Shvoy Lajos: Mindszenty József hercegprímás

1944. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén teljesen csendben püspökké szentelte Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás -- a váci megyés püspök[108] és az én segédletemmel -- Mindszenty József veszprémi és Hamvas Endre csanádi, valamint Kovács Sándor szombathelyi püspököket. A szentelésen részt vett Mindszenty püspök édesanyja is. Akkor ismertem meg ezt az okos, intelligens és mélyen vallásos asszonyt. 1945 novemberében Ôszentsége a megboldogult Serédi Jusztinián utódjául Mindszenty Józsefet nevezte ki hercegprímássá és esztergomi érsekké. Kimondhatatlan öröm és boldogság töltötte el a hithű katolikusokat.
Ôeminenciája a nála megszokott lendülettel és komolysággal vette át egyházmegyéje gondozását. 1947. Nagyboldogasszony ünnepén a magyar püspöki kar jelenlétében meghirdette a Nagyboldogasszony-évet Esztergomban. Kiadta a programot, hogy az ország a Szűzanya közbenjárását eszközölje ki porba sújtott szegény hazánk felszabadulásáért. Esztergom akkor példát adott egy gyönyörű éjszakai szentségimádással és egy hatalmas eucharisztikus körmenettel, melyen megmozdult az egész város és környéke. Ilyen áhítatos, bensôséges imába merült hívô sereget régen nem látott az esztergomi öreg bazilika.
1947-ben a jó Isten kegyelmébôl a 20. évet töltöttem be a püspöki székben. Ez alkalommal lejött a prímás, és személyesen adta át a pápai trónállói kinevezést. Az Egyházmegye ifjúsága Székesfehérvárott egy gyönyörű kerti ünnepély keretében -- melyen Bánáss László veszprémi püspök úr is részt vett -- köszöntötte a fôpásztort, és elhozta az akácfaillatos falvak lelkét. Az egyházközségek elnökei egy testvéri tüneményesen jól rendezett 200 terítékes ebéd keretében köszöntötték a fôpásztort, amely ebédet a Székesfehérvári ügyes és találékony asszonyok tüneményes gyorsasággal és közvetlen szeretettel szolgáltak fel.[109]
1947. szeptember 7-8-án Szombathelyen tartott a prímás az újonnan felépített székesegyház felszentelése kapcsán hatalmas nagy ünnepélyt a magyar püspöki kar jelenlétében és bevonásával. Ôeminenciája nálam ebédelt, s utána együtt indultunk Szombathelyre. A megye határa felé jártunk, amikor Szakos Gyula robogott elénk és jelentette, hogy a fôispán, az alispán és a polgármester fogadni óhajtják ôt a megye határánál. Mindszenty nem akart kiszállni a kocsiból. Nagy kapacitálásra kiszállt az autóból, a fôispán pedig nagy remegés közepette elmondta mondókáját, s arra a prímás fölényesen azt felelte: -- Magyarország hercegprímása már ezer éve járja az országot, s mindenfelé terjeszti a békét. Nagy asszisztenciával történt a székesegyház szentelése. Kora reggel óta gyülekeztek az egyházközségek hangos énekszóval, s a nagy székesegyház és az elôtte lévô tér tele volt emberrel. Délután nagy körmenet volt a városban s a székesegyház terén gyülekezett a tömeg. A püspöki kar és a vezetôség egy emelvényen helyezkedett el, s ott Czapik egri érsek[110] és a prímás beszéltek. Elérzékenyülve beszélt a prímás. Ezen a téren járt mint kisdiák, késôbb mint kispap. Itt készült, ebben a városban papi pályájára. Felhívta a szülôknek figyelmét az ifjúság lelkigondozására. Azután beszélt a mai helyzetrôl, hogy túl gyorsan kisöpörték a tízparancsolatot. Pedig kár ezzel sietni. Óvta a híveket a sötétben bujkáló alakoktól, és egy […][111] fotográfusra mutatott, aki rémülten szaladt el akkor elôle.
1948-ban, Nagyboldogasszony évében Celldömölkre zarándokoltunk. Akkor nem fogadta ôt senki: érzett már, hogy puskaporos a levegô. Az országutat mindenfelôl lezárták, mert hirtelen száj- és körömfájás lépett fel. A zarándokok a kukoricások között vonultak be Celldömölkre, ahol elôször a rendôrség, majd késôbb a katonaság vont kordont, s a hangszóró állandóan harsogta, hogy akinek nincs dolga Celldömölkön, távozzék. A hívek a templomba[112] menekültek, s ott is aludtak. A templom körül pedig állandóan sárga lével locsoltak… Éjjel szentségimádás volt. Másnap nagymisét mondott a prímás és beszédében arra kérte a híveket, hogy minden bajukat-bánatukat adják át neki, nem baj, ha leroskad a nagy súly alatt, de ô mindazt a sok keserűséget, ami ma a katolikusok lelkét nyomja, felajánlja a Szűzanyának, legyen irgalmas Patrónánk és kegyes közbenjárónk Szent Fiánál. Nem maradt szem szárazon a megrázó beszéd alatt. A szentmise alatt is folyton locsoltak sárga lével, s mikor a prímás kivonult, egy teherautó közeledett felé, tele katonákkal. A hangulat igen feszült lett egy perc alatt. Az emberek ordítozására megállt az autó két-három lépésre a prímástól, aki nyugodtan ment tovább, semmit sem törôdve az autóval. Ebéd alatt már zúgtak a hangszórók, hogy a száj- és körömfájás megszűnt, a katonai kordon megszűnt. Gyáva, gyalázatos támadás volt ez a prímás ellen, s hogy nem került vérontásra a sor, az a rendezôség komolyságát dicséri. De súlyosan elmarasztalja azt az eljárást, amely még a katonaságot is felhasználja ilyen aljas akcióra.
Ez év szeptemberében eljött a prímás Bodajkra, az Egyházmegyei zarándoklatra. A háború elôtt a bodajki zarándoklat az Egyházmegye nagy napja volt, katolikus nagygyűléssel, a katolikus lelkiismeret, öntudat komoly ébresztésével. Most is rengeteg zarándok sereglett össze. A program szerint a prímás 5 órakor érkezett volna, de mi már 4 órakor kerülô úton Bodajkra értünk. Telefonon a plébániát ismételten hívták, hogy mikor jön már a prímás. 5 óra után azután megtudták nagy meglepetéssel, hogy már 4 óra óta itt van. Nyilván valamire készültek. Vasárnap reggel a helybeli posta vezetôjét szabadságolták, egy központi kiküldött jött le Pestrôl, akinek idônként Pestet kellett informálnia a történtekrôl. A prímás szentmisét mondott, és evangélium után egy gyönyörű beszédet [tartott] a magyar búcsújárásokról és búcsújáró helyekrôl. Beszédében sem politika, sem dialektika nem volt. Áhítattal hallgatták a hívek, s a rendôrség sem talált benne kivetni valót. Annál jobban dühöngtek.
Még egyszer találkoztunk a hercegprímással, a szokásos katolikus nagygyűlést pótló, Nagyboldogasszony évet befejezô nagygyűlés alkalmából a budapesti bazilika elôtti téren. Kemény beszédet mondott arról, hogy neki nincs mitôl félnie, nem fél sem a haláltól, sem a börtöntôl. És 1948. december 28-án -- miután elôtte néhány héttel konferenciát tartott, s ott megtette intézkedéseit -- Ôeminenciáját este letartóztatták, és Budapestre szállították. A prímás liquidálására egy ötös bizottságot választottak, Révai József, Gerô Ernô, Ortutay Gyula, Farkas Mihály és Boldizsár Iván személyében.
A kihallgatások során eddig a rekord 77 óra volt, amit egy vádlott kibírt állva egyfolytában. Ezt a rekordot Mindszenty most megdöntötte, mert ôt 85 óra hosszat hallgatták ki állva, csak akkor esett össze -- amint azt egy amerikai lap írta. Szörnyű tortúrák, kínzások és injekciók után bírósági tárgyalásra került a sor, amelyen már nem lehetett a régi Mindszentyre ismerni, annyira tönkretették ôt. Vallott, és saját vallomása alapján életfogytiglani börtönre ítélték. Ez volt Rákosi Mátyásnak és cinkostársainak legnagyobb diadala, s egyben legnagyobb szégyene. A per világszerte nagy felháborodást váltott ki a művelt emberek körében, amely az ilyen cseka-rendszert nem ismerte magáénak és éppen ezért mélyen elítélte nem a prímást, hanem a kormányt. Mindszenty a lelkiismereti szabadság rettenthetetlen hôse és áldozata lett.