Prohászka Ottokár:

Szeplőtelen fogantatás ünnepére. I. Virgo Singularis.(1894)

K. T. U. Két kiválasztott lélekről használjuk szellemi, lelki értelemben a szentírásnak azt a fenséges páratlan szavát: primogenitus. Szent Pál az ő hitének szárnyalásában a kolosszaiakhoz így ír : Qui est imago Dei invisibilis, primogenitus omnis creaturae. Ir arról a lélekről, mely az Isten Fia lelke. Hogyha ez az Isten Fia lelke trón, akkor az egész teremtés lépcsőül szolgál ennek a léleknek ; hogyha ez az Isten Fia lelke virág, akkor minden a világon gyökere és szára. Valamint a gyökér abban a nedves és hideg földben szárat hajt és levelekkel ruházkodik és mindezt azért tgszi, hogy a virágban kifeseljék : épúgy az egész teremtésben minden oda tör, hogy az Isten Fia lelkébe átváltozzék. Valamint pedig a Szentlélek Krisztus imádandó lelkéről azt mondja, hogy minden teremtés elsőszülöttje, úgy az egyház is a Bölcseség könyvének azt a helyét: ego ex ore Altissimi prodivi primogenita, egy másik választott és fenséges lélekről használja: a Boldogságos Szűzről. Arról a lélekről, ki nekünk azt a nagy dicsőséget és kegyelmet szerezte, hogy a felfoghatatlant és elérhetetlent közénk levonta, ki nekünk azt a nagy dicsőséget és örömet szerezte, hogy a végtelen Istent testvérünkké tette; aki azt a felfoghatatlant emberi alakba, szívbe, testbe öltöztette; ki azt a kimondhatatlant emberi ajkakkal dadogtatta; akinek ölében az a végtelen kis karjait felénk tárta, szóval, aki nekünk az Űr Jézust testvérünkké tette és ránk ezáltal az Isten testvériségének dicsőségét hozta. Minden lélek az ő dicsőségének örvend, az ő páratlan fenségével, büntetlenségével dicsekszik: Tu glória Jerusalem, tu laetitia Israel, tu honorificentia populi nostri!

Mi a Boldogságos Szűz Máriának az a legszebb, kiváló s hozzá egyedül méltó vonása? Az, amelyet mi a szeplőtelen fogantatásban tisztelünk. A Boldogságos Szűz Máriának ez a szeplőtelen fogantatása legékesszólóbban hirdeti az Úristen szentségét, végtelenségét, gondolatainktól és érzelmeinktől végtelenül való elfekvését; hirdeti ékesszólóan azt a remek észt, amely az emberi nemnek átkába belegondolta a Boldogságos Szüzet; hirdeti annak a karnak a hatalmát, amely a romok közé szép templomot épített; hirdeti a szívnek szeretetét, amely az ő édesanyját úgy szerette s átkarolta, hogy mikor az egész világ elesett tőle, függött az ő kebelén egy lélek: a Boldogságos Szűz Mária ; hogy mikor valamennyi szív páratlan elhidegülésben elidegenült az Úristentől, maradt az Úristen szívén egy szív, hozzáforrva és nőve elválaszthatatlanul: a Boldogságos Szűz ; hogy mikor valamennyi szikra kialudt abban az óceánban, mely a teremtés khaosza, egy csillag marad az égen ; hogy mikor az Isten művei mind elpusztultak és sötétségbe borultak, marad egy Isten-műve, mely az ő kezének remeklését volt hivatva megőrizni és hirdetni a világnak : a Boldogságos Szűz. És ez a kiváltság, melynél fogva a Boldogságos Szűz az eredendő bűn nélkül fogantatott és született, ez a nagy kiváltság hirdeti, hogy ő az az asszony, akit a nap övez ; s maga a Boldogságos Szűz Mária úgy jelentette ki magát egy napsugárból szőtt ruhában, égre emelt szemekkel, imádkozó ajkakkal: Ego sum Immaculata conceptio. Mintha csak azt mondaná : Ti szegény emberek, ti mind elhullottatok, csak én vagyok az a páratlan lélek, ki az Úristen szeretetében és hatalmában megállottam. Ti emberek, mind rombadőltetek, csak én vagyok az a páratlan lélek, ki Istenhez menekültem. Ti emberek, mind betegek vagytok, de nyomorúságtok nagy kórháza felett emelkedem én páratlan üdeségben. Ti emberek, mind ki vagytok száradva, kedélyetek puszta, hideg, sötét; csak egy üde és friss lélek van, amely önmagában a régi kegyelmet tükrözteti: én vagyok — a szeplőtelen fogantatás. Ez a szeplőtelen fogantatás tehát hirdeti azt a nagy kiváltságot, hogy a Boldogságos Szűz Mária az eredendő bűn nélkül fogantatott.

Természetes, ha az ember meg akarja jól érteni és akarja helyesen és kimerítően méltatni, kellene neki egy mélyebb tekintetet az eredendő bűnnek titkába vetni. Önök, k. t. u., ismerik mindnyájan az inkáknak, annak a híres amerikai népnek történetét; ismerik ez erőteljes és művelt népnek hanyatlását! Szobraikat, műveiket városaiknak beszakadt bolthajtásai többé nem védik ; kapuikat a fáknak gyökerei szétrontották ; az ő utcáikon a márványtörmelékben szederindák kígyóznak, gyíkok és kígyók siklanak, és ők maguk őseiknek palotái mellett összetákolt kunyhókban tengetik életüket. Amit látnak, azt nem értik. Guggolva a tűz mellett, a hamuban piszkosan és szennyesen ülnek és pipáznak, s beszélgetnek arról, hogy régen az ő apáikhoz leszállott az Isten s megmutatta nekik, hogyan kell ily nagyszerű városokat építeni, hogyan kell ily szobrokat faragni, hogy kell skorpiók, kígyók s szélvészek felett uralkodni. Szívük most már nem tiszta; nem értik azt a nagyot és szépet; kedélyük nem lendül fel a balzsamos fuvalmon, amely e síkokon leng; elbutulva, elvadulva, elállatiasodva nyomorúságban élnek ; és ők, kik előbb ezeken a tájakon a perzselő nap sugara dacára uralkodtak, most szolgaságban siratják régi dicsőségüket. Finom erkölcseik elvesztek; egy gondolatuk sincs valami nagyra; vágyódni nem tudnak más után, csak ami hús és vér; nemesebb vonásaik eltűntek — állatiasságban elpusztultak. Van ugyan lelkük ... az a régi lélek ..., hanem az a régi lélek mintha sűrű, sötét fátyolba volna betakarva. íme az inkák története. A régi ősök maradékai ezen romok között születnek. Az a régi lélek, amely most is megvan, az érzékiségbe van beleforrva és csupa szenvedélyek cikáznak át rajta, mint a felhős égen a villámok.

Nézzék, ez az eredendő bűnnek a képe. A régi emberiség, mely hatalmas és szép volt az Isten kegyelmében, most sötétségben születik. Megvan a régi lélek, hanem az a régi lélek nincsen átszőve fénnyel; megvan a régi lélek, megvan a régi kristály, hanem az a kristály sötét: nincs megvilágítva ; megvan a régi lélek, hanem az a régi lélek a földnek fekete gyémántja: nincs benne tűz, hő, amely előbb átjárta. Mindez pedig azért van így, mert elfordult az Istentől a sötétségbe. Ez nem az Isten teremtménye többé ; az Isten nem így gondolta magának az emberi lelket. Az Isten úgy gondolta az emberi lelket, hogy az fényes legyen, átszőve az Isten kegyelme fényével. Az Isten nem úgy gondolta az emberi lelket, hogy az az érzékiségbe legyen belefulladva, hanem hogy az emberi lélek tisztaságban és concupiscentia nélkül legyen. Az Isten nem gondolta az emberi lelket romok közt, hanem gondolta fiakép királyi trónon; most pedig szolga, és a természet vasjárma alá kényszerül hajtani nyakát. Nincs kedvtelésem rajtatok ; ti sötét lelkek vagytok, rongyos lelkek vagytok ; nem ilyen volt az én művem ! Nem vagytok a régi inkák, hiszen romok közt laktok rongyokba öltözve. Nézzétek, milyen volt az Isten nemzetségének háza ! Ti nem vagytok a régi nemzedék ; a ti arcaitokon a nemes vonások elmosódtak. Szenvedélyek cikáznak végig lelkeiteken. Nem vagytok az Isten gyermekei! S látjátok, azért, mert nem vagytok az Isten gyermekei, azért vagytok ily szegények ; azért nem csodáljátok azt, amit előbb csodáltatok ; nem szeretitek azt, amit előbb szerettetek. Nyomorultak lettetek ! De én könyörülök rajtatok és adok nektek egy új Ádámot, az Emberfiát; vágyódjatok utána, hogy kiemeljen és kiszabadítson titeket!

És mihelyt az Úr ez irgalomteljes gondolatát gondolta, mihelyt ez a primogenitus az örök szeretet sugárzásában az Isten lelke elé lépett, azonnal elgondolta, hogy méltó Istenanyát ad neki, olyant, aminőt csak az Úr keze alkotni képes ; elgondolta, hogy az Isten-fiúnak bevonulására egy oly diadalkaput épít, portám speciosam, amilyent csak Isten képes, hogy lássa ki ki: ez az Isten műve; tudja kiki, hogy az Isten keze alkotta. Kérj magadnak jelt a mélységben és a magasban — és nem kellett; no, hát adok nektek én jelt, se ott fönn az égen, se a föld mélyében, hanem köztetek fakasztok tiszta, sértetlen, szűzi virágot; ezen az átkozott földön kihajt a bűnös gyökérből egy sértetlen hajtás, virga Jesse; a beteges vánszorgó emberek közt teremtek egy tiszta, sértetlen, szeplőtelen Szüzet, ki kegyelemmel teljes élte első percétől; ki a sötét lelkek közt ragyogó lélek; ki a kórházak levegőjében viruló pálma ; ki a mérgezett kedélyű emberek közt friss, üde, az élet telje és szépsége: a szeplőtelenül fogantatott Szűz ! A szeplőtelenség, a kegyelmi állapot léte első percétől, az érintetlenség, az egészség, az élet telje, a sértetlenség — ez az Isten adománya, amellyel kitüntette; ez az Isten jegyesének kincse ... ez az Isten-anya méltósága ... ez rajta a nagy, a remek, az Isten műve! K. t. u., az Isten művei utánozhatatlanok; a szentírás elmondja: ... qui dat nivem sicut lanam, nebulam sicut cinerem spargit..., ki épít magának égboltot házul és diadalkapunak szivárványt ... De a legistenibb ajándék az istenség mélyéből és belsejéből: az élet. Kicsoda adhat alkatához egy arasznyit, ha Nagy Sándor is vagy Napóleon? És Salamon is szegény az élet pompájával szemben, amelybe a mezőnek lilioma öltözködik ; az ember ruhát ad, az Úr életet ad; ha beteg embereket, haldokló királyokat akárhogy öltöztetnének, volna-e az a gyöngy, az a drágakő, az az arany-, ezüst-, selyemdísz oly szép, mint az az egészséges bársonyfényű üde arc? Ha holt embereket bármily drágaságokkal körülvennének, volna-e az oly szép, mint a ragyogó sugár, mely örvendező szemekből kivillan? Úgy-e nem ! No hát bármit tesznek az emberek, az Úr az élet forrása. S ezt az isteni kincset árasztotta a Szent Szűz lelkére : a természetfeletti élettel, kegyelemmel teljessé tette. Ahol a többi sötét: őt fényessé; ahol a többi megtört, őt sudár pálmává és cédrussá teremtette; ahol a többi beteg, őt az életerő teljébe állította; ahol a többi mérgezve teng és elzüllik, ő a legszebb, legüdébb virág! Hiszen a szentírás szerint: Sicut lilium inter spinas s ismét: Una est columba mea, amica mea ... igazán szép ... tota pulchra ... páratlan ... Virgo singularis ...

Képzeljük el a szentírás-adta színekkel a világ állapotát: ... omne caput languidum et omne cor moerens; az emberek vigasztalan lelki homályban, beteg szívvel tengődnek — romok közt laknak régi dicsőségük romjaiban. Melyik lesz e romok közt az Üdvözítő útja? Melyik a Verbumnak méltó pihenője? Mindenütt szenny és utálat?! De íme, a romok közt egy tiszta szűz lejt, vigyázva lép, itt köztünk letelepszik Názáretben, és mikor végre üt a megváltás órája, az Isten Fia betér szeplőtelen méhébe! Elhomályosul a Szent Szűz lelkével szemben minden dicsőség, minden gazdagság, fény és pompa ... Virgo singularis ...

Az Űr dicsősége csillagot és angyali éneket kívánt a magasban, de a földön mit kívánt? Egy tiszta szeplőtelen kebelt ..., édes tejet a szeplőtelen anyából. Ez az anya lesz az Isten egyedül méltó temploma, zavartalan otthona, illatos szentélye! Ez az anya lesz igazán az élők anyja!

Ezt a szeplőtelen fogantatást szívjuk be lelkünkbe és szívünkbe, körítsük tiszteletünkkel, csodálatunkkal, áhítatunkkal, ragaszkodásunkkal, rajongásunkkal. Szívjuk egyszersmind magunkba a szeplőtelen fogantatásban az Isten nagy vágyát. Mi az Isten vágya? A lélek szépsége. Mi az, ami az Isten előtt kiváló? mi az, amivel mi az Isten szívét elragadhatjuk? Az erkölcsi tisztaság, mely a legszebb koszorú az emberiség fején : az a dicssugár, mely azt hirdeti, hogy a lélek szent és tiszta. Mi emeli azt a lekonyított fejet büszkén az égre s mindig magasabbra fel egészen a csillagokig? Ez az erénynek méltósága. Mi emeli az emberi szívet, a szomorú emberi szívet? A lelkiismeretnek a tisztasága. A szeplőtelen fogantatás mindezt hirdeti. És mire van inkább a világnak és nekünk mindnyájunknak szükségünk, mint arra a meggyőződésre, hogy a legszebb, legfenségesebb a szívnek tisztasága, az erénynek hatalma, a kedélynek érintetlensége? Az emberi szenvedélyek felett, mintegy hullámok felett elrohanó és elsikló hajó : az az emberi lélek, melyet meg nem tör a bűn nyomorúsága. A szeplőtelen fogantatásban lelkesüljünk mindnyájan szeretett lelkünk üdvéért. A szeplőtelen fogantatásból értsük meg azt a lelkesülést, hogy az ember ne hagyja magát letapostatni, letiportatni a szeplős lelkek által, ne görnyessze nyakát a szenvedélyek igája alá, hanem hogy iparkodjék szeplőtelenül állni, küzdeni a bűn ellen, először önmagában, azután a nagy világban. Minő eszményképre van a világnak inkább szüksége, mint a szeplőtelenül fogantatott Szent Szűzre? Minő sugár fogja jobban megörvendeztetni az éjben, mely körülötte ijesztget, mint a szeplőtelen Szent Szűz szeméből kivillanó sugár, mely azt mondja : Ego sum immaculata conceptio? Minő hang biztatja az embert jobban, mikor látja, hogy sikere nincsen művének, hogy ő csak egy szikra a sötét, a vak éjben? Mily szó biztat jobban a kitartásra és odaadásra, nem törődve semmivel, mint: Én vagyok a szeplőtelen fogantatás?

Hogyha az ember a megszentelő malasztot úgy megszerette, hogy a legnagyobb díszét és királyi palástját látja benne, nem fogja e palástot a sárba dobni; ha az ember lelkének legmelegebb leheletéül a kegyelmet tartja : az nem fogja e leheletet a szenvedély tüzével kiégetni; ha az ember a megszentelő malasztban látja a trónt, ahol Isten honol, melyről ha lelép, az állatiasságba vész, higgyék el, nem fog onnan lelépni, hanem égre fogja emelni kezét és azt mondani: «Uram, tarts meg engem az én dicsőségemben : a te fiúságodban !» Erezzünk a szeplőtelen fogantatás ünnepén egy nagy és szent ragaszkodást a megszentelő malaszthoz ! Érezzük fenségünket abban a tisztaságban, amely az erkölcs tisztasága, amely a mi méltóságunk; abban a fenségben, amely az Istenhez való ragaszkodásnak, az Istennel való összeköttetésnek nagy kegyelme: akkor leszünk mi igazán a szeplőtelen fogantatásnak igaz tisztelői, a Boldogságos Szűznek hű gyermekei, az Űr Jézus édes testvérei, és bennünk is a szeplőtelen fogantatásnak, jóllehet bénítva, megtörve, régi nagy áldásai fognak felébredni.