Pater Anonymus: Egy megemlékezés margójára

A Magyar Kurír című honlapon két terjedelmes megemlékezést olvastam a nemrég elhunyt Futó Károly Atyáról. Személyesen nem ismertem Károly Atyát és semmi okom nincs rá, hogy egy szót is kétségbe vonjak a megemlékező cikkek igazságtartalmából. Erdő Péter bíboros úr megemlékezése igen tisztességes és szép. Ő egyébként sem szokott felesleges körmondatokat használni – még kevésbé beszél önmagáról, ha már egyszer valaki másról van szó.

Nem mondom azt, hogy a másik írás megkérdőjelezte volna bennem ezt a tiszteletet, de nem hiszem, hogy Károly Atya papi élete alapján efféle nyakatekert és öncélú megemlékezést érdemelt volna. Ebben két közlés is mellbevágott. Az egyik az a „külsős” kérdés volt, hogy „valamely lelkiségi mozgalomhoz tartozott-e Károly Atya?” A magam részéről – meggyőződésem, hogy nem vagyok egyedül, főleg a keserű tapasztalatok birtokában – minden II. Vatikáni Zsinat-tal kapcsolatos „lelkiségi mozgalmat” összehasonlítok az Egyház 2000 éves történelmében létrejött lelkiségi mozgalmakkal és így a „gyümölcseikről ismeritek fel őket” krisztusi elv alapján az elmúlt 60 év „termését” elvetem.

Nem olvastam sehol, hogy a szinte minden szerzetesrendhez köthető lelkiségi irányok – lett légyen az belső, vagy a világi harmadik rendjeikhez köthető – ennyi kárhoztatható önteltséggel, szektás gőggel lettek volna megáldva, vagy inkább megverve. Akár a fokolárés „kínzóan buta egyen-mosolyra” és kiforgatott ökumenizmusra gondolok, akár a neo-katekumenátus út teljesen katolikus hit elleni zagyvalékára, akkor újabb érveket találok magamnak a II. Vatikáni Zsinat káros és kóros torzulásait illetően. Ha Károly Atya nem volt semmi ilyesféle „mozgalomnak” a tagja, hanem egyszerűen jó pap volt, az bizony nagyobb értéknek tekintendő, annál is inkább, mert ezeket a mozgalmakat ijesztően futtatják a hierarchia részéről, annak ellenére, hogy ők maguk is látják a káros voltukat. (Vagy talán éppen azért???)

Egy másik mondat két zagyvaságot is tartalmaz: az egyik, hogy II. János Pál-t „Nagy Szent János Pál”-nak titulálja a cikkíró. Jó, ha tudja mindenki, hogy bár a jelenlegi pápa szentté avatta elődjét, azért sem nagy, sem szent nem volt. Túl sok ellentmondás van személye körül, de még tanítása körül is. Egy ilyen – általam skandalumnak tartott – tényt ide is írok, mert éppen ennek a honlapnak a profiljába illik. A történetet Msgr. Mészáros Tibor atya emlékirataiban olvastam.

Amikor az egyházáruló és kommunista-barát Casarolli még utazó nuncius volt, romboló tevékenysége miatt Wyszyńszki bíboros kitiltotta a varsói érseki palotából. Ekkor fordult a fiatal krakkói érsek felé Casarolli érdeklődése. Wojtyła (Wyszyńszki kezdeti ellenkezése dacára) 38 évesen lett püspök. Casarolli kezdte egyengetni az útját és így – állami engedéllyel egyedül a lengyel püspökök közül – számtalan útja vezetett Rómába. Mindig Bécs városán keresztül utazott, de egyetlen-egyszer sem látogatta meg Mindszenty József bíboros Atyánkat. (Akkor nem is lett volna ilyen egyenes az útja a pápai trón felé!) Későbbi – már pápaként tett – Mariazell-i, vagy esztergomi gesztusai ennek fényében merő képmutatás-számba mennek. Tanításában is a zsinati progresszisták egyik szócsöve volt és lett még inkább a pápai tisztség gyakorlásában. Ennyi itt most elég is erről a kérdésről.

A másik légből kapott állítás szerint II. János Pált lila színű miseruhában temették. Ez komplett hazugság: az Internet tele van a fotókkal, filmrészletekkel, melyek bizonyítják, hogy őt is, miként a pápákat általában piros színű miseruhában temették el, ez liturgikus előírás és semmiféle valós vagy vélt alázatosság nem írja ezt felül. Wojtyła alázatosságának megnyilvánulásaira jócskán rányomta bélyegét az amatőr színész-múlt. Szintén az Internet filmjei között nem egy található, amelyen Wojtyła erőszakosan, lekezelően, türelmetlenkedve viselkedik. A nagyvilág előtt „jól szcenírozott agóniájában” sem stimmel minden, még a megrendítő pillanatok ellenére sem.

Visszatérve ezen írás céljához. Futó Károly Atya iránti tiszteletem – ismeretlenül is – azért erős, mert a beszámolók mellékmondatai elárulják az egyedül fontos igazságot: jó pap volt, Krisztus papja volt – vagy ahogyan ő maga fejezte ki: „nem csináltam semmit, csak gyóntattam, miséztem , prédikáltam és hitoktattam”. Ezért inkább úgy vélekedem, hogy végtelenül nagy szerencse, Isten kegyelme, hogy nem volt „lelkiségi mozgalmi tag”. Sőt azt merem állítani, hogy több jót tett, igazabb pap volt, mint Wojtyła.