Prohászka Ottokár: Fehér vasárnapra

Az első szentáldozásról (1896)

Kedves gyermekeim! Itt álltok ma az oltár körül ünneplő ruhában, s szent áhítattal várjátok azt a percet, mikor az Űr Jézus a kenyér színe alatt, a ragyogó szentostyában, szívetekbe tér. Sokszor voltatok már a templomban, sokszor imádkoztatok már itt az oltár körül, sokszor néztetek az oltárszekrényre, hogy nyílik-e majd nektek is ajtaja : de az Űr Jézus soha sem engedett titeket oly közel lépni magához, mint ma. Ma, k. gy., ma ez mind értetek van itt, a templom, az oltár, ezek a virágok, azok a lobogó gyertyák, szüléitek öröme, a községnek ünnepe, sőt maga az Úr Jézus — mind a tietek, mind értetek van itt. Azért készültetek erre a napra, — azért tanítottunk titeket külön az iskolában, — azért biztattak s buzdítottak szüléitek, — azért álltok most itt külön az oltár körül, s mindnyájan néznek rátok : mert ma nektek ünnepetek van, élteteknek legszebb, legkegyelmesebb napja. Ez az a nap, melyen az Űr Jézus vár rátok; — ez az a nap, melyen szentséges szívéhez szorít, hogy ezentúl az Úr Jézusnak különösen jó, kedves gyermekei legyetek ; — ez az a nap, melytől fogva lefoglalja a maga számára szíveteket, bemegy abba, s azt mondja : ezentúl itt lakom én ; te léssz gyermekem, én atyád ; — te szolgám, én Urad, én Istened, én mindened.

De, k. gy., minden attól függ, hogy mily szívvel fogadjátok az U r a t ; vájjon ide s tova nézegetve, vagy ájtatosan szemlesütve ; vájjon mindenféle másra gondolva, vagy csakis reá. Mert az Úr Jézus szívesen jön hozzátok, ha ti szívesen mentek feléje ; az Úr Jézus vágyódik utánatok, ha ti vágyódtok u t á n a ; s betölti szíveteket, ha ti kinyitjátok azt neki s forró szívvel kívánjátok : jöjj Ür Jézus. Ha jól vigyáztok, k. gy., amit nektek most elmondok, megnyílik szívetek, s az Úr Jézus szíves-örömest jön majd hozzátok.

Volt 1335-ben Bologna, olasz városban is első szentáldozás. A gyermekek, úgy mint ti most, az oltár körül álltak, az oltáron virágok illatoztak s gyertyák lobogtak. Elmúlt már az Űrfölmutatás s a gyermekek buzgó hittel s forró szívvel imádkoztak; nem néztek se jobbra, se balra s a csendben néha azt lehetett hallani, hogy suttogták: ó édes Jézusom, jöjj hozzám! De ezektől a szerencsés gyermekektől távolabb, a templomban térdelt egy kis leány, Imeldának hívták. Ez a kis leányka buzgón imádkozott, vágyódva tekintett néha az oltárra s mélyen fölsóhajtott: 0, Úr Jézus 1 hát hozzám nem jössz be? Neki ugyanis még nem volt megengedve, hogy áldozzék, mert nagyon fiatalka volt. Imeldának ez nagyon fájt; látta az oltár körül a boldog gyermekeket, s azt gondolta magában : ó, kedves gyermektársaim, mennyire boldogok vagytok. Ti az Úr Jézust magatokhoz veszitek s én árván térdelek itt; pedig én úgy kívánom az Űr Jézust, hogy fáj a szívem utána. S égett az arca; kipirult; de sőt könnybe lábadt a szeme és sírt, hogy az Úr Jézust nem vehette magához. Megint csengettek ; most a pap kifordult a gyermekek felé, a ragyogó fehér szentostyával kezében, s azt mondta latinul: Ime, az Isten báránya, ki elveszi a világ bűneit. A kis Imelda e szavakra mélyen fölsóhajtott, meghajtotta fejecskéjét; át volt hatva lángoló hittől, hogy a szentostyában van jelen láthatlanul maga az Úr Jézus, s két forró könnycsepp hullt a leányka szemeiből a földre: a szeretetnek s vágyódásnak könnye. De ime : nagy csoda történt! a szentostya, melyet a pap kézben tartott, kiosont kezéből s a gyermekek s a hívek fejei fölött ellengett s a kis Imelda fölött lebegett. Az emberek alig hittek szemeiknek; de a pap utána ment s ilyen aranyos patenával fölfogta a szentostyát s a kis Imelda ajkaira helyezte. A gyermek úszott örömben; kis szíve alig bírta befogadni a végtelen kegyelmet; lehunyta szemét, mint aki egészen elmerül Istenben; ajkai mozogtak s mosolyogtak, mint aki az Űr Jézussal beszél; de azután ajka megszűnt mozogni, szemét föl nem nyitotta többé, meghalt. Örömtől s boldogságtól megrepedt a szíve. XII. Leó pápa 1826-ban őt a boldogok sorába iktatta.

K. Gy.! Ugy-e nem kell többet mondanom? Tudom, hogy ti most mindnyájan az Ür Jézusra s a kis Imeldára gondoltok s elgondoljátok: ó, boldog gyermek, kinek szíve oly tiszta volt s ki úgy vágyódtál az Ür után, hogy a nagy Isten nem állta meg, hanem a szentostyában maga jött hozzád. Kölcsönözd a te hitedet, a te szívedet nekünk, hogy az Űr Jézus elé méltán mehessünk ! Jól van, k. gy., igen, mi is hinni akarunk lelkesen, vágyódni akarunk tüzesen, szeretni akarunk forrón. Az Úr Jézus is ezt akarja : Higgyetek gyermekeim s jöjjetek hozzám; ne féljetek; nem büntetni, hanem szeretni jöttelek.

Ennek a hívó s bíztató Úr Jézusnak tehát megnyitjuk szívünket s lelkünket.

És pedig először is : hinni akarunk benne; azért térdelünk le előtte, azért tartjuk ezt a lobogó gyertyát kezünkben. Hinni akarjuk, hogy magát az Úr Jézust vesszük ajkainkra és szívünkbe. Hinni akarjuk, hogy ebben a szentostyában ő jön csodásan hozzánk, aki csodásan szállt a kis Imelda feje fölé; ő megtehetné azt mindenkivel közülünk. Ű nagy Úr, a csodák Istene !

Másodszor: vágyódni akarunk utána ... úgy, hogy szinte repül feléje a lelkünk : Jöjj, Úr Jézus, hozzám is, úgy vágyódom utánad, mint boldog Imelda. Tudom, hogy akkor az Úr Jézus is vágyódik utánam. Igen, vágyódom utánatok — felel az Űr Jézus, oly tüzesen, mint a keresztfán, mikor azt mondtam : szomjazom. Szomjazom, kiáltja az Ür Jézus a szentostyából is — szomjazom a ti lelketek üdvösségét, jó gyermekeim ! Syomjazom azt, hogy oly tiszták s ártatlanok legyetek, mint milyenek most vagytok. Szomjazom szíveteket. K. Gy., az Úr Jézus szomjazza szívünket; mit gondoltok : ne adjuk-e neki ajándékba szívünket minden gondolatainkkal, hogy másra ne gondoljunk ; minden érzelmeinkkel, hogy bűnt soha el ne kövessünk! mit gondoltok, ne adjuk? Ugy-e odaadjuk?

Végre pedig szeretni akarjuk az Úr Jézust, szeretni úgy, mint a mamát, az édesanyát. Ha el voltunk hosszabb ideig édesanyánktól s visszajövünk hozzá, akkor átkaroljuk, megcsókoljuk, hozzásimulunk s oly boldogok vagyunk, hogy nem akarnók őt elhagyni soha, soha... mert szeretjük. K. Gy., tegyetek így az Ur Jézussal; hiszen ti szeretitek az Úr Jézust; tehát karoljátok át azt a jó Jézust, s mondjátok : nem eresztlek el többé magamtól Jézusom soha. Kiváltkép a szentáldozás után, mikor csendben imádkoztok, mondjátok magatokban : édes, édes Jézusom, szeretlek s mindent megteszek érted. Isten ments, hogy vétkezzem s tőled elszakadjak. Maradj velem, vezérelj, ints, taníts engem, jó gyermek akarok lenni, akiben az Isten lakik.

Keresztény szülők, tanítók, hívek! Igen, e gyermekekbe tér az Űr Jézus s bennük akar lakni; fogadjuk e gyermekeket úgy, mint az Isten frigyszekrényeit, őrizzük, óvjuk meg bennük Krisztus Urunk kegyelmét. Ne lássanak e gyermekek köztünk soha semmi rosszat. Ne halljanak tőlünk semmit, ami megbotránkoztatja lelkük kárával őket; ne törjük össze bennük azt, amit Krisztus épített és szent vérével megszentelt. Legyenek házaink, hová e gyermekek térnek, olyanok, mint a názáreti ház, legyenek e gyermekek az imádandó gyermek Jézus képei, kik növekednek korban, bölcseségben és kegyelemben; ha jól neveljük őket, jó példát adunk nekik és sokat imádkozunk értük : akkor valóban köztünk lakik majd az Úr Jézus s áldása velünk marad.

Rajta tehát, k. gy., imádkozzatok buzgón; mindjárt betér hozzátok az Úr Jézus! Imádkozunk mi is értetek, hogy ti az Ür Jézusnak dicsősége s szüleiteknek s édes mindnyájunknak öröme s vigasza legyetek. Amen.