Prohászka Ottokár: A két ördöngös a gerazénusok földjén

A Schütz Antal által szerkesztett, Prohászka Ottokár összegyűjtött műveit tartalmazó sorozatban, (Szent István Társulat, Budapest, 1929.) a „Elmélkedések az evangéliumról I." című XVI. kötetben jelent meg.



a) «És midőn a tengeren átment, két ördöngös futa eléje, a sírboltokból fővén ki... és kiáltanak: Mi közünk veled? Jézus, Isten fia, idő előtt jöttél ide minket gyötörni» (Máté 8, 28). Vannak dühös, sötét, őrjöngő szellemek s befolyásukat érvé nyesítik az emberre; a gyűlölet hevíti őket, s szenvedélyük tönkre tenni az Isten műveit, elsősorban az embert; meggyalázzák, megfertőzik, lealacsonyítják. Mily borzalmas, kegyetlen hatalom! Halottal nem akarunk egy szobában lenni, sem őrülttel, sem mérges kígyókkal; megleszünk-e az ördöggel? ő gyűlöl; «gyilkosnak» nevezi a szentírás; tönkre tesz életet, lelket, műveltséget, házasságot. Gyűlöljük hát a bűnt; ne tűrjük, hogy az ördög lakjék szívünkben. Romokban, elátkozott helyen szokott az lakni; szívünk nem ilyen ! Az ördöngös nem öltözött ruhába; a tisztátlanság ördöge nem tűr ruhát. Az élveteg mezítelenség éleszti vágyait, azon legel. Az erőteljes és fegyelmezett lélek elviseli a*testet, mert a test szépsége is végelemzésben a^léleknek erejéből való. A «corpora plus quam humana» ott lesznek, hol az «animae plus quam humanae» neveltetnek. Test és lélek, necsak test és test!

b) «Mi közünk hozzád?» A kaini hideg szó lázadássá s átokká válik ez ajkakon! Nincs közük a Megváltóhoz s isteni szívéhez! Kimondhatatlan boldogtalanság ítélete! Merné-e ezt valaki közülünk ajkára venni: mi közünk hozzád, Krisztus? Nem sötétült volna-e el az ilyenben hit, remény, szeretet? Nem rendült volna-e már meg mélységesen a lelki egyensúly? Dehát a gyakorlatban, az életben, a hozzá való hasonlóságban, érdekeimben van-e közöm Krisztushoz? S kimutatom-e azt, hogy Krisztus vezet, s szerinte igazodom? Nem szakítok vele semmiben !

c) «Idő előtt jöttél!» A bűnös mindig azt tartja, hogy még idő előtt sürgeti őt a kegyelem ; nincs még itt az ideje a megtérésnek! Ez a tudat gyötrelem, mely kínoz, megaláz és megszégyenít! Azután elmúlik az idő, az «irreparabile tempus», s ő kimondhatatlan szomorúsággal nézi szegénységét, mert «nem lesz már ideje». — Boldog ember, aki még idő előtt áll, a kegyelmek, az érdemek, a szép, tiszta, nemes élet ideje előtt, s aki azt fölhasználja. Mily lelkesüléssel nézhet az a jövőbe, mily öntudattal a jelenbe, mily hálával s örömmel fog nézni a múltba ! De bármi csepp időm legyen is, vagy bármily öreg legyek is, sietek élni s az időt felhasználni.

d) «Az ördögök tehát kerék öt, mondván: Ha kimész minket, hagyj a sertésnyájba szállni. És monda nekik: eredjetek.» íme, mire van vágya a hatalmas, de elsötétült szellemnek ; aki a napba nem néz s akinek Krisztushoz köze nincs, az lassanként lejtőre kerül; az első állomás a kétely, a második a szkepszis az utolsó a cinizmus; parfüm s parkett dacára. A műveltség nem erkölcsiség, mondotta Leroy-Beaulieu; lépten- nyomon tapasztaljuk, hogy az állat kiverődik az emberen, címek, méltóságok, csipkék, boák dacára. Aki lelkében Istennek nem hódol, az testének rabja lesz; ez erkölcsi hitvallásom

e) «Azok pedig kimenvén, a sertésekbe szállának, és íme az egész nyáj a tengerbe rohana.» Kétezer sertés vágtatott az örvénybe ;"'ott vesztek. A világ sokban hasonlít e vágtató csordához ; a testiség ösztöne hajtja, nagy zajt csap, sok port ver föl, s azután rászakad a dicstelen vég! — Azalatt a két meggyógyult ember csendben Jézus lábainál ül; lelke megszabadult, s hálát ad az Úrnak; a sertések gazdái pedig'panaszkodnak a kár felett; nagy kár ez, kétezer sertés két lélekért! Jézus nem sokalja; ő tanított rá, hogy mindemmel kell tűrni a lélek fölszabadulásáért, s ha neki drága volt a lélek, miért ne legyen nekünk is drága az Isten, s miért ne szenvednénk érte kárt?! A buzgóság sokszor károsítja önmagát vagy mást szellemi javakért! A gerazénok bölcsesége, mely sertést is s lelket is akar óvni, Krisztus szemében oktalanság.

f) «És midőn bement a hajóba, kezdé őt kérni, ki előbb az ördögtől gyötörtetett vdla, hogy vele lehessen. De Jézus ezt nem engedé meg, hanem mondd neki: Menj haza tieidhez és hirdesd, mily nagy dolgot cselekedett az Úr veled.» «Vele lenni», vele, az élet s az erő, a gyógyulás és virágzás forrásával; vele lenni s oltalmát s üdítő, éltető befolyását élvezni, ez kellene a meggyógyultnak, ez kell minden észretért léleknek; ezt nyerte meg Magdolna, «kiből hét ördögöt űzött ki az Ür»; ez volt Pál apostol kegyelme, ki üldözője volt s azután lelkes híve lett Krisztusnak. De Jézus haza küldi a megviselt embert; menj haza s szolgálj Istennek, az apostolság útjait hagyd másnak. Nem hív az Úr mindenkit az apostolságra, de igen az ördöngöst is a tiszta, nemes, krisztusi életre. Buzgó lehetek, lehetek névtelen szentje az Úrnak, ez elég nekem.


Real Time Web Analytics