Prohászka Ottokár: Nagyboldogasszony

«Kívánok elválni s Krisztussal lenni» (Filip 1, 2, 3).

a) A Szent Szűz vágya évek haladtával Krisztus után nőttön nőtt. Az angyali köszöntésnek és Betlehemnek éjjele csillagaival folyton tükrözött lelkén; a Kálvária és a mennybemenet hegye s a pünkösd emlékei mint viharok tűzvésszé szították föl hozzá vágyó szeretetét. Megjött végre halálának napja s ezzel a hazavágyó vágynak tetőpontja; lelke röpült mint a galamb, mint a szeráf, s az apostollal imádkozta: «Kivanok elválni s Krisztussal lenni». Ki mondhatta azt inkább?

b) Idegenben született, tehát haza vágyott. A szeplőtelen fogantatás földje idegen e világban; nincs itt helye; úszó sziget. Minél nagyobb és finomabb a lélek, annál inkább érzi, hogy innen mennie kell; ki érezte ezt édesebben, mint a Szűz?

c) Csupa eszményi, túlvilági cél és törekvés míljőjében élt. Jézus volt mindene, ki az utat mutatta a teljesebb, gazdagabb világba. — Lelke, mint a nyilt tenger tükre, az eget tükrözte. Tiszta volt vize s mély, s vonzotta az eget. Levonta a Szentlelket, le az Igét s most az ég vonzotta s ragadta őt, ki Istennel teljes volt; szívében folyton visszhangzott Simeon éneke: Most bocsátod el Uram a te szolgádat békességben.

d) A világ nem vonzotta őt, mert nem szereti Krisztust; sőt mert a világ hálátlanságának s bűneinek céltáblája az Úr: jel, melynek ellene mondanak. Az ilyen viíág nem kell a Szűznek. Különben is neki a világ keresztre volt már feszítve. — Az első vértanúk forró vércseppjei gyöngyök és virágok voltak ugyan neki a földön, de hát hisz azok is a túlra mutattak.

e) A végtelen sok kegyelem, mely lelkét elárasztotta, az örök jóságba gravitált. A tengernyi érdem koszorút sürgetett. A jegyes jegyeséhez, az anya fiához készült menni, s az Isten is mondta : «Veni sponsa, coronaberis»; gyere édes lélek, Leányom, megkoronázlak. — így készült a Szent Szűz haza. A halálra az készül legjobban, aki lélek szerint él.