Láttatok már régi pergament-kódexeket, melyeket
szorgalmas barátok keze írt? Az írás bevezető betűje a legpompásabb
; aranytól ragyog s élénk tavaszi színek gyúlnak
ki rajta; angyalfejek kandikálnak a betűnek öbleiből, mint
megannyi díszes, rozmaringos, tulipános ablakból; mosolyogva
integetnek, hogy fogjatok hozzá, olvassátok; biztatnak,
hogy az írott gondolat van olyan szép, mint az a színes betű.
Az evangélium bekezdő betűje Betlehem. Ezt a gyönyörű
iniciálét kidolgozta az Isten művészi kézzel; aranyat, égi
glóriát pazarolt rá ; színeket, zománcot nem kiméit; apró
vonásokban, bársonyos, lágy tónusokban kipontozta benne
nagy gondolatait.
S melyik az a vezető gondolat a betlehemi kinyilatkoztatásban?
Az, melyet az angyal hirdet, hogy megjött s belépett
a világba a Megváltó, s eljött hatalmassá, erőssé,
úrrá tenni az embert.
Fölséges gondolat; de még fölségesebb a mód, mellyel
a gondolatot megvalósította. Végignézett palotákon, házakon,
kunyhókon, sátrakon, s fönnakadt a betlehemi barlangon
s monda: Lakást keresek magamnak; no, ennél rosszabb
nem lehet, tehát ez a legjobb nekem ! Végigmustrált tógát,
tunikát, vértet, palliumot; végre rongyokat talált s monda :
Ruhát keresek magamnak; no, ennél silányabb nem lehet,
tehát ez a legjobb nekem. Azután diadalszekér kellett neki
és trón, s bejárta az Orienst, a Capitoliumot s a Palatiumot;
nem talált; végre azonban ráakadt egy bárdolatlan jászolra
s monda : ennél hitványabb nem lehet, tehát ez való nekem.
S bíbor és szőnyeg s koszorú is kellett neki dicsőséges bevonulásához,
s ismét végigfutott Szírián, Indián s Cipruson, míg
végre száraz sarjúval s aljazott szalmával beérte s gyönyörködött
ez imperátori díszen. S miután koldusnak, szegény
felöltözködött s a jászol szalmájára leült, miután a világ
lábai alá került s mélyebbre már nem szállhatott — kikiáltatta
magát angyalok, próféták, csodák, jelek által
annak, ami volt öröktől fogva : Istennek; proklamációL
adott ki az emberiségnek fölszabadítására s fölemelte a
szegényt, a rabszolgát; a magasba fölszorította a társadalom
elnyomott s megvetett rétegeit; minden embert fölmagasztalt
az isteni élet magaslatára ; fölébresztette az elcsigázott,
elgyötört embert az istengyermek méltóságának öntudatára,
s szabadságot igért s követelt mindenkinek számára az
Örökéletre,. S ugyan hogyan s mi által eszközölte mindezt?
Éknek állt be a pogány, historikus társadalomnak
alapjai alá ; az emberben, akár bíborban, akár rongyban jár,
rámutatott az örök értékre; amit eddig értéktelennek,
silánynak hittek, annak ő végtelen értékére ismert; s így
a szegény a király mellé került, a jászol a trón mellé állt,
s a barlang a palotát sem nem imádta, sem nem irigyelte.
Szóval kifordult az alája csúsztatott éktől a világ, s Krisztus
a kifordítója. Valamint minden revolució alulról fölfelé
s minden reform belülről kifelé tör; valamint a hegyeket
nem rakták össze darabokból, hanem alulról emelte föl
azokat az ég felé a földalatti erő : úgy a megalázódott
s a föld méhébe s a társadalom legalsó rétegeibe leszállt
Istenfia gyökerében fogta meg az emberiség fáját, alapjai
alá nyúlt a társadalomnak s fölemelte benne mindazt, ami
alacsony, állatias, elnyomott, nyomorék és rab volt. S íme,
előléptek azok, kik üregekben, lyukakban s barlangokban
laktak; kik rongyokban jártak s földön, szalmán, szénán,
szennyben s piszokban éltek s haltak s azt mondták: Mi
isteniek vagyunk; mi rabszolgák s zsarnokok csordái nem
lehetünk. S tagadhatták-e azt az urak s a királyok, Krisztusnak
testvérei? ! Előléptek a kifosztottak, a kizsaroltak ezrei,
kik a kényszer vagy a zsarnokság igája alatt nyögtek s azt
mondták : Isteniek vagyunk s testvérek ; ostorcsapásokkal
magunkat ezentúl hajtatni nem engedjük, hogy palotákat
építsünk másoknak, sőt gúlákat sírokul egyik-másik fennhéjázó
úrnak, mialatt mi sárból tapasztott vityillókban
élünk. Engedjetek helyet nekünk ! Nekünk is, testvéreiteknek! Krisztus sürgeti! A sziklák hasadékaiból, a patkányok
társaságából kiszorít az Isten; ő állt oda be az odúba, hogy
kiemeljen minket onnan; ő öltözködött rongyba, hogy
lássa a szokás terheltségétől megvakult világ, hogy nem illik
az Isten-gyermekhez rongyokba öltözötten csavarogni a
világban.
De nemcsak ez a típus mozdult meg ! Ami nyögött
s degradált volt, az mind megmozdult a betlehemi proklamációtól.
Fölébredtek az élvhajhászat mámoros áldozatai, a nők
s a gyermekek, kiknek gyöngeségét taposta az állatias erő.
Fölébredtek Babilon ifjú és szép leányai, kiket ragyogó
kocsikon s megkoszorúzva vittek Miiitta templomának csarnokaiba,
hogy addig vissza ne térjenek, míg koszorúik el
nem hervadtak. Fölébredt s panaszos hangon áldotta az
Istent az a tízezer szíriai leány, kiknek jajveszékelése eddig
a hieropolisi templom arany boltozatairól visszhangzott,
és más tízezer, kik Daphne ligetei közepett kristálytiszta
folyók partjain lelküket szennyezték. Felébredt az emberi
érzés, vagyis inkább az isteni öntudat a «luxuriosa Corinthus»-
ban s Ciprus rózsás ligeteiben, s az undor hidegétől s a jobb
ember lelkesülésének hevétől megrezzent a világ, végignyilalt
a szent borzadás Szírián, végig Fenicia pálmaországán
Amon templomáig, s Karthago is s ami azon túl van,
már új eszményekről álmodott; álmában meglátta Perpetuát!
Lett új világ!
Voltakép pedig a világ nem kész, hanem tovább fejlik ;
fejlik azon az úton, melyre Krisztus állította; fejlik föltartóztathatlanul
azon elvek erejében, melyeket az Úr
erjesztőül rejtett az emberiségbe. Üj világot akart a Megváltó,
azért a régi alá állt s kifordította azt. Leszállt a mélybe,
nem hogy magával vigyen házakból barlangba, tisztes
ruházatból rongyokba, kultúrából troglodita tengődésbe;
hanem azért szállt le, hogy azokat, kik ott lenn senyvednek
patkányok közt, fölhozza, s azokat, kik a szenvedély karmai
közt elvéreznek s elhervadnak, kiszabadítsa. Leszállt a mélységbe,
nem hogy csitítson s hirdesse, hogy így van az jól;
hanem hogy ébresszen s arra a belátásra segítsen, hogy az
így nem mehet tovább. Leszállt a mélységbe, nem hogy az
érzéketlenség tompa mámorát oltsa a degradáltak vérszegény
ereibe, hanem hogy világosságot gyújtson, verőfényes, szúró
világosságot, s megvilágítsa vele a szenvedély s a bűn által
megbecstelenített embernek tarthatatlan állapotát.
Ez a betlehemi bemutatkozás tehát egy világprogramm !
Ez a jászol diadalszekér; rajta ül az Istenfia, az emberek
testvére, s mikor megindul, magával sodorja mindazt, aki
szegény, aki szenved, aki nyomorult.; mindegyik fölemeli
fejét s az Isten-gyermek jussát követeli erényben épúgy, mint
hozzáméltó életben ; földet s eget kér!