Zomborka Márta: Szabados Imre Anzelm OFM
Anzelm atya fiatal szerzetes korában
Anzelm atya 1907. szeptember 18-án született Budapesten. Szabados Pál (1868-1940) és Kőnig Mária (1881-1968) fia a keresztségben az Imre Kálmán nevet kapta. Keresztapja Sági Kálmán sütőmester – a gyermek második neve bizonyára tőle ered –, keresztanyaként Kőnig Teréz van bejegyezve. A Szabados család Vecsésen élt a Zöldfa u. 42-ben, az édesapa postatakarékpénztári kezelőtisztként teljesített szolgálatot. A korábbi házasságból származó legidősebb Szabados gyermek, Izabella után három fiú született, Pál, Imre és Jenő.1
Szabados Imre – részben mielőtt a szerzetesi hivatás mellett kötelezte el magát, részben már papi hivatása gyakorlása közben – több szakképesítést is szerzett. Az elemi iskola után a IV. kerületi Kegyesrendi főgimnáziumba járt, kezdetben magántanulóként. Majd felsőkereskedelmi iskolát végzett, jó eredménnyel érettségizett 1925-ben. Ezt követően lett – ahogy emlegette – péklegény. Iparostanonc iskolába iratkozott, pékműhelyben dolgozott. A tanonciskolában az elméleti tárgyak látogatása alól felmentést kapott, hisz képzettsége meghaladta az ott megkövetelt szintet. Segédlevele szerint özvegy Sági Kálmánné sütőmesternél volt tanuló az I. kerületben, minden bizonnyal néhai keresztapja műhelyében. Rövid ideig volt más munkáltatója is Budán, szintén sütőmester, nála kereskedelmi alkalmazottként dolgozott.
Szabados Imre 1928 elején kérelmezte Klebelsberg kultuszminisztertől hogy különbözeti vizsgákat tehessen, mert a hittudományi főiskolára készül. Az őt jellemző egyszerűség, természetesség, szeretet által vezetve öltötte magára Szent Ferenc rendjének ruháját a szécsényi noviciátusban az év szeptemberében. Hivatásához az Anzelm nevet kapta. Gyöngyösön végezte el a teológiát, 1933-ban szentelték pappá. Először Pasarétre került hitoktatónak, majd 1937-ben Hűvösvölgybe, az akkoriban alakuló Magyar Szentföldre. A szentföldi szent helyek hű másolatait építették ott meg, és kiállításokat készítettek. Képek, feliratok, magyarázatok segítségével kívánták a bibliai helyszíneket széles rétegekkel megismertetni. Ez a feladat nagyon illett Anzelmhez, a fiatal szerzeteshez. A tárlatvezetések során jól hasznosította személyisége egyik fontos jellemzőjét, tanítói elhivatottságát. A régi fényképek tanúsága szerint közreműködött a kiállítások rendezésében, a rajzok, térképek, feliratok készítésében is. Jellegzetes magyarázó tablói már ott megjelentek. Tehetsége e téren több elemből tevődött össze: rajzkészségét – mint festőművész testvére is – nyilván örökölte, a tudás átadásának módszerét folyamatos gyakorlásban tökéletesítette. Kitűnő szintetizáló képessége volt; a sok átolvasott tanulmányból kiragadta, összegezte a lényegi mondandót, mindenki számára érthető módon megfogalmazta azt, és logikusan megszerkesztett, magyarázó ábrákkal ellátott tablókat készített.
Ez időben kezdte nyomdászi tanulmányait. 1942-ben – két év tanulást követően – betűszedő segédi oklevelet kapott a Sokszorosítók Ipartestületétől, s a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tanúsítványa szerint 1946 májusától már sokszorosító mester. Rövid budai és váci káplánság után 1947-ben még visszatért a Hűvösvölgybe, de 1948-ban már Vácott, a Kapisztrán Nyomdában művezető.2 Innentől mindvégig váci, lelkiatyja a váciaknak, több mint fél évszázadon át gondozza a híveket, a barátok templomát.
A szerzetesrendek feloszlatása 1950-ben itt, a váci kolostorban érte Szabados Anzelmet.3 Visszaemlékezései szerint szeptember 6-án délután érkezett az Államvédelmi Osztály embereinek egy csoportja, akik bejárták, felmérték, átvették a házat. A szerzetesek nem voltak ellenségesek velük, gyümölccsel is megkínálták őket.4 A ferenceseknek másnaptól civilbe kellett öltözniük. A nyomdai munkát kilencedikétől folytathatták, de már egy Budapestről kiküldött vezető irányítása mellett. 1950 végén felszámolták a nyomdát, s a házfőnök Kováts János Raymund atya – Péteri püspök gyóntatója – és Anzelm kivételével a testvérek nem maradhattak Vácon. A püspök kettejüket egyházmegyei szolgálatba vette, vagyis világi papként a templom szolgálatára rendelve maradhattak itt. A kolostorból ki kellett költözniük, hónapokig – ahogy mondta - jótét váci családoknál laktak, majd módot kaptak a rendházba való visszaköltözésre.5 Ellátták a templom lelkipásztori teendőit, hitoktatást végeztek, Anzelm atya, mint segédlelkész főként a város külterületein – Gombás, Deákvár – teljesített szolgálatot.
Raymund atya halála után ő kapott lelkészi kinevezést, és 1970-től nyugdíjazásáig, 1994-ig igazgatta a templomot. Már a kezdetekkor hatalmas munkába kezdett, célul tűzte ki a leromlott állagú templom felújítását. Megkezdte harcait a hivatalokkal, zsonglőrködését a finanszírozással. Nagy kitartású, szívós tárgyalófélnek bizonyult, néha saját törvényeivel, ravaszsággal érte el, amit elhatározott. Sokszor minimális tőkével indulva, kockáztatva, de nagy bizalommal, hittel kezdett bele az újabb és újabb munkafázisokba. Az épület felújítást követően az orgona megújítása is az ő munkálkodása idejére esett. Vakmerő terveihez végül mindig talált segítőket. Talán mert ő maga aszkétaként élt, s nem volt kétséges, hogy minden megszerzett fillért a templomra fordít, a nehéz időkben is akadtak előbb-utóbb segítői. Fotózással is foglalkozott, az előállított képek, ismertetők, füzetek egy részét – nem mindig a legszabályosabb módon – a templom javára árusította. A hivatalokban is eredményesen képviselte elhatározásait, elérte például, hogy a templom egykori kriptái közül egyet újra megnyithasson, s oda a közelmúltban elhunyt szerzetes testvéreit áttemethesse.
Anzelm atya tevékenységének meghatározó eleme volt a gyógyítás. Egy 1988-ban keltezett levelében azt írja, hogy úgy 30 évvel azelőtt, egy véletlen folytán jött rá e képességére. Későbbi munkájában saját betegségeiből, gyógyulásából kiindulva szól erről a felismerésről. A gyomrával, emésztésével akadtak gondjai, ezért volt fontos számára, hogy táplálkozását megreformálja. A húsmentes étkezés, a nyers koszt, a többszöri étkezésre elosztott kevesebb táplálék híve és hirdetője lett.
Anzelm atya idős korában
Gyógyító tevékenysége terén a Szabó Lajos szalézi atyával való találkozását tekinti fordulópontnak, ő fedezte fel ingázó képességét is, ő tanítgatta. Anzelm 1962 óta „ingázott”, vagy ahogy szabatosabban megfogalmazta: bioáram méréssel diagnosztizált.6 A mért eredmények alapján adott életmód tanácsot, javasolt teát, étrendet. A gyógynövények hatását tanulmányozta, termesztette, szárította, keverte is ezeket. Gyógyszerrel nem foglalkozott. A kezdetekkor úgy hírlik igen, de mert tevékenységét sokan gyanakodva nézték, és ezért különösen sok kritikát kapott, hamar felhagyott a szintetikus termékekkel. Nézete szerint minden pap legalább két év orvosi tudományt-, és minden orvos legalább két év teológiát kellene tanuljon. A test és lélek elszakíthatatlan kölcsönhatása miatt szerinte ez mindkét hivatás számára elengedhetetlen lenne.
A gyógyítás mellett a betegek életminőségének javítására is törekedett, felmérést végzett szenvedéseik megkönnyítése érdekében. Körkérdést intézett betegápolókhoz, kórházi dolgozókhoz, magán statisztikát készített a hatékonyabb segítségnyújtás céljával. Beszerezte és elolvasta az újabb természetgyógyász irányzatok, a diagnosztikai újdonságok ismertetőit, kereste a hasznosíthatót ezekben. Érdekelte az ember, a gyarló, az esendő, a szenvedő, a segítségre váró ember.
Anzelm atya életét a segíteni vágyás hatotta át. Sokan megérezték ezt, és hálás bizalommal keresték minden létező gondjukkal-bajukkal. Emléke, egyénisége nem kíván szépítő túlzásokat, érdemei megengedik személyisége karcosságát is említeni. Nem volt könnyű természete. Gyakran élt kemény, egyenes, feddő szavakkal is. Kéretlenül is adott tanácsot, felelősséget érezve az emberért. A lényeget kereste, arra koncentrált, a körítés, a felszín nem érdekelte, azt nem tűrte. Saját törvényei voltak, meggyőződéséhez ragaszkodott. Sokak ellenérzését vagy épp mosolygását is kiváltotta nehezen besorolható egyénisége, sokszínű tevékenysége. Igyekezett nem törődni az őt felületesen ismerők minősítéseivel, bírálataival.
Mindig érdeklődő maradt, vágyott megismerni és megismertetni. Olvasott, kutatott, az eredményeket igyekezett megosztani mindenkivel, tablókat készített, füzeteket írt. A nyomda bezárása után hosszú ideig csak írógéppel, átütőpapíron sokszorosíthatott. Így készített például – illegálisan – hittan füzeteket a titkon oktatott tanítványainak. Szétszóratásban élő ferences testvérei erősítésén is munkálkodott. Összefoglalót készített számukra a ferences életről, gyakorlati tanácsokat fogalmazott a megváltozott körülmények közötti életmódhoz. Figyeltette is őt a hivatalosság, próbáltak vádat kreálni ellene illegális nyomda üzemeltetés, engedély nélküli hitoktatás, ellenszolgáltatás fejében végzett gyógyító tevékenység címén, de nem kaptak elég információt ehhez.
Nyomtatott munkái – akár paptestvéreinek, akár a híveknek íródtak – jórészt két nagy csoportba sorolhatók, részben a hit alapjairól, részben az életvezetésről szólnak. Írt lelkipásztori segédleteket, lelkigyakorlatokat, prédikációs köteteket. Több mint hetven olyan tablót készített, amit hitoktatói módszertani segédanyagként lehet talán leginkább meghatározni. Lefényképezte ezeket, hogy összefűzve átadhassa másoknak is. Egy önvizsgálatra, elemzésre alkalmas kérdéssort is összeállított „papi lelki tükör” elnevezéssel.
A szentségek vételére felkészítő írásokat fogalmazott, a családi életre, szülésre, anyaságra felkészítő füzeteket is készített. Figyelmeztetett a helytelen életmód veszélyeire, az alkohol, a dohányzás, a rossz táplálkozás ártalmaira. Nem szűnt meg tanulni, kíváncsi volt az újra. Foglalkoztatta a modern létforma válsága, de elemezte újabban az érvényesülés, a karrier amerikai iskolájának alapjait is.
A történeti előzmények minden téren rendkívül érdekelték. Foglalkozott a ferences szentek élettörténetével, a templom és a rendház történetével. Minden bizonnyal az általa szervezett felújítás kapcsán mélyült el még inkább az épület históriájában, a templomnak és rendháznak helyet adó egykori váci vár és középkori székesegyház múltjában. A kolostor körüli régészeti ásatások folytatása érdekében a hatvanas évek elején még a miniszterelnöknek is fogalmazott levelet. Sok és sokféle ismertetőt készített a templom múltjáról, a valódi érdeklődőket szívesen kalauzolta is a csodálatos barokk térben. Történelmi tablóinak egy töredékét ma is láthatjuk, olvashatjuk a templomban, valaha ennek sokszorosát alkalmazta.
A mozgás és a megfelelő táplálkozás egészségőrző hatását saját példája igazolta. Ismerői emlékezhetnek, hogy nyolcvan éves kora körül is régi biciklijén közlekedett. Feledhetetlen a kép, amint szikár alakja barna ferences habitusban, svájcisapkásan átvillan a belvárosi útkereszteződéseken. A templomigazgatóságból nyugállományba vonulva aktivitását nem volt könnyű más irányba fordítania, a napi ügyeket átadnia. Tovább gyógyított, és felszabaduló idejében tanító, ismeretterjesztő szándékkal megkezdte az Anzelm füzetek sorozat írását.
Míg tehette, járókerettel mozogva is szolgált, misézett, gyóntatott, fogadta a hozzá fordulókat. Tanítványai, hívei egy csoportja továbbra is hálával, szeretettel övezte. Míg a kolostorban élt, születésnapján a folyosóra kikerekezve fogadta a köszöntést, a „Te vagy földi éltünk vezércsillaga” kezdetű Mária éneket.
Két felszentelt váci püspök gyóntatópapja volt. Hivatalos elismerések is érték, püspöki tanácsos lett 1965-ben, és 1998-ban megkapta a Vác város díszpolgára címet. Utolsó időben a város főterén álló Máltai kórház ápolására szorult, ott halt meg 2000. október 14-én. Teste szeretett temploma kriptájában nyugszik.
1 Szabados Jenő festőművész és rajztanár (1911 – 1942) hősi halált halt a Don partján. A főiskolán Szőnyi és Réti István tanítványa volt, 1937-ben díjat nyert a Képzőművészeti Főiskola kiállításán, a főváros ösztöndíjával utazhatott Párizsba és Rómába. Több jelentős művészeti csoportosulás tagja volt. Freskót készített a gönci templomba, képeit a Magyar Nemzeti Galéria is őrzi.
2 A háború utáni években a kiadványok előállítása, különösen az egyházi nyomdák tevékenysége fokozott figyelmet kapott az államvédelemtől. Anzelm atya valamely munkája kiváltotta a rosszallást, nyomozást is folytattak ellene 1947-50 között engedély nélküli sajtótermék előállítása miatt.
3 1950. szeptember 7-én az Elnöki Tanács 34. sz. törvényerejű rendelete megvonta a működési engedélyt a szerzetesrendektől, csupán azok élhettek továbbra is szerzetesként, akik tanítottak. Ekkor a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett ferences provincia 350 tagja 26 rendházban élt. A továbbiakban 2 gimnáziumot működtethettek, ehhez 72 fő folytathatott rendi, közösségi életet. Az üldözés éveiben sokan fizikai munkásként dolgoztak, mások egyházmegyei szolgálatban éltek. 1989. augusztus 30-án vonták vissza ezt a rendeletet.
4 Anzelm atya szerint egyik testvérük beszélgetett, még értelmezési vitába is bonyolódott velük, mondván, hogy a szó eredeti értelmében a szerzetesek az igazi kommunisták.
5 Kettőjükön túl a sekrestyés és a kántor – Amideusz (Váci György) és Higin (Polgár Mihály), eredendően laikus testvérek – éltek még a kolostorban.
6 Az élő szervezet sugárzása, és a sugárzást észlelő inga című füzetében így foglalja össze ennek lényegét: Az inga ezüst láncon függő kör alakú fém. Sugárérzékeny és erős bioárammal megáldott egyén – a nulla elektromos pólus – a jobb kezében tartva érzékel mikrohullámokat. Olykor elég, ha fénykép, haj, írás mellett, fölött vizsgálódik. Az inga felfogja a hyperfrekvenciás sugárzást, s azt mozgássá alakítja.
