Pater Anonymus: Hová lett az átlényegülésbe

vetett hit?

Olvasom a Magyar Kurír és más u.n. katolikusnak nevezett hírportálon, a gluténmentes ostyával kapcsolatos evilági nyavalygást. Persze a II. Vatikáni Zsinat az evilág bohóckodásait is beengedte a világra nyitott ablakon. Ezért „kell komolyan venni” a dogmatika szellemét is nem csak a betűjét (logikáról nem is beszélek, mert az a fűzfalombos teológiát végzett újságíróknak nem erényük).

Egy, immár 20 éves történettel világítanék rá a nyilvánvaló hitetlenség meglétére.

Ismertem egy kollégát, aki súlyos alkoholproblémái miatt orvoshoz fordult, nem sokkal a diakónussá szentelése előtt. Kis műtét keretében beültették a bőre alá azokat a tablettákat, amelyek némi segítséget nyújtanak az alkohol iránti vonzalom elkerüléséhez. Minden ilyen és hasonló gyógyszer alkalmazásánál aláíratnak a pácienssel egy nyilatkozatot, hogy nemcsak az alkoholt, de még az ecetes savanyúságokat is távol tartja magától. E gyógyszerekre ugyanis alkoholt fogyasztani rettenetes rosszullétekkel bekövetkező halállal végződhet.

Amikor a diakónusszentelésre került a sor a főpásztor részére készített hatalmas kehelyben megmaradt Szent Vért az újonnan szentelt diakónusnak kellett magához venni az áldozás után. Megrémült, hiszen a híres augsburgi kehely másolata igencsak öblös kupájában tekintélyes mennyiségű Szent Vért pillantott meg. Magához vette és várta a hatást. A hatás pedig nem maradt el, mégpedig a kegyelmi hatás, mert nem lett rosszul – ellenkezőleg – mérhetetlen boldogsággal töltötte el, hogy a szentelési kézfeltétel által közvetlenül az áldozópapság előtti lépcsőfokra léphetett.

Későbbiekben az alkoholproblémáktól való végleges megszabadulása ennek az eseménynek köszönhető – nem a holmi amerikás pszicho-hóbortoknak.

Az Eucharisztiában már nincs a bornak semmilyen lényegi tulajdonsága jelen, csak a látható (immár Krisztus Szent Vérévé átváltoztatott) szín. Ismét hangsúlyozom: Szent Vér és nem a felajánláskor betöltött bor!!! Ugyanezt legyenek szívesek az „érdekeltek” lefordítani a Szent Test vonatkozásában is. Semmiféle gluténos, vagy mit tudom én milyen ostya, hanem az Úr Jézus értünk megtöretett Szent Teste van jelen, amely lelki betegségeink orvossága és nem mérgező, multiknál vásárolt chips és egyéb sok „E”-betűvel ellátott naponta fogyasztott divat-élelmiszer.

A lényeg és a járulék elválasztható, ám a kenyérnek lényegéhez tartozik a búzaliszt, pl. gluténtartalmával együtt (ezért kenyér a kenyér és nem franciakérmes), járulékai szín, íz, külső alak. Ez utóbbiak láthatók maradnak, de Krisztus Testének gluténtartalmáról beszélni a hittétel ellenzésébe csap át. Avagy a bornak lényegéhez tartozik az alkoholtartalom (ettől bor a bor, másként lehetne Traubisoda is), járuléka pedig a színe, illata és az íze. Mindezek az anyagi járulékok viszont nem lesznek járulékai az átlényegült Eucharisztiának. A szubsztancia alakul át, azaz a „kenyérség” és a „borság”. A látható járulékok nem hordozhatnának más lényeget, nevezetesen az Eucharisztia lényegét.

Nos tehát: amikor efféle allergia-nyavalygásokról hall, vagy olvas az ember, akkor dühösen kérdi, hogy a delikvensnek (vagy újságírónak, vagy az ilyen butaságokat kiszolgáló egyházi embereknek) van-e hite? Nincs! Köszönhetően a protestantizmus félévezredes rombolásának – hozzátenném az Úr Jézus egy jellegzetes mondását – „és a farizeusok kovászának” sem. Ez már afféle manicheus gondolkodás, miszerint az anyag rossz, tehát nem is jöhetne létre a rossz anyagban az átlényegülés, mert méltatlan lenne a Szentséghez.

Mindehhez olvasnivaló:

Schütz Antal: Dogmatika – II. kötet (1923-as kiadás) 321. oldaltól.

(Az eredeti cikk a Péter Szikláján jelent meg.)