Prohászka Ottokár: A szentcsalád ünnepére

I. A szent élet iskolája (1898)

K. T. U. ! Az emberi lét forrása a család ; azoknak az ingadozó lépéseknek, melyekkel az ember kikezdi földi pályáját, színtere a családi kör; az a legnagyobb iskola, melyben az ember emberré lett, az édes anyának öle, és a legnagyobb tanító, ki oly ügyesen és mesteri módon tud tanítani, megint csak az anya, az atya, a szülői tekintély. Aki igazán akar élni, annak azt a családban kell megtanulnia, s épúgy aki szentül akar élni, jól teszi, ha a szent családnál jár iskolába.

Szentséges atyánk [XIII. Leó pápa] a mai napot a szent család ünnepévé rendelte mindenesetre azért, hogy a fölületes, sivár világban ráfordítsa figyelmünket a szent élet iskolájára. Mi is élni tanulunk ; a szent élet a mi ambíciónk ; az erre vonatkozó útmutatásokat érdeklődő szívvel vesszük, bármely oldalról jöjjenek. Erre a szent életre és annak miként való berendezésére olvastam egy igen kitűnő útmutatást, nem szent embernél, hanem Justus Mősernél, ki mindenkinek, annál inkább lelki életet élni akaró embernek, ezt a tanácsot adja : Aki a szó teljes értelmében élni akar, annak három kellékre van szüksége : gondolatokra, jelentékeny tettekre és örömökre, Gedanken, bedeutende Taten, Freuden.

1. Először szükség van gondolatokra, mert hiszen az embernek mint szellemi lénynek típusát a gondolat adja. Az Istennek vannak isteni, az Isten-gyermeknek isten-gyermeki, a világnak világi gondolatai. így állítja szembe a próféta az «Isten örök, hűséges gondolatait a világnak beteges gondolataival", s az apostol buzdít: ut non degeneremur ab excelsis cogitationibus filiorum Dei. íme örök, hűséges, magasztos gondolatok egyrészt, beteges, gyönge gondolatok másrészt. Hogy az emberben mi lappang, azt felfogása mondja meg ; a fölfogás által lesz a külső világ eleven, belső valósággá. Igen gazdag világ terülhet el körülöttünk; ha mi azt fel nem vesszük, ha el nem mélyedünk benne, akkor számunkra az a világ nem létezik. Vak embernek mindegy, vájjon a legragyogóbb alpesi világban, vagy az alföldi lapályon él-e ; a ragyogó világ sötét neki; nem olvad le róla a gondolat ezüstös derűje ; nem öntözi a lelkét termékeny harmat; elmondhatja bizonyos értelemben : anima mea sicut terra sine aqua ! Terméketlen pusztaság !

Már most az a kérdés, honnan nyerjük a mély és fenséges gondolatokat? Mindig a végtelenből, mert minden, ami van, a végtelenből való : fons sapientiae verbum Dei in excelsis. És ebből a végtelenből a gondolatoknak két árama szakad ki : a természet és a természetfeletti kinyilatkoztatás. Két mélység, két óceán. Justus Moser mindenesetre csak az egyiket érti, a természet mélységét, de mi nem maradhatunk ennél, hanem a természetfeletti kinyilatkoztatás mélységét is felkeressük. Valaki panaszkodott egy újság szerkesztőjéhez írt levelében, hogy mily sivár az élet az ő nyitra megyei falujában.

A szerkesztő azt üzeni neki vissza a szerkesztői üzenetekben, hogy az élet mindig sivár, akár Budapesten, akár Nyitra megyében, ha a lélek nem mély. Ha pedig mély lélekre akar szerL tenni, olvassa Tolsztojt; irataiból megértheti, hogy az élet mindenütt mély, oly ember élete is, aki kaszál, arat, zubbonyban jár, muzsiknak öltözik, parasztruhában megy a cár elé, de úgy beszél ott, mint egy próféta. Én nem hivatkozom Tolsztojra ; az nagy, kiváló tehetség, hírneves író ; szinte azt mondhatnám : könnyű neki mélynek lenni; elég nekem Emmerich Katalin, a dülmeni parasztleány, aki teli szívvel, ragyogó gondolatokkal jár a harmatos réten, hallgatja a távoli templom harangszavát s beszél a mezei virágokkal.

E gondolatait Brentano, német költő csalta ki belőle s világgá bocsátotta életrajzában. Hány ember van, aki épen ott semmitsem gondol, ugyanazon benyomások mellett üres marad? Az érzékenység a természet iránt a bensőséges életnek egyik forrása. Bele kell hatolnunk. A természetben meg kell tanulnunk az árnyékolást, a színezést, a rajzokat, a koncepciókat, nézni a panaszló, zúgó, majd szikrázó, majd recsegő természet gondolatait, az Üristen nyomait észrevenni.

A bensőséges lélek erdőn-mezőn, Dunaparton, Maróthi úton magával viszi a fogékonyságot a benyomások iránt, és benne a környék eleven képpé, a gondolat, a hangulat kifejezésévé válik; mialatt a kávéházi, utcai lélek mindenütt szegény, koldus marad ; néz, de nem l á t ; fülel, de nem hall.

De, kedves barátim, mi meg nem maradhatunk a természet szépségeinél; érezzük, hogy ez félmunka, félszeg törekvés volna. Mint a szárnyaszegett madár, mely érzi a fuvalmát, a szellőt, de nem tud röpülni, olyan előttem a léleknek a természetnél való megállapodása. Bár a természet szeretetét sehogy sem kárhoztatom, sőt helyeslem, amennyiben tényleg mélyíti az életet, de mint célpontot és végső korlátot el nem fogadhatom. Vannak nekünk óriási mélységeink, ha gondolatokat keresünk: a hit gondolatai. Az érzékeny lélek számára a természet csak lépcsőül szolgál a természetfeletti világba. Filozófia és tudomány gazdagít, lelkesít, de azalatt egyre nógat s mutat a zárt ajtókra, melyek megnyílnak a hit kopogására egyszer valamikor; addig pedig réseiken nézünk a fény országába ; ott érzi a hívő lélek közvetlenül a végtelent.

És nem a rideg végtelent, hanem az édes, atyai, hozzánk leereszkedő, szerető végtelent. Reá nézve az Üristen akarata, gondolatai ragyogó, őt környékező angyalfejek, olyanok, mint József álmainak angyalai; közlik magukat s elkísérnek.

Bámulatos előnyben vagyunk Plató, Aristoteles fölött, mert ismerjük az Urat, beszélünk vele, kegyelme elkísér, rátapad minden cselekedetünkre s természetfölötti, örök értékké változtatja azokat, megkoszorúzza a halhatatlan remény örökzöldjével s az érdem fénysugarával. Ha csak a természetnél maradnék és abból szedném gondolataimat, olyan volnék, mint Diogenes a «schola d'Atene» rafaeli képen, ki ott ül a lépcsőn és rongyait nézi és nem hallgat se Platóra, se Aristotelesre.

De mi nem rongyokba öltözködő filozófusok vagyunk, hanem az Isten gyermekei, kik a hitben az Üristen gondolatait birjuk és mindenütt a természetfeletti világ fényében járunk és kiontjuk a hit világát mindenben. Gondolataink és érzelmeink által összeköttetésben vagyunk az Úristennel, úgy vagyunk, mint az a kis forgács a tenger hullámaiban: egyre emelkedik és száll, de ez mind csupa ringás ; az emberi lélek is ring a kegyelem áramában. És ez áram hivogatja, nógatja, hogy rajta, menjen, tegyen minél többet, minél tisztultabb szándékkal; biztatja, hogy mélyítse ki életét s töltse ki természetfeletti gondolatokkal. Nekünk vannak ilyen gondolataink, non degeneremür ergo ab excelsis cogitationibus filiorum Dei, mondja az apostol. Gondolkozzunk a katekizmus gondolataival, a biblia képeivel, azzal a természetfeletti konkrétizmussal, mely mindenütt emberi és mindenütt isteni, mely oly közvetlenül érthető, hogy a legközönségesebb embert is tudja természetfeletti gondolkozásra bírni.

2. A másik elem: jelentékeny tettek. Ami ezeket illeti, talán a legtöbben bámulva néznének rám, ha ezt világias lelkek előtt emlegetném. Jelentékeny tettek ; a köznapi, emberi életben jelentékeny tettek? Hogy lehet Esztergomban jelentékeny tetteket művelni? S mégis azt mondom : lehet, lehet, sőt csakis azért érdemes élni. Mit jelent az «jelentekeny?»

Mint a szó mondja, ami valamit jelent és pedig ami valami nemeset, szépet, jót, feltűnőt jelent. Ha életem természetfeletti gondolkodást fejez ki, van-e ennél nagyobb valami, mikor ez isteni? Ha életünkben ki tudjuk fejezni a természetfeletti gondolatot, az élet rendkívül jelentékeny. Jelenti az egész örök hitet, az isteni szeretetet, a legnemesebb erényességet, jelenti a legmélyebb motívumot, legédesebb harmóniát, legsóvárabb boldogság-vágyat; mit akarunk jelentékenyebbet? Ne ütközzünk meg azon, hogy kis dolgokkal is sokat lehet jelenteni és kifejezni. Ha a gyermek kimegy sétálni és hoz a mamájának egyetlenegy szál virágot, az igen sokat jelent.

A szerető tekintet két bensőséges lélek közt igen sokat jelent. Egy arcrándulás, vállvonítás, kézmozdulat igen sokat jelenthet akár a szeretetben, becsülésben, akár megvetésben. Az egész világ mily sokat jelent, és az emberi élet mily sokat fejez ki, csupa aprósággal, következőleg az ember kis jelekkel jelentékeny tetteket végezhet.

Eszerint az egész keresztény természetfeletti élet igen jelentékeny élet. Hogy pedig a keresztény természetfeletti élet miben áll, azt önök igen jól tudják ; hogy a keresztény természetfeletti élet mily fönséges valami, azt is tapasztalhatták örvényeiben, melyek nehézségei, épúgy mint örömeiben, melyek magaslatai. Értékét, művészetét is ismerik; tudják, hogy miniatűr-képhez hasonlít, melyen fönséges rajzot, gyönyörű színezést lehet előteremteni. Az embernek élete is szépen kivitt rajz lehet a szándék tisztaságában ; fönséges Isten-kép lehet a színezés melegében és egymásba olvadó színjátékában ; úgy-e, ez nagy művészet? Ha szándékainkat meg bírjuk tisztítani, hogy erényes motívumokból cselekedjünk ; ha az Üristen gondolatait a közönséges életben gyakorlatba léptetjük s erényekké kiváltjuk, csupa jelentékeny tettet művelünk. Ö igen, hála Istennek, hogy az emberi életnek nem kell üresnek lennie, hogy közülünk mindenki jelentékenyen élhet! Gyakoroljuk hát bele magunkat a természetfeletti életbe. Akármely egyszerű apácának élete — csak azért említek apácát, mert gondolom, hogy ezeket kiváltképen rá tanítják e jelentékeny életre — sokkal teltebb lehet, mint akárhány miniszterelnöké, mert az sokkal jobban érzi, hogy él és hogy reggeltől estig mindene Istené, a természetfeletti célé, mint akárhány nagy ember, kinek nevét ünnepli a világ. Fölösleges különben minden érvelés ; s filozofálásunknál sokkal behatóbban bizonyítja a természetfeletti élet jelentékenységét az isteni tetszés : ego diligentes me diligo; az Isten megbecsüli azt s minden cselekedetért, melyet a megszentelő malaszt állapotában tiszta szándékkal végzünk, önmagát adja jutalmul. No már, ami az Isten előtt jelentékeny, előttünk is az legyen.

3. És ha az embernek vannak hitből vett, mély gondolatai és azokat életében kiváltja, akkor lesznek örömei is.

Akinek nincs öröme, annak elfonnyad tevékenysége, elhervad életkedve. Öröm nélkül mozdulni sem lehet, öröm dobbantja meg hevesebben szívünket, az képezi az élet. energiáját, örömtől lüktet hevesebben vérünk, megújul életünk s érzésünk. Aki örül, az szárnyal; ha örül, tud nélkülözni, mindenen felülemelkedni. Míg ellenben, ha szomorú és kedvetlen, nincs sem energiája, sem élete, sem munkakedve, alá van vetve sok bántó befolyásnak, melyek szárnyát szegik.

Sok papi életnek az a megölője, hogy nincs örömük. Nincs pedig azért, mert nem jó irányba terelték tevékenységüket, akár ami a lelki életet, akár ami a külső működést illeti. Nem vetettek könnyekkel, tehát nem is várhatnak virágzást.

De hát nem bíztatnak-e a lelki élet tanítói, hogy a vigaszt ne keressük? Igaz ; de azt senki sem mondja, hogy nincs szükségünk rá. Biztatnak azért s arra, hogy tartsunk ki a jóban még az esetben is, ha esetleg nem jő meg a lelki vigasz; de hogy a vigaszt megvessük s örömök nélkül lehessünk, azt nem tanítják. Mily rossz pszichológus volna, aki a lelki élet tanítóinak félreértéséből önmagát emancipálni akarná a lelki élet örömei alól. És hol találjuk meg ez örömöket? Bálban, koncertekben, kártyában? Nem ; az öröm forrása ajlélek.

Ahonnan az élet, onnan energiája is ; az öröm a lélekből fakad. Azt mondja a szentírás : az Istennel telt lélek^élete, mint folytonos vendégség ; cáuge convivium». Érezni^önmagában a benső harmóniát Isten, lélek, vágy, remény, hitélet, szenvedés, mosoly közt, ez az a iuge convivium ; ez az a teljes élet s a teljes élet merő öröm. Az üres élet merő kín. Az Isten hűséges szolgája teljes életet él, mert Istennel teljes, szent akaratával, szellemével, leheletével; minden lépten-nyomon természetfeletti érdemet szerez magának és ez teljesen kielégíti őt. Ezen iparkodás nyomán fakad azután az érzelem, hogy úgy tudja szeretni Istent, mint szülőit; mindenen úgy tud örülni, mint az Úr nyomain és képén ; az Oltáriszentség, az ima, a meditáció, a penitencia, az önmegtagadás csupa virág koszorúba kötve, melyet csak a bensőséges lélek szakít, csak az tud kötni és senki más.

Tehát, k. t. u., ime az élet mélysége és sekélysége ; a zátonyokon hajójuk megtörik ; menjenek ki a mély tengerre.

A természetfölötti élet a lélek mélysége, s ha ezt megkívánják, tegyenek szert arra a három kellékre. Töltsék el lelküket természetes s természetfölötti tiszta, ragyogó ismerettel, a természet iránt való rokonszenvvel, s a hit kegyelmének fényével. Iparkodjanak egész életükben jelentékeny tevékenységet kifejteni, vagyis fejezzék ki életükben a hitet s az örök reményt; e kettő nyomában fakadnak kegyetek számára az öröm forrásai: fiet velut mare pax tua, ha nem is keresik, ha nem is függnek rajta ; használják föl, Isten szeretetének árama az is, s kit Isten emel, úgy-e, az könnyedén halad a kempisi szó szerint: Facile is equitat, quem gratia Dei portat.