Pater Anonymus: Végighallgattam egy „püspöki” előadást

Még a szemináriumból ismertem a nevezett személyt, s akkor, ott ő fémjelezte a Bokor-mozgalmat, mely P. Bulányi György piarista atya tevékenykedése, eszméi nyomán működött. Mindenki tudta régen is, ma is, hogy ez a szellemiség sohasem lehet katolikus, mindig romboló volt, az ma is, és az mindaddig, amíg éltetik.

Sok-sok esztendő elmúlt azóta és úgy gondoltam, hogy ezt a személyt az életkora, papi életben szerzett tapasztalatai „normálissá” tudják tenni. Az előadást meghallgatva arra a következtetésre jutottam, hogy nem lett normális, de még csak egy kicsit katolikusabb (sőt hívőbb) sem. Amit elmondott, megirigyelhetné akár Ferenc pápa is, Walter Kasper is, s – ha élne – Bulányi György is. Ennyi – az egyháztörténelem 2000 éve alatt megjelent eretnekségekből forrásozó – bomlasztást, teológia-gyalázást egyetlen egységben még nem hallottam.

Az önellentmondások sokasága nem tűnt fel a jelenlévő püspököknek, papoknak? A II. Vatikáni Zsinat előtti múltat szidja, majd semmi mást nem hoz fel, mint a tradícióban megszentelt tanítást és gyakorlatokat. Mindenben gyalázza, elveti, megveti a régi gondolkodásmódot és teológiát, de úgynevezett „jó tanácsai”-ban nem is képes eltérni a tradícióban leírt aszketikus szóhasználattól, vagy a mögöttük lévő gyakorlat említésétől.

Szegénységről beszél, de gondolom súlyos pénzeket költött a „petrencerúdból, baltával hasogatott pásztorbotjára”, vagy az „erősen korlátozott testmagasságát nem túlságosan hangsúlyozó” ruhákra.

Nyílt hittagadás, amikor az Eucharisztiában jelen lévő Krisztusra azt mondja, hogy semmije nincs, annyira szegény.

Az Eucharisztiában nem lenne képes jelen lenni Krisztus, ha nem Ő volna a mindenség Királya, minden birtokosa!

Nem lelki kenyér! Az Eucharisztia a teljes Krisztus, az Istenség köztünk-velünk-nekünk való léte, a Megváltás teljessége. Együtt az Utolsó Vacsora, a Golgota és a Húsvét hajnal – de még az eszkaton is – nem lelki „reggeli lekváros bukta”, hanem a Teljes Örök Élet.

Folytonosan hangsúlyozza, hogy az „ego”-nk akadály, de mégis azt preferálja, hogy merjünk önmagunk lenni még Istennel szemben is – büszkén felvállalva, hogy bűnösök vagyunk, sőt kikövetelni Istentől a „garanciális javítást” – ha Isten üdvözíteni akar, akkor csinálja vissza a defektusaimat. A multikulturalizmus agitátora, bár úgy tesz, mintha ez szociális problémaként lenne kezelendő.

„Krisztus nem védi meg az Egyházat és azért vannak a botrányok, hogy felébredjünk, szentté legyünk” – mondja – azaz majd ez az újfajta népség megalkotja a 2000 év alatt elrontott új egyházat! Gyanítom, hogy a „neokatekumenátus út” nevű totálisan anti-katolikus mozgalom magyarországi bevezetésében nagy szerepe volt neki is.

Assisi Szent Ferencet, Lisieux-i Szent Terézt idézgeti, de a manapság (úgy kb. 60 éve) dívó módszer szerint: a saját zagyvaságait igyekszik igazolni e nagy szentek egy-egy mondatával, tettével – természetesen az eredeti értelemtől messze eltérő módon – ahogy a Szentírással is teszi, s teszik a protestáns szekták. (NB. ha a 2000 év alatt a szentek rossz úton jártak, akkor miért emlegeti őket?) Az egész előadás folyamán képtelen új szóhasználatot teremteni, mint amit az Egyház 2000 év alatt megalkotott, de minden szava és gondolata ezek cáfolataként jelenik meg. Mi történik az Egyházban? Mi lett a tanítást őrző és átadó püspökökkel? Miért hiszi a katolikusságát még híven őrző kisded nyáj, hogy kevesen vagyunk – mert ezek az agitátorok ezt sugallják?

A püspök mondatai közül egy mégis helyénvaló: a botrányok arra valók, hogy felébredjünk és szentek legyünk. (Tegyük hozzá, hogy a nagy aposztázia botránya is!) A szentséget azonban, csak az Egyház 2000 éves tanítása értelmében lehet megvalósítani, másként nem lesz szentség. A jelen egyház krízise abban keresendő, hogy 60 évvel ezelőtt letért az üdvösségre vivő útról és nem teljesíti a küldetését. Evilág szemlélete – az összes téveszmékkel együtt – nem múzeumokba zárta, hanem börtönbe vetette Krisztust, az Emberfiát, s helyette a sátántól meggyalázott embert ültette trónra. (V.ö.: a Zsolozsma nagyszombat reggeli olvasmánya – ha nem Krisztus ülteti trónra Ádámot, maradna a kárhozatban.)

Örvendezünk, hogy Brenner János rövidesen a boldogok sorába kerül? Örvendezzünk, de ne feledjük, hogy azok, akik több, mint 30 késszúrással végeztek a hivatását teljesítő pappal, ugyanazok voltak, akik a spanyol polgárháborúban, vagy Dél-Amerikában is üldözték az Egyházat, halomra gyilkolva tagjait; vagy akik megkínozták Mindszenty bíborost, stb. Majd pedig „megszelídülve” pl. felszabadítás-teológiát gyártottak és közben terjesztették a kábítószert – amely a dél-amerikaiaknak már „valódi ópium” volt. Szerencsére, Brenner János dicsőségéből nem vesz el egy jottányit sem az, hogy a gyilkosok cinkosai manapság körülötte nyüzsögnek. Egyházhűsége fényesen ragyog és követnünk kell ezt a fényt. Igen! Ébredjünk fel és legyünk szentek, hogy Krisztus igenis megmenthesse az Egyházat.