Prohászka Ottokár: Csendben kell várni a Szentlélek erejét

«Maradjatok a városban . ..» (Luk. 24, 49).

a) Üljetek le . . . csendesedjetek le ; legyen mélységes csend a lelketekben. Zaj és vásár az élet, s a lélek e profán, lármás piacokra nem száll le ; tehát csendet kérünk. Csendet a földies, nyugtalan, csapongó, magamagát gyötrő gondolatokba ; csendet az örökös perpatvarba ; a hazug, mert nem őszinte, e tettetéssel s álnoksággal s ugyanakkor gyávasággal telt nagyképű komédiába. Nem félni, nem aggódni, nem kapkodni, hanem összeszedni magát s észszerűen s alázattal s bizalommal Istenhez járulni. Tömegesen, erőszakosan jár keresztül- kasul lelkeden a gondolat, szíveden az érzelem ; szenvedsz ez örökös i endetlenségtől. «És mint a szülőasszonyé, úgy szenved a te szíved képzelgésben. Hacsak Istentől nem adatik a látomás, ne add azokra szivedet» (Eccl. 34, 6). Kérlek hát, ülj le ; nézz szívedbe s kérdezd : mi az, ami eltávolít a Lélektől?

Mi zavarja békémet? Testi vágy, érzékiség, fegyelmezetlen, csél-csap kedély, hiú töprengés, bizalmatlan félelem?

Ülj le s gondolkozzál s imádkozzál; «tégy szert jótanácsú szívre ; semmi sincs hozzád annál hivebb» (Eccl. 37, 17).

b) "Mígnem felruháztattok erővel". Nézzétek, hogyan, mibe öltöztet az Isten : a mezőt szépségbe, a tavaszt virágba, a földet fénybe, napsugárba, s remekül csinálja, mert Salamon dicsősége elhomályosul a búzavirág szépségétől, ö van hivatva a lelket felöltöztetni, s ugyan mibe? Már nem liliom-fehérségbe, nem aranykalász-szőkeségbe, nem a búzavirág kellemébe, hanem önmagába. Isten lakik bennem, ha kegyelem állapotában vagyok, s az ő szépsége az a lelki szépség, áttetszőség ; mélység s édesség verődik ki rajtam ; ezt nem lehet hasonlítani semmi külsőséghez, bájhoz, ezt kegyelemnek hívjuk. Kegyelem az Istennek szépsége, átverődése a lelken, az Isten térfoglalása, az Istenhez való hasonulás, a vele való színváltozás. Az erény e szépségnek s színváltozásnak öntudatra hozása, öntudatos átélése.

c) Elizeus megkapta Illés köpönyegét, abba öltözködött, s mint próféta jött át a Jordánon. Mi is Illés köpönyegét keressük, hogy prófétáknak, apostoli, buzgó lelkeknek készüljünk ; Jézus pedig mondja : majd felöltöztetlek . . . erőbe.

A szentek ereje az ő lelkiviláguk. «Vegyetek tehát magatokra, mint Istennek szent és kedves választottjai, az irgalom indulatát, a kegyességet, alázatot, szerénységet)). «Vetkőzzetek ki az ó emberből s öltözzetek amaz újba, ki megújíttatik annak képmása szerint, ki őt teremtette» (Kol. 3, 12 9). Tündöklő lelkek kellenek ; «indutus lumine sicut vestimento», kik világosságba öltözködnek.