Prohászka Ottokár: Mindenszentek ünnepére

Montes Dei (1898)

K. T. U.! Fölvonul ezen a napon az Űr serege. A középkorban az a hit volt, hogy fent az égen a tejút az Isten hadainak útja, a lelkeknek útja. Ügy érzem magam mindenszentek ünnepén, mintha ezen az úton állnék, s lelki szemeim előtt elvonulnának az Istennek hadai. Vidi turbam magnam, quam dinumerare nemo poterat, ex omnibus gentibus et tribubus et populis; csupa hősies alak, megtestesülései az Űr Jézus szavainak : Spiritus et vita. Hallom a szótlan győzelmi éneket, ők maguk az Isten dicsősége s diadaléneke. Mert hiszen minden teremtmény, minden csillag, minden csillám, minden virág, minden alak az Isten egy-egy gondolata, szava, dala; de a szentek az Istennek nemcsak dalai, hanem hőskölteményei. — Vagy pedig úgy érzem magam mindenszentek ünnepén, mintha magas hegycsúcsoktól lennék körülvéve, nem hiába mondja a szentírás : iustitia eius, sicut montes Dei. Az ü r Jézus keze remekelt a szentekben és az erkölcsi, szellemi világban kiemelte őket az ő hatalma. Csupa magányos, mély csendbe s magasságba meredő hegycsúcs. Azért azt mondom kegyeteknek : Venite et asccndamus in montes Domini! Jöjjünk, menjünk fel az Isten hegyeire, menjünk a szentek eszményképeihez, emelkedjünk fel azokhoz a lelki magaslatokhoz, s megtanuljuk majd az Isten útjait s könnyen vezet el majd minket a lelki nagy törekvések meredek ösvényein.

1. Igen, kedves barátaim, valamint a fizikai világban, úgy az erkölcsi rendben vannak valóságos hegyek. A gondolatok közölt nagy különbség van. Vannak alacsony és vannak magas gondolatok. A legmagasabb gondolat az maga a merő élet, maga a Xóyos, az Isten Fia. Splendor gloriae eius, egész teljének, hatalmának kifejezése ; a legmagasabb gondolat : Fons sapientiae, Verbum Dei in excelsis ; ez a legmagasabb glória : Gloria in excelsis Deo, maga az Isten Fia.

Aztán ez az eleven bölcseség emel magához másokat. Dedit eis potestatem filios Dei fieri; akiket testből s vérből, a földi ember lapályaiból kiemel, akiket magához hasonlóvá tesz, azok mind úgy állják őt körül, sicut montes Dei. Az Istennek szentjei emelkednek bele az Isten Fiának eszményei körébe, ők törnek föl magába az égbe. Lent van a lapály, a hétköznapi gondolat, a test bölcseségének egyhangú, unalmas élete. Amennyire a szemhatár ér, s a köznapias érzület síksága terül, minden unalmas. Hanem magát ezt a szemhatárt körülövezte az Isten az ő gondolataival, hogy legyen a sík, unalmas földön valami, ami megtöri az egyhangúságot s kiváljék belőle ; a köznapi élet unalmas és szellemtelen lapályán átvonta a vallásos és erkölcsi gondolatnak s érzületnek magaslatait: ezek a szentek.

Hány csúcs van ez erkölcsi fönnsíkon, mely az égbe mered! Túrba magna — mint a Himalája hegyei szegélyezik a tibeti fönnsíkot, húsz-huszonöt égbe meredő csúccsal: úgy szegélyzik a szentek az Isten országának magaslatát, de nem huszanhuszonöten, hanem milliók. És ha a régiek, mint istenre tekintettek a lapályból kimagasló hegyre és tisztelték azt: mi a fizikai rendből átmegyünk az erkölcsi rendbe és ennek a rendnek hegyeit tiszteljük. És ha a modern ember is vonzódik a hegyek felé és öröme telik benne, ha megmássza azokat, imponálnak neki méretei, oldalképük, amely meredek vonalakban emelkedik az égbe, az erdőségeiket és szikláikat körülfogó felhők övei, a hegyormokon és szakadékokon játszadozó fény és árny : épúgy vonzza az embert a szellemi nagyság. O quam gloriosum est regnum, in quo cum Christo gaudent omnes Sancti. Sursum cor da!

Azt mondja egy francia író: Ne féljetek, az emberi szívben az erkölcsi érzék hal meg utoljára. És ha mi a mai világba is beleállítanánk nagy szenteket, okvetlenül az emberek szíve feléjük vonzódnék. Mi is mély tiszteletünkkel és hódolatunkkal áldozunk mindenszentek napján ezeknek az erkölcsi magaslatoknak. Ó be jó, hogy nem lapos minden a földön, ó be jó, hogy nem köznapi robotos munka napja minden nap a földön, ó be jó, hogy vannak még sasok köztünk ; az úristen gyönyörködik rajtuk, és az emberi szív és szem is gyönyörködik rajtuk, és azáltal, hogy gyönyörködik, ő maga is emelkedik. A szentek tisztelete valóságos hegymászás a lelki világban ; hívogat minket egyik csúcs a másik után, próbálgatja erőinket: gyere, gyere fel ide!

2. Ezt az analógiát a hegyek és szentek között át kell vinnem egyszersmind arra a befolyásra, amelyet a fizikában a hegyek és az erkölcsi világban a szentek kifejtenek. Olvashatják geográfiai munkákban, hogy ha hegyek és magaslatok nem volnának a földön, unalmas volna minden. A szelek mind egy irányba fújnának a földön végig, a légkör egyensúlyát nem bolygatnák meg a nagy hegytömegek, a felhőket nem fognák fel a sziklás ormaik; folyamok nem volnának a világon. Minden sík volna, mocsár s unalmas síkság terülne el a földön; tengerek volnának ugyan, de ha párák alakjában fel is emelkednék vizük, ahová esnék, ott maradna a pocsolyákban, szerte-széjjel terjedő posványokban. Most nincs úgy, most egy eleven erő futja körül a világot; a folyamok erei a föld életének mindmegannyi vérerei. Változatosság van a földön és nem unalom.

Ugyanezt a befolyást gyakorolják a szentek az erkölcsi világban. Az erkölcsi világban nincs egyformaság, lomhaság és unalom, mert vannak magas csúcsok, ahonnan az eszmei áramok egyre leözönlenek a földre, vannak hatalmas folyamok a nagy világtörténelemben, és minden ilyen folyamot el lehetne nevezni egy szentnek életéről. Gondoljanak csak a XIII. századra! Milyen hatalmas, óriás Amazon folyó, amely öntözi a földet, amely a világ és test lomhaságát megtöri és a köznapi élet egyensúlyát megbontja s az érzéki ember lomhaságát lehetetlenné teszi ; rá lehetne írni erre a folyóra : Szent Ferenc. Hogy a középkor rajongó vallásossága a magyar közéletbe is belenyúlt s hogy a magyar nemzetre is átragadt az a mély bensőség, annak is egy szent az oka, egy szent a hordozója ; ez üdvös szellemi áram nálunk Szent Margit nevéhez fűződik.

Azt mondja a szentírás Mózesről, hogy felment a hegyre, felhők közé, el a földtől, de minél tovább ment, annál ragyogóbb lett az arca. Mikor aztán visszajött a földre, ragyogott az arca, eltöltötte Isten-félelemmel az emberi szíveket, felmutat o t t arra a nagy Jehovára, akinek erejét, szentségét és hatalmát elevenen önmagán fejezte ki. így tesznek a szentek; felemelkednek a felhők közé, érintkeznek az Istennel, ott gyúl ki értelmük a legfölségesebb isteni gondolattól, ott hasonul át arcuk, szívük, erényük isteni életté, és ez isteni fénnyel homlokukon, tökéllyel életükben lejönnek közénk, minket is gyújtanak és mozgásba hoznak, minket is lelkesítenek, minket is tüzelnek. 0 quam gloriosum est regnum, in quo cum Christo gaudent omnes Sancti!

3. És még egy hasonlatosságra kell utalnom a hegyek és szentek között. Micsoda emelte fel a fizikai hegyeket abba a mesés magasságba? A tenger mélye és a tűz. A tenger mélye, amely hosszú ezer és ezer éves csendes munkában formálta a folyók iszapjából és a tenger meszes kagylóiból a hegyek rétegeit, s a föld központi heve, mely kifeszítette s a magasba emelte a vízszintes rétegeket. Csend és tűz a hegyek bölcsője ; mélységes önmagába-térés és a szent szeretet: ez az Isten hegyeinek, a szenteknek szülőháza. Ha keresünk lelki mélységet, ugyan mely költő és művész állítható párhuzamba az Isten szentjeivel; ha keressük a lelki életnek bensőségét, ugyan micsoda lírai ömlengés, micsoda festmény sejdíttcthetné meg velünk a belső életet, amely egy szentbe zárkózik? A lélek csendje és belső összeszedettsége, a magány, ez a szent és mégis hangos pusztaság, az a szótlan és mégis lármás, szentül szenvedélyes világ, a szentek szülőháza.

A világ lapos, de épen azért külsőséges; a szentek mélyek és épen azért bensőségesek. A világ szelleme a külre való kifolyás, a szentek lelke az önmagába-térés — belül pedig szól az Isten szelleme. Ott belül a bensőséges világban fejti ki a Szentlélek hétszínű szivárványát, ott festi azokat ä lepkeszárnyakat a mélységes érzelem színeivel, ott veszi körül azokat a kedves, bensőséges lelkeket az ő áhítatának és erényeinek illatával, ott keni fel a lelkeket királyi leikekké, homlokukon ott ragyog az isteni sugárfényből szőtt korona. 0 quam gloriosum est regnum, in quo cum Christo gaudent omnes Sancti.

A mindenszentek napja tehát nemcsak a mennyország napja, hanem a földnek is ünnepnapja, a mindenszentek napja nemcsak az Isten győzelmi éneke, hanem egyszersmind az emberiségnek apotheózisa. A mi apotheózisunk az a gondolat, hogy mily nemes lehet az a törzs, mely ily hajtásokban emelkedett az égre ! Nézzétek, ezekből a vályogos házakból kiszakadt lelkek állnak fent a mennyei város, a mennyei Jeruzsálem kapuin és falain és lengetik győzelmi zászlójukat és azt mondják : Győztünk 1 Nézzétek, az emberi gyarlóság mélységéből, a közönséges élet lapályaiból emelkedtek és szöktek fel ezek a szellemi óriások. Ne, ne mondjatok le 1 A lemondás itt gyalázat ; nektek is, mint a szenteknek azt kell mondanotok, amit Szent Ágoston mondott: Si potuerunt hi et hae, cur non tu Augustine? Miért nem én? Mindegyitek szíve, lelke abból az agyagból van gyúrva, melyről mondja Szent Ágoston : «Ha szereted az eget, ég vagy ; ha szereted a földet, föld vagy; ha szereted az Istent, Isten vagy».

Minket, mindnyájunkat az Isten szent Fia jött megváltani ; azért jött, hogy Isten fiai legyünk és hatalmat adott, hogy Isten fiaivá váljunk, qui non ex sanguinibus, neque ex voluntate viri, sed ex Deo nati sunt.

Önöknek a bűn letörésében és az erényeknek megszerzésében az a gondolat lebegjen szemeik előtt, scimus, qua simus origine nati; tudom én, hogy milyen törzsből való vagyok. Ha a nemes nemzetségek itt a földön a gyermekeiket és ivadékaikat azzal lelkesítik, hogy odamutatnak családfájukra, a közép- és újkor századaiban kitűnt férfiakra, mi is rámutatunk a mi családunk fájára: ezek a mi testvéreink. Krisztus maga a törzs, és belőle hajtott ki a szentek erdeje. Az Úr Jézus vére pedig olyan, hogy nem akar megtespedni most sem ; az Űr Jézus azzal a programmal jött a földre, hogy századokon át egyre lelkesítse és emelje égbe az arra való embereket.

K. T. U., mi is a szentek unokái akarunk lenni, mi is nemcsak tisztelni és szeretni akarjuk őket főleg azáltal, hogy vonzódunk a szellemi világ ezen hegyei felé, hanem fel akarunk emelkedni hozzájuk és az Úristen kegyelmeit győzelemre akarjuk juttatni önmagunkban. Ne resteljük a hosszú, lassú munkát, annál is inkább, mert nagyon jól tudjuk, hogy sok gyarlóságon, mindenféle kísérteten és visszaesésen keresztül vergődtek föl a dicsőség polcára azok a lelkek is. Tehát belső önmagába- térésre, folytonos kiindulásra van szükségünk, a fegyelmezettségben, az összeszedettségben folyó munka kell nekünk.

Úgy képződik majd az emberben a szent, úgy alakul az emberben a mély meggyőződés és bensőség, amelyet az Isten, ha úgy akarja, kiemelhet és mások és egy világ éltetésére fordíthat.