreimet, ugyanis nincs miből kincseket osztogatni. Az ismereteink, képzettségünk mögött nem áll szilárd katolikus tanítás, hanem éppen a nevezett bajforrások által megfertőzött hit- és életszentség-rombolás, amelyet a II. Vatikáni Zsinat és az azt követő zűrzavar – pontosabban nagyon is megtervezett rombolás – okozott. Hozzá kell tennem, milyen furcsa, hogy a bolsevizmus évei alatt a – hírhedett békepap által vezetett – Szent István Társulat értékesebb könyveket adott ki, mint manapság, mert a „kötelező” zsinati kiadványok mellett a régi szentek lelkiségi írásai, az Ókeresztény írók-sorozat, avagy a zsinati zűrzavart is leíró A Rajna a Tiberisbe ömlött című könyv, Molnár Tamás keményen elemző művei, stb. is bőven helyet kaptak, igaz néha cenzúrázva.

E honlap olvasói bizonyára kiolvasták már eddigi írásaimból, hogy nem vagyok sedevacantista. A Szent X. Pius Papi Testvérület – s természetesen Marcle Lefebvre érsek úr irányvonalát szeretném minél jobban megismerni, követni és közzé tenni. A Testvérület szellemében elismerem a zsinat óta Péter trónjára került személyek pápai joghatóságát, de vitatom érdemeiket és Egyház-, pontosabban Krisztus-hűségüket. Ugyanis teret adtak – megfélemlítve, vagy sem – annak a rombolásnak, amely ellen minden korban küzdött az Egyház. Bizonyos, hogy erősen fogalmazok – mindamellett aktív papi életem zsinati szembekötősdijét sem mentegetem – ezek a pápák modernkori Kaifások, akik Pilátus (azaz evilág birodalmi urai) kezére játszották Krisztust. Sőt, még a naponta keresztre feszített Üdvözítőtől azt is elvették, hogy megváltó áldozata jelenvaló legyen az oltárokon, a zsinati miseformula kizárta Az Urat és Művét.

Kérem az én Kedves Paptestvéreimet és a Kedves Híveket is, hogy vegyék elő az igaz katolikus tanítás iratait, tanuljanak a régiek hűségéből, küzdelmeiből. Ne tévelyegjenek a sátán által kikövezett főutakon, hanem az Úr által is megjárt tövises, göröngyös, Golgotára vivő ösvényt keressék. Kapaszkodjanak bele, merítsenek erőt a Szent V. Pius által kodifikált ősi Szentmise-áldozatba, mert csak így lesz Húsvét-hajnala az Egy, Szent, Katolikus és Apostoli Anyaszentegyháznak.