Prohászka Ottokár: Fehér vasárnapra

Az első szentáldozásról (1896)

A Schütz Antal által szerkesztett, Prohászka Ottokár összegyűjtött műveit tartalmazó sorozatban, (Szent István Társulat, Budapest, 1929.) „Az Úr ünnepei" című XVII. kötetben jelent meg.



Kedves gyermekeim! Itt álltok ma az oltár körül ünneplő ruhában, s szent áhítattal várjátok azt a percet, mikor az Űr Jézus a kenyér színe alatt, a ragyogó szentostyában, szívetekbe tér. Sokszor voltatok már a templomban, sokszor imádkoztatok már itt az oltár körül, sokszor néztetek az oltárszekrényre, hogy nyílik-e majd nektek is ajtaja : de az Űr Jézus soha sem engedett titeket oly közel lépni magához, mint ma. Ma, k. gy., ma ez mind értetek van itt, a templom, az oltár, ezek a virágok, azok a lobogó gyertyák, szüléitek öröme, a községnek ünnepe, sőt maga az Úr Jézus — mind a tietek, mind értetek van itt. Azért készültetek erre a napra, — azért tanítottunk titeket külön az iskolában, — azért biztattak s buzdítottak szüléitek, — azért álltok most itt külön az oltár körül, s mindnyájan néznek rátok : mert ma nektek ünnepetek van, élteteknek legszebb, legkegyelmesebb napja. Ez az a nap, melyen az Űr Jézus vár rátok; — ez az a nap, melyen szentséges szívéhez szorít, hogy ezentúl az Úr Jézusnak különösen jó, kedves gyermekei legyetek ; — ez az a nap, melytől fogva lefoglalja a maga számára szíveteket, bemegy abba, s azt mondja : ezentúl itt lakom én ; te léssz gyermekem, én atyád ; — te szolgám, én Urad, én Istened, én mindened.

De, k. gy., minden attól függ, hogy mily szívvel fogadjátok az U r a t ; vájjon ide s tova nézegetve, vagy ájtatosan szemlesütve ; vájjon mindenféle másra gondolva, vagy csakis reá. Mert az Úr Jézus szívesen jön hozzátok, ha ti szívesen mentek feléje ; az Úr Jézus vágyódik utánatok, ha ti vágyódtok u t á n a ; s betölti szíveteket, ha ti kinyitjátok azt neki s forró szívvel kívánjátok : jöjj Ür Jézus. Ha jól vigyáztok, k. gy., amit nektek most elmondok, megnyílik szívetek, s az Úr Jézus szíves-örömest jön majd hozzátok.

Volt 1335-ben Bologna, olasz városban is első szentáldozás. A gyermekek, úgy mint ti most, az oltár körül álltak, az oltáron virágok illatoztak s gyertyák lobogtak. Elmúlt már az Űrfölmutatás s a gyermekek buzgó hittel s forró szívvel imádkoztak; nem néztek se jobbra, se balra s a csendben néha azt lehetett hallani, hogy suttogták: ó édes Jézusom, jöjj hozzám! De ezektől a szerencsés gyermekektől távolabb, a templomban térdelt egy kis leány, Imeldának hívták. Ez a kis leányka buzgón imádkozott, vágyódva tekintett néha az oltárra s mélyen fölsóhajtott: 0, Úr Jézus 1 hát hozzám nem jössz be? Neki ugyanis még nem volt megengedve, hogy áldozzék, mert nagyon fiatalka volt. Imeldának ez nagyon fájt; látta az oltár körül a boldog gyermekeket, s azt gondolta magában : ó, kedves gyermektársaim, mennyire boldogok vagytok. Ti az Úr Jézust magatokhoz veszitek s én árván térdelek itt; pedig én úgy kívánom az Űr Jézust, hogy fáj a szívem utána. S égett az arca; kipirult; de sőt könnybe lábadt a szeme és sírt, hogy az Úr Jézust nem vehette magához. Megint csengettek ; most a pap kifordult a gyermekek felé, a ragyogó fehér szentostyával kezében, s azt mondta latinul: Ime, az Isten báránya, ki elveszi a világ bűneit. A kis Imelda e szavakra mélyen fölsóhajtott, meghajtotta fejecskéjét; át volt hatva lángoló hittől, hogy a szentostyában van jelen láthatlanul maga az Úr Jézus, s két forró könnycsepp hullt a leányka szemeiből a földre: a szeretetnek s vágyódásnak könnye. De ime : nagy csoda történt! a szentostya, melyet a pap kézben tartott, kiosont kezéből s a gyermekek s a hívek fejei fölött ellengett s a kis Imelda fölött lebegett. Az emberek alig hittek szemeiknek; de a pap utána ment s ilyen aranyos patenával fölfogta a szentostyát s a kis Imelda ajkaira helyezte. A gyermek úszott örömben; kis szíve alig bírta befogadni a végtelen kegyelmet; lehunyta szemét, mint aki egészen elmerül Istenben; ajkai mozogtak s mosolyogtak, mint aki az Űr Jézussal beszél; de azután ajka megszűnt mozogni, szemét föl nem nyitotta többé, meghalt. Örömtől s boldogságtól megrepedt a szíve. XII. Leó pápa 1826-ban őt a boldogok sorába iktatta.

K. Gy.! Ugy-e nem kell többet mondanom? Tudom, hogy ti most mindnyájan az Ür Jézusra s a kis Imeldára gondoltok s elgondoljátok: ó, boldog gyermek, kinek szíve oly tiszta volt s ki úgy vágyódtál az Ür után, hogy a nagy Isten nem állta meg, hanem a szentostyában maga jött hozzád. Kölcsönözd a te hitedet, a te szívedet nekünk, hogy az Űr Jézus elé méltán mehessünk ! Jól van, k. gy., igen, mi is hinni akarunk lelkesen, vágyódni akarunk tüzesen, szeretni akarunk forrón. Az Úr Jézus is ezt akarja : Higgyetek gyermekeim s jöjjetek hozzám; ne féljetek; nem büntetni, hanem szeretni jöttelek.

Ennek a hívó s bíztató Úr Jézusnak tehát megnyitjuk szívünket s lelkünket.

És pedig először is : hinni akarunk benne; azért térdelünk le előtte, azért tartjuk ezt a lobogó gyertyát kezünkben. Hinni akarjuk, hogy magát az Úr Jézust vesszük ajkainkra és szívünkbe. Hinni akarjuk, hogy ebben a szentostyában ő jön csodásan hozzánk, aki csodásan szállt a kis Imelda feje fölé; ő megtehetné azt mindenkivel közülünk. Ű nagy Úr, a csodák Istene !

Másodszor: vágyódni akarunk utána ... úgy, hogy szinte repül feléje a lelkünk : Jöjj, Úr Jézus, hozzám is, úgy vágyódom utánad, mint boldog Imelda. Tudom, hogy akkor az Úr Jézus is vágyódik utánam. Igen, vágyódom utánatok — felel az Űr Jézus, oly tüzesen, mint a keresztfán, mikor azt mondtam : szomjazom. Szomjazom, kiáltja az Ür Jézus a szentostyából is — szomjazom a ti lelketek üdvösségét, jó gyermekeim ! Syomjazom azt, hogy oly tiszták s ártatlanok legyetek, mint milyenek most vagytok. Szomjazom szíveteket. K. Gy., az Úr Jézus szomjazza szívünket; mit gondoltok : ne adjuk-e neki ajándékba szívünket minden gondolatainkkal, hogy másra ne gondoljunk ; minden érzelmeinkkel, hogy bűnt soha el ne kövessünk! mit gondoltok, ne adjuk? Ugy-e odaadjuk?

Végre pedig szeretni akarjuk az Úr Jézust, szeretni úgy, mint a mamát, az édesanyát. Ha el voltunk hosszabb ideig édesanyánktól s visszajövünk hozzá, akkor átkaroljuk, megcsókoljuk, hozzásimulunk s oly boldogok vagyunk, hogy nem akarnók őt elhagyni soha, soha... mert szeretjük. K. Gy., tegyetek így az Ur Jézussal; hiszen ti szeretitek az Úr Jézust; tehát karoljátok át azt a jó Jézust, s mondjátok : nem eresztlek el többé magamtól Jézusom soha. Kiváltkép a szentáldozás után, mikor csendben imádkoztok, mondjátok magatokban : édes, édes Jézusom, szeretlek s mindent megteszek érted. Isten ments, hogy vétkezzem s tőled elszakadjak. Maradj velem, vezérelj, ints, taníts engem, jó gyermek akarok lenni, akiben az Isten lakik.

Keresztény szülők, tanítók, hívek! Igen, e gyermekekbe tér az Űr Jézus s bennük akar lakni; fogadjuk e gyermekeket úgy, mint az Isten frigyszekrényeit, őrizzük, óvjuk meg bennük Krisztus Urunk kegyelmét. Ne lássanak e gyermekek köztünk soha semmi rosszat. Ne halljanak tőlünk semmit, ami megbotránkoztatja lelkük kárával őket; ne törjük össze bennük azt, amit Krisztus épített és szent vérével megszentelt. Legyenek házaink, hová e gyermekek térnek, olyanok, mint a názáreti ház, legyenek e gyermekek az imádandó gyermek Jézus képei, kik növekednek korban, bölcseségben és kegyelemben; ha jól neveljük őket, jó példát adunk nekik és sokat imádkozunk értük : akkor valóban köztünk lakik majd az Úr Jézus s áldása velünk marad.

Rajta tehát, k. gy., imádkozzatok buzgón; mindjárt betér hozzátok az Úr Jézus! Imádkozunk mi is értetek, hogy ti az Ür Jézusnak dicsősége s szüleiteknek s édes mindnyájunknak öröme s vigasza legyetek. Amen.


Real Time Web Analytics