Prohászka Ottokár: Kereszt-felmagasztaltatás

a) Isten magasztalta föl a keresztet, s mint dicsőséges, áldást hintő, örök győzedelmet jelentő szent jelet tűzte a világ homlokára; vigaszunknak, erőnknek, reményünknek jeie; kincs és emlék egyben. Nagy a kereszt, mert gyökere Jézus szíve. Jézus szívéből, szent akaratából, szeretetéből nőtt ki a kereszt. Képét lelkében hordozta, dajkálta; emléke dobogtatta meg szívét. Ó, hogy vágyóin—kiáltotta, —lelkem előtt lebeg müvem ! Fáj is, s vonz is. Árnyéka lelkének s szívének prése lett az Olajfák kertjében; akkor nehezült rá úgy, hogy vérét kipréselte. Vessünk mindig mély tisztelettel keresztet.

b) Nagy a kereszt, mert gyümölcse az örök élet. Jézus érdemei rajta hajtottak ki s koszorúkká lettek; ez érdemekből van kegyelmünk, érdemünk s örök életünk. Minden lélek Jézus keresztfáján úszik ki a hajótörés tengeréből, mindegyik e fán megy el a pokol örvénye fölött. A mennyországot ez a kulcs nyitja. Ez ekével szántotta föl Krisztus a köves, átkozott földet, s ezen a fán kúsznak föl a szőlőtőkének, Krisztusnak venyigéi, mindnyájan. A vértanúk, a szüzek, a hősök, a szentek koszorúi borítják ezt a fát; dicsőséges fa. A kereszt erő nekem; retteg tőle a legyőzött szellem! Az én pajzsom, az én kardom, az én vándorbotom.

c) Nagy a kereszt, Jézus szenvedése, pihegő melle, reszkető teste, fájós feje, imái, fohászai, könnyei miatt. Ezt a fát karolta át, csókolta meg s vitte vállán az Űr; e fára feküdt, s rajta terjesztette ki halavány kezeit. Ezen a fán emelték föl; rajta szivárgott le cseppenként a vére; szíve dobogását, teste reszketését ez a fa fogta föl; karjaival ez tartotta s emelte magasra az elkínzott örök áldozatot. Megrendülve nézem a római San Lorenzo-templomban Szent Lőrinc márványkövét, azokkal a véres égési foltokkal; ó Istenem, mily kín nyomta azokat ide! S mi volna velem, ha látnám Krisztus ősi keresztjét, ha homlokomat szoríthatnám bárdolatlan fájához s mondhatnám : ezen a fán reszketett, kínlódott s imádkozott Krisztus értem?! Testvérek, magasztaljuk föl a keresztet, koszorúzzuk meg; ne boruljon rája az elfajult keresztények árnyéka! A keresztet csak életünkkel magasztalhatjuk föl igazán.