Tóth Tihamér: Esküvői szentbeszédek III.

Kedves Jegyesek!

Mikor kis gyermekek voltatok, bizonyára nagyon szerettétek a meséket. Minden gyermek szereti. Ugye, még emlékeztek, hogyan kezdődik minden mese: «Hol volt, hol nem volt». És talán az is esze-tekbe jut, hogy semmiről gyakrabban nem szól a mese, mint a királyfiról és a kisleányról – két ifjú szívről –, kik egymásra találnak, egymást megszeretik, egymáséi lesznek és boldogan élnek. «Még ma is élnek, ha meg nem haltak» – mondja a mese vége. «Hol volt, hol nem volt» ... így kezdődik a ti szívetek története is, de ti ebből a meséből ma igaz valóságot akartok teremteni! Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két ifjú szív – a ti szívetek – és ez a két szív az Isten csodálatos akaratából egyszer egymásra akadt, összeforrott a legtisztább szeretet láng-jában és mikor szemetek elmerült egymás lelkének szépségeiben, fölhangzott bennetek a sorsdöntő el-határozás szava: «Nézd, kedves, minket az Isten egymásnak teremtett. Tudnál-e te velem a sírig együtt élni? Tudnál-e velem megosztani minden örömet és fájdalmat? Tudnál-e te nekem gyönge nőnek, uram, erős kezű támaszom lenni? Tudnál-e te nekem, gonddal terhelt férfiúnak felvidámító boldogsá-gom lenni? Tudnál-e te velem az Úr oltára elé állani és elmondani a nagy szót: Mi pedig halálunkig egymáshoz hűségesek leszünk, mint férj feleségéhez, a feleség férjéhez hű lenni tartozik».

És íme, ti most azért alkatok ide az Úr oltára elé, hogy ezeket a fönséges szavakat egymásnak el-mondjátok s egymásnak tett ígéreteteket szent esküvéssel pecsételjétek meg.

A) Abban a percben, melyben elhangzik majd ajkatokról a szent ígéret, hogy egymáséi akartok lenni, többé nem mint jegyesek, hanem mint új házaspár, mint férj és feleség, elválaszthatatlanul ösz-szekötve, állótok egymás mellett.

Elkérem majd kezetekről jegygyűrűtöket és ráadom az Egyház áldását, hogy akik e gyűrűket hord-ják, az Úr békéjében maradjanak, az Úr akaratában kitartsanak, az Ő szeretetében éljenek és gyarapod-janak boldog hosszú éveken át.

A megáldott gyűrűket aztán visszakapjátok, de már nem a magatokét, hanem felcserélve. S mikor gyűrűiteket felcserélve ujjaitokra húzom, érezzétek, hogy a gyűrűvel lelket és szívet is cseréltetek; hogy ettől a perctől kezdve én nem vagyok a magamé, hanem az övé és ő az enyém; két agya velőnk van, de egyek a gondolataink; két testünk van, de egy a lelkünk; két szívünk van, de egy azoknak dob-banása; két családból jövünk, de ezentúl egy lesz még a nevünk is.

Én nem vagyok többé menyasszony, hanem «feleség», vagyis mindennek fele az övé, a szívem-nek, a szeretetemnek, örömömnek, bánatomnak. És ő nem vőlegény többé, hanem «uram», vagyis erőm, gyámolítóm, boldogságom. Gyűrűinket felcseréltük, vagyis életünk további sorsát elválasztha-tatlanul összeszőttük abban a reményben, hogy amint ezeknek a karikagyűrűknek nincsen sehol végük, épp ily megszakítatlan legyen a mi új életünk boldogsága is.

B) Ezzel végződik az esküvői szertartás első része.

És ti ezután már nem vagytok többé jegyesek, hanem házastársak.

A jegyesség édes, bűbájos álom – és kell is, hogy az legyen. A mostani gyönyörű órának emléke, az illatozó virága csokor, a lobogó gyertyafény, a veletek ünneplő rokoni körnek emléke kísérjen vé-gig titeket egész éltetekben! Azonban a mi szent vallásunk nagyon jól tudja, hogy az érzelmi emlékék-ből még nem fakad elég erő egy egész élet változandóságának elviselésére és hogy aki családi boldog-ságát egyedül múlandó dolgokra alapítaná, keservesen csalódnék.

Oltár előtt esküdtök örök hűséget. Ne feledjétek: az oltárnál nemcsak házasságot szoktak kötni, hanem az oltáron áldozatot is szoktak bemutatni. A házasélet sem pusztán esküvői ünnepély, hanem áldozat is, nem tisztán öröm, hanem üröm is. És aki a menyegző-oltárhoz nem úgy lépne, mint áldozati oltárhoz, nem lehetne boldog. Csak az a boldog házasság, ha mindkét fél úgy gondolkodik: Mától kezdve el akarok felejteni mindent, ami nekem kellemetlen, de soha nem fogom elfelejteni azt, ami a másiknak kellemes. Nem azt keresem a házasságban, hogy boldoggá legyek, hanem hogy boldoggá tegyek, mert tudom, hogy a másiknak boldogsága lesz az én legnagyobb örömem is.

Testvéreim! Egy férfi s egy asszony élete sokszor áll nehéz, keserves elhatározások előtt, de ha hí-ven és erősen összeforrtok az Isten szeretetében, a földi élet nehézségei nem lesznek képesek elboríta-ni boldogságtok kéklő egét.

Szent vallásunk nagyon jól tudja, hogy ezt a megkötött szövetséget a sírig hűségben megtartani s annak áldozatait kitartó lélekkel viselni, Isten segítsége nélkül nem lehet. Éppen azért, mert az Egyház jól tudja, hogy a házasélet bizony lemondásból, tűrésből, elnézésből és megbocsátásból is áll, megható imában kéri reátok Isten áldását és felszólít titeket is, hogy az én imám alatt ti is térden állva imádkoz-zatok önmagatokért, hogy rendületlen szeretetben tudjatok élni akkor is, mikor a szürke mindennapi élet gondjainak örömtelen varjú serege rázuhog lelketekre.

Halljátok csak, mily fönségesen fog most értetek jó anyátok, az Anyaszentegyház imádkozni: Urunk, Istenünk, az emberi nem atyja és teremtője! Te, ki a házasság szentségét a Paradicsom kertjé-ben kezdettől rendelted; Urunk, az evangélium Istene, a szeretet Istene, ki a két szívben fellángoló sze-retetet, hogy az minél szentebb, tisztább és tartósabb legyen, a házasság szentségének kegyelmével acélozod; Urunk, ki elmentél a kánaai menyegzőre és azt jelenléteddel megszentelted, jöjj, erre a me-nyegzői ünnepre is. Te magad fogadd a fiatal szívek ígéretét. Te szenteld meg esküjüket, a Te kezed-ből ömöljék rájuk a kegyelem kiapadhatatlan forrása, a kölcsönös szeretet, a szent öröm, az állhatatos-ság kegyelme. Uram, amint átvezetted választott népedet a tenger hullámain, vezesd őket is mindig az élet hullámain. Uram, fordítsd rájuk tekintetedet és áraszd ki rájuk az égnek minden áldását, amelyért a fiatal párnak szülei, nagyszülei, testvérei, ismerősei és én, a Te méltatlan szolgád is buzgón könyör-gök.

Mialatt pedig majd elmondom fölöttetek az Egyház könyörgő imáit, ti is buzgó szívvel fohászkod-jatok: Uram! Mi most magunkat egymásnak szenteljük, de még előbb Teneked. Áldd meg a mi házas-sági kötelékeinket, mellyel minket Te fontál egybe. Áldd meg minden gondolatunkat, minden tervün-ket, minden lépésünket, áldd meg a mi kis új családi szentélyünket.

C) Az áldás után még egy mozzanat van hátra: letérdeltek a keresztrefeszített Üdvözítő elé s a fe-születen nyugvó kezetekkel, dobogó szívvel, megilletődött ajkkal elmondjátok az esküt, az örök hűség visszavonhatatlan esküjét.

Kedves Testvéreim! Bennünk, papokban sokszor megrendül a lélek, mikor látnunk kell, hogy a mai léha világfelfogás mily könnyelmű gondolkozásba ringatja a fiatalságot; mikor látnunk kell, hogy egyesek a visszavonhatatlan házassági hűség esküjét is mily kevés felelősségérzettel mondják el; s az ilyen könnyelműen tett esküt aztán persze a be nem teljesedett vágyak és elmaradt remények után mily könnyelműen szegik meg.

A ti komoly összeszedettségetek, tiszta szívetek és mély hitetek garancia arra, hogy a ti eskütök nyomán csak áldás és boldogság fog fakadni. Gondoljatok arra, hogy ebben a megrendítő pillanatban, mikor a keresztrefeszített Üdvözítő testén nyugszik kezetek s elhangzik ajkaitokról a holtig tartó hűsé-get ígérő fogadás, hogy ebben a pillanatban két őrangyal is térdel Isten előtt veletek s együtt imádkoz-nak a könnyes szemű szülőkkel, akik most fiukat és leányukat fogják elveszteni, de szívesen hozzák ezt az áldozatot, csak boldognak tudjanak titeket egész éltetekben.

Miközben majd az eskü szavai végighangzanak a templom boltívei alatt, érezzétek át lelketekben: Uram! Bármi lenne velem, én ennél az eskümnél kitartok. Uram! Most esküszöm, hogy szépségen túl, jóléten, fiatalságon túl, vagyis minden múlandó dolgon túl a másikat el nem hagyom, semminemű szükségében s viszontagságában.

Lehet-e fenségesebb fogadás ennél, hogy a ti szerelmeteknek csak a halálban szabad végződnie? De lehet-e felemelőbb tudat annál, hogy veletek lesz, erősít, bátorít édes Üdvözítőnk áldása?

D) Ezzel végződik az esküvői szertartás. A ti örömtől lázasan dobogó szívetek akkor már elvá-laszthatatlanul egybeforrott. Kiléptek a templomból, a fiatal házaséletnek ismeretlen ösvényeire.

És bár a jövendő titkát egyiketek sem tudja olvasni, magas tokkal viszitek új családi tűzhelyetek-hez, a mi nagy Istenünk áldó kegyelmét, szüléitek áldását, rokonaitok szeretetét, meg az én imámat.

Egy ízben, ennél az oltárnál egy megkapóan szép szertartást végeztem, őszbeborult, fiatal kedélyű házaspárt áldottam meg házasságuk 50. éves évfordulóján. És amint felidéződik előttem ennek a ben-sőséges jelenetnek képe: a fehérhajú nagyszülők az oltár előtt, s körülöttük a vidám, boldog, mélyen vallásos életet élő gyermekek s unokáik ünneplő serege s az elmondhatatlan szelíd öröm, mely előcsil-lant a könnybe borult szemekből... nem tudlak titeket jobb kívánsággal elbocsátani az oltártól, mint-hogy ti is minden esztendőben s évtizedeken keresztül még sokáig a mai örömmel és boldogsággal tudjátok megünnepelni ezt a rátok oly emlékezetes mai napot..

Legyen veletek az Úrnak segítő kegyelme! Szeressétek egymást, segítsétek egymást, vigasztaljá-tok egymást lelki szükségetekben, bátorítsátok egymást! Éljetek nagy kort, lássátok gyermekeitek gyermekeit; és ha a halál egykor elválaszt a földön, az is csak ideiglenes legyen, hogy aztán az elmúl-hatatlan boldogságban Isten előtt örökké egymáséi lehessetek! Ámen.