Prohászka Ottokár: A böjt lelke

Sok kifogás esik manapság a böjt, a penitencia, az önmegtagadás ellen ; sokan fölpanaszolják a böjti törvény nehézségeit a munka s az élelmezési viszonyok bonyolultsága miatt, s azt hajtogatják, hogy inkább a belső érzületet kell művelnünk, mint a böjtöt sürgetnünk ; mindezekkel szemben szívesen elismerjük, hogy sok esetben — mint később fölsoroljuk — a böjti törvény tényleg nem kötelez és sokan bizonyos körülmények miatt ki is vannak véve alóla ; de mindenekelőtt hangoztatom, hogy ki a böjtről helyesen akar ítélni, s ki ezt az ősrégi, keresztény gyakorlatot jól akarja méltányolni, annak előbb bele kell hatolni a bűnét bánó s a bűnért vezeklő kereszténységnek szellemébe, — annak előbb látnia kell mindazt, amit azok látnak, kik minket önmagunkbatérésre, penitenciára, bánatra, böjtre buzdítanak, — annak előbb az örök, szent remény magaslataira kell hágnia s átéreznie az örök üdvösség vágyát, s az örök kárhozat borzalmát, hogy a bűnt magában letörni s az elkövetett bűnökért elégtételt s engesztelést nyújtani tudjon. Álljatok mindenekelőtt a komoly, imádkozó, vezeklő lelkek szempontjára; álljatok az imádandó, szenvedő Űr Jézus nyomaiba s aztán szóljatok. Az Űr Jézus gondolatai nélkül a böjtről hiába beszélünk; nem értjük meg. Nem tud böjtölni igazán az olyan ember, aki a dolgától s körülményeitől böjtölhetne ugyan, de az Űr Jézust nem érti, míg ellenben penitenciát tart, böjtöl, ég, lángol, áldoz az olyan hívő, aki a törvény szerint a böjt alól ki van véve, de szíve Jézus szívével egyet dobban, megérti őt, s az ő nyomaiban jár.

Azért én azt sürgetem mindenekelőtt: értsétek meg az Urat, értsétek át gondjait, lépjetek a szenvedő Úr Jézus nyomába, s akkor a világias érzés kivész belőletek, s ajkatokon elhal a kényes ember kifogása. Mindent megtanultok; megtanultok tenni, tűrni, áldozni; megtanultok böjtölni is, ha átértitek s átérzitek azt, ami Krisztus szívét nyomta, amit Krisztus tett, tűrt, áldozott, hogy lelkűnkről lehengerítse a bűnnek terhét. Jézus lelkének terhe a világ bűne, az Isten végtelen fölségének esztelen és gonosz megvetése, a bűn büntetése, a lelkek kárhozata ; ezért lépett ő a keresztútra s szenvedett s a világ elé tűzte keresztfáját, mely hirdesse : emberek, nézzétek, mit tettem s tűrtem értetek; példát is adtam nektek, hogy mit tegyetek, hogyan küzdjetek, hogyan nyújtsatok elégtételt s engesztelést a Fölségesnek. Akiben szív van, az a szent kereszttel szemben a böjti szent időben csak egyet gondol: lelkem, indulj te is Megváltódnak nyomaiban, s tarts penitenciát. Aki az Ür Jézus keresztjére hívő szemmel feltekintett, annak csak egy érzése lesz : Uram, veled tartok, s nem az esztelen, fölületes világgal! Sebzett tested, töviskoszorús fejed, kiontott véred azt kiáltja felém : tarts penitenciát! — Krisztus nem kímélte magát, te se kényeskedjél. Ő szenvedett, ő böjtölt; te is tagadd meg magadat, böjtölj te is.

Akiben szív van, az nem fog azzal előállni: elhiszem én azt mind, s magam is úgy érzek, de áldozatot ez érzésért nem hozok, magamtól semmit meg nem vonok ; bűnös vagyok — érzem, de penitenciát nem tartok, nem böjtölök. Mily hideg, haldokló érzés volna az, mely nem mozgatja meg a kényes embert egy betevő falat erejéig ; mily gyönge indulata volna az az isteni szeretetnek, mely egy kis áldozatra is képtelen ; mily szegényes engesztelési érzület volna az a nagy Isten számtalan sérelmeiért, mely elégtételre, mihelyt az kissé fáj, rá nem szánja magát; mily tehetetlen, szánalmas vágy volna az tisztulás s üdvösség után, melytől a szem nem lábbad könnybe, az ajk nem lesz beszédes, s az ember még egy falat eledeltől sem tartóztatja meg magát.

Ily lágy-meleg érzéseket nem táplál a krisztusi kereszténység, ily elevenholt lelkekkel nincs közösségben az Ür Jézus, az az alázatos, vezeklő, szenvedő Krisztus. Aki egész ember s egész keresztény, annak áhítata, lelkesülése, bánata, szomorúsága, öröme, elégtételi vágya s engesztelő lelke kitör magából, kitör bensejéből s a külsőben nyilatkozik meg. Ha lelke imában elmerül, szívesen borul arcra, szívesen hajt térdet, hisz ez természetes; — ha örvend és lelkesül, szívesen olvassa a zsoltárt, szívesen énekel; — akit szeret, annak nyakába borul; — ha pedig bánata van, akkor arca szomorú s szeme sír: épenúgy, ha Istent megbántotta, bánatát nemcsak szíve nyögi, de ajka is, s az elégtételt s az engesztelést nemcsak érzelmein veszi meg, hanem vérén, testén i s ; az egész ember áll bele a mély érzésekbe, akár öröm, akár bánat, akár szeretet, akár penitencia, akár vágy, akár bojt s vezeklés legyenek azok.

Ami szívünkbe markol, attól megrendül lelkünk s testünk egyaránt; a bűn is nemcsak a lélek érzelmeit fogja le, hanem a testet is fertőzi s a külsőt s belsőt egyaránt megmozgatja. Ha tehát a rossznak testestül-lelkestül szolgáltunk, törjük le magunkat s bűnös érzéseinket nemcsak lelkünkben, hanem testünkben is. Ne röstelkedjünk e részben s ne szégyenkezzünk!

Ha Amerikában járó honfitársunknak senki sem veheti rossz néven, hogy szülőföldje szép határára gondolván, nemcsak vágyait ereszti szárnyra hazája felé, hanem a szeme is könnybe lábbad; miért ne sírnánk mi is, mikor lelkünk elvesztett, édes kincseire, az Isten barátságára, a szív tisztaságára gondolunk? S ha az árvát el nem űzi anyja sírdombjáról senki azért, hogy kesereg, miért ne szoríthatná a bűnös ember is homlokát Krisztus keresztjéhez s miért ne szánhatná fejét igaz töredelemre, böjtre, vezeklésre, mikor a kereszt alatt szívébe szivárog annak a megtört, krisztusi szívnek bánata, gondja és vágya?

Ilyen bánat, ilyen penitencia, ilyen vezeklés és böjt kell nekünk 1 Csak olyan böjtöt ajánlunk, melyben lélek van. Böjtölj — mondjuk, — a te anyád, az egyház, köti lelkedre ; de hogy szívből s készségesen böjtölj, gondolj tengernyi bűneidre I Böjtölj — mondjuk, — az engedelmesség kívánja ezt az anyaszentegyház iránt; de hogy ezt az engedelmességet szívesen fölvállald, gondolj a vezeklő, szenvedő Krisztusra ! Vedd sorba lelked titkos gondjait s kérdezd magad, irgalmas lesz-e az Űr nekem? Megbocsátotta-e már bűneimet? Keveset tettem még eddig érte, fölajánlom tehát ezt a böjti szent időt is engesztelésül bűneimért!

Ó k. hívek, kinek szíve nem fogott tüzet, mikor így gyújtogatták, — kinek szeme nem lábbad könnybe, ha ily érzelmek szállják meg lelkét, — ha a lélek üdvösségének gondja, mint sötét árnyék borul rá, — ha az Isten kegyelme mint vágy, mint engesztelés, mint elégtételt nyújtó szeretet ereszkedik le rá? Tehát ez kell nekünk 1 Elsősorban nekünk papoknak : lélek kell, mely átérezze bűneinek súlyát, Jézus szíve keservét s lélek, mely azután a hívekre önti át saját érzéseit; Szent Pál szava szerint: azt érezzétek, amit Krisztus érzett. Akkor megeredjek az érzelem forrásai, «folynak éjjel-nappal könnyeid, nem adsz nyugtot magadnak s szemed egyre sír»; akkor a penitencia lészen lelked eledele, nem irtózol tőle, hiszen több lelket s erőt merítsz belőle; akkor a szentek érzülete környékez meg téged, s mindnyájan igaz vezeklők, igaz böjtölök leszünk, kik lélekből böjtölnek, hitből, bánatból, engesztelési vágyból, szeretetből,

K. Testvéreim s Híveim, ezt a lelket oltsuk magunkba s böjtjeinkbe. Ha ez nincs bennünk, akkor könnyen szegjük meg a böjti törvényt; lesznek, kik azt föl sem veszik s nem törődnek vele; sőt többet mondok: a szellem nélküli böjtben sincs köszönet, mert ha a böjt szellemének, a bánatnak s engesztelésnek érzelmei nélkül böjtölünk, akkor megtartjuk ugyan a törvény betűjét, de félő, hogy tisztára külsőségesen végezzük azt. Hisz a farizeusok is böjtöltek, s a mohamedánok s hinduk is böjtölnek, de böjtjük nem a keresztény böjt, mely irgalmat s Jézus kegyelmét keresi. Ismétlem tehát, induljunk ki mély, bensőséges hitből, akkor böjtölni is fogunk s böjtjeink nem lesznek merő formalizmus és külsőség. Ami pedig a böjti parancs kivihetőségét illeti, szívesen elismerem, hogy sok esetben a törvény nem kötelez. így akik nehezen dolgoznak, akik úton vannak, akik a gyárakban vagy földmunkákkal vannak elfoglalva, akik vendéglőkben, korcsmákban, vásárokon étkeznek, böjti étellel nem igen táplálkozhatnak. De k. híveim, hallottátok, hogy a mi böjtünk nem a régi farizeusok böjtje ; tehát, hogy nem a törvény betűjét, hanem szellemét kell megtartani. Ha valaki a felhozott körülmények között tényleg nem tarthatja meg a böjti törvényt, az ne gondolja, hogy vétkezik. Ha valaki nagy munkától elcsigázva egy darab húst eszik, ne gondolja, hogy vétkezik. Aki vásárokon korcsmákban böjti napon étkezik s darab húsnál mást alig kaphat, ne gondolja, hogy vétkezik.

Aki szegénységében, vagy szolgálati minőségében, vagy másoktól függő viszonyában nem rendelkezik szabadon, hanem azt eszik, amije van, vagy amit kap, ne gondolja, hogy vétkezik. Ilyen esetben ugyanis a törvény nem kötelez, de más esetekben, mikor ily nehézségek nem forognak fönn, igenis kötelez.

Tartsa meg tehát ilyen körülmények közt mindenki azt, amit lelkiismerete szerint tarthat, beszélje meg lelkiatyjával, plébánosával kételyeit, de mindenekelőtt teljék el lélekkel, Jézus szeretetével, kínszenvedésének szánakozásával, saját szegény lelkének megsajnálásával, az elégtétel vágyával; ez a böjt lelke, ehhez fűződik az érdem s az Ür Jézus vigasza.

Székesfehérvár, 1906 február 12.