Prohászka Ottokár: Jézus kínszenvedése

A penitencia királya

Teljes bíbordíszben, koronával fején, jogarral kezében, kísérettel lép föl s vonul el a keresztúton a penilencia királya. Aki ezt megérti, sírni kezd, — aki elindul nyomában, nem győzi tisztára mosni lelkét.

a) Jézus alázatba s szenvedésbe öltözve eleget tesz bűneinkért; mélyebben fölfogva bűneimért. Mert akit a penitencia kegyelme megérint, annak szemei előtt a passió izgalmas jeleneteinek alakjai szétfoszlanak, a zaj elcsitul, Jeruzsálem környéke puszta lesz, a két lator keresztje eltűnik, s a lélek magára marad Jézusával. Keresztje előtt térdelek, vérének csepegését hallom, összes kínja lelkemre borul; megnyitja ajkait s kérdi: Ember, mit tettél? S öntudatom feleli s az egész világnak kiáltja : Vétkeztem! Bűneimet senkivel meg nem oszthatom, értük mások könnyeit föl nem ajánlom ; hisz úgy állok itt, mintha az egész világban én magam volnék, mintha nem volna anyám, atyám, barátom ! Ezek tényleg most számba nem kerülnek ; mert nekem, nekem magamnak kell penilenciát tartanom!

b) De a penitencia érzése tüzesebb s mélyebb ; azt az az öntudat, hogy vétkeztem, nem jellemzi eléggé. Jézus, miután kérdőre vont, magára veszi bűneimet; megrémülve kérdezem : Mit akarsz Uram? Hová mégysz? «Kereszthalälba», feleli. Én voltam a bűnös, de a penitenciát az Úr Jézus tartotta meg helyettem s meghalt értem. Értem halt meg. Ne mondd, hogy sokakért halt meg. Minden virág a földön azt mondhatja : A nap értem van az égen. Belőle, általa élek.

Ügy az Úr Jézus értem szenved; értem gyullad ki a lelke vérvörösen. S azt mondják a szentek: Értem, értem halt meg; ezt mondja a Szent Szűz a maga módja szerint; ezt mondom én i s : Értem, értem szenved ; úgy szeret, hogy értem halt meg. Ah, Istenem, van-e melegebb, feneketlenebb mélység, mint ez az igazság: Értem halt meg az Ür!

c) Erőszakos, szenvedélyes bánattá válik szeretetem, ha hozzágondolom, hogy hol volnék nélküle. Bűnben születtem, s ha jogról van szó, nincs a kegyelemre nagyobb jogom, mint a kannibál négereknek! Örvényből, pokolból emel ki minket Jézus Megváltó szeretete. Ha az Űr nem könyörül rajtunk, «lettünk volna mint Szodoma, és hasonlók volnánk Gomorrához!) (Iz. 1, 9). Azért karolják át a keresztet bűnösök és szentek. Nem, nem szentek ; itt nincsenek szentek ; a kereszt alatt a ragyogó szentek is mind-mind elkárhozandó lelkek. Az ő kegyelméből lettek szentek, lettek bűnbánó, lettek szerető lelkek! A kereszt alatt megszállja őket is méltatlanságuk érzete, nem találják helyüket. Zsákba öltöznek Jolánta, Margit, Kinga, Erzsébet; penitenciát tartanak és sírnak! Mindnyájan lelkek vagyunk, kikhez lehajolt a keresztrefeszítettnek kegyelme s fölemelt minket.