Schütz Antal: Csodatevő Szent Gergely püspök hitvalló

+ 270 k

Részlet Schütz Antal: Szentek élete c. művéből.

Midőn halálos ágyán feküdt, megkérdezte körülálló papjait: van-e még pogány a város-ban? Azt a választ kapta, hogy mindössze 17 van erre égre emelt szemekkel felsóhajtott: Hála Istennek; mikor püspök lettem, ennyi keresztényt találtam a városban! Ez volt életének nagy műve. Végbevitte nagy tudományával, szent életével és azoknak a különös kegyelmeknek a se-gítségével, melyeket Isten kifürkészhetetlen törvényszerűséggel ad országa építőinek. Amint az apostolokról írva van, hogy pünkösd után szétmentek a világba s hirdették az evangéliumot, az Úr pedig velük munkálkodott és szavaikat megerősítette és csodák által hatékonnyá tette, éppen úgy működött együtt Szent Gergellye1 hittérítői tevékenységében, és szavainak sokféle csodá-val adott hódító és átformáló erőt. Rendkívüli, kimagasló egyéniség volt; hatalommal nyúlt bele korának életébe és akadályoktól, nehézségektől nem rettent vissza. Érthető tehát, ha híre-neve már életében messze vidékekre elterjedt, s halála után a hívő nép rajongó szeretete és áhítatos képzelete legendák színes szálaival szőtte át élettörténetét s „csodatévő” névvel tüntette ki.

Mint előkelő pogány család gyermeke született 213 körül, és szülővárosában, a Pontus tar-tományban fekvő Új-cezáreában jogi és szónoki tanulmányokat végzett. Húszéves korában ma-gasabb jogtudományi tanulmányok végzése céljából öccsével, Athenodórusszal (őt akkor még Theodórusnak hívták), Fönícia híres városába, Berytusba készült, hogy ott a jogtudományokban magasabb kiképzést szerezzenek. Azonban a családi tanács úgy határozott, hogy a két fiú előbb menjen el a palesztinai Cezáreába nénjüknek meglátogatására, ki egy előkelő tisztviselő felesé-ge volt. Ez a családi határozat Isten titkos rendelése volt s döntő fordulatot hozott a két ifjú éle-tébe. Berytusba indultak s Cezáreában maradtak; jogi tudást és ékesszólást kerestek s rátaláltak a krisztusi igazságra.

Ugyanis abban az időben Cezáreában tanított a páratlan tudományú keresztény tanító, Origenes. A jeles mester híre-neve vágyat keltett a két tudásra szomjas ifjúban; ellátogattak is-kolájába, majd rendes hallgatóivá szegődtek. Tudományának mélysége, előadásának vonzóereje és életének komoly szépsége mindjobban lebilincselte őket. Lassan-lassan elfelejtették utazásuk célját, Berytust és a jogtudományt, s egészen átadták magukat a bölcselet és hittudomány műve-lésének. Az Origenes ajkáról hallott krisztusi igazság átalakította elméjüket és szívüket, s ke-resztények lettek; különben is Gergely már 14 éves korában mélyebb lélekkel fordult a keresz-ténység felé, mikor t. i. elvesztette édesatyját. Mikor öt év elteltével 238-ban visszakészültek hazájukba, Gergely nagyszabású búcsúbeszédben köszönte meg Origenesnek azt a kimondhatat-lan sok lelki jót, melyben tőle részesült. Elbúcsúzott a rajongva szeretett mestertől, de mindig hű maradt testtel és lélekkel a sokat szenvedett és üldözött szerencsétlen nagy férfiához. Úgy lát-szik, nem tért vissza azonnal hazájába, hanem lement Egyiptomba és Alexandriában Nagy Szent Dénes püspök (dec. 2) vezetése mellett tovább tanulmányozta az evangéliumi igazságot, sőt vi-lági tudományokkal és művészetekkel is foglalkozott. Majd még egy évig hallgatta Cezáreában Origenest. Világi és egyházi tudományban alaposan kiművelve visszautazott Újcezáreába öz-vegy édesanyjához.

Krisztus Urunk kegyelmében újjászületve érkezett vissza hazájába, hol megfelelő új életet kezdett. Vagyonáról, a vagyonnal és születéssel járó világi előnyökről lemondott, magányba vonult, hogy imádságban, elmélyedésben és a Szentírás tanulmányozásában zavartalanul élhes-sen Istennek és lelkének. Tudományának és szentségének fénye csakhamar kisugárzott magá-nyából s felkeltette az emberek csodáló tiszteletét és a tartomány érsekének figyelmét. Az em-berek hozzá jártak okos és jámbor tanításain okulni és épülni, az érsek pedig azt tervezte, hogy Gergelyt püspökké szenteli. Amint Gergely az érsek szándékának neszét vette, elbujdosott; nagy alázatosságában érdemetlennek tartotta magát a magas püspöki méltóságra és gyengének a fő-pásztor vállaira nehezedő nagy felelősség viselésére. De mivel az érsek szándéka Isten szándéka is volt, Gergelyt rejtekhelyén felfedezték, s kénytelen-kelletlen beleegyezett a felszentelésbe. Csupán azt kérte, hogy még egy ideig a magányban maradhasson s ott a püspökségre kellően előkészülhessen.

Mint püspök teljes erejével, egész lelkével a reábízottak megszentelésén fáradozott. Önfel-áldozó apostoli tevékenységét Isten két rendkívüli kegyelemmel tette hatékonnyá: hatalma volt neki a természeten és szellemeken.

A hitközség, melynek főpásztora lett, az Úr Jézusnak igazán kis nyája volt; mindössze 17 hívőt számlált. Mégis nagy sokaság és nagy szeretet várta Gergelyt, mikor püspöki székének el-foglalására megérkezett. Ugyanis csodáinak híre megelőzte jövetelét és fényes fogadtatást ké-szített számára; a pogányok nagy tömegben vonultak eléje és a keresztényekkel vetekedve aján-lották fel házukat lakóhelyül a nagyhatalmú férfiúnak. Gergely egy keresztény házában telepe-dett meg, hová már a közeli napokban csoportosan jöttek a pogányok, hogy lássák és hallják őt. Rövid idő alatt sokan megkeresztelkedtek. A hívek számának növekedésével szükségessé vált megfelelő templom építése. Erre a célra nem volt alkalmas hely. A tengerparton a hegy lábánál elnyúló síkság olyan keskeny volt, hogy, templom nem fért el rajta. Gergelynek eszébe jutottak az Úr szavai: „Ha annyi hitetek leszen mint a mustármag, és mondjátok e hegynek: menj innen amoda, elmegyen, és semmi sem lesz nektek lehetetlen” (Máté 17,19). Bízott az Úr ígéretében és saját hite erejében. Az Úrhoz könyörgött és - a hegy megmozdult és a templom építésére ele-gendő teret nyitott. S az itt épült templom a megingathatatlan hit szimbólumaként állta az idők viharait: nem pusztult el a Dioklécián-féle üldözésben, mikor minden templomot le kellett rom-bolni; s épségben maradt egy földrengés alkalmával, mely az egész várost romba döntötte.

Más hasonló csodákról is tud a bámuló utókor. Két testvér a birtokukon fekvő mocsár miatt örökös ellenségeskedésben állott. Perüket ismételten Gergely elé vitték, aki mindannyiszor ki-békítette őket. A viszály azonban újra és újra kitört, egyre elkeseredettebb lett, és a pörös atyafi-ak már egymás élete ellen kezdtek törni. Ekkor Gergely, hogy végleg rendbehozza az ügyet, Is-tenhez fordult; a szent püspök imádságára a testvérek háborúságának oka, a mocsár kiszáradt. Máskor megrendszabályozta a Lykus folyót, mely féktelen áradásaival a híveknek rengeteg kárt okozott. Egy vészes áradás idején ugyanis a hívek a minden bajukon segítő Gergelyhez folya-modtak és kérték, hogy vessen véget a folytonos veszedelemnek, mely életüket és vagyonukat fenyegeti. Gergely a folyó partján leborult és imádkozott, majd Isten nevében leszúrta botját és megtiltotta a víznek, hogy ne merje többé átlépni a kijelölt határt. A víz soha többé nem áradt túl a boton, mely lombos fává nőtt s az áradás határául, de a csoda emlékezetére is, sokáig ott állt a parton.

A gonosz lelken való hatalmának érdekes bizonyságát jegyezte fel Nisszai Szent Gergely. Mikor püspökszentelése után székvárosa, Újcezárea felé tartott, útközben egy éjjel a zivatar úti-társaival együtt egy híres pogány templomba kényszerítette. A gonosz lélek hajléka volt, ki itt a bálványképből a hozzá folyamodóknak olykor feleleteket adott. Beléptekor Gergely keresztet vetett magára, nagy keresztjellel megáldotta a templomot és benne az egész éjszakát imádság-ban töltötte. Reggel folytatta útját. Imádságos jelenléte és a szentkereszt jele a gonosz lelkeket kiűzte hajlékukból; a templomon kívül bolyongtak s reggel a bálványpapnak tudtára adták, hogy többé oda vissza nem térhetnek, sem a kérdezőknek feleletet nem adhatnak. A bálványpap Ger-gely után futott s tettéért kérdőre vonta őt, majd különböző fenyegetésekkel és a császárnál való feljelentéssel igyekezett megfélemlíteni. Gergely nyugodtan csak annyit mondott, hogy neki az igaz Istentől hatalma van a gonosz lelkeken, tetszése szerint kiűzheti és visszahívhatja őket. Erre a pap arra kérte, hogy mutassa meg ezt a hatalmát, s miután előbb kiűzte, most rendelje vissza a templomba a lelkeket. Gergely egy lapra ezt írta: „Gergely a sátánnak: menj vissza”, s meg-hagyta a papnak, hogy az írást tegye az oltárra. A pap így cselekedett, a gonosz lelkek visszatér-tek s folytatták működésüket. Ez az esemény a bálványpapot megrendítette, Gergely tanítványa lett s utóbb az újcezáreai egyház diakónusa.

A Décius császár parancsára 250-ben megindított keresztényüldözés hullámai Újcezáreába is eljutottak. Az üldözők főképen a püspök élete ellen törtek, mivel tudták, hogy ha megverik a pásztort, elszélednek a juhok is. Gergely örömmel lett volna kész életét feláldozni az Úr Krisz-tusért, de aggódott híveiért. Tudta, hogy gyöngeségüknek szüksége van erős karjára, s félt, hogy az ő elhurcolása vagy megöletése esetén hitükben meginognak és a ragadozó pogány farkasok martalékává válnak. Ezért székvárosát elhagyta és diakónusával, az egykori bálványpappal egy közeli dombtetőre vonult. Azonban valaki elárulta rejtekhelyüket, s a dühös pogány katonák utánuk mentek, hogy visszahurcolják őket és megöljék. Végigkutatták a dombtetőt, de két ma-gányos fánál egyebet nem találtak. Gergely és diakónusa éppen térdenállva Istenbe merülten 52 imádkozott, mikor a katonák a dombtetőre érkeztek s Isten akaratából az imádkozók a katonák szemei előtt két élőfának tűntek fel.

Az üldözés után Gergely szétszórt nyáját a jó pásztor szeretetével kereste föl és gyűjtötte össze; a keserves szenvedések után gyengéden vigasztalta őket és az irgalmasság olajával gyó-gyítgatta testi-lelki sebeiket. A megkínzott vagy megölt hívek tiszteletére emlékünnepet rendelt.

Két évre rá barbár gótok törtek be Pontusba és rabolva-pusztítva járták be a tartományt. A nagy csapásnál szomorúbb volt, hogy akárhány keresztény is megfeledkezett magáról és a fosz-togatókhoz csatlakozott. Mikor elvonult a vihar, Gergely nagy erélyességgel, de egyben nagy mérséklettel visszaterelte az elfajultakat a keresztény fegyelemre. Ugyanilyen éber gondja volt a hit tisztaságára. Akkortájt a Szentháromság tagadó Szabellius eretneksége veszélyeztette a hitet. Gergely csattanós hitvallásba foglalta a katolikus igazságot - a bámuló kor úgy tudta, hogy ma-ga Evangélista Szent János diktálta neki Szűz Mária parancsára-s ez csillaga és pajzsa lett Ázsi-ának a szabellianizmus ellen. Nagy Szent Vazul is gyakran hallotta, amint nagyanyja, az idő-sebb Szent Makrina elimádkozta reggeli ájtatosságában.

264-ben még jelenvolt az antióchiai zsinaton, hol az eretnekségek ellen hathatósan szót emelt. Ezután - úgy látszik - nemsokára elérkezett földi zarándokútjának végére. Halálos ágyán meghagyta övéinek, hogy nagyon egyszerűen temessék el, mert, úgymond, jövevényként léptem a világba s mint jövevény akarok távozni is. Az igazak halálával tért meg Urához, Istenéhez, ki-nek egész életén át hűséges szolgája volt. Nagy Szent Vazul tanúsága szerint kortársai Mózes-hez, a prófétákhoz és az apostolokhoz hasonlították ama rendkívüli kegyelmeknél fogva, me-lyekkel Isten felékesítette.