Prohászka Ottokár: Vízkeresztre

II. A népek meghívása (1899)

«Ubi est, qui natus est Rex Judaeorum, hol van a zsidók született Kiralya?», ezt kérdezték a napkeleti bölcsek s velük kérdezik a Megváltót váró pogány népek ; «eljöttünk imádni őt!» De hiszen a zsidóké az a király ; mit hódoltok hát neki ti, idegen népek, távoli földek lakói? Hódolunk neki, — mondják ők — mert hisszük, hogy ő az a nagy Úr, kinek hatalma, mint csillagának sugara végig reszket a teremtésen s nincs határa, s bár a zsidók királyának hivatik, trónja nem a zsidó trón, hanem a világ maga : «thronus tuus, Deus, in saeculum saeculi», a te trónod, Isten, örökké áll.

1. A fölvilágosult szem a mai ünnepben a nemzetek meghívására ismert rá; a zsidók kiválasztottságának ez a csillag hirdeti végét, s ezentúl a zsidók reménye a népek közkincsévé válik. Eddig a zsidóság tartogatta az igaz hit magvát, most ez a mag a népek kebelében világot beárnyékoló fává növekszik; eddig a zsidóság őrizgette az igazság élesztőjét, most a népek közé kevertetik, hogy erjedjenek tőle a szívek, a lelkek. A három király a kis Jézus lábánál élő képben megjeleníti azt a küldetést, melyet az Úr később adott: menjetek, tanítsatok minden nemzeteket; a szende csillagfény emlékeztet az evangélium fényességére, mely kihat minden népre s egy szent közösségbe köti majd az emberiséget. A különböző fajból és népből való férfiak hódolata jelenti azt az országot, mely fajok, népek, országok, nemzetek különbsége nélkül kiterjed a világra : szóval a három szent király a kis Jézus előtt előjátéka az egyháznak, katholicitásának, az evangélium általánosságának, a népek nagy közösségének, ahol Jézus lesz a király s mi leszünk boldog szolgái és testvérei.

Ime mi vagyunk azok. Hálás szívvel üljük meg az epifaniát. A három szent király útja és hódolata rajtunk teljesült, jelentése valósággá lett; mi keresztények vagyunk «ex gentibus»; boldogoknak érezzük magunkat, hogy az egyházhoz tartozhatunk s kegyelmének forrásainál, mint a vízfolyások mellé ültetett fák, díszeleghetünk. Elgondoljuk, hogy mi volna belőlünk más körülmények közt, hisz az embert a körülmények teszik, s a sok eshetőség és lehetőség izgalmától lankadtan, az Űr Jézus lábaihoz húzódunk, mondván : jó itt nekünk.

2. Azonban az epifania más érzelmeket is ébreszt bennünk ; önmagunktól ugyanis másokra is fordítja tekintetünket. Hiszen a pogányságnak járulása Jézushoz nem kész, nincs befejezve, hanem egyre érvényesül és folytatódik. A csillag most is az égen ragyog, a tudatlanság, a bűn éjében s a hit homályában; egyre bujdosik, elnyelik fényét az eszmények s a szenvedélyek, majd eltűnik, majd kigyúl, még keresztény országokban is; azonkívül pedig vannak távoli vidékek a lelki élet térképén, melyeket a pogányság s a tévely fest sötétre; azokba még el nem jutott a csillag fénye. Rengeteg sok lélek van távol az Úrtól: először a tévhitűek; tekints végig Ázsián, melyet a skizma s a régi eretnekségek árnyai borítanak; Európán, melynek legéletrevalóbb népei a reformáció áldozatául estek el; tekints végig az egyház kebelén élő tömérdek sok megátalkodott bűnös lelken, azon a sok helytelen, téves nézeten, azon a sok gyakorlati eretnekségen ; tekintsd a hitetlenséget, mely a kornak szellemével sok lelket megtévesztett, s végül nézz végig a pogányságon, Elő- és Hátsó-Indián pagódjaival, Kínán sárkányával és megakasztott műveltségével; tekints északra, hol jégbe fagy a pogányság, s Afrikára, hol fekete a bőre is ... s képzeld el e világ fölé a három szent király csillagát! Hol vagyunk attól, mikor teljesedésbe megy a zsoltár szava : Et ambulabunt gentes in lumine tuo et reges in splendore vultus tui? Mily érzelmek küszködnek szívünkben ennyi tévely láttára ; felnézünk az égre s kérdezzük : meddig, meddig, Uram, tart a sötétség hatalma? Meddig viselsz s tűrsz el minket?! Megszáll a kétség s tépelődünk a gondolaton : hogy van az, hogy az evangélium nem terjedt el jobban? Hogy van az, hogy fénye nem űzte el végkép a sötétséget? Úgy látszik, mintha hitetlenkedő gondolatok volnának ezek, s bizalmatlanságot ébresztenének bennünk az Isten kegyelme s az evangélium ereje és hatalma iránt; de ha megfelelünk e kérdésekre, az ellenkező jó hatást fogjuk észlelni: hitünk szilárd lesz s buzgalmunk föléled. Meg is felelek rájuk.

3. Az Ur az ő műveit emberek által hajtja végre. A végtelen Isten számunkra [nézve] érthetetlen ; gondolatai fölülmúlják a mi gondolatainkat, mint az ég a földet; számlálhatatlan világokat alkot, melyekben kinyilvánítja hatalmát, bölcseségét; de mindez, úgy amint van, hideg is, nehéz is fejünknek és szívünknek; végre tehát gondolatait, szavait, terveit, eszét, szívét emberi alakban lépteti fel köztünk : postea in terra visus est et cum hominibus conversatus est. Született; ha született, gyermek lett; ha gyermek volt, gyönge lett; gyönge, mert emberi eszközökhöz nyúlt. Az igazságot emberi gondolatokba foglalta, emberi szóval adja elő. Velünk szemben úgy áll, mint ember emberrel szemben. Terveit, szándékait, gondolatait közli velünk, s mi azokat elfogadhatjuk vagy elvethetjük ; a szabadság talajára áll s fölhív, hogy kövessük, s mi követhetjük vagy elhagyhatjuk. A kegyelem titkos ereje ugyan közreműködik vele, de ez az erő is titokzatosan alkalmazkodik hozzánk, erőszak s kényszer nélkül. Ime tehát az Isten ember lett; hol van bölcseségének világossága? emberi gondolattá lett. Hol van az az Isten, ki olvasztó tűz? emberi szeretetté lett. Hol van hódító hatalma? emberi buzgalommá lett. Hol vannak seregei s hadai? az apostolok, a hitvallók soraiban. Vannak neki seregei, melyekről mondja : «plus quam 12 legiones angelorum»; de azok színre nem kerülnek ; hüvelyükbe csapják kardjukat s ki nem rohanhatnak; mert hiába, a megtestesült Istennek emberek a társai, emberi eszközök az ő hatalmának hordozói. De ha az Isten is emberi lett; ha szava, szeretete, karja emberiek lettek ; ha útjai emberi utak, ha háztartása, életmódja emberi lett; ha az emberi viszonyok fejlődésébe fektette világtervét: világos, hogy az embernek kell az Isten szándékait végrehajtani.

Lépjetek tehát ki a színre nehézségteikkel s kérdezzétek újra: miért nem terjed el jobban az Isten országa? S én azt felelem rá: Nem mondta-e nekünk is az Úr: Menjetek, tanítsatok minden népeket! Miért nem mentek? miért nem buzgólkodtok? miért nem imádkoztok? miért nem adakoztok missiókra? Kérdezzétek ismét: Hogy van az, hogy oly tehetetlen az Isten országa? S én azt felelem : Az Isten országa bennetek vagyon; ha gyönge, ti vagytok okai; ha tehetetlen, rajtatok múlik. Igen, k. h., mi rontjuk el az Isten műveit; mi tartóztatjuk föl az igazság terjedését ; mi rontjuk el hitelét az evangéliumnak, s miután elrontottuk, csodálkozunk s kérdezzük: miért van ez így?! Miért nem terjed, miért nem győz az evangélium? Rossz katonái vannak, gyarló apostolai vannak, azért nem terjed, azért nem győz ! Ez ugyancsak megszégyenítő s megalázó igazság.

Nem üthetjük el ezt az igazságot azzal az ellenvetéssel sem, hogy Isten műveiben nem ember dönt, hanem a kegyelem, s így az evangélium lassú térfoglalásának oka is alighanem a kegyelem szűk mértékében van ; ezt nem mondhatjuk ; mert igaz ugyan, hogy a természetfölötti rendben a hódító erő a kegyelem, de a kegyelem lépten-nyomon, mindenütt föltételezi a természetet; rajta épül. Természet nélkül nincs kegyelem ; a kegyelem bele van szőve a természetbe, mint ahogy a napsugár beleszövi magát a lombba s aranyos zölden tetszik át rajta ; őszi, sárguló lombban nincs aranyos zöld fény, hanem bágyadt világosság ; épenúgy beteg, erőtlen természetben a kegyelem nem fejti ki erejét. Gyenge, beteges szívvel fogjuk föl a kegyelmet, azért aztán a kegyelem is erejevesztett lesz ; beteges, alantjáró lelkülettel nézünk az Isten nagy gondolatai elé, azért aztán az Isten gondolatai is ellapulnak. Miért nem nő a boróka sudár fenyővé? miért nem a kökény izmos tölggyé? hisz van napsugara, van termőföldje, meleg légárama, hűs harmata, üde esője ! Azért, mert a kökény fáján, azon a sejtszövedéken nem épülhet föl a tölgy törzse. Úgy van ez a lelkiekben is. Az Űr Jézus maga mondja, hogy ő üdvözíteni jött minden embert, s mégis nem mindenki «alkalmas a mennyek országárao. Vannak alkalmasak, vannak, kik nem alkalmasak. Némely lélekből a kegyelem kökényt fakaszt, másból erős tölgyet formál. S ne vigyük a különbség okát csak a kegyelem bőségére, vagy kisebb mértékére vissza ! Ó, hiszen kegyelmet sokat ad az Isten ; a kegyelem úgy hull ránk, mint esőben a cseppek ; de az emberi gyarlóság a kegyelmet elüti céljától s nem termékenyít lelket, nem gyújt szívet. Ha az Úristen kegyelme mindig fogékony szívre találna ; ha az Úr Jézus buzdító szózata mindig visszhangra akadna ; ha a kereszténység bennünk szellem és élet volna : vájjon léteznék-e annyi bűn, borongana- e a hitetlenség éje, aludnák-e a népek a lelki halál álmát? Nem, soha ! Látjátok úgy-e, k. Ii., hogy mi oítja ki az epifánia csillagának fényét I

4. Azután van még egy akadály, mely már nem az egyes emberekben, hanem a népekben s a történelem korszakaiban rejlik. A népek fejlődése rossz irányt vehet; vannak kemény, szívtelen, érzéketlen korszakok ; a büszkeség, az önzés, az élvezetvágy megdermeszti és elerőtleníti a népeket. Az igazság megismerésére kellenek megállapodott viszonyok ; zavar, hányattatás, háborúk, bizonytalanság, nyomorúság, emésztő gondok lehetetlenné teszik az igazságba való behatolást. «Sedete in civitate, donec induamini virtute ex alto», mondta az Úr, üljetek, vonuljatok meg csendben, imában, úgy jön majd le rátok a Szentlélek. Ülni kell, meg kell nyugodni, önmagunkba térni legalább némikép, hogy a Szentlélek eljusson hozzánk. Már most tekintsetek végig a történelmen, s figyeljétek meg, hogy az igazságot kereső csendből, nyugalomból, zavartalanságból, erényes törekvésből mennyi van ott. Népek, melyek sátorokban laknak s barangoló életet élnek, melyeknek nincs hazájuk és házuk, azoknak nincs is egyházuk ; az arabs a Mádián pusztáiban, az ázsiai vad népcsordák, a vándorcigányok nem alkalmasak az Isten országára; először meg kell szeretniök a földet, hogy megszeressék az eget; előbb meg kell pihentetni fejüket, hogy megnyugtathassák szívüket; előbb barázdát kell vonni a mezőn, mielőtt termőfölddé válik lelkünk; előbb dolgozik a kéz, utána művelődik a szív. Amely népek le nem települnek, azokhoz nem hat el az epifánia csillaga.

S miután már letelepedtek, még akkor is mi minden zavarhatja meg a békés fejlődést! A kezdődő középkor zavarai, a népvándorlás izgalmai, mikor a vallásosság a pogány elől való futásban s a mindenszentek litániájának elmondásában állt, s a jelenkor küzdelmei a kenyérért, mikor az emberiség nagy része el van csigázva a megélhetés gondjaitól, mikor egyik a másiknak szájából ragadja ki a falat kenyeret, vájjon alkalmasak-e mély magábatérésre s a szívnek s lelkeknek egy fensőbb igazságban és szeretetben való megnyugtatására? Az újkor küzdelmeiben egy imát szokás mondani: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma ; egy okoskodást szokás hajtogatni: ha van munka, megélek, ha nincs munka, elveszek, akár imádkozom, akár nem.

Szegény, elcsigázott, elkeseredett emberek! Kemény a szívetek s sötét gondok borujába merült a fejetek; szemeitekből az elkeseredés s a gyűlölet villámai cikáznak; úgy-e, nektek fogalmatok sincs a kis Jézus hívó csillagának szelíd fényéről? S van-e nektek, kik gazdagságban, kincsszomjban s élvezetben éltek? Ti, kiknek látszólag semmi sem hiányzik, talán az égről is lemondtatok? Két szomj bántja lelketeket: a bírvágy s az élvezetvágy: ez a ti kettős, sötét csillagotok, s minél inkább csitítjátok e szomjatokat, annál inkább kivesz belőletek a vágy a kegyelem s az Isten bírása után. Ime, k. h., az epifánia csillaga ragyog, de a földön a gyűlölség, a vadság, az elkeseredés, a műveletlenség terjeszti ki sötét, sűrű ködleplét; a csillagfény tehát át nem tör s vár jobb időket. Jobb időket, mikor a rossz kiéli magát, mikor a szív szenvedélyeinek fekélyei fölpattannak, mikor a mámor eloszlik. Rongyokból nem varrhatni a Krisztus köntösét, annak tündöklő gyolcsnak kell lennie; cafatokká tépett népekből nem szövi az Űr az ő dicsőségének ruháját. A bűn tönkreteszi a népeket, s néha annyira vagyunk, hogy senki sem segíthet rajtuk. Új nemzedékeket kell nevelni, új állapotokat kell teremteni, az evangélium elveit kell érvényesíteni mindenütt. Mindenütt, k. h., nemcsak a templomban, nemcsak a családban s az iskolában, hanem mindenütt: boltokban, gyárakban, irodákban, műhelyekben, piacokon, adásvevésben, cselédekkel, munkásokkal, hivatalnokokkal szemben ; mert a rendetlenség s a gonoszság mindenütt ront és mérgez; rontja az embereket, elmérgesíti a szíveket; s ha el vannak rontva, nehezen alkalmasak az Isten országára. Ime a buzgalomnak mily tere nyílik az ember előtt.

Mindenki előtt; az asszony, a dajka, a szolgáló, a munkás, a gyáros, a kereskedő, az ügyvéd, a hivatalnok előtt; mindnyájan közreműködnek az Isten országában ; vagy rontanak, vagy használnak, vagy emelik, vagy döngetik falait! Bár értenők meg mindnyájan, hogy mindnyájunknak szól a Miatyánk könyörgése : jöjjön el országod. Ime az Isten országát mindnyájan építjük. Ne rontsuk, k. h., hanem építsük. Ne vesszen el miattunk egyetlen egy lélek sem; ne lássa az Úr Jézus bennünk az ő országának ellenségeit, verejtékének és véres munkájának elrontóit. Isten ments ! Sőt amennyire tőlünk függ, segítsük ő t ; működjünk közre vele ; szegődjünk hozzá : akkor az epifánia csillaga nemcsak a mi szívünkbe, hanem sok más nép és nemzet lelkébe fog behatolni s teljesedik majd az írás : Et ambulabunt gentes in lumine tuo e-t reges in splendore vultus tui. Fiat, fiat! Úgy legyen