Részletek Msgr. Marcel Lefebvre érsek úrnak

az 1987-ben mondott egyik konferencia-beszédéből

Fordította: Pater Anonymus

„Amint a liberálisok nyertek a II. Vatikáni Zsinaton – mert azt kell mondani, hogy nyertek – azonnal elfoglalták a fontos helyeket. Mint egy államban: a szocialisták megnyerik a kormányzást, azonnal visszahívják mindazokat, akik nem támogatják a szocializmust, és a szocialisták települnek minden pozícióba. Ez egyértelműen így történt a Vatikánban. Amint a liberálisok megnyerték zsinati csatájukat, akkor a konzervatívokat azonnal eltávolították a római Kúriából, és minden olyan püspökségről, ahol volt néhány erős hagyományőrző, mindegyiket eltávolították; sokan lemondtak maguktól. Látva, mi történik az Egyházban, annyira idegesek voltak, annyira undorodtak, hogy lemond¬tak.”

Valódi háború minden hagyományos püspök ellen

Példaként említem Dublin érsekét, aki barátom volt, mert tagja volt a Szentlélek Atyák Kongregációjának, amelyben 6 évig voltam legfőbb elöljáró. Msgr. McQuaid(1) lemondott, tizenöt nappal később meghalt. A bánatában halt meg ez az érsek! Jól tudtam, hogy szidalmazott engem. Rómához csatlakozott, a Szentatyához, lelke minden idegszálával. Visszautasítva, úgy, hogy ne láthassa a Szentatyát? Úgy érezte, mintha valamilyen módon Rómából kiűznék, nem tudta ezt elviselni, s ez aláásta az egészségét. És hány de hány püspök teszi ezt?

Mondhatok még egy esetet, Morcillo püspökét(2), a Madrid érseke volt. Morcillo püspök volt a Zsinat egyik titkára (a Zsinaton, öt vagy hat titkára volt). A Zsinat minden titkárát előbb-utóbb a kardinálisok közé emelték, kivéve Msgr. Morcillo-t, Madrid érsekét; ő is bíboros lehetett volna, miért ne? Mert konzervatív volt, mert nagyon határozott volt az elveiben. Nos, a bánattól ő is meghalt. Úgy érezte, hogy persona non grata lett, kitaszított és elutasított személy. Nem lehetett bíboros, míg mások igen – nem azért, mert szívesen fogadta volna a bíboros kalapot, nagyon sze¬rény ember volt – de ez nem volt számára lehetséges! Aztán erre így válaszoltak az illetékesek azoknak, akik nem értették, miért lett a Zsinat minden titkára kardinális, és madridi érsek nem, miért? Azt válaszolták: „Madrid nem bíborosi város. Spanyolország főérseksége Toledo, nem Madrid!” Toledoban bíboros volt. De pl. Lille-ben volt egy bíboros, az én hazámban, ahol soha nem volt bíboros. Bíbo¬rosokat bármikor és bárkiből csinálhatunk, nincs szüksé¬günk különleges okokra. De a legjobb bizonyíték az, hogy amikor Morcillo lemondott, az őt követő érsek(3) azonnal bíboros lett Madridban! No és milyen bíboros követte őt: olyan, aki támogatta a Spanyolországban a polgári házassá¬got azok számára, akik azt kívánják, majd a vallásos házas¬ságot azok számára is, akik azt kívánják. S ez volt a madridi bíboros, Msgr. Morcillo utódja, aki a spanyolországi bíbo¬rosok és érsekek közösségének „reklámja”-ként mutatkozott be! Ez azt jelenti, hogy valódi háború volt mindazokkal szemben, akik őrizték a hagyományt.

Láttam papokat sírni

A Zsinat utáni helyzet szörnyű volt azok számára, akik a Szent Hagyomány szerint éltek, akik megtartották a Tradíciót. Valódi üldöztetés volt, és ez van még most is. Mindannyian ismerjük azon papok eseteit, akik az egyházmegyékben üldözöttek: Miért? „Mert ők tartják a régi lelkületet, mert ők hordozzák és átadják a szentségi kegyelmeket, mert még minden liturgikus funkciót latinul végeznek. A legkisebb falvakban is üldözik őket. Ha egy pap meg akarja tartani a hagyományt, a püspök azonnal üldözi őt, sőt még a helyi papság is üldözi, ez megdöbbentő! Láttam papokat sírni, a fájdalomtól. De mit tettünk mi? Csak amit megtanultunk a szemináriumban, folytatjuk a Szentmise bemutatá¬sát, ahogy megtanultuk, ahogy elrendelték, imádkozunk ugyanúgy, mindig mindent megteszünk szolgálatban, mi nem változta¬tunk semmit. Azelőtt dicsérték a mi püspöki szolgálatunkat, példaképnek állítottak minket és most, a Zsinat után mi lettünk a bűnözők, üldözöttek, akiket el kell távolítani a egyházmegyékből”.

„Nem térsz vissza Szenegálba”

Az utóbbi időben az egyetlen afrikai pap, egy Szentlélek-atya, most is a trienti misét végzi(4) – soha nem mondta az új misét – tőle hallottam: „Nem változtatok semmit, amíg el nem jön a halálom, addig a régi misét végzem”.

Ott maradt – jól ismertem még Dakar-i püspök koromból – nagy misszionárius, szegénységben élő, mint az afrikaiak. Csodálatos misszionárius, ismeri a nyelvet, olyan, mint egy bennszülött. Nemrég tért vissza. Akkor a tartományi elöljáró azt mondta neki:
- Nem mehetsz vissza Szenegálba, vége.
- De miért? Mit tettem?
- Mert az V. Pius-féle misét mondod.
- Igen, azt mondom, Szent V. Pius miséjét! Mit csinálok rosszul? Az afrikaiak nagyon boldogok ezzel a misé-vel, nem változtatunk semmit, folytatjuk a korábbiakat, nagyon boldogok vagyunk.
- Nem, nem térsz vissza Szenegálba.

Ez egy igazi misszionárius, aki kapcsolódik szívvel-lélekkel ezeknek az afrikaiaknak élt. Abban a faluban akart meghalni ott. Őszintén hiszek benne, hogy a fájdalomtól kapott rákot. Megrázott a fájdalom, hogy nem tudott visszatérni Afrikába, három hete halt meg.

A halálában tovább ünnepli a szentmisét

És megkaptam a két nővérének, két házas testvérének jelentését: volt bátorságuk hogy azt írják a nyomtatott gyászjelentésre: „Halálában továbbra is ünnepli Szent V. Pius miséjét”. Ez az első alkalom, amikor egy nyomtatott gyászjelentésben látom ezt: „Halálában is folytatja a mise ünneplését”. Azt írtam a nővérének: „Gratulálok neked, legalább megfogalmaztad azt a valódi okot, amiért ez a szegény misszionárius meghalt”.

Azt mondta nekem: „Monseigneur, nem tudtam, hogy ilyen szent testvérem volt. Figyeltem őt, halála előtt két nappal, halálos ágyán. Már nem nézett rám. Teljesen a mise ünnepelésében merült el. Az ágyában fekve végezte a szentmisét, minden imát elejétől a végéig, mint mindig. Senki nem jött, hogy segítsen neki meghalni. A halálát meg-előző napig, ismételgette a papszentelés és a szentmise szavait. Elvették tőle a szentmisét és mégis úgy ment el, a misét imádkozva, gyönyörű volt, nem tudtam, hogy ilyen szent testvérem volt.”

Ezek igazi életpéldák. Három héttel ezelőtt halt meg, pedig nem is volt öreg. Az üldözés! – beszélünk a szere-tetről. Elhagyták, senki sem jött el, hogy támogassa őt, hogy megkönnyítse őt a szent halálban. Még a halálában is gyűlölték és megalázták!

† Marcel Lefebvre

Jegyzetek:

(1).- Mgr John Charles McQuaid, C.S.Sp. (1895-1973).
(2).- Mgr Casimiro Morcillo González (1904-1971).
(3).- Cardinal Vicente Enrique y Taracón (1907-1994).
(4).- Le père Pierre Bouvet (1919-1987).