Prohászka Ottokár: Az egyházmegye fölajánlása

Jézus Szívének

A bécsi bíbornok érsek értesítése szerint az osztrák püspökök ünnepélyesen az Űr Jézus szentséges Szívének ajánlják egyházmegyéiket^ szent szövetségben egyesítik vele híveiket, hogy ezekben a nehéz időkben megvédelmezze a vérző nemzetet s győzelemhez és tartós békéhez segítse.

A magyar püspöki kar szintén csatlakozott e mozgalomhoz s ennek következtében én is elrendelem, hogy e jelajánlás 1915. jan. 1-én történjék, még pedig a délutáni Isten-tisztelet keretében a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt. A t. lelkészek a délelőtti Isten-tisztelet alatt oktassák ki a népet a felajánlás jelentőségéről s e célra olvassák fel az alább közlött pásztorlevelet, vagy az ott közölt gondolatok alapján tartsák meg buzdító beszédjüket. — A délutáni ájtatosságon mondják el Jézus Szíve litániáját s azután a következő felajánló imádságot: Üdvözlünk Téged Jézus legszentebb Szíve, az örök élet élő és éltető forrása s a megváltó szeretetnek tűzhelye !

Tekints reánk, kik oltárod előtt leborulunk. Te szereted lelkünket, s anyaszentegyházadba vezettél s hazát adtál nekünk. Ezt a hazát most erőszak fenyegeti s ellenségeink hatalma kemény védelmi harcra szorítja. E kemény küzdelemben meg akarjuk állni helyünket, tied s egyszersmind a magyar hazának hfl gyermekei akarunk lenni. E célból fölajánljuk neked magunkat, családainkat, községünket s hazánkat!

Segítsd meg a királyt s adj neki erős hadsereget, hogy népének tisztes békét és boldogulást biztosítson 1 Légy királya e haza polgárainak s védd meg igazainkat, hogy mindnyájan a Te országodon s a közjólét előmozdításán dolgozhassunk. Fordítsd irgalmadat küzdő harcosainkra, oltalmazd meg őket a veszedelmekben, vigasztald meg bajaikban, enyhítsd meg keserveiket s ha sebesülten vagy halálra váltan elesnek, fogd fel őket szerető karjaidba s éreztesd meg velük irgalmadat.

Ne vess meg minket, esengő gyermekeidet, kik szívüket s lelküket, szolgálatukat s életüket, ajánlják föl neked. Igaz, hogy megfogyatkoztunk sokszor fiúi kegyeletünkben s hűtlenek voltunk hozzád, de Te végtelenül jobb vagy nálunk ; ne szűnjél hát meg szeretni minket. Add meg nekünk s a nemzeteknek a rend nyugalmát, a hit s szeretet, a becsületesség s munkásság, a tisztesség s testvériség krisztusi kegyelmeit; add, hogy széles e hazában minden lélek visszhangozza : dicséret legyen az isteni Szívnek, mely által nekünk üdvösség szereztetett; dicsőség és hála, imádás és tisztelet Neki mindörökké ! Amen.

K. h.! Midőn egész Magyarország élethalál-harcot vív hitért, hazáért s szabadságért, s fiai kint a harctereken a lélek végleges erőmegfeszítésével küzdenek — midőn az egész nemzet gondban s aggodalomban él s sok-sok édes szülő, hitves és gyermek, bár könnybe lábbadt szemmel, de hősies lélekkel viseli el keresztjét s hozza meg áldozatait, —midőn a pusztító harcok nyomában szeretettel s részvéttel megdobbannak a szívek s a jóság és könyörület szolgálatában árasztják ki irgalmukat sebesültekre, betegekre, özvegyekre s árvákra : akkor mélységesen megindul a mi hívő s vallásos lelkünk is, kivillan belőle a legmélyebb s legizzóbb áhítatnak tüze s ami van benne legjobb, azt adni, ami legáldásosabbat tenni tudna, azt tenni, s ami áldást s irgalmat Istentől kiérdemelni bírna, azt mind, mind szenvedő testvéreire kiárasztani akarja!

Az áhítatnak e felbuzdulásában vetődött föl az a gondolat is, hogy ha már annyi bajban vagyunk s annyi kegyelemre szorulunk, ostromoljuk hát meg az Űr Jézus Szívét, s ha annyi veszedelem környékez s nagy segítségre szorulunk, ajánljuk hát jel akkor magunkat, családjainkat s községeinket, ajánljuk fel magunkat s mindenünket az Űr Jézus szentséges Szívének, egyesítsük szent törhetetlen szövetségben e szentséges Szívévei híveinket, hogy hathatósan kiérdemeljük a Szentséges

Szív védelmét küzdő, vérző nemzetünknek s hogy az ő segítsége vezessen győzelemhez s tartós békéhez minket.

S e tekintetben a király őfelsége elöljárt s példát mutatott népeinek, mert f. év. dec. 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén fölajánlotta magát s házát Jézus szentséges Szíve különös oltalmába. S e példát követi most Magyarország püspöki kara s fölszenteli az egész országot az isteni Szívnek s e célból úgy intézkedik, hogy 1915 január 1-én a délutáni Isten-tisztelet keretében minden székesegyházban s minden plébánia-templomban történjék meg ez ünnepélyes fölajánlás.

Ez az alkalom vezet engem tehát ma ismét hozzátok, k. h., hogy fölkeltsem bennetek azokat az érzéseket, melyek tel a fölajánlást végezzétek s hogy fölgyújtsam szívetekben a bit, a bizalom s buzgalom ama lángját, mely százezrek szívé- Mi fölcsapván az égre, Jézus Szíve érzelmeivel egyesülten kieszközölje számunkra a győzelem, a megnyugvás, a vigasz s a tisztes béke áldását.

Első leendőnk Jézus Szívéhez való fölajánlásunkban a közös imádás hódolata, melyet neki mindnyájan bemutatunk. JÉreztük a háború keservei s áldozatai közt, hogy lelkünk azt súgta nekünk : térj vissza a te Urad Istenedhez ; vissza hozzá ! Közelebb hozzá! Ha valamikor, hát most imádkozni tanultank meg. Rátanított erre a nagy nehéz idő s a sokféle szenvedés, s ezt a tanítómestert maga az Ür küldte el hozzánk.

A komoly, nagy idő felébresztett minket földies gondolkozásunkból s világias érzésünkből, melynél fogva oly könnyen megfeledkeztünk Istenről s csak jólétünkre s kényességünkre gondoltunk; de mikor megszólalt a harcba hívó trombita, mikor fejünk fölött suhogott a harci zászló, melynek redői közt ott villogott a halál kaszája i s : akkor oly alázatosak s megtörődöttek lettünk, mert éreztük, hogy az élet tele van halállal, s hogy amerre a harcok járnak, arra voltaképen a világítélet jár, mely nem kímél senkit, hanem a világbíró elé idéz ezreket, hogy számoljanak le életről s feleljenek neki.

Az ilyen ítéletnapi időben bizony sokan tanultak meg imádkozni ; járt köztük az Isten lelke, ki a szíveket érinti s az ajkakat nyitogatja s kinek illetésére nincs az a kőszív sem, mely ki nem nyílnék, s nincs az a száraz, néma ajak sem, mely ne suttogná : Istenem, Uram, irgalmazz nekem ! Sok elfordult, megrögzött ember megint szóba állt Istenével s beszédes, imádkozó lelkülete lett. Láttuk, hogy katonáink hogyan járultak a szentségekhez; nyakukba akasztották olvasóikat s szentérmeiket; láttuk a vasúti kocsikon Jézus Szíve képét, hogy a király zászlajával s Jézus Szíve képével élükön vonuljanak harcba 1 S az áhítatnak ez a mély indulata nemcsak a hadbamenőket járta át, hanem átjárta az otthonmaradtakat is, s azért október egy vasárnapján ünnepélyes szentségimádást tartottunk az egész országban s leborultunk a népek s országok királya és a seregek Ura előtt, hogy kegyelmét s áldását kikérjük. Egyszerre megéreztük mindnyájan, hogy Istenhez kell fordulnunk s ösztönszerűleg is megtaláltuk hozzá az utat.

De, k. h., mikor oly nagy a veszedelem s oly égető a szükség, mi valahogyan még többet szeretnénk tenni, — nagyobb tüzet akarnánk szítani, több lelket akarnánk lehelni imáinkba ; lendületesebben akarnánk emelkedni ég felé s föltartóztathatlanabbul akarnók megostromolni az eget. Szeretnők, ha volna köztünk oly Imádkozó, kit az Atya biztosan meghallgat, — szeretnők, ha oly ima szakadna ki az anyaszentegyházból, mely eget nyit s irgalmat talál. Nos, k. h. nyugodjunk meg s vigasztalódjunk ; hiszen tényleg van köztünk ily hatalmas Imádkozó, az a mi Urunk Jézus Krisztus 1 ö tud imádkozni, ő tudja az Istent imádni, ő szívébe zárja összes aggodalmainkat, ő szeretetébe foglalja minden szándékunkat :

Kérjük meg hát szépen s mondjuk neki: Szólj Ür Jézus, beszélj Te helyettünk, hiszen Te mondtad : «Atyam, . . . tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem» (Ján. II, 42). Azért akarunk Szentséges Szíveddel egyesülve imádkozni, veled együtt akarunk kiáltani, mert ha veled kiáltunk s ha nevedben imádkozunk, akkor biztos meghallgatásra találunk. «Barmit kértek az Atyától az én nevemben, — mondottad magad — megadja nektek».

Mikor tehát Jézus szentséges Szívének ajánljuk föl magunkat, családjainkat s hazánkat, akkor azzal először is azt akarjuk, hogy neki hódolunk, azután pedig vele egyesülve, az ő szentséges Szíve szándékaival, az ő lelke áhítatával egybeforrva imádjuk az Istent; így sikerrel száll majd égbe imánk, s biztosak lehetünk, hogy meghallgatást nyerünk.

Második érzésünk ez ünnepélyes odaadásunkban az legyen, hogy ajánljuk föl magunkat s mindenünket Jézus engesztelő, szent Szívének. K. h. ! Nekünk Istennel szemben nagy engesztelésre van szükségünk 1 Fölösleges volna fölsorolnom, hogy mennyire bűnös a világ s hogy mi mindennel hívta ki maga ellen az Isten haragját; a vallásos ember bizonyára érzi, hogy ez a háború az Isten ostora, s hogyha most annyi ember vérzik, ha annyi nyomor sanyargat, ha a drágaság növekszik s ipar és kereskedelem pang, ha sorvad a társadalom s milliókat veszít, miket keserves munkával gyűjtött, bizony az mind büntetés számba jön. S valóban, k. h., mennyire sötétül el az ember lelke, ha arra a hitetlenségre, arra az Istentagadásra s folytonos Isten-káromlásra gondol, mely a nyilvánosság előtt is kérkedik, ha mindarra a piszokra s förtelemre gondol, mely a színpadokon, a regényekben s újságokban mételyezi a lelkeket I Mily ijesztő ellentétben mutatja be magát ez a frivol, kiélt s tehetetlen lelkület az őserős, fegyelmezett, életfriss s életvidám erényességgel szemben, melyet az Ür az ő híveitől vár I Ezt a szomorú képet nem kell tovább ecsetelnem ; e helyett jobb lesz, ha mindenki a mellére üt s mondja: én vétkem, én vétkem, én legnagyobb vétkem; jobb lesz, ha mindenki, ki e rossz környezetben él — s mindnyájan abban élünk — lelkiismeretvizsgálatot tart s kérdezi magától: hű voltam-e jómagam Uramhoz, Istenemhez?

Szolgáltam-e neki? Megvallottam-e őt az emberek előtt jellemes hittel s kötelességtudó élettel ? Kérdezze magától az egész társadalom, az egész nemzet: jártam-e az Isten útjain?

Nem követtem-e inkább lidércfényeket? S lássuk be mindnyájan, hogy bizony messze, nagyon messze estünk el azoktól az eszményektől, melyek lelkünkben égnek 1 Csoda-e hát, ha az Űr tűzzel-vassal pusztítja a bűn s a métely fészkeit s ha kiégeti az erkölcstelenség rothadó sebeit? Csoda-e, ha végigszánt a szenvedések s a büntetések szélvészével rajtunk, hogy észbe kapjon a fejevesztett s szívében s érzéseiben megmérgezett ember?!

S ha már most e nagy teherrel szívünkön szétnézünk a világon s keressük módját annak, hogy hogyan engeszteljük is meg az Urat bűneinkért: hát oda fordul figyelmünk Jézus szentséges Szíve felé. Ah, hiszen ez a Szív, mely szeret, mely épen a bűnös embert szereti. Ez az a Szív, mely az embert magát az engesztelés útjára tereli, s buzdítja a híveket, hogy iparkodjanak jóvátenni azt a sok bánfáimat és tiszteletlenséget, azt a sok bűnt s hálátlanságot, mellyel az isteni szeretetet illetik! De a főengesztelö maga az Úr Jézus; az engesztelés oltára is, meg áldozata is, az ö szent Szíve! ö végzi kezdet óta a nagy engesztelést, hiszen róla mondja az írás : «Az Űr őreá tette mindnyájunk gonoszságát. . . Ő pedig megsebesíttetett a mi gonoszságainkért s megroncsoltatott bűneinkért; a mi békességünkért van rajta a fenyíték és az ő kékségével gyógyultunk meg» (Zs. 53, 5). ő «az Isten báránya, ki elveszi a világ bűneit*. S az az engesztelő Űr Jézus magához hív minket, hogy vele együtt, szentséges Szíve érzelmeivel egyesülve engeszteljük meg Istent 1 Fogadjuk meg tehát, k. h., az engesztelő Jézus szavát s egyesüljünk vele; ajánljuk föl magunkat, családainkat községeinket ünnepélyesen s nyilvánosan a Szentséges Szívnek; szeressük őt viszont s engeszteljük meg őt magát. Foglaljuk le magunk számára mindazt az áldást, melyet Jézus az ő szentséges Szíve tiszteletéhez s engeszteléséhez kötött: akkor bizonyára elfordul tőlünk az Isten haragja s hozzánk fordul kegyelme s mi megtapasztaljuk azt, amit boldog Alacoque Margitnak mondott az Úr Jézus, hogy megadja nekünk az állapotunkhoz szükséges kegyelmeket s a bűnösök az ő Szívében az irgalom forrására, sőt végtelen tengerére találnak. Ö Uram, nyiss forrást, melyből tikkadó lelkünk igyék, s vezess tengerre, hol a világ terhét s bűnét elmenthessük!

Ez a forrás, ez a tenger a Te Szíved ! Van azonban még más nagy érdekünk ! Mi nemcsak imádni s engesztelni akarjuk Istent, hanem szegény, szenvedő emberek lévén, szükségeinket akarjuk eléje tárni s azokra írt, segélyt s enyhülést kérni. Mi szenvedő, Ínséges emberek vagyunk; alig van széles Magyarországon család, melynek ne volna gyásza s melynek ege ne volna beborulva számtalan aggodalom s gondnak felhőitől. Sok asszony már özvegy és fájdalmas anya, sok gyermek már árva s amellett még környékez a bizonytalan jövő s a harcterek veszedelmein s tömegsírokon át vezet el messze idegenben kalandozó lelkünk útja. Ah, Istenem, kihez menjünk, kihez forduljunk, hogy vigaszt s erőt nyerjünk bajaink, keresztjeink elviselésére? ! S mikor ezt kislelkűen kérdezem, akkor fülemben cseng az evangélium hírmondása Jézus irgalmáról, szánakozó s résztvevő s vigasztaló szeretetéről.

Eszembe jut, hogy ő is a fájdalom embere volt, ki a keresztviselés útjára állt ki, mert tudta, hogy az a mi utunk; ő akarta azt számunkra megtaposni s csak miután megtaposta, akkor mondta : «aki utánam akar jönni, vegye föl keresztjét s kövessen engem». Átment ő mindenen s Szíve az élet keserveiben saját tapasztalatából tanulta meg a részvétet. Átment minden bajon s fölvitte keresztjét a Golgotára s a kereszten lefüggve lemondott még arról is, kit legjobban szeretett, édes anyjáról s ezt is tanítványának adta s árva lett s árván tért ki e világból. Kinek volna hát könyörületesebb s résztvevőbb szíve, ha nem neki ? I Ezt a kereszténység mindig érezte, ezt vallotta, s azért akarjuk mi is az ő résztvevő, minket megértő s rajtunk sajnálkozó szeretetébe ajánlani bajainkat, — szívébe zárni magunkat s családjainkat s bízni akarunk benne rendületlenül, hogy majd csak megsegít s megvigasztal minket!

Azért tehát tegyük meg e felajánlásunkat Jézus szentséges Szívének, — tegyük meg azt mély hittel, szívünk melegével, — végezzük azt áhítattal s Isten akaratán való nagy megadással 1 Ostromoljuk imáinkkal Jézus szentséges Szívét s kössünk vele szövetséget 1 Mondjuk meg neki s váltsuk ki életünkkel, hogy «tieid vagyunk s tieid leszünk s Tőled soha el nem szakadunk!» Akkor e szentséges Szívből majd az erő s áldás patakja fakad, s mi belőle iszunk s új hitre, reményre s szeretetre gerjedünk. Jézus szíve van velünk, mi meg Vele I ő megsegít s mi reá támaszkodva küzdünk, szeretünk s szenvedünk, hogy azután végre is türelem s kitartás által győzzünk.

Amen! Székesfehérvár, 1914. december 18.