Székely Tibor: Politikai élet - 1954-1959

A politikától eleinte távol tartottak , és távol tartottuk magunk at. Az állam és az egyház kiegyezési tárgyalásai már hosszú ideje folytak. Eleinte (Mindszenty József akadályoztatása miatt) Czapik Gyula egri érsek, mint rangidős, volt a püspöki kar elnöke, a tárgyalások vezetője, nem sok eredménnyel, majd halála után kieszközölték Grősz József kalocsai érsek szabadlábra helyezését.

Püspököket, vezető beosztású papokat internáltak, elengedtek, majd újra házi őrizetbe vettek. Több internált ordinárius helyére békepap helynökök léptek. Dr. Ghéczy József prefektust kihelyezték, Dr. Galla Ferenc professzort a rektorságból leváltották, katedráját ugyan meghagyták, de kitelepítették a házból, kapott egy szobát a volt ferences rendház ban. Utóda Dr. Halász György lett, aki iránt nagy ellenszenv nyilvánult meg a növendékek között. Az “ellenállók” között számontartott Dr. Takács József professzort is ekkor távolították el, amelyben a hírek szerint a lelép ő dékán, Dr. Zemplén György, és a soros dékán Dr. Radó Polikárp egyaránt szerepet vállalt.

Számunkra a helyzet egyre bizonytalanabbnak látszott. Egyik évfolyamtársunkat, aki jóval idősebb volt nálunk, és aki korábban a recski tábort is megjárta, előbb eltávolították, majd október elején visszahelyezték.

1. A forradalom 1956 októbere nem érte készületlenül a növendékeket.

Civil barátainktól a látogatásokon, vagy az Egyetemi Könyvtárban megbeszélt találkozások alkalmával értesültünk a diákmozgolódásokról, a nép körében kibontakozó elégedetlenségről. Mégis meglepetés volt számomra október 23-a éjjele - amikor mi már két napja lelkigyakorlatos szilenciumban éltünk. Másnap tudtuk meg, hogy mi történt: lövések dördültek el a Rádiónál. A zajra több elsötétített cella ablakán szűrődött ki fény, többen felébredtek. Annak ellenére, hogy igyekeztünk megtartani a lelkigyakorlat rendjét, egyszer-egyszer megszegtük a beszédtilalmat és megtárgyaltuk tapasztalatainkat. Nekem volt egy detektoros-fülhallgatós rádióm, ami természetesen súlyos fegyelemszegés lett volna, ha az “elöljáróság” felfedezi.

Átmerészkedtünk az Egyetemi Templom tornyába is, hogy lássunk valamit . A csütörtöki, Parlament előtti sortűz áldozataival ott robogtak át az Egyetem téren a teherautók a klinikák irányába.

A rendet azonban fenn kellett tartanunk, s ez talán sok mindentől visszatartott és talán meg is mentett minket. Amikor vége lett a lelkigyakorlatnak, a társalgó zümmögő méhkashoz lett hasonló. Úgy emlékszem, hogy a II. emeleti társalgóban volt egy nyilvános rádió. Amikor kimehettünk, először a hozzátartozókkal kerestünk kapcsolatot. Többen a kórházakba mentek, néhányan az élelemosztásban segédkeztek. A klinikáknál összetalálkoztam volt gimnazista osztálytársammal, az orvostanhallgató Vastagh Gyurival, aki egy autóbuszról pakolt le élelmiszert, gyógyszereket és kötszereket, amit az orosz katonák őrláncán keresztül, orvostanhallgató társaival hoztak. Hívtak , menjek velük .

Később jött a hír: a hercegprímás kiszabadult . Szemináriumi küldöttség (néhány elöljáró és növendék) indult Budára, a vári, még mindig romos prímási palotához, hogy találkozzon a főpásztorral és meghívja a Szemináriumba. A prímás biztatta a küldöttséget, hogy felkeresi a szemináriumot.

Nyugat hallgatott . A prímás is előbb tájékozódni akart. Nem a legszerencsésebb összetételű csoportok vették körül. Vártuk a megígért látogatását, ami az események kedvezőtlen alakulása folytán végül is elmaradt.

Gyerekkocsis anyák felvonulását tervezték a Szabadság téren, az amerikai követség előtt. Odamentem : fiatal orosz katonák vontak sorfalat a téren, sok fekete hajú, mandulavágású szemű volt közöttük. Közelebb merészkedtem, kipróbáltam, hogy tudok-e beszélgetni oroszul. Az egyik, talán kazah fiú megkérdezte, hogy itt van-e Szuez? Felvilágosítottam, hogy hol vannak. Akkor még nem értettem a kérdését. Jöttek a GPU-sok és elzavarták az embereket, tiltották, hogy a katonák a néppel beszédbe elegyedjenek.

A forradalom elbukott . Szovjet csapatok inváziója indult Budapestre. Az okozott kár felért az 1944-es ostrom pusztításaival. Egyik reggel egy pufajkás, “gitáros” szovjet kiskatona kúszott a kert túlsó szélén az egyetem tűzfala mellett: az ablakomból néztem, nem gondolva rá, hogy oda is pörkölhetnek .

Az előljárók körében változást tapasztaltunk: Halász György rektor eltűnt, a szeminárium vezetését Dr. Semptey László vette át. A másik prefektus, Dr. Félegyházy József, akadémiai magántanár , aki várományosa volt az egyháztörténeti tanszéknek, külföldre utazott a rokonaihoz, és egy időre ottrekedt.

A forradalmi napokban hazafias Szörényi Andor tüze is egyre lohadt, végül is – számunkra nagy csalódás volt – „a korpa közé keveredett”, amint később, a sorsunkat meghatározó “békegyűlés” idején ez kiviláglott.

Segélyakciók szerveződtek, amiben mi is szerepet vállaltunk: az Actio Catholica és a Karitász többségében polgári-értelmiségi aktivistái mellett felekezeti különbség nélküli keresztény teológusok (ma ökumenikusnak mondanám) és rabbinövendékek részt vettünk a munkában. Először felmértük a rászorulókat , azután csomagkihordást vállaltunk. Ezt a Magyar Vöröskereszt 1957. január 28-án kelt levelében meg is köszönte (ld. 5.1.1. sz. melléklet ).

A konszolidáció napjaiban a nemz etközi szervezetek és a katolikus egyesületek segélyszállítmányai egymás után érkeztek. A kisaula megtelt ruhaneműkkel, konzerv csomagokkal. Az Actio Catholica hölgyei és urai, valamint ezek rokonai és barátai egymás után jelentek meg (néhányan többször is) rosszabbnál rosszabb ruhákban és távoztak jobbnál jobb öltözetben. Először csak megjegyzéseket tettünk, majd egy félig magyar, félig latin szólást gyártottunk a bibliai idézet kifordításával: “haben ti , dabit ur.” Többen - az ott dolgozók közül - szót emeltünk ellene, de az illetékesek a “nyomtató ökör” magyarázatával takaróztak . Ehhez mi nem asszisztáltunk tovább, Rózsa Istvánnal néhányan a Nemzetközi Vörös Keresztnél vállaltunk, a Gizella malomban, rakodó munkát.

Bemutatták Dr. Fábián Jánost, az új prefektust, aki korábban aulista volt Esztergomban. Kinevezése idején a Jézus Szíve lelkészségen volt kisegítő . Nem gondolhatta a hercegprímás (aki állítólag kezdem ényezte ezt a kinevezést), hogy Fábián János is beáll a “béke -sorba”, hiszen csak ennek következtében maradhat meg új beosztásában. ( 1957. áprili s 5-ei kinevezését ld. az 5.1.2 sz. mellékletben .)

1957-ben az ENSZ napirendre kívánta tűzni a magyar 56 kérdését. Erre tiltakozó akciót indított a kormányzat és konferenciát szervezett, amelyen a Magyar Katolikus Püspöki Kar nevében Dr. Radó Polikárp O. S.B., akadémiai professzor szólalt fel. A konferenciát közvetítette a Magyar Rádió, így az élő adás szövegét a Rádió archívumából kikértem ( ld. 5.1. 3.sz . mellékletben ).

2. A megtorlás

Elkezdődtek a házkutatások és letartóztatások , kitiltások és visszavételek. Több társunk került vizsgálati fogságba, börtönbe.

Az egyik ügy az u.n. „ Péter levél” volt , ami – be kell vallanunk – valóban röpirat volt. Ebben az ügyben megint csak arra kell gondolnom, hogy volt belső hírszolgálat .

Letartóztatták Fábián Istvánt, Iván Lászlót, Kuklai Antalt, Marcheschi Károlyt, Mézner Ferencet, Nagy Jenőt, Pavlics Istvánt, Schimmer Józsefet, Tabódy Istvánt, Vénusz Gyulát és Vígh Szabolcsot.

A Budapesti Fővárosi Bíróság 1958 január 10-én hirdetett ítéletet, amely szerint:
- Kuklai Antalt (III .r. vádlott) 10 évi börtönre ítélte;
- Vigh Szabolcsot ( IV.r. vádlott) ellen az eljárást megszűntette;
- Vénusz Gy ulát (V. rendű vádlott) 6 hónapi börtönre,
- Tabódy Istvánt (VI. r. vádlott) 7 hónapi börtönre;
- Varjú Imrét (VII .r. vádlott) 4 évi börtönbüntetésre;
- Marcheschi Károlyt (VIII. r. vádlott) 5 évi börtönre;
- Mézner Ferencet (IX: r. vádlott) 1 évi börtönre;
- Iván Lászlót (X. r. vádlott) 8 hónapi börtönre ítélte.

Rendkívül furcsálltuk, hogy Dr. Endrey Mihály püspök, esztergomi speciális delegátus 1957. augusztus 17-én kelt, a rektornak címzett levelében Vénusz Gyulát és Vígh Szabolcsot, „ viselkedésükért, amely őrizetbe vételüket vonta maga után”, a legszigorúbb megrovásban részesítette (ld. az 5.2.1 sz. mellékletben ).

Újabb békepap , Dr. Potyondi Imre, székesfehérvári prelátus, kanonok, helynök (az egyik beszédéből ráragasztott jelzővel “sasanyó”) lett a rektor.

Megkezdődött az “oszd meg és uralkodj” elv alkalmazása, amiben hírek szerint Dr. Semptey Lászlónak nagy szerepe volt. A szóbeszéd szerint „más lojalitás” is terhelte, mi, esztergomiak szégyelltük, hogy ő is esztergomi.

Dr. Fábián Jánost a rektor hamarosan kinevezte az Egyetemi Templom helyettes templomigazgatójává is.

3. A „békepolitika” begyűrűzése életünkbe.

Az Opus Pacis, a “békepapok” egyesülete egyre nagyobb teret nyert, ahol sok karrierista kereste exkommunikáció ellenére is az érvényesülést. Minden lepergett róluk. Új szereplők tűntek fel a különböző egyházmegyékben.

1958-ban az Opus Pacis egyre erőteljesebb akciókba kezdett. (ld. 5.3.1. sz. melléklet). Dr. Endrey Mihály püspök, esztergomi speciális delegátus azt írta, hogy az Opus Pacis a Püspöki Kar vezetése alatt álló magyar katolikus békemozgalom.

1958. áprilisában Mag Béla c. apát, az Opus Pacis intézőbizottság ügyvezető igazgatója, már Grősz József kalocsai érsek megbízására hivatkozással küldött meghívót a Szeminárium elöljáróságának az április 17-ei, az Intézet dísztermében rendezendő teológiai tanári konferenciára. A program szerint Dr . Szörényi Andor megnyitója és Dr. Zemplén György: „A katolikus pap és a mai élet problémái „ c. előadása, illetve az egri rektor, Dr . Rakolczay Gábor : Az életre nevelés módjai és eszközei a szemináriumokban ” c. előadása után a zárszót Dr. Endrey Mihály mondta.

Egyre nagyobb nyomás nehezedett a szemináriumi elöljárókra és az Akadémia vezetőire, hogy demonstrálják a kispapok is az együttműködést. Ennek a „nyomásnak ” azonban nem ismertek a dokumentumai. Mi pedig keményen ellenálltunk .

1958. május 19-én kellett volna először „békedemonstrációt” produkálnunk, illetve részt vennünk egy Opus Pacis rendezvényen, amelyen a hír szerint Radó Polikárp tartott volna előadást Moszkvai útjáról. Nemcsak hallgatói részvételt kívántak, hanem énekkari szereplést és versszavalást is. Az énekkari próbán azonban közöltük, hogy erre nem kötelezhetnek minket, és évfolyamtársunk (negyedévesek voltunk), Krichenbaum József elsőként állt fel és hagyta el a helyiséget. Többen követtük, majd az egész program kudarcba fulladt .

A versmondó , Sulok Tibor, akit (saját későbbi szavai szerint) Dr . Fábián János úgy kért fel, hogy a program a Szemináriumban lesz, amikor értesült a rendezvény helyéről, jobb belátásra jutott, és visszaadta a megbízatását, de ahhoz már túl későn, hogy valaki mást lehessen kijelölni helyette. A gyűlésen csak néhányan vettek részt.

Az elöljárók másnap konferenciát tartottak, amelynek fő témája az engedetlenség (jus murmurandi ≠ jus inobedi endi) kérdése volt. Az elöljáróságnak jó hírszolgálata lehetett, mert a legsúlyosabb büntetést, az azonnali elbocsátást rótták ki Krichenbaum Józsefre. Sulok Tibor , aki első éves volt, csak rektori megrovásban részesült , illetve javasolták az év végével az esztergomi szemináriumba való visszahívását.

Az évfolyamfelelősöket (bidellusokat), mint megbízhatatlanokat, leváltották , az énekkar szokásos jutalmazását megvonták, és jogot formáltak arra, hogy az év végi minősítéseknél javaslatot tegyenek további fegyelmi intézkedésre (ld. 5.3. 2. sz. melléklet ).

Mi a dolgot nem hagytuk annyiban: a szolidaritásunk erősebb volt félelmünknél , és közöltük, hogy amennyiben Krichenbaum József elbocsátását nem vonják vissza, mi is kérjük magunkra a büntetés kiterjesztését..

Ez akkora szembeszegülés és engedetlenség volt, hogy megtorpanásra bírta az elöljáróságot és megsemmisítették az elbocsátó határozatot. A nyári vakáció megszakította a folyamatot.

1958 szeptemberében ismét bevonultunk. Évfolyamtársunk, Tabódy István lett a főduktor. Tekintettel az előző évi meghurcoltatására, püspöke mentesíteni akarta minden olyan megbízatástól, amely politikai veszéllyel járhatott, ezért levélben kérte a rektort, hogy tartsa távol minden szerepléstől.

Mivel Shvoy püspök kérése ellenére a főduktori megbízást Tabódy kapta, a püspök úgy ért el eredményt, hogy december 20-án, január 1-jei hatállyal kirendelte kisegítőnek a Budafok-belvárosi plébániára.

1958 novemberében a parlamenti választások előkészítésével kapcsolatban újabb ülést szerveztek, melyen csak a választási joggal rendelkező V. és VI. éves hallgatóknak kellett volna megjelenniük. A rektor minden rábeszélőképességét latba vetve igyekezett minket meggyőzni, eredménytelenül. Egyetlen egy váci növendék vett részt , aki erre vonatkozóan telefonon utasítást kért az ordináriusától, de mivel ezt személyesen nem tehette meg, a „közvetítő ” elöljáró megtévesztette.

1958. november 25 -én az ÁEH hivatalában rendezett találkozón évfolyamonként néhány, erővel kiválasztott növendéknek is részt kellett vennie . Ennél a választásnál Erdey Ferenc dékán sajnálatos szerepre vállalkozott. A találkozón a kispapok szót emeltek Dr. Babocsa Endre c. apát vecsési , pásztorbotos, infulás (püspöki ornátusos) miséjével kapcsolatban : a hatalmi jelvények jogtalan használata miatt.

A Művelődési Minisztérium Egyházügyi Hivatalának elnöke, Horváth János az alábbiak szerint magyarázkodott:

„ Jelvényeikben, öltözetükben, az ünnepélyes szertartásokban a tényleges apátok szokásait őrizték meg. Tehát használták a püspöksüveget (infulát ), apáti gyűrűt, mellkeresztet és pásztorbotot. ”

„ Ezeket a jogokat, mint sajátos jogszokást Magyarországon megőrizték a kinevezettek, bár a Vatikán igyekezett azokat rendeleteivel korlátozni. ... A kinevezettek pedig az ősi magyar jogokat megőrizték, amely a püspökök hallgatólagos beleegyezése mellett megerősödött .”

Személyek példáján kísérelte meg a joggyakorlatot bemutatni: így Kovács Sándor, szombathelyi püspök ( még a kinevezése elő tt), Décsei Géza (Pesterzsébet), Csik József (Újpest), Csik József (Hatvan), Varga József Szigfrid esetével.

„Csak az újabb időkben – amikor az apátok és a prépostok nagy része a haladó papság soraiból kerül ki – fáj ez némelyeknek” – írja. „ Azt hiszem, teljesen indokolatlan a felháborodása annak az akadémiai két hallgatónak. ...... Nem lehet eltekinteni a felháborodás politikai hátterétől ennél a kérdésnél ...” Ezt levélben meg is írta a dékánnak. A levelet a dékán február 26-án küldte meg a rektornak, amikor mi már nem voltunk az intézetben. (ld. 5.3. 3 sz. melléklet ).

A három eset kapcsán a rektor 1959. január 15-én panasszal fordult Grősz József kalocsai érsekhez a 77/ 1958-59. számú levélben (ld. 5.3.4 s z. melléklet ).