Schütz Antal: Szent László király hitvalló + 1095.

Részlet Schütz Antal: Szentek élete c. művéből.

Magyarország állapota a Szent István halálát követő emberöltő alatt nagyon szomorúra for-dult. Belülről trónviszályok, kívülről idegen támadások fenyegették. Még nagyobb baj volt, hogy a nemzet nemcsak politikailag, hanem lelkileg is megoszlott. Egyik része teljes odaadással csüggött Szent István nagy alkotásain, a keresztény hiten és a királyságon, a másik ellenben még mindig gyanakvó szemmel tekintett a kereszténységre és visszasírta az ősök pogány sza-badságát és szabadosságát. Ezek a titkos Koppányok és Vaták úton-útfélen azzal példálóztak, hogy a kereszténység az idegen befolyás szálláscsinálója és a magyar faji sajátosságok megölő-je. És szavuk sokaknál meghallgatásra talált; sokan elhitték nekik, hogy a kereszténység és ma-gyarság tűz és víz, és hogy következésképen lehetetlenség valakinek egyszerre jó kereszténynek is meg jó magyarnak is lennie. Így a nemzet lelki meghasonlása napról-napra mélyebbé vált. A meghasonlást nyomon követte a közerkölcsök nagymérvű süllyedése, a pogány babonák terje-dése, a lopás, rablás és erőszakoskodás elhatalmasodása és a barbár életformák visszaütése.

Ilyen előzmények után lépett a trónra Szent László és fölséges egyéniségével egyszerre fel-oldotta a kínzó ellentéteket. Hiszen ő hiánytalanul egyesítette magában mindazt, amiért a jó ma-gyar és a jó keresztény lelkesedett. Ő hős volt a javából. A többiek sorából egy fejjel kiemelke-dett daliás termetével; férfias szép megjelenésével első látásra meghódított mindenkit, aki érint-kezésbe került vele. Amellett ízig-vérig keresztény volt; az evangélium tanításait nem csupán ajkán hordozta, hanem életével meg is valósította. Ő tehát tősgyökeres magyar dalia és egyben szent tudott lenni, és ezzel a nagyszerű szintézissel végképpen kitépte a bizalmatlanság tövisét, mely a kereszténység iránt még sok magyar szívben ott sajgott.

Szent László 1046 táján született Béla magyar herceg és Rikiza lengyel királylány frigyéből. Nem magyar földön, hanem Lengyelországban látta meg Isten szép világát, ahol atyja számki-vetésben élt. De már 4-5 éves korában Magyar országba került s legszebb gyermekéveit a Ti-szántúl főerősségében, a bihari várban töltötte. Itt kapta azokat a mély benyomásokat, melyek őt a magyarság legnépszerűbb hősévé avatták; de itt sajátította el azokat az erényeket is, melyek szentté formálták egyéniségét. Vallásos nevelésében anyjának volt főrésze, aki gyermekkorát a Rajna-mellék egyik kolostorában töltötte, és ott szívta magába a clunyi reform szellemében me-gújhodott katolicizmus mélységes hitét és cselekvő készségét. Nagyra hivatott fiában ő keltette életre a buzgó áhítat és alázat szellemét, mely kora fiatalságától koporsójáig hű kísérője maradt. De anyja mellett nem kevésbé kiváló nevelőmestere volt atyjában. Hiszen Béla herceg már len-gyelországi tartózkodása idején, mint korának egyik legvitézebb daliája és legjobb hadvezére volt ismeretes és azóta magyarországi diadalaival csak gyarapította babérait. Joggal feltehető te-hát róla, hogy mintaszert katonai és lovagi nevelésben részesítette fiát. Később pedig sógorának, Kázmér lengyel királynak az udvarába küldötte őt. Innét csak 1061 elején került haza a közben tizenöt éves ifjúvá serdült herceg, mikor Magyarország trónján már atyja ült.

Ettől kezdve rohamosan űzték egymást az események a gyorsan érő ifjú életében. Tizenhét éves korában elvesztette atyját s unokatestvére, Salamon elől Lengyelországba volt kénytelen menekülni. 1064-ben bátyjával, Gézával egyetemben visszatért és harcra készülődött Salamon ellen. De a püspökök közbevetették magukat és összebékéltették a rokonokat. A hercegek elis-merték Salamont királynak, és ez viszont átengedte nekik az ország keleti harmadát. László így ismét visszakerült kedves bihari várába. De nem sokáig pihenhetett benne. A pogány besenyők ugyanis 1068-ban betörtek az országba és szörnyű pusztítást és fosztogatást vittek végbe. Sala-mon rokonaival azonnal utánuk eredt és a szolnokdobokai Cserhalomnál megsemmisítő veresé-get mért rájuk. A csata igazi hőse azonban nem a király, hanem az akkor huszonkétéves László herceg volt. Egymásután négy besenyő vitézt vágott le; majd egy ötödiket, aki egy magyar lányt akart elrabolni, vett űzőbe és kemény tusa után azt is legyőzte. Ez volt a fiatal herceg első be-mutatkozása és ezzel egyszerre megnyerte a harcias magyarság tiszteletét. Egyszerre ő lett a nemzet bálványa, és fejedelmi alakja körül már fiatalon megindult a legendaképződés. Katonái csodákat beszéltek vitézségéről, rettenthetetlen bátorságáról és harci bárdjának ellenállhatatlan erejéről.

Már az egész nemzet ünnepelt hőse volt, mikor Salamon bukása és a jó Magnus (Géza) ki-rály halála után (1077) a közbizalom őt kívánta Szent István trónjára. László elfogadta a felaján-lott koronát s tizennyolc esztendőn át (1077-1095) ő intézte nemzetünk sorsát. Uralkodása méltó folytatása s nem egy tekintetben kiegészítése volt Szent István uralkodásának. Mindenekelőtt tartósan megoltalmazta az országot a keletről fenyegető barbár veszedelemmel szemben. A be-senyők helyébe telepedett pogány kunok ugyanis három ízben is (1085., 1091., 1092.) betörtek hozzánk és széltében-hosszában dúlták és fosztogatták az országot. László mindannyiszor olyan keményei megverte őket, hogy a legenda szavai szerint „a karvaly körmétől megtépett rucák módjára” voltak kénytelenek menekülni. Sokezret foglyul ejtett közülük s ezeket megkeresztel-kedésük után mint békés polgárokat az ország különböző részeiben letelepítette. Nevezetesek ezek a harcok azért is, mert bennük ragyogott fel először a keresztény magyarság új történeti hi-vatása: védőbástyát emelni a Nyugat kereszténysége számára a Kelet hordái ellen. Nemzetünk vállalta a föladatot. Szent királyának vezérlete alatt a vele született vitéz lendülettel vetette ma-gát a harcba. Az első diadalmas csaták a színes élmények hosszú sorát hímezték történelmünkbe és megnyitották a magyar lovagkor világát, melynek legszebb epizódjai a szent király homlokát fonták körül a bámuló kegyelet virágaival. (Tordai hasadék, Szent László pénze, füve, forrásfa-kasztás stb.)

Nem kisebb érdeme Szent Lászlónak, hogy egyidejűleg befelé is rendet teremtett az ország-ban. Szigorú törvényeivel hadat üzent az országszerte eláradt tolvajlásnak és rablásnak. Ugyan-így sikerült eltüntetnie a pogányság utolsó emlékeit is. Utána már nem kellett többé újabb Kop-pányoktól és Vatáktól tartani. Más tekintetben is sokat tett az Egyház érdekében. Az újonnan meghódított szlavon részek számára Zágrábban püspökséget alapított, a kalocsai érseket, délvi-déki hódításaira való tekintettel Bácsra, az erdélyi püspököt Gyulafehérvárra, a biharit pedig Nagyváradra költöztette. A Szentjobb őrzésére a Berettyó völgyében a szentjobbi apátságot ra-katta; ugyancsak az ő nevéhez fűződik a bátai, kolozsmonostori és somogyvári bencés apátsá-gok alapítása. Sokat fáradt abban is, hogy a magyar katolikus egyház életét fokozatosan VII. Gergely tisztult eszményéhez igazítsa. Végül azzal, hogy a magyar kereszténység első hőseinek, Szent Istvánnak, Szent Imrének és Szent Gellértnek ereklyéit a pápa engedélyével oltárra emelte (1083), minden idegennél vonzóbb nemzeti eszményképeket állított a magyar kereszténység elé.

De Szent László nemcsak nagy király és nagy hadvezér, hanem egyúttal nagy szent is volt. A montecassinói apáthoz intézett levelében alázatos lélekkel gyarló embernek vallja magát, mert - úgymond - a világi méltóság érdekeit alig lehet másként, mint bűnök árán előmozdítani. Fényes győzelmeit nem a maga vagy harcosai vitézségének, hanem a szent férfiak imádságának tulajdonítja. Másik királyi erénye volt a nagylelkűség. Az áskálódó Salamonnak újra meg újra megbocsátott és még az ellenségeivel való cimborálás után is hajlandó volt őt kegyelmébe visz-szafogadni.

Ezek a fölséges királyi vonások messze idegenben is számos bámulót szereztek számára. Er-re vall az a nem egészen valószínűtlen híradás, hogy a keresztes vitézek vagy legalább azoknak egy része őt szemelte ki a keresztes hadjárat vezéréül. Szent László azonban már nem érte meg a vállalat megindulását, mert 1095 júl. 29-én alig ötvenesztendős korában meghalt.

A nemzet ki csínye-nagyja úgy siratta halálát, mintha tulajdon édesapját veszítette volna benne. Emléke oly mélyen bevésődött az egymást követő nemzedékek lelkébe, mint egyetlen más nemzeti szentünké sem. Nagyváradi sírja hamarosan leglátogatottabb nemzeti zarándokhe-lyünk lett. A költők és művészek nem fáradtak bele tetteinek dicsőítésébe; de nem pihent a nép-képzelet sem, hanem megállás nélkül szövögette azokat a legendaszálakat, melyek részben már életében körülfonták alakját. A középkor hívő magyarja szent áhítattal zengte róla:

Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!
Magyarországnak édes oltalma,
Szent kerályok közt drágalátos gyöngy,
Csillagok közt fényességes csillag,