Szabó Gyula: A Pápai Magyar Intézet (PMI)

vezetői és ösztöndíjasai

Részlet Szabó Gyula "A Pápai Magyar Intézet mint a magyar hírszerzés előretolt bástyája (1963-1989)" c. könyvéből, amelyet a Püski Kiadó adott ki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával 2011-ben

1. A PMI átvétele

Az intézetet a római magyar emigrációtól, Zágon Józseftől az MKPK megbízásából Csepregi Ignác vette át. Az átvételre Rómában 1964. november 5-én 10 órakor került sor. Jelen voltak: Kovács Sándor püspök, aki Hamvas érseket helyettesítette, valamint az átvevő dr. Csepregi Ignác, az átadókat pedig Zágon József prelátus a PMI volt igazgatója és Mester István kamarás és a Vatikáni Szemináriumok Szent Kongregációjának egy beosztottja képviselte. Az átvétel egy Zágon által készített nem hivatalos leltár alapján történt. A PMI korábbi vezetése anyagi igénnyel nem lépett fel az új tulajdonossal szemben. A korábbi személyzet (Giovanni szakács, Miketa Béla hivatalsegéd) további munkájára Csepregi nem tartott igényt.

2. Itt nevelődött a katolikus egyház "elit" rétege

Az elit kifejezést természetesen idézőjelben értem. Elsősorban az állambiztonsághoz, ill. az ÁEH-hoz, vagy egyszerűen a fennálló diktatúrához fűződő lojális magatartásuk miatt. Az igazi elit nem így viselkedik. A fennálló rendszer minimális elvárása a kiutazó növendékekkel kapcsolatban a lojalitás volt. Számos dokumentumból tudjuk, hogy a lojalitás nem passzív magatartást jelentett, hanem valamilyen szintű (írásban, szóban történő jelentést, vagy a papi békemozgalomban való részvételt) együttműködést is.

A jelenleg rendelkezésre álló dokumentumokból kikövetkeztethető, hogy nagyfokú közös gondolkodást kívántak minden külföldön tanuló ösztöndíjastól.

A hatvanas évek állambiztonsági anyaga jelentősen feldolgozott, a hetvenes évek már korántsem teljesen, a nyolcvanas évek adatai viszonylag kis mértékben állnak rendelkezésünkre. Ennek tükrében lehet megállapításokat tenni és bizonyos következtetéseket levonni az állambiztonság és az ösztöndíjasok kapcsolatáról.

Rövid statisztikát állítottam össze, melyből a tendencia világosan kikövetkeztethető.

1965-70 között 29 fő tanult a PMI-ben. Általában 1-3 éves időtartamra kerültek ki.

A 29 főből bizonyíthatóan a BM III/III. és III/I. Csoportfőnökséggel 17 fő állt kapcsolatban. Ez nem jelenti azt, hogy a többiek semmiféle kapcsolatot nem ápoltak az állambiztonsággal, de volt, akit nem kellett beépíteni, mert társadalmi kapcsolatként is minden információt megadott, ha kérdezték. Többen pedig kifejezetten jóban voltak az ÁEH-val, s így majdnem ugyanazt a feladatot látták el, mint az ügynökhálózat. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy Rómában azokat tudták felhasználni hírszerzési céllal, akik jól beszélték a nyelvet, megfelelő kommunikációs és kombinációs készséggel rendelkeztek, s nem utolsósorban bátorság kellett hozzá, továbbá megfelelő idegrendszer.

Azt is látnunk kell, hogy nem minden anyag áll rendelkezésünkre még a hatvanas évekből sem. Százalékosan kifejezve tehát 59 érintettséget lehet bizonyítani, s akkor nem számítjuk ide a társadalmi kapcsolat szintjén működőket és az ÁEH-val együtt dolgozókat.

1971-1980 között 28 fő tanult Rómában. Erre az időszakra tehető a PMI belső felújítási munkálata. Az 1977-79-es évben összesen 2 fő tanult Rómában. A 28 növendékből bizonyíthatóan 14 esetben volt kapcsolat az állambiztonsággal. Egy esetben valószínűsíthető, de nem bizonyítható, további négy esetben társadalmi kapcsolat szintjén volt együttműködés. Ha százalékosan akarjuk ezt kifejezni, akkor 64%-os érintettségről kell szólnunk. Itt azonban külön hangsúlyoznunk kell, hogy a rendelkezésre álló adatok hiányosak.

A nyolcvanas évekről pedig nem áll rendelkezésre annyi információ, hogy százalékos kimutatást lehessen összeállítani.

Az ösztöndíjasok egy részéből teológiai tanárok, professzorok lettek, mások egyházkonnányzati beosztást kaptak, de nem szabad elhallgatnunk, hogy olyanok is voltak, akik nem futottak be egyházi karriert. Teljes képet akkor kapunk, ha minden adat rendelkezésünkre áll, de erre még néhány évet várni kell.

Érdekes látni, mely egyházmegyéből hány növendék került ki Rómába.

Ha statisztikát készítünk, akkor kiderül, hogy a legtöbb növendék
Esztergomból került ki: 17 fő
Vácról 12 fő
Egerből: 11 fő
Hajdúdorogból: 9 fő
Veszprémből: 9 fő
Győrből: 7 fő
Csanádból: 6 fő
Székesfehérvárról: 5 fő
Kalocsáról: 5 fő
Pécsről: 5 fő
Szombathelyről: 5 fő
Nagyváradról: 3 fő

Leggyakrabban ösztöndíjast az esztergomi egyházmegyébő! küldtek Rómába, a PMI-be. Esztergom a magyar katolikus egyház zászlóshajója, mindig kiemelt területe volt az állambiztonságnak. Érthető, hogy az utánpótlást elsősorban innét küldték, hisz növendékeikből később PMI rektorok, jó néhány professzor, s magasabb egyházi, adott esetben egyházkormányzati pozíciót betöltő ember került ki. Hárman pedig püspökök lettek: Zemplén György, Bagi István, Erdő Péter. Más egyházmegyék is kaptak püspököt a PMl-ból: Fábián Árpád Szombathelyre, Dankó László Kalocsára, Keresztes Szilárd Hajdúdorogra, Ternyák Csaba a püspöki kar titkárságára került. Akadtak többen, akik egészen kiváló tanulmányi eredményt értek el, s Rómában ezt el is ismerték, hisz vendégtanárként meghívást kaptak, ami nagy megtiszteltetést jelentett nemcsak számukra, hanem az őket küldő magyar katolikus egyháznak is.

Esztergomot Vác követte 12 fóvel, majd Eger jött 11 ösztöndíjassal. Ebből két egyházmegye érseki székhely, s ilyen értelemben valamilyen prioritást is élvezhettek a kiküldendő létszámot illetően. Két helyen, Esztergomban és Egerben teológiai főiskola működött. Nem is beszélve Budapestről, ahol a Hittudományi Akadémia a magyar teológiai oktatás "fellegvárát+ jelentette.

A középmezőnyből - ide sorolom a hajdúdorogi és a veszprémi egyházmegyéket - kilenc-kilenc egyházi személy tanulhatott a PMI-ben. Ha a létszámukat tekintem, a görögkatolikusok, számukhoz képest úgy tűnik, jelentősen felülreprezentáltak voltak. Ennek az is lehet az oka, hogy Rómában rítusuk miatt egészen közel kerülhetteka keleti vagyis az orosz-szovjet terület iránt érdeklődő, keletiek oktatását végző intézetekhez, kapcsolatokhoz, s ilyen értelemben esetleg a nagyobb testvérnek is szolgálatot tehettek a magyar állambiztonságon keresztül.

3. A PMI vezetői

Több dokumentum bizonyíja, hogy 1987-ig a PMI vezetői és számos növendéke a magyar hírszerzés, vagyis a BM III/I Csoportfőnökség ügynökeként lett kihelyezve Rómába nagyon konkrét és meghatározott feladatokkal. A későbbiekben bemutatunk néhány szerződést, melyet a hírszerzés és a PMI rektorai kötöttek egymással. A Vatikán mint a világegyház központja kiváló terep volt arra, hogy a világban és a világ egyházban végbemenő folyamatokról pontos információt gyűjthessenek. Természetesen ezeket az adatokat egyházi személyeken keresztül lehetett elérni.

A PMI rektorai nem csak az intézet működését felügyelték, hanem Rómában más-más egyetemeken tanuló növendékeiken keresztül kapcsolatot tartottak ezen ezen intézetek rektoraival, professzoraival, s mint hivatalos közvetítők az MKPK és a Vatikán között az államtitkárság magas rangú beosztottaival is érintkeztek. Szinte minden kapu megnyílt előttük. Erre építhetett a magyar hírszerzés. Munkájukkal többnyire elégedettek voltak. Azonban az információkat nemcsak megszerezték és továbbították tartótisztjeiknek, hanem kezdeményezőleg felléptek az ÁEH egyházpolitikai szándékának képviselése ügyében. Tehát az ÁEH szándékainak megfelelően dezinformálták a Vatikánt.

1964: Dr. Csepregi Ignác
1965-68: Dr. Zemplén György
1968-72: Dr. Fábián Árpád
1972-79: Dr. Bagi István
1979-87: Dr. Dankó László

(...)

A PMI első rektora, Zemplén György sokat tett azért, hogy intézete Rómában elfogadottá váljon. Ezt a célt szolgálta más társintézményekkel, a Vatikáni Államtitkársággal, a Rómában élő magyar emigrációval kiépített kapcsolatrendszere. Bár a bizalmatlanság még mindig megvolt, lassan Rómában is tudomásul vették az intézet működését, jelenlétét. A PMI elfogadásához hozzájárult, hogy növendékei között volt néhány egészen kiemelkedő tanulmányi eredményt elért ösztöndíjas is. A PMI igazgatója többször adott fogadást a vatikáni funkcionáriusok tiszteletére, akiket más társintézmények vezetői is elkísértek. Ezeken a fogadásokon lassan általánossá vált a római-magyar papi emigráció egyes tagjainak részvétele. Például 1967. február 19-én ellátogatott a PMI-be Gabrielle Garrone, toulous-i érsek, a Szemináriumok és Egyetemi Tanulmányok Kongregációjának vezetője. Elkísérte őt Francesco Marchisano, aki a PMI referene volt. Ezt megelőzően, február 5-én Tomek Vince piarista generális, Sigmund Rajmund domonkos rendi egyetemi tanár és más külföldi személyek látogattak a PMI-be. Közben a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztője, Orbán Miklós jezsuita is felkereste a PMI-ben lakó magyar papokat.

A Rómában élő magyar papi generáció kemény magja hiába próbálta felhívni a figyelmet a PMI igazi szerepére, hangjukat egyre kevesebben akarták meghallani. Mindehhez hozzájárult az is, hogy 1964. szeptembere óta a Vatikán egyházpolitikája Magyarországgal kapcsolatosan alapvetően megváltozott. Egy másik könyvben érdemes lenne alaposan elemezni eme változás mélyebb okát,annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a két világhatalom egymáshoz való közeledése,s talán egy helytelen egyházkép, valamint a Magyarországról jövő információk szűk és állam által torzított tartalma az oka a keleti egyházpolitika változásának.

Érdekes módon a legnagyobb kárvallottjai eme változásnak azok a nyugati emigráns papok és a Magyarországon üldözött, bebörtönzott világi személyek voltak, akik legtöbb áldozatot hozták Istenért és egyházukért. A Vatikán vezetői alapvetően elhibázott egyházpolitikával ezeket az embereket kiszolgálatták az evangéliumot eltiporni akaró, brutális kommunista államhatalomnak, együttműködtek az állambiztonságnak dolgozó egyházi személyekkel. Más választásuk is lehetett volna, de akkor Mindszenty bíboros sorsát, vagy a kisközösségek sorsát kellett volna vállalni. Lehet, hogy kevesebb püspökre lett oolna szükség a magyar katolikus egyház élén, esetleg egy is elég lett volna, mint például Erdélyben Márton Áron. Ám erkölcsi tartása, tanúságtétele akkora erőteret adott, hogy még a románok is nagy megbecsüléssel és tisztelettel beszéltek róla.

"Herold" fn. ügynök 1968. október 24-én jelentést készített a római papi emigrációról. Sorban kitér az emigráció PMI-s növendékekről alkotott véleményére. Kifogásolták, hogy a PMI vezetői a növendékeket szinte eltiltotta az emigrációval való kapcsolattartástól.

(...)

[Fábián Árpád, a PMI következő igazgatója] Rómában a hírszerzésnek dolgozott, mégpedig "Beron Ludwig" fedőnéven. A BM III/III Belső Reakció Elhárító Csoportfőnökségnél még "Alfonz" volt fedőneve. (Amikor átadásra került egy ügynök, akkor legtöbb esetben fedőnevet is változtattak.) Római tanulmányai alatt jó ügynöknek bizonyult, olyannyira, hogy megörökölte Zemplén György székét.

Fábián Árpád 1969-1972 időszakában töltötte be a PMJ rektori tisztet. A 6-os kartonja hiányzik, de dossziéi rendelkezésünkre állnak, beleértve azt a szerződést is, amelyet a BM kötött vele. Szintén megvannak beszámolói. Érdekes módor szombathelyi munkája során keletkezett jelentései egyenlőre hiányoznak, mint ahogy minden püspöki címet elérő volt ügynök jelentései, amit már főpapi beiktatásuk után adtak (bár van néhány ellenpélda Kisberk, Szennay illetve a protestánsoknál még többen.)

Fábián Árpád magartását nagyon jól lehet dokumentálni.

Az első dokumentumban arról olvashatunk, hogy Fábián Árpád. aki mar néhány hónapot PMI növendékként Rómában töltött, alkalmas-e az eddigi tapasztalatok alapján a hírszerző gynöki munkára, Még a kiutazását megelőzően elvégezték a beépítését. A Rómában eltöltött időszak alatt megfigyeIték, s mivel nem kipróbált ügynökről volt szó, tanulmányozták viselkedését. Feladatként társai megfigyelését, s az esetleges olasz vatikáni társszervek próbálkozási kísérleteit kellett jelentenie. A nyári szünidőben beszámoltatták, s ekkor döntötték el határozták meg további feladatát. Ebből is látható, hogy nem mindenki volt alkalmas a Rómában tanulók közül a hírszerző munkára. Fábián Árpád már itthon bizonyította hűségét, rátermettségét, de látni akarták, hogyan boldogul külföldön, idegen, "ellenséges" környezetben, s csak ezt követően bízták meg külföldi hírszerző munkával.

"Beron" fn. ügynök római foglalkoztatásának voltak előzményei, A javaslatban pontosan leírták, hogy még beépítése előtt - püspöki titkár időszakában - már a BM-mel tartott kapcsolatot. Két területről, az aulában dolgozókról és az egyházmegyében élős reakciós papokról jelentett. Ezzel nyerte meg a BM és az ÁEH bizalmár, s ez adott alapot a római ösztöndíjra.

1965. első félévében, - miután PMI-s növendékként Rómába került - megfigyelték, ellenőrizték minden lépését. Ezt külön hangsúlyozni kell manapság, mert elterjedt az a nlzet, hogy az ügynökök a kaland filmekben látható bátorsággal orruknál fogva vezették tartóiakt, s csak arról jelentettek, amiről-akiről ök akartak, s a jelentéseikkel, - mivel azok semmitmondóak voltak - végül is védték azokat, akikről jelentettek. Tudnunk kell, hogy az ügynököket is szoros ellenőrzés alatt tartották. Más ügynökökkel figyeltették, mozgásukat követték, telefonjukat lehallgatták, levelezésüket felbontották, lemásolták, adott esetben lakásukat, szállásukat is kikutatták. Tehát a jelentésekben ben nem lehetett nagy dolgokat elhallgatni, vagy mellébeszélni, A római rezidentúra meg volt elégedve Fábián Árpád magatartásával, tevékenységével.

Külön kiemelték, hogy kiválóan tanult. Ezzel megnyerte egyetemi tanárainak bizalmát, ami rendkívül fontos érték egy hírszerző számára. Hasonlóan megbíztak benne ösztöndíjas társai s nem utolsósorban rektora, akinek véleménye fontos volt, hisz hivatalosan ettől függött Fábián Árpád őszi római kiküldetése. Az állambiztonság örült annak, ha nem kellett titkosszolgálati eszközöket igénybe venni valakinek a bejátszásánál, hanem az egyházi vonal .jó" működése is elegendő volt a római úthoz. Fábián első féléves kimenetelekor is elég volt a váci megyéspüspök ajánlása, az ÁEH rábólintása - ők természetesen egyeztettek a püspök háta mögött a BM-mel - s így tényleg fedett emberként titkos küldetést hajthatott végre "Beron" fn. ügynök Rómában.

Nyáron a szünidőben részletesen beszámolt magáról a PMI-ről, ezt pedig több forrásból leellenőrizték a titkosszolgálat tisztjei. S mindent rendben találtak. Ekkor javaslatot készítettek római telepítésére, majd kiképezték. A sorrend fontos. Először javaslatot készítettek a telepítésről, majd kiképzési terv alapján egy K, azaz konspi- rációs lakásban végrehajtották a kiképzést, majd ezt követően megbízási szerződést kötöttek az ügynökkel a Rómában elvégzendő munkáról. Kiképzési tervét, a vele kötött megbízási szerződést, melyet saját kezűleg aláírt a mellékletekben olvashat- juk.

A megbízási szerződés végén szinte ugyanazt az ellenszolgáltatást ígérték .Beron" fn. ügynöknek is, mint az előző rektoroknak. Az árulókat mindig meg kellett fizetni. Mégpedig jól. A PMI vezetőjét, Fábián Árpádot küldetése végén püspöki kinevezéssel kárpótolta az állambiztonság.

A következö dokumentum amit olvashatunk egy statisztikai adatlap. Röviden tar- talmazza az ügynök eddigi legfontosabb adatait, tevékenységét, számokban kifejez- ve. A beépítésétől, tehát 1965 februárjától Magyarországon hat alkalommal találkozott tartóival. Ez feltehetően hat jelentés lehetett ebben az időszakban. Ezenkívül kapott egy kiképzést, melyet két tiszt hajtott végre. Anyagi juttatásban nem részesült. Már ekkor is azt jelzik az adatlapon, hogy "Beron" fn. ügynök meggyőződésből, tehát eszmei alapon dolgozott.

Most nézzünk egy olyan jelentést, amelyben nemcsak a beszámoló körülményeiről, hanem "Beran" fn. ügynök eddig elvégzett munkájáról is olvashatunk. Ebben az első negyedév tapasztalatairól jelentett .Beron" fn. ügynök tartótisztjének, akinek fedőneve "Vig". Az operatív tiszteknek külföldön fedőnevet adtak, hogy nehezebben lehessen őket azonosítani, bármilyen dekonspiráció esetén. Kétfajta találkozó volt. Az egyik, az anyagátváteIi, amikor valamilyen ügyesen megtervezett formában szinte feltűnés nélkül az ügynök átadta jelentését tartójának. Ezek általában a PMI épületében voltak. Természetesen a jelentések átvétele után a tiszt azokat átolvasta, s ezekből összefoglaló tájékoztatót készített, amelyet elküldtek a hazai irányítóhoz. A másik fajta találkozó a kiértékelő megbeszélés volt. Ez hosszabb időt vett igénybe, mint az anyagátvétel. Ennek keretében az ügynök tevékenységének egy szakaszát, jelentéseinek minőségét beszélték meg.

(...)

1968. április 12-én egy újabb jelentésebn arról kapunk jelzést, hogy végre sikerült a vatikáni államtitkárságon dolgozó, magyar származású Tóth Gyulával - ai a római papi magyar emigráció fontos személye, egyben a Vatikáni Államtitkárság funkcionáriusa - felvenni a kapcsolatot. "Beron' fn. ügynök feladatul kapta, hogy építsen ki egy megfelelő bizalmi szálat Tóth Gyulához, és ezen keresztül szerezzen tőle információt.

Külön figyelmet érdemel, hogy "Beron" fn. ügynök vatikáni belépőt kapott Tóth- tóI, s ennek felhasználásával az állambiztonság szeretné bejuttatni a vatikáni hivatalokba, azokat belülről megismerni, egyáltalán tesztelni, hogy egy ilyen belépőt milyen módon és hogyan lehet a Vatikánban történő szabad mozgásra felhasználni.

Mivel a kapcsolat felvételét nem .Beron" fn. ügynök kezdeményezte, ezért a hírszerzés óvatosságra inti .Beron" fn. ügynököt, hátha a másik félnek is vannak általuk még nem ismert szándékai, hisz elképzelhető, hogy ők is adatokhoz szeretnének jutni, s éppen .Beronon" keresztül.

A vatikáni államtitkárságon Casaroli magyar ügyekkel foglalkozó munkatársa Bongianino volt. Mivel Bongianino a római papi emigráció hazai értesüléseit és véleményét is felhasználta magyarországi tárgyalásai során, szemben Casarolival, aki nem kívánta a tárgyalásokba bevonni az emigrációt, sőt még tájékozódni sem akart tőlük, ezzel szembefordult Casaroli puha és a Vatikán által elfogadott egyházpolitikai vonalával. Az állambiztonság tapintatosan jelezte Casarolinak, hogy Bongianino jelenléte nem segíti elő a tárgyalások eredményes kimenetelét, ezért Bongianinonak menni kellett. A pápa kinevezte Olaszországban egy püspökség élére.

Helyét Giovanni Cheli foglalta el, aki teljes mértékben felzárkózott Casaroli vonalához. A magyar hírszerzés kíváncsi volt arra, hogy Cheli, aki 1969. november 11- től tartózkodott Magyarországon, milyen háttér beszélgetéseket folytatott és véleményt képviselt számukra fontos kérdésekben, ezért .Beron" fn. ügynöküket, felszerelték 3/e labdarendszabállyal. .Beron" fn. ügynök ezt a küldetést vállalta, s kiválóan teljesítette. A 3/e rendszabály magnetofon volt ebben az esetben. Egyébként a 3/e jelölést helyiség, lakó- vagy munkaszoba lehallgatására használták.

Ekkor már nem növendékként, hanem a PMI igazgatójaként teljesíti ezt a megbízatást. Ennek lényege az volt, hogy Cheli (kérésére) magyarországi útján tolmácsnak Fábiánt kérte fel. Ezt a lehetőséget használta ki a hírszerzés, s "Beron" fn. ügynök segítségével rögzítették Cheli fontosabb tárgyalásait, háttérbeszélgetéseit.

Ezt támasztja alá egy későbbi akció, amikor is Chelit elkíséri magyarországi útjára, s ezalatt a labda (magnetofonos lehallgatás) módszerével ellenőrzi. Tartói annyira ra elégedettek voltak "Beron" fn. ügynökkel, hogy pénzjutalmat akartak neki adni. Ő azonban ezt visszautasította, mondván, hogy nem pénzért tette, hanem meggyőződésből. Az állambiztonság azonban mindenképpen meg akarta jutalmazni, ezért aranyórát adtak szolgálataiért. Külön kuriózum, hogy Fábiánt, aki egyébként premontrei szerzetesnek indult, pont rendtársai ellen, s főként Márton Hugó ellen foglalkoztatták.

(...)

Fábián Árpád római munkássága elismeréseként a PMI élén eltöltött éveket követően püspöki kinevezést kapott Szombathelyre. Így "fizettek" hűségéért. Fábián pénzt valóban nem fogadott el tőlük, nem is az volt a célja, hogy egyre több pénze legyen, hanem az, hogy az egyházi ranglétrán előre jusson. Ezt pontosan tudta az állambiztonság is, ezért így jutalmazta ügynökét. Ezzel tovább erősítették Fábián bizalmát, s egyúttal újabb, jelentős pozíciót nyertek, hisz több megye területének hivatalos ellenőrzése, befolyásolása került kezükbe a püspök személyén keresztül. "Előléptetéséről" nagyon megoszlott a nyugati magyarság véleménye. Fábiánnal egyidőben, 1972-ben három további püspök is megbízást kapott. Az egyik Lékai László, aki Veszprémben Klempa Sándort követte, a másik Kádár László ciszter szerzetes, aki egyúttal veszprémi segédpüspök lett, valamint Endrei Mihálv segédpüspök.

Az állambiztonság nagyon elégedett volt .Beron" fn, ügynök munkájával, ezért egy automata naptáros arany karórát ajándékozott neki sikeres római tartózkodásának, munkájának befejeztével .Beron" fn. ügynök meghatottan vette át a jutalmat, s arról biztosította hírszerző tisztjét, hogy püspöki funkciója alkalmas terület lesz, hogy az állambiztonsághoz fűződö feltétlen hűségét bebizonyítsa. Egyúttal segítséget kért gépkocsija, mosógépe. hűtőgépe beszerzésében.

"Beron" fn. ügynök hazatérése okán a BM III/I. Csoportfőnökség összefoglaló jelentést adott "Beron" fn. ügynök római tevékenységéről a BM III/III-1. Osztály részére. 1972. június 14-én Kósa György rendőr főhadnagy készítette az összefoglalót. kevés olyan ügynök volt, aki vállalta, hogy titkos akció keretében fényképezett más szobájában, operatív technikai eszköz (magnó) használatával lehaIlgatta Cheli, vatikáni diplomata beszélgetését, melyre egyébként az adott lehetőséget. hogy Cheli magyarországi "Beron" volt. Fábián Árpád Rómából való hazatérése után nem csúszott ki az állambiztonsági szervek markából. A BM III/I-es Csoportfőnökség döntést hozott arról, hogy Fábiánt - akit közben szombathelyi püspökké neveztek ki - hazatérése okán visszaadja továbbfoglalkoztatásra a IlI/Ill-as Csoportfőnökségnek.

(ld. 71. sz. melléklet)

Fábián árpád 1969 őszétől 1972-ig volt a PMI rektora. A Szentatya, VI. Pál pápa 1972. február 8-án szombathelyi apostoli kormányzóvá nevezte ki. Jelmondata sokat mondó: "Hcgy mindnyájan egyek legyenek." (Jn. 17, 21.). Ám eközben az egyházellenes kommunista diktatúra titkos szolgálatának dolgozott.

Rómából hazatérve a szombathelyi egyházmegye püspöke lett. Néhány év elteltével egészégi állapota meggyengült, és erre felfigyelt a Szentszék. 1976. január 28-án a hírszerzés információs jelentésében olvashatjuk, a Szentszék aggódik a a szombahelyi püspök egészségi helyzete miatt. Ezt Ijjas és Cserháti püspök szintén megerősítette, amikor Rómában járt. Poggi Magyarországi útján ellenőrizni akarta az értesülések igaz voltát. A Szentszék egyébként elégedett volt Fábián munkájával, a romló egészségi állapota miatt félt attól, hogy ezzel a magyar egyházat és a Vati- kánt is kompromittálhatja a püspök.

Bagi István (Körmend, Vas vármegye, 1931. július ll. - Budapest, 1986. január 30.): felszentelt püspök. A teológiát Esztergomban végezte. 1955. június 12-én pappá szentelték. Budapesten tanult tovább, teológiai doktor, majd 1956-ban Budapest-Zuglóban káplán. 1965-ben a római PMI-ben ösztöndíjas. 1967-ben Budapest-Várban káplán, 1968-ban Esztergomban teológiai tanár és a Simor Könyvtár vezetője. 1972- ben a PMI régense, 1973-ban rektora. 1978-ban pápai prelátus, 1979. március 31-én bavagalianai címzetes 1980-ban a Központi Papnevelő Intézet rektora, esztergomi segédpüspök.

A PMI következő igazgatója Bagi István, az állambiztonsági szervekkel 1965-től volt kapcsolatban, beépítése a hírszerzés, vagyis a lII/I. részéről 1972-ben történt meg. Fedőneve "Blanc" volt. Jelentései sok dossziét töltenek meg.

Bagi István kinevezéséhez az ÁEH 1973. január 9-én feljegyzést készített. Ebben politikailag megbízhatónak, az állam és egyház jó viszonyát támogatónak, politikailag kifogástalan magatartásúnak nevezték őt.

Bagi István a PMI-be kiküldött ösztöndíjasok második csoportjába tartozott, vagyis 1965 októberében már Rómában volt. Ebben az időszakban már kapcsolatban állt az állambiztonsági szervekkel. Bagi István másodszor nem növendékként, hanem a PMI rektoraként ment vissza Rómába, s itt hosszú időt töltött. 1973 októberétől egészen 1979-ig. Érdekes, hogy az első rektort, Zemplén Györgyöt kivéve minden PMI igazgató hosszú időt töltött folyamatosan Rómában. Fábián Árpád hét évet, növendékként és rektorként, Bagi hét évet rektorként, de ezt megelőzően korábban két évig ösztöndíjasként. Dankó, a következő rektor elöször ösztöndíjas volt, majd nyolc évig a PMI vezetője, rövid ideig ideiglenes jelleggel, Keresztes Szilárd és Erdő Péter szintén betöltötték ezt a pozíciót, majd ismét hosszabb, szinte folyamatos római tartózkodás után Temyák Csaba következett. A rektorok esetében az állambiztonsági érintettség bizonyítható Zemplén, Fábián, Bagi, Dankó, Keresztes esetében. Valószínűleg PMI vezetőként a kint tartózkodó ösztöndíjasokat felügyelték és hivatalos kapcsolattartók voltak az MKPK és a Vatikán között. Bagi Istvánt római küldetését követően II. János Pál pápa segédpüspökké nevezte ki, s Rómából haza térvén a budapesti Hittudományi Akadémia rektora lett.

Érdekes, hogy a PMI rektorai rövid életűek voltak. Zemplén György 67, Fábián Árpád 60, Bagi István 55, Dankó László 60 évet élt. Ha ez egy esetben fordult volna elő, bizonyára a "véletlen" művének tekinthetnénk ... mindannyiarn korán elmentek az élők sorából. A lelkiismereti és idegi terheket nem tudták elviselni, s ez felőrölte őket, vagy más oka is lehetett viszonylag korai haláluknak?

Valószínűleg nem lehet büntetlenül karrieristának lenni. A hívő ember esetében pedig Isten előtt is el kell számolni mindennel. Aki ezzel szembesül, vagy megtér és megváltozik, vagy belülről felőrlődik és tönkremegy. Valószínűleg, ezen a folyamaton mentek keresztül a PMI rektorai s elképzelhető, ezért haltak meg nagyon fiatalon.

Most nézzük azt a megállapodást, melyet a BM kötött Bagi Istvánnal, mielőtt elfoglalta a PMI igazgatói székét. A szöveget teljes terjedelemben közlöm. s nem titkolom, azzal a szándékkal, hogy minden kétséget eloszlasson, megdöbbentsen mindenkikt, aki ezen sorokat olvassa.

A dokumentumból kitűnik, hogy bevezető sorai eltérnek a korábbi rektorokkal kötött szövegtől. A szerződésben visszatükrözödik a magyar állam hivatalos egyházpolitkájának szemlélete, melyet a következő kifejezések jól tükröznek: közös cél. a jövőt építve, egymás mellett élve, a realitásokat figyelembe véve, a szocialista állammal együtt, vállvetve, haladóan gondolkodva.

Szintén feltűnő, hogy Bagi a szocialista rendszerben jó lehetőséget vélt látni az egyház múködését illetően. Az ember elgondolkodik rajta, vajon elfelejtette, hogy hányan ültek ekkor még börtönben, hány papot, szerzetest üldöztek. nem engedtek egyszerűen még egyházi keretben sem működni? Minden egyházi sajtónk szigoruan cenzúrázott volt, a templom falai között lehetett szertartásokat és hittant tanítani. 5 itt nem szólunk az egyázmegyék legnagyszerűbb papjairól, akik a legkisebb plébániákon működhettek csak, a kisközösségek üldözéséről ... Nem érthető Bagi István optimizmusa. Csak egy szempontból. Aki maximális módon szervilis és lojális volt, az bizonyos keretek között jól élt, mert megfizették, s komoly egyházi karriert futhatott be.

Bagi István már a BM-mel való megállapodást megelőzően is kapcsolatban állt velük, segítetet őket. Érdekes felfigyelni, a BM által fontosnak tartott szempontokra: kipróbált ügynök, teológiailag képzett, haladó gondolkodású - mármint a BM szempontjából, - irányítható, elfogadja az útmutatást.

A BM fontosank tartotta hangsúlyozni a megállapodásban, hogy Bagi az együttműködésével hozzájárul az állam és egyház közötti további jó viszony építéséhez, sőt, munkájával Magyarország további biztonságát szolgálja. E szempontok hangsűlyozásával talán elviselhetőbbé tették a lelkiismeretfurdalást, az idegi terhet, melyet a beszervezéssel vállalt. Természetesen kikepezték a kinti feladatok elvégzésére. A megállapodás szövegét most önkényesen két részre osztom. Az elsőben a BM az ügynök feladatairól, a másikban pedig magatartási vonaláról, a "hogyan kell Rómában vislekedni" kérdésről szól.

(...)

Dr. Dankó László György 6-os kartonjáról a következpket állapíthatjuk meg: beszervezésének ideje 1966. augusztus 31. Beszervezését Dán István rendőr százados, a BM III/III alosztály tisztje végezte. Ennek alapjául Dankó hazafias magatartása szolgált, fokozatos módszer alkalamzásával lett a hálózat tagja. Informátorként kezdte, majd titkos megbízott lett, s szép karriert befutva titkos munkatársként az ügynökhálózat legmagasabb szintjét is elérte.

Egyházi vonalon foglalkoztatták, egy időben - római tartózkodása során - a hírszerzésnek is dolgozott. Ezt onnét tudjuk, hogy 6-os kartonján szerepel egy dátum, és a következő bejegyzés: ,,1987.07.07. lII/I Csoportfőnökségtől vissza", tehát a hírszerzés ekkor adta vissza további tartásra a BM III/III. Csoportfőnökségnek Dankó Lászlót.

Dankó László titkos megbízott volt, később kalocsai érsek lett. Jelentéseit az M-35493 irattározott számú dossziéban olvashatjuk. Küldetését Rómában 1979 októberétől 1987 márciusáig töltötte be. Onnét hazatérve kalocsai érsekként tevékenykedett haláláig.

Dankó László jó egy évvel a PMI beindulása után már Rómában ösztöndíjas. Nyá- ri szünetben beszámoltatták elmúlt egyéves tapasztalatairól. Dankó szóban jelentett, s erről készült összefoglaló jelentés. Beszámolt Zemplén Györgyről, saját rektoráról, de minden ösztöndíjas társáról is. Kiemelten foglalkozott azzal a ténnyel, hogy többen őt tartották besúgónak, s ez megkeserítette életét. Zemplén Filát használta fel Dankó "ellenőrzésére". Jelentett Szabó Ferencről, a Vatikáni Rádió magyar adásának munkatásáról és Jordanits Zoltánról is.

Római tanulmányainak befejeztével ismét feljegyzést készítettek Dankóról. Érdekes, módon kiemelik, hazatérése után bement az ÁEH-ba, s megköszönte, hogy támogatták külföldi tanulmányait. Ez az esemény a belső elhárítás, a III/llI Csoportfőnökség feljegyzésében szerepel. Valószínűleg két vonalon érkezhetett meg ide az információ. Az egyik maga az ÁEH, amely összeköttetésben állt a BM-mel, s folyamatosan konzultáltak egymással egyházpolitikai s főleg személyi kérdésekben. A másik maga "Körmöczi" fn. ügynök lehetett, aki beszámolhatott az ÁEH-ban tett látogatásáról. Úgy tűnik, nagyon fontosnak tartotta, hogy kifejezze háláját az államnak. Hazatérését követően Szegeden elindult a ranglétrán, ahol a püspökségen kezdett dolgozni. Ez fontos volt a politikai rendőrség részére, hiszen az egyházmegyékből az információk mindig az aulában, tehát a püspökségen futnak össze, s ha van az elhárításnak egy-két megfelelő embere, akkor mindenről hivatalosan vagy titkosan ismereteket szerezhettek még időben, hogy a megfelelő lépéseket, befolyásolást meg tud- ják lépni.

1968-1972 között Dankó László különböző beosztásokat látott el: püspöki szertartó, majd titkár, teológiai tanár Szegeden. Beosztásából fakadóan nagyon közeli munkatársa volt Udvardy József püspöknek, akit ellenzéki magatartása miatt nem szeretett nagyon sem az ÁEH, sem a BM. Így kiemelt figyelmet fordítottak a vele kapcsolatos eseményekre, nagyon odafigyeltek személyére. Dankó jelentéseinek komoly hányada foglalkozott saját megyéspüspökével. Érdekes egyházhűség nyilvánult meg Dankóban, amikor a Róma által kinevezett főpásztort rendszeresen elárulta az állambiztonság embereinek, s lassan maga is ehhez hasonló pályán kezdett el mozogni. Örült, hogy Rómában tanulhatott, a Róma által kinevezett főpapot pedig kiszolgáltatta az állambiztonság részére. Vagy egészen más meggyőződése volt, mint Udvardynak? Nem hitt a következetes érdekérvényesítés, kiállás, tanúságtétel erejében? De hitt inkább a keresztény testvéreit üldöző diktatúra ígéreteiben? Persze, az is lehet, hogy alaposan végiggondolta, ha beáll a tanúságtevők közé, legfeljebb falusi káplán, plébános lehet, ha karriert akar csinálni, akkor ennek az az ára, hogy a kollaboránsok útjára lép.

Dankó László akár pszichológusnak is elmehetett volna. Kiváló jellemrajzokat készített püspökéről. Nagyon jól látta az egyházmegye vezetőjének hagyományokat tisztelő, a két világháború katolicizmusához vonzódó magatartását, semmiképpen nem volt elmondható, hogy Udvardy modern felfogású püspök lett volna.

Ugyanakkor Udvardy következetesen próbálta azt a minimális mozgásteret kihasználni, melyet a hazai egyházpolitika lehetővé tett. Igy a helyezéseknél, kinevezéseknél olyan lépéseket tett, melyekhez nem kellett alkalmazni az 1957/22. tvr. előírásait, vagyis nem kellett előzetesen engedélyt kérni az állami hatóságoktól.

Akkori irodaigazgatója Pataky Kornél volt, aki már az ötvenes évektől az állambiztonságnak dolgozott. Szegeden "Kerekes", Győrben pedig "Rábai" fedőnéven tevékenykedett. A titkos munkatárs címig vitte, tehát maga is beszervezhetett másokat a rendszerbe. Sajnos Udvardy püspök vele is egyeztetett a kinevezésekről, így azonnal megvolt a lehetősége az állambiztonságnak a neki nem megfelelőp személyek lejáratására, háttlrbe szorítására.

Dankó felmérte püspöke nyugati kapcsolatait is, s arra a következtetésre jutott, lehetséges, hogy Udvardy titokban felszentelt jezsuita szerzetes. "Körmöczi" fn. ügynök jelentésében felhívja a figyelmet Udvardy püspök kétarcúságára. Egyik oldalról senkinek nem emgedte meg a rendszer nyílt szidását, bírálatát, máik oldalról pedig, szűk baráti körben, kemény véleményt fogalmazott meg a fennálló állapotokról, magáról a rendszerről. Azokat a papokat pedig, akik beálltak a mozgalomba, gyávának tartotta.

Dankó tartótisztje az értékelésben külön kiemelte, hogy Dankó őszintén jelentett a legbensőbb dolgokról is. Jól koncentrál az állambiztonság hírigényére, alapos munkát végzett. A találkozókat eddig kocsiban vagy a szabadban tartották, a most már elérkezettnek látta az időt arra, hogy a konspirációs lakásba helyezzék át "Körmöczi" fn. ügynökkel a megbeszélések helyét. Ezek minden nagyobb városban, védett, technikával jól felszerelt lakások voltak, ahol zavartalanul, hosszabb ideig tudták elmondani, átadni jelentésüket, ill. kiértékelni az elvégzett munkát.

(...)

A korábban idézett Mitrochin Archívumban pedig az oroszok azt állítják, hogy Dudás püspök kapcsolatba került - feltehetően akarata ellenére - a KGB-vel. A magyar titkosszolgálat közreműködésével a KGB megkörnyékezte Dudás püspököt. Személye azért volt fontos az oroszoknak, mert a Keleti Egyházak kongregációjának a tagja volt.

A KGB pedig információt akart gyűjteni az Ukrajnában működő unitusok és a Vatikán kapcsolatairól. Ezért az V. igazgatóság ügynöknőjét, Potocsinát, - akit valószínűleg az oroszok beépítettek a titkos ukrajnai illegális egyházba, - rokonlátogatás ürügyével gyakran utaztatták Magyarországra, sikerült ezt az ügynöknőt Dudás püspök bizalmába avatni. Dudás püspök valószínúleg nem is sejtette, hogy egy KGB ügynökkel beszélget.

Ez mindenképpen megmagyarázná, hogyan mehetett Dudás az 1960-as évek végén Rómába állami engedéllyel. Az is érdekessége ezen jelentésnek, hogy Dudás nem akart találkoznia csehet Mindszentyével, vagyis Tomasekkel, nem akarván megzavarni őt küldetésében. Pedig milyen jó lett volna kapcsolatot építeni más nemzetek egyházi vezetőivel, s közös összefogással képviselni fontos ügyeket! Mindez a mai napig csak álom maradt. "Nyíri" fedőnevű ügynök megemlíti, hogy egyedül a püspöki kinevezések vonatkozásában voltak eredmények. Ezekkel többé kevésbé a római magyar papi emigráció is elégedett volt. 1969-ben három magyar püspököt neveztek ki: Kacziba Józsfet, Udvardy Józsefet, Bánk Józsefet. Közülük Kacziba Józsefről biztosan tudjuk, hogy kapcsolata volt az állambiztonsággal. "Lipták János" és "Lantos János" fedőnéven 6-os kartonja fellelhető az ÁBTL-ben. Beépítése kinevezése előtt egy évvel történt, 1968. szeptember 25-én. Beszervezését pedig dr. Balázs Tibor rendőr őrnagy végezte. 1968-ban győri kormányzó, püspök lett belőle. Egyébként ő volt az utolsó fél évszázadban az egyetlen olyan püspök, akinek valamilyen emberi kapcsolata volt a külvilággal. 1987 őszén ideiglenes megbízott vezetőként Keresztes Szilárd átvette a PMI vezetését. A hírszerzés azonnali kapcsolatfelvételre törekedett ügynökéveI.

Rendkívül érdekes az 1987. szeprember 23-án kelt hírszerzési jelentés, mely Bán Endre, Brückner Ákos és Dékány Vilmos segédpüspökké való kinevezéséről szól, amit a Vatikán a fent említett időpontban megtárgyalásra javasolt. Bán Endréről és Brückner Ákosról terhelő dokumentumokat nem találtunk. Nem is lettek segédpüspökök. A magyar állam harmadik jelöltek állítását is kérte. Kozma György, Nagy Imre és Gaál Endre szerepel a jelentés alján. Közülük Kozmát és Nagyot nem tartották jó ötletnek. Gaál Endre neve után két kézzel írt szót találunk, melyek

(...)

A növendékek kiválasztásánál alaposság jellemezte az állambiztonság munkáját. Elmondható, hogy a PMI ösztöndíjasok első csoportjának majdnem minden tagja kapcsolatban állt az állambiztonsági szolgálattal. A Magyar Népköztársaság és a Vatikán között 1964 szeptemberében létrejött részleges megállapodáson alig száradt meg a tinta, amikor a magyar kommunista államhatalom 1964 végén újabb egyházi személyeket és hozzájuk tartozó civileket tartóztatott le. Mindez jól mutatja Kádárék kettős magatartását. A külföld felé a barátkozó, kapcsolatot építő, méga Vatikánnal is szerződést kötő, nyitott kommunizmus arcát mutatják, míg befelé tovább folyik az egyház legjobbjainak üldözése, bebörtönzése. Ezt egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk. Azok a személyek, akik együttműködést vállaltak Kádárék állambiztonságával, azt is vállalták, hogy tudatosan megtévesztik a nyugati világot a magyar egyházpolitikai fejleményekkel kapcsolatban. Súlyosbító körülmény, hogy ezen egyházi személyek, és gyakran maga a Vatikán is, nem az üldözöttek, hanem az üldözők mellé álltak. Biztos, hogy nem a legbátrabb emberek utazhattak a PMI-be. Erről két PMI-s növendék magatartásán keresztüI kaphatunk képet. Csanéd Béla és a szeminárium növendékei Ausztriából az osztrák nagykövetségen jeresztül könyveket kaptak ajándékba. Erről négyoldalas levélben értesítették az ÁEH-t. Tarjányi Béla 1967 őszén kezdte meg tanulmányait Rómában, PMI ösztöndíjasként. 1969 nyarán tért vissza vissza két éves tanulmány után. 1971-ben kinevezést kapott a Hittudományi Akadémiára, tanszékvezető professzori beosztásba. Hálásak voltak, hogy az egyházukat üldöző, társaikat bebörtönző rezsim jóvoltából kimehettek Rómába, s utána egyre komolyabb állásokhoz jutottak. Pontosan tudták, hogy mindezt kinek kell megköszönni. Ez a személy az egyházi ügyekben "mindenható" Miklós Imre volt. Bizonyára azt is végiggondolták, hogy további karrierjük, jó megélhetésük az ÁEH elnökétől függött. Eszerint cselekedtek. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy minden növendék szolgalelkű magatartást tanúsított. Nyilvánvalóan olyanok is voltak, akik nem tettek ilyen lépéseket az állami hatóságok irányába. Valószínűleg ők alkották a kisebbséget. Az állambiztonsági anyagban az M-37896. jelzetű munkadosszié 54. oldalán olvasunk "Rákoshegyi" fn. tmb. beszervezéséről és egyéves munkájáról.

Benyik György az 1979/80-as tanévtől a PMI ösztöndíjasa lett. Ezért a BM. III/III. Osztálya Benyik Györgyöt, azaz .Rákoshegyi'' fn. tmb-t 1979. július 17-én a BM III/I. Csoportfőnökségnek átadta. Ezt követően 1979. augusztus IS-én Bogye János rendőr vezérőrnagy főcsoportfőnök-helyettes engedélyével javaslat született "Rákos- hegyi" fn. tmb. Rómába telepítéséről. A dosszié "Rákoshegyi" fn. tmb-ről készített igen részletes jellemzést tartalmaz.

Ezt követően .Rákoshegyi" fn. tmb-t kiképezték általános ismeretek vonatkozásában arról, hogy mi a szocialista hírszerzés célja, milyen az olaszországi operatív helyzet, bővítették ismereteit a Vatikánról. vezető személyiségeiről, a Magyar Népköztársaság és a Vatikán kapcsolatáról, valamint a papi emigrációról. Szakmai ismeretekkel látták el a konspiráció és a legenda fogalmáról, a BM III/I. Csoportfőnökség számára végzett feladatok fedéséről, a kapcsolatépítésről, kutatásról, a hírforrásokról , az objektum-feldolgozásról, az infonnációszerzés módszereiről, a sötét hírszerzés fogalmáról és fogásairól, a jegyzetkészítésről, tárolásról és a megsemmisítés szabályairól, a jelentés készítésről, annak átadásáról stb. Kiképezték az ellenséges elhárítással kapcsolatos ismeretekről. Ezt követően meghatározták magatartási vonalát. Mindenekelőtt Dankó László rektorral való ismeretségének elmélyítését, a pápai tanintézetekbe megfelelő kapcsolatépítést, a PMI figyelemmel kísérését, Zakar Polikárppal, Szabó Ferenccel, a Vatikáni Rádió vezetőjével jó kapcsolat kiépítését, az emigráció tevékenységének figyelemmel kísérését. Tanulmányait magas szinten kellett végeznie. Ezenkívül minden hírigényt ki kellett elégítenie, amire kapcsolattartó tisztje utasította.

Cserébe a BM. III/I. Csoportfőnöksége kötelezettséget vállalt arra, hogy a létrejött kapcsolatot államtitokként kezeli, gondoskodik az ügynök biztonságáról, segíti anyagilag, és egyházi karrierjéhez minden támogatást megad.

A Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma ezt követően a fentebb leírtak szerint szabályos megállapodást kötött Benyik Györggyel. Ezt a megállapodást Benyik György saját kezűleg aláírta, aláírása alatt olvashatjuk fedőnevét is. A Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma részéről pedig Benkő Viktor rendőr alezredes alosztályvezető volt az aláíró.

Íjjas érsek 1977-ben jelezte Miklós Imrének, az ÁEH elnökének, hogy Benyik Györgyöt Rómába, a PMI-be akarja küldeni. Ezzel felhívta az ÁEH elnökének figyelmét Benyik Györgyre. Az állambiztonság emberei mindent elkövetnek, hogy hálójukat Benyikre kivessék. A beszervezés sikerült, így megnyílt az út a PMI-be tör- ténő kiutazáshoz.

Ez volt a háttér. A Rómába kijutás előfeltétele a Magyar Népköztársaság kormányának egyházpolitikájához való lojalitás volt. Tehát helyesnek és képviselhetőnek kellett tartani a Kádár-kormány bel és külföldi egyházpolitikáját. A Rómába utazásnak maximális feltétele a hálózati munka. Jelenlegi tudásunk alapján nem lehet kijelenteni, hogy mindenkit beszerveztek volna. De azt nyugodtan elmondhatjuk, hogy az állam és a Vatikán között létrejött 1964-es részleges egyezményt követően kialakult, s mindkét fél által magas szinten képviselt egyházpolitikát el kellett fogadni. Nem minden növendék volt alkalmas a kinti feladatok elvégzésére a nem megfelelő kommunikatív készségük, kommunikációs gyengeségük, esetlegesen rosszabb nyelvtudásuk stb. miatt. Őket itthon számoltatták be hazaérkezésüket követően, például a nyári szünetben. Akik a IlI/III Csoportfőnökség látókörében voltak, azokat a tartótisztjeik kérdezték, akik pedig jó kapcsolatot ápoltak az ÁEH vezetőivel, ők ott adták le információikat. Ha volt is kivétel, feltehetően nagyon kevés esetben fordulhatott elő.

A hivatalos vonal a Rómába kijutásnál a következő volt: az illetékes ordináriusok javaslatot tettek a kiutazó személyére. Ezt írásban megküldték az MKPK elnökének. Az MKPK mindenkori elnöke pedig a Püspöki Kar elé terjesztette a Rómába kiküldendők listáját. Ezt a püspöki konferencia jóváhagyta.

Az MKPK elnöke a döntésről írásban tájékoztatta Miklós Imrét, az ÁEH elnökét, és kérte hozzájárulását a kiküldetéshez. Miután a hozzájárulás megérkezett, a hivatalos formaságok elintézéséért a MKPK külügyi bizottságának vezetője volt felelős. Ő írásban jelezte a kiutazandók névsorát, adatait, a kiutazások időpontját, módját, s kérte az ÁEH hivatalos megbízottját a formaságok (pl. útlevél) lebonyolításához. Miként fentebb említettem, ez volt a mindenki számára nyilvános ügyintézés módja. Azonban miként dokumentáltuk "Rákoshegyi" fn. tmb. esetében, a hivatalos eljárást megelőzte az állambiztonság akciója.

Amikor a PMI-ről beszélünk, tudnunk kell, hogy Rómában még máshol is tanultak a hetvenes évek második felétől Magyarországról kiküldött papok. Ők a szerzetesek közé tartoztak.

Szintén meg kell említenünk említenünk, hogy Franciaországban is volt mód ösztöndíjat elnyerni. Általában évente néhány fő mehetett ki tanulni, s példaként hadd hozzuk az MKPK 1973. június 13-14-én Budapesten megtartott konferenciáját, a francia ösztöndíjak Az eljárási rend ezen ösztöndíjasoknál is feltehetően hasonló volt, mint a PMI-s hallgatók esetében. Az ÁEH engedélye kellett szükséges ahhoz, hogy Franciaországban tanulhassanak. Tehát Miklós Imre aláírása nélkül senki sem utazhatott. Ha valaki nem felelt meg politikailag, vagy megbízhatatlannak bizonyult, az nem mehetett. A franciaországi ösztöndíjasok 1974-es kiutazásakor az MKPK elnöke levelet írt Miklós Imrének, az ÁEH elnökének. Ebben kéri a felsorolt jelöltek tanulmányaihoz az ÁEH elnök hozzájárulását. Miklós Imre nem mindenkit engedett ki. Figyelemre méltó, hogy az állam a francia ösztöndíjasok közül a számára nem elfogadhatóak kiutazását nem engedélyezte. Dr. Koszoru János feltehetően nem teljesítette az egyházpolitkailag elvárható minimális lojalitást. Ennek következtében Lékai visszavonta javaslatát. A kifogást Miklós Imre, az ÁEH elnöke, vagy a BM emelte Koszoru János kiutazásával szemben. Tehát nem mindenki mehetett Franciaországba.

A római ösztöndíjnak az egyházi karrieren túl időnként anyagi előnyei is voltak. A megspórolt ösztöndíjból vagy egyéb forrásból gépkocsit is lehetett a tanulmányok végén behozni. Dr. Tomka Ferenc tanulmányai végeztével egy használt Volkswagen gépkocsit akart behozni. Ez ügyben kéréssel fordult dr. Várkonyi Imre prépost, kanonokhoz, az Actio Catholica országos igazgatójához. Várkonyi a kérést dr. Völgyesi Mátyáshoz, az ÁEH főosztályvezetőjéhez továbbította. Völgyesi Mátyás Tomka Ferenc kérésére igazolást állított ki Tomka kétéves ösztöndíjáról. Ezzel lehetővé tette a gépkocsi hivatalos behozatalát. Tomka levélben köszönte meg Völgyesi Mátyás gyors intézkedését.

1975-ben elkezdik a PMI épületének belső átalakítását. A növendékeket ezek a munkálatok 1976 őszétől érintik. Ezért felmerült az ösztöndíjasok PMI-n kívüli elhelyezése. A Szent István Ház nem nagyon jöhetett számításba, ezért más megoldást kellett keresni. A magyar püspökök, de Róma is megfelelő megoldásnak tartották volna a Germanicum kínálta lehetőséget, hisz ez az intézmény félig-meddig magyar vonatkozású volt.

Udvardy József, csanádi püspök 1978. szeptember 26-án levelet írt Miklós Imréhez , az ÁEH elnökéhez Sávai János római útjával és elhelyezésévei kapcsolatban. Ekkor már folyik a PMI renoválása. Így a Collegium Germanicum Hungaricumot javasolta a püspök a növendék kinti szálláshelyének. Az ÁEH nem lelkesedett a javaslatért.

A Germanicum szóba sem jöhetett. Nem járultak hozzá. Lehetett volna más hely is, például a Szent István Zarándokház. Ám ez sem volt elfogadható az állam sza- mára.

Bizonyára nem volt megfelelő körülmény a Szent István Zarándokházban az ösztöndíjasok elszállásolására, itt nem működtek a lehallgató készülékek, a RMA és ~ Nagykövetség fedőállásaiban dolgozó hírszerző tisztek nehezen tudtak volna intenzív kapcsolatot tartani a kint tanulókkal. Mozgásukat kevésbé lehetett volna ellenőrizni, nem is beszélve arról, hogy a Zarándokház vezetősége nem az ő embereik közül került ki, s így komoly befolyásoló tevékenységet sem fejthettek volna ki az ösztöndíjasokra. Ezt nem akarták megkockáztatni.

Természetesen Sávai csak a következő évben mehetett tanulni, amikor a PMI újra megnyílt.

Később annyira bízhatónak bizonyult, hogy a PMI rektorát, Dankó Lászlót helyettesíthette 1980. július-augusztus hónapban, rendes szabadsága idején. Ehhez szintén az ÁEH engedélye kellett. Lékai bíboros 1980. április 23-án írt ez ügyben levelet az ÁEH-ba.

A kapcsolattartás miatt megbízható ember kellett a PMI nyári szünidejére is. Persze, mindezt még hivatalosan is kérték az MKPK Külügyi Bizottsága, dr. Várkonyi Imre főtitkár útján. Érdekes, hogy a felújítása alatt két növendék került ki tanulni: Erdő Péter és Németh János. Mindketten esztergomi egyházmegyés növendékek voltak, három fö pedig - Bolberitz Pál, Kelemen Vendel, Sághegyi Gellért - a már korábban megkezdett tanulmányait fejezte be. Ha nem is általános gyakorlat, de gyakran előfordult, hogy a PMI-ben tanuló ösztöndíjasok nyári szabadságuk alatt nyelvtanulási céllal elutaztak más országokba vagy myelvkurzuson vettek részt. Most nézzük meg egy ilyen ügynek a menetét! Először a kérvényt az ÁEH felé kellett megfogalmazni. Ehhez szükség volt a PMI rektorának ajánlására. Minderről párhuzamosan értesítették Lékai bíborost, aki szintén támogató levelet írt az ÁEH elnökéhez. Ezt követően válaszolt Miklós Imre a kérésre.

Miként említettem, hasonló céllal többen is kértek engedélyt. Előfordult, hogy tanulmány vagy diploma készítéséhez való anyaggyűjtés volt a kérés oka, mint például Török József esetében, aki 1980-ban Párizsban az Institut Catholique ösztöndijasa volt. Ő Rómába ment kutatni.

Most nézzük meg, milyen módon kellett a Rómában tanulmányt folytatók kiküldéséhez engedélyt kérni 1980-ban.

Lékai bíboros 1980. augusztus ll-én Miklós Imréhez levélben előterjesztette az ösztöndíjasok névsorát. Máshol is tanultak ekkoriban már Rómában növendékek, nemcsak a PMI-ben. Így Lékai másik előterjesztést is készített, 1980. augusztus 12-én. Itt két jezsuita növendékrők volt szó, akik a Gregoriánán tanultak. A Püspöki Kar Külügyi Bizottság igazgatója, Várkonyi Imre pedig 1980. augusztus 26-án írt kérő levelet a PMI növendékeinek kiutazásához.

Miklós Imre, az ÁEH elnöke 1980. augusztus 26-án jóváhagyólag tudomásul vette a kiutazók névsorát. Az engedélyen elgépelés történt. A dátumot túl feltűnően előrehozták, és augusztus 28-ra módosították.

Természetesen minden kiutazáshoz kellett a BM engedélye is.

Hasonló módon vette tudomásul az államtitkár a két jezsuita továbbtanulását is. Ebben az évben még két teológus folytatta tanulmányait Rómában, a Collegium Germanicum-Hungaricumban.

A Püspöki Konferencia szeptemberi ülésén megtárgyalta a PMI 1981. évi költségvetésének tervezetét. Egy példányt tájékoztatási céllal elküldtek az ÁEH-ba az anyagi dolgokért felelős főosztályvezetőnek, Dr. Völgyesi Mátyásnak. Az ÁEH a zökkenőmentes együttműködés érdekében a PMI fenntartásával kapcsolatos költségeket mindig fedezte. Ez természetes, hisz érdekükben állt a PMI megfelelő anyagi szinvonalon történő üzemeltetése.

5. A Vatikán és a PMI kapcsolata

Az 1964 szeptemberében megkötött részleges egyezmény egyik rendkívül fontos pontja volt a PMI átadása a MKPK részére. Ezzel a Vatikán hivatalosan a magyar püspökök kezébe helyezte a Rómában tanulmányt folytató növendékek kiválasztását. Ez egyfajta közeledésnek, bizalomnak volt a jele. Ezzel egyúttal el is fogadta hivatalosan a PMI ilyenfajta létezését. Az ágensi (hivatalos közvetítői) szerep lassan átkerült a mindenkori PMI igazgatójának kezébe, s ő volt a kapcsolattartó az Vatikáni Államtitkárság és az MKPK között. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy lassan egyre elfogadottabbá vált a Vatikán számára a PMI jelenléte, az ott folyó munka. Nem szabad elhallgatni azt sem, hogy számos kiemelkedő képességgel rendelkező személy került beiskolázásra a különböző, Rómában működő egyetemekre, s mindez tovább növelte a PMI tekintélyét. Tanulmányaik során pedig számos professzor ismerhette meg a magyar ösztöndíjasokat, s többnyire tanulmányi teljesítményük miatt megbecsülték őket. Rajtuk keresztül a PMI-ről is kedvező benyomást szereztek. Mindez szintén oldotta a PMI-vel kapcsolatos ellenállást.

A magyar állam diplomáciai erőfeszítéseivel, s nem utolsósorban az állambiztonság háttérmunkájával támogatta ezt a folyamatot.

A római magyar papi emigráció lassan háttérbe szorult. A PMI és az ágensi szerepkör elvesztése nyomán az emigráció soraiban a megosztottság jelei mutatkoztak. Voltak, akik lassan beálltak a Vatikán Magyarországgal kapcsolatos egyházpolitikai irányvonalába, személyes látogatásaikkal, lelkigyakorlatok tartásával, a növendékekkel való kapcsolat ápolásával mind erősítették, elfogadottabbá tették a PMI-t Rómában a vatikáni hivatalok előtt. Azt nem lehet mondani, hogy a fenntartásaik teljesen mindenképpen megvalósult. Többen szorosabb kapcsolatot tartottak fenn a PMI- vel, Tomek Vince, Zakar Polikárp, a ciszter rend főnöke is ilyenek voltak.

A Vatikáni Rádió, mely természetesen a hivatalos római egyházpolitikát követte, szintén felzárkózott a PMI-t népszerűsítő orgánumok közé. Az 1964-es részleges egyezményt követően az állambiztonság nagy figyelemmel követte a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásait. Rögtön hivatalos úton kifogást emelt az ÁEH Rómánál, ha úgy ítélte meg, sérül a hivatalos egyházpolitikai vonal. Lényegében el akarták hallgattatni az emigáció hangját. Nem akarták, hogy a Vatikán szót emeljen a letartóztatottak ügyében... Eleinte ezen próbálkozásukat még nem vették figyelembe, de lassan a Casaroli által irányított vonalhoz fel kellett zárkózni.

A Magyarországról hivatalosan kiutaztatott papok és egyházi vezetők közül többen a PMI-ben kaptak szállást, természetessé vált számukra is a PMI megváltozott státusa.

Megbeszéléseikre a PMI-ből indultak, és ide érkeztek vissza. Ezt mindenki tudta az Államtitkárságon is. A hivatalosan kiutaztatottak egyúttal "missziót" is teljesítettek, hisz kötelességük volt, a PMI tekintélyét növelni, ha kellett, védeni, s az ezzel ellentétes állításokat pedig cáfolni. Zágon József a PMI elvesztése után létrehozta a Szent István Zarándokházat. Előfordult, hogy hazai vendégeket is elszállásoltak, de a hivatalosan Rómában tartózkodók nem a Zarándokházban szálltak meg. Igy érkezünk el a hetvenes évek közepéig, amikor sor került a növendékek látogatására VI. Pál pápánál. Az időpont figyelemre méltó. Mindszenty bíboros Rómában van. A pápa Mindszentyt akarata ellenére eltávolítja az esztergomi érseki székből, megüresedettnek myilvánítva azt, 1974. február 5-én. Mindszenty emlékirataiban olvashatjuk, miért nem mondhatott le önként. "Braun Franz" fedőnevű ügynök jelentésében az szerepel, hogy VI. Pál pápa mintha lelkiismeretfurdalással küszködne Mindszenty kapcsán. PMI növendékeinek kihallgatása a pápánál azért különleges esemény, mert a Szentatya minden bizonnyal tudataban volt annak, hogy a növendékek nem elhanyagolható része beszámol majd az állami szerveknek az ott elhangzottakról. Ennek ellenére dicsérte a főpapot, szinte példaképként állította az ösztöndíjasok elé. A hírszerzés 1974. június 17-i jelentésében olvashatjuk "Braun Franz" fn. titkos munkatárs jelentését a PMI növendékek VI. Pál pápánál tett látogatásáról.Meleg szavakkal emlékezett meg Mindszenty bíborosról, s ezzel zavarba hozta az állam bizalmát élvező PMI vezetőjét és a növendékeket egyaránt.

1974. október 13-án a PMI tíz éves jubileumát ünnepelték. A meghívottak között látjuk Luigi Poggit,aki ekkor már a magyar ügyekkel foglalkozó vatikáni diplomaták egyike volt. Ünnepi ebédet rendeztek, melyen több befolyásos személy vett részt. Többek között Sigmund Rajmund dominikánus szerzetes, aki a rend társadalomtudományi intézetének a vezetője volt Ha egy diplomata elmegy egy meghívásra hivatalos minőségben, ezzel támogatásáról s az általa képviselt hivatal elismeréséről biztosítja meghívóját. Hasonlóképpen kell nyilatkoznunk Sigmund Rajmundról is, aki jelenlétével elfogadottá tette, támogatta a PMI-t, sőt, mi több, együtt ünnepelt meghívóival, mégpedig azt ünnepelte, hogy tíz éve visszakerült az intézet az MKPK hatáskörébe, s elvették a PMI-t Zágonéktól.