Pater Anonymus: Az első szeretet…

Sajnos azt látjuk, hogy eszét és lelkét vesztett világunk milyen hatás gyakorol Egyházunk gondolkodásmódjának káros és kóros változására. A szabadelvűség nyomai lépten-nyomon felütik fejüket a „Szent” közelségében is. Óriási zajjal, hamis csillogással akar elhomályosítani mindent, ami kötődik a csendes és rejtett Szentséghez.

Be kell vallanunk, hogy sokszor csábít minket a feltűnősködés. Sőt talán meg is fordíthatjuk: nem annyira feltűnősködés, mint inkább beleolvadás a divatos közegbe – nem akarunk „kilógni” ismerőseink, barátaink, vagy akár szeretteink előtt sem a „mindenki így tesz” szemléletből és életvitelből.

Külsőségek és gondolkodásmód: fémjelzik, vagy inkább megbélyegzik életünket.

Ma már egyháziak ajkán is hallhatók azok a világi „reklámszövegek”, amelyek látszólag értéket hordoznak (még akár evangéliumi kicsengést is adva a szavaknak), valójában azonban a valódi és egyetlen érték – a Szentség – tagadását jelentik.

Nemcsak a szavak és a tettek távolodtak el a Szentségtől, hanem az apró jelek, amelyek evilág stigmáiként belénk égtek. A profán – sőt alvilági – jegyek hamuesőként takarnak be mindent, ami tiszta és transzcendens.

Vegyünk szemügyre néhány ilyen „apró” jelet:

Kezdjük mindjárt a szakállas-bajuszos papokkal és diakónusokkal. Mondhatják erre oly sokan, hogy pl. Pázmány Péternek is volt szakálla és ugyanez természetes volt a pápáknál, püspököknél, papoknál. Azokban a korokban egészen más jelentősége volt a szakállviselésnek, mint ma. Más jelentősége volt és van a különböző szerzetesközösségeknél, vagy a missziókban.

De ha a kutyafülefalvi káplán úrnak naponta fazonra nyírt bajuszkája és divatszakálla van, avagy olyan frizurája, amit bármely disco-patkány vagy nyálas emo-fiúcska is megirigyelne?

Ha a püspök úrnak naponta „házi fodrász által belőtt”, lakkozott, műhullámokkal a pileolus köré machinált haja van?

Keletiesnek mondott, cipőfűzőből készült karkötők; a legmodernebb (és legdrágább) farmernadrágok, méregdrága hifi-berendezések otthon és az autóban; mezítláb és szandálban, polótrikóban és rövidnadrágban (vagy testhez simuló kerékpáros latex-nadrágban) bemutatott szentmisék; s e szentmiséknél elkerülhetetlen tartozék a gyűrött, fél-lábszárig érő kukulla és a homokos-zászló szivárványszíneivel „díszített” stóla és ehhez a fésületlenség, koszos körmök.

Méregdrága szemüvegkeretek, karórák, amelyeket a híveink közül senki sem tudna megvásárolni.

Drága parfümök illatfelhőjében úszó ifjúsági lelkipásztorok, akik üvöltözve csinálnak botrányt a püspöknél, ha lelkipásztori munkát ad nekik a gyertyabűvöléses köldöknéző szeánszok helyett.

A „földműves alsóneműjének váltásához” hasonló időközökben luxusautók vásárlása; püspöki és szerzetesi sörfőzdék; divatmacákká avanzsált dikónusfeleségek…

Amikor én papnövendék voltam és fel mertem tenni a reverendámra a cingulust, olyan csúfolódást kaptam a növendéktársaktól, hogy csak úgy füstölt (igen ez volt a tomboló bulányizmus és küngizmus fénykora). Manapság a Magyar Kurír képein látok papnövendékeket, akik rendületlenül viselik a fűzött rojtokkal díszített cingulust, de vajon nem azért-e, hogy hasonlítsanak a Dolce e Gabbana-cég „papi divatkollekcióját bemutató „szépfiúkhoz”?

Halálosan féltékenyek vagyunk egymásra, ha netán a másik prédikációit szívesen hallgatják a hívek – sőt meg is fogadják!

És még valami egészen szorosan vett módon a tradícióhoz kötődve: fiatalabb és idősebb paptestvérek keressük-e egymás társaságát, képesek vagyunk-e összefogni, bátorítani a másikat, ha a püspöke nyilvánosan gúnyt űz belőle, avagy éppenséggel eltiltja a trienti szentmise bemutatásától – esetleg el is bocsátja az egyházmegyéjéből? Össze tudunk-e fogni az értékes teológiai művek tanulmányozásában, latin-tanulásban, stb. Ha olvassuk a tradicionalista honlapokon egy-egy paptestvér megnyilvánulását, keressük-e vele a kapcsolatot?

Sorolhatnám tovább, de nem teszem. Csak egy kérdést tennék fel: mi köze a világ divatos (de sokszor az ápolatlanság benyomását keltő) külsőségeinek a vállalt hivatás magasztos – evilágból kiemelő és kiemelkedő – tiszta megjelenéséhez? A külső sokat elárul a lélek vonzódásairól.

Isteni Főpapunk köntösét – a Szenthagyomány szerint – a Szűzanya készítette saját kezűleg.

Nagyon szükséges lenne, ha lelkünk köntösét is rábíznánk Mennyei Édesanyánkra.

Nagyon szükséges lenne, ha lelki izomzatunkat nem a homokos-klubként üzemelő konditermekben szereznénk, hanem Szent Józsefnek, az Egyház fővédőszentjének műhelyében.

Nagyon szükséges lenne, ha a tanító, megszentelő munkában fáradnánk el és nem evilág tetszésének hajhászásában.

Jézus Krisztus barátainak hívott minket, arra, hogy kegyelmét és szentségét hordozzuk, továbbítsuk.

Az első szeretet tüze égjen a szívünkben, a szentség ragyogjon rajtunk isteni „divatként”, – még ha evilágnak ez nem is tetszene – mert a magunk és mások megszentelését kéri tőlünk számon az Úr, s nem kérdi, hogy milyen szociális projektekben vettünk részt, vagy külsőleg tetszettünk-e a ránkbízottaknak.