Prohászka Ottokár: Fehér vasárnapra

Krisztus a mi bizalmunk.(1897)

A feltámadás s a megdicsőülés fényéből halljuk a szózatot : confidite, ego vici mundum. Biztat és megnyugtat az Úr ... bizalmat kér tőlünk. Mintha azt mondaná: bízzatok bennem; én győztem, ti is győzni fogtok. S szükségünk is van e bízó hitre; mert Krisztus Urunk ugyan feltámadt; de mi még nem támadtunk fel; Krisztus Urunk győzött, de hol van a mi győzelmünk? Ellenséges hatalmaktól körülvéve, melyek megfeszülten dolgoznak, lankadni érezzük erőinket; eszményeinket bepiszkítják, — gyengéd hitünket kigúnyolják, — az egyházat leszorítják. Mily bátorítólag hangzik akkor a szózat : bízzatok, én győztem! Annál inkább rászorulunk e bíztatásra, mert sokan közülünk is kifáradnak a harcban s munkában, kiszorítva tevékeny elleneik szemessége által, szívesen elvonulnak, s magányukban duzzognak a világra, melynek nem árthatnak, s neheztelnek ellenségeikre, kiket elítélnek ugyan, de el nem mozdíthatnak. Legnagyobb szükségünk van pedig e bíztatásra, ha mindnyájan hősök is volnánk, a mi korunkban, mikor az emberiséget csak úgy söpri a haladás s az újítás fergetege ; mikor mindenhonnan új harcok s új nehézségek torlódnak az istenes keresztény elé; mikor annyi a hajótörés az ész, annyi a szív tengerén ; mily nyugodt öntudatossággal s biztatóan hangzik ilyenkor lelkünk győzedelmes vezérének szava : confidite.

1. Szól pedig ez a bíztató szózat először eszünknek. Az ész útjain különben is sok a homály; de kivált mikor az ész azokra a szent hegyekre törekszik, melyeken Isten lakik, borul reá a tudatlanság, s ami még rosszabb, a kétség homálya ; homályos az út, s bár hangzik a buzdítás : venite et ascendamus in montem Domini; másrészt az apostol mondja, hogy oda csak homályon át lehet eljutni : accendentem ad Deum oportet eredére, aki Istenhez közeledik, feléje iparkodik, az mindenekelőtt a hitnek felhőjébe lép. A hit magaslatai mindig felhősek ; nem látunk rajtuk világosan, hanem tartjuk azt, amit nem látunk színről-színre; ez a homályos tudás : a hit. S bár homályos, mégis biztosnak s rendületlennek kell lennie; lelkünket, életünket tettük s írtuk rá, s Szent Pállal ismételgetjük: Scio, cui credidi et certus sum ; lelkesnek kell lennie, amilyen lélek csak ébredhet annak a lángoló szeretetnek hevében, melyről ugyanaz a Szent Pál mondja : in fide vivo Filii Dei, qui dilexit me ; hiszek neki, mert szeretett engem, s szeretetét hitemmel, hűségemmel, szeretetemmel viszonzom!

De mialatt én e szent homályban állok rendületlen, lelkes hitemmel, addig künn zúg a tömeg ; az elkapatott ember hirdeti, hogy csak az van, amit ő lát, s hogy csak az lehet, amit az ész fölismerhet; ha valamit föltalál, azt gondolja, hogy nincs már titok, nincs fölfoghatatlan végtelenség körülötte ; ostrom alá fogja a hit szentélyeit, föl akarja deríteni a hit szent homályait; föl akarja nyitni az Isten titkainak hétpecsétes könyvét, melyről a Titkos Jelenések könyve írja, hogy az Isten mennyei oltárán fekszik ez a könyv, s hogy azt ki nem nyithatja a világon sem ész, sem tudás, sem művészet, sem műveltség, csak az Isten Igéje, az Úr Jézus Krisztus, aki hitünknek szerzője, pátriárkája, prófétája s örök, halhatatlan királya. S a hitnek ez a halhatatlan királya az örök boldogság s változhatatlanság révpartjáról nézi a hetyke s elbizakodott emberek ostromát az ég ellen; elnézi, mint építik a tudománynak új babilóniai tornyát, s nem zavarja meg nyelvünket, hanem azok a híres tudósok maguk, miután fölértek a tudás tornyának tetejére s letekintenek a világ s a mindenség mélységeibe, elszédülnek, karjaik lehanyatlanak, s ők maguk kimondják, hogy a tudás korlátolt és véges, az Isten pedig korlátlan és végtelen s következőleg hirdetik s vaskos könyvekben bizonyítják azt, hogy az ember mindig homályban fog állni, — hogy az ember, mint az éji lepke vagy az éji madár, sötétségben születik sötétségre s az igazság napjába nem nézhet (Ignoramus et ignorabimus). Szegény ember, sötétség szülöttje, ki a semmiség éjéből jöttél s a sír éjébe sietsz, ki fogja hát megvilágosítani lelked homályait? ki fog feleletet adni kérdéseidre? kicsoda megnyugtatást kételyeidre? «Confidite, ego vici mundum», hangzik mélyértelműen s bíztatóan s kedvesen az Ür Jézus húsvéti szózata, mintha egy bűbájos húsvéti reggelnek ezüstharangja volna. Ne féljetek az ágaskodó észtől, pislogó mécs az a sötét éjfélben. Én vagyok a lelkek világossága ; aki engem követ, nem jár sötétségijén. Valamint Dávid öt sima követ szedett a patakból s azzal ment neki Góliátnak s megforgatván parittyáját, leteremtette az önmagában bízó, fölfuvalkodott óriást, s a parittya suhogása azt susogta a reszkető zsidóknak : confidite; látom gyengéjét, homloka nyilt, sisak nem vértezi, — s ép homlokon találta el a rettenetes ellenséget: úgy Krisztus Urunk is öt szent sebével, áldozatával, átszegzett szívének szeretetével elébe áll a világ s az ember gőgjének; látja a tudomány ijesztő fegyvereit; érzi a lázadó ember földrengető lépteit; hallja a fölületes tömegnek zsivaját; de ugyanakkor rámutat az ember eszének korlátoltságára, tudásának határoltságára, tévedéseinek őserdejére, s azt hangoztatja, s most már ugyancsak ünnepélyes fönséggel s fölénnyel: confidite! Itt, a tudás, a kutatás határán, hol nem nyílik út tovább, hol a kapu, mely egy felsőbb ismeretbe vezetne, be van zárva, itt — mondom — lép föl az Isten Igéje, keresztjével zörget az örökkévalóság, a halál, a boldogság kapuin, s azok szélesen kitárulnak előtte ; i t t fogadja híveit, kiket a hit fénye vezetett az élet homályán s a halál szűk s alacsony folyosóján át az örök boldogság diadalkapujához : jöjjetek, Atyám áldottai, ti pedig, kik a világon a szóbeszéd, a közvélemény, a hitetlenség hullámain hányódtok : ti bízzatok s higgyétek, hogy az a Krisztus, ki meghalt értetek, meg nem csal, — s aki feltámadt s győzött az éj sötétségén, az győz majd a ti kételyeitek, kislelkűségtek homályain is : confidite !

2. Ez az első bíztatás eszünknek szól, de az Úr Jézus nemcsak az észnek, hanem a szívnek gyengeségét is gyámolítja, s azért ehhez az ájuldozó s annyi baj és keserv által kimerített szívhez is intézi bíztató szavát: confidite ! A szív viszi az élet keresztjét; szeretni akar és lelkesülni, örvendeni kíván s boldogulni; de amint szeret, úgy gyűlöl is, amint vágyik, úgy retteg i s ; s ma szereti azt, amit holnap gyűlöl, s egy időben szolgálja azt, amitől máskor undorodik ; végre nem tudja, mit szeressen, mit kívánjon, miért lelkesüljön. Ráadja a fejét, hogy hírt szomjaz, dicsőséget hajhász, élvezetek után jár éjjel-nappal; de miután mindez ki nem elégítette, elkeseredésében mindent rossznak nézett, a világot, az életet velejében megmérgezettnek tartotta ; hiábavalónak jelentette ki a törekvést s az erényes küzdelmeket hóbortoknak ; a bűnt és jótettet, érdemet és kihágást egyaránt semmitmondóknak hirdette. Szegény emberi sziv, hogy megtévedt! Gyűlölni kezdte, amit előbb szeretett; majd megint szeretni kezdte hévvel, amit előbb gyűlölt; megvetette, amit előbb tisztelt; s újra oltárt épített annak, amit előbb lábbal taposott; de sem szeretetében, sem gyűlöletében nem boldogult. «Confidite», hangzik a húsvéti győzőnek szózata. A tévedések és csalódások, a küzdelmek és vajúdások által elernyedt emberiség ajkain folyton hangzik az ima : jöjjön el országod ; az igazság, az erkölcs, a boldogság országa ; minden szív természete ösztönéből eped utána ; de ha kifárad, ha önerejére, bűneire néz : «confidite», bíztatja őt az Ür ! Legyetek meggyőződve, megjön; s először belétek, a ti szívetekbe jön. Ha majd szívetekben gyökeret ver, kifelé fog terjedni; mindenki fog az emberiség boldogulásának országán építeni; mindenki fog e munkából magának részt kérni; «confidite».

Nektek isteni biztosíték kell, hogy boldogok lesztek ; nektek isteni példa kell, melyhez gondolataitokat s érzelmeiteket alkalmazzátok; nektek egy halhatatlan, égből lenyúló, erős kar kell, mely felkaroljon s gyámolítson : nézzétek, itt vagyok én: az Istenember, aki szenvedett, mert testvértek volt, s aki föltámadt, mert Megváltótok s boldogítótok lesz.

Az emberek kezdetben még talán ellenkezni akarnának a bíztató szóval; de valamint az Északi tenger halásza biztos szemmel s erős karral veti szigonyát a cetre, s ha még oly villámgyorsan szökik le a rengeteg állat a mélységbe s hullámhegyeket kavar dühében: a halász mégis tudja, hogy övé, s hogy kis vártatva ártalom nélkül fér hozzá : úgy ez a győztes hős is, az Ür Jézus Krisztus, megsebezte, és pedig szívén találta szigonyával, a szent kereszttel a világot, szeretetének tüzes nyilaival hódítja meg a fagyos, a csalódott szíveket s tudja, hogy győzni fog rajtuk. Méltán kíván bizalmat az evangéliuma iránt ; kivált akkor, mikor áldozatot követel, mikor rámutat bűnös természetünkre, s megfoszt élvezeteinktől, mikor fegyelmezi testünk vágyait. De, k.h., mi, akik bizalmunkkal megtiszteltük a világot s keserves áldozatokat vállaltunk magunkra kegyetlen szolgálatában; mi, akik hittünk emberi biztatásoknak, rózsás ígéreteknek, szép szavaknak, s nem akartunk kételkedni bennük, s akkor is, mikor már gúnyt űzött belőlünk a hűtlen, néhány könnyet szentelt emlékének : k.h., vájjon mi vonjuk meg bizalmunkat lelkünk pásztorától s halhatatlan reményeink hordozójától, Krisztustól, mert áldozatot kíván, — azért, mert fénybe vezet felhőn át, s boldogságra keserven át? Soha, soha ! ellenkezőleg, az apostolokkal kiáltunk : Domine, quo ibimus? s azzal a Krisztus szolgálatára magát felajánló lélekkel, «sequar te, quocunque ieris»; mert tudom, hogy utaid győzelemre, igazságra s boldogságra vezetnek.