Interjú Roberto de Mattei-vel

az Egyházban egyre mélyülő válságról

A teológus, történész, neves egyháztudós Roberto de Mattei-vel a riportot Maike Hickson készítette és a onepeterfive.com internetes portálon jelent meg.

Maike Hickson (MH): Világszerte sok katolikus gondolta úgy, hogy a Dubia bíborosok közzéteszik nyilvános korrekciójukat Ferenc pápa szinódus után írt apostoli buzdítását, az Amoris Laetitia-t illetően. Mit mond Ön azoknak a híveknek, akik most csalódottak, sőt, elbizonytalanodtak, megtapasztalván az Egyház vezetőinek hallgatását? Mely szavakkal bátorítaná ezeket a híveket, hogy kitartsanak a reményben és a hitben?

Roberto de Mattei (RDM): Az Egyház jelenlegi válsága nem Ferenc pápával kezdődött, és nem egyetlen személyhez kötődik; a Második Vatikáni Zsinattal, sőt, még jobban visszalépve az időben, a modernista válsággal [a huszadik század kezdetén] kezdődött. Ma a bíborosok, a püspöki kollégiumok, és a klérus nagy általánosságban meg van fertőzve a modernizmussal.

Annak a kevés bíborosnak, püspöknek és papnak, aki ellenáll, tisztában kell lennie ezzel a helyzettel, a mi feladatunk pedig abban áll, hogy segítsünk nekik. De nem képzelhetjük azt, hogy ezeknek a szereplőknek egyetlen cselekedete, például a pápa correctio fraterna-ja [testvéri feddése], amelyet Burke bíboros bejelentett, önmagában megoldhatná a válságot. Amire szükség lenne, az a klerikusok és laikusok különböző csoportjainak a közeledése és a cselekedeteinek az összpontosítása és összehangolása, mindegyiknek a maga szintjén. A sensus fidei [hitérzék] vezetheti a bíborosokat, a püspököket , egyháziakat és az egyszerű laikusokat, hogyan reagáljanak erre a válságra. A 250, mind egyházi, mind világi hittudós, által aláírt correctio filialis [gyermeki figyelmeztetés] jelentősége az, hogy megmutatkozott ez a sensus fidei. A reakció lehet más és más a különböző országokban, különböző egyházmegyékben, de mindig az a jellemzője, hogy az igazság megvallói állnak szemben a tévedések hirdetőivel, azokkal, akik szemben állnak ezzel az igazsággal.

MH: De hogyan lehet megoldani ezt a helyzetet?

RDM: Nem emberek fogják megmenteni az Egyházat. A helyzet megoldása a kegyelemnek egy rendkívüli közbelépése lesz, amelyet a hitükhöz hű katolikusok harcos közreműködésének kell kísérnie. Szembesülve ezzel a válsággal sokan azt gondolják, hogy az egyetlen dolguk az, hogy csendben várják a csodát és imádkozzanak. De ez egyáltalán nem így van. Igaz az, hogy isteni közbelépésre van szükség, de a kegyelem a természetre épít. Mindegyikünknek meg kell tennie a tőle telhető maximumot.

MH: Azt a 2016-ban írt levelet, amelyben Ferenc pápa jóváhagyta a Buenos Aires-i püspökök által lefektetett irányvonalat, közzétették az Acta Apostolicae Sedis-ben Parolin bíboros, államtitkár megjegyzésével, amely szerint maga a pápa akarta, hogy a két dokumentum, - az iránymutatás és a levél - megjelenjen az AAS-ben.

RDM: Az a tény, hogy az argentin püspökök iránymutatása és a pápa jóváhagyása megjelent az AAS-ben, hivatalossá teszi azt, hogy "nincs más értelmezése" az Amoris Laetitia-nak, csak az, ami az argentin püspököké, amely szerint azok az elvált és újraházasodott emberek, akik a halálos bűn objektív állapotában élnek, szentáldozáshoz járulhatnak. A levél az magánlevél volt, de amikor megjelent az AAS-ben, akkor Ferenc pápa személyes véleménye átalakult a Tanítóhivatal állásfoglalásává. Úgy tűnik nekem, hogy ez megerősíti Giovanni Scalese atya véleményét, amelyről a blogjában írt, amely szerint Ferenc pápaságának új szakaszához érkeztünk: a pasztorális forradalomból átléptünk a tan átírásának szakaszába.

Nekem úgy tűnik, hogy Ferenc pápának az új katekézis kiadásának 25. évfordulója alkalmából 2017. október 11-én tartott előadása a kezdetét jelenti a Katolikus Egyház katekézise újraértelmezésének az Evangelii Gaudium és az Amoris Laetitia fényében.

MH: Legutóbbi esszéjében, amelyet annak kapcsán írt, hogy próbálják Luther visszavenni a Katolikus Egyházba, Ön ezt írja: "Röviden, minden katolikusnak el kell döntenie, hogy Ferenc pápa és a mai jezsuiták vagy a tegnapi jezsuiták és minden idők pápái oldalán áll. Elérkezett a választás, és Szent Ignác két zászlóról szóló lelkigyakorlatának az ideje [ 137. lelkigyakorlat] , amely segít nekünk dönteni ezekben a nehéz időkben." Megmagyarázná ezeket a szavakat kicsit az olvasóinknak, nem csak Luther kérdésének fényében, hanem az Amoris Laetitia fényében is?

RDM: Vannak az életünkben is és az Egyház életében is olyan pillanatok, amikor választani kell két oldal között, ingadozás és kompromisszumok nélkül. Szent Ignác lelkigyakorlatai és Szent Ágoston történelemteológiája az Isten Városában nem tesz semmi mást, mint kihegyezi az evangéliumot , amely szerint "Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti (Máté 6:24).

Ennek a fényében nézve az, hogy Ferencnek az argentin püspökökhöz írt levele megjelent az AAS-ben, leegyszerűsíti a helyzetet két homlokegyenest ellenkező álláspontra. Azoknak a bíborosoknak, püspököknek, és teológusoknak az irányvonala, akik azt állítják, hogy lehetséges az Amoris Laetitia-t a Familiaris Consortio-val és a Tanítóhivatal egyéb dokumentumaival összhangban értelmezni, porrá omlott.

Az Amoris Laetetia az a dokumentum, amely lakmuszpapír-tesztként szolgál: vagy elfogadja valaki, vagy elveti in toto [teljes egészében]. Nincs harmadik álláspont, és Ferenc pápa argentin püspökökhöz intézett levelének a közzététele [az AAS-ben] az a tény, amely ezt világossá teszi.

MH: Vannak, akik tagadják, hogy az argentin püspököknek írt levél publikálása a Tanítóhivatal cselekedete lenne, mivel hogy tévedést, sőt, eretnekséget állít.

RDM: Úgy gondolom, hogy az, aki ezt hiszi, egy hibás előfeltevésből indul ki: abból az ideából, hogy a pápai Tanítóhivatal sohasem tévedhet. A valóságban a Tanítóhivatal tévedhetetlensége csak nagyon speciális körülmények között érvényes, amelyek világosan le vannak fektetve az I. Vatikáni Zsinat Pastor Aeternus konstitúciójában. A Tanítóhivatalnak, beleértve a pápai Tanítóhivatalt is, egy nem-tévedhetetlen dokumentumában lehetségesek tévedések , különösen nagy válság idején. Lehetséges a Tanítóhivatalnak olyan cselekedete, amely hiteles is és jogszerű is, de téves. Véleményem szerint ez volt a helyzet például a II. Vatikáni Zsinat Dignitatis Humanae-jának a kihirdetésével is, amely eltekintve pasztorális jellegétől, tagadhatatlanul tanítóhivatali dokumentum, és amely szinte biztosan ellentmond az Egyháznak a vallásszabadságról szóló tanításával, legalábbis közvetett vagy implicit módon.

MH: Lát-e közeledő skizmát, és milyen lenne ez a gyakorlatban? Ki lenne a kezdeményezője ennek a skizmának, és mit jelentene ez az egyszerű hívek számára?

RDM: A skizma az Egyház belső megosztása, mint ahogyan Európában 40 éven át zajlott 1378 és 1417 között, amikor úgy tűnt, hogy nem tudják abszolút bizonyossággal megállapítani, hogy hol található az Egyház törvényes uralkodója. Ezt a szakadást ma mint "Nagy Nyugati Skizmát" ismerjük, és nem eretnekség okozta. Sőt, általában az eretnekség a skizma után lép fel, mint ahogyan Angliában történt VIII. Henrik idejében. Most mi egy eddig példátlan helyzetben találjuk magunkat, amelyben az eretnekség, amely önmagában súlyosabb bűn, mint a skizma, megelőzi, ahelyett, hogy követné a skizmát. Még nincs formális skizma, de az eretnekség már jelen van az Egyházban. Éppen az eretnekek mélyítik el a skizmát, nem a hithű katolikusok. És azokat a hithű katolikusokat, akik el akarják magukat választani az eretnekektől, nem tekinthetjük skizmatikusoknak.

MH: Úgy tűnik, azt sugallja, hogy a pápa mélyíti a skizmát és az eretnekséget az Egyházban. Mi lehet ennek a súlyos helyzetnek a következménye? Nem veszíti el a pápa a pápai hivatalát?

RDM: Egy ilyen összetett és jelentős kérdést nem lehet pár szóban összefoglalni. Erről a kérdésről teológiai vitát kellene folytatni, amely során lehet utalni Robert J. Sisco és John Salza: Igazi vagy hamis pápa c. művére, Abbott Jean-Michel Gleize -nek a [francia nyelvű] Courrier de Rome-ben megjelent írásaira, és mindenekelőtt Arnaldo Xavier da Silveira Ipotesi teologica di un Papa eretico [Egy eretnek pápa teológiai hipotézise] c. művére, amelynek 2016-ban az olasz kiadását és az angol változatot is én szerkesztettem. [A könyv angol nyelvű változata itt » letölthető.]

A szerző, akinek osztom az álláspontját, a középkori egyháztudós, Szent Bellarmine Róbert és modern teológusok, mint például Pietro Ballerini tanait fejtegeti, akik szerint miközben fennáll az eretnekség és a pápai hivatal fenntartása közötti összeférhetetlenség, a pápa mindaddig nem veszíti el hivatalát, amíg eretneksége az egész Egyházban láthatóvá nem válik.

MH: És végezetül, Ön szerint mi várható, és mivel bátorítaná olvasóinkat a Fatimai Miasszonyunk jelenése 100. évfordulójának éve végén?

RDM: A csüggedés olyan érzület, amit egy harcos katolikus nem engedhet meg magának. Az Egyházra támadó ellenség elleni harc legelső fegyvere az értelem használata, rá kell mutatni azokra az ellentmondásokra, amelyekben ezek az ellenségeink élnek, és amelyekben szükség szerint meg is halnak. Azután fordulhatunk a kegyelem legyőzhetetlen erejéhez. Száz évvel ezelőtt a Fatimai Miasszonyunk előre jelezte napjaink válságát. Büntetést jelzett előre az emberiségnek, ha nem tér meg, de tett egy feltétlen és visszafordíthatatlan ígéretet is: Szeplőtelen Szívének győzelmét. A Mi Urunk pedig megígérte, hogy velünk marad a világ végéig (Máté 28:20). Kérhetünk mi ennél többet?